Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)

1958-04-05 / 95. szám, szombat

VERNE GYULA: T egalább hét-nyolcszázan lehet^ tek. Alacsony termetűek, de izmosak, hajlékonyak és ügyesek voltak, nagyokat ugráltak és hancúroztak a kikötő nyugati oldalát szegélyző hegyek mögé leáldozó nap utolsó sugarának fényénél. A vörösen izzó napkorong nemsokára leáldozott és sötétség borult a tengeröbölre, amelyet Sanorra és Ronda meg a sivár Cuervo vidék távoli hegyláncai környeznek. Egyszerre az egész csapat mozdulatlanná lett. A főnök jelent meg azon a hegynyergen, amely egy sovány szamár hátához Jiasonlit és a hegy gerincét képezi. A katonai őrhegyről, amely az óriási szikla legvégső csúcsán van, semmit sem lehetett látni abból, ami a fák alatt történt. Fiii!... Fffiiii! - hangzott a főnök összecsücsörített' ajkáról egy rendkívül éles fütty. , - Fiiii! ... Fffiiiii! — ismételte a csapat bámulatos együttérzéssel. Furcsa egy teremtés volt ez a főnök, magas termetével, majombőrből készült öltözékével. Gil Braltár vademberek módja szerint, emberiességükből kivetkőzve ösztöneiknek engedelmeskeďFelemelte jobb karját és a hegy alsó gerince felé mutatott. Valamennyien utánozták e taglejtését, katonásan, vagy talán inkább mondhatnók gépiesen, mint a bábuk, amelyeket egyazon rúgó mozgat. A főnök lebocsátotta a karját. Ők is leeresztették karjukat. A főnök egy botot ragadott kezébe és azt megcsóválta a levegőben.- ők is megcsóválták botjaikat éppen úgy, amint a főnök tette. Végre a főnök megfordult, leguggolt a fűbe és tova mászott a fák között. A csapat szintén mászva ment utána. Nem került tíz percbe sem, míg lementek az eső által részben elmosott hegyi ösvényeken, anélkül, hogy egyetlen kavics legurulása elárulta volna az előrenyomuló tömeg jelenlétét. A főnök egy negyedóra múlva megállt. Valamennyien megálltak, mintha ott, a hegyszinén kővé meredtek volna. Alattuk, mintegy kétszáz méternyire terült el a város a tenger partján. Számtalan gyertya és lámpafény világította meg a mólók, az utcák, a nyaralók, és a kaszárnyák itt-ott elhelyezett csoportjait. E pillanatban ágyú dördült el a parti ütegek egyikéből. Erre azonnal felhangzott a dob és sípszó is. A takarodó ideje volt, amelyen túl semmiféle idegennek sem szabad a városban járkálni, kivéve valamelyik helyőrségi tiszt kíséretében. Mac Kackmale tábornok nyugodtan alhatott akár mind a két fülén. Minden úgy nézett ki, hogy ezen az éjszakán Angliának nincs mitől féltenie gibraltári szikláját. M

indenki ismeri névről, vagy leírásból ezt a négyszázhuszonöt méternyi magas óriás sziklát, melynek szélessége a tövénél ezerkétszáznegyvenöt méter és hosszúsága négyezerháromszáz méter. Hasonlít valamennyire egy fekvő oroszlánhoz, amely fejét Spanyolország felé fordítja, farkát pedig a tengerben áztatja. Mintha fogait is vicsorítaná, amennyiben kétszáz ágyú torka kandikál ki a sziklaszakadékból. A vén oroszlán keményen harapdálna, ha bosszantanák. Anglia itt erős állást foglalt el, ugyanúgy mint Perinben, Adenben, Máltán, Paulo-Pinangon, Hongkongban, mindannyi sziklákon, amelyek - a mechanika fejlődésével - valamikor a saját tengelyük körül fognak majd forogni. Addig is Gibraltár biztosítja az egyesüli királyság számára az uralmat a tizennyolc kilométernyi szélességű tengerszoroson, melyet Herkules bunkója nyitott meg Abila és Calpa között, a Földközi-tenger legmélyebb vizeiben. Vajon a spanyolok lemondtak félszigetük visszavételéről? Kétségkívül lemondtak, mert mind tenger, mind a szárazföld felől bevehetetlennek látszik. Mindamellett létezett egy valaki, akit az a gondolat gyötört, hogy visszaszerezze a bevehetetlennek vélt sziklát. F.z a valaki pedig a csapat főnöke - egy bizarr, sőt mondhatnók bolondos lény volt. . Ez a hidalgó a Gil Braltár nevet viselte és valószínűleg azt hitte, hogy neve mintegy hivatásává tette ezt a hazafias visszahődítást.. Anynyira rögeszméjévé vált ez a gondolat. hogy emiatt, inkább a bolondokházában' lett volna a helye. Jól ismerte őt mindenki. De tíz éve senki sem tudta, mi lett belőle. Talán valahol a nagyvilágban barangol. De voltaképpen egy órára sem távozott el szülőföldjéről. Valóságos troglodita életet élt az erdőben, sziklaüregekben és főleg a San-Miguelről elnevezett hozzáférhetetlen barlangokban, amelyek állítólag a tengerrel vannak összeköttetésben. Máiholt híre is ment. Pedig hát élt, de csak akik állati nek. Mac Kackmale tábornok az igazak álmát aludta mindkét fülén, melyek bizony a rendesnél jóval hosszabbak voltak. Szerfelett hosszú karjaival, gömbölyű szemeivel, melyek dús szemöldökei alól pislogtak elő, durva sörteszerű szakállával, torz arcával, majoinszerü taglejtéseivel, rendkívül fejlett előrenyúló állkapcsával, valóban igen rút volt — még egy angol tábornokhoz képest is. Valóságos majomnak nézett ki, ámbár tagadhatatlanul kitűnő katona volt. Tgen! Mélyen aludt, kényelmes lakásában, a Main Streetben, abban a tekervényes utcában, amely a vízikaputól elnyúlik az Alameda kapuig. Talán éppen arról álmodott, hogy Anglia a hatalmába kerítette Egyiptomot, Törökországot, Hollan-^ diát, Afganisztánt, Szudánt, a búrok földjét, szóval a földgolyó valamenynyi pontját tetszése szerint: ilyen álmai lehettek éppen abban a pillanatban, mikor Anglia abban a veszélyben forgott, hogy Gibraltárt elveszítse. Szóbája ajtaja hirtelen kinyílt. — Mi baj ? — kérdé Mac Kackmale tábornok egyszerre felülvén ágyában. — Tábornok úr, — felelte egy hadsegéd, aki úgy rontott be, mint egy bomba. — A várost ellepték ... — A spanyolok? — Valószínűleg! — Meg merték volna tenni ? ... A tábornok nem fejezte be mondatát. Felkelt, elhajította a kendőt, amellyel fejét szokta bekötni éjszakára, belebújt nadrágjába, felrántotta egyenruháját, beleugrott csizmáiba, feltette sapkáját, felkötötte kardját és így szólt: — Miféle zajt hallok? — A szikladarabok robaja, amelyek úgy zuhannak a városra, mint a zápor. — Sokan vannak azok a gazembe| rek? — Kétségkívül. — Bizonyára az összes tengerparti banditák egyesültek a támadásra: a rondái csempészek, san-roquei halászok, a menekültek, akiktől csak úgy hemzsegnek a faluk ... — Valóban ilyesmitől lehet tartani, tábornok úr. — A kormányzót értesítették? — Nem! Lehetetlen eljutni nyaralójához az európai csúcson. A kapuk el vannak tor'aszolva, az utcákat ellepték a támadók. — Hát a vízikapu melletti kaszárnya? — Oda se lehet eljutni. A tüzérek is ostromzár alatt vannak laktanyájukban. — Hány emberünk van itt? — Körülbelül húsz, tábornok úr, a 3-ik gyalogezredből. Ezeknek még sikerült megmenekülniük. — Esküszöm szent Duncanra, kiáltá Mac Kackmale tábornok, nem fog megtörténni, hogy ezek a narancsárusok rabolják el Gibraltárt Angliától!— Nem! — az nem fog megtörténni! E pillanatban egy bizarr külsejű lény rohant be az ajtón és a tábornok vállára ugrott. — Add meg magad! - kiáltá durva hangon, mely inkább hasonlított állati bömböléshez, mint emberi hanghoz. Néhány ember, akik a hadsegéddel együtt segítségére siettek, igyekeztek rárohanni erre a lényre. De e pillanatban ráismertek. — Gil Braltár! - kiáltották majdnem egyszerre. Tényleg ő volt, a hidalgó, akire már hosszú ideje senki sem gondolt, a San Miguel barlangok vadembere! — Add meg magad! - ordítá. — Soha! - feleié Mac Mackmale tábornok. Gil Braltár abban a pillanatban mikor a katonák körülvették, egy éles és hosszú „Fiii"-t füttyentett. A tábornok házának udvarát, majd magát a lakást is egyszerre ellepte a támadó tömeg. K

i iVinnéT A tömeg csupa majmokból állott. Sok százan voltak. Vajon azért jöttek-e, hogy viszszahóditsfik az angoloktól a sziklát, amelynek ők a valódi tulajdonosai, azt a hegyet, melyet sokkal előbb foglaltak el a spanyoloktól, mintsem Cromwellnek eszébe jutott volna, hogy azt megszerezze Nagy-Britannia számára? És a számuknál fogva félelmetesek voltak a farkatlan majmok, akikkel csak azon feltétel alatt lehetett jó barátságban élni, ha az ember eltűrte apró tolvajlásaikat: ezen értelmes és merész lények, akiket háborgatni mindenki őrizkedik, mert úgy szokták magukat megbosz- f szülni — amint ez több ízben meg- N történt —, hogy szikladarabokat hengerítenek alá a városra. lí És most ezek a majmok egy bolond M ember katonái lettek, aki éppoly vad M volt, mint ők. Gil Braltár parancsára ^ hallgattak, akit igen jól ismertek, aki U épp olyan szabad életet élt, mint ők V njaguk és ez az elmajmosodott Teli " Vilmos egész élete e körül az egyet- }j len gondolat körül összpontosult: elL űzni az idegeneket a spanyol terű- V

1 létről! }J Mily szégyen volna az egyesült ki- Jj rályságra, ha a merénylet sikerülne: |i ha az angolokat, a hinduk, az abeszszíniaiak, a tasmaniak, ausztráliaiak A póruljárt Csipcsip csibe GYÖNYÖRŰ VERŐFÉNYES tavaszi nap volt. Marika kiült az udvarra és most. is hasznos munkával töltötte idejét. Anyukájának születésnapi ajándékul egy szép pulóvert kötött. Kezében olyan ördöngösen jártak a kötőtűk, hogy még a - , - —^ csibék s az arra repülő madarak is a hottentották legyőzőit — majmok, M megbámulták. A kis kosárban egyre egyszerű majmok legyőznék! Űfogyott a gombolyag színes pamut. Ha'ez a katasztrófa bekövetkeznék, {?De egyszercsak valahogy erősebbet Mac Kackmale tábornoknak nem ma- 53 rántott rajta, a gombolyag kiugrott a radna egyéb hátra, mint magát fő- }j kosárból és messze gurult a földön, belőni. Ilyen megaláztatást nem élhet - j Meglátta ezt az udvaron kapirgáló túl az ember. M Csipcsip csibe és utána iramodott. Mielőtt azonban a főnökük fütyü- V Bizony nem tudta elképzelni, mi lelésére egybesereglett majmok a szo-H'^/z a hosszú színes valami ugy bát ellepték volna, néhány katona Ü gondolta, hogy megkóstolja. BelecsiGil Braltárra rohant. A rendkívüli fl P

e" egyet, még egyet, aztán egyet erejű őrjöngő ember ellenszegült és H gondolt és bekapta. Be ám, csakhogy csak nagy bajjal sikerült őt leteper- }j ? gombolyag még elég nagy volt, es ni. A küzdelemben letépték róla a fj félúton megakadt a buta kis csibe majombőrt és most megkötözve, beUekíildte: BAZIN Jablonica-i tanuló. LÄSZLÔ, Szil, tömött szájjal, csaknem meztelenül ott nyuogodott a szoba szögletében. Nem bírt se beszélni, se mozdulni. • Néhány pillanat múlva Mac Kackmale tábornok kirohant a házból, el volt Szánva: győzni, vagy meghalni, amint hadvezérek mondani szokták. De odakinn sem volt kisebb a veszély. Igaz, hogy a vizikapunál öszszegyűlt ugyan egy pár katona és ezek most el is indultak a tábornok lakása felé. \ Main-streeten és a főtéren néhány lövés dördült el. Mindamellett a majmok olyan sokan voltak, hogy a gibraltári helyőrség kényszerítve látta magút esetleg viszszavonulni. Hátha még a spanyolok ezekkel a majmokkal egyesülnek, akkor az erdőkben és az ütegeknél egý ember sem marad, aki azokat megvédje és az angolok, akik ezt a sziklát bevehetetlenné tették, nem lesznek képesek azt többé visszafoglalni. D

e egyszerre váratlan fordulat következett be. Az udvart megvilágító fáklyák fényénél látni lehetett, amint a majmok visszavonulnak. A csapatok élén a vezér ment, botját csóválva. Valamennyien utánozták lábainak és karjainak mozdulatait és mentek utána. Vajon Gil Braltárnak sikerült-e megszabadulni kötelékeiből és kimenekülni a szobából, amelyben őrizték? Ehhez többé semmi kétség sem fért. De vajon hová fog most menni? Talán az európai csúcs felé, hogy megtámadja a kormányzó nyaralóját és a kormányzót is megadásra szólítsa fel, mint a tábornokkal tette? Nem: a bolond ember és csapata végigment lefelé a Main-streeten. Az Alameda kapun túl rézsút átvágtak a parkon és felfelé indultak a hegy lejtőin. Egy óra múlva egyetlenegy sem maradt Gibraltárban a város_ ostromlói közül. De vajon mi is történt? Mikor Mac Kackmale tábornok megjelent a park végén, minden kitutódott. Ö maga volt az, aki átvette Gil Braltár szerepét és miután a fogaly majombőrét magára öltötte, a csapat visszavonulását vezényelte. Ez a derék ember annyira hasonlított a majmokhoz, hogy magukat a majmokat is tévedésbe ejtette. Megjelenése magában is elég volt ahhoz, hogy az egész csapat utána menjen. Ezt a zseniális ötletet az angol kormány meg is jutalmazta azzal, hogy a Szent-György rend keresztjével tüntette ki a tábornokot. Ami Gil Braltárt illeti, az egyesült királyság kormánya átengedte őt készpénzért egy vállalkozónak, aki körülhordozza az ó és az újvilág városaiban és nagy jövedelmet húz belőle. Sőt a ravasz vállalkozó némelykor azt engedi sejtetni, hogy nem is a San-Miguel barlangok vademberét mutogatja, hanem magát Mac Kackmale tábornokot. Mindazonáltal a kaland jó lecke volt őfelsége brit kormányára nézve, amely megértette belőle, hogy Gibraltárt, ha nem is az emberek, de a majmok bevehetik. A praktikus Anglia el is határozta, hogy ezentúl mindig a legcsúnyább tábornokait fogja oda küldeni, hogy a majmok szükség esetén még egyszer tévedésbe eshessenek. Tj

1 z a rendszabály valószínűleg örökre biztosítani fogja Anglia számára Gibraltár birtoklását... A magyarul eddig még meg nem jelent elbeszélést franciából fordította: dr. Culcer Sándor torkán. Kétségbeesetten nézett jobbra, balra, kiabálni szeretett volna, de nem jött hang a torkán. Futott volna, de a pamut nem engedte. Mikor Marika észrevette, hogy igen nehezen jön a pamut, hátranézett és a csodálkozástól majd leesett a fatönkről, a csibe nyaka vastagra dagadt a gombolyagtól. Egy ideig tanácstalanul álldogált, aztán felkapta Csipcsip csibét, beültette a kis kosárba, kinyitotta a száját és meghúzta a pamutot, amely szép lassan gömbölyödött a csibe torkából. Marika leült, és még gyorsabban jártak a tűi, úgyhogy egykettőre elkötötte a pamutot. Mikor a csibe megszabadult a pamuttól, vidáman kirepült a kosárból és megfogadta, hogy soha többé nem lesz torkos. Ha Marika pamutja hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. Beküldte: BALOG ÉVA VIII. o. t., Szomolnok. 1/ is ibolya nyílik kinn az árokparton, meglocsoljuk szépen, nehogy elhervadjon. Vizünk csupa illat, Nincs szagosabb nála, — rászolgálunk véle egy hímes tojásra. Mikor lehet a vizet rostában vinni? (Beküldte: Mihály Gizella, Tesmag) Lába van, de nem jár, tolla van, de nem repül, mi az? (Beküldte: Kovács Rozália, Alvár) Egy ember elindult Piripőcsra, találkozott kilenc emberrel, kilenc ember hátán kilenc zsák, a kilenc zsákban kilenc macska, hányan mentek Piripócsra ? (Beküldte: Kinczer Márta, Pata) LEGUTÓBBI találós kérdéseink megfejtése: X. Cseresznye. 2. Folyó, országút vagy szarvasagancs. 3. Béke. 4. Csak félig, mert utána már kifelé mef» Fejtörőnk n Valamikor régen, egy hűvös es^-i .'Stén a majom és a béka egy fa tövében vacogva panaszkodtak egymásnak a cudar időre. A hideg esőben addig-addig dideregtek, míg elhatározták, hogy másnap kivájják a fát és kérgéből meleg lakhelyet csinálnak. De reggelre kisütött a nap. A majom a fa tetején melengette a bundáját a napsugárban, a béka pedig egy tócsában fürdött a napfényben. A majomnak egyszer csak eszébe jutott a tegnapi ígéret és leugrott a fáťftl: — Nos, béka koma, hogy vagy? — Negyszerűen érzem magam. — Nem kellene nekilátni a ház építésének —, kérdezte a majom. — Ugyan, mi jut eszedbe, — felelte a béka — majd holnap, most olyan jó meleg van. — Persze, holnap is nap lesz — egyezett bele könnyen a majom. Estére újra megeredt az eső. A majom és a béka megint a fa alatt szidták az esőt, meg a meleget és újra megfogadták, hogy másnap már egészen biztosan hozzálátnak a meleg otthon építéséhez. — Reggelre azonban megint gyönyörű verőfényes idő lett, és a majom meg a béka megint sütkéreztek a napon. Mikor a majom újra szóbahozta a tegnapi fogadalmat, a béka megint csak lefújta: — Minek dolgozzunk ilyen gyönyörű időben, majd megcsináljuk holnap azt a házat. így ment ez napról napra és még máig sincs lakásuk. A majom és a béka minden áldott este a fa tövében szidja a hideget. (Sz. B. fordítása) PISTA A LECKÉJÉT írta, mikor a konyhából nagy csörömpölést hallott. Odasietett, de a cirmosnak már nyoma sem volt, csak egy csomó cserepet talált a földön. Pista -összeszedte és megpróbálta összerakni az eltörött . .. Nos itt vannak a cserepek, próbáljátok meg összerakni és írjátok meg nekünk, mit is tört össze a cica. (Beküldte: Vencel Mihály, Vágsellye) MÚLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. Spartak. 2. Tatra 603. 3. Pista hét éves, Évi pedig öt éves. KEDVES GYEREKEK! Nagyon sok gondot okozott nekünk, hogy kiválogassuk a jobbnál jobb megfejtésekből a legjobbat. Különösen az irodalmi pályázatra küldtetek be sok szép mesét. A legjobbat itt olvashatjátok a Gyermekvilágban Migdicsérjük még Lengyel Zoltánt, (Veľký Biel). Német Annát (Jóka), Bugár Évát (Komárom), Sima Ilonát (Komáromszentpéter), Urban Margitot (Tesmag) és Nagy Ilonát (Mulyad). Akik pedig még eddig r.em nyertek, bár szorgalmasan beküldik a megfejtéseket, azoknak talán legközelebb kedvez a szerencse. Valamenynyieteknek sok szagos vizet és hímes tojást kívánunk. Címünk: Üi Szó szerkesztősége, GYERMEKVILÁG, Bratislava, Gorkého 10. - ÜJ SZÖ 8 * 1958. április 1*