Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-29 / 178. szám, vasárnap

A dolgozók szélesebbkörú részvétele az irányításban és a tervezés új feladatai írta: OTAKAR ŠIMÚJNEK, a CSKP KB politikai irodájának tagja Társadalmunk osztályátaläkulásának befejezése az emberek termelési viszonyaiban bekövetkező változások befejezését is jelentik. Az emberek termelési viszonyéi a szocialista építés folyamatában szocialista termelési viszonyokká formálódnak át. A tényleges termelők űj helyzetéből, a termelési eszközökhöz való új viszonyából kifolyólag megszületik az új szocialista erkölcs. A gazdasági kérdésekről és a pártunk XI. kongresszusának tiszteletére megindult verseny eredményeiről folyó országos vitában tanúsított fokozódó aktivitás is kifejezi ezeket az új viszonyokat. A központi irányítás és a dolgozók kezdeményezése A szocialista építés befejezésének itiőszaka, valamint a termelésben, építésben és a munkatermelékenység fokozásában vele szorosan összefüggő feladatok, továbbá a nép életszínvonala további növelésének útjai új fényben mutatnak rá a dolgozók aktivitásának és az állam gazdasági irányításában való részvételeinek kérdéseire. A dolgozók gazdasági irányításban való részvételének fokozása - a szocialista demokrácia elmélyítésének jelenlegi fő útja. Szilárdul ezzel társadalmunk osztályalapja — a proletárdiktatúra, melyet a munkásosztály minden dolgozó érdekében gyakorol. A mi feladatunk, hogy megteremtsük a dolgozók gazdasági irányításban való nagyobb részvételének feltételeit. Nyíltan megmondjuk, hogy elutasítjuk a népi tulajdon egyes vállalati kollektívák között való elosztásának revizionista koncepcióját. Elsősorban azért nem értünk vele egyet, mert ellentmond a dolgozók érdekeinek. A szocializmusban és építésének időszakában a dolgozók érdeke ugyanis a termelés szüntelen gyors növelése, a gazdálkodás hatékonysága és ily módon a ráfordított társadalmi munka és a nép fokozódó szükségletei kielégítésének lehetőségei közötti lehető legelőnyösebb arány. Az ösztön szerűség és üzérkedés, mely a népi tulajdon egysége megbontásának elkerülhetetlen következménye, ezzel összeegyeztethetetlen. Elméletileg ezzel mindig tisztában voltunk és a jugoszláv gazdaság példájának gyakorlati tapasztalatai ezt csupán megerősítik. Célunk ezért a gazdaság egységének szilárdítása, ami a gazdaság gyors fejlődésének érdekét követi. A gazdaság gyors és hatékony fejlődése elképzelhetetlen olyan egységes terv nélkül, melynek alapján az összes fokú irányítószervek az ügyek tüzetes ismeretével végezhetik irányító tevékenységüket. Nyílt formában még nem vetődött fel az a kérdés, hogy központilag irányítsuk és tervezzük-e a népgazdaságot, hogy a köz- avagy a csoport- és helyi érdekek legyenek-e mérvadók minden egyes vállalat munkájában. Ez a probléma számunkra megoldódott. A demokratikus centralizmus elvei adják meg rá a választ. Tehát egyes időszakokban mindenkor arról van szó, hogy megtaláljuk érvényesítésük legcélszerűbb módját. Fontos, hogy a szocialista gazdaságban a jó központi irányítás és a dolgozók kezdeményezése megbonthatatlan egységet alkosson. A terv gazdasági-politikai feladatai teljesítésének közvetlen feltétele az alulról jövő kezdeményezés érvényesülése, mivel a terv lényegében csak eszköz arra, hogy megszervezzük a dolgozók küzdelmét a jobb életért. Természetesen az egyes vállalatok és nemzeti bizottságok kezdeményezése csak akkor lehet teljes mértékben hatékony, ha a műszakilag tökéletes termelési eszközök tervszerű növelése és termelése, az egységes bérés árpolitika megteremti ennek feltételeit és ha az állami terv a társadalom szükségletével összhangban helyesen osztja el felhalmozásra és fogyasztásra a társadalmi munka eredményeit. Javítsuk meg az együttműködést a tervezésben A tervezőmunka elvszerü értelmezésének és a központi tervező apparátus dolgozói részéről a vállalati dolgozók nézetei iránt tanúsított viszony kérdései közvetlenül összefüggnek a központi irányításnak és a dolgozók kezdeményezésének helyes összekötésével. Az eddigi gyakorlat bizonyos irányban komoly hibákkal küszködött. A fő fogyatékosság a minisztériumok és az AÍlami Tervhivatal és a központi szervek és vállalatok rossz együttműködése volt. Az állami tervblzottság új összetétele, melyben a kormánynak egyes fontos gazdasági minisztériumok igazgatő-íagjai, valamint a tudomány és gyakorlat kiváló dolgozói is részt vesznek, fontos lépés az együttműködés megjavítására. A tervezőmunka új értelmezése, azaz az a körülmény, hogy a gazdasági szakaszokat irányító miniszterek a terv előkészítésének egész folyamatában együtt fognak dönteni olyan kérdésekről, mint amilyen a beruházások, munkaerők és béralapok elosztása, stb., fokozza felelősségüket a terv általános arányaiért és feltételeket teremt a fö problémák idejében való megoldására. Az új megszervezés hatékonyabban bevonja a minisztériumok apparátusait a terv összeállításán végzett rendszeres munkába és ugyanakkor közelebb viszi a központi tervező apparátust — az eddigi állami tervhivatalt - az egyes ágak konkrét problémáihoz, és lehetővé teszi, hogy többet merítsen a minisztériumok tapasztalataiból. Az állami tervbizottság apparátusának, a minisztériumoknak és fontos vállalatoknak kapcsolata rugalmassá válik és mentesül a formaiasságtól. Ezzel a központi tervezőapparátus munkájában felmerülő egyes hibák oka is kiküszöbölődik. A tervjavaslat előkészítésében megnyilvánuló eddigi kétvágányúság ugyanis, fölöslegesen szétforgácsolta az erőket. Ahelyett, hogy az Állami Tervhivatal a minisztériumok és a vállalatok dolgozóinak tudását az előkészület alatt levő terv alapvető problémáinak idejében való felhasználására használta volna fel az előkészítés valamennyi szakaszában, különböző színvonalon „ellentmondások", gyakran mesterséges ellentmondások merültek fel. A termelés növelése útjának közös keresése helyett gyakran egyrészt a népgazdaság általános szükségletével, másrészt a kapacitás, a munkaerők, az anyut? általános hiányával vagy más fogyatékossággal érveltek. Nyilvánvaló, hogy mindig lesznek ellentmondások a terv összeállításában és a hibák okainak feltárásában. Ám, az egyes minisztériumok vagy dolgozók között megnyilvánuló ellentmondásokra nem foghatjuk rá, hogy az ügyek lényegében felmerülő ellentmondások ezek. Ellenkezőleg, a tapasztalat arra tanít bennünket, hogy az ily módon észlelt ellentmondások a valóságban gyakran nem is voltak objektív ellentmondások. összpontosítsuk erőforrásainkról és lehetőségeinkről szerzett összes ismereteinket és a fejlődés különféle útjait reszorton belüli vagy reszorton felüli elfogultság nélkül véleményezzük megfelelő megoldásra, hogy a társadalmunkban valóban létező ellentmondások feltárásának és helyes meghatározásának alapján helyesen szabjuk meg a népgazdaság fejlődésének irányát. Ennek érdekében fontos, hogy a Központi Szervező Apparátus és a minisztériumi központi szervek, vállalatok és nemzeti bizottságok, műszaki dolgozók, közgazdászok, gyakorlati és elméleti dolgozók elvtársi együttműködésének szellemét teremtsük meg a gyakorlatban. Az Állami Tervbizottság és a minisztériumok apparátusának vezető dolgozóitól megköveteljük, hogy együttműködjenek a tudomány és a gyakorlat legjobb szakembereknek állandó aktívájával, hogy szervezzék meg a dolgozók együttműködését az alapvető kérdések megoldásában, hogy a dolgozók körében idejében bizonyosodjanak meg a javasolt megoldások reális voltáról és következményeiről. A vállalatok tervezésében is a fő követelmény a kollektív véleményezés és együttműködés legyen. A műszakigazdasági tanácsok kétségtelenül jelentős aktívát és segítséget fognak jelenteni az igazgatónak. A tervjavaslatok kollektív megítélése természetesen megköveteli, hogy pártszervezeteink teljes mértékben éljenek jogaikkal. Az üzem vezetősége fölött gyakorolt ellenőrzés joga természetesen az egész pártszervezet joga és csak akkor érvényesülhet következetesen, ha a pártszervezet minden kommunistát meg tud nyerni az ellenőrzés jogából eredő feladatokban való tevékeny részvételre. Ugyanúgy a szakszervezet is csak abban az esetben lehet fontos tényezője az üzemnek, ha nemcsak képviseli, hanem elsősorban késztetni fogja az összes szakszervezeti dolgozókat a válli'o' való részvételre, ha felkelti érdeklődésüket a közös munka eredménye iránt és helyesen értékesíti újítási tapasztalataikat. A vállalatok együttműködésére is mutasson haladást: a kölcsönös szállítmányokban felmerülő fogyatékosságok időnkénti megtárgyalásától fejlődjék mér a terv összeállításában folytatott aktív együttműködéssé. A vállalatok kapcsolatában nem elégedhetünk meg a követelések bürokratikus „bejelentésével" és „lerövidítésével". A szállító vállalatok munkájának kritériuma elsősorban az átvevő vállalatok termelésének fejlődése legyen. Ez állandó rendszeres együttműködést követel a termelés műszaki fejlesztése, hatékonysága és terjedelme problémáinak megoldásában. A vállalatok tevékeny együttműködésén kívül az irányítás egyes fokainak együttműködését is meg kell szilárdítanunk. A jövőben az jellemezze ezt az együttműködést, hogy az Állami Tervbizottság, a minisztériumok, a szlovákiai szervek, a nemzeti bizottságok és a termelési-gazdasági egységek különösen a terv előkészítésének idején az említett szervek által kölcsönösen szolgáltatott tények alapján közösen oldanak meg fontos kérdéseket. Ennek eredményeképpen megszűnik az is, hogy a megoldatlan problémák nem fognak halmozódni az állami terv összeállításán végzett zárlatmunkálatokig. Gazdasági rendszerünk előnyei A tőkés gazdasági rendszer védelmezői azt állítják, hogy a kapitalizmusban állítólag nagyobb lehetőségek vannak a kezdeményezés érvényesülésére, mivel nem ütköznek a „bürokratikus" államapparátus tevékenységébe. A tőkés gazdaság gyakorlata, amely a monopolkapitalizmus időszakában fokozatosan kizárja az ágazaton belüli vállalatok versengését, és egyes ágakban egy vagy néhány nagy monopólium úgyszólván korlátlan uralmát teremti meg, megcáfolja ezeket az érveket. Jellemző, hogy a jelenkori revizionizmus is szándékosan egyenlőségjelet von a bürokratizmus és a szocialista államok irányító szervei között és ellentétbe állítja az egységes állami tervet a vállalatok, helyi szervek és dolgozók kezdeményezésével. Rendszerünkben a dolgozók kezdeményezésének forrása az egyének és a társadalom érdekei közötti elvi összhang, az a tudat, hogy a népgazdaságfejlesztés a dolgozók javát szolgálja. Ez a kezdeményezés az elvtársi együttműködés elvére épülő szélesen elágazó szocialista munkaversenyben nyilvánul meg. A szocialista munkaverseny alapelveit a vállalatok kölcsönös kapcsolataiban is ki kell fejleszteni. Támogatni fogjuk az egyes termelővállalatok és üzemek versenyét éspedig valamennyi irányban: az idejében érkező szállítmányokért, az olcsóbb termékekért és a jobb minőségért folyó versenyt. Ennek a versennyek lényege azonban korántsem a piacért folyó konkurenciaharc, amely kíséröjele az értékesíthetetlen áruk termelésének és amelyben a gyöngébb továbbra is gyöngül, a népgazdaság pedig veszít. A tervezés új alapelveit éppen azzal, hogy a tervszerűség fokozását állítják előtérbe, a vállalatok versenyének súlyát már a terv összeállításának időszakába helyezik át. Az a vállalat, amelyik jobban fogja ismerni termékei átvevőinek szükségleteit és alkalmazkodik hozzájuk, gyorsabban fogja tudni fejleszteni termelését. Az a vállalat, amelyik jobban csökkenti költségeit, több saját eszközt nyer és tökéletesítheti termelését, megkönnyítheti a munkát. A jobb minőséget elérő vállalat termékeinek nagyobb árával előnyben részesül és így is fokozhatja gazdasági eredményeit. Az ötéves tervek a hosszúlejáratú tervek alapján meghatározzák a termelőerők fejlesztésének és területi elhelyezésének konkrét feladatait és kijelölik a népgazdaság egyes szervezeti fokainak feladatait és az e feladatok teljesítését biztosító eszközöket. Az évi tervek feladata az ötéves terv elveinek rugalmas megszervezése és továbbfejlesztése úgy, hogy az évi tervek biztosítsák a társadalmi szükségletek maximális kielégítését. Már megvalósítjuk ezeket a terveket. Az évi és ötéves terv rendszerében a jövő évre vonatkozóan már szembetűnően leegyszerűsítettük a terv összeállításának módszerét és bővítettük a minisztériumok és vállalatok jogkörét. Hosszúlejáratú normatívakkal kezdjük tökéletesíteni azokat az eszközöket, melyekkel az eddiginél jobban akarjuk biztosítani vállalataink gazdálkodásának és a társadalom érdekeinek összhangját. A normatívák lehetővé teszik, hogy a vállalatok folyamatos munkája érdekében fokozzuk az ötéves tervek jelentőségét és egyidejűleg a központi tervekből a sablonszerűséget, a mérlegelésből pedig a bürokratikus módszereket küszöböljük ki. Teljes mértékben használjuk ki az új intézkedéseket Akkor, amikor az operatív irányítás többségének kérdését — a vállalat hatáskörén kívül — a főosztályok oldották meg, nehéz volt, hogy a pártés szakszervezet valóban hatékonyan érvényesítse befolyását a jelentősebb problémák megoldásában, hogy kibővítsék azoknak a kérdéseknek körét, melyekben az üzemi pártszervezet érvényesítheti az ellenőrzés jogát, és hogy fokozzuk a szakszervezeteknek, a szocialista gazdálkodás iskoláinak jelentőségét. Érthető, hogy a nagyfokú központosítás mellett a kisebb képességű gazdasági dolgozók megtehették, hogy a termelési fogyatékosságokért azokban az esetekben is, amikor a veszteségeket, vagy a problémák lassúbb megoldását maguk okozták, a fölérendelt szervet hibáztatták. A szállítóknak és az átvevőknek az ilyen bonyolult központi „átkapcsolás" megnehezítette az anyagszállítások időpontjáért és a minőségért való felelősség megállapítását. A szállítóknak és az átvevőknek mind a tervezés módszerében, mind a vállalatok megszervezésében gyökerező közvetlen kapcsolata tehát nemcsak kölcsönös kapcsolataiknak és kölcsönös szükségleteik ismeretének megjavulását, hanem a párt- és szakszervezeteknek a vállalatvezetőségek felett gyakorolt hatékonyabb ellenőrzése lehetőségét is jelenti. A vállalaton belüli önálló elszámolás jelentőségének fokozása, amit a vállalatok saját pénzforrásainak megteremtésével érünk el, melyekkel a vállalat kötelezettségeiért is kezeskedni fog, ezenkívül egyenesen arra fogja kényszeríteni az illetékes szervezeteket, hogy a társadalomnak és a vállalat dolgozóinak közvetlen érdekében ügyeljenek arra, hogy a vállalat a lehető legjobban teljesítse kötelezettségeit. Á nemzeti bizottságok szerepe A vállalatok jogkörének bővítésével egyidejűleg a dolgozóknak a népgazdaság irányításában való részvétele fokozásának második alapvető irányvonala, melyet pártunk már néhány év óta követ, a nemzeti bizottságok jogkörének bővítése. A nemzeti bizottságok, mint jellegüknél fogva választott és a nép által közvetlenül ellenőrzött szervek a dolgozók óriási aktíváját tömörítik maguk köré és jelentős szervezeti alapot képeznek a népgazdasági irányításban való részvételének érvényesülésére. Ez főként a dolgozók szükségleteit közvetlenül kielégítő gazdasági tevékenységre vonatkozik. Ilyen ágak kétségtelenül: a helyi ipar és szolgálatok, a közlekedés, kereskedelem és közös étkezdék, a lakásépítés és a lakásokkal való gazdálkodás, valamint az emberről való gondoskodást szolgáló többi intézmények. Az a fontos, hogy megtaláljuk az említett ágak igazgatása megfelelő formáit úgy, hogy necsak az egyes vállalatok fölöttes szerve változzék, hanem, hogy elsősorban az irányítómunka stílusa változzék meg. A nemzeti bizottságok jogkörének bővítésében eddig két irányban haladtunk előre. Először az országos konferencia határozatai alapján jelentősen kibővítettük a nemzeti bizottságok által irányított gazdaságok körét. Ezen a szakaszon jelentős munkát végeztünk: most tulajdonképpen minden, amit jelenleg igazgathatnak, a nemzeti bizottságok jogkörébe tartozik. Az országos konferencia előtt a nemzeti bizottságok minden gazdaságot ún. kettős alárendeltségben igazgattak, ami a tervezés központosított módszere mellett nem engedte meg a nemzeti bizottságok jogkörének kellő érvényesülését. Az országos konferenela után kettős alárendeltségben további jelentős ágakat — állami gazdaságokat, GTÁ-kat, utiforgalmat, közös étkezdéket stb. — utaltunk a nemzeti bizottságok jogkörébe. Ezenkívül a nemzeti bizottságok gazdaságainak jelentős része, mint a helyi gazdaság, a vízgazdaság, az iskolai, kulturális és egészségügyi intézmények jelentős része tartozik közvetlenül alájuk. A nemzeti bizottságok jogiköre bővítésének második eszköze az új tervezési módszer bevezetése volt. Ez berufiázási. pénz- és anyagi eszközöket nyújt közvetlenül a nemzeti bizottságoknak az általuk irányított gazdaságok céljaira. A nemzeti bizottságok által irányított gazdaságon kívül hátra van még az ún. kettős alárendeltség elve alapján irányított gazdaságok része. Ezt az aiapelvet semmi esetben sem szabad úgy értelmeznünk, mint ahogy az a gyakorlatban sokszor megtörtént, azaz, hogy azonos kérdéseket oldhattak meg a nemzeti bizottságok és az illetékes minisztérium is. Az új szervezésben a minisztérium fő funkciója az, hogv az illetékes ágban biztosítsa az egységes államigazgatási politikáit. Mind az ipari ügyeket irányító minisztérium mokban, mind a többi minisztériumokban fontos, hogy megteremtsék és biztosítsák a monka olyan megszervezését és módszereit, amelyek tovább bővítik a vállalatok által önállóan megoldandó kérdések körét, A nemzeti bizottságok által irányított gazdaság szakaszán, ahol főként nem országos fogyasztó-körrel bíró vállalatokról van túlnyomórészt szó, a •kerületi nemzeti bizottság az irányítás legfelsőbb foka és az állami terv közötti összekötő kapocs. A kettős alárendeltség tehát elvileg nem vonatkozik azokra az egyes vállalatokra, melyeknek csak eqv íráinyító szervük lehet. Kettős alárendeltség alá tartoznak a kerületű nemzeti bizottságok tanácsainak végrehajtó szervei, melyek kötelesek szem előtt tartani a minisztériumok alapvető irányelveit és amelyeket a kerületi nemzeti bizottság tanácsa közvetlenül irányít. A kettős alárendeltség tehát nem a kétvágányúságnak valamilyen formáját jelenti a vállalatok irányításában, hanem a funkciók célszerű elosztását az államhatalom országos és helyi szervei között. Az új szervezésben az eddiginél sokkal jelentősebb feladat hárul a nemzeti bizottságok tervezési albizottságaira, melyek a jövőben a nemzeti bizottságok tanácsainak a nemzeti bizottságok által igazgatott gazdaság irányításával és tervezésével összefüggő feladatok teljesítésére és a kerület, járás, város, vagy község területén levő gazdaság komplex és arányos fejlesztésének biztosítására létesült szervei tesznek. Az eddig végrehajtott decentralizálás ugyanis két irányvonalat domborít ki teljes mértékben a gazdaság irányításában: a központi ágazat; szervek irányvonalát és a helyi szervek irányvonalát. Ezzel kapcsolatban ismét sürgősen felmerül a gazdaság eme két része tervben való egyesítésének feladata. Ez azt jelenti, meg kell szűnnie annak, hogy lebecsüljük a területi tervezést és rögtönözzünk ezen a szakaszon, és a területi tervet necsak az országos terv afféle területi keresztmatszetévé, hanem a minisztériumok terveinek és a nemzeti bizottságok terveinek öszszskötő kapcsává, olyan eszközzé tegyük, amely lehetővé teszi, hogy országunk fő területeiből gazdasági komplexumot teremtsünk úgy, hogy egyes ágai között jól megfontolt viszonyok uralkodjanak és a további fejlődés távlatai- álljanak előttük. Az idei tervteljesítés ió eredményei azt bizonyítják, hogy a párt mozgósítása a népgazdaság irányításának szakaszán elősegítette dolgozóink erőinek összpontosítását és egyes jelentős sikerek elérését. A XI. pártkongresszus helyes irányvonalat tűzött ki és konkrét utakat mutatott a dolgozók gazdasági irányításban való részvételének további fokozására. Most az a fontos, hogy az átszervezés, a tervezés és irányítás módszereinek megváltozása következtében kialakult új viszonyok közepette tanuljunk meg hatékonyan dolgozni, használjuk ki helyesen a vállalatok és nemzeti bizottságok új jogkörét. Ennek megvalósítását egyedül a párt mindennapi szervező munkája, a dolgozók nevelése és a kommjnisták személyes példája segíti elő. ÜJ SZÓ 3 * 1958 június 2ík