Új Szó, 1958. május (11. évfolyam, 120-149.szám)

1958-05-17 / 135. szám, szombat

Alcide Ce rvi: HET FIAM VÜLT Az alábbi írás Alcide Cervi olasz földmunkás „I miéi sette figli" című könyvének zárófejezete. Az öreg reggioi paraszt hét fiával együtt részt vett az olasz ellenállási mozgalomban, hét fiát áldozta az antifasiszta harcban az olasz nép szabadságáért. A régi kommunista harcos fiait is eszményeinek szellemében nevelte; mind a heten részt is vettek a kommunisták olaszországi harcában. Cervi ma hét elhullt fia nevében küzd az oíasz nép eíorzott szabadságáért, Hite, optimizmusa megható bizonyítéka a kommunista eszmék erejének. Elmondtam hát családom történetét, ahogy a szívem diktálta. Fáradságos és fájdalmas volt, de elmondtam, mert célom volt vele. El kellett mondanom minden olasz családapának, aki kínlódva, nehezen él és beleőszül a munkába, hogy felnevelhesse a fiait s ne panaszkodjanak az apjukra. Meg kellett mondanom mindenekelőtt az öregeknek, az olyanoknak, mint én, akiket világéletükben csak becsaptak, megjárták a földesurakkal, a kormányokkal, a háborúval és most ott vannak, ahol voltak húsz éves korukban, munka nélkül, fillér nélkül, nem gyújthatnak rá egy szivarra, nincs nyugdíjuk, és ha van, ötezer líra havonta: inkább meghalni szeretnének, mintsem, hogy továbbra is koldulni legyenek kénytelenek a betévő falatért. A dologéhes, a földéhes Olaszország öreg napszámosainak, akik egész életükben kapálnak, kaszálnak, de csak néhány hónapra fogadják fel őket, az év többi hónapjára keresniök kell valami mesterséget, ha találnak, hogy kihúzzák a következő esztendőig. Testvéreimnek, Dél-Olaszország szegényparasztjainak, akiknek vére és küzdelmei nyomán a vörös zászló magasabbra emelkedett; feles bérlő elvtársaimnak, akiktől a földesúr elrabolja az aratás felét, bár tőlük Olaszország tudatlanságnál és árulásnál egyebet nem kap cserébe. A hivatalnokoknak és tisztviselőknek, akik tudják, mi baja az államnak, ki herdálja a pénzeket, miközben csak a robot szaporodik és nekik félniök kell a gyermekáldástól. Az értelmiségieknek, akik semmi hasznos munkát nem végezhetnek, mert ma csak az a műveltség jövedelmez, amely a csalásra, a háborúra épít, mialatt a tanítók munka nélkül, az analfabéták canítók nélkül maradnak. Olaszország elOccsátott munkásainak, akik értélemmel <s becsületes szívvel megmenthetnék az országot, de még a gyermekeiket sem menthetik meg az éhezéstől és a betegségtől. Nektek mondom: ahogy én végigmentem családom történetén, gondoljátok végig a tiéteket és látni fogjátok, hogy a tanulság egy és ugyanaz, hiszen az élet hangosan kiáltja, hogy mi a tennivalónk: meg kell alkotnunk a tiszta társadalmat; de még nem mindenki érti az emberek közül és szép számmal akad, aki saját maga ellensége. Ha minden két keze municójából élő olasz család történetének ugyanaz a tanulsága, akkor ez Igazság és ha nem hallgatunk a szavára, ebek harmincadjára kerül minden. Ez az igazság azt mondja, hogy a jelenlegi rendszer nem terem többé gyümölcsöt, az emberek rakásra rothadnak benne és csak a hatalmasok és a bitangok híznak. Ezért születtünk tán a földre? Több mint nyolcvan foglyot gyűjtöttem össze a házamnál, javarészt angolokat, amerikaiakat. Rongyosan, tetvesen érkeztek, egyik-másik egy szál alsónadrágban és úgy tértek vissza, tisztán, rendesen, felöltöztetve, megerősödve. Az asszonyok a házban éjjel egy óráig dolgoztak, hogy ruhákról, ingekről gondoskodjanak, hogy gyenge hússal tartsuk jól a sebesülteket, a betegeket, tyúkokat vásároltunk, amikor nekünk már csak tojósok maradtak. Hét fiam az életével fizetett jótetteiért és az anyjuk utánuk ment, mert megszakadt a szíve. És mi volt a hála? Hogy mind a mai napig az amerikaiak azoknak az oldalán álltak, akik ötször gyújtották fel a házamat és tönkretették a családomat. Ök helyeselnek, éljeneznek azoknak, akik üldözik a kommunistákat, a pártot, amely fiaim pártja volt. Nem kellenek az ilyen barátok! Az ilyenek megfojtanak bennünket, az ilyenek a halottak emlékére és azokra, akik megmaradtak, azt mondják: veszszetek. És ne áltassátok magatokat ti sem, akik kormányon vagytok, hogy majd hálásnak mutatkoznak, ha továbbra is megosztva tartjátok az olaszokat. Felhasználnak benneteket és eldobnak; mert az adott szóhoz sohasem tartják magukat és csak a tőkéjüket szeretik igazán. Így bántak Olaszországgal az első háború után, így bánnak ez után a háború után: a vérünket szipolyozzák. Azt mondják, az olaszok ravaszok, értenek hozzá, hogy mindig az erösebbhez csatlakozzanak. Én meg azt mondom, hogy fajankők, ha továbbra is a fennhéjázó gonosz rablóval tartanak, aki most csupán azért dédelget bennünket, mert szüksége van repülőtereinkre, hogy elhozza atombombáit. De éh azt mondom az olaszoknak, ne engedjétek, hogy felgyújtsák a házatokat, • mint nekem, mentsétek meg gyermekeiteket, feleségeteket, zavarjátok el azokat, akik elhúzzák szájatok előtt a mézes madzagot, de halált és szerencsétlenséget hoznak családjaitokra. Amikor megmondták a fiaim halálát, azt feleltem: egyik termés után jön a másik. Csakhogy a föld nem terem magától, művelni kell, gondját viselni, hogy a gabona ne menjen tönkre. Felneveltem hét fiút, most tizenegy unokának kell gondját viselni. Ki-ki közülük az apja helyére lépett, kezdhettem a tanítást elölről. Amikor visszatértem a börtönből, két hónapra rá megszületett Gelindo harmadik fia: az apja nevére kereszteltük. Ő volt hát a legkisebb. A legnagyobb — Maria, Antenore és Margherita lánya — tízéves volt. Kicsinyek volták, de én mégis elkezdtem tanítgatni őket. Egy reggel kivittem őket a földekre és azoknak, akik már fel tudták érni ésszel, megmutattam, hogyan fogják a kaszát, de mindenekelőtt, hogyan fogják a pengéjét élesítéskor, hogy ne vágják el a kezüket. Gelindo másik fiát, Giovan, nit méhészetre fogtam; ez Ferdinanda szenvedélye volt. Felvétettem vele a nagybátyja méhészarcát, ö meg jól elmulatott vele: hol vívott, hol búvósdit játszott. Mariát fejni tanítottam, szintúgy Giovannit és Alcidet, a két ikret, akik akkor kilenc évesek voltak; megtanítottam őket, hogyan kéli bánni a jószággal. A gyerekek szépen cseperedtek és sok mindenben kiütközött az apjuk természete. Alcide szellemes és tréfás fiatalember lett, mindig valami mókán jár az esze; Ennio, Antenore fia, higgadt és kevés beszédű, akár az apja; de mindannyian olvasgatnak, böngésznek, élnek-halnak érte, hogy ez már nálunk szokás. Már felfalták az egész iskolai könyvtárat és most a campeginei népkönyvtárból szerzik a könyveket, történelmet, mezőgazdasági szakkönyveket, társadalmi regényeket. Maria a második kereskedelmit végezte, a másik két lány, Antoinette és Luciana ipariskolába járnak, de a harmadiknál abbahagyják, mert szükség van rájuk otthon. Ma Maria 21 éves, Giovcmni éš Alcide 20, Luigi 19, Ennio 17, Antonietta 15, Luciana 14, Antonio 13, Mario és Adelmo 12 és Gelindo, a legkisebb 11. Lehet, hogy még szaporodik a család, hiszen Massimo unokaöcsém és Irnes még fiatal. De az ú] süvölvényt majd ők tanítják már, mert én azzal vagyok elfoglalva, hogy betanuljak az öregségbe: hogyan csináljam, hogy ne legyek terhére senkinek. Bizony, már a 80-at is betöltöttem és várhatom egyik napról a másikra, hogy értem küldenek. Bár még úgy érzem, egy-két esztendőcskével elhalaszthatom. Nyolcvan esztendő és még nem tisztult ki egészen az ég fölöttem. Következik az unokák katonáskodása, Maria, Antenore lánya eljárogat, előadásokat tart a háború és a fasizmus ellen, akárcsak Aldo tette. De most milliónyi fül hallgatja, sokan tudnak az én hét fiamról: és egyszer még felvirrad annak a napja — ahogyan mondta Aldo —, leveszik a halál átkát rólunjc s akkortól az emberiség már csak az életre gondol: javítja a talajt, gyártja a traktorokat, ismerkedik a világgal — ahogy a fiaim akarták. i Szeretném, ha éreznétek, mit jelent, amikor az ember nyolcvan esztendős, egyik pilanatról a másikra várhatja a halált és arra gondol, hogy annyi áldozat hiába volt, ha egyszer újra felszítják az olaszok között a gyűlölet tüzét. Bárcsak kitisztulna az ég, béke és egyetértés ragyogna Itália fölött, bár- , csak a mi halottaink sugalmaznák • az élőket és áldozatuk mélyen bevésődnék a föld és az emberek szivébe. a színház további fejlődését. Az elvégzett és elvégzésre váró munkának részletesebb ismertetéséért a vezetőkhöz kell fordulnia ... Ha nem is tudok ukránul, nem okozott különösebb nehézséget az ukránok közötti tájékozódás. A vezetők közül többen beszélnek magyarul, így tolmács sem kellett, hogy megértsük egymást. Jozef Felbaba elvtárs, a színház főrendezője és színésze is, egyike azoknak, akik több nyelven beszélnek. Tőle érdeklődtem színházuk elvégzett és elvégzésre váró munkájáról. — Színházunk — mondotta Jozef Felbaba - 1946 óta működik. Elvégzet munkánknak talán az a legbeszédesebb bizonyítéka, hogy eddig 93 bemutatót és több száz előadást tartottunk. A helybeli fellépéseken kívül rendszeresen járjuk a környező ukrán falvakat, és ellátogatunk az ország különböző ukránlakta vidékeire. Havonta átlag 20-22 előadást tartunk. — Elvégzésre váró munkánk szintén sok van. Elsősorban színházunk színészgárdáját szeretnénk olyan színvonalra emelni, hogy a legnagyobb követelményeknek is megfelelhessen. Eddig többnyire olyan darabokat játszottunk, amelyek nem igényeltek rendkívüli képességeket. A fejlődés azonban feltartóztathatatlan. Nézőink egyre igényesebbek, s mi az igényeket mindenben ki akarjuk elégíteni. Oj, az eddigieknél nehezebb müveket készülünk bemutatni, s a legnehezebb feladatokkal is eredményesen akarunk megbirkózni. Ehhez szükséges a lehető legjobb, minden tekintetben erős színészgárda. A színvonalemelés tehát az ukrán színháznak is problémája. Amint azonban a jelek mutatták, e problémával minden bizonnyal megbirkóznak. Ennek biztosítéka a színészek fejlődése és a helyi szlovák, valamint a többi testvérszínházzal való szoros és jó viszony. Színészi munkájuk tökéletesítéséhez segítséget nyújtanak majd azok a színészi főiskolát végzett növendékek is, akikkel rövidesen gyarapszik a színház együttese. Az Ukrán Nemzeti Színház így a jövőben megerősödve az eddiginél is eredményesebben töltheti majd be hivatását. Az „erősödésre", a művészi munka színvonalának emelésére nagy szükségük van, mert mint meggyőződtünk róla, a színházra valóban komoly feladatok várnak. Az évszázados elnyomás az ukrán dolgozókban minden tekintetben különösen mély nyomokat hagyott, amelyek eltüntetése a színháznak is feladata. A vezetőség ezért már eddig is arra törekedett, s a jövőben is arra kíván törekedni, hogy lehetőleg olyan darabokat mutassanak be, amelyek amellett, hogy szórakoztatók, nevelőhatásúak — felkeltik az ukrán dolgozók nemzeti önérzetét is. Hogy ez mikor, mennyiben sikerül, sokban függ a művészi munka színvonalától. Pár évvel azelőtt a színháznak a prešovi járásban mindössze három helyen nyílt vendégszereplésre módja. Mára e szám 39-re emelkedett, így már a prešovi járás ukránlakta vidékein is sok vendégszereplésre megfelelő színpad van. A fejlődés másutt is hasonló. A színháznak egyre több fellépési lehetőségre van kilátása s a lelkes együttest egyre több helyre hívják és várják, ami növeli feladatait. Jelenlegi állandó műsoruk többek között Stehlík; Ketten a veremben Sebastian: Névtelen csillag, Afinogenov: Az anya és gyermekei, Smrčok: Burcso Magda szerelme és Musatescu: Titanic-keringő ^ímO műve. E darabok bemutatásán kívül gyakran rendeznek esztrádműsorokat, amelyek nem ritkán a százon felüli előadást is megérik. Jelenleg J. Felbaba rendezésében Capek: Anya, L. Vašut rendezésében pedig G. Zapolska lengyel szerző Dulszká asszony erkölcse című darabjának bemutatására készülnek. A színház együttese a közeljövőben akarja színre vinni Egri Viktor Örök láng című történelmi drámáját is. Ez lesz az első színmű, amelyet a színház magyar szerzőtől mutat be. Az ukrán Nemzeti Színház jó viszonyban van a komáromi Magyar Területi Színházzal. Az együttes tagjai nemrégen Komáromban, a komáromiak pedig e hó 21-én Schiller Ármány és szerelem című színművével Prešovon vendégszerepelnek. A meglévő jó kapcsolatokat az Ukrán Színház tagjai most tovább akarják mélyíteni. Szeretnék, ha vendégszerepléseikkel gyakrabban felkereshetnék egymást. Az Ukrán Nemzeti Színház aránylag kis együttes. Mindössze néhány hivatásos színészük van. Sok szerepet műkedvelőkkel játszatnak el, ez azonban nem akadálya annak, hogy jő munkájukért megérdemelten arassák a sikert. Balázs Béla. GYEREKEK ismeritek Ivánt? Olyan rendezetlen az üstöke, mint városunkban egyetlen gyereké se. Tányérnyi nagy gömbölyű szénfekete szeme van. Biztosan ráismertek, ha találkoztok vele az utcán. Erről az Ivánról akarok nektek mesélni. Egy este, mikor már lefeküdt az ágyba, így szól apjához: — Édesapám, tudod mi leszek, ha megnövök? Tábornok. — Mi a szösz? — csodálkozik az apa — hisz tegnap még sofőr akartál lenni? — Az tegnap volt, de ma már tábornok akarok lenni. Pisztolyom, puskám lesz és lehet, hogy ágyúm is. Az apa megcsóválta a fejét. — És tudod te, Iván, hogy tábornoknak lenni igen-igen nehéz dolog? A tábornokok bátor emberek. — No és? Én se félek! Pisztolyom, puskám és ágyúm lesz. Éjszaka az erdőn fogom üldözni az ellenséget. El fogom, megkötözöm őket és hazahozom a pincébe. — Hát rendben van, majd meglátjuk. De most már aludj! Az apa betakarta Ivánt dunyhával, eloltotta a lámpát és kiment a szobából. Pillanatok múltán kiáltozás hallatszott. Az apa visszatért Iván szobájába. — Mi van veled? Miért sírsz? — Félek — panaszkodik Iván — olyan sötét van, és, jaj — jaj, valaki jár itt! Persze senki sem volt a szobában. Csak a száradó padló recsegett. — Valaki az ablak alatt is futkározik. Senki sem járt ott csak a fák bólogattak. — A sarokban ül valaki. Csak egy szék volt ott. Az apa újra betakarta a szepegő Ivánt és megsimogatta. — És most már aludj... te tábornok! A tábornok megtörülte könnyes szemét és szipogott. Aztán egész halkan megszólalt: — Édesapám, hagyd égve legalább az éjjeli lámpát. Lehet, hogy inkább sofőr leszek ... Mit szóltok hozzá? A sofőrök talán lehetnek ilyen ijedősek? oJfpt/ m/md/ a Árnyképes állatkert FRANTIŠEK HRUBÍN Levél alá rejtettem tücskömet, a zenebűvészt. Hallgassátok: zsebre tesz minden igaz zeneművészt! Jó nekünk! — £n illatot adok, ő meg dalt a népnek, öt a zene élteti, engem meg az illat éltet. Illat, dal, föld mivelünk, gyermekek, de jó nekünk! Sipos Győző fordítása. KUTYA MIT JÁTSSZUNK? Kézről kézre A JÁTÉKOSOK két egyenlő csoportra oszlanak. A két csoport egymással szemben áll sorban. Mindkét csoport előre nyújtja kezét, a játékvezető a két elsőnek egyik keze fejére egy tízfillérest tesz. A vezető jeladására a kézfejről úgy csúsztatjuk át a tízfillérest a másik kézfejre, majd onnan a szomszéd kezefejére, hogy ujjainkkal nem nyúlunk hozzá. A tízfilléres így eljut a sor végére és az a győztes csoport, amelynek utolsó játékosa a leggyorsabban újra az első keze fejére teszi a tízfillérest. Ha útközben földre hull a pénzdarab, az illető csoport újból kezdi a játékot. 111 Ili 1. Írjatok le tízet csupa hetesekkel. (Megfejtés 2 pont). 2. Ki írta az Üzenet az élőknek című könyvet, milyen műfajhoz tartozik és mi a mű eredeti címe? (Megfejtés 3 pont). * 3. El tudtok-e az egyestől a 15-ig jutni ügy, hogy az érintett körök összege pontosan 60 legyen? (Megfejtés 2 pont). 4. Hogyan hívják a világ legkorszerűbb utasszállító repülőgépeit, és melyik ország kápráztatta el vele a világot? (2 pont). 5. Se ajtaja, se ablaka, mégis négyen laknak benne, mi az? (2 pont). A MÁJUS l-l SZELLEMI ÖTTUSA MEGFEJTÉSE: 1. Marci 12 éves, az apja pedig 36. 2. Petőfi: A szabadsághoz című költeményéből idéztünk. 12 79 34 56 56 34 7® 12 78 1] 56 M Í4 56 12 78 3. Így kaptok 180at vízszintesen, függőlegesen, a négy sarok- és a négy belső négyzetben. 4. Franklin Benjámin. 5. A felső fogsor. ÜJ SZÖ 5 * 1958. május