Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)
1958-07-23 / 202. szám, szerda
Vásáréi mellett épül a CSISZ újabb ai ožása ERŐ E S AKARAT D él felé járt már az idő, amikor öt és fél órás utazás után kiszálltunk az autóbuszból, amely Prágából Tisovába hozott. A tűző napsütésben kezünket a szemünk elé téve néztünk körül és egy pillantással felmérni próbáltuk az elénk táruló építkezést. Nem sikerült. Nem is sikerülhetett. Szemünk nem látott el oly messzire, ameddig az építkezés határai terjednek. Csak amikor később felkapaszkodtunk egy kisebb dombra és onnan néztünk körül, láttuk tisztán a 34 hektáron elterülő építkezés legtávolabbi pontját is. Sisován vagyunk, a szocializmus egyikfontos építkezésén. Fél év múlva száz megawatt villanyáram repül szét innen köztársaságunk minden részébe. Száz megawatt. Talán ez a két szó így nem mond sokat, de ha helyette azt mondjuk, hogy olyan teljesítményű áramfejlesztő, amely képes egy kétszázezer lakosú véfost iparával együtt villanyárammal ellátni, vagy pedig amennyi elegendő egy éven át az ország összes háztartási villamossági cikkeinek (rádió, televízió, villanyvasaló stb.) ellátásához, inkább érzékelni tudjuk, mit is jelent a népgazdaság számára ez a száz megawatt. És ez csak a kezdet. Tisová, ha teljesen kész lesz, több mint négyszáz" megawattos hőerőműből áraszt i" najd a termelésben és a mindennapi életben oly alapvetően fontos villanyáramot. Ez pedig olyan teljesítményű áramfejlesztő, amilyen egész Közép-Európában kevés van. E nagyszabású terv valamikor 1961—62-ben válik valósággá. A legközelebbi feladat, hogy az év végén az első száz megawatt termelése meginduljon. Tisová Nyugat-Csehország legnyu<JJ SZÓ 4 * 1958. július 25. gatibb csücskén, Sokolovo, a barnaszénlelőhely mellett fekszik. A község helyét ma már betonvázak, daruk, vonatok, száz méter magas betonkémény, hűtőtornyok, féligkész épületek, hatalmas kazánok, turbinák és reggeltől estig dolgozó emberek foglalják el. Ezek az emberek, jobban mondva a zömük, egészen különálló helyet foglalnak el a munkások nagy családjában. Találkozol velük mindenütt a szocializmus nagy építkezésein, legyen az az ország bármely pontján. Szeretik, ragaszkodnak ehhez a nehéz munkához. Nem bánják a sarat, port, mennek, vándorolnak egyik helyről a másikra, vonzza őket az új születésének izgalma. Szinte kalandvágynak lehetne ezt a ragaszkodást nevezni. Trunec elvtárs például, az Energostroj igazgatója (az Energostroj a fő szállító, az ő kezében összpontosulnak az összes szállítmányok, felelős a szerelésért, egyszóval az építkezés szíve) amely telefonrendelésre házhoz szállítja a jegyeket, — információs iroda, gyorsvasaló és még további intézmér nyek lesznek. A Szolgálatok Háza nagy eiönyt jelent, mert az összes szakba tartozó rendeléseket egy épületben lehet elintézni és így sok utat és időt takarítunk meg. Különösen a vidékről Bratislavába jövők részére nyújt majd jó szolgálatot a Szolgálatok Háza, mert nem kell az egyes műhelyeket különféle utcákban keresni. K. P. munkatársaival már nem egy hőerőművet épített, Tisovára a párt megbízásából került, mert tudták, ilyen helyen ő ember a talpán. M iután végignéztük az építkezést, még a dolgozók tiszta, célszerűen berendezett lakótelepét is láttuk, tanúi voltunk az építkezést vezető elvtársak, a CSKP, FSZM funkcionáriusai megbeszélésének. Meghányták-vetették, vajon sikerül-e határidőre a száz megawattot a fogyasztók szolgálatába állítani. Tudni kell, hogy Tisovának ez a feladata nemcsak, sót főleg nem hslyi probléma. Az utóbbi időben sokat foglalkoztak ezzel a lapok, a rádió. Miniszterek, a párt és a népgazdaság felelős tényezői adtak itt találkozót, hogy Tisovának ki-ki, amennyire erejéből telik, segítsen. Hogy miért oly nehéz e feladat teljesítése és miért helyeznek rá ilyen súlyt? Mert a hradeci Győztes A csallóközi rónaságra égető meleget sugároz a Nap vakító fénykorongja. Vásárúttól nem messze, egy vén nyárfa szétömlő lombja alatt találtam rá a 89 brigádosra és vezetőjükre, Leczo Zoltánra, akik a két Duna közét kettészelő kanális kiszélesítésén, illetve kimélyítésén dolgoznak. Mindnyájan a Bratislavai Felsőbb Pedagógiai Iskola hallgatói és most éppen jó étvággyal láttak hozzá a megérdemelt tízórai elfogyasztásához. Bevezetőben a csatorna jelentőségéről érdeklődtem. A brigádvezető elmondta, hogy a kanális 28 km hoszszú. Jelenleg 3700 méteres szakaszon dolgoznak, melynek befejezését 1960ra tervezik. Tervbe vették továbbá, hogy a csatornát a következő években teljés hosszúságában 19,80 méterre szélesítik, (most kb. 10 m széles) és általában egy méterrel kimélyítik, (most néhol eléri a 7 métert is). Ha az építkezést véglegesen befejezik, a csatorna kb. 10 ezer hektár mocsaras területet csapol le és ennél sokkal nagyobb földterületet fog öntözni szárazság idején. Nagy áradások alkalmával, ha a Vág vagy a Duna vize magas volt, rendszeresen kiöntött és hatalmas területen néhol évtizedes mocsarat képezett. A csatorna szabályozásával mentesítik a vidéket ettől a természeti csapástól. — Az iskola diákjai csaknem teljes létszámban részt vesznek az építkezésen egyhónapos brigád keretében — mondta Leczo Zoltán. Sőt még egy tanárt is észrevettem, aki szintén önként dolgozik itt és ahogy láttam, nagyon szorgalmasan. De szorgalmas itt mindenki. A „közvélemény" szerint Ondrovičová és Letich brigádosok a Iegkészségesebbek, akik a már'háromszor győztes csoport tagjai, ugyanis — amint mondták — csoportonként versenyeznek egymással már a munka megkezdése óta. — Egyáltalán nem nehéz a munka — felelte Boros brigádos kérdésemre. Pedig amint láttam, valóban izzadni kell, ha teljesíteni akarják a napi tervet, amely 7 köbméter föld „kibányászását" írja elő a csatornameder oldalából. A parton sűrű akácos húzódik, melyet ha ki is vágnak, a fák tekervényes gyökerei görcsösen tartják, fogják a talajt és szívósan ellenállnak ásónak,- csákánynak. Felhőlyagzott tenyerük azonlpan nem hátráltatja a fiatalokat a terv teljesítésében. — A legjobb eredmény 103,5 százalék, amelyet az első csoport ért el — mondják többen is. — Erő és akarat, lendület és szorgalom, munkakedv és vidámság az erénye az itt dolgozó fiataloknak — tette hozzá a brigádvezető. Megtudtam, hogy esténként rendszeres, tervezett szórakozásban van részük. Moziba járnak, különféle együttesek látogatják őket, vagy éppen ők maguk rendeznek táncos, dalos, vidám estéket. A vidám élet mellett észre sem veszik a napok múlását. Jóllehet nehéz a munka, mégis odaadással végzik, mert tudják, mit építenek, kinek és miért építik. A „tízperc" vé<get ért. Valamenynyien szerszámaik után nyúltak és ismét nekiláttak a harcnak, hogy e konok „kisfolyó" szabálytalan medrét kiegyengessék, kiszélesítsék, kimélyítsék, hogy ne ellenséoe le""en az embernek, hanem barátja. Szabó Géza Csehszlovákia támogatja a kormányfők értekezletének haladéktalan egybehívására vonatkozó szovjet javaslatot (ČTK) — N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke 1958. július 19-én üzenetet küldött D. Eisenhowernek, az USA elnökének, valamint Nagy-Britannia, Franciaország és India kormányfőinek, továbbá D. Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának, melyben javasolja az említett kormányfők értekezletének haladéktalan egybehívását. Az értekezletnek az lenne a célja, hogy kidolgozza a Közel- és Közép-Keleten lejátszódó háborús konfliktus felszámolására irányuló konkrét intézkedések javaslatát. Václav Dávid külügyminiszter, a Csehszlovák Sajtóiroda és a Csehszlovák Rádió tudósítóival folytatott beszélgetése során a Szovjetunió kormánya ezen jelentős kezdeményezésével kapcsolatosan a következő álláspontot közölte: „A szovjet javaslat azon igen komoly helyzet haladéktalan megoldására irányul, mely a legutóbbi időben a Közel- és a Közép-keleten az USA libanoni, Nagy-Britannia jordániai fegyveres intervenciója, valamint a fiatal Iraki Köztársaság ellen irányuló intervenció további előkészítése következtében alakult ki. Mint ahogyan azt a csehszlovák kormány nyilatkozatai már kifejezésre juttatták, ez a fegyveres agresszió olyan közvetlen háborús összeütközés veszélyét jelenti, mely igen veszedelmes méreteket ölthetne. A csehszlovák kormány Csehszlovákia dolgozóinak akaratát kifejezésre juttatva nyilatkozatokban tiltakozott az USA és Nagy-Britannia kormányainak libanoni és jordániai agressziója ellen s egyben követelte az említett országok belügyébe való beavatkozás haladéktalan megszüntetését, valamint az intervenciós katonai alakulatok visszavonását. Arra való tekintettel, hogy a nyugati hatalmak a békeszerető emberek óhajával szembehelyezkedve folytatják intervenciójukat és az ENSZ Biztonsági Tanácsa eddig nem volt képes olyan hathatós intézkedések foganatosítására, melyek megszüntetnék és elhárítanák az amerikai-brit imperialista agressziót a Közel- és Közép-Keleten, N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke javasolta az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és India kormányfőinek, valamint az ENSZ főtitkárának, hogy 1958. július 22-re hívják egybe az ENSZ főtitkárának részvéteiével az említett kormányfők értekezletét, mely haladéktalanul megtenné a szükséges lépéseket a már megkezdett katonai konfliktus felszámolására. Ennek az értekezletnek, melynek a helyzet komolyságára való tekintettel haladéktalanul össze kellene ülnie, konkrét javaslatokat kellene előkészítenie a Biztonsági, TaA Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának rendkívüli ülése (ČTK) — A Szakszervezeti Világszövetség titkársága a közép-keleti események által előidézett komoly nemzetközi helyzetre való tekintettel július 26-ra és 27-re egybehívta a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának rendkívüli ülését, melyet Prágában tartanak meg. Az ülés tárgysorozata a következő lesz: A közép-keleti események és a dolgozók akciója a béke és a nemzeti függetlenség megvédése érdekében. nács számára, annak érdekében, hogy elháríthassák a Közel- és Közép-Keleten fenyegető háborús veszélyt. A csehszlovák kormány nézete szerint az adott helyzetben a szovjet kormány által javasolt lépés, mely szerint azonnal hívják egybe a kormányfők értekezletét, a legmegfelelőbb gyakorlati intézkedésnek tekinthető, mely gyorsan hozzájárulna a Közelés Közép-Keleten kialakult háborús veszély elhárításához és így biztosítaná e területen a béke és biztonság megszilárdításához szükséges feltételeket. A Szovjetunió, mint ahogyan azt a múltban is már többször megtette, a jelenlegi komoly pillanatokban, amikor a béke és a háború kérdésének kell eldőlnie, újból jelentős kezdeményezést mutat, mely kifejezésre juttatja a szovjet kormánynak és a szovjet népnek a világbéke megőrzésére irányuló fáradhatatlan törekvéseit. A Szovjetunió ezzel újból megerősítette, hogy a béke leghatározottabb pártfogója és a nemzetek biztonságának támasza. A nyugati hatalmak kormányaira nagy felelősség hárul azért, hogy megszűnik-e a háború veszélye, avagy beláthatatlan következményekkel járó háborús konfliktusra kerül sor. A világ közvéleménye elvárja, hogy a nyugati hatalmak válasza a szovjet javaslatra összhangban lesz a földkerekség nemzeteinek békekövetelményeivel és haladéktalanul egybehívják az említett értekezletet. Ünnepi est a csehszíovák-román szerződés tiszteletére (ČTK) — A Nemzeti Front Központi Bizottsága hétfőn, július 21-én ünnepi estet rendezett Prágában a Csehszlovák Köztársaság és a Román Népköztársaság baráti együttműködése és kölcsönös segélynyújtási szerződése aláírásának 10. évfordulóján. Az ünnepi esten jelen volt Václav Kopecký miniszterelnökhelyettes, Václav Dávid külügyminiszter, a kormány további tagjai, Kleňhová-Besserová, a Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára, a köztársaság fővárosa politikai, gazdasági és kulturális életének képviselői. Jelen volt továbbá Gheorghe Vidrascu, a Román Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott prágai nagykövete, a nagykövetség tagjai, valamint a prágai képviseleti hivatalok tagjai is. Az ünnepség színhelyén a Valdstejnpalota kertjében ez alkalomból 2000 prágai lakos jött össze. Az estet a Csehszlovák Köztársaság és a Román Népköztársaság állami himnuszaival nyitották meg. Azután J. Reitmajer nehézgépipari miniszter és Gheorghe Vidrascu, a Román Népköztársaság nagykövete mondottak beszédet. Az est kultúrműsorának keretében a Nemzeti Színház és a Smetana Színház balettjének és zenekarának szólistái léptek fel. BELKERESKEDELMI HÍRADÓ Megnyílik a Szolgálatok Háza Bratislavában A bratislavai és Bratislava vidéki közönség bizonyára megelégedéssel fogadja, hogy még július havában Bratislavában a Centrál-passzázs épületében (Leningrád utca 17. szám alatt) megnyílik a bratislavai kommunális üzemek „Szolgálatok Háza". E házban nagy fodrászterem, gyors fehérneműtisztító, gyors vegytisztító-üzem, kozmetikai intézet, fényképészeti műterem, színház- és mozijegy iroda — Harc a megawattokért Az ifjúsági építkezés egyik szakasza. T . ===== Közérdekű tudnivalók A dolgozók vállalati alapjáról Á Hivatalos Közlöny 50. száma a kormány 86. sz. hirdetményét közli a dolgozók vállalati alapjának szobályozásáról. A hirdetmény megállapítja, hogy a dolgozók alkotó aktivitásának s a vállalat irányításában való részvételének fejlesztésére a dolgozók vállalati alapjai hatékony eszközül szolgálnak, mert anyagilag érdekeltté teszik a dolgozókat a vállalat feladatainak teljesítésében és túlszárnyalásában s hozzájárulnak a szocialista munkaverseny kibontakoztatásához. A pénzügyi gazdálkodás új módszerei szükségessé teszik a vállalati alapok Február Üzemtől kezdve a lévai Kirov Üzemig számos üzem tartozik a tisovái hőerőmű szállítói közé és ha valahol megakad a lánc, minden veszélyeztetve van. Ezrek munkájatói függ a végső eredmény és egyetlen napi késés is bonyodalmat okozhat. „Harc a megawattokért" jelszó alatt értették meg a munkásokkal szerte a köztársaságban; hogy a tisovái szállítmányok pontos teljesítése politikai jelentőségű. Minden azon múlik, hogy a lelkesedés, amelylyel üzemeink dolgozói magukévá tették a tisovái szállítmányok teljesítésének kérdését, ne lankadjon s a szocializmus e nagy művének építése terv szerint haladjon. Adósak vagyunk még a válasszal, miért helyeznek ilyen súlyt a határidő betartására, még annak árán is, ha ez dolgozóinktól erejük nagy megfeszítését követeli. Összefügg ez szorosan a XI. kongresszus célkitűzésével, a szocializmus építésének befejezésével. Nemcsak minden megawattra, hanem minden kilowattra szükség van, hogy teljesíteni tudjuk a XI. kongresszus határozatát. Az energia az alfája és ómegája a nehézipar fejlesztésének, az életszínvonal emelésének, mindennek. A tisovái elvtársak a gyűlésen be** széltek saját nehézségeikről is, amiből csakugyan bőségesen kijut nekik. Munkaerőhiány, fluktuáció, kevés szakképzett káder, a tizenhárom közvetlenül a helyszínen dolgozó vállalat munkájának összeegyeztetése, és így tovább. De nem hátrálnak meg, mert' tudják, nincsenek magukra hagyatva,, a nagy mű építésében az egész ország< segítségére számíthatnak. KIS ÉVA szabályozását s egyúttal növekszik a szakszervezet feladata a velük való gazdálkodás terén. A dolgozók vállalati alapjainak részesedése A vállalat negyedévenként kap részesedést a vállalati alap részére, mégpedig az arra a negyedévre tervezett béralap 0,25 százaléka erejéig. A feltétel az. hogy a vállalatnak teljesítenie kell a kérdéses negyedévben az értékesítés és a nyereség tervét, valamint a többi negyedévi mutatókat, melyeket az illetékes miniszter (111. a központi hivatal vezetője) megállapít. A tervezett veszteséggel dolgozó vállalatnál a fentieken kívül feltétel az is, hogy a vállalat a tervezett veszteséget ne lépje túl. Ha a vállalat teljesítette az értékesítés és nyereség egész évi tervét s a többi mutatókat, melyeket a miniszter megállapít, a vállalati alap részére részesedésként a kérdéses évre tervezett béralap 0,5 százalékát kapja. A helyi gazdálkodás vállalataiban a részesedés feltételeit a kerületi nemzeti bizottság tanácsa határozza meg. Ha a vállalat túlteljesítette a tervezett évi nyereséget vagy nem érte el a tervezett évi veszteséget, az évi részesedés a kérdéses évre tervezett béralap 0,7 százalékáig emelhető. t A dolgozók vállalati alapjai eszközeinek felhasználása. A vállalati alap eszközeit felhasználjuk: a) kulturális, szociális, egészségügyi és testnevelési célokra, főként beruházásokra. tartós értékkel bíró tárgyakra, generáljavltásokra, vagy ezen berendezések üzemben tartására; b) kölcsönök nyújtására (kamatmentesen vagy kamattal) a vállalat alkalmazottai részére abból a célból, hogy lakásokat és családi házakat építsenek; c) hozzájárulás nyújtására szövetkezeti lakásépítés céljaira; d) ösztöndíjak kiutalására a vállalat alkalmazottai részére; e) fürdő és üdülési utalványok kiváltására olyan alkalmazottak részére, akik erre különös érdemeltet szereztek. Az alap eszközeinek felhasználására a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom szerve a vállalat vezetőségének közreműködésével költségelőirányzatot készít, melyet a szakszervezet alapszervezetének taggyűlése hagy jóvá.