Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-08 / 67. szám, szombat

Korszerű iroilalomtodomáoy Waldapfel József tanulmánykötete A magyar irodalomtudomány egyik kiváló munkásának, Waldapfel József egyetemi tanárnak 1928 és 1956 között írott tanulmányaiból válogatott sorozat jelent meg a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában öt és félszáz oldal terjedelemben. Gazdag tartalmú, egészében és valamennyi részében tudományos súlyú, amellett tartalmával és feldolgozási módszerével a nem szakember számára is vonzó érdekességű munka Waldapfel professzor könyve. Tulajdonképpen végigvezet a magyar irodalomtörténet korszakain a kései középkortól kezdve a 20. század közepéig, a padovai és a krakkói egyetemen tanuló írói hivatottságú hallgatóktól József Attiláig, akinek kiszombori, tartózkodását világítja meg a leggondosabb részletkutatás alapján a kötetet befejező s „Szocialista kultúráért" címet viselő tanulmánycsoport egyik darabja. Közben a reneszánsz, a felvilágosodás, a romantika világába és a 19. század forradalmi és forradalom utáni irodalmába tekintünk be, de mindig úgy, hogy olyan tények kerülnek előtérbe, amelyekre eddig vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé figyeltek. És a tények megvilágítása a legtöbb esetben társadalomtörténeti jelentőségük olyan kapcsolataira tesz figyelmessé, amelyeknek felismerése a marxizmus megtermékenyítő hatásának köszönhető az irodalomtudomány területén. A kötet végén, a jegyzetek előtt azt olvassuk, hogy a közreadott írások legalább „tégla és mész" szerepét tölthetik be a magyar irodalomtudomány új épületében. Tegyük hozzá, hogy tégla és mész nélkülözhetetlenek az építkezéshez s Waldapfel József nemcsak időtálló kitűnő anyaggal járult hozzá, hanem az anyag újszerű felhasználását jelentő tervezéssel. A felszabadulás után, 1945-től kezdve a magyar irodalomtörténetírásban felette szükség volt új tervezésre és értékelésre, friss látásra és bátor felmutatásra. Waldapfel úttörőként az elsők között vállalkozott erre a feladatra. Fel kellett számolni a Horthy-korszak kártékony örökségét, azt a szolgalelkűséget, mellyel a fasizmust kiszolgálták, különösen a tankönyvírók, valamint a reakció torzító kísérleteit, hogy például Csokonait, a felvilágosodás forradalmasító eszméinek hordozóját főuraknak és dámáknak udvarló rokokó-költőként mutassák be, s Madáchot a nagy francia forradalom és a szocializmus ellenségének tüntessék fel. De fel kellett venni, a harcot a baloldali túlzások ellen is, mert például — amint Waldapfel írja — 1950-ben, Vörösmarty születésének 150. évfordulóján el volt terjedve az a nézet, hogy a dolgozók mostoha sorsának ez a nagyhevületű megérzője és az 1849-es magyar köztársaságot odaadással támogató forradalmi demokrata „harmadikutas" liberális volt. Fontos tennivaló volt ? magyar irodalomtörténet arculatáról eltüntetni azokat a foltokat, melyeket rajta a fasiszta korszakban a nagy írók társadalmi mondanivalójának kilúgozásával ejtettek. A kötet egyik dolgozata az irodalomtörténetírás által végzett „méltó napi munkát" emlegeti. Arany János kifejezése ez Toldy Ferenc müvére, a magyar irodalomtörténet alapjainak megteremtésére emlékezve, a múlt század hetvenes éveiben. (Ének a pesti ligetről.) Ezt a munkát akarja végezni Waldapfel József. Mit értsünk ezen a „méltó napi munkán"? A látókörünk és tájékozottságunk tágítására szolgáló kutatást, eredeti kútfők búvárlását és feltárását. Ehhez azonban kiegészítésül kell még valami, ami igen fontos: a búvárolt anyag értékelése az élő jelen, az új társadalommal együtt új kultúrát építő szocialista életakarás és tudatosság szempontjából. Ezzel a kötelességgel és követelménnyel Waldapfel professzor nem marad adósunk. Kritikai vizsgálódásainak fő elve tisztázni azt, ami előző író-nemzedékek és korszakok munkájában pozitív érték és ma is érvényes és értékes hagyomány. Nagy körültekintéssel és mértéktartással teszi ezt, nem kívánja, hogy nemzedékekkel ezelőtt úgy gondolkozzanak, mint mi. Megmondja, ami elavult, de rámutat arra, ami az irodalom fejlődésének sokszor küzdelmes menetében a művészi és a társadalmi haladás folytonosságának bizonyítéka és záloga. Mostanában olvasni lehetett, hogy egy elsüllyedt és nemrég felszínre emelt hajón rakományt találtak olyan fémöntvényből, amelynek nem ártott a mélység, ahol évekig feküdt, még csak nem is rozsdásodott. Ilyen nem romlandó s az irodalmi múlt közeli és távoli mélységeiből kiemelt anyagnak felmutatója a szocialista építés társadalmi, történeti, kulturális és nemzeti feladatait tisztán és becsületesen látó irodalomtörténész. Waldapfel József tisztában van e feladatokkal s azzal, mit köszönhet az 1945-ben felszabadult nép a Szovjetuniónak. Kisfaludy Sándor Boldog szerelméről és regéiről 1928-ban készült írásától hosszú út vezetett 1956-ig, amikor Moszkvában járt és ott alkalma volt József Attila jelentőségéről orosz hallgatóság előtt beszélni s e nagy proletárköltő orosz fordítását végző írókkal értekezni. Ha az említett 1928-as évszámra gondolunk, elképzelhető, milyen fojtogató légkör nehezedett akkor a tudományos munkálkodásra, mennyire tilos volt a reakció által diktált értékeléseket bírálni s legfeljebb a színtelen pozitivizmus téglahordása jelentett baloldaliságot s leplezte — ezt is keveseknél — az elégedetlenséget. Mikor azután elkövetkezett a felszabadulás, az értelmiségi, a tudományos munka megújhodásának napjai is beköszöntöttek és Waldapfel József mint oktató és kutató a marxizmusban megtalálta munkaterületén az annyira szükséges megújhodás iránymutatóját. Tevékenysége ezen a vonalon következetes, egyértelmű, meggyőződéses és úttévesztést nem ismerő maradt. Waldapfel József kötetében 41 dolgozat olvasható, közöttük van akadémiai székfoglaló, emlékbeszéd, alkalmi előadás, rövidebb és terjedelmesebb tanulmány. Többségük — nem számítva ide nem egészen irodalomtörténeti tárgyú utolsó csoportjukat — a felvilágosodás és a romantika költészetét és irodalmi életét öleli fel. Sok érdekeset tud mondani mint Buda és Pest irodalmi életének kiváló ismerője ugyanezen két időszakról. Katona Józsefről és Vörösmarty Mihályról 4— 4 írás szól, Csokonairól és Madáchról 3—3, de Arany Jánosról, Petőfinek Jókaival és Vörösmartyval való kapcsolatáról, Toldy Ferencről és a régi cenzúráról stb. is találunk igen érdekes oldalakat. Bármilyen terjedelmű is egy-egy dolgozat, írójuk gazdag tudásának javából merít és alapos okfejtéssel magyaráz. Tárgyához mindig a szocialista gondolkodó bensőséges és áradozástől ment szeretete fűzi. Bíráló megjegyzésünk csak egy lenne. A hatalmas anyagot felölelő testes kötet végén nincs név- és tárgymutató. Az utóbbinak fontosságát nem kell fejtegetni. Alaposabban tájékoztat a tartalomról, mint a csupán fejezetcímeket felsoroló tartalomjegyzék. Propagáciős hatású a kötetet megvásárolni készülőkre, alkalmas fokozni az érdeklődést, mintegy szárnyat ad az író mondanivalójának. A személy- és helynevek egymásutánja ösvények sorát nyitja meg a tartalomhoz, ennek súlyát átvarázsolni segíti könnyedséggé, mindenkinek juttat bizonyos részt, esetleg mintegy ígéretet tesz különleges, egyéni érdeklődés kielégítésére. SAS ANDOR Ján Čarek: Mit iu nak az állatok? Fonalat sző minden helyre, ; falra, fűre, fára, hegyre; ; szövi fonja, terjesztgeti csöllözgeti, ejtegeti... — Nem minden légy olyan kába, ; hogy befiillik hálójába; • amely ügyes s szót fogad, kijátssza a pókokat. Ti mit tudtok kicsi méhek? Virágból gyűjtjük a mézet, Véle kasba sietünk s lépvárakat emelünk. Minden sejtben napfény lelke, sűrű aranymézben ég; egy percig se éhezzenek az újszülött méhecskék! Többet tud a többi lénynél.. Póknál véknyabb 'szálat csévél, hegyeket bont, fényt varázsol, házat épít köböl, fából. Földgömb körül repül gépen lent kutat a tengermélyben. Sürgő hangya, szorgos méh — a pálma az emberé. (Fordította Sipos Győz'ó) • Hangyánk csupa sietség ' mindig munkalázban ég. Kövön, bogon, fű között ; rohan, mint az üldözött. • Miért cipel tűlevelet? Hangyalakot építenek. Nem is lakot, palotát; száz folyosót, száz szobát. (Folytatás a 7. oldalról) egyszer a szomszédtól. Prjagykinék dédapja egykor kóbor kutyákat és macskákat fogott, megnyúzta őket és eladta a bőrüket, ezért még utódait is Macskafogónak nevezték. A gúnynevek nemzedékről nemzedékre öröklődtek: Nedves, Rántott leves, Szakállas, Füttyös, Retek. És senki sem sértődött meg, megszokták. Ha egyik-másik falubelitől a rendes nevén nevezve, megkérdezték, hol lakik ez és ez, sokáig vakargatta a füle tövét, de ha az „utcai" nevét is hozzátették gondolkodás nélkül, azonnal megmutatta a házat. — Ez volfla az egésznek az oka, Akim Ivanovics? — kérdezte az elnök. — Ez bizony — felelte az öreg. — Miért kellett emiatt úgy megsértődni? Azelőtt nem vetted zokon, s most egyszerre, mintha bolha csípett volna meg. Akim Ivanovics lehajtott fejjel sokáig hallgatott. — Nem egyszerre. Már mondtam nekik — kezdte halkan. — Mondtam ... nem törődtek vele, csak kinevettek ... Ök nevetnek azon, ami az ember lelkét nem hagyja nyugton... Hát jó, elmondom ... Elvtársak — felemelte a fejét — hogy is sértődhettem volna meg, amikor hogy úgy mondjam, erről voltam híres? Ti tudjátok, hogyan éltem. A szomszédomnak Sztyepan Volginnak, téglából épített, tornácos háza volt, telivéreket tartott, mint a szélvihar vágtatott velük végig a főutcán. Pjotr Moldavannak nyájában ezer merinói juh volt. Nekem pedig egy vak kancám volt meg egy asszonyom, aki annyi gyereket szült, hogy tele volt velük a viskóm. Elgondolkoztam néha: meghalok egyszer és senki sem fogja tudni, élt-e valaha ez az Akim, nem marad utánam semmi emlék a földön. Bántott ez a gondolat. De amikor tányért kaptam a fogam közé és körülöttem mindenki elszörnyülködött, akkor szinte büszke voltam. A faluban, gondolom, háromszáz lélek lakik, de rajtam kívül senki sem tud ilyesmit. Ha másról nem is. de erről emlékeznek rám: volt nálunk egy ember, nem volt rajta semmi feltűnő, de úgy rágta a tányérokat, mint a tejeskalácsot... — Most azonban, elvtársak, nagyon fáj, ha eszembe jut, hogy bohóckodtam előttetek. Ha meghallom ezt a szót: „Tányéros", hát összefacsarodik a szívem. Ti pedig nem hiszitek, kinevettek. — Az öreg mérges pillantással mérte végig brigádvezetójét és brigádjának tagjait, akik az első sorokban ültek. — Hát most is csak annyit érek én, mint akkor, amikor tányérokat harapdáltam? Ez sehogy sem fér a begyembe! A mi brigádunké a vörös zászló, mert nálunk a legnagyobb a termés. Megkérdezik néha tőlem: hová valósi? így felelek: „A vöröszászlós brigádból való vagyok!" De így ám... Hát a lányom, a Marinka? Tegyék kezüket a szívükre, és mondják meg: kinek van még a faluban ilyen lánya? Gondolják csak el: automobilt vezet! Még a repülést is kitanulja. Űnom már ezt az automobilt — mondja — ha nem vigyázok a városban, a nagy tolongásban, fellökök egy álmos bácsit vagy egy részeget vet az ördög a kerék alá. Az ég tágasabb, ott szeretnék járni. Hallottatok már ilyet!? ... Aztán az én munkám talán nem fontos? A mi traktorosainkat meghívták Moszkvába, mert sokat teljesítettek. Az ő sikerükben van egy részecske az én munkámból is, hisz egész nyáron én hordtam nekik a vizet! Ha például késnék, vagy piszkos volna a víz, akkor talán nem érnének el olyan eredményt. De azért csak Tányérosnak hívnak. Hát mi dolog ez? Csak azért jöttem a világra, hogy röhögjenek rajtam? Tűrtem, tűrtem, aztán kétségbeesésből elhatároztam, ha azt mondják nekem: „Tányéros, csináld ezt vagy amazt" — eleresztem a felszólítási a fülem mellett. A brigádvezetőm azt mondja: elzüllöttem. Hát jó, ítéljetek el, ahogy akartok ... Büntessetek meg öt munkaegységre, akár tízre ... vagy dobjatok ki egészen a kolhozból. Ha megérdemlem ... Akim Ivanovics hangja reszketni kezdett. Fejére húzta a sapkáját, háta mögött kitapogatta a padot és leült anélkül, hogy valakire rátekinteH volna és nem szólt többé egy szót sem a gyűlés végéig. Hosszú ideig csend volt a teremben. Az elnök odahívta a brigádvezetöt: — Nem büntethetjük meg az öreget, úgy látszik, komoly sérelem érte. Akim Ivanovics felindult beszéde felkavarta a kedélyeket. — És Lagutyinékkal mi lesz? — kérdezte valaki Akim beszédének hatására. Eszükbe jutottak a falubeliek értelmetlen gúnynevei. Régen elporladtak már a földben a szomszédok tyúkjait lopkodó Lagutyin nagymama csontjai, az unokák pedig nemhogy tyúkokat, de még tojást sem loptak, sőt Andrej Lagutyin a múlt évben tolvajokat fogott el a kolhoz magtára mellett — a gúnynév mégis rajtuk maradt. Még hivatalos jegyzékekben is gyakran így írták a nevüket: Tyúkosék. Csontváz Szidort akkor keresztelték így el, amikor betegen, soványan visszatért a német hadifogságból. Azóta régen meghízott, több egy mázsánál, ez a gúnynév bizony cseppet sem illik hozzá. Rántott leves Makszim fél életében csak zsírtalan rántott levessel táplálkozott, most pedig csupán gabonából ötven mázsát kapott munkaegységeire. Rövid vita után a gyűlés titkára a jelenlévők egyhangú beleegyezésével ezt írta a jegyzőkönyvbe: „Akim Ivanovics Akszenov, minthogy személyét sérelem érte, felmentendő. A kolhoztagok mindenféle gúnyneve a mai naptól fogva érvénytelen. Ha egy kolhoztagot ezután is „utcai" néven szólít meg valaki úgy kell büntetni, mintha csúnyán káromkodott volna." Fordította: Lovas Márton EGY VÁNDOR útra kelt egy farkassal, egy kecskével, meg egy fej káposztával. Útközben egy folyóhoz értek, amelyen csak | egy keskeny palló vezetett át. A vándor egyszerre nem vihetett magával csak egyet a hozott holmiból. Nagy fejtörést okozott neki, hogyan vigye át a farkast, hogy fel ne falja a kecskét, és a kecskét, hogy meg | ne egye a káposztát? Mit gondoltok, hogy oldotta meg a vándor ezt a kérdést? Beküldte: Varga Erzsébet, VIII. oszt. tan., Bély. ÚGY TÖLTSÉTEK ki a kockákat 1-16ig terjedő számjegyekkel, hogy a sorok összege vízszintesen és függőlegesen is 34 legyen. Égy-egy számot nem lehet kétszer használni. £ Beküldte: Rákóczi Árpád, VI. oszt, tan. Gúta. MELYIK a legrövidebb út ezen a bonyolult labirintuson át? Vigyázzatok, el ne tévedjetek! Száz szeme van, még sem lát, Nem lehet ez más csak ... (Beküldte Rákóczi Árpád VI. oszt. tan. Gúta.) Hegyen-völgyön táncot jár, Hazaviszik: szegen áll. Mi az? (Beküldte Molnár Ilona, Polyány.) tik nyelte* ? FEJTÖRŐNK és találós kérdéseink helyes megfejtői közül könyvjutalmat nyertek Cibulka István, V. oszt. tan. (Szentpéter) és György István VII. oszt. tan. (Marcellháza). Dicséretben részesülnek Csizmadia Ibolya III. oszt. tan. (Farkasd), Mészáros Györgyi VI. oszt. tan. (Ögyalla), Molnár Edit (Serke), Nozdrovicki Ferenc VII. oszt. tan. (Nenice) és Pál Gábor III. oszt. tan. (Tesmag). Kérjük azokat, akik találós kérdést- é* saját készítésű fejtörőt küldenek be közlésre, feltétlenül írják meg a megfejtéseket is, mert csak úgy tudjuk őket használni. Címünk: Üj Szó szerkesztősége, Gyermekvilág, Bratislava Gorkého 10. MEGFEJTÉSEK: Találós kérdések: 1. A szövetkezeti elnök lánya, az agronómus felesége. 2. Szövőszék. • * * Többek között így lehet összerakni egy négyzetet a kivágott figurákból. H H • m [ť t y i ry 11 i n n | Q ň n HfflH I '• 'I -*! 'l r , ... • •• EPULO dfíliO J MM VÁMOS ISTVÁN Írja Bussáről: Szövetkezetünk jól fejlődik, van már dohányszá^ rítónk, tyúkfarmunk, juhaklunk. Legköze

J lebbi tervünk egy tehénistálló építése a silógödrök közelében. Én a sertéslstállót rajzoltam le. (Lent.) JANÓ IMRF: Nagyzellőről pedig a szövetkezeti dohányszárítót rajzolta le. (Balra.) Vámos Iftoan, Hussa 1J.T S7Ö 8 * 1958. március 8.