Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)

1958-04-22 / 111. szám, kedd

t {íeteb yés L szló: LENIN ő volt a láng tegnapom katlanán! hol fortyogott a sorsod is, Hazám! hogy lobogott! s hogy világít ma is! tőle derül száz jövő század is. Es hogy tüzelt! örök parázshalom! melengetett, városban, falvakon! Moszkva egén ö volt a tiszta jel, mit értett m'nd: tu-Jj halni most, ha kell! ő volt a szó, mit faltak szerteszét és mifelénk volt nyílt, színmagyar beszéd! Ö volt a toll, mely mikor percegett, belé a föld, az ég is pezsegett! S ő volt a szem, a szegények szeme! ö látta csak, smlt más senkise! ő volt a szív, a népe nagy szive! ö belefért a mindenség Ide! S ô volt az ujj, mely arra mutatott, merre az út megbújt, de vágtatott! ö volt a kard, mely mindig odavág, ahol a bűn kél s kelleti magát! Ahol a nép: a rászedett gyerek! s munkás, paraszt a megcsúfolt balek! Hol a Haza csak cifra fogalom, játszik vele: a tőkés-hatalom! ő volt a kard, mely csap, ha csapni kell, de kasza is mikor aratni kell! Sztyepan Scúpacsov: * I * I $ t í LENIN BRONZSZOBRA Lenin bronzszobra ... Porlepett liget... Leégett, szétdúlt, üszkös utcasor. A várost német horda szállta meg. S rom közt hever a — a bronz Lenin-szobor. A hetyke Oberst láthatóan örül, Hogy a szoborral elkészülhetett. , És sürögnek a ledőlt bronz körül Alázatos fotoriporterek. Az ezredes iszik fél éjen át, De reggeltájban aztán megriad. Lenin ércszobra újra ottan állt A hallgatag, vén topolyák alatt. A tisztikar sietve elinal. Géppuska, s hurrá harsog szerte. Kinn A partizánok. Most a rajvonal Rohamra indul. — Élükön Lenin. Madarász Emil fordítása BERTOLT BRECHT: A. M. Geraszimov: Az Auróra ágyúlövései. Olaj. 5t. K. Neumann: Nyikolaj Aszejev: Lenin ifjúsága Távolban élt, Szimbirszk s vidéke, csendben teltek az évek ott, álom terült a tó vizére, szunnyadtak a vén bútorok. Nyárspolgárok alatt a dívány nyöszörgött és a lámpa halvány fényében sírt az unalom és érzett a petróleum. Egy félhomályos hajnalörán simult először homloka az anyamellhez s kicsi torkán életet köszönt sikolya. Élete könyvét fellapozzák, siiéik a keresztelő tortát, papot várnak, vendéget hívnak ... Őt elnevezik Vlagyimirnak. Egér motoz majd a sarkokban, kxdes a szekrényt nyekergve nyitja. Őt gondozzák, figyelik — hogy van' becézi anyja és tanítja. De már úntatja mind a sok sekélyes ügy, egér, szúnyog s Kazánba megy el otthonából a nagydiák s új útra lábol. és megrendül a föld alatta: rabnépe kínját sínyli, látja... ... Ifjú életét hiába adta ( Alekszandr, a testvér-bátyja. ... Jól válassz, hazám ifjúsága elhagyva otthonod s a múltad, az áldozat ne menjen kárba: jövőt építs. Ezt megtanultad. ... Ő, amíg én e verset írom, élémáll képén, a falon, kezem vezeti a papíron és rámtekint fiatalon. Kísér, követ a szempárja, erőtadó, nem bús, de víg, nézzen rá — ezt akarja, várja — szemünkből is — a bolsevik. Lányi Sarolta fordítása A győzhetetlen felírás A világháború idején Az Olasz San Carlo fogház egyik zárkájában Iszákosok, zsebtolvajok, bekísért közbakák között Egy szocialista katona tintairónnal ezt írta fel a falra: Éljen Lenin! Magasan fent, a zárka félhomályán alig is láthatón, de Mégis roppant írásjelekkel. Meglátták ezt az őrök, hítták a mázolót s az egy teli vödör meszet hozott. Aztán hosszúnyelű ecsettel bemázolta a veszélyes felírást. De mert a mésszel csak a vonásokat követte, A zárka falán fent most mészbetükkel állott: Éljen Lenin! Más mázoló jött s széles ecsettel kente át az egészet. Néhány órára eltűnt az, de reggel, Mikorra megszáradt a mész, ismét előtűnt alatta a felírás: Éljen Lenin! Az őrök most egy kőművest küldöttek kacorral ellenében a felírásnak , És ő órák hosszán át betűről betűre mindent kivakart. 'Midőn a munka készen állt, fent a zárka falán színtelenül, De mélyen a falba vésve ott volt a győzhetetlen felírás: Éljen Lenin! Most döntsétek le a falat! — szólott a katona. Szemlér Ferenc fordítása PETRIK JÓZSEF: <T)aL CL húsza s ÉO ZKB ô L Felhők járnak, fekete felhők járnak. Jaj a világnak! Jaj a világnak! Vaksötétben villámlás kap az égbe! Remeg a gyáva térde, elsápad a képe. Ö, mennyi baj várt a munkásosztályra! Ráfutottunk annyiszor koroknak zátonyára. Kóvályogtunk, míg éj volt és sötétség, j lebuktattak és nem volt segítség. Számtalan küzdelem adta meg az erőnket s megszerezzük minden nap kenyerünket. Kenyerünket és hozzá mi még kell: szabadságot, testvériséggel. Erősödünk! Vörös vasárnap reggelére ' öntudatunk fényében lépünk az ünnepi térre! Ez az osztály úgy küzdött, mint még senki! S mert tudtuk, hogy a győzelmet ez jelenti: zászlóját vette fehér, zsidó és hindu, néger s minden nép testvér lett minden néppel. Keleten meg vas-várunk nőtt meg: erőnket hirdeti s az erős, egy-népet! Még fentebb: a fényeknek tornya támadt, hogy célt mutasson apának és fiának. S e dús toronyban zúg a zengő harangbeszéd: „Szovjetek — testvériség! Szovjetek — testvériség! Vívódj világ! Viharban támadj, őj nap! Csak gyávák félnek, ők halaványulnak! A nagy toronyban félelmet űz a hang... Lenin a torony, Lenin a harang. Lenin a torony, Lenin a harang. A torony, a harang Lenin! LENIN Ha lelkes művészek ecsetje Nem örökítené meg képét, Ogyis ráismernék — szívembe Sugárzó szemét, bátor ajkát Szavai szinte belevésték. Hol búzát termelnek a sziken, Hol újért, szebbért küzd az ember Mindenütt ő él: tetteikben Szava buzdít, eszméje lendül így vált eggyé a végtelennel. Éltünkhöz nincs térkép, amelyen - Ismerem őt, szivemben mélyen Találnék helyes, biztos utat; Tévelygés lesne rám — de nekem Mégis van távlatom: szavával Jövőmbe biztos útra mutat. Szava önarcképet faragott. S látom, amint már tizenhétben összekúszált idő ködén át Győztes jövőnk felé mutatott. Tudom, hogy nem a hősök zúdítják lávádat, forradalom. Könyvmolyok meséje mind, ami balgán hősöket dicsért! De hogy ne zendüljön dalom Érette, lljicsért? Agy nélkül mit sem ér a láb. Agy nélkül a kéz tehetetlen. Hol erre, hol arra dobálta magát a világ teste fejetlen. Minket eladták, hogy leöljenek, zord harci zaj harsant az égre fel, — de íme, kinőtt már a világ felett Lenin, mint óriási fej. Tengelyek köré gyűlt a föld, megosztva. És minden kérdés egyszerű. Mert megmutatkozott, hogy Majakovszkij: Vlagyimir Iljics a kaoszban csak két világ van, bár roppant mértékű. Az egyik — nem egyéb, mint has, csupa has. A másik — milliókká nőtt ezrek — szilárdak, mint a szikla, a vas. Föltornyosodó izomtömegek. Most már látjuk a célt. Rajta, tovább! Tudjuk, hol van — elsöpörni — szemét! Tudja a láb, • kinek tiporja meg' rút tetemét. Félre, aki haboz és nyafog! t \ Kopányi György fordítása „Várjunk?" Csiga-szó, meg ne rontson! Tudja a kéz, kire fog fegyvert, s hogy halált kire ontson. Füstölög a föld, tüze lobban, s végig a nép börtönein, mint bomba, kirobban a név: Lenin! Lenin! Lenin! S a versem nem holmi legyező, nem az ünnepeltet legyezgettem. — Én Leninben a világ s a magam egyező hitét dicsőítem. Költő másképp nem is lehetnék, Hisz' nincsen méltóbb — dalra — tárgy öttagú csillagokkal fényes egednél, Oroszországi Kommunista Párt. Kardos Pál fordítása IJJ 6 * 19s8, áP

rUis 2

2-