Új Szó, 1958. április (11. évfolyam, 91-119.szám)
1958-04-22 / 111. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek ! 1 SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJAINAK NAPILAPJA % — 8 Dicsőség a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a nemzetközi kommunista mozgalom élcsapatának 1 Éljen lenini Központi Bizottsága! 1958. április 22. kedd 30 fillér (A CSKP KB és az NF KB május l-l jelszavaiból.) XI. évfolyam, 111, szánt ______________ Lenin nevével a békéért Ennek a napnak, április 22-nek jelentősége évről évre mélyebben vésődik be az emberek tudatába, mert ezen a napon született az emberi haladás nagy géniusza, Vladimír Iljics Lenin, Marx és Engels művének folytatója és továbbfejlesztője, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ihletője és vezetője, a bolsekikok pártjának megalapítója, az a lángeszű gondolkodó és alkotó, akinek nevével elválaszthatatlanul összefügg az új emberi társadalom, a szocialista társadalom születése és felépítése. V. I. Lenin nevétől elválaszthatatlan az eddigi viláqtörténet legnagyobb eseménye, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világformáló győzelme, amely utat nyitott a szocialista világrendszer kialakulásához, ahová ma már az egész világ lakosságának több mint egyharmada, közel egymilliárd ember tartozik, akik már lerakták az új élet alapköveit és a szocialista társadalmat építik. A győzelmes lenini eszmék a Szovjetunió és a népi demokratikus országok létezésével testet öltöttek, és a szocialista társadalom építésében elért példátlan sikereik bizonyítják a szocializmus életrevalóságát és elvitathatatlan fölényét a tókésrendszer felett. A leninizmus eszméinek nagy igazát bizonyítják a kapitalista országok munkásságára és dolgozó tömegeire gyakorolt állandóan növekvő befolyásuk és az ebből eredő harcos megmozdulásaik a tőke fojtogató elnyomása ellen, az emberi életért, valamint az imperialista gyarmatosítók ellen szabadságukért és függetlenségükért harcoló népek imperiallstaellenes frontjának kialakulása. A kapitalista államokban különösen az utóbbi időben oly nagymértékben kiéleződtek a termelőerők és az uralkodó termelési viszonyok közötti ellentmondások, hogy a kapitalista világrendszer helyzete még bizonytalanabbá vált. A gazdasági válság és a belőle eredő politikai válság jelei a kapitalista világban nagyon élesen bontakoznak ki napjainkban. Ennek klasszikus - valóban lenini — elemzését adja a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek múlt év november havában Moszkvában elfogadott deklarációja, amikor többek között hangsúlyozza: „Az ellentétek nemcsak a burzsoázia és a munkásosztály között éleződnek kl, hanem a monopol-burzsoázia és a nép minden rétege között is, továbbá az Egyesült Államok monopol-burzsoáziája és a többi kapitalista országok népei, sőt burzsoáziája között is. A kapitalista országok dolgozói ma olyan viszonyok között élnek, amelyek egyre inkább meggyőzik őket arról, hogy a szocializmus az egyedüli kivezető út nehéz helyzetükből." A monopol-kapitalizmus válságos helyzetét még súlyosbítja az imperialistaellenes nemzeti mozgalmak rohamos fejlődése, amelynek eredményeképpen több mint egy és negyedmilliárd ember, gyarmati rabszolga rázta le az igát, és egyetlen évtized alatt Ázsiában és Afrikában húsz új, független nemzeti állam alakult. Amint V. I. Lenin előrelátta, megvalósult a Nyugat és Kelet szabadságszerető népeinek imperialistaellenes összefogása a különféle társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése és a nemzetközi együttműködés lenini alapelvei alapján a béke és a nemzetek szabadságának megvédésére a tőkés világ háborúval fenyegető reakciós köreivel szemben. Ennek a hatalmas béketábornak a gerincét és vezető erejét a Szovjetunió vezette szocialista tábor alkotja, amely tántoríthatatlanul igazodik a békés egymás mellett élés lenini tanaihoz s egy célt követt, a két világrendszer békés gazdasági versengése közepette felépíti a szocializmust, az új társadalmat, így harcolva ki a béke, a haladás és a szocializmus győzelmét. Ezért a leninizmus a békéért, a nemzetek szabadságáért és a szocializmusért vívott harc zászlaja. A Szovjetunió és a szocialista tábor többi országai a lenini eszmék szellemében az összes békeszerető népekkel együtt mindent elkövetnek a háborús veszély elhárítása és a béke megőrzése érdekében, kihangsúlyozva azt a lenini igazságot, hogy míg fennáll az imperializmus, addig megvan az agresszív háború talaja. A földkerekség embereinek döntő többsége tántoríthatatlan bizalommal támogatja a Szovjetunió békeharcát, mert ez kifejezi legfőbb óhaját, megmenteni az emberiséget egy újabb világháború borzalmaitól és pusztításaitól. Ezért fogadták a világ minden részén nagy megértéssel az államfők csúcsértekezletének összehívására tett javaslatot és még nagyobb örömmel a Szovjetunió Legfelső Tanácsának legutóbbi ülésén elfogadott kiáltványát a világ összes országainak parlamentjeihez, amely ben a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek egyoldalú haladéktalan beszünteté séről szóló határozatát közli, kifejezve egyúttal azon reményét, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya is csatlakozni fog Szovjetunió elhatározásához és szintén beszünteti az atóm- és hidrogénfegyverekkel végzett kísérlete ket. A Szovjetunió •zen javaslatával, mint ahogy ezt tette már jóné hányszor, újabb tanújelét adta őszinte békeakaratának most, amikor a tudomány és technikai fejlődés terén szembetűnő az amerikaiak feletti fölénye, elsöbsége. Ugyanakkor azonban mélységes felháborodást vált ki az egész világon a nyugatnémet parlament határozata a Német Szövetségi Köztársaság hadseregének atóm- és rakétafegyverekkel való felszereléséről, amely az Amerikai EgyesUlt Államok segítségével valósul meg. Ezen tények szembeállítása, után természetes, ha minden halad) ember a legmélyebb szeretettel, hálával és a legnagyobb bizalommal tekint a Szovjetunióra, a béke ügyének nagy harcosára, amely határozott fellépésével a Nyugat reakciós háborús kalandoraival szemben már nem egyszer rántotta vissza az emberiséget a háború szakadékáról, a pusztulás peretnérql, ahová az imperialisták őrülete taszította. A világ feszült helyzetéből van kivezető út, de ez nem a hírhedt „erőpolitika", sem az atomháborús fenyegetés politikája, hanem az a politika, — amint a Csehszlovák Köztársaság nemzetgyűlésén elfogadott nyilatkozat is hangoztatja-, amely „kiküszöböli a »hidegháború« éveiben feltornyosult akadályokat és bonyodalmakat s baráti kapcsolatok megteremtéséhez vezet. Ez pedig a béke megőrzésének és megszilárdításának politikája." A lenini békepolitikától ihletve vezeti a szocialista tábor élén álló Szovjetunió a harcot a békéért és a nemzetek' közötti örök barátság megvalósításáért, a szocializmus teljes győzelméért A marxizmus-leninizmus győzelmes előretörése az egész világon, a béke és a haladás győzelme hozza meg a szocializmus győzelmét a kapitalizmus felett. A leninizmus zászlaja alatt a CSKP vezetésével előre a szocializmus és a hé' e győzelméért Ünnepi est Prágában V. /. Lenin születésének 88. évfordulóján Hétfőn a CSKP központi, városi és kerületi bizottsága a prágai dolgozókkal együtt a Smetana-teremben ünnepi esten emlékezett meg V. 1. Lenin születésének 88. évfordulójáról. Az esten részt vett Antonín Novotný élvtárs, köztársasági elnök, a CSKP KB első titkára. Az elnökségben helyet foglalták a CSKP KB politikai irodájának tagjai és póttagjai: R. Barák, J. Dolanský, Z. Fierlinger, V. Kopecký, V. Široký és L. Jankovcová elvtársak, továbbá a CSKP KB titkárai O. Černik, J. Hendrych, V. Krutina elvtársak és a szocialista tábor országainak diplomáciai képviselői. Az est a csehszlovák és szovjet himnuszokkal kezdődött, majd A. Krček, a CSKP prágai-városi bizottságának vezető titkára mondott megnyitó beszédet. Az ünnepi beszédet Václav Kopecký élvtárs, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnökhelyettes tartotta. Az ünnepi est második részében művészi műsor következett, majd az Internacionáléval fejeződött be. Václav Kopecký miniszterelnökhelyettes beszéde Tisztelt Elvtársak! Egybegyűltünk ezen az ünnepi estén, hogy megemlékezzünk Vlagyimir Iljics Lenin, Marx és Engels művének zseniális továbbfejlesztője, a bolsevikok pártjának alkotója, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nagy vezére, a Szovjetunió megalapítója és az egész világ dolgozó népének nagy tanítója születésének 88. évfordulójáról. A Szovjetunió és más szocialista országok népeivel, a nemzetközi munkásosztállyal, a világ minden országa dolgozó embereivel együtt manifesztációsan mi is lerójuk tiszteletünket Vlagyimir Iljics Lenin és világtörténelmi jelentőségű műve halhatatlan emléke, a nagy mű előtt, amely mánd tündöklőbb fényben ragyog. örülünk annak, hogy Csehszlovákia mi az élenjáró szocialista országok közé tartozik, fontos láncszeme a szocialista világrendszemek. Éppen ezért mérhetetlen hálával gondolunk a hazánk boldog sorsát formáló lenini mű ériemére. Tudatosítjuk, hogy ha Oroszország munkásmozgalmának élén a XIX. század végén nem állt volna Vlagyimir Iljics Lenin, ez a zseniális férfi, aki Marx és Engels tanítását elméleti tanításával gazdagítva továbbfejlesztette, összhangban a kapitalista fejlődés utolsó időszakával, az imperializmussal, akkor nem érhettük volna el azt, amit elértünk. Tudatában vagyunk annak, hogyha Vlagyimir Iljics Lenin nem alkotta \plna meg a proletár forradalom új elméletét, melynek szellemében az orosz proletariátust a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban aratott világtörténelmi jelentőségű győzelemre vezette, melynek eredményeképpen létrejött a munkások és parasztok első állama a világon, a Szovjetunió, akkor nem tartanánk ott, ahol ma tartunk. A lenini mű jelentősége Csehszlovákia nemzeteinek új történetében Mindez meghatározta hazánk nemzeteinek űj történelmi sorsát is. Hálásan emlékezür k meg a lenini mű nagy történelmi érdemeiről h zánk nemzetei új történelmi sorsának kialakítása terén ebben ez évben, amely Csehszlovák Köztársaságunk megalapításának 40. évfordulója. Ebből az alkalomból újra szembetalálkozunk a történelmi igazság reakciós elferdítőivel, akik évtizedeken keresztül azt a legendát akarták rákényszeríteni a népre, hogy a csehszlovák állami önállóságot 1918 októberében a nyugati hatalmak háborús győzelme érdeméből és azon úgynevezett „felszabadítók" érdeméből vívhattuk ki, akik mint a csehszlovák burzsoázia politikai képviselői az első világháború idején a nyugati hatalmak háborús táborában működtek. ÜJra hangoztatjuk azt a megmásíthatatlan történelmi igazságom, ami dokumentárisan beigazolódott, hogy a nyugati hatalmak, Franciaország, Anglia és az Amerikai Egyesült Államok önakaratukból semmi esetre sem egyeztek volna bele az Osztrák-Magyar Monarchia szétverésébe és az úgynevezett utódállamok — köztük Csehszlovákia • létrejöttébe, ha az Osztrák Magyar Monarch a 1918 októberében elnyomott nemzeteinek az 1917. évi Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme által ösztönzött nemzeti felszabadító mozgalma nyomására nem omlott volna öszsze. S újra ismételni fogjuk, hogy az 1917. évi győzedelmes szovjet október nélkül nem került volna sor 1918 csehszlovák októberére, amikor megvalósult a csehszlovák állami függetlenség és létrejött a Csehszlovák Köztársaság. Kopecký elvtárs ezután részletesen foglalkozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatásával, az országunk területén akkoriban végbemenő eseményekben a lenini bolsevik párt in ernacionális szerepével, hangsúlyozva azt, hogy Vlagyimir Iljics Lenin mir *kkor a csehszlovák forradalmi tömegek vezérévé vált. Hiszen Lenin külföldi amigráclója sórán több izben felkereste országunkat. Prágát. Jól ismerte a cseh munkásmozgalmat és népünk tulajdonságait. A cseh munkásmozgalom iránti különleges bizalom alapján választotta Pr.'gát 1912-ben a szociáldemokrata párt VI. összorrjszcrrszági 'llegális konferenciájának helyéül. Kooecky elvtárs ezután hang(Tolvtatá. a 3 oldalon ) *