Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-24 / 142. szám, szombat

\ Vildg proletárjai, egyesüljetek ) ÜJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. május 24. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 142. szám KÖZÖS ERŐVEL Néhány nappal ezelőtt közölte a sajtó a két megbízotti hivatal felhívását a növényápolás sikeres elvégzésére. A szövetkezetek, az állami gazdaságok azzal válaszol­nak a felhívásra, hogy minden eröt latba vetve fokozottabb mun­kával látnak hozzá a kapásnövé­nyek ápolásához. Számos olyan jelentés is érkezik szerkesztősé­günkbe, amelyben a növények ön­tözéséről számolnak be. Égetően fontos ez a munka is, hiszen a nagy hőség, szárazság következ­tében egyre inkább elpárolog a talaj nedvessége, s emiatt a nö­vény lassabban fejlődik. De mi történjék azokkal a kapásokkal, ahol nincsenek meg a lehetőségek az öntözéshez? Várjunk arra, míg eljön az eső? Régi tapasztalat: a nagy szárazság ellen igen jó, ha minél többször kapáljuk a nö­vényt, s ha nincs is gyom, lazí­tani kell a talajt. A szárazság ellen tehát az ön­tözésen kívül a sokszori és gyors kapálással is harcolhatunk. Az idén kivételesen jó szervezést követel ez a munka, s a falusi kommunistáknak mindent el kell követniök, hogy a falu népe egy emberként csatasorba álljon e sürgős tennivalók gyors elvégzé­sére. Ne törekedjenek a szövet­kezeti tagok sem különféle „re­korď'-teljesítményre, hogy több hektár répát vállaljon egy-egy tag megművelésre, mint ahogyan ez a múlt esztendőben volt. Félreértés ne essék, nem arról van itt szó, hogy elvegyük a kiváló dolgozók munkakedvét, de most úgy helyes, ha minél többen kapcsolódnak be ebbe a munkába, s összefogva a traktorállomással, a gépi segítség­gel, a közös erő bevetésével mi­nél hamarabb elvégezzék a répa egyelését. Minden percért kár, nincs idő most arra várni, amíg egy-egy tag kiegyeli az ő „részét", hanem közösen, egymást kisegítve kell megoldani ezt a sürgős fel­adatot. Roppant nagy veszteségek szár­mazhatnak abból, ha most késle­kedünk a növényápolási munkával, főképpen a cukorrépa egyelésében érezhető minden órányi késés. A tapasztalatok bizonyítják, hogy mindennapi késés 3—5 mázsával csökkenti a terméshozamokat, ami annyit jelent, hogy hektáronként csaknem 1 mázsa cukorral keve­sebbet gyárthatunk. Országos mé­retben tehát óriási veszteségek származhatnak abból mind a ter­melőnek, mind a nemzetgazda­ságnak, ha nem egyeljük ki ide­jében a cukorrépát, de éppúgy csökkenhetnek a terméshozamok egyéb kapásokból is, ha sürgősen nem kapáljuk meg a földet. Már­pedig a mezőgazdasági termelés 12 százalékos növekedését nehéz vol­na biztosítani bőséges takarmány­termés nélkül. E tekintetben fon­tos szerepet játszik a kukorica, hiszen ez az a növény, amely takar­mányozásra bármely formában fel­használva a legtöbb tápanyaggal rendelkezik. A kukorica ápolása nem okoz annyi gondot, mint mondjuk a cukorrépakapálás, hi­szen ma már a traktorállomások annyi kapálógéppel rendelkeznek, hogy a kukorica kapálását túlnyo­mó részben gépekkel végezhetjük. örvendetes,- hogy dolgozó pa­rasztságunk, megértve e munkák sürgősségét, fontosságát, újabb kötelezettségvállalásokat tesz a CSKP XI. kongresszusa tisztele­tére a növényápolás gyors és jó elvégzésére. A bzinci szövetkezet­nek ama felhívására, hogy hektá­ronként 700 mázsa cukorrépát termel, újabb kötelezettséget vál­lalt a szenei járásbeli récsei szö­vetkezet. A bzinciek elhatározták, az egyelést úgy végzik, hogy min­den hektáron 71 ezer répát hagy­nak meg. A récseiek, akiknek az idén segít első ízben a traktor­állomás, gépi egyeléssel elérik, hogy hektáronként 80 ezer egye­det hagynak meg cukorrépából. S hogy bő termést takaríthatnak majd be cukorrépából a récseiek, azt mutatja a répa mostani fej­lődése. A szárazság ellenére is a növény szépen bokrosodik, kivált­képpen azokon a részeken, amelye­ken jarovizált magot vetettek. Ha pedig a szárazság hosszabb ideig elhúzódna, erre is felkészültek: a közeli patak vizével öntözik majd a szomjas földet. Kétségtelen, a mezőgazdaság dolgozói mindent elkövetnek a bő termés érdekében, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne volna szükség támogatásra, segítségre. A szövet­kezetesek sem rendelkeznek még olyan nagy tapasztalatokkal, hogy az ilyen rendkívüli munkák szer­vezését meg tudnák oldani saját maguk. Szükség van most, talán jobban mint bármikor, a járási pártbizottságok és nemzeti bizott­ságok támogatására, jó tanácsára. Helyes, ha az új szövetkezeteket a jó tanácson kívül — ha kell brigádmunkákkal is — emberi és gépi erővel támogatják. Végezetül: a szocialista munka­verseny nagy ereje mindig abban rejlik, hogy még jobb munkára ösztönzi a dolgozókat. A helyesen irányított, jól szervezett rnunka­verseny a tavaszi munkákban is szilárdítja a közösség erejét, ösz­szefogását. Törődjenek ebben az időszakban a falusi kommunisták kétszeres gonddal a csoportok és az egyének versenyével, s meg­győző munkájukkal teremtsenek a falvakon olyan légkört, hogy a fa­lu népe egytől egyik átérezze az idei termésért folyó harc nagy fontosságát. • A CSKP Xí. KONGRESSZUSÁNAK TISZTELETÉRE * sssss/symwyrsyyyrsssrsyrssx^^ A nyitrai kerületben naponta 1500 hektárt öntöznek meg A nyitrai kerület szövetkezetei, az állami gazdaságok dolgozói pár nappa! ezeiőtt elhatározták, hogy a tartós szárazságot azzal ellensú­lyozzák, honv minden lehetőséget felhasználnak árra, hogy minél na­gyobb területeket öntözhessenek, hoqv íqv a lehető legnagyobb hek­tárhozamokat érhessék el. A na­pokban erről az elhatározásukról már adtunk hírt, s ma már arról számolhatunk be. hogy az elhatá­rozás konkrét valósággf vált. A legi'iabb értesülések szerint ke­rületi méretben egy nap alatt 1500 hektár földet öntöznek meg. Csak az állami gazdaságok határá­ban majdnem 200 különböző öntö­zőberendezés, illetve alkalmatos­ság működik, amelyeknek segítsé­gével naponta 600 .íektárt öntöz­nek meg. E rendkívül fontos mun­kát a szövetkezetek is teljes ere­jükből szorqalmazzák. Igénybe veszik az összes rendelkezésükre álló öntözőberendezéseket, sőt méq a tűzoltók fecskendőit is. Kis költségekke l ftggy MEGTAKARÍTÁSOK A sninai Vihorlat üzemben mű­szaki-szervezeti intézkedések meg­valósításával az idén 1143 754 Kčs takarítanak meg, az intézkedések megvalósítására azonban csupán valamivel több mint százezer ko­rona költség szükséges. A beru­házási eszközök tehát nem egy­két éven belül, de miár néhány hónap után megtérülnek. Figyelmet érdemel az, hogy az üzemben az egyszerű intézkedéseket részesítik .előnyben n nagyobb költségeket igénylő intézkedésekkel szemben. Az üzemben eddig már 43 műsza­ki-szervezeti intézkedést valósítot­tak meg, amelyek kb. 420 ezer koro­na évi megtakarítást jelentenek, Ismét az Ifjúsági Bánya nyerte el a kongresszusi vándorzászlót A szlovákiai bányászoknak a CSKP XI. kongresszusa vándorzászlajáért indított versenyétben ismét a novákyi Ifjúsági Bánya nyerte el az elsőbb­séget. Az Ifjúsági Bánya bányászai és technikusai csaknem 15 °/»-kal túltel­jesítették a havi lignitfejtési tervet, emellett csupán 87,6 százalékra merí­tették ki a költségek tervét. Az elő­készítésnél dolgozók egyúttal 30 Vo­kál túlteljesítették a bányafolyosók vágásának tervét. Ezzel az előnnyel kedvező feltételeket biztosítottak a fejtés számára a további hónapok­ban. A mezőgazdasági dolgozók válaszolnak a felhívásra Az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Terménybegyüjtési Megbízotti Hivatal, va­lamint a Fogyasztási Szövetkezetek Szlo­vákiai Szövetsége a CSKP XI. kongresz­szusinak tiszteletére indított versenyben felhívta a szlovákiai járási nemzeti bi­zottságokat az idei tojásbegyűjtési és felvásárlási terv 85%-ának június 30-ig valő teljesítésére. Eddig a felhívásra 26 járás válaszolt. Különösen a trenčini járás felajánlása értékes, ahol kötelezettséget vállaltak olyan feltételek kialakítására, hogy már június 18-ig százszázalékra teljesítsék az évi tojásbegyüjtésl tervet. A myjaval és galántai járás célul tűzte ki, hogy június 30-ig teljesíti az évi tervet. Hlohovec, Érsekújvár, Bardejov, Somorja, Léva, Mi­chalovce, Banska Štiavnica és Partizanske járások kötelezettségvállalást tettek a baromfibegyűjtés félévi tervének Idő előtti teljesítésére. j Éjjel nappal dolgoznak a žilinai épít­J kezéseken. A Magasépítészeti Vállalat J most a Hliny lakónegyed építésére j összpontosítja figyelmét, ahol 187S j lakásegység épül. Képünkön a villany­J szerelók az építkezés éjszakai meg­I világítását készítik elő. ČTK felv. A szenei járás fiataljai túlteljesítik vállalt kötelezettségeiket A szenei járási CSISZ-bizottság a napokban aprólékosan megtárgyalta Szlovákia Kommunista Pártja leg­utóbbi kongresszusának határoza­tait. Különösen részletesen foglal­koztak azokkal a problémákkal, amelyek a kongresszus határozatának alapján a fiatalokra hárulnak. A bratislavai Technika Házában a híradástechnika új módszereivel ismerkedtek meg ezekben a napok­ban a híradástech­nikai ipar dolgo­zói. A rádiók és televíziós vevőké­szülékek berende­zéseinek szerelé­sénél a munkát jelentősen meg­gyorsító új kap­csolási módszer iránt nagy volt az érdeklődés. J. Teslík (ČTK) felv. A francia puccsisták provokálnak — a kormány az alkotmányt „reformálja" Párizs (ČTK) — Mialatt az algériai „közjóléti bizottság" táviratban jel­szólította Coty elnököt, hogy de Gaulle tábornokot bízza meg az új „köz­jóléti kormány" megalakításával és polgárháborúval fenyegetődzött, ha ez nem történik meg, a francia kormány komoly lépést tett az alkotmányos jogok megnyirbálására. Május 22-én ülést tartott, amelyen megtárgyalta Pflimlin miniszterelnöknek az alkotmány reformjára vonatkozó tervét, mielőtt azt a nemzetgyűlés és a köztársasági tanács elé terjesztik vélemé­nyezés végett. A FRANCIA ALKOTMÁNY reform­jának első fázisában alapjában véve két dologról van szó: Elsősorban ar­ról, hogy biztosítsák „a végrehajtó hatalom (a kormány) fokozott meg­szilárdítását", másodsorban, hogy rendezzék a kormány és a nemzet­gyűlés közötti kapcsolatokat. A pári­zsi lapok, a szemleírók és megfigye­lők egyetértenek abban, hogy azok a javaslatok, amelyeket Pflimlin ez­irányban szándékszik előterjeszteni „sokkal merészebbek (vagyis reak­ciósabbak), mint minden eddigi ja­vaslat". „A végrehajtó hatalom stabilitásá­nak" megoldását illetőleg két lehető­ség jöhet tekintetbe: 1. A kormány megdöntéséhez szükséges volna, hogy az aki azt javasolja, hogy a kormány­tól megvonják a bizalmat, egyidejű­leg új programot terjesszen elő és javaslatot tegyen egyúttal az új mi­niszterelnök személyét illetőleg ís. Amennyiben ezt nem tehetné meg. nem volna szabad szembehelyezked­nie a régi kormánnyal. 2. Meg kellene állapítani azt a minimális határidőt, amelyben egyáltalán megengedhető lenne a kormány megdöntése. Ha ez a második lehetőség győzne, akkor két évi határidő jöhetne tekintetbe. A kormány és a parlament közötti kapcsolatokat illetőleg a kormány hi­vatalba lépésével egyidejűleg auto­matikusan széleskörű teljhatalmat nyer, amely alapjában véve megvonna a parlamenttől minden jogot, kivéve a szerződések jóváhagyását, válasz­tási törvény megszavazását és hason­ló eseteket. Ezenkívül vagy a minisz­terelnök, vagy pedig a nemzetgyűlés (a reakciónak sokkal jobban megfe­lelne az első lehetőség) autoritatív módon és visszavonhatatlanul bármi­lyen törvényt, vagy a nemzetgyűlés által javasolt bármilyen intézkedést „elfogadhatatlannak" minősíthetne. Ebben az esetben az ilyen javaslatról már nem is vitáznának. A parlament hatáskörét a minimumra korlátoznák. Néqy órás ülés után közölték, hogy a kormány elvben jóváhagyta az al­kotmány megváltoztatására vonatko­zó törvényjavaslatot, úgy amint azt a miniszterelnök előterjesztette. A nemzetgyűlés a két lehetőség meg­tárqyalása után határoz, hogy a kettő közül melyiket törvényesítsék. Ezen­kívül a kormány felhatalmazta a mi­niszterelnököt, hogy a nemzetgyű­lésben az ezen javaslatra vonatkozó szavazást összekösse, a bizalmi kér­déssel. A nemzetgyűlés a javaslatról keddnél előbb valószínűleg nem fog tárgyalni. inay de Gaulle-lal tárgyal Antoine Pinay, a független köztár­sasági jobboldali párt vezetője, aki arra törekedett, hogy Pflimlin mi­niszterelnök megbízza őt a de Gaulle tábornokkal való tárgyalással, erre vonatkozólag nem kapott hivatalos meghatalmazást. Ennek ellenére csü­törtökön délután a saját felelősségé­re — amint azt kifejezetten hang­súlyozták —, elutazott Colombey — les — Deux-Églieses-re, de Gaulle tábornok lakóhelyére. Pinay, aki de Gaulle tábornokkal folytatott beszélgetése után azonnal visszatért Párizsba, csütörtök este ki­hallgatáson volt Pflimlin miniszter­elnöknél Tovább folyik a harc Algériában Az algériai-francia lázadó táborno­kok azon állításával ellentétben, hogy (Folytatás a 3. oldalon.) A megbeszélések során értékes ja­vaslatok hangzottak el. A vita során felszínre kerültek azok a rejtett tar­talékok, amelyeknek megfontolt és alapos kihasználásával lényegesen közelebb kerülhetnek a párt által kitűzött tervek megvalósításához. A lelkes munkát szerető fiatalok alapos megfontolás után elhatároz­ták, hogy a CSKP XI. kongresszusára vállalt kötelezettségeiket még újab­bakkal is megtoldják, mivel az ere­detileg vállalt kötelezettségeket máris teljesítették. A tanácskozás határozatának egyik pontja így szól: a CSKP XI. kongresszusára vál­lalt kötelezettségeinket pedig' a kongresszus napjáig 120 százalékra teljesítjük." Határozatba foglalták azt is, hogy június 14-én és 15-én járási méret­ben ifjúsági műszakot rendeznek a mezőgazdaság hathatós megsegítése céljából. A járás fiataljai ígéretet tettek, hogy a jövőben az eddiginél is na­gyobb mértékben bekapcsolódnak a mezőgazdasági munkákba. N. Sz. Hruscsov fogadta a szocialista országok vezető képviselőit N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnö­ke csütörtökön egymás után fo­gadta a szocialista országok kom­munista és munkáspártjainak kö­vetkező képviselőit: Antonín Novotnýt, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának első titkárát, a Csehszlovák Köztársaság elnökét; Wladyszlaw Gomulkát, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságának ^Iső titkárát; Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottságának el­ső titkárát, Anton Jugovot, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét és Rajkó Damjanovot, a Bol­gár Népköztársaság Minisztertaná­csának első alelnökét; D. Dambát, a Mongol Népi Forra­dalnv Párt Központi Bizottságának el­ső titkárát, és L. Cendét, a Mongol Népköztársasáq Minisztertanácsának első helyettesét, az állami tervbizott­ság elnökét; Walter Ulbrichtot, Németország Szo­cialista Egységpártja Központi Bizott­ságának első titkárát, O. Grotewohlt, H. Raut és W. Stophot, a párt Központi Bi­zottsága politikai irodájának tagjait, B. Lauschnert, a párt Központi Bizott­sága politikai irodájának oóttagját, O. Winsert, a párt Központi Bizottságá­nak tagját és J. Kiiniget, a Német Demokratikus Köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykö­vetét. Az össze iöveteleken szívélyes elv­társi megbeszélésekre került sor.

Next

/
Thumbnails
Contents