Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)
1958-07-28 / 207. szám, hétfő
Népszavazást tartanak az Iraki Köztársaság új alkotmányáról Bagdad, (ČTK) — Abdcl Karim Kasim miniszterelnök a július 26-i sajtóértekezleten kijelentette, hogy az új kormány választását a reformok megvalósítása után tartják meg. A köztársasági parlament és a kormány választásának napja már nincs messze. A reformokat, így például a földreformot, még a választások előtt kell végrehajtani. Kasim nyilatkozata szerint népszavazást rendeznek a köztársasági alkotmányról. Ha a nép az alkotmányt jóváhagyja, megtartják a parlamenti választásokat. Kasim hangsúlyozta, hogy az új köztársasági rend kiépítésében Irak az Egyesült Arab Köztársaság tapasztalatait fogja felhasználni. A miniszterelnök kiemelte, hogy Irak békére és 8 barátság fenntartására fog törekedni valamennyi országgal. A demokratikus erők mozgósítása Jordániában Damaszkusz, (ČTK) — A Damaszkuszba érkezett hírek szerint a jordániai hazafiak sok városban megkezdték Jordánia demokratikus erőinek mozgósítását az árulő király és a brit megszállók ellen. E napokban Jordáinia egész területén több tízezer röplapot osztottak szét, amelyek felszólítják Jordánia népét, utasítson el mirrden együttműködést Husszein királlyal és az angol megszállókkal. Macmillan és de Giulle is támogatja az amerikaiak halogató mesterkedéseit Macmillan válaszolt N. Sz. Hruscsov javaslataira Jordániai katonatisztek a király ellen Jeruzsálem, (ČTK) — Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint Jeruzsálemben hallgatták egy titkos jordániai leadóállomás közvetítését, amely „Jordániai nemzet" néven jelen tkez'k. A rádió közölte, hogy a jordániai királyi hadseregből megszökött a katonatisztek egész sora, akik kapcsolatot kötöttek a vándortörzsek vezetőivel. Azt javasolják, hogy a törzsek csatlakozzanak a Husszein király elleni mozgalomhoz. London (ČTK) — Macmillan, NagyBritannia miniszterelnöke szombat este választ küldött N. Sz. Hruscsov azon javaslatára, hogy július 28-án a Szovjetunió, Wagy-Britannia, az USA, Franciaország, India és az érdekelt arab államok kormányfőinek részvételével üljön össze a Biztonsági Tanács, hogy megtárgyalja a béke azon komoly veszélyeztetését, amely az USA és Nagy-Britannia közép-keleti agresszív akciói folytán bekövetkezett. Macmillan Eisenhowerhez hasonlóan válaszának bevezető részében igyekszik tagadni az angol-amerikai beavatkozás agresszíy jellegét és ragaszkodik ahhoz, hogy a Biztonsági Tanács első ülésének időpontjáról és arról. milyen további államokat hívnak majd meg, ne a kormányfők, hanem az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagállamai állandó küldöttéi döntsenek a Biztonsági Tanács eljárási szabályzata szerint, vagyis azok a küldöttek, akik között a nyugatnak biztosított többsége van és akik között helyet foglal a vétójoggal rendelkező Csang-Kaj-Sek küldött is. A nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy a háborús veszedelem miatt nyugtalankodó angol közvélemény erős nyomására Macmillan kénytelen volt beleegyezését adni a csúcsértekezlet előkészületeinek azonnali megkezdéséhez és megígérni részvételét. De Gaulle válaszol Hruscsovnak Párizs (ČTK) — Louis Joxe, a francia külügyminisztérium főtitkára július 26-án Szergej Vinogradovnak, a Szovjetunió párizsi nagykövetének átadta de Gaulle francia miniszterelnök válaszét Nyikita Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének azon javaslatát tartalmazó üzenetére, hogy július 28-án üljön össze a Biztonsági Tanács a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, India és az érdekelt arab államok kormányfőinek részvételével a béke azon komoly veszélyeztetésének megtárgyalására, amely az USA és Nagy-Britannia közép-keleti 'agresszív akciói folytán bekövetkezett. A francia miniszterelnök válaszában kifejezi_ugyan azon készségét, hogy „hozzájárul a csúcsértekezlet előkészítéséhez és a kormányfőkkel együtt részt vesz azon", egyszersmind azonMalínovszkij marsall, a Szovjetunió nemzetvédelmi miniszterének nspiparancsa Moszkva (ČTK) — A szovjet nép július 27-én ünnepelte haditengerészetének napját. Ezen az ünnepen Rodion Malínovszkij marsall, a Szovjetunió nemzetvédelmi minisztere parancsot adott ki, amelyben üdvözli a tengerészeket, a hajógyárak katonáit és dolgozóit. A parancs hangsúlyozza: Az amerikai-angol imperialistáknak Libanon és Jordánia elleni agressziója folytán bekövetkezett feszült nemzetközi helyzet még nagyobb éberséget és harci felkészültséget követel minden tengerésztől, és minden szovjet katonától. •' •• " •I' i U w mrni Növekszik a feszültség Libanonban az elnökválasztások előtt A népi erők nem akarnak választást az amerikai haderők jelenlétében • Az amerikaiaknak Libanonban már 11 ezer katonájuk van Bejrut, (ČTK) - A nyugati hírügynökségek jelentése szerint Bejrutban, Libanon fővárosában növekszik a nyugtalanság. A Reuter szerint július 26-án éles összetűzés volt Bejrut központi negyedeiben a népi erők és a kormánycsapatok között. Murphy, Eisenhower személyes megbízottja Bejrutban lázas politikai tevékenységet fejt ki. Három nap leforgása alatt már három ízben kereste fel Samun köztársasági elnököt és a politikai személyiségek egész sorát, akikkel a közeledő elnökválasztásról tárgyalt. Az elnökjelöltek között van Alfréd Nakkass, aki 1941-1943-ban a francia védnökség alatt volt Libanon elnöke és Besara el Churi, aki a franciák távozása után volt az első köztársasági elnök. A bejrúti sajtó híreiből kitűnik, hogy a kormány Nakkas jelöltségét fogja támogatni. A népi ellenzék vezérei élesen elítélik az elnökválasztást abban a helyzetben, amely a libanoni amerikai invázióval következett be. „Az ellenek nem egyezik bele, hogy az elnökválaszfást az idegen haderők jelenlétében és nyomása alatt folytassák le" — jelentette ki Salam. Az amerikai repülőgépek továbbra is „tüntetnek erejükkel" Libanon felett. A nyílt provokációs repüléseken kívül, amelyekkel főképpen a népi erőket akarják megfélemlíteni, folytatják az amerikai tengerészeti gyalogság további egységeinek partraszállítását. A Libanonba érkezett amerikai katonák száma túllépte már a 11 ezret. A bejrúti amerikai katonai megbízott július 26-án további egységek érkezését jelentette. A Francé Presse dél-törökországi külön tudósítója jelentette, hogy az USA a törökországi Adanában a Közép-Kelet legnagyobb légi támaszpontját létesítette. Az Adanaban elhelyezett amerikai repülőgépek rendeltetése az, hogy támogassák a libanoni amerikai szárazföldi egységeket. AZ USA MUNKAÜGYI minisztériuma közölte, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a bejegyzett munkanélküliek száma a múlt héten 36 500-al emelkedett. MOSZKVÁBAN szombaton véget ért a Nemzetközi Építészszövetség V. kongreszszusa, amelyen 47 országból 1500 képviselő vett részt. (ČTK) ban azt javasolja, hogy az ENSZ Biz tonsági Tanácsának esetleges külön ülésére olyan további államokat hívjanak meg, amelyeknek közvetlen érdekük a közép-keleti helyzet megoldása — így Törökországot, Iránt és Izraelt — ami arra mutat, hogy a kérdést még jobban össze akarja bogozni. Üzenetének további részében de Gaulle azt ajánlja, hogy „jobb lenne ragaszkodni az eredeti szovjet javas lathoz és a Biztonsági Tanács külön ülése helyett megrendezni az érdekelt nagyhatalmak kormányfőinek értekezletét." A csúcsértekezletet nézete sze rint Európában kellene tartani. De Gaulle Genfet, vagy más európai várost javasol. India hajlandó részt venni a csúcsértekezleten D*lhi, (ČTK) — Delhiben hivatalosan jelentették, hogy India moszkvai nagykövetét megbízták azzal, tolmácsolja Hruscsov elvtársnak India mi niszterelnöke válaszát legutóbbi levelére. Nehru válaszában ismét hangsú Iyozza azon készségét, hogy részt verme a csúcsértekezleten feltéve, hogy Indiát a tárgyalásra meghívják és hogy részvétele elősegíti a béke ügyét. Az albán kormány örömmel fogadja a Szovjetunió javaslatát Tirana, (ČTK) — Behar Stylla, az AI bán Népköztársaság miniszterelnöke július 26-án a Szovjetunió tiranai nagykövetének átadta az Albán Népköztársaság kormányának az európai országok barátságáról és együttműködéséről szóló szerződés megkötésére vonatkozó szovjet javaslattal kapcsolatban kiadott nyilatkoza tát. Az Albán Népköztársaság kormánya teljes mértékben egyetért a Szovjetunió kormányának javaslatával és örömmel fogadja azt, mint olyan kezdeményezést, amely napjainkban a békére és az emberiségre nézve ily sorsdöntő időben felmérhetetlen jelentőségű. Az Albán Népköztársaság kormánya és az albán nép, amely annyit szenvedett az imperialista háborúkban, határozottan elítéli a nyugati hatalmak háborús politikáját és minden erejével támogatja Szovjetunió következetes békepolitikáját, az európai és a világbéke és biztonság biztosítására kifejtett lankadatlan erőfeszítését. Ä harmadik szputnyik ezredik útja Moszkva, ČTK. A harmadik szovjet mesterséges hold július 27-én 20,21 órakor befejezte ezredik földkörüli útját. A BRÜSSZELI VILÁGKIÁLLÍTÁSON A szíriai önkéntesek hadgyakorlata Damaszkusz, (ČTK) — Július 25-én délelőtt Damaszkuszban, a nemzeti ellerállási mozgalom fegyveres egységei katonai gyakorlatot tartottak, amelyen mintegy 17 ezer önkéntes vett részt. Az önkéntesek tanúságot tettek a szíriai nép legszélesebb rétegeinek azon elszántságáról és felkészültségéről, hogy fegyverrel kezüké ben is megvédelmezik hazájukat az imper'aiisták esetleges támadásai ellen. A pénteki gyakorlat igazolta a szíriai nép és fegyveres alakulatainak szilárd egységét. ízlik a plzeni sör, a csehszlovák vendéglőben alig lág minden részéről összesereglett győzik kiszolgálni a v. látogatókat. A szovjet kormány jegyzéke Német Szövetségi Köztársasághoz MOSZKVA, (ČTK) — A SZOVJETUNIÓ KÜLÜGYMINISZTÉRIUMA JÚLIUS 26-ÁN A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG MOSZKVAI NAGYKÖVETSÉGÉNEK JEGYZÉKET KÜLDÖTT, AMELY ÍGY HANGZIK: A szovjet kormány szlikségesnek tartja, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormányával a következő tényeket közölje: Az utóbbi napokban bizonyítékokat szereztünk arról, hogy az amerikai katonai parancsnokság a Német Szövetségi Köztársaság területét az arab országok elleni fegyveres beavatkozás egyik felvonuló teréül használja. Az ejtőernyősöket szállító amerikai repülőgépeket Nyugat-Németország területéről a közel- és közép-keleti agresszió térségébe helyezik át. A Német Szövetségi Köztársaság területéről helyezték át a NSZK-ban állomásozó 24. hadosztály első légi ejtőernyős SAJTÖJELENTÉS: A Német Szövetségi Köztársaság amerikai támaszpontul szolgál a közép-keleti intervencióhoz. BONN: Mi nem avatkozunk be, elkészítettük a békepipát, hogy a kedvező pillanatban mind két félnek felajánljuk. (Neues Deutschland karikatúrája) csoportjának valamennyi egységét. A2 amerikai katonai légierők wiesbadeni vezérkarának jelentése szerint ezeket a hadmüveleteket a fürstenfeldbrucki repülőtéren kezdték. A frankfurti repülőteret átrakodó állomássá alakították át a Közel- és Közép-Keletre katonaságot és felszerelést szállító katonai repülőgépek számára. Amint Eckhardtnak, a szövetségi kormány sajtóirodája vezetőjének nyilatkozatából kitűnik, a Német Szövetségi Köztársaság kormánya egyetért az amerikai hadvezetőség ezen akcióival. Minden jel arra mutat, hogy a szövetségi kormány, amely a NATO tagállama, nemcsak hogy szolidáris a tömbben részt vevő partnereivel, akik fegyverrel kezükben igyekszenek az arab nemzetekre nekik meg nem felelő rendszert kényszeríteni, hanem tulajdonképpen a békét komolyan veszélyeztető hadikaland támogatásának útjára lépett. Meg kell állapítani, hogy a szövetségi kormány ezen álláspontja ellentétben áll az arról szóló előző állításával, hogy a Nyugat-Németországban elhelyezett amerikai haderők a védelem érdekeit szolgálják és sohasem válnak az agresszió eszközévé. Amennyiben a szövetségi kormány egyetért azzal, hogy e haderőket most agresszív akciók végrehajtására használják, természetesen kénytelen beismerni a már kitűnt Igazságot, hogy annak a ténynek, hogy az NSZK területét idegen haderő rendelkezésére bocsátják, nincs semmi köze sem a béke megőrzésének, sem pedig a szövetségi köztársaság biztonsága biztosításának érdekeivel. A Német Szövetségi Köztársaság kormányának viselnie kell a felelősséget azokért az akciókért, amelyek elősegítik a közel- és közép-keleti agressziót. A szovjet kormány felszólítja a Német Szövetségi Köztársaság kormányát, foganatosítson hatékony Intézkedéseket arra, hogy az NSZK területét ne használják a szabadságukat és függetlenségüket védelmező független arab államok elleni agresszív célokra. Ez megfelelne Nyuget-Németország életbevágóan fontos nemzeti érdekeinek, valamint a világbéke megőrzése érdekének is. A VILÄG VALAMENNYI országában ahol törvényes rend van, a bűnösökkel együtt megbüntetik a cinkosokat is. Azokat, akik segítik vagy védelmükbe veszik a bűnözőt. Ezt minden normális ember természetőrnek veszi. És ezért a közép-keleti amerikai és angol intervenciósok mellett a világ közvéleményének személen a vádlottak padjára került NyugatNémetország, Törökország és Izrael is, amelyek a tőlük telhető minden eszközzel segítették a közép-keleti háborús vészéin kirobbantását, az arab népek elleni provokációt. A Szovjetunió már tiltakozott is e cinkosság miatt és figyelmeztette az első két kormányt veszedelmes közösségvállalásukra. Az NDK elsőnek tiltakozott Adenauernál. Bonnban egy ideig mélyen hallgattak, nem foglaltak állást, hiszen mint ismeretes az utóbbi időben az NSZK Igyekszik gazdasági pozíciókat szerezni az arab Keleten és most' mint az agresszorok cinkosa megengedte, hogy Nyugat-Németorszag területén hajtsák végre a libanoni partraszállás főpróbáját és repülőtereit, kikötőit az agresszorok rendelkezésére bocsátotta. A világ közvéleményének szorongatására azonban színt kellett vallania; Amerika mellé állt és inkább feláldozta a közép-keleti jó kapcsolatokat, pedig az eg re jobban fenyegető gazdasági stagnációban még nagy szüksége lehet rá. A Neue Rheinische Zeitung ezt sommásan így fogalmazza meg: „Bonn teljesítette a Fehér Ház utasításait." Pedig a nyugatnémet közvélemény ezzel egyáltalán nem ért egyet és egyes jelentések szerint még a kormányon belül is ellentétes nézetek uralkodnak. A Westfilische Rundschau szerint a július 23-i olidaritási kormánynyilatkozat Brentano müve volt és ezt a kormány nem hagyta jóvá. Az USA kellőképpen értékelte Bonn támogatását és Dulles nem is mulasztotta el megköszönni a szorongatott ság idején nyújtott támogatást és hirtelen elhatározott európai útjának első állomása a nyugatnémet főváros volt. Ezenkívül bizonyára 'megnyugtatta Adenaueréket, hogy a csúixértekezlettől „ne féljenek, rmrt ö is ott lesz". Az ellenzéki sajtó szerint az emerikai külügyminiszter olyasmit e keveri bele a Német Szövetségi Köztársaságot, amiben az égvilágon semmi keresnivalója nincs. A nyugatnémet vezetők cinkosságvállalása sok mindent elárul. Arról tanúskodik, hogy egy esetleges, egy hazugságok alapján kirobbanó európai konfliktus esetén is behányt szemmel teljesítené a washingtoni utasítást. De a cinkosok nem kerülhetik el sorsukat, a népek szemében a bűnösökkel együtt ülnek a vádlottak padján. (sz—a) Görögország tiltakozik a tömeges ciprusi letartóztatások ellen New York, ČTK. A nyugati hírügynökségek jelentése szerint Ch. X. Palamas, Görögország ENSZ-beli küldötte július 26-án felkereste Hammarskjöldöt, az ENSZ főtitkárát és tolmácsolta kormánya tiltakozását a ciprusi görög lakosság tömeges letartóztatása ellen, amelyet az angol gyarmati hatóságok foganatosítanak. Palamas a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy a letartóztatottak száma már 1700. A legutóbbi hírek szerint szombaton délelőtt Ciprus szigetén újabb letartóztatások* folytak. Az EAK tiltakozik légiterének megsértése ellen New- York, (ČTK) — Omar Lufti, az Egyesült Arab Köztársaság ENSZbeli képviselője július 26-án a Biztonsági Tanács elnökének levelet adott át, amelyben az EAK kormánya tiltakozik az EAK légiterének az amerikai repülőgépektől való megsértése ellen, Húszmillió látogató a brüsszeli világkiállításon Brüsszel, (ČTK) — A belga lapok július 26-án közölték, hogy csütörtökön, július 24-én a világkiállítást 275 330 személy kereste fel. A Csehszlovák Nemzeti Nap ezzel a látogatók számát tekintve határkővé vált, mert ezen a napon az ez idei világkiállítás látogatóinak száma túllépte a húsz milliót. A csehszlovák kormányküldöttség július 26-án Is folytatta a kiállítás megtekintését. Délben a közkedvelt magyar vendéglőben ebédelt és este részt vett a Theatre de la Monnaie Királyi Színházban a prágai Nemzeti Színház operaegyüttesének negyedik előadásán. Három csehszlovák művészegyüttes Belgium városaiban vendégszerepel. A TÖRÖK MINISZTERELNÖK útban a Bagdadi Paktum londoni tanácskozásaira Bonnban többórás megbeszélést folytatott Adenauer kancellárral, irentano miniszterrel és Erhard gazdaságügyi miniszterrel. (ČTK) A NYUGATNÉMET hadsereget gyorsabb ütemben építík. 1958. október elsejével további 18 ezerrel és a jövő év január elsejével további 17 ezerrel emelkedik a hadsereg létszáma. A jövő év március 31-én a Bundeswehrnek már több mint 200 ezer katonája lesz. (ČTK) DULLES amerikai külügyminiszter Bonnból Londonba érkezett és Macmillannal megkezdte tanácskozásait a csúcsértekezletről és a Bagdadi Paktum problémáiról. (ČTK) ÚJ SZÖ 3 * 1958. július 2*-