Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)
1958-05-22 / 140. szám, csütörtök
Az állami gazdaságok is A mezőgazdasági termelési feladatok határidő előtti teljesítéséért folytatott harcból állami gazdaságaink is kiveszik részüket. Hogy az öt évre tervezett feladatokat négy év alatt teljesíthessék, fokozottabb gonddal szervezik a szocialista munkaversenyt, amely eddig is igen bevált módszernek bizonyult a termelékenység növelésében. A Királyhelmeci Állami Gazdaságok dolgozói a termelési feladatokkal már a munkák megkezdése előtt megismerkedtek, amelyeket az egyes majorokon alaposan megvitattak és a munkacsoportok keretén belül terv szerint szétosztottak. A siker érdekében az üzemi pártszervezet és A kosúti EFSZ-ben szakszervezet hozzálátott a szocialista verseny megszervezéséhez, amelyet a dolgozók mind egyéni, mind kollektív felajánlásokkal biztosítanak. A felajánlások már eddig is nagy értékeket képviselnek. Például a növénytermesztésben a 36 egyéni és a 32 kollektív vallaíás pénzbeli értéke 528 977 korona. Ha összegezzük a felajánlásokat, amelybe 754 dolgozó kapcsolódott be, mintegy 1810 989 koronát tesznek ki. A versenyt havonta rendszeresen értékelik s a legjobb dolgozókat az igazgatói alapból megjutalmazzák. - Ki vaszíIí) kuznyecov = a világ legjobb atlétája Mint már tegnapi számunkban jelentettük, Vaszilij Kuznyecov új világcsúfcsot állított fel a tíztusában. A kiváló szovjet versenyző az új pontozási rendszer alapján 8013 pontot szerzett, tehát 30 ponttal többet, mint a néger Johnson (USA), aki 1955-ben 7983 pontra vitte. A keltetőtől a kacsák gyors hizlalásáig A CSKP XI. kongresszusáig több mint 1000 hízott kacsát adnak el ® Az év végéig több mint 6000 kacsái: hizlalnak ki ® Mit mond Sagan Mihály? Oravec Gyula elnyerte a „Legjobb dolgozó" kitüntetést Két kisebb helységet találhatunk a kosúti EFSZ-ben. Az egyikben keltetőgépeket látunk, a másikban kétnapos kiskacsák zajonganak. Négyszáznál is- több lehet belőlük. Sagan Mihály szövetkezeti tag ápolja őket. — Most kerültem hozzájuk. Munkám sikeres. Ezen a téren nem voltak tapasztalataim s mégis jó eredményt mutathatok fel. Keltetőgépeink március 5-én kezdtek dolgozni. Azóta kikeltettünk 3° kiskacsát s azokból 2000-et adtunk el a vízkeleti, hidaskürti és nagymácsédi szövetkezeteknek. A kiskacsákat saját tenyészkacsáinktól nyert tojásokból keltetjük ki. Annyi kacsatojásunk van, hogy a Galántai Baromfiüzemnek is eladtunk. Hetenként 300 darabot szállítunk ennek az üzemnek — jelentette ki Sagan Mihály, aki nagyon lelkiismeretes tagja a szövetkezetnek. Tavaly nagyon kevés kiskacsája volt a szövetkezetnek. Ezt a kérdést úgy oldották meg, hogy saját keltetőt rendeztek be s most annyi kacsát tarthatnak, amennyit csak akarnak. A keltetőtől nem messze van a baromfiudvar s annak közelében van berendezve a kacsahizlalda. Ott dolgozik Oravec Gyula és Zófia Strýčková. Oravec Gyula fiatal CSISZ-tag tavaly nagyon szép eredményt ért el a kacsahizlalásban, elismerésként elnyerte a „Legjobb dolgozó" kitüntetést. Az értékelés szerint Oravec Gyula a legjobb kacsatenyésztő a bratislavai kerületben. Munkatársával együtt ez idén már 500 kacsát hizlaltak ki s azok súlya összesen 10,95 q. A kacsafarm dolgozói a CSKP XI. kongreszszu'sának megnyitásáig 1000 hizlalt kacsát adnak be. Krajcsovics Ferdinánd, Galanta Vaszilij Kuznyecov teljesítménye valóban rendkívüli. A világcsúcsot hozott versenyén olyan eredményeket ért el, melyekkel egymaga megnyerhetne egy atlétikai viadalt. Sokoldalúsága bámulatos, de különösen imponálók a súlyszámokban nyújtott teljesítményei. A tíztusa, a legnehezebb atlétikai szám, hiszen a részvevő versenyzőnek jó gyors-, középtáv- és gátfutónak, ugrónak és dobónak kell bizonyulnia. Egyesítenie kell magában az e számokhoz szükséges adottságokat. Aki pedig ezeknek birtokában van és olyan képességekkel rendelkezik, hogy a tíztusában világcsúcsot ér el, méltán meg; érdemli, hogy a világ legjobb atlétájának nevezzék — miként ez már az 1912. stockholmi olimpia óta szokásos. Akkor az indián Thorpe volt az, legutóbb pedig az amerikai néger Johnson. A három évvel ezelőtt elért eredményéről azt hitték, hogy hoszszú életű lesz, hiszen a kiváló tíztusázók száma meglehetősen gyér, ami tekintve a követelményeket, érthető is. Vaszilij Kuznyecov azonban ebben az évben már eddig is pompás formát mutatott és új világcsúcsot ígért, mely nem is maradt el. A világ atlétatábora ismét felfigyel. A Szovjetunió versenyzői előbb a magasugrásban, most pedig a tíztusában ragadták magukhoz a világelsőséget, azaz két olyan számban, melyekben az újkori atlétika történetében megszakítás nélkül az USA vezetett. SIDLO FORMÁBA LENDÜL Nantesban Šidlo, a kiváló lengyel gerely vető Maquettel, a francia bajnokkal mérte össze erejét. Sidlo, aki az évad elején eléggé szerényen szerepelt, egyre javuló formát mutat és 77,16 méteres eredménnyel győzött, míg Maquet 75,40 métert ért el. Kiváló mezőny indult a 3 angol mérföldes távon Dublinben, Észak-Írország fővárosában. A verseny győztese Ibbotson lett, aki 14 p 00,7 mp alatt érkezett célba. A második helyet G. Pirié foglalta el, A 880 yardos futást 1 p 49,7 mp-cel az angol Hewson nyerte, mögötte R. Delaney (Írország) került a második helyre. Bos-> tonban Conolly 65,20 métert dobott kalapáccsal, a maratonfutásban pedig J. Kelley bizonyult a legjobbnak, ideje 2 ó 21 p 20,4 mp. Ennél jobb eredményt USA-versenyző eddig még nem ért el. Pompás eredményekre került sor azonban Európa más országaiban is és minden jel arra mutat, hogy az idei Európa-bajnokságok olyan színvonalúak lesznek, amilyent eddig még egyetlen hasonló vetélkedés sem tudott felmutatni. (—i) Prágában a Sokolovo az utolsó bajnoki labdarúgó forduló sórán 3:1 arányban győzött a pardubicei Dukla felett. Képünkön Zikan (fehér mezben) ezúttal sem tud áttörni a tömörülő Sokolovo védelmén. (Fafek felvétele) Nem a fálu nagysága határozza meg a helyes úton való haladást Bácska község Lelesszel határos. A határban, amerre a szem ellát, mindenütt dolgoznak ... A királyhelmeci járás e községe a múltban arról volt nevezetes, hogy többségben középgazdák lakták, szerették a földet és jól tudtak gazdálkodni. Éppen azért jobban meg tudjuk érteni a faluban azt a nagy változást, amit a szövetkezeti gazdálkodás hozott. A királyhelmeci járásban a múltban igen sok nagybirtokos gazdálkodott, de olyan és annyi gazdasági épületet hosszú évtizedek alatt egyik sem épített, mint az EFSZ-ek rövid öt év alatt. Nem egy volt kis- és középgazda — ma már szövetkezeti tag — latolgatja azokat az eredményeket, melyeket a nagyüzemi gazdálkodásban elértek, akár a növénytermesztésben, akár az állattenyésztésben. A tagok jóléte a gazdasági eredmények alapján növekedik. Erről tanúskodik a faluban a sok új ház, bútor, rádió, mosógép és a takarékban elhelyezett pénz. Béres István elvtársat az EFSZirodában találom. — Azért jöttem, hogy megbeszéljük az EFSZ vezetőségével az anyagszállítás és az építőcsoport segítségét a falu fejlesztésében. Arról van szó, hogy társadalmi munkával aszfaltos járdát akarunk csinálni az utca mindkét oldalán. És új iskolát. 1960-ig új kultúrházat. A meglévő kultúrház kicsi, befogadóképessége 120 lélek. Valamikor kielégítő volt. A faluban élénk kultúrtevékenységet fejt ki a Csemadok és a CSISZ. A lakosság is szereti a kultúrelőadásokat. Ügy gondoljuk, a jő szövetkezeti gazdálkodás még jobban fellendíti a falu kulturális életét. Azért, van szükség a nagyobb kultúrházra. Május 15-ig befejeztük a 80 hektár kukorica, 32 hektár burgonya, 16 hektár rizs, 26 hektár őszi keverék és 35 hektár silócsalamádé vetését. A márciusi szeszélyes időjárást a bácskaiak jól felhasználták, kiültettek a határban 1200 facsemetét. Az ősszel kiültetett 100 barackfához a megkezdett gyümölcsösben további 400 alma és 100 szilvafát ültettek. Az EFSZ megalakulása idején a tagság és a vezetőség is a kenyérgabona termesztésében látta a jövőt. Volt abban egy kis bizalmatlanság is az új iránt. A tagság úgy gondolkodott akkor, hogy ami biztos — az biztos. Legalább meglesz a szükséges kenyér. — Azóta már másképpen van — mondja Kis Gyula zootechnikus. — Nem elégszünk meg csak a kenyérgabona termesztésével. Az utóbbi időben sokat tettünk az állatállomány fejlesztéséért, a takarmányalap növeléséért. A szarvasmarhaállomány tervét már ez évben túlszárnyaljuk, úgyszintén a sertéshústermelésben is elérjük hektáronként a 110 kilogramot. A tehénállomány minőségét saját neveléssel javítjuk. A bacskai EFSZ az elsők között akar lenni a járásban, melyek a mezőgazdaság ötéves tervét a termelés minden ágában négy év alatt fogják teljesíteni. Ez évben befejezik egy 400 férőhelyes sertéshizlalda és 500 férőhelyes tyúkfarm építését. A gazdasági udvaron 400 m 2 területen csatornázást és trágyalémedencét készítenek. A gyümölcsöst 2000 folyóméteren bekerítik. Az építkezést az építőcsoport végzi, így olcsóbb az építkezés. Egy istálló építése 55%-kai olcsóbb — mondja Andaházy Gyula építkezési munkacsoportvezető. A faluban jónak tartják a párt célkitűzéseit és irányítását. Megelégedéssel valósítják meg azt a munkahelyeken. Ma már mindenki boldog jövőjét látja a szövetkezetben. • A legutóbb is 27 ifjú lépett be a szövetkezetbe. A fiatalok szülei már régi EFSZ-tagok voltak, együtt dolqoztak eddig is az apjuk mellett a közösben. Az, hogy most már mint tagok szerepelnek, bizonyítja, megtalálták a jövőt a nagyüzemi gazdálkodásban. A gazdasági jólét mellett nem hanyagolják el a kultúrát, szórakozást sem a faluban. Az idén megalakult a Sokol futballszakosztálya. A szükséges felszerelést és a pályát az EFSZ bocsátotta rendelkezésükre. A bacskai fiatalok helyes gondolkozásából tanulságot meríthetnek a többi falvak fiataljai és az EFSZ-ek vezetőségei is. Mózes Sándor. \ bajnokság harmadik idénye volt a Ieggóiszegényebh A mérkőzések 41 %-án nem akadt góllövője az egyik csapatnak GÓLBÓL IS MEGÁRT A zvolení járásban serényen folynak az előkészületek a május 31. és június 1-én megrendezésre került testnevelési ünnepségekre. Fenti képünkön a zvolení I. és II. 11 éve; iskola növendékeinek gyakorlatozásá' látjuk. A két iskolából összesen 181 diák szerepel az ünnepségeken A gyakorlatozókat Burkai tanító-házaspár készíti elő e nagy eseményre (Klimeš felvétele.' SPORTHÍRADÓ • Szófia: A bolgár fővárosbat ifjúsági nemzetközi labdarúgó-torná rendeztek, melyet a török Galata Se ray Istambul együttese nyert meg. • Sfaxu: A Spartak Praha Sokolo vo kosárlabda-együttese Tuniszbai portyázik, ahol a főiskolások váloga tottját 59:19 arányban győzte le A Sokolovo együttese ezenkívül Tu nisz válogatottja ellen játszott é 94:52 arányban győzött, végül pedii az ASF Tunisz csapatát 90:34 arány ban győzte le. A Spartak ezzel be fejezte tuniszi portyáját. •• München: Az idei wimbledor nemzetközi teniszversenyen az NSZKa következők képviselik: Bungert Scholl, Volmer, Dittmeyer. • Prága: Barátságos labdarúgó mérkőzések: MTK Budapest-WA( Wien 3:1, Valenciennes —Bp. Ferenc város 1:2, Besiktasz Ankara-Loko motíva Moszkva 1:2. A háromidényes I. liga-bajnokság mérlegének első részében rámutattunk élcsapataink ingadozó, illetve hanyatló teljesítményére. Mindhárom idényben más-más csapat játszotta a prímhegedüt. Minden mérleghez azonban hozzátartozik a statisztika. Ennek legkönnyebben megállapítható adatai a következők: Sokolovo érte el a legtöbb győzelmet, Trnava játszott leg többször döntetlenül, Kladno vesztette el a legtöbb mérkő zést, Sokolovo rúgta a legtöbb, Dukla kapta a legkeveseb gólt. És itt álljunk meg, — már mint a góloknál. Mert fölei ezekről lesz szó az alábbiakban. A KEVÉS. Világbajnokságra készülünk, ahol igazolni kellene azt a jelentős fejlődést, amelyet a csehszlovák labdarúgás az utóbbi években elért. A világbajnokságon azonban csak olyan csapat számíthat döntő sikerre, amely nemcsak védekezésre készül fel. Válogatott csapatunk utóbbi években elért kétségtelen sikerei közül is éppen azok voltak a legjelentősebbek, amikor csatáraink gyakran „megrezgették" az ellenfél hálóját. Voltak időszakok, amikor azt hittük, hogy kitűnő hátsó csapatrészeinkhez méltó és főleg eredményes ötösfogatot találtunk. Sajnos, csatáraink javulása nem bizonyult tartósnak, sőt mintha visszaesés következett volna be. Legalább is ezt mutatja a háromidényes bajnokság mérlege. Harminchárom forduló 197 mérkőzésén összesen 645 gólt rúgtak a csapatok (1 mérkőzést játék nélkül igazoltak 3:0-ra). Ez annyit jelent, hogy mérkőzésenként átlag három (pontosabban 3,27) gólt láthattak a nézők. Nem véletlen tehát, hogy leggyakoribb a 2:l-es eredmény volt, ami huszonkilencszer jelentett végeredményt. A háromidényes bajnokság során egyébként még 20 további eredmény született, íme: 12-szer 0:0, 20-szor 1:0, 23-szor 2:0, 16-szor 3:0, 6-szor 4:0, 3-szor 5:0, 2-szer 6:0, 19-szer 1:1, 15-ször 3:1, 6-szor 4:1, 5-ször 6:1, egyszer 7:1, 10-szer 2:2, 9szer 3:2, 12-szer 4:2, 3-szor 5:2, egyszer 9:2, 3-szor 3:3, egyszer 4:3 és egyszer 5:3. A legnagyobb győzelmet (9:2) a Spartak Sokolovo érte el a Dukla Pardubice ellen. A pardubiceiek ezen a mérkőzésen a „szenvedő hős" szerepét játszották, ezzel szemben a bajnokság harmadik idényében egy tekintetben túltettek valamennyi ellenfelükön. Ekkor 27 gólt lőttek, vagyis annyit, amenynyit egy idény alatt más csapat nem ért el. A mérkőzéseredmények kimutatásában megállapítható, hogy 82 olyan mérkőzés volt. amelyen az egyik csapat (vagy mindkettő) gól nélkül fejezte be a mérkőzést. Sajnos ez a mérkőzések 41%-át teszi ki. A százalékarány az utolsó idényben volt a legnagyobb, amikor 66 mérkőzés közül harmincon nem rúgott gólt valamelyik csapatunk. A góllövő-tudomány csökkenését más adat is bizonyítja. Amíg az első idényben 216, a másodikban 228, a harmadikban már csak 201 volt a gólok száma, vagyis éppen a világbajnokság előtti idény mérlege a leggyengébb. HÁROM AZ „IGAZSÁG". Arra már sok példa volt, hogy egy csapat nemcsak saját pályáján győzi le ellenfelét, hanem otthonában is. Mivel azonban most háromszor találkoztak egymással a bajnokság során a csapatok, jóval nehezebb volt 100%-os sikert elérni. Csak hat csapat büszkélkedhet ezzel. Közülük a Dukla Praha a Sokolovot (!) és Prešovot, a Rudá hviezda Hradecet és Kladnőt, a Spartak Sokolovo Ostravát, a Slovan és Pardubice Brnót, a Spartak Hradec pedig Kladnőt fektette két vállra mind a három mérkőzésen, sőt a Sokolovo Ostraván, a Slovan pedig Brnóban ért el három győzelme közül kettőt. A „HÁZIVERSENY" Minden bajnokság után folyik a vita: ki volt ebben, vagy abban nagyobb? Noha a bajnoki táblázaton a ČH harmadik, a Slovan negyedik, a Prešov hatodik, ezzel szemben a trnavai Spartak a kilencedik ez utóbbi szurkolói mégis kimutatják hogy az ő együttesük a legjobb Szlovákia: klubcsapat. Kissé furcsa az indokolás, mégis érdekes. A Spartak Trnava öt pontot szerzett a Slovan, négyet a ČH és kettőt a prešoviak ellen, vagyis a szlovákiai ligacsapatok „háziversenyét" 11 ponttal zárta. Ezzel szemben Prešov 10, a ČH Bratislava 8, a Slovan pedig csak 7 pontot hozott össze a szlovákiai csapatok egymás elleni mérkőzésein. Ha már következtetést nerr is vonunk le e különstatisztikából, annyii minden esetre megállapíthatunk, hogy ! bratislavai labdarúgás „felsöbbségéröl' nem nagyon beszélhetünk. Még érdekesebb lesz majd a szlovákiai csapatok „különversenye" az 1958/59-es bajnoki évben amikor a két bratislavai csapat mellet négy vidéki együttes képviseli majd i szlovákiai labdarúgást az I. ligában. Csütörtök, május 22. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA HVIEZDA: Žižkovi románc (cseh) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Feldűlt erőd (román) 16.30, 18.45, 21, POHRANIČNÍK: A világ színe előtt (bolgár) 16.15, 18.30, 20.45, PRAHA: Farkasverem (csehi 10 30, 14. 16. 18.15, 20.30: METROPOL: Gáncs nélküli lovag (francia) 16, 18.15, 20.30, LUX: Partizánfények (szovjet) 16, 18.15, 20.30, PALACE: Tűzijáték (német) 18.30, 20.30, LIGA: Szerelmesek (francia) 17, 19.15, 21.30, OBZOR: Florenc 13.30 (cseh) 18, 20.15, STALINGRAD: Apuka (olasz) 18, 20, MÁJ: Negyvennégyen (szlovák) 18.15, 20.30, NÁDEJ: Forró ég alatt (egyiptomi) 18, 20, POKROK: Tisztességes utcalány (francia) 17.45, 20.15, PARTIZÁN: Félrevezetve az ítélet napjáig (német) 17.45, 19.45, DIMITROV: Négy lépés a felhőkben (francia) 17.30. 20, PIONIER: A huszonegyes évfolyam (cseh-német) 20, DUKLA: Žižkovi románc (cseh) 18, 20.30, ISKRA: Hamis kártya (német) 18, 20, OSVETA: Dr. Laurent esete (francia) 18, 20. A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MOSÓRA NEMZETI SZÍNHÁZ: Tosca (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Fehér kór (19), ÜJ SZÍNPAD: Fehér akácok (19), ZENE: SZÍNHÁZ: Bing Crosby énekel (19.30), A KASSAI MOZIK MŰSORA SLOVAN: Á Spanýol-téri lányok (olasz) ÚSMEV: Don Juan (osztrák), TATRA Emberek és farkasok (olasz). A KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA MA: Ilyen a szerelem (19), HOLNAP Társbérlet (19). AZ ÁLLAMI FALUSZÍNHÁZ MŰSORA ZSÉLY: Ezer év (19.30). A BRATISLAVAI TELEVLZIÖ MŰSORA 19.00: Televíziós híradó. 19.30: Televíziós egyetem: Az ember és a világűr 20.15: Látogatóban Alexander Moyzes államdíjas zeneszerzőnél. 20.45: Üj filméi mozijainkban. A nap visszhangja. IDŐJÁRÁS Kelet-Szlovákiában eleinte szép, derüli idő. A legmagasabb hőmérséklet 27—2f fok. Szlovákia többi részén helyenkénl felhőátvonulások, helyenként zivatarok. Ezen a vidéken a várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok. Északnyugati szél. A délutáni órákban KeletSzlovákiában is rosszabodik az idő. „0.1 S.'O" kiadta S/iov.kia Kou-imrvsia Pártlanak Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség Bratislava Gorkého u. 10 sz., Telefon: 347-16, 351-17. 232-61. — főszerkesztő: 352-10. — főszerkesztő-helyettes: 262 77. — titkársáa: 326-39. — snortrovat: 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava. Gorkého 8. telefon: 33" rirtfizetési dí1 havonta Kis 8,—. Terjeszti » Posta Hirlaoszolciálata Meqrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél Nvomás: Pravda. Szlovákia Kommunista Pártia Köznon*! A-551438 ' BlTOttsSnflnaV kiadóvállalata Bratislava.