Új Szó, 1958. július (11. évfolyam, 180-210.szám)
1958-07-19 / 198. szám, szombat
wmety Élt egyszer egy kisfiú. Ma Liangnak ^ hívták. Nagyon szeretett rajzolni. Szülei ^ azonban olyan szegények voltak, hogy ^ nem tudtak neki papírt és ecsetet venni. ^ így hát a kis Liang egy vesszővel raj>j zolgatott a homokba ^ Egyszer meglátta őt egy fehér szakállú >s öregapó. Rajzai nagyon megtetszettek, ^ s ezért megajándékozta egy csodálatos % ecsettel. Ha ezzel az ecsettel madarat ^ festett, az rögtön életre kelt és elszállt; ^ ha halat festett, a hal rögtön a vízbe ^ ugrott és vígan úszkálni kezdett. »! Ma Liang nagyon boldog volt. Minden ^ nap festett valamit a szegényeknek. Fa% ekéket, boronát, ruhát, sőt még rizst Is. $ Nem kellett már félniük az éhhaláltól. J De egyszer megtudta ezt a földesúr. 5 Rögtön elfogatta Ma Liangot és megpa^ rancsolta neki, hogy azonnal fessen ara^ nyat és ezüstöt. A fiú nem akart festeni ^ s ezért a földesúr bezáratta egy sötét ^ tömlöcbe. ^ Három nap múlva elment az úr meg<; nézni, hogy mi lett a fiúval Megfagyott-e ^ vagy éhen halt-e. Amint benézett a töm^ löc ablakán, mit látott? Ma Liang egy ^ kályha mellett melegedve kalácsot esze^ getett. § A földesúr erre rettenetes dühbe gu^ rult. Megparancsolta szolgáinak, hogy ezt í a haszontalan teremtést másnap végezí zék ki. s í A fiú azonban megtudta a dolgot. ^ A tömlöc falára létrát festett, s kibújt ^ a majas ablakon, maid átmászott a ma^ gas ' I: !i'nn. ^ Araikor már szabad volt, a kegyetlen kastélyának falára nagy tüzet így Nyári este RŐi^A FÜJTA az eget talán ily pirosra, s az alkonyi vizeket mosómedve mossa. Békanóta égre száll patakparti csendben, szitakötő szundikál, szárnya meg se rebben. Szúnyog Zizi zöngicsél, keresi a társát s kigyújtja az esti szél a János-bogárkát. Csillag csillan, csupa fény a hegyi tó tükre, partján ül a nyári éj zizegő ezüstbe. VASVÁRI ISTVÄN 5 földesúr V í festett A kastély teljesen leégett. ^ bosszu'ta meg szenvedéseit a kis kínai $ fiú. Karlovy Vary, a XI. Nemzetközi Filmfesztivál városa • "t TALAKKOZ TAM AZ RLMÚLÁ SAL (""ordította: Budai József (Bussa) gaz a g ersv VIDÁM FOGÓCSKA. A játszók közül az egyik, a fogó labdával igyekszik eltalálni egy bizonyos meghatározott területen játszókat. Akit eltalál, annak egyik kezét oda kell tennie, ahol a labda érte. Ha még eqvszer eltalál iák. a másik kezét teszi az újabb találat helyére és csak a harmadik f 'álatkor esik ki, vagy váltja fel a fogót. I I -- a ra szc - a Ar ") mese Galántán van dolgom, de vonatindulásig még maradt időm megnézni az állomáshoz közeli, éppen feltárás alatt levő történelem előtti temetkezöhelyet. Hazánk szédületes építkezési tempója szükségessé tette új nyersanyagforrások keresését és már ugyan miért hordanák a homokot galántai építkezésekhez valahonnan a Csallóközből, ha helyben is van kitűnő minőségű. Homokbányát nyitottak és ... munka közben kigurul a homokból egy koponya. A munkás meghökken és a lapát megáll a kezében. Tűnődve kézbe veszi a koponyát és a fennkölt hamleti monológot ebbe a mondatba egyszerűsíti: „Az anyja teremtését, valamikor belőlem is csak ennyi fog maradni?" A munkások összesereglenek, találgatnak, halkan okoskodnak, mert mindegyik megilletődött, mint mindenki, aki hirtelen találkozik az elmúlással. A munka azonban nem ismer megállást. Sorra jönnek a tehergépkocsik, rakodni kell. A kigurult koponya teszi, hogy a munkások ajkára fagy a fütty, elnémul a vidám nóta és a lét meg a nemlét örök kérdése keríti hatalmába a lapátolókat. Már fel is szabadulnának a nem várt le'et nyomasztó hatása alól, amikor újabb koponyába koppan a lapát, aztán előkerül a harmadik, a negyedik... Világos, hogy egykor temetkezőhely lehetett ez a'terület Hite fut ennek a városban, valaki értesíti a Tudományos Akadémiát és kijönnek az archeológusok. Most már a lapát óvatosan vakargatja a homokot, minden előkerült tárgyat szemügyre vesznek, a feltárt sírok csontvázait eredeti helyzetükben hagyják, lefényképezik, mert a tudomány számára minden körülmény értékes felvilágosítást nyújt. A régmúlt embere örökre elnémult, de a tárgyak a gondolkodó embernek beszélni tudnak. Archeológiai ismereteim nem haladják meg a középiskolás tudását, mégis könnyen megállapítom, hogy az éppen kiásott 14—15 éves gyermek valamikor a kőkorszak határán került a földbe, mert a csontváza mellett talált borotvaéles kőszilánk már a kezdetleges csiszolás jeleit mutatja. Valószínűleg kisebb állatok nyúzására használták. Képzeletem fürge paripája pillanatok alatt visszaszáguld időben néhány ezer esztendővel. Nem látom a kitűnő betonutat, a vasútvonal végtelenbe futó acélkígyóit, a szétterpeszkedö várost. lökhajtásos repülőgép süvltését, — hanem eredeti vad érintetlenségben terül el előttem a táj: a hatalmas mocsári tölgy árnyékába. 1 büszke szarvas legelészik, a nádasban réti farkas szoptatja kölykeit, róka riasztja a felröppenő vadrucát, a füves térségnek kövér legelőjén vadlóménes száguld,... az egyik fa lombjai közül pedig figyelő szemmel kémleli a körülötte zajló életet a meztelen ember, a homo sapiens, aki csak annyiban különbözik a többi élőlénytől, hogy agytekervényei fejlettebbek, mint az övék. Es ez az ember volt az, aki megváltoztatta, kulturálttá tette ezt a tájat. Nem egy ember, hanem az Ember. Egy ember nem sokat számított. Az egyik alul maradt a hatalmas medvével vívott harcban, de a másik már kőbaltájával agyonsújtotta, az egyik megfagyott a kegyetlen hidegben, a másik már magára öltötte a medve bundáját és szemébe kacagott a metsző szélnek, az egyik gyalog rótta (t távolságokat, a másik már felpattant a megszelídített ló hátára és a távolságok kezdtek összezsugorodni... Nem egy ember, hanem nemzedékek hosszú sorának közös munkája kényszerítette a földet, hogy kalászt érleljen, a vizet, hogy a bárkáját hordozza, a szelet, hogy az áldást lisztté őrölje, a tüzet, hogy öt szolgálja.., Lépésről lépésre követem nemzedékek kitartó törekvését, mellyel szebbé, biztosabbá, gondtalanabbá tették az életet. Mint ahogy a csillagok távolságát nem méterrel, hanem fényévekkel mérjük, úgy azt a rengeteg energiát, akarást, erőmegfeszítést, mellyel az emberiség eljutott a máig, a zöldellő vetésig, a zajos városig, a füstölgő gyárkéményig, a száguldó vasparipáig, a lökhajtásos repülőgépig, nem lehet munkaórákkal mérni, hanem ki kellene találni valami óriási egységet, hogy érzékelni tudjunk. Amikor kegyelettel nézem az évezredek múltán napvilágra került csontokat, a munka himnuszát hallom, mert a ma embere az itt nyugvó nemzedék munkájának gyümölcsét is élvezi, az ö verejtékük is benne van az embernek, emberi méltóságra emelésében. Láncszem voltak a megnemesedési folyamatban, az élet megkönynyítésében. Vajon, kik voltak ezek a néma halottak? Nagyon keveset tudunk róluk. Azt sem tudjuk, milyen volt a bőrük színe, azt sem, milyen nyelven beszéltek. De hát fontos ez? Nem. Az a fontos, hogy szorgalmas, törekvő emberek voltak, akik előbbre vitték a környező virágzó falvakat meg az , a kultúrát, mint ahogy előbbre viszik életet termő szántókat, nem hallom a azt a körülöttem szorgoskodó lapátos nemzetközi gyors diadalmas füttyét, emberek, a ma kultúrájának építői is. az autók szirénáit, a magasban elhúzó itt a történelem előtti síroknál ismét eszembe jut egy kép, melyet még valamikor diákkoromban láttam s $ amen najy hatással vo't rám. A fes- $ tő négy koponyát rajzo't le és ezt \ a felírást írta alájuk• Melyik volt a \ király, melyik a koldus, me'yik a tu- \ dós és melyik az őrült? Van abban valami megnyugtató, § hogy a természet nem ismer különb- $ séget ember és ember közt Es itt a néma síroknál jöttem rá ^ arra, hogy nem az a király, aki ko- $ rónát visel a fején, hanem a völgyzáró 5 gátat építő munkás az, mert ó paran- $ csol a természet erőinek, — nem az $ a koldus, aki koldustarisznyát hord, \ hanem a koronás Jő a koldus, mert § n mňsnlŕ mtjnkňiňnhlr miiimnlnn&hnl 61 I* lágba és fel Okarja azt robbantani, ^^Äá?. mert ez orult, - es nem az az orult $ a % tövében egyszerü ebédjé t — Három karéj kenyeret — felelte. — Hát akkor miért adtál mindent oda a kutyának ? — Errefelé kérem, nincsenek kutyák, ügy, hogy ez biztosan nagyon messziről jött és már rég nem ehetett. Én nem voltam olyan éhes, mint ez a kutya. — És most mi lesz? — Majd böjtölni fogok holnap reggelig. A kereskedő meglepetten kiáltott fel: bőkezűbb. meghosszabbodott, i szólította a legényt: ^ , Mond, fiam, mit kapsz te enni egy És megváltotta a rabszolga gazdájától a legény szabadságát. Egy gazdag arab kereskedő ment tevéivel a sivatagba. Egy páimaügetben látott, aki ...... ... , - „ .„ .„.„„s., ebédjét ette. Az akt csorgos sapkaban jarja a bolondját s ebéd nem filIt másbő I_ mint hárotn karé j hanem az a tudós, aki elfeledkezik S k érbő l. Egy éhes kutya ve tödött arra orrol, hogy homo sapiens, eszes em- § és s6vár S2emmeI nézett a kenyérre. ber, es atombombat gyárt, hogy azt az § A rabs20l odave tette a kutyának az emberiség ellensegeinek rendelkezésére \ egyik karéjt> a kutya eg y szempillantás bocsássa. § a, att fcIfaIta é s tovább nézett könyörgő Még a vonatban is a sírlátogatás ha- \ szemmel a rabszolgára. Ez odaadta neki ^ — tása alatt vagyok. Azt olvasom az \ a második és utána a harmadik kenyerét ľ. Ez a szegény rabszolga bőkezű újságban hogy az ember átlagos élet- | is. A kereskedő elbámult ezen és meg- embe r, kora hat evvel meghosszabbodott. ^ <• i=»*««*• Máskor óriási eredménynek könyvel- ^ ném el, hogy a tudomány hadállást i napra hadállás után foglal el a bacillusok és \ vírusok elleni harcban, — de most, ^ amikor az időt nemzedékekkel mér- ^ tem, nevetségesen elenyésző csekély- |! ség az egész. ^ Es az a legfontosabb, hogy meddig $ élünk? Nem. Az a legfontosabb, hogy § hogyan élünk. Petőfi 26 évéhez mérten $ parányiság Ferenc Jóska 84 esztende- ^ je. * Minden nemzedéknek hivatása van. s A rohanó vonat ablakából nézem a ^ tájat és azon gondolkozom, hogyan $ fog vélekedni rólunk a jövő embere, \ ha majd véletlenül ráakad a földi ma- \ radványainkra. % S 1. Ki Irta a Fekete gyémántokat és a % Pál utcai fiúkat? (2 pont) ?! 2. Mit gondoltok, hány négyzetet láttok magatok előtt? Alaposan nézzétek meg, mert elég fogas kérdés. Várjuk megfejtéseiteket. (4 pont) A július 5-i szellemi öttusa helyes megfejtése: 1. A Szovjetunió leghosszabb folyója a Volga, legmagasabb hegysége a Pamír (Sztálin-csúcs). 2. A. Gajdar szovjet író. Itt egész sereg életvidám leány^ kap- ^ ja fel a fejét a cukorrépakapálásból % és integet a robogó vonat után, amott § épülő gyárkémény tetejéről lengeti a § sapkáját a kőművés, odébb egy $ pillanatra megáll sok száz fia- ^ tal kezében a szerszám és derűlátó J mosollyal üdvözli vonatunkat, hogy ^ nassa l, ezeke t. a k ö" aztán hangyaszorgalommal szorítsa ^ röket ? Próbálgasságátak közé a rakoncátlan folyót... $ tok csak, Ogy érzem, hogy nincs mit szégyen- \ slkeru lkeznünk. Mi is megtesszük a magún- ^ két, hogy szebb és boldogabb világot \ 4. Mi történt hazánkban 1948 ľebruárépítsünk az őseinktől örököltből és azt X jában? (2 pont.) munkánkkal értékesebbé téve adjuk \ 5. Melyik rom ban laknak emberek? (1 át a jövő nemzedékeknek. j pont) Kónya József (Beküldte Maczák Zsuzsanna, ( ok.) 3. Le tudjátok-e rajzolni egyetlen vcbiztosan 3. A figurákból !gv rakható össze egy T-betü: 4. Aurora 5. Ha összeadják a vízszintes, függőleges és rézsútos vonalak mentén a gömböket, összegük mindig 23. •o ÜJ SZÖ 8 * 1358 július 19. . I k
