Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-13 / 162. szám, péntek

vallatás) A bratisiavai Vár nagy amfiteátrumában a napokban nagy sikerrel lépett fel a Bolgár-Macedóniai Állami Dal- és Táncegyüttes. J. Herec felvételén egy jelenetet láthatunk a rhodophei hegyvidék egyik táncából. IMKHSHC \ Aratási kultúrbrigádokat szerveznek^ A komáromi járás Csemadok-csoportjai június 8-án Csallóközaranyoson tartották meg a hagyományos Csemadok-napot. Noha a járás összes Csemadok-csoport ja nem vett részt a bemutatón, az aránylag rövid műsor így is sok szépet és értékeset nyújtott. A dicséret a helybeli csoporton kívül elsősorban a megyercsi, a gútai, a keszegfalui, a kavai, az ekeli és az őrsújfalusi helyi csoportok műkedvelőit illeti. Ha teljesítményeiket illetőleg még sok is a kívánni való, fellépéseikkel bebizonyították igyekezetüket és jó szándékukat, amelyért már magában véve is elismerést érdemelnek. Sajnos, nem mondható ugyanez a komáromi helyi csoport tagjairól. A komáromiak képességeikhez mérten legalább valamivel hozzájárulhattak volna a járási Csemadok-nap sikeréhez annak ellenére, hogy ugyanezen a napon előadták a Marica grófnőt. Illő lett volna kisebb együttessel, vagy legalább egy ének-, vagy szavalatszámmal a járási C semadok-napon is képviseltetniök magukat. No, de nem dőlt össze a világ. A komáromi járás Csemadok-napja a komáromiak nélkül is sikerült. És az igyekezetet tekintve felléptek a bemutatón olyan csoportok, amelyek igazán megérdemlik, hogy munkájukkal külön is foglalkozzunk. Ilyen például a csallóközaranyosi csoport, amely a bemutatón mindössze egy táncszámmal szerepelt. E csoportnak azonban sokkal tartalmasabb és szélesebbkörű a kulturális tevékenysége, mint az első látásra hinnők. Ezt a Csemadok nyitrai kerületének vezetői is megerősítették, amikor ezt mondták: — Csallóközaranyoson nincs semmi baj. Bár csak mindenütt olyan tevékeny és sokirányú munkát végeznének a helyi csoportok, mint itt. Pedig nehézség Aranyoson is van. Ezt mi is tudjuk. Az itteni csoport tagjai azonban nem siránkoznak, hanem azon vannak, hogy leküzdjék az akadályokat és a falu kulturális életét minél magasabb színvonalra emeljék. Jó munkájukról minden megmozdulásuk szemléltető bizonyíték. Érdekelt, mik ezek a bizonyítékok, s az előadás után szereplőkkel, tagokkal és Szalai Mátyással, a helyi szervezet kultúrreferensével váltottunk egy-két szót a szervezet elvégzett és elvégzésre váró munkájáról. E beszélgetés során tudtuk meg. amire a Csemadok csallóközaranyosi j Kulturális 0j

j A Cseh Filharmónia, énekkar és a Nemzeti Színház tagjainak 2S0 tagú csoportja ťészt vesz az énekkarok Bécsben megrendezendő első nemzetközi fesztiválján. A fesztiválon hollandiai, Német Szövetségi Küztársaság-beli, olaszországi. Szovjetunióbeli, magyarországi, angliai és ausztriai kiváló együttesek vesznek részt. (ČTK) Az ústí-i kerület Teplice városában megnyitották a szlovák irodalom kiállítását. (ČTK) František Palackýnak, a nagy cseh történész születésének 160 évfordulóját megiinnepli szülőfaluja. Hodslavice is. Az ünnepségekre június 28án és 29-én kerül sor. (ČTK) Kálmán Imre operettjeit nagyon kedveli a szovjet közönség. Egy moszkvai filmstúdióban most készül a Cirkusz-hercegnő c. operett filmváltozata. A forgatókönyvet Hmelnyickij és Rubinstein írták (d. a.) A csernői vasútállomáson a vasút dolgozóinak idén űj üzemi klubot adtak át. (ČTK) J csoportjának minden tagja büszke, Q hogy az utóbbi időben kivált színjátszó J együttesük könyvelt el jelentős sike- V reket. Sok emlékezetes fellépése volt S zenekaruknak és 12-tagú tánccso- J portjuknak is. Színjátszóik azonban olyasmivel dicsekedhetnek, ami _ nagyobb és Csallóközaranyostól jobb" féltételek mellett dolgozó csoportoknak is dicséretére válna. Ez elsősorban Szigligeti: Cigány és Kisfaludy: Csaló- .i dások című színművének a bemutató- 9 sa. Mindkét darab előadása során olyan színvonalas játékot mutattak, hogy a Cigánnyal a járási, a Csalódásokkal pedig a kerületi népművészeti versenyen nyertek első díjat. Ezenkívül más is öregbítette csoportjuk hírnevét. Itt az 1954-es Csemadok-napot kell megemlíteni, amelyet saját kezdeményezésükre, önerejükből rendeztek. Az akkor megtartott ] Csemadok-nap országos méretben is elsők közé tartozott, s azzal, hogy a csoport tagjai ebbe bele mertek fogni és sikert arattak, sokak elismerését megnyerték. A régebbi eredmé- \ nyékre azonban senki se gondolna, ha a csoport tagjai babérjaikon ülnének. De Csallóközaranyoson nem ezt teszik. Ma is, mint évekkel azelőtt, tevékenyen dolgoznak, a kultárlis munka új lehetőségeit Jcutatják. Csóka, Lajos, Cseke József, Sziícs Lajos és a többiek 0! azon vannak, hogy bebizonyítsák: — íi kis csoportban is születhetnek nagy eredmények. A Csemadok csallóközaranyosi csoportjában tehát tevékeny kulturális v élet folyik s ennek nemcsak erkölcsi, \ de anyagi sikerei is vannak. Van pél- t dául a csoportnak egy 320 kötetes \ könyvtára, amelyben a könyvek nagy részét a különféle kulturális rendezvények bevételeiből vették. Ezenkívül más felszerelésük is van. Amint mondották — gazdagabbak is lehetnének, de nincsen megfelelő kulturális helyiségük, amelyet kedvük szerint berendezhetnének. A próbákat is legtöbbször az iskolában tartották, ahol nincs színpad. Ennek ellenére a színjátszás j! terén mégis kiváló eredményeket ér- S tek el, s ezért külön dicséretet érde- i melnek. S Az eddig elvégzett jó munka isme- \ retében afelől érdeklődünk, mit tervez \ a helyi szervezet? — Jelenleg — kaptuk a választ — aratási kultúrbrigádot szervezünk. Ezen a téren gazdag tapasztalataink vannak. Az elmúlt években mindig voltak aratási kultúrbrigádjaink, amelyek színvonalas műsorral szórakoztattök községünk és a környező falvak} aratásánál résztvevő dolgozóit. Az idén szintén legalább annyiszor szeretnénk fellépni, mint tavaly. Hogy milyen lesz a műsor, azt a körülmények szabják meg. Zenekarukra és tánccsoportjukra támaszkodnak elsősorban. Egy-egy ének, szavalat és jelenet előadásában számolhatnak a csoport többi tagjaival is. Az elvégzett és elvégzésre váró munka mellett beszélni kell a hibákról is, amelyektől nem mentes a Csemadok csallóközaranyosi helyi csoportja sem. E hibák legnagyobbika: — a f iá- \ talság nem kapcsolódik be erejéhez mérten a kulturális életbe. A szervezet kulturális munkájának túlnyomó részét ugyanis az idősebbek végzik. Az idősebbek szervezik az előadásokat, ők játsszák a színdarabokat is, Ezt nem azért említjük, mintha ez baj lenne. Nem. Ha az idősebbek kiveszik részüket a kulturális munkából, ezért kétszeres elismerés jár nekik. A hiba ott van, hogy sok esetben az a munka is az idősebbekre vár, amit l a fiataloknak kellene elvégezniök. Az í idősebbek sikerei és példamutatása S azonban bizonyára meggyőzi a csalló- £ közaranyosi fiatalokat, s a jövőben > az eddiginél sokkal jobban kiveszik a\ részüket falujok kulturális életéből. ( BALÁZS BÉLA i (7. folytatás) — Magát már az ellenállás idején is** megkínozták ? — Nern, most történt meg velem először, — válaszoltam. — Jól bírja, — jelentette ki szakértő módján, — Kemény ember maga. Este egy másik, ismeretlen ejtőernyős nyitott be. Apró termetű, szőkehajú újonc, beszédén erősen érzett az észak-franciaországi kiejtés. Széles mosollyal mondta: — Ott voltam elejétől végig, tudja. Apám mesélt nekem a kommunistákról, hogyan viselkedtek az ellenállási mozgalom idején. Meghaltak, de egy szót sem mondtak. így is kell! Értetlenül meredtem erre a rokonszenves képű legényre, aki úgy beszélt az engem ért kínzásokról, mint valami sporttalálkozóról s cseppnyi zavar nélkül ugyanúgy gratulált nekem, mintha kerékpáros verseny győztese • volnék. Néhány nap múlva ismét megpillantottam: vérvörös, gyűlölettől eltorzult arccal ütlegelt a lépcsőházban egy mohammedánt, aki nem haladt elég gyorsan lefelé a lépcsőn. A „szűrőközpont" nemcsak arra szolgált, hogy halálra gyötörjék az algériaiakat, iskola is volt egyben, ahol embertelenségre tanították a fiatal franciákat. Találkoztam azonban egy ejtőernyőssel, aki mindezzel nem értett egyet. Paraszti beszédű fiatalember volt. Körülbelül este hétkor nyitott be a cellámba, amikor már senki sem járt a folyosón. Elemózsiás tarsolyt tartott a kezében. Cseresznye volt benne, csokoládé, kenyér és cigaretta. Odaadta és csak annyit mondott: — Itt van, tegye el. Bocsássa meg, de itt nem beszélhetek. Mielőtt bezárta volna maga mögött az ajtót, sietve keményen megszorította a-kezem. Ir... alighanem kiadta rnár a parancsot, hogy senki se lépjen be a cellámba, mert ezentúl egy embert sem láttam. A következő napokban elvittek a betegszobába. Nyugtalanul, dobogó szívvel léptem be a helyiségbe. Azt vártam, hogy újabb penthotal-injekciót kapok, de csak gyulladásos sebeimet kezelték. Penicillint fecskendeztek a bőröm alá, néhányszor

1 kicserélték a kötést. Tudtatti, hcigy a

1 gondoskodásukból semmi jóra nem következtethetek. Nyilván érdekük, hogy ápoljanak. Ha újból meg akarnak kínozni, meg kell akadályozniok, hogy túlságosan legyöngüljek. Ha pedig úgy döntöttek, hogy kivégeznek, szükségük van rá, hogy holttestem a boncolás során csak a golyók nyomát viselje magán, s minden más sebtől tiszta legyen. Ahogy múltak a napok, erősödött a reménységem, hogy a közvélemény erejével barátaimnak talán sikerül kiragadniuk hóhéraim karmai közül. Arról is meg voltam azonban győződve, hogy akik fogva tartanak, inkább megkockáztatják a halálom előidézte botrányt, mint azt a sokkal nagyobb botrányt, amelyet vallomásom keltene, ha életben maradnék. Ügy látszik, számot vetettek ezzel, mert amikor még magamtehetetlenül hevertem a szalmazsákon, az egyik ejtőernyős gúnyosan megjegyezte: — Kár, hogy erről a házról annyi sok mindent beszélhetnél, akár egy vastag könyvet is teleírhatnál vele. Űjból megpróbálták, hogy kihallgassanak. Előbb Cha..., De... meg egy harmadik, akit addig nem láttam. Elvezettettek az irodába, amely ugyanazon az emeleten volt. Leültem velük szemben, s már századszor ismét feltették ugyanazt a kérdést, csakhogy ezúttal udvarias formában: — Hol töltötte az utolsó éjszakát letartóztatása előtt? — Erre a kérdésre már válaszoltam, amikor megkínoztak. Az a válaszom, hogy nem válaszolok. Mosolyogva faggattak tovább, aztán De ... megjegyezte: — A lakását a saját nevén bérelte? Erre a kérdésre válaszolhat. Ha nem felel, megmondja a házmesterné. Az egész dolog csöppet sem fontos. — Akkor hát kérdezzék meg a házmesternétől. Én semmiben sem leszek a segítségükre. A beszélgetés két-három percnél nem tartott tovább, aztán Cha... visszakísért a cellámba. Néhány nappal később M.,. tábornok szárnysegéde, Ma... hadnagy látogatott meg. Minden gúnyos hangsúly nélkül azzal kezdte, örül, hogy jobban érzem magam. Aztán ** A második világháború alatt a fasiszták elleni francia ellenállási mozgalomról van szó. sokatmondóan áttekintő tájékoztatást adott a „pacifikáló

1' akciókat végrehajtó katonatisztek politikai nézeteiről. E nézetek körülbelül ebben az öt szóban foglalhatók össze: „Nem megyünk mi innen el". Hogy az algériaiak nyomorognak? Semmit sem szabad eltúlozni. Jómaga ismer egy „bennszülöttet", aki nyolcvanezer frankot keres havonta. „Gyarmatosítás?" Ezt a szót csak a defetisták találták ki. Hát igen, bizonyos túlkapások, igazságtalanságok előfordultak, de most már végüket vetették. Kínzások? Hát kérem, háborúban nem zsolozsmáznak. A háborúnak különben is már régen vége volna, csakhogy a kommunisták, a liberálisok meg az „érzelgős" újságok az ejtőernyősök ellen uszították a közvéleményt és akadályozták a munkájukat. Csöppnyi kedvem sem volt folytatni ezt a beszélgetést. Csak annyit mondtam, hogy Franciaországnak szerencsére más képviselői is vannak és másféle módon igyekszik megtartani dicsőségét. A továbbiakban csak gúnyos megjegyzésekkel válaszoltam a gyarmattartók elkoptatott frázisaira. Ma ... hadnagy végre rátért látogatásának okára. Üjabb javaslatot terjesztett elém. Már nem akarják, hogy válaszoljak a nekem feltett kérdésekre. Csak annyit kívánnak, hogy írjam le, mi a véleményem Algéria jelenlegi helyzetéről és jövőjéről. Ha megteszem, szabadon bocsátanak. Természetesen visszautasítottam. — Miért? — kérdezte. — Attól tart, hogy az írását ön ellen használnánk fel? — Attól is, — feleltem — Legfőképpen pedig nem kívánok önökkel együttműködni. Amennyiben érdekli önöket, mi a véleményük barátaimnak és jómagamnak is az algériai kérdésről, vegyék elő az Alger Republicain évfolyamait. Könnyen megszerezhetik, hisz a lapjuk, a „Le Bied" a mi helyiségeinkben ütötte fel sátorfáját. Nem érvelt tovább, más tárgyra terelte a beszélgetést, majd fenyegetőn azt mondta: — Ha nem tudná, nemrég felkeresett a felesége meg egy ügyvéd. Azt kérdezték, hogy ön életben van-e még. Azt feleltem, hogy egyelőre még él. — Kis szünet után hozzátette: — Igazán sajnálom, hogy ..nem sikerült .megállapodnunk, rokonszenves embernek találom és csodálom az ellenállását. Hadd szorítom meg a kezét, lehet, hogy többé nem látom. Jelenete ezzel véget ért, s Ma... hadnagy elvonult a színről. Letartóztatásom után egy hónappal, egy nappal azelőtt, hogy útnak indítottak Lodiba, este elvezettek az egyik irodába, egy emelettel lejjebb. Egy ejtőernyős százados várt rám — fején az idegenlégió zöld barettsapkájával. Kurtára nyírt haja égnek ágaskodott, akár a sündisznó tüskéi, hoszszúkás arcát hosszú sebhely szántotta végig, gonosz, keskeny ajka volt és kimeredő, világos szeme. Leültem vele szemben, s abban a pillanatban elém ugrott. Arcomba vágott — egyetlen ütéssel a földre sújtott. Orromról leesett a szemüveg, s a kapitány rámordított: — Lepofozom én rólad a pimasz vigyorgás odat! Lo... lépett be a szobába, megállt az ablaknál. Látván ezt a hírhedt „szakembert", megértettem, hogy újabb kínzásoknak nézek elébe. Abban a pillanatban azonban, hogy feltápászkodtam a földről, a kapitány ismét visszaült a helyére. — Akarsz egy cigarettát? — kérdezte váratlanul megváltoztatva taktikáját. — Nem dohányzom, s kérem, magázzon engem. Nemcsak arról volt szó, hogy a következő menetben „pontot nyerjek", mindenekelőtt meg akartam állapítani, mi a szándéka. Kínozni akar-e, vagy „baráti" beszélgetést folytatni? A helyzet tüstént világos lesz előttem, megítélhetem abból, hogy újból lesújt-e rám, vagy tiszteletben tartja a kívánságomat. Azt válaszolta, hogy a megszólítás nem sokat jelent, s azontúl magázott. Megkérdeztem, fölvehetem-e a szemüvegemet. Azt hitte, azért kérdem, hogy jobban megjegyezhessem magamnak az arcát. — Nézzen csak rám, Fau... kapitány vagyok. Az a bizonyos híres SSkapitány. Hallott már rólam? Fau... ült tehát előttem, az S... villabeli gyilkosok parancsnoka, akinek durvaságáról iszonytató hírek keringtek. Ügy látszik, megsajnálta, hogy elragadta a gyűlölet. Megpróbált nyugodtan beszélni, s hogy enyhítse első benyomásomat, két palack sört hozatott. Lassan ittam, félszemmel lestem rá, hogy újabb ütéssel ne törje ki fogaimat az üveggel. — Alighanem csodaszép anyagot gyűjtöttek össze rólam. . Mit csinálnak velem, ha fordul a kocka ? ... De látja, nem vagyok pipotya fráter, merem vállalni a kockázatot. Aztán minden átmenet nélkül dikciózni kezdett a kommunista vagy szabadelvű írókról, festőkről és általában az értelmiségiekről. Szavai hallatlan tudatlanságot és gyűlöletet árultak el, idegesen rángatódzó arca görcsös vigyorra torzult. Hagytam, hadd beszéljen, csak néha szakítottam félbe, hogy időt nyerjek és megrövidítsem a kínzások időtartamát, ha később sor kerülne rájuk. Elismételte a megszokott kérdéseket, de nem nagyon szorongatott, hogy válaszoljak. Aztán visszatért a „nagy politikára". Eszeveszettként keringett a helyiségben, néha közelebb lépett hozzám, hogy az arcomba üvöltsön egy-egy mondatot. Azt kívánta, hogy a háború terjedjen át Tuniszra és Marokkóra. Sajnálta, hogy az Egyiptom ellen indított hadjárat nem vezetett világháborúra: — Szerettem volna, ha egy amerikai tengeralattjáró elsüllyesztett volna valami francia hajót. Hadat üzentünk volna az amerikaiaknak. Legaláb tisztult volna a helyzet. Ellentmondtam neki, de csak óvatosan, ahogy elmebeteg emberrel szoktunk beszélni, hogy ne ingereljük. Néhányszor kedve lett volna belémvágni, de erőt vett magán, s egy ízben rám ordított: — Semmit sem akar mondani? Én rá szoktam szorítani. az embereket a beszédre, ha éjszaka nyakukra teszem a kést. Egyszer még munkába veszem magát is! Kétségtelenül ez volt valamenynyiük szándéka, hogy „munkába vegyenek", amikor úgy döntöttek, hogy elküldenek a Lodi táborba. Ez a tábor a gyanús személyek amolyan tárháza, ahonnét előráncigálhatják őket, ha célszerűnek tartják. Az utolsó kihallgatás és a táborba szállítás előtt, amelyet különben semmiképpen sem láthattam előre, egy hónapon keresztül alkalmam volt megfigyelni ennek a kínzó apparátusnak a működését. Cellámból a kulcslyukon keresztül láthattam a folyosót, a lépcs'Öház végét és néhány lépcsőfokot. A vékony válaszfalakon keresztül eljutottak hozzám a zajok a szomszédos helyiségekből. Napközben szüntelen sürgés-forgás uralkodott a lépcsőházban és a folyosón. Állanuoan jártak fel-alá az ejtőernyősök, hol egyedül, hol állatias durvasággal terelve maguk előtt a fájdalmaktól eltompult „gyanúsítottakat". Mint később megtudtam* minden emeleten tizenötösével, húszasával zsúfolták be őket a börtönné átalakított helyiségekbe. A foglyok vagy a puszta cementpadlón aludtak, vagy hárman-négyen osztoztak egy szalmazsákon. A cellákban állandó sötétség uralkodott, a redőnyöket ugyanis lehúzták, hogy a szemközti házakból ne lehessen látni semmit. Hosszú napokon, heteken keresztül — egyesek két hónapnál tovább — várakoztak, hogy kihallgassák, a táborba vagy a fogházba szállítsák őket, esetleg „menekülési kísérletre" vigyék, ami azt jelentette, hogy az illető golyót kapott a hátába. Naponta kétszer, délután kettő és este nyolc óra tájt ennivalót hoztak (amennyiben nem feledkeztek meg róla), mégpedig katonai kétszersültet — öt darabot délben, ötöt este —, néha kivételesen kenyeret és néhány kanálnyi levest, amit az urak asztalának moslékából főztek. Egy nap szivarcsonkot találtam benne, máskor valami cédulát és kiköpött gyümölcsmagokat. Az eleség szétosztásával egy mozIimot bíztak meg. Egykor a bennszülött gyarmati csapatok katonája volt, később átszökötj a partizánokhoz és harc közben fogságba esett. Azzal váltotta meg az életét, hogy az ejtőernyősök szolgálatába szegődött. Boula... volt a neve, az ejtőernyősök azonban csúfondárosan csak úgy hívták: „Franciaországért".*) Kék baszk-sapkát nyomtak a fejébe, gumibotot szíjaztak a derekára, s fegyverét nemegyszer használta is, hogy biztosítsa gazdáinak kegyét. Mindenki megvetette ezt a hitehagyottat. Az ejtőernyősök csakúgy, mint a foglyok. *) Lefordíthatatlan szójáték. Boula... hasonlóképpen hangzik, mint a francia „pour la", innét ered a név eltorzítása: „Pour la Francé" — „Franciaországért". (Fordította Tóth Tibor) (Folytatása következik!) ÜJ SZÖ 5 * 1958. június 13.