Új Szó, 1958. június (11. évfolyam, 150-179.szám)

1958-06-05 / 154. szám, csütörtök

Vthig prole tárjai, egyes üljetek ! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. június 5. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 154. szám. A kommunisták felelőssége az üzemekben A XI. kongresszus előkészületei a pártszervezetekben a csúcspont­hoz érkeztek a CSKP KB munká­járól szóló tézisek feletti viták során. A párt Központi Bizottsá­gához az ország minden részéből naponta számtalan határozat, nyi­latkozat érkezik, amelyekben a kommunisták a legteljesebb egyet­értésüket fejezik ki a párt eddigi munkájáve-l és a további merész feladatok kitűzésével. A nyilatkozatokat az építőmunka heve hatja át és teljesített, sőt túlszárnyalt kötelezettségvállalások, új, nagy célok kitűzése fémjelzi őket. Különösen értékes, hogy a nyilatkozatok tartalmából kiérezni, hogy az elvtársak komoly felelős­séget éreznek azért, hogyan érvé­nyesítik a párt politikáját az ösz­szes munkaszakaszokon. Ez azért is fontos, mert az ipari termelésben egyre növekedik a kommunisták felelőssége. Az ipar igazgatásának új módszerei, intézkedései a párt­szervezeteknek jóval nagyobb le­hetőséget nyújtanak és egyben fo­kozzák a felelősségüket azért, hogy az eddiginél sokkal nagyobb mér­tékben érvényesítsék a párt ve­zető szerepét és többoldalúan al­kalmazzák ellenőrzési jogukat. Az új feltételek megkövetelik, hogy a párt nagyobb figyelmet for­dítson arra, hogyan évényesül a gazdasági és technikai politika, mennyire fejlődik az üzem s mi­lyen gyorsan emelkedik a legjob­bak színvonalára. A pártszerveze­teknek figyelemmel tcell kísérniök, hogy az üzem érdekeinek, problé­máinak megoldása összhangban van-e az egész társadalom érdekei­vel. Amióta a handlovai Nagy-bá­nyában a pártszervezet ráirányítot­ta a figyelmet a szénjövesztést gátló hibákra, igyekezett a bajok gyökeréig hatni, kitűnt, hogy szá­mos nehézséget aránylag rövid idő alatt fel lehetett számolni. A párt­szervezet a munkaszervezés állandó javítása mellett nagy gondot fordít a gépek teljes kihasználására és a káderek stabilizációjára. Az utóbbi intézkedésben elért eredmé­nyek odavezettek, hogy azok az emberek, akik tartósan dolgoznak az egyes munkaszakaszokon, job­ban megismerték munkahelyüket, jobban behatoltak a termelés kér­déseibe és tapasztalataikat nagyobb mértékben használták fel munká­jukban. Nem véletlen tehát, hogy a handlovai bányászok az év elejé­től 14 500 tonna szenet adtak ter­ven felül népgazdaságunknak, amit a XI. kongresszus tiszteletére to­vábbi 5000 tonna terven felüli szénnel toldanak meg. De nemcsak a handlovai Nagy­bányában, hanem másutt is hamar jelentkeznek a sikerek, ha a párt­szervezet a munkahelyek alapos ismeretéből indul ki. Minden kom­munistát arra kell nevelni — dol­gozzék bárhol —, hogy naponta tegye fel magának a kérdést, va­jon hogyan teljesítik a párt hatá­rozatait, amelyeknek teljesítéséért minden kommunista felelős. A fe­lelősség tudatának kifejlesztéséhez azonban szükséges, hogy külön­féle természetű, jelentőségű konk­rét feladatokkal bízzák meg az összes kommunistákat, hogy a párthatározatok nagyobb mérték­ben legyenek alátámasztva az ösz­szes kommunisták szervező és politikai munkájával, s a határo­zatok teljesítésének ellenőrzésével. A pártszervezetek munkájában helyenként azonban még sok kifo­gásolni valót találni. Előfordul, hogy a pártmunkát a pártszerve­zet csupán néhány tagjának ke­zében összpontosítják és vannak olyan elvtársak, akiket éveken át nem vonnak be a pártmunkába. Ismételten hangsúlyozni kell tehát, hogy most, amikor a pártszerve­zetek feladatai az üzemekben lé­nyegesen megnövekedtek, el kell érnünk, hogy ne legyen egyetlen kommunista sem, aki ne segítené elő a párthatározatok teljesítését. Persze ez nem azt jelenti, hogy most valami új funkciókat talál­junk ki, hanem élő, konkrét po­litikai munkáról van szó, amely össze van kötve az üzem időszerű gazdasági és politikai kérdéseinek megoldásával, amiből minden kom­munistának ki kell vennie részét. A pártszervezetek bizottságainak ezért a taggyűlések és kommunista szakemberek, és technikusok aktí­vájának segítségével, a pártcsopor­tok bevonásával, egyéni beszélge­tésekkel olyan légkört kell' terem­teni, amely nem hagy semmi kétsé­get aziránt, hogy a pártszerve­zetek teljes mértékben felelősek a pártvonal érvényesítéséért az üze­mekben. Amikor arról beszélünk, hogy minden kommunista felelős a párt politikájáért, nem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül a dolog másik olda­lát sem, mégpedig azt, hogy a párt viszont minden egyénért fe­lel. A pártszervezet felel azért, ho­gyan vannak az egyes elvtársak előkészítve a párt által kitűzött feladatok teljesítésére. Ezért a pártszervezet kötelessége törődni azzal, hogy minden kommunista minél jobban megismerje az új igazgatás összes kérdéseit és el­sajátítsa az ipart érintő legfonto­sabb téziseket. A tömegek közötti politikai munkában már most tö­rekedni kell arra, hogy világosan megmagyarázzuk az ipar' további fejlesztéséhez vezető utakat, s egyben alaposan felkészüljünk azoknak a feladatoknak teljesíté­sére, amelyeket a XI. kongresszus tűz majd ki elénk. A pártszervezeteknek továbbá a tagok ideológiai fejlődéséről való gondoskodás mellett figyelmet kell szentelniök azon elvtársaknak, aki­ket felelős helyekre állítottak. Hi­szen az a hatalmas jogkör, amelyet a vezető helyeken levő elvtársak a kezükbe kaptak, nagy gazdag­ságot jelent, melynek helyes alkal­mazása nagy hasznot hozhat mind az üzemnek, mind az egész tár­sadalomnak. Előfordulhat azonban, hogy egyik-másik elvtárs hibákat követ el munkájában. Azért van a pártszervezet, hogy hatást gya­koroljon a vezető elvtársakra az üzemekben, műhelyekben és egye­bütt a párt irányelveinek követke­zetes teljesítése érdekében. Ugyancsak a pártszervezetnek meg kell értetni a termelésben, a gépnél és másutt dolgozó elvtár­sakkal a szaktudás fejlesztésének fontosságát, hogy ezek az elv­társak komoly tudás birtokában meggyőzően beszélhessenek a munka haladó módszereiről és meg tudják mutatni a többi dol­gozóknak, hogyan lehet magas munkatermelékenységet elérni. Mindezekhez a kérdésekhez hoz­zászólnak a párt Központi Bizott­ságához érkező határozatok és nyi­latkozatok. Hadd foglaljuk össze végül mondanivalónkat a Vítko­vlcei Klement Gottwald Vasművek üzemi pártszervezetének soraival: „Pártszervezetünk tudatában van annak, hogy a pártfeladatoknak, kötelességeknek az összes kom­munisták által való teljesítése nél­kül, a gazdasági és a termelési feladatok teljesítése nélkül nem lehetne befejezni a szocializmus építését. Ezért az összes pártta­gok felelősségének fokozásával, el­mélyítésével tovább szilárdítjuk a párt vezető szerepét. A pártcsopor­tok munkájának napi ellenőrzésével elérjük azt, hogy minden kommu­nista példaképül szolgáljon a többi dolgozóknak". A tettek beszélnek Hazánk dolgozói becsülettel teljesítik KONGRESSZUSI FELAJÁNLÁSAIKAT Az ígéret valósággá válik u A Most melletti lomi Koh-i-noor k Bánya dolgozói június 3-án teljé­je sítették a CSKP XI. kongresszusára t tett felajánlásukat. A féléves terven * felül 23 nappal határidő előtt c 50 000 tonna szenet fejtettek. Az * észak-csehországi barnaszénbánya­* körzet mély bányái közül ily mó­< don elsőként teljesítették a fél­\ éves fejtési tervet. A duchcovi c Pokrok Felszíni Bánya bányászai is £ teljesítették a féléves tervet, 3 e ezer tonna szenet adtak terven fe­t Iül és 10 ezer köbméter földet takarítottak el. Itt is sokat segí­tett a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére indított szocialista munkaverseny. A ždári gépgyár és öntöde ön­tői január elején versenyre hívták ki a köztársaság összes öntőit. A felhívás szerint a februári győze­lem 10. évfordulójának és a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére 2 ezer tonna szürkevas öntvényt és ezer tonna acélöntvényt gyárta­nak terven felül. Júniust — a XI. kongresszus hónapját 96 össziizemi felajánlással üdvözölték, melyek teljesítésével 7562 tonna öntvényt adnak köztársaságunknak terven felül. A plzeňi V. I. Lenin Üzem kohászai is sikeresen teljesítik nagy kötelezettségvállalásukat és a 8900 tonna nyersacél terven felüli gyártására tett felajánlásukat már csaknem egyharmadrészben teljesí­tették. A szárazság ellen eredményesen harcolnak Kelet-Szlovákia földművesei is. Legtöbb „műesőt" a cukorrépa kap. A Tfebisovi Élelmiszeripari Kombinát gazdaságában 17 öntöző agregát működik, s naponta mintegy 80 hektárt öntöz meg. A növények öntözésénél nagy segítséget nyújtanak a tűzoltófecs* kendők. Képünkön: az Élelmiszeripari Kombinát migléci gazdaságában a fecs­kendő segítségével naponta 3600 hektoliter vizet permeteznek a cukorrépára a közeli patakbői. A nyitrai kerület kommunistáinak szava pártkonferencia A kerületi pártkonferencia után most tartotta első ülését a nyitrai kerület pártbizottsága, amelyen részt vettek a járási pártbizottságok vezető titkárai is. Az ülésen foglalkoztak a konferencia határozatával, amely a XI. kongresszus tiszteletére számos A gépállomások sikere A XI. kongresszus tiszteletére kifejlődött szocialista munkaversenyben a szlovákiai gépállomások figyelemreméltó eredményeket értek el. Az idei tavasszal több mint 200 000 átlag hektárral nagyobb területet műveltek meg, mint tavaly ugyanebben az időben. A kongresszus előtti feladatok teljesítésében és túlszárnyalásában legnagyobb részben a bratisiavai és a nyitrai kerület gép- és traktorállomásai osztoznak. Új értékek születnek a Magas-Tátra alatt 294 640 koronával csökkentik az ön­költséget. A legutóbb megtartott üzemi gyűlé­sen a Tatrasvit dolgozói nagy lelke­sedéssel beszéltek az eddigi eredmé­nyekről és a kitűzött célról, majd egyhangúlag elhatározták, hogy a XI. pártkongresszus tiszteletére tett fel­ajánlásaikat nemcsak teljesítik, hanem túl is szárnyalják. A Tatrasvit dolgozói is derekasan kiveszik részüket a XI. kongresszus előtti szocialista munkaversenyből. Az üzem dolgozói arra kötelezték magu­kat, hogy 190 000 korona értékű több­letet érnek el a termelésben s a terven felüli nyereséget további 75 000 koronával toldják meg. Emellett A szocialista munka­verseny eredménye A brnói Gustáv Kiiment Téglagyár ez idén több mint 84 millió téglát. — tehát 1949. évhez viszonyítva 11 százalékkal többet gyárt. A brnói téglagyár dolgozói ebben az évben már több mint 33 millió téglát szál­lítottak az építkezéseknek és má­jus 31-ig 447 ezer téglával teljesítet­ték túl a gyártási tervet. A kommunisták betartották szavukat A kolíni járás kommunistái már­ciusban a járási pártkonferencián el­határozták, hogy a párt XI. kong­resszusáig a közös gazdálkodás elő­nyeiről meggyőzik azon községek egyénileg gazdálkodó parasztjait, ahol még nincs szövetkezet. A járás kom­munistái betartották szavukat, már ma jelentik, hogy a járás minden­egyes községében megalakult a szö­vetkezet s a szocialista szektor a járás földterületének 82,47 százalé­kán gazdálkodik. feladat határidő előtti teljesítését tűzte ki. A kerület ipari üzemei a kongresz-« szusig 55 százalékra teljesítik export­feladataikat. Ugyancsak a tervezett idő előtt teljesítik a kerület összes járásai a bányák számára beállított harmadik negyedévi munkaerőtobor­zási terv feladatait. Ezenkívül a pártszervezetek a komáromi Steiner Gábor hajógyárban, a partizánskej Augusztus 29. tízemben, a tlmaci Kyrov-üzemben és más üzemekben technikai-politikai konferenciákat szerveznek, amelyeken a termelés új irányításának tapasztalatait cserélik ki egymás között az üzemek képvi­selői, hogy így további tartalékokat tárjanak fel az ipari termelésben. Az állattenyésztés további fejlesz­tése érdekében az EFSZ-ek állatte­nyésztésében ötezer borjút nevelnek fél. Ez annyit jelent, hogy 500 darab­bal túlszárnyalják az eredeti tervel;. Ugyancsak 3700 darabbal növelik a szövetkezetek tehénállományát. Az ülés résztvevői ezután megálla­pították, hogy a beruházási építkezé­sek aránylag kielégítően folynak és a kerület összes építkezési üzemei a lakásépítési tervet is túlteljesítik. A kongresszusig célhoz érnek A svidniki Nálepka kapitány nevét viselő Ruhagyártó üzem eddig már 70 százalékra teljesítette ez évi kö­telezettségvállalását, amely szerint 150 000 korona megtakarításra töre­kednek. Május l-ig 105 000 korona volt a megtakarítás. Ugyanakkor csaknem 250 000 korona értékű ruhát gyártottak terven felül. így kötele­zettségvállalásukat, mely szerint az év végéig 301 060 korona értékű ru­A kongresszusig betakarítják a takarmányt A Rimaszombati Állami Gazdaság dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy a párt XI. kongresszusáig 710 hektárról betakarítják a többéves takarmányt - a tervezett időnél 8 nappal előbb. E kötelezettségvállalás teljesítését nagyban elősegíti a rész­legek közötti szocialista munkaver­seny, valamint a meghosszabbított és a vasárnapi műszakok. hát gyártanak, már több mint há­romnegyed részben teljesítették. A CSKP XI. kongresszusa tiszteletére a svidniki ruhagyár dolgozói elhatá­rozták, hogy egész évre tett felaján­lásukat a kongresszusig teljesítik. A nők szava EZREKET ÉR A bratisiavai Nemzetközi Nőnap Üzem dolgozói is hallatják szavukat. Pártunk iránti szeretetüket azzal fe­jezik ki, hogy a XI. pártkongresszus tiszteletére 355 000 korona értékű újabb felajánlással tetézték meg ko­rábban elfogadott kötelezettségválla­lásukat. A siker érdekében megtették a kellő intézkedéseket. Részletesen kidolgozták a teljesítés tervét, ugyanakkor nagy súlyt helyeznek az önköltségek csökkentésére is. A NAGY TERV VALÓRA VALIK „Ugyan mi ez a rövidítés H-L­F?" — Erre a kérdésre a Banská­Bystricz' kerületben mindenki azonnal megfelel: A Hriňova-Lo­sonc-Fülek távolsági vízvezeték neve. Nem is csoda, mivel ezen a környéken már két éve nagy fi­gyelemmel kísérik mindazt, ami az építkezés négy szakaszán történik. Márpedig itt sok történik! A lakosság életbevágóan fontos kérdését akarják megoldani. Arra a kérdésre akarnak választ adni, amelyet a losonci, fiileki ét a kör­nyékbeli emberek az elmúlt 50 esz­tendő alatt annyiszor megismétel­tek: mikor lesz már nálunk jó •vóvíz? — Erre válaszol a vízve­'etéképítőknek, a Doprastav dolgo­zóinak kötelezettségvállalása pár­tunk XI. kongresszusa tisztéletére, amelyben Ígérik 1960 helvett mát 1059-ben, tehát egy évvel hamarább tesz Losonc városában ivóvíz! Ha benézünk a közeljövő tervei­be, látjuk, hogy a harmadik ne­gyedév folyamán 1800 köbméter földet fognak kiásni és 2000 köb­métert fognak behányni. Hriňová felett egy vízduzzasztó kiépítését fejezik be. Ebben a vízduzzasztó­ban 8 millió köbméter víz lesz. A csövek 400 'mm átmérőjűek lesz­nek. A kotrógépek és kubikosok nem kevesebb mint 200 ezer köb­méter földet fognak kiásni és ugyanannyit bekaparni. A csőve­zeték súlya összesen 9 ezer tonna. Egy másodperc alatt 300 liter víz víz fog lefolyni. A vezetőség négy szakaszra osz­totta fel az építkezés vo. alát. Az első szakasz Kriváňtôl Píláia vezet. A második Píla és Uderina, a har­madik Uderina és Losonc között van. A negyedik szakasz Losoncot Fülekkel köti majd össze a vízve­zeték ezen a 60 km-es magisztrá­Iáján. A negyedik szakaszt 1960 végéig fejezik be. A harmadik sza­kaszon folyik most a legnagyobb csata és a bácer már csak IC km­re van Losonctól. Az építkezéseket Vadovič és Po­lák mérnökök vezetik. Vígľašský mester, Koporca és Másik csoport­vezetők mind arra törekednek, hogy a munka jól haladjon. És ha acélgyáraink a megfelelő megrendelt cső-anyagot pontosan leszállítják, akkor a Doprastav dolgozói, nemcsak idejében, hanem idő előtt befejezik az építkezést. Ez a kívánsága Losonc lakosságának is! Sik István

Next

/
Thumbnails
Contents