Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)

1958-07-03 / 182. szám, csütörtök

Tegnap megkezdődött az ifjúsági alkotóverseny második része. Az összes versenyhelyiségek megteltek fiatalokkal, hogy összemérjék erejü­ket, megmutassák becsületes munká­juk eredményét — művészetüket. Ugyanakkor a nap folyamán Bratis­lava különböző üzemeiben tizenegy együttes adott esztrádműsort. Az egész nap a barátkozás szellemében telt el. SZÁLLJ, TE BÜSZKE ÉNEK... A Kultúra és Pihenés Parkjában délután beszélgetést szerveztek a vi­lágifjúsági találkozók résztvevőivel: „Aki fiatal, énekelje a barátság dalát" címmel. A beszélgetést Ladislav Košta, a budapesti, bukaresti, berlini és moszkvai világifjúsági találkozók résztvevője vezette. A világifjúsági ta­lálkozók jelentőségéről Pavel Kohout beszélt, aki az első, prágai Világifjú­sági Találkozó megszervezői kőző tarto­zik és részt vett a további találkozó­kon is. A beszélgetés második részé­ben fellépett a Július Fučík együttes tánccsoportja, a Vycpálek-együttes, a Trenčan tánccsoportja, a Lúčnica fér­fikórusa és Farkas Jenő népi zeneka­ra, melyek Csehszlovákiát sikeresen képviselték a világifjúsági találkozó­kon. LÁTOGATÁS AZ ÜZEMBEN Mint már említettük, tegnap több üzem fogadta az ifjúsági találkozó résztvevőit. Ezek között volt az Álla­mi Város- és Faluépítészeti Tervező Intézet is; ide a Prágai Pedagógiai Főiskola együttese látogatott el. Az intézet dolgozói először megismertet­ték munkahelyeikkel a prágai vendé­geket, majd szívélyesen megvendégel­ték őket. Aztán az együttes rövid mű­sorral szórakoztatta az intézet dol­gozóit. ESÉLYESEK Az ifjúsági alkotóverseny győztesei­ről még nem beszélhetünk, azonban egy pár szót már elörebocsájthatunk az „esélyes" együttesekről az egyes kategóriákban. Esélyes például a prá­gai Zdenék Nejedlý együttes, mely ki­lencéves múltra tekint vissza s több­száz fellépéssel dicsekedhet. Az együt­tesnek tánccsoport ja, énekkara, nekara van. A tfinccspport. például a megújhodás korabeli diák és városi táncokat dolgozta fel. Az együttes 1955-ben és 1957-ben a népművészeti alkotóversenyben első díjat nyert. Zemplín kulturális haladó hagyo­mányait a Zemplín-együttes ápolja, mely a michalovcei járási népművelési otthon mellett működik. Az együttes már többször fellépett. Most az ifjú­sági alkotóverseny központi fordulóján jellegzetes népi táncokkal és népda­lokkal szerepel. Az esélyesek közé tartozik többek között a Csallóközi ének- és tánc­együttes is, mely a somorjai járási népművelési otthon mellett működik. Ez az együttes a múlt év szeptembe­rében alakúit a somorjai és a pozsony­püspöki C semadok-együtt esek egyesí­tésével. A pozsonypüspökiek tavaly az ifjúsági alkotóverseny központi fordu­lóján második díjat nyertek, ugyanak­kor a somorjaiak a kerületi fordulón nyertek második díjat. A csallóközi ének- és táncegyüttes a napokban temperamentumos magyar táncokkal lép fel. (ks.) r - H IREK-, ® Július elején új 72 oktános benzin­keverék kerül forgalomba. Az új hajtó­anyag. amely az eddiginél jobb minőségű, narancssárga színű, csakis magánforga­lomban levő személykocsik részére kap­ható. A benzinkeveréket árusító benzin­töltő-állomások 10 cm széles fehér csík­kal lesznek megjelölve. Az új benzinke­verék ára 4,30 korona literenként. (KP) ® Csehszlovákiai látogatásuk során Bratislavába érkeztek Balogh Edgár, a kolozsvári Bolyai tudományegyetem törté­nelmi tanszékének vezetője, a Korunk főszerkesztője és Tamás Gáspár Író, a kolozsvári magyar Állami Színház igazga­tója. Balogh Edgár elvtárs, aki 1935-ig élénken részt vett a csehszlovákiai poli­tikai és kulturális mozgalmakban, meg­látogatta az Oj Szó szerkesztőségének kollektíváját, valamint a Csehszlovák író­szövetség keretében dolgozó magyar írót csoportot, ahol a szocialista hazafiasság­ról és más időszerű kérdésekről tartott előadást. # Szerdán Bratislavába érkezett a Román Népköztársaság Akadémiája Elnök­ségének öttagú küldöttsége, mely részt vesz a csehszlovák és román tudósok együttműködésének fejlesztéséről folyta­tandó tárgyalásokon. •;CCÍ • A népek békekongresszusa előtt Stockholm a közeli napokban újra nagy világesemény színhelye lesz. A Béke-Világtanács elnökségének múlt évi határozata értelmében jú­lius 16-22 között itt tartják meg a népek világkongresszusát az álta­lános leszerelés és a népek békés együttélése érdekében. Erről a nagy eseményről a Bratislavábán szerdán tartott sajtóértekezleten dr. h. c. Alexander Horák, a Békevédők szlo­vákiai bizottságának elnöke, a Béke­Világtanács tagja tájékoztatta a szlovákiai sajtó képviselőit. A népek békekongresszusa olyan időben ül össze, amikor az imperia­listák vezető körei bűnösen gátolják a népek legfőbb akaratának teljesí­tését, a nemzetközi feszültség enyhí­tését, a világbéke biztosítását. A stockholmi békekongresszus, me­lyen a különböző politikai pártok, nemzeti és nemzetközi szervezetek, az egyházak, a dolgozók küldöttei, a különböző világnézetű közéleti té­nyezők, tudósok, művészek vesznek részt, meghozza majd a maga gyü­mölcsét, a népeknek a nemzetközi békés együttműködés új formáinak kialakítását. Hazánk népeinek Stockholmba uta­zó küldöttsége a békekongresszuson a leghatározottabban síkra száll e nemes c.élok valóra váltásáért. A csehszlovák békevédők bizottságai már most készülnek a népek béke­kongresszusa határozatai teljesítésé­nek biztosítására. A kongresszus után aktívákon, szemináriumokon fogják ismertetni a dolgozókkal a határoza­tokat. A szeptemberben megtartan­dó országos békekongresszuson dol­gozó népünk tettekkel, a szocializmus építésének mielőbbi befejezéséért folytatott harcával tesz majd újra tanúbizonyságot az egész világ előtt, hogy minden erejével, tudásával és tehetségével vegye ki hathatósan ré­szét a világ béketáborának nagy tör­ténelmi harcából, (p) KULTORNYÁR A SMRDÁKY1 FÜRDŐHELYEN Fürdőhelyeink hírnevét emelik azok az évente megrendezett nagyszabású orszá­gos, vagy éppen nemzetközi jellegű kul­turális megnyilvánulások, amelyek nem­csak a hazai, de a külföldi vendégek kö­rében is sikeres visszhangot keltenek. Ilyen pl. a pőstyéni Zenei Nyár és ilyen lesz a smrdákyi fürdőhelyen első Ízben megrendezendő kultúrnyár is. A smrdá­kyi fürdőhelyet nemcsak mint az egyes bőrbetegségek kiváló gyógyítóját, de mint a reuma és hasonló más betegségek európai viszonylatban is elsőrendő hatá­sos „orvoslóját" már a század elejei években is jól ismerték. A fürdőhely kiépítésére, kapacitásának-),növelésére és az itt található források jobb kihasz­nálására újabb beruházásokat eszközöl­nek. Július 6-tól augusztus 3-ig a fürdő­helyén nagyméretű kuttúrnyarat rendez­nek, mely keretében fellép a SĽUK, a Csehszlovák Állami Éfťek- és Táncegyüt­tes és további híres népi együttesek. Itt rendezik meg a brptislavai kerület fúvós­zenekarainak fesztiválját is. (sz) A lakosság mindenütt tevékenyen részt vesz az árvíz elleni megelőző védelmi intézkedésekben (ČTK) — A Megbízottak Testülete mel­lett működő Központi Árvízvédelmi Bi­zottság július 2-án további ülést tartott Bratislavában. Az ülésen leszögezték, hogy a žilinai. Banská Bystrica-i és prešovi kerület­ben biztosították a vasúti közlekedést. Befejezik a vasútvonalak, az utak, a te­lefon- és villanyvezetékek megrongáló­dott részeinek kijavítását. Egyes útsza­kaszok még mindig nem alkalmasak a közlekedésre. A žilinai és a kassai kerü­let egyes ipari üzemeiben, ahol nagy mennyiségű víz hatolt az épületekbe, ide­iglenesen leállították a munkát. Július 2-án még mindig komoly volt a helyzet a Vág egyes szakaszain a bra­tislavai és a nyitrai kerületekben, ami különösen a Komáro.m—Vágtornóc-sza­kaszra vonatkozik. F. szakaszon is folya­matban van a szükséges árvízvédelmi in­tézkedések megvalósítása. A Vág folyó Vágsellyén a június 1-ről 2-ra virradó éjszaka és Vágtornócon július 2-án éj­jel érte el a legmagasabb szintet. A víz szintje Negyeden és Kamocsán július 2-án volt a legmagasabb, ami azután egészen Kollárovóig terjedt ki. A Vág Hlohovecen és környékén július 2-án a medrében folyt. A Vág vize, mely ezen a területen kiáradt, fokozatosan visszatért medrébe. A Vág védőgátjai eddig sértetlenek. A Dudvág siladicei ága menti védőgá­takat gyorsított ütemben emelni kelle:t, hogy a víz ne csapjon át a gátakon. Ezt a feladatot sikeresen teljesítették. A Vág gátjai közötti területen sehol sem állt fenn a gátak áttörésének komoly veszé­lye. A Duna Bratislava mellett július 2-án 5 órakor 757 cm-rel érte el legmagasabb szintjét. A Vág és a Duna árvlzterületén a víz szintjét mérő összes állomásokon gon­dosan figyelemmel kísérik a víz emelke­dését. A gátakat gondosan őrzik és meg­figyelés alatt tartják. A szükséges be­avatkozások esetére készenlétben vannak a munkaerők és a kellő anyag elegendő tartalékai. A Vág Hlohovec melletti felső folyása, valamint a Vág mellékfolyói, továbbá a Poprad, Hernád, Sajó, Hnilec és Torysa folyók, amelyek kiáradtak, annyira le­apadtak. hogy a víz már visszatért a fo­lyók medrébe. A žilinai, Banská Bystrica-i, kassai és prešovi kerületekben végzett helyreho­zási munkálatokban, a bratislavai és a nyitrai kerületekben megvalósított meg­előző védelmi intézkedések foganatosítá­sában kezdeményezően és cselekvően részt vesz a lakosság vállvetve a hadse­reg, a tűzoltóság és a polgári védelem egységeivel. A mezőjazdüági káok me akadályozására vonatkozó intézkedések (ČTK) — A Mező- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal az árvízsújtotta vagy a Duna talajvize által veszélyeztetett te­rületeken levő termés megmentése s a mezőgazdaságban okozott károk enyhíté­se érdekében fontos intézkedések végre­hajtásával bízta meg a kerületi és a já­rási nemzeti bizottságok tanácsai mező­és erdőgazdasági igazgatóságait és osztá­lyait. Agrotechnikai intézkedések: Azokat az elárasztott földeket, ahol már apad a víz, levezető árkok és csa­tornák ásásával, esetleg szivattyúk hasz­nálatával, stb. minél hamarább mentesí­teni kell a fölösleges vízmennyiségtől. A lekaszált, de még be nem hordott ta­karmányféléket magasabb fekvésű helye­ken szét kell teregetni és gondoskodni teljes kiszárításukról és elraktározásuk­ról. Ahol nincsenek meg a kellő feltéte­lek a szénának szárítással való megmen­tésére, ott haladéktalanul meg kell kez­deni a széna silőzását. Az iszappal, homokkal, stb. behordott földterületeket, gyorsított ütemben újból termőképessé kell tenni, fel kell javíta­ni a talaj mikrobiológiai tevékenységét, ami istállótrágyával, komposzttal, trágya­lével, tőzegtrágyával, stb. megvalósítandó trágyázással érhető el. Az összes szabaddá tett földterületeket, valamint azokat, amelyeken a termények teljesen elpusztultak és a beiszaposodott teriileteket haladéktalanul tskarmányfé­lékkel kell bevetni. Azokon a területeken, ahol fennáll a talajvíz emelkedésének veszélye, meg kell szervezni a takarmányfélék és gabonák gyors betakarítását. Zootechnikai é s á llatorvosi Intézkedések: Haladéktalanul ki kell szemelni azokat a területeket, ahová további veszély esetén el kell szállítani a gazdasági ál­latokat a veszélyeztetett helyekről. Gon­doskodni kell az állatok ideiglenes el­helyezéséről és a takarmányozásról. A zootechnikai és állatorvosi szolgálat kötelessége, hogy mielőtt az állatokat visszaszállítják eredeti istállóikba, melye­ket előbb elért az árvíz, vizsgálják meg ezen épületek állapotát, biztosítsák a legszükségesebb javításokat és az épüle­tek fertőtlenítését. Árvíz esetén a szarvasmarhaállományt közvetlenül fenyegeti a lépfene és a va­ras fertőzés. Ezért meg kell tenni a következő további állatorvosi intézkedé­seket: Be kell szerezni az ezen betegségek elleni oltóanyag elegendő mennyiségét; előzetesen be kell oltani az egész szarvas­marhaállományt azokban a járásokban, ahol a víz elárasztotta a legelőket és ahol az elárasztott rétekről behordott szénával etetnek; a védőoltást követő 14 napig meg kell tiltani a szarvasmarha legel­tetését az elárasztott legelőkön. A megrosszabbodott életfeltételek kö­vetkeztében egyes . fertőző. , betegségek veszélye, mégpedig a sertéseknél a vér­has és a paratlfusz, a baromfinál a dög­vész fenyeget. Ezért — amennyiben ed­dig nem történt meg, rtr a sertéseket minél- előbb be 4cell oltani.r.véfha»í>leilfn. Az elárasztott istállókat ki kell tisztítani és 2 százalékos forró lúggal vagy 3. szá­zalékos meleg chloraminoldattal fertőt­leníteni. Nagyvonalúan fejlesszük a mezőgazdasági termelést írta: Vratislav Krutina, a CSKP KB titkára A XI. kongresszus megállapította, hogy a szocialista építés befeje­zése érdekében szükségszerűen biztosítanunk kell a mezőgazdasági termelőerők hatalmas fejlődését. A mezőgazdasági termelésnek 1965-ig 40 százalékkal kell foko­zódnia és tovább kell növekednie úgy, hogy biztosítsa a mezőgaz­dasági termékek egyre fokozódó fogyasztását. Jó feltételeink vannak a mezőgaz­dasági termelőerők fejlesztésére. Be­fejezzük a mezőgazdaság szocialista átépítését. Tovább szilárdul a mun­kás-paraszt szövetség. Fokozódott népünk szocialista öntudatossága. A munkásosztály segítségével meg­teremtettük a mezőgazdasági ter­melés anyagi-műszaki alapját. Az 1955-57. években több mint 12 milliárd korona beruházást eszkö­zöltünk mezőgazdaságunkban. A GTÁ-k törzstulajdona több mint 100 százalékkal gyarapodott. Az EFSZ-ekben új társadalmi intézmé­nyek épültek. Az EFSZ-eknek egy hektárra átszámított fő alapjai 78,1 százalékkal növekedtek. A mazőgaz­das'gi dolgozók jövedelme 1954-től 1957-ig körülbelül a feléve! nőtt. A termelésnek a X. kongresszus óta elért növekedése igazolja, hogy a XI. kongresszuson kilátásba he­lyezett feladatokat a mezőgazdasági termelésben is teljesíthetjük. A X. kongresszus óta az általános mezőgazdasági termelés 13,7 száza­lékkal. ebbői a növénytermelés 7,6, az állattenyésztési termelés pedig 20,6 százalékkal növekedett. A piaci termelés 17,7 százalékkal lett na­gySbb. Még sikeresebbek az EFSZ-ek eredményei. Egy hektár mezőgazda­sági területen Í956-ban 1953-hoz vi­szonyítva 27 százalékkal nagyobb volt a termelésük és piaci termékeik mennyisége. (A mezőgazdasági föld­terület év elejei terjedelme után számítva). A kongresszus után nyomban a ko­moly kérdések és problémák egész sorát kell következetesen megolda­nunk, hogy elérjük a termelésben ki­tűzött célokat. A párt egyik legfon­tosabb feladata a falu szövetkezeti rendszere általános fejlődésének biz­tosítása, mert ez a termelés felté­telezett és további tartós növelésének útja. Ez a feladat magában foglalja mind a mezőgazdaság szövetkezete­sítésének befejezését, mind a szövet­kezetek politikai és gazdasági meg­szilárdítását. A szövetkezeti mezőgazdasági tu­lajdon szilárdítása összhangban áll a szocialista építés befejezésére irá­nyuló törekvésekkel. Helyes tehát, ha a parasztokhoz fordulunk: tovább­ra is lépjenek be az EFSZ-ekbe, még bátrabban és elszántabban oldják meg szövetkezeteink fejlesztésének kérdését. A fő feladat: a termelés további fokozása A legfőbb kérdés a mezőgazdasági termelésnek a mezőgazdaság belter­jessé tevése és a munkatermelé­kenység növelése útján, a szocialis­ta nagyüzemi mezőgazdasági terme­lés fejlesztésével és szilárdításával történő növelése. A mezőgazdaság további fejlődését az új technika, technológiai, tudományos ismeretek és haladó tapasztalatok széleskörű alkalmazásával, továbbá a szövetke­zeti tagok és mezőgazdasági szak­emberek öntudatosságának és kezde­ményezésének fokozásával és a szo­cialista munkaverseny fejlesztésével biztosítjuk. A szocialista szektor enélkül nem tudná teljes mértékben kihasználni a szocialista közgazdaság előnyeit, nem tudná kiküszöbölni az elavult kisárutermelő munkaformákat és nem tudná érvényesíteni az igazi nagyüzemi termelés formáit, hogy megfeleljenek a szocialista termelési J viszonyoknak és a termelés gyors növelése követelményeinek. A technika növelése és új termelési technológia bevezetése a termelés belterjessége és a munkatermelé­kenység fokozásának fő útja. A tö­kéletes technika meghonosítása lehe­tővé teszi, hogy az egy lakosra eső termelésben utolérjük és megelőzzük a legfejlettebb tőkés országokat, több élelmiszert juttassunk és csökkent­sük árát. Minden feltételünk megvan ahhoz, hogy tökéletes műszaki felsze­reléssel lássuk el mezőgazdaságunkat. Fejlett nehéz- és gépiparunk meg tudja teremteni a mezőgazdaság gyors gépesítésének és ezzel a mun­katermelékenység gyors fokozásának alapját. A mezőgazdasági termelés belterjességének fokozása az élet­színvonal emelkedésének biztosítása szempontjából alapvető és döntő fon­tosságú kérdés, mivel a mezőgazda­sági munka termelékenységének fo­kozódása önmagában nem mindig jelent nagyobb termelést, amint ezt a tapasztalatok igazolják. Hisz 1957­ben a mezőgazdasági munka termelé­kenysége 1936-hoz viszonyítva kö­rülbelül 76 százalékkal fokozódott, ám a termelés megmaradt az 1936. évi színvonalon. (96,5 százalék). A munkatermelékenység és a mező­gazdasági termelés intenzitása kö­zött akkor lenne helyes az arány, ha mindkét tényező egybeolvadna. Néhol azonban, például a határvidéken a munkatermelékenység a mezőgazda­sági termelés belterjességének rová­sára fokozódott. Ezért a mezőgazda­sági munka termelékenységét mindig a termelés növekedésével kapcsolat­ban kell megítélnünk. Hisz a belter­jesség fokozódása a munkatermelé­kenység fokozódását is jelentős mér­tékben befolyásolja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk a munkatermelékeny­ség fokozódásává! összefüggő kérdé­seket. Hisz, amint Lenin tanítja, a munkatermelékenység dönt végső fokon a szocializmus győzelméről. Használjunk ki minden eszközt és utat az egy termékegységre eső tár­sadalmi munka fogyasztásának csök­kentésére, az üzemeltetés gazdasá­gosságának és a ráfordított eszkö­zök hatékonyságának fokozására. A növényi és állattenyésztési ter­melésnek vannak olyan fontos szaka­szai, ahol a szocialista gazdálkodás­nak ez az alapelve még nem érvénye­sül és ahol az emberi munka csök­kentésének problémájával nem a leg­főbb munkafolyamatokkal kapcsolat­ban foglalkoznak. Az állattenyésztési termelésben például a gépesítést rendszerint csak a trágya eltakarí­tására korlátozzák, noha ez a munka a munkaidőnek csupán 4 százalékát teszi ki, míg a munkaidő 62 százalé­kát igénybe vevő fejésnek elégtelen a gépesítése. Hasonlóképpen megem­líthetjük, hogy teljesen elégtelen a kapásnövények megművelésének, a szállítőmunkálatoknak stb. gépesíté­se. A gépesítés megoldása terén te­kintetbe kell vennünk a gyártott gé­pek hatékonyságát, munkafolyamat­ban való gazdaságos kihasználását, amit elsősorban egycélúságuk csök­kentésével érünk el. Természetesen nem kerülhetjük el, hogy egyes gé­pek ne legyenek szűk speciális be­állításúak, hogy használatukat ne korlátozzuk. A gépek hatékonyságá­nak megítélésére az a döntő szem­pont, mennyi élőmunkát takarítanak meg, hogyan javítják meg az agro­technikát s ebből kifolyólag hogyan segítik elő a mezőgazdasági termelés fokozását és a költségek csökkenté­sét. Helyes és szükséges, hogy ugyanakkor utat keressünk a GTÄ-k és EFSZ-ek gépeinek tökéletesebb kihasználására és ily módon állan­dóan rövidítsük az agrotechnikai határidőket, ami rendkívül nagy je­lentőséggel bír. A szakem berek fele lőssége A mezőgazdaságban dolgozók széles tömegeit meg kell nyernünk annak a gondolatnak, hogy fokozzák a ter­melés belterjességét és hatékonysá­gát s a munka termelékenységét. Nem kerülheti el figyelmünket az a tény, hogy mind a mezőqazdasá" mind a mezőgazdasági gépeket és egyéb eszközöket termelő ágak szak­emberei jelentős szerepet fognak játszani ezen a téren. Sok tudománvns dolgozónk ŕs kép­zett szakemberünk van Közülük sokan sikereket értek el, ám a gé­pesítés és az új technológia jelen­legi állapota, valamint a szocialista nagyüzemi termelés közgazdasági kérdései kidolgozásának helyzete egyáltalán nem elégíthet ki bennün­ket. A kongresszusi beszámoló bírál­ta a gépesítés állapotát. A gépgyár­tás szétforgácsoltsága, fogyatékossá­ga és elavultsága, a gépek gyakori rossz minősége nem biztosítja a nagyüzemi termelésnek megfelelő ag­rotechnikát és munkaszervezést. A kutatás és gépfejlesztés is egy helyben topog. Például már évek óta foglalkoznak a trágyarakógép, a ré­pa- és burgonyakombájn megoldásá­val. Az új technológia bevezetésében is lemaradunk. Sokan azt állítják, hogy már sok kutatási feladatot ol­dottak meg. De mit ér, ha az elmúlt években sok kutatási feladatot oldot­tak is meg, ha ezek a Mező- és Er­dőgazdasági Minisztériumban hever­nek és nem érvényesülnek a gyakor­latban. A kutatómunkások maguk szorgamazzák munkaeredményeiknek a termelésben való érvényesítését. Kívánatos lenne például, ha az uhri­névsi állattenyésztési főintézet mun­kája megnyilvánulna a fičanyi járás állattenyésztési színvonalában. Ugyanez vonatkozik más kutatóinté­zetekre is. Nem elég tehát csak elképzelni dolgokat, hanem törődnünk kell szé­leskörű meghonosításukkal. Pártunk a mezőgazdasági szervek, valamint a nemzeti bizottságok mezőgazdasági igazgatóságainak és fjtetályainak dol­gozóit késztesse arra, hogy ez le­gyen elsőrendű gondjuk. Ugyanez vo­natkozik az agronómiai, zootechnikai és állategészségügyi szolgálat dolgo­zóira is, akikre komoly feladatok és felelősség hárulnak. Nem lehetünk teljesen elégedettek az új, haladó módszereknek termelési érvényesíté­sében végzett munkájukkal. Sokan ellenzik a kukoricaföldek bővítését, a szarvasmarha karámozását, az ol­csó épületeket, átmeneti sertéselle­tőket, stb., mivel semmit sem tesz­nek ezek érdekében. Ahelyett, hogy szerveznék a termelés növelését, objektív okokra hivatkoznak és ér­veket keresnek a lemaradás megin­dokolására. Fontos tehát, hogy ezek a szakem­berek tudatosítsák a mezőgazdasá­ÜJ SZŐ 2 * 1958. július 3.

Next

/
Thumbnails
Contents