Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-07 / 156. szám, szombat

HOGY IS VOLT AZ RÉGEN? Nemsokára bizony teljes tíz éve lesz, hogy először jelent meg az Oj Szó. És egy híján három évtizede, hogy Szlovákiában Barta Lajos elvtárs szerkesztésében Oj Szó néven ugyancsak megjelent egy irodalmi, művészeti, társadalmi folyóirat. Véletlenül kezünkbe került ennek a folyóiratnak 1929. évi karácsonyi száma. Mint kedves ismerősnek megörültünk Barta Lajos, Ilja Erenburg, Jarnó József, Jiri Wolker, Szucsih Mária, Fábry Zoltán és mások értékes írásainak. Némelyik írást újra olvastuk, visszagondoltunk a korra, összehasonlítottuk a mával és a Süket Falvak (SzlovenskoJ című írást figyelemre se méltattuk volna, ha azon a helyen, ahol a cikk íróját szokták feltüntetni, nem állna ez a rövid megjegyzés: Ennek a cikknek a szerzőjét nem nevezzük meg, nehogy társadalmi helyzetében kárt szenvedjen. Sajnos, nem tudjuk, ki volt a cikk szerzője és a Budapesten élő Kossuthdíjas Barta bácsi se tudná talán megmondani. Pedig igazságot tartalmaz a cikk és ezért társadalmi helyzetében ma nem érné kár. Reméljük, hogy az ismeretlen szerző nem veszi rossz néven, ha akkori helyzetképét közel harminc év távlatából újra megjelentetjük a mai - Oj Szóban. A cél: hogy az idősebbek emlékezzenek, a fiatalok tanuljanak belőle. Emlékezni is, tanulni is: szükséges. Ha e régi cikk közlése valamelyik olvasónkat válaszra késztetné, ha amúgy egyszerűen megírná, hogy nem süketek már a szlovákiai falvak, nagyon örülnénk. Az illető olvasónk társadalmi helyzetében nem szenvedne kárt, tehát különös bátorság sem kell hozzá, hogy megnevezze magát. íme a cikk: SÜKET FALVAK (Szlovenszko) Olyanok ezek az egyenes talajon, gödrös hegyvidéken elhullajtott falvak, mint holmi szürkés pernyedombok, ködfészkek. Először szélesre szabdalt urasági táblák vannak a falu körül; itt még sok a nagy darab föld, nehezen mozduló, szinte örökre széjjelterült puhahantú földek. Es feketearcú béresek közönyösen görnyednek a kazlak, istállók tövében. A faluban öt-hatezer ember is van, akik örökké együttélnek a földdel és egy örök konok tragédiával: nem elég a föld. Azonkívül valami valahogyan búzával, pénzzel, bankkal, szüntelenül ránehezedik mindenekre ... Mindig és mindenekre irgalmatlanul. Ötezer a falu lelke és kétezer hold a földje. Már régen odalyukadt ki a falu népe, hogy nagy a baj az egész faluban, mert egyre szaporodnak, de viszont csak a régi kis földecskéket szaggatják széjjel. Az unokáknak már nem jutott juss. Es csakugyan egyre több lett és egyre több lesz a — napszámos. Nagy biztonsággal: munkanélküli! Nagyon szomorú kép a falu. Piszkos tájékú, penészes falu, szerhás porták, tíz-tizenegy gyerekkel. Az emberek valahogyan összedobódtak: vagy a kellemetlen gyerek miatt, vagy a pénz és a föld féltése miatt. Isten tudja, hogyan élnek ezek az emberek, körülöttük a kevés föld, az adósság, a beteg asszony, a rosszszagú ház. Zselléreknek, földmíveseknek, munkásoknak, falusiaknak hívják őket. Hogyan élnek? Megvan a gyerek, iskolába megy. — Nincs könyve, nincs füzete. Az iskola visszaadja a gyereket, tud: írni, olvasni. Már nem analfabéta. — Megy a majorba, messzi vasútra, mert kevés a kenyér. Lapátolni jár valahová a kőbányába, vagy a cserépgyárba. — Az asszony a mosóteknö mellett köhögi ki tüdejét. A gyerekek maguknak, idegennek, kenyérvevős napszámnak élnek. Akinek földje van, az érzi, tudja, látja, hogy valahol valami elhúzza tőle a sokszor szükséges erőt. — Nem látják tisztán, hogy hogyan volna jó úgy gazdálkodni, „hogy jobban kijöjjünk", csak nagynéha olvassa yaláki a kocsmában, hogy van traktor. — Es megjelenik a traktor a faluban. — Aki üzleteskedik vele, rögtön becsapja a parasztokat. — Még: szövetkezet, katolikus olvasókör, borbély, sáros uccák vannak a faluban. — Több semmi. — De ha jobban megnézzük, más is van: szelídségre, kultúrára nevelhető tömeg. — Kik nevelik őket ezekre? A falu értelmi rétege? Télen három hónapig ki van nyitva a községi könyvtár: kiselejtezett „parasztnak való" kultúra van könyvekben fölraktározva ott. — Érzelmetlen nyűg, undor ez a parasztnak, de az mondja csendesen: nem értem, vagy hallgat. Így őrködik az „értelmi réteg" a paraszt erkölcse fölött és azokat pedig valami láthatatlan erő, csak letérdepelteti a templomban, vagy a kocsmába viszi! — Hallgatnak, de szinte kurjogat szemükben: kenyeret, földet, de hamar! Hetven évig tartó életünk gyors, szép megjavítását! Az értelmi réteg nagy lemondással azt mondja: „Piszkos és konok emberek ezek, ezeket először nevelni kellene!" — Es ezért — nem nevelik őket! Valaki azt mondta: „Nem szabad bántani a paraszt egészséges konzervatívizmusát!" Nem is bántják! — Es csak egyre szegényebb lesz a falu. Tradíció az, hogy az értelmi réteg „vezesse" a népet; korcsmában ne álljon vele szóba, ne köszönjön a parasztnak, munkásnak. — így „vezetik" a népet. Nincs nehezebb élet a falusi életnél. — Tudják ezt jól a parasztok, mert valami segítést az értelmiségtől csak tudatlanságuk megtartása mellett, a pénzükért kapnak. — És vannak a faluban üzletemberek, akik felépítik kőházaikat, a paraszt fia pedig már a gyárba jár napszámba. Ki is kezdené el ennek a tudatlanságnak a letörését? Hol kezdené meg valaki? Es mire menne vele egymaga? Nincs jó út a faluban; tudja isten, hogy miért nem csináltak már tizenöt éve egy darab jó útat? Nincs jó ivóvíz, ártézi-kút a faluban, egész generációk előre vetik sárga betegségüket? Ki ád olcsó, ingyenes, jó könyvet, tömegkönyvet a nép kezébe, hogy felismerje helyzetét, bajai gyökerét, hogy észrevegye a beton és a vas, a levegő, a nap, a racionális munkásélet örökös erejét? A vezető réteg és a nép érthetetlen, kiállhatatlan ellenséget lát egymásban. Csupa hitel a falu, csupa sexuálisan összeszövődő, öntudatlan élet. — Önvédelemről se lehet szó: A körülmények nem engedik, hogy a paraszt a szabad emberi dolgozás erejével és lehetőségével, a mindent átépítő szándékkal felfegyverezve, mint haladó, dolgozó, mint egyenrangúan kultúrált ember lépjen a vezető intelligencia mellé. — íme a falu. — íme a falvak. — Az ember nem tudja, hogy miért élnek itt az emberek, mennyi az örömük? Csak legyen egy gerendás szobájuk, csíkos kartondunyhájuk, gyerekük, legyen napszám, hívják az asszonyt mosni, tapasztani és „Legyenek lovaim, valami majd csak terem!" — Félek ugyan, hogy leszorítják a búza árát, tudom, hogy a szakemberek nem értem dolgoznak és csak ha elegendő pénzem van, pénzemért állnak velem szóba. A „vezető réteg" nincs velünk, haragszik ránk mindenki. Kollektív szerződések, hosszú gyaloglások, éhes gyerekek, céltalan életek zsúfolódnak a falvakban. — Nem látunk magunk körül semmit és hatvan év múlva valakik tovább viszik a mi élniakarásunkat. — Csak az a tragédia, vajon nem-hiába viszik-e tovább? Mert, hogy így nem szép, nem emberies a falusi élet, az bizonyos. Ennek a cikknek a szerzőjét nem nevezzük meg, nehogy társadalmi helyzetében^ kárt szenvedjen. Várjuk a hozzászólásokat. (sz. i.) 4 hMMi&Sd* MIKOR MI GYEREKEK VOLTUNK, igen ritkaság volt a gumilabda, futballja meg nem is volt senkinek szülőfalumban, csak az orvos fiának. Nálunk a felvégen csak elnyűtt harisnyaszárból, magunk készítette rongylabdát rúgtunk. Pedig úgy fájt a szívünk egy igazi „ugrós" gumilabda után. Nem voltunk nagyigényűek, megtette volna egy kis teniszlabda is. De az sem volt. Gyakran ott ácsorogtunk irigykedve a teniszpálya drótkerítésénél, ahol a gazdagok dobozszámra ütögették a szép hófehér labdákat. Titokban azt reméltük, hogy egyszer hátha kirepül egy, de a drótkerítést igen magasra húzták. Egyik délután a gyerekek még nem jöttek vissza a Bereg-tóról, csak én ténferegtem Peti Jóskával, a kis cigányfiúval az utcán. Egyszer csak kijön a teniszpályáról a szolgabíró úr az utcára és hív bennünket labdát szedni. Ugrottunk mindketten, akár a kis csikók, mert legalább az ember fogdoshatja és dobálhatja a szép új labdákat, meg egy kis cukorkára vagy fagylaltravaló is kerül. Jóska állt az egyik oldalon a hálónál, én a másiknál. Szorgalmasan szedegettük a labdát, de egyszer egy testes asszonyság olyat talált suhintani a labdába, hogy az kirepült a kerítés fölött a szomszédos bokrokba. Jóska szolgálatkészen futott utána, kereste, kereste, de nem találta. A kökénybokor összekarmolta a lábát, kezét, de a labda úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Nemsokára kiment a szolgabíró űr is keresni. Egy vékony ág az arcába csapott, amire éktelen düh fogta el, elkapta a kővémeredt Jóskán a hitvány inget és két olyan pofont adott neki, hogy még az én hátamon is végigfutott a hideg és közben megeresztette a hangját: — Biztosan elloptad! Eldugtad és majd érte jössz. Ismerem én a cigányokat. Jóska hiába fogadkozott, hiába nyögte, hogy: — Bizony isten nem láttam, nagyságos úr. Elég az hozzá, hogy fizetés nélkül elkergettek mindkettőnket. De a legjobban az fájt, hogy zsiványnak neveztek. Már sötétedett, mire összeszedelődztek a felvégi gyerekek és megtudták, hogy Jóskát ok nélkül megpofozta a szolgabírd, Elmentünk nyomban megkeresni a labdát. Lehettünk vagy húszan. Nem Is tartott soká, egy kétágú gally közé szorulva meg is találtuk a labdát. Megörültünk neki nagyon, de aztán az lett a nagy kérdés, hogy mi legyen a labdával. Valaki azt mondta, adjuk vissza, de a többség lehurrogta. Nálunk az q törvény uralkodott, hogy azé a madár, aki az édesapja foglalkozása? — tette fel az első kérdést kifogástalan udvariassággal az igazgató. — Vasutas, — válaszolta a lány, s később biztosan tudta, hogy a dolog rögtön ennél az első kérdésnél elromlott. Az igazgató továbbra Is udvarias maradt, de olyan hűvös, hogy Judit szinte érezte, amint valamilyen láthatatlan válaszfal emelkedik közéjük." V

annak azonban kevésbé finnyás vállalatok is; Merényi Judit Is talál állást, mert meg kell tanulnia, hogy a mellékutcák kopott cégtáblájú zug-részvénytársaságai semmivel sem jobbak, mint az előkelő légkörű nagyvállalatok, hogy a vállalkozó hasznához az alkalmazottnak a bérével is hozzá kell járulnia,, hogy - 1940e t írunk - „a két keze munkájával még senki sem gazdagodott meg", hogy ebben a társadalomban az emberek olyanok, „amilyenekké a pénz neveli őket", és — két hónappal az érettségi után — meg kell tanulnia azt a nagy igazságot Is, amely így szól: „Két hónap alatt hogy megöregszik az ember, ha kenyérgondjai vannak". Tizennyolc éves fiatal lány életének hat hónapjáról szól ez a könyv, természetes, hogy az álláskeresések és a kiuzsorázottság gondjai mögött meg kell szólalnia a szerelem halk melódiájának is: kaszárnyák és mozgósítások, légvédelmi próba-riadók és származás-igazolások kísérteties árnyékában szövődő szerelem ez, olyan szerelem, amelynek meghitt beszélgetéseit a fenyegető gazdasági és politikai háttér felhőzi be, ,és amelyben, vagy inkább de amelyben — a regény zárszava jogán — így hangzik a szerelmeslevél: „Amíg az ember iskolába jár, fogalma sincs az életről. Ha olyan szűkös anyagi körülmények között él, mint mi, akkor az anyagi gondokról, megélhetési nehézségekről némi képet alkothat magának, de hogy megaláztatást is el kell viselnie annak, aki rá van szorulva a keresetre, azt nem is álmodtam. — — —Cemmi jót nem remélek ettől az évtől. Valószínűleg még nagyon messze van, de el kell, hogy jöjjön az idő, amikor az embert majd nem aszerint ítélik meg, szegény-e vagy gazdag, és amikor az sem -zámít majd, ha nincsenek rendben a nagyszülők keresztlevelei. El kell, hogy jöjjön az idő, amikor az ember majd annyit ér, amennyit és ahogyan dolgozik." Nagy Irén könyve Igénytelen emberekről Irt igénytelen történet. A regényben szereplő fiatalok azonban mégis hősök, mert ezek a fiatalok a negyvenes évek érettséginél érettségiztetőbb iskolájában tanulták, hogy kérdéseket intézni az élethez merőben fölösleges, hogy egyéni menekvés nincs, hogy a múit, a hagyományok, az ősök és a környezet csak annyiban kötelezőek, amennyiben magukban -viselik az önmaguk megtagadása árán is diadalmaskodni képes haladás lehetőségeit, és hogy a társaoalmi ellentéteket csak társadalmi változások dönthetik le. Ezek a fiatalok szinte gépiessé fegyelmezett szenvedélyeik ellenére is túljutottak jellegzetesen felismerhető társadalmi osztályuk közhellyé fakult, „így tovább nem maradhat" felkiáltásokban kitörő csodavárásán, bizakodásuk nem is a fiatalság derűlátásából fakad, reménykedéseik nem a veszélyben való egymáshoz sodródás, egymásba kapaszkodás kényszeréből születnek meg, hanem a kollektíven gondolkodó ember hitéből, amely a regény mottószerűen kihangsúlyozott végső összegezésében jut megszövegezésre: „El kell, hogy jöjjön az idői..." Nagy Irén regényének kétségtelenül vannak hiányai is. Kultúrált önfegyelmezése néha túlzottan korlátok közé szorítja a mondanivalót: olyankor sem hagyja kifejlődni hősei benső szenvedély-megnyilvánulásait, amikor a párbeszédek, események Ö azt parancsolóan szükségessé ten-£ nék. Hűvös tartózkodása helyenkinty hiányérzeteket ébreszt az olvasóban:5 szereti túlságos tárgyilagossággal g megszövegezni mondanivalója igaz-^ ságait, ahelyett, hogy utat hagyna, H irányt szabna az olvasó számára, Ô hogy az olvasó, részt kapva az író S alkotó munkájából, maga juthasson q el az önmaga által leszűrt igazsá-Ö gokhoz. i Js Vannak azonban a könyvnek kimagasló erényei is. A nyújtott társadalmi keresztmetszet keretén belül Nagy Irén okos és tapintatos kézzel bogozgatja a Weiner-család három szálból szőtt egyéni tragédiáját: Weinernek a tőkehaszon hálójába fulladt jellemét, a rokonszenvesen és nagyon emberien gyönge Weinerné alakját, aki helyzetének szűkre szabott korlátai között mindössze azáltal szeretné lányát megmenteni a hitlerizmús és a faji üldöztetés veszélye elől, hogy megpróbál számára árja vőlegényt biztosítani, s végül Weiner Edit kissé következetlen, de következetlenségében a menekülő óz ártatlan kecsességére emlékeztető figuráját, aki törékenységében egymaga képviseli az antitézist is, a-J szintézist is szüleivel szemben: nem a fajból kell kiszakadni, hanem az osztálytársadalom nyűge alól kell felszabadulni. C s végül: legnagyobb erénye H Nagy Irénnek, hogy mondani-ő valója, stílusa hű maradt első kötetéS nek ígéreteihez, hü marad vállalt írőiD küldetéséhez, maga által kiszabott^ irányához, s első kötete óta határo-S zott fejlődést mutat. | BÄCZ OLIVÉR 'S MOST MEGTANULUNK olyan hajót készíteni, amelynek motorjául egy vagy többszál gumi szolgál. Magát a hajót a szokásos módon - állítjuk elő, s mindkét oldala közepetáját bevágjuk ahova a tengelyt fogjuk beleilleszteni. A lapátos kerekekét pléhkorongból vágjuk ki, — mint az ábra is mutatja, (25) — s ráforrasszuk megfogja, azé a labda, aki megtalálta, A szeplős, nyakigláb Zoli örült is neki, de aztán valaki azt mondta, hogy ez nem igazság, legyen a labda a Jóskáé, akinek az arca még akkor is égett az ártatlanul kapott pofontól. Kicsit vitatkoztunk még, de Zoli mégis odaadta a kis cigányfiúnak a vadonatúj labdát. Ügy is tudta mindenki, hogy a miénk marad. De hogy meg ne ismerje a szolgabíró, ott nyomban bicska került elő és lehúztuk róla a szép fehér úri köntöst. Fe* ketén még jobban is ugrott. Helmeci Sándor, a tengely végére. A tengely közepére kis láncszemet forrasztunk, ebbe fűzzük bele a pieghajtó gumiköteget. (30). Hogy a tengely ne csúszkáljon szabadon, s a lapátkerekek ne akadozzanak a hajó oldalába, háromöt milliméteres alátéteket kell tenni a hajóoldal és a kerekek közé, mindkét oldalon. Ha ezzel elkészültünk, a hajó belsejébe két cérnaorsót erősítünk (34, 35,) ezeken vezetjük át a gumiköteget, amelyet azután a hajó aljában levő kampós szögbe akasztjuk. (36). S ezzel kész is a hajómotor. Most már csak el kell találni a gumi megfelelő hosszúságát, feszességét, úgy, hogy a hajó egyenletesen s minél tovább közlekedjék. Szükséges tudni, hogy ez nagyban függ a fő tengely átmérőjétől, a gumi erősségétől és hosszától, de nagy befolyással van rá az elkészítés pontossága is. A hajót úgy húzzuk fel, hogy forgatjuk a lapátkerekeket, s ezzel rátekerjük a gumit a tengelyre. Mindezt addig folytatjuk, amíg a gumi kellőképpen megfeszül, ezután a hajót útnak eresztjük. Aki ügjes, a motoros hajónak kormányt is készíthet, és kiépítheti fedélzetét, úgy, ahogy azt az alábbi ábra mutatja. KI _ O® 1. Miska bácsit 56. születésnapján felköszöntötték gyerekei, a 28 éves János, a 22 éves Pista, és a 16 éves Éva. Miska bácsi így szólt a gyerekeihez: — Pista fiam, mikor te érettségiztél, valamennyien együttvéve olyan idősek voltatok, mint én. Mikor érettségizett Pista? fc. Tudtok-e keresztet csinálni a fenti figurákból? (Megfejtése 3 pont.) 3. Kiről nevezték el a világ első atomjégtörőjét a Szovjetunióban? (Megfejtése 2 pont) 4. Hogyan hívják napjaink két híres cseh világjáróját és milyen könyvük jelent meg magyarul? (Megfejtése 3 porit.) 5. Szép szál kislány kalapja, Ezren laknak alatta, mi az? (Megfejtése 3 pont.) Beküldte: Darabos Ilona, Csákányháza. A MÁJUS 24-1 SZELLEMI ÖTTUSA MEGFEJTÉSE: 1. Az egyik juhásznak 8, a másiKTsíJk 10 juha volt. 2. Kolibrik. 3. Bartók Béli és Kodály Zoltán. 4. A figurákból egy négyzetet lehef összerakni. 5. Tücsök. KEDVES GVEREKEK! Bármikor be. kapcsolódhattok a Szellemi öttusába. Akik legtöbb pontot gyűjtenek össze, a hónap végén könyvjutalomban részesülnek é» újra kezdhetik a versenyt, a többiek pedig tovább haladnak a pontok gyűjtésében. így minden szorgalmas megfejté részesülhet könyvjutalomban. Akinek saját rejtvényét közöljük, a rejtvénynél feltüntetett pontszám kétszeresét kapja. Címünk: Oj Szó Gyermekvilág, Bratislava, Gorkého 10. / Oi SZ'* 8 *• 1958. június i.