Új Szó, 1958. augusztus (11. évfolyam, 211-241.szám)

1958-08-02 / 212. szám, szombat

ba szerződtettek. Mivel azonban a négerelíenes hangulat akkoriban a forrpont felé közeledett, többször kénytelen voltam lefiiggönyzött ablakú kocsin hazahajtatni babéraim színhelyéről sivár hónapos szobámba. Különös ellentmondás: bent megéljeneztek, kint meg akartak lincselni; ez nem ment a fejembe. Elkeseredésemben azon tépelődtem, vajon miért bocsássam árúba becsületemet, miért vigyem vásárra emberi méltóságomat, miért tűrjem megtorlatlanul, hogy ez a bárgyú tömeg bambán röhögjön drága hazám féltve őrzött kincsén, Nyugat-India halálra ítélt népi hagyományán?! TOVÁBB KÍSÉRT A BALSORS. — Búcsút mondtam tehát a zenének is és többedmagammal egy kis éttermet nyitottam. Különlegességünk a gyanús összetételű ún. húsgombócok voltak. Vendégeink az utcai énekesek, kokain-csempészek, hivatásos betörők és hívatlan rendőr-spiclik soraiból kerültek ki. „Vállalatunkban" három nap és három éjjel tartó kártyacsaták, gitár-pengetős olasz lakodalmak és alkalmi gyilkosságok váltakoztak tarka össze-msszaságban, amíg nyolc hónapi hősies küzdelem után végre csődbe jutottunk. FELTÁMAD A „CALYPSO"? — Egyes zeneszerzők már a X/X, század közepe táján kísérleteztek ezéfi zenei műfajjal, amely francia-angolspanyol és néger népdalok szerencsés egyvelege. Jellegzetessége a dallamvezetés szinte gyermekies mesterkéletlensége. Zenéje és szövege annyira ártatlanul primitív, mint maguk az Antillák egyszerű népe. Minden egyes hangjából a boldog szigetlakók bájos érintetlensége, szerénysége tükröződik, visuza ... Eddig a művész vallomása. MEGÉRDEMELT ELÉGTÉTEL. 1951-ben már rámosolyog a szerencse. Amihez Harry hozzányúl, aranynyá változik kezében. Nemsokára a legjobb kabarék, filmvállalatok és gramofonlemez-gyárak a szó szoros ért isimében verekesznek érte. Ugyancsak térdre kényszeríti a szinte „bevehetetlen" hollywoodi filmgyárat, amely vele forgatja a „Carmen Jones" című filmet, a „Napszigettel" pedig világsikert arat. — Es bekövetkezett a nyu gati filmtörténet krónikájában eddig páratlanul álló eset: Joan Foriaíne az ünnepelt filnuüva — akit Harry közben elvett fele{aégül — sötét bőrű férjével játszotta végig szerepét! — A négerek egyenjogúságáért vívott kömény küzdelméből — amelyben annyiszor elbukott — Beláfonte mégis győztesen került ki. MINDENT A NÉGEREKÉRT! Felesége azonban mégsem tudta leküzdeni a színes bőrűek iránt táplált, környezetétől is mesterségesen szított előítéletét. — Elváltak. Beláfonte szíve mélyéből megveti sz ún. fehér „úri társaságot", fütyül az amerikai előírásokra és állandóan per lekedik, a világért sem mond le falusiason hangzó néger tájszólásáról és mégis, — a közönség közelharcot vív egv-egy belépőjegyért ott, ahol ő, a „piszkos fekeťe" fellép. A bárdolatlan külső alatt azonban forró szív dobog őshazájáért, szegény elnyomott népéért. A déli államok agyonsanyargatott négereinek boldog jövőt jósol: veleszületett rátermettségük és képességeik folytán nagyban hozzájárulhatnak majd Amerika kútfúrójának fejlesztéséhez, csak engedjék őket tanulni. — Óriási jövedelmének tetemes részét néger iskolákrtt árvaházakra s egyéb szociális intézményre fordítja. Nem csoda, hogy fajtestvérei félistenként tisztelik és szeretik. A reflektorok vakító rivaldafénye megtámadta szsmét. Súlyas szetrműtét ne k kellett magát alávetnie. 28 napig kétség és remény között ingadozott, nem vakul-e meg végleg. Második felesége, Júlia, aki egyúttal önfeláldozó ápolónője is, sziklaszilárdan bízik felépülésében. Tiszta szívből ugyanezt kívániuk mi is neki. K. E. Brazil művészegyüttes, a televízió és rádió énekesei, táncosai, valamint filmszínészek nagyobb csoportja mutatkozott bg az elmúlt napokban Leningrádban. A népdalokat és táncokat igen nagy tetszéssel fogadta a szovjet közönség. Leningrád után Kijevbe, Lvovba, majd Moszkvába látogat el a brazil művészcsoport. Bertold Brecht „A vágóhidak Szent Johannája" című darabjának őszi ősbemutatóját vette tervbe a hamburgi Drámai Színház. A New York Times közli Howard Taubmann cikksorozatát, amelyben Szovjetunióbeli élményeit ismerteti. A művészet virágzik a Szovjetunióban, a szovjstkormány rendkívüli bőkezűséggel támogatja a művészeket — állapítja meg Taubmann. Harlemben, New Yorknak többnyire négerlakta városrészében, egy förtélrres nyomortanyán látta meg a napvilágot 1927. március 1-én a kis Harold George, aki ma Harry Beláfonte névén a Nyugat legünnepeltebb népénékese. Apja Jamaika szigetéről való néger tengerész volt, aki az akkori gazdasági válság idején csak ritkán jutott alkalmi munkához. A családfenntartás — ha ugyan annak lehet nevezni a keserves teng'ódést — napszámban dolgozó anyja vállaira nehezedett. Így a család többet fázott, koplalt, mint amennyit evett. Ruhának csúfolt rongyait a „tehetősebb nincstelenektől" koldulta össze, mert tudvalevő, hogy csak ezeknek van szívük, lelkük. — De adjuk át a szót a ma már hírneves HARRYNAK: — Minden nyomorúságunk ellenére ió anyánknak sikerült megóvni bennünket, gyerekeket a börtöntől, ami az adott viszonyok között nem volt könnyű feladat. Anyám merész elhatározásából egy szép napon, átköltöztünk Harlem fehérlakta részébe, hogy megtakarítsa az útiköltséget messze fekvő munkahelyére. Mi, a többi négernél kissé világosabb bőrű fivérek azt hazudtuk utcánkban, hogy az Antilláknak Martinique nevű szigetéről zármazunk. mely a francia gyarmatbirodalomhoz tartozik. Ezért csak „Frenchie"-nek (lekicsinylő elnevezése a franciáknak) csúfoltak az utcagyerekek. En még ezt se bántani, csök ne mutogassanak ujjal rám, hogy NÉGER VAGYOK! — De eljött a nap, amikor kipattant a „nagy titok". Ettől a pillanattól kezdve a fehér gyerekek megvetésének és gúnyolódásának ' ereszttüzébe kerültünk. Még visszaemlékezni is borzalmas erre az időre .. . Egy alka'ommal néhány rajongóm virággál köszöntött fel művészpáholyomban. Nagy hajlongások közepette bocsánatot kértek, hogy mint gyerekek „piszkos feketének" csúfoltak. Furcsa — gondoltam magamban —, most már nem baj, hogy néger vagyok? Es mégis könny szökött a szemembe ... A megindulástól, vagy a keserű viszszaemlékezéstöl ? ÉDESANYÁM SÚLYOSAN MEGBETEGEDETT, Svidník... Zselíz... Východná... Három különös értelmet nyert helységnév, népművészeti csoportjaink bemutatkozó helyei. Nemrégen Svidníkről adtunk hírt. Itt az ukrán dolgozók kultúregyesületeinek népművészeti csoportjai tartották meg az országos szemlét. Aztán Zselízről írtunk, ahol a Csemadok rendezett országos dal- és táncünnepélyt. Most Výchadnáról jelentjük: július 27-én, vasárnap Východnán is befejeződött az országos dal- és tánc ünnepély. Východnán az idén már hatodszor rendezték meg a népművészeti csoportok országos szemléjét. E találkozóra régi emlékekkel, gazdag tapasztalatokkal indultak az együttesek. S az eredmény az idén sem maradt el. Az 1958-as Východná mind mennyiség, mind minőség tekintetében nemcsak Sviőnket és Zselízt, de a múlt éveket véve mértékül — önmagát is felülmúlta. Az idei kétnapos bemutatón ugyanis több mint 40 000 ember előtt 1600 szereplő mutatkozott be sokirányú és minden tekintetben színvonalas játékkal. Sokszor beszéltünk már a különféle népművészeti csoportok életképességéről. Példákkal támasztottuk aJá azt a szembeötlő fejlődést, amelyet egy-egy műkedvelő-csoport jó kezekben, helyes eszmei irányítással aránylag rövid idő alatt megtett. A východnái bemutatóról szólva ismét azt kell aláhúznunk, hogy meglepő volt az a fejlődés, amelyet az egyes csoportok a múlt években mutatott játékukhoz viszonyítva elértek. Az idén nemcsak műsoruk volt sokirányúbb, színesebb, tartalmasabb, dejelentős előrelépés történt a művészi tolmácsolás terén is. Játékukat a gondos kiművelés és az alapos készülés jellemezte. Ez magában véve is arra vall, hogy a népművészet értékeit műkedvelő csoportjaink is egyre jobban becsülik. Východnán ez idén az egyes csoportok olyan teljesítményt nyújtottak, hogy játékukat bármelyik hivatásos népművészeti együttes is megirigyelhetné. Akárcsak Svidník«*n és Zselízen, a kétnapos országos dal- és táncünnepély Východnán is az örömteljes munka — örömteljes élet jegyében folyt le és népművészetünk tolmácsolása terén uj eredményeket hozott. Greiner Szibill fenti rajza a Csemadok egyik csoportja Východná-I fellépésének párostáncát ábrázolja. (b) Qtánk bún, eSekiii lfil5-ben írta Katona József, az „Erdélyi Múzeu«n"-ban meghirdetett pályázatra a Bánk bánt. Először 1833-ban, három évvel a szerző halála után, Udvarhelyi Miklós jutalomjátékaként Kassán mutatták be. Kassán nem tudták, hogy a darab előadását a pesti cenzor betiltotta. Kassán kezdődött tehát a Bánk bén diadalútja a magyar színpadokon. Megemlékezünk erről az évfordulóról, mert éppen most, százhuszonöt év után jelent meg cseh nyelven a prágai Orbis kiadásában Lichtenstein, Ort és Welter magasszárnyalású költői fordításában. Rákos Péter kitűnő méltatásával a magyar dráma e páratlan értékű gyöngyszeme. Katona József a Bánk bán megírása előtt alaposan foglalkozott a szomszédos cseh nemzet történetével is, elmélyülten tanulmányozta Bohuslav Balbín műveit, žižka személyének két részből álló (Ziska, vagyis a husziták első pártütése Csehországban, Ziska, a Táboriták vezére) drámában hódolt. Á dráma bizonyítja, hogy szerzője mennyire átérezte a cseh és magyar nemzet nyilvánvaló sorsközösségét. Žižka szava, jelleme sokban hasonlít' a nádor Bánk szavához, jelleméhez. A szerző állandóan fejlődő pályafutásában (ha nem is történelmi, de megírási sorrendben) Žižka előhírnöke a Bánk bánnak. Ki tudja, sor kerül-e Katona Bánk bánjának cseh nyelvű beouitatójára? Erkel Ferenc zenei feldolgozásában, mint operát pár évvel ezelőtt az opavai színház ünnepélyes keretek között bemutatta. Az eredeti drámát 1911-ben Max Reinhardt vitte színre a berlini Deutsches Theaterben. Budapesten játszották 1871-ben németül és 1897-ben olaszul. A valóban ízlésesen kiadott cseh fordítást az érdeklődök rövid időn belül felvásárolták. (jó) A napokban a brati-lüvai Kait—-a es Pihenés Parkjában fellépett a budapesti Operett és táncrevű. Éber Pálma és Mucsi Sándor kettőst adott elo. (J. Herec felvétele.) családunk nyomora fokozódott. Bennünket Jamaikába küldtek nagyszüleinkhez, ahol és a „xtégkimerülésig" henteregtem a puha tengerparti fövenyben és kitartóan álmodoztam. — Az Antillák lakói imádják hazájuk ősi zenéjét, reggeltől napestig dalolnak. A nyékergó zenélő-automaták és gramofonok akkor még nem mételyezték meg az álomsziget romantikáját. Öt évig csatangoltam az örökké-kék Karibi-tenger partjain, ami elég volt ahhoz, hogy tudatára ébredjek tulajdonképpeni származásomnak, őshazámnak, hogy ne tagadjam meg saját fajomat. — Ma már Jamaika függetlenségéért szállók síkra, kész vagyok honfitársaimat minden erőmmel támogatni! KESERŰ CSALÓDÁS. — Mikor anyám felgyógyult és újból napszámba állott, a szájától vonta meg a falatot és beíratott a líceumba. En azonban az ötévi henyéléstől annyira elszoktam mindennemű munkától, hogy még tanulni sem akaródzott. Iskoláimat nem fejeztem be, — amit még ma is sajnálok. — Megpróbálkoztam hát a katonasággál. Nagyratörő terveim nem ismertek határt: „csak" admirális akartam lenni, amikor • a sors szeszélye másképp határozott. Laktanyánkban ugyanis megkérdezték, ki volna hajlandó vért adni súlyosan megbetegedett bajtársunknak, amire én rögtön jelentkeztem és — ez lett a vesztem! Parancsnokom ^felháborító sértésnek" minősítette önzetlen szán' dékomat, mert a beteg bajtárs történetesen fehér ember volt. „Hallatlan arcátlanságomért" •M"Osan megbüntettek, mire jogos felháborodásomban kéreket oldottam. Elfogtak, de végre mégis kidobták a hadseregből. ÜJABB CSALÓDÁS. — Mint viceházmester összekuporgattam annyi pénzt, hogy beiratkozhattam egy színiiskolába. Itt megint mérsékelt sikereimre féltékeny két fehér „jóbarátom" addig áskálódott ellenem, amíg csak egészen alárendelt •zerepeket játszattak el velem: szolaát, kulit, berúgottat. Ezért búcsút nondtam a színészetnek és felcsaptam ofőrnek. Hányt-vetett életem folyását iabb mederbe terelte iegy bizonytalan 'ovőjű zenész, aki elszegődtetett hangzat-énekesnek. A HARMADIK CSAPÁS — Távoli hazám népdalaival arattam legnagyobb sikereimet. 1950-ben aztán az amerikai pénzmágnások legelőkelőbb floridai mulatójába, a „Miami Club"Ü.T SZÖ 6 * 1958. ai-vjusztus 1.