Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-06 / 65. szám, csütörtök

Építészeti érdekességek a brüsszeli világkiállításon Az atómium alsó gömbjének váza és még sok más érdekesség. Az installáció már itt is javában folyik. A világkiállítás gazdasági, tudományos, népnevelési jelentőségén kívül kedvező teret nyújt az építészeti kísérletezés számára is. Az építészeti érdekességek között mindjárt első helyen említhetjük a kiállítás központiául és jelképéül szánt atomiumot. Különlegességnek számít mind a szerkezeti, mind a formai megoldása. Hatalmas acélvázú gömbökből áll, melyek az atom szerkezetének megfelelően vannak elhelyezve a térben. Az egyes gömbök belseje kiállítási teremként szolgál, ahol a tudományos kutatás legújabb eredményeit mutatják be. A gömböket összekötő hengerekben futószaállítási teret két szintre osztotta, ezeket a holland tájra jellegzetes gátakkal választották el egymástól. Az alsó rész csatornákkal van felosztva, melyekből a vizet a felső részen elhelyezett hatalmas tartályba szivatytyúzzák, ahol majd hajókat mutatnak be. Érdekességnek számít egy elektrotechnikai vállalat épülete, amely óriási rádiócső alakjában épült. Minél inkább közeledik a brüsszeli lagokon folyik a közlekedés. A 110 világkiállítás megnyitásának napja, méter magas atomium a kiállítás beannál lázasabban folyik a munka a színhelyen. fejezése után is megmarad mint Brüsszel egyik jellegzetessége, éppúgy mint az Eiffel-torony, amely az A csehszlovák pavilonban már fo- 1889-es párizsi nemzetközi kiállítás lyamatban van a kiállítandó tárgyak alkalmával épült és azóta teljesen elhelyezése, helyén van már a VUS összeforrott a város képével. 1000 sajtó, az elektrónszekrény és Belgium külön pavilont rendez be még számos más kiállítási cikkünk. Ez az építészet számára, amelyben a láa pavilon nagy érdeklődést keltett különösen az építkezési munka kitűnő megszervezése miatt. Az építkezés előrehaladásában a csehszlovák részleg a kezdettől fogva az elsők között volt. A szovjet pavilon szintén felkeltette az érdeklődést. BeA csehszlovák pavilon tervrajza mutatásra kerülnek itt a mestersé- togatók teljes képet nyernek az orges holdak, a legújabb típusú re- szág építkezéséről. A holland részt pülőgépek, az atomjégtörő modellje tervező építészcsoport a kijelölt kiEgy elektrotechnikai vállalat pavilonja A svájci pavilonnak kedvező arányai vannak. A tervezők kerülték a bombasztikus monumentalitást. — Az alaprajz a méhkaptárhoz hasonlóan hatszögletű sejtekből áll. Az egyes kiállító csoportok külön-külön a sejtekben helyezhetik el a bemutatásra szánt anyagot. Jankovich Imre, mérnök A holland pavilon modellje A szovjet pavilon tervrajza j3ednch <S m e f a na : -j~4 Bedrich Smetana „Hazám" című ciklusa a szimfonikus hangversenyek közismert és közkedvelt műsorszáma. Mindig friss örömmel hallgatjuk Smetana hattagú szimfonikus körképét, a komponista művészi hitvallását hazája mellett. Smetana szimfonikus költeménynek nevezte ciklusát, amelyben dús és regényes helyi kolorittal megteremti és kialakítja a nemzeti művészet zenei kifejezését. Smetana hat zenekölteményében eseményeket és hangulatokat elevenít meg előttünk. Muzsikája, amely a művészi és a népi zene nemesen egyszerű egyesítése, program nélkül sem téveszti el a hatást, de a program ismerete nagyban fokozza a műélvezetet. Ezért röviden ismertetjük a mű Smetana által hitelesített programját. A moldvaparti Visegrád a régi cseh hercegek és királyok székhelye. A zeneköltő lelkében a romokba dőlt régi, büszke vár láttán megzendül a legendás dalnok, Lumir hárfája és hangja. És íme; Visegrád ősi dicsősége teljes pompájában feltámad előttünk. A lovagok innen indultak hódító útjukra és ide tértek vissza harsogó diadalénekkel. Később azonban beborult az ég Visegrád fölött. Vad csaták, pusztító ostromok dúlják fel, a ragyogó termek összeomlanak, a büszke vár szomorú romhalmazzá válik. Itt áll Visegrád pusztán, elhagyottan. Romjai panaszosan visszhangozzák Lumír hárfájának rég elnémult dalát. Moldva címet viseli a ciklus második része. Cseherdőben két patak csörgedezik. Hárfapengés, vonós pizzikatók érzékeltetik a patakok játékos mozgását. Mindig erősebb lesz a vízár és egyre szélesednek a zene hullámai is. A két patak egyesül, megszületett a Moldva. Hol sűrű erdők, hol lankás dombok, szelíd mezők között folyik tovább. A távolból erdei vadászat kürtjeleit halljuk, egy faluban vidám menyegzőt ünnepelnek. Felkel a hold, a folyó vadregényes, sziklás tájak felé siet, a zúgó, tajtékzó, örvénylő hullámok játékát a vonóskar hullámzó mozgása festi. Nagyszabású fokozás után a folyó széles, méltóságteljes hömpölygéssel megérkezik Visegrád falai alá. A harmadik rész, a Sárka, mondai anyagot dolgoz fel. Sárka, a cseh hajadonok vezére szerelmében csalódva bosszút esküszik és amazonjai élén harcba száll a férfinem ellen. A Csehország berkeiről és mezeiről című negyedik rész idillikus tájkép. Idézzük a zeneköltő programját: „Boldogsággal telik meg a szív Csehország természeti szépségei láttán. Messze terjednek dús mezői. Könnyű fuvallat száll át a rónán, a távolazam ban népünnep, az egész táj visszhangzik a tánctól, a daltól." Az ötödik rész, a Tábor, ismét történelmi festmény. A huszita háborúk elevenednek meg drámai mozgalmassággal. A mű alapját a husziták himnusza és csatadala képezi: „Ti vagytok az Isten katonái!". A komponista a husziták küzdelmeit nagyszabású korált'antázia formájában állítja elénk. Blaník, a ciklus utolsó költeménye, a Tábor gondolati folytatása. A hősök sírjukban porladozva álmodnak nemzeti dicsőségükről. Sírjuk fölött pásztorok legeltetik nyájaikat. A befejező részben indulóvá szélesedve hangzik fel a husziták dala. Smetana szimfonikus ciklusát Karéi Šejna vezényelte. A prágai karmester teljesen összeforrt Smetana muzsikájával és a zenekart is élő egésszé forrasztotta. Ogy vezényelt (partitúra nélkül), mintha a mű tartalma legszemélyesebb mondanivalója lenne. Jóhangzású koncepciója lendületesen kibontakozó gradációkra épült. Nagyon szépen sikerült a negyedik rész előadása. Smetana meleg szívvel komponálta és Šejna meleg szívvel szólaltatta meg a csehországi tájak szépségeit. megéneklő szimfonikus költeményt. A hallgatóság Karel Šejnát őszite szívélyességgel ünnepelte. Filharmóniánk ezúttal megint egyszer olyan volt, amilyennek mindig kívánjuk. A zenészek figyelmesen, odaadóan és szívvel játszottak, azt a bizonyos „igazi muzsikálást" hallottuk, ami zavartalan örömet szerez. HAVAS MÄRTA ********

* **

**** Sz. V. Obrazcov szovjet nemzeti művész bábszínháza nagy sikerrel vendégszerepel Lengyelországban. (ČTK) A prešovi kerületben 1948. februárja óta 79 új iskola épült majdnem 12 000 diák számára. Idén további 25 iskola épül. (ČTK) Michale Auclair francia hegedűművésznő több szovjet városban hangversenyezett. Körútja végén többek között ezt mondotta: „Boldog vagyok, hogy álmom teljesült, hallottam Dávid Ojsztrah játékát. Nagy művész és igen sajnálom, hogy időhiány miatt csak egy hangversenyére jutottam el. Üjra el akarok jönni a Szovjetunióba, hogy tanulhassak a kiváló szovjet zeneművészektől." (ČTK) A libereci színház Maxmüian Hájek cseh szerző Rožmberki halászok című operáját mutatta be. (ČTK) A japán Szudoszia könyvkiadó 15 kötetes sorozatot készít sajtó alá a klasszikus orosz és szovjet írók műveiből. (M.) tsssa G h med űküdS M Az alábbi sorok onnan érkeztek, ahol a borzalom legmélye együtt van az öntudat legmagasabb csúcsával, ahol férfiak és asszonyok minden nap várják a halált, anélkül, hogy reményeik halálától tartanának. Az algíri börtönből írta ezeket a sorokat Ahmed Akkas, a törvényen kívül helyezett Algériai Kommunista Párt 1957 áprilisában letartóztatott titkára. Ez az elbeszélés, amelyet a La Nouvelle Critique közölt, azokra emlékeztet, akik önön vérükkel írták az ellenállók eposzát: Akkas olvastakor Gabriel Périre és Július Fučíkra gondol az ember. Ki ne ismerné fel az algériai elítéltek búcsúszavaiban az ellenállás francia vértanúinak végrendelet-üzeneteit? A Mont-Valérientöl az algériai börtönökig ugyanúgy visszhangzanak a szavak. Semmi sem fojthatja el őket. A sötétzárkának nincs ablaka. Az egyetlen rés egy kicsi lyuk, nem nagyobb mint egy fillér, kívülről fémlapocska fedi. Nem láthatom, de hallhatom fogolytársaimat. Apránként megtanultam hangjukról felismerni és hangjukat hallgatva megismerni őket. Mély és erős hangokra füleltem, világos és élénk hangokra, a felsővárost évszázados utcák koraérett algiri gavroche-ainak derűs és gúnyos hangjára. Fiatal hangokra: a halálraítéltek java húsz-harminc évesnél nem idősebb. Szokásom minden este így hallgatni Merzak és Musztafa Allaua és Hamid, Mohamed, Gaszem és Dzsafar hangját. Különösen Dzsafarét, mert az ő zárkája épp az enyém alatt van, vele néha még szót is válthatok, este, ha felkapaszkodunk a keskeny szellöztetőnyíllásig, amely mégis beereszt a cellába egy kis-sugárnyi gyenge fényt. Az én városnegyedemben gyerek, akárcsak Gaszem. Húszéves munkások: nyomorban cserepedtek fel, munkanélküliségben növekedtek, fájdalomban formálódtak, mint minden gyarmati gyerek. Egy este megölték a városnegyed rendőrbiztosát. Fóvesztésre ítélték őket. A börtönben találkoztunk újra, mi hárman. Az első napon, amikor végre kimehettem egy magányos sétára, az oldalsó udvarról lánccsörgést hallottam. Ez volt a halálraítéltek fogházudvara. Az elválasztó fal fölött egy arc tűnt fel, majd még egy: Gaszem és Dzsafar mosolyog rám. — Mennyire lefogytál! ... Hogy vagy ? — Jól! Minden rendben! — Vannak híreid? — Jó híreim vannak, bátorság! ... Dzsafar kerek képe felragyog. Huncut szeme megcsillan. Tudja jól, hogy nyolcnapos sötét zárka után nem lehetnek új híreim. De ez nem számít. Bizalom és derűlátás — ez itt a szabály. És ha megviselten, csak egyszerűen azt mondod, hogy megy a dolog, az elítéltek maguk vigasztalnak: — Fel a fejjel, győzni fogunk! Velünk vagy nélkülünk, de élni fog! A haza fog élni. Algéria győz majd. Azután nyomban: — Semmire sincs szükséged? Van dohányod? Egy két cigarettadoboz repül át a falon. Felkapom és visszadobom. — Megbolondultatok? Van mindenem, ami kell! És hogy igazoljam állításomat, most én dobom át nekik azt a csokoládédarabot, amelyet a különzárkások az imént csúsztattak a zsebembe, amikor lassan elhaladtam ablakuk előtt. A fegyőrök felfigyeltek. El kell válnunk ... Tegnap hajnalban négy halálraítéltet kivégeztek. Az egész börtön haragtól zúgott. Mind a kétezer fogoly, a közönséges foglyokat is beleértve, 24 órás éhségsztrájkot tartott. Ma este nem kellenek, hogy balsejtelmeim legyenek. Nem tudják másnap újra kezdeni... A guillotine kétségkívül vészt jósló „pihenőt" tart vagy pedig más véres feladatra vitték, Oránba vagy Costantinebe. Mégis, ma este ... Ma este... Lassan jön az álom. Két-három órája már, hogy a mindennapi zajok elhallgattak. Olyan nagy a csend, hogy hallani lehet a szomszédos cellák foglyainak horkolását vagy szaggatott köhögését. A folyosókon és a közös termekben égnek a villanylámpák, magányosan és hallgatagon. Az éjszakai őrjárat szabályos lépteit alig hallani. Lent, néhány méternyire tőlem, ötvenkilenc halálraítélt alszik, azoknak a nyugalmával, akik már vállalták életük áldozatát. És talán mégis arra gondolnak, amikor elnyúlnak a szalmazsákon: „Ma éjszaka hátha rajtam a sor ..." Nem tudom, mikor alszom el. Álmom mély, zaklatott. Hajnali két óra. Félálomban úgy tűnik, kiáltást hallok: — Visszajönnek, testvérek, visszajönnek! Felugróm szalmazsákomról. A lámpákat eloltották, a börtön sötétbe zuhant. Ajtóm mögül susogást hallok: „A hetes zárka, a hetes zárka ..." Lent léptek zaja, a hatalmas zárakba tolt kulcsok csikorgása. És azután egy átható hang. Teli torokból kiáltja, akit elvisznek: — Isten veletek, testvérek! Bátorság, Algéria élni fog!... És ekkor az egész börtön, felriadva, fájdalmát és haragját világgá ordítja: — Gyilkosok! Gyilkosok! A lárma nő, ellenállhatatlanul, elbírhatatlanul. Morajlik, mint a bosszúállás szele, visszhangzik az épületek hatalmas boltívei alatt. Valamennyi fogoly a közös termek rácsaira kapaszkodik, üvölt az ablakokon, dörömböl a zárkák ajtaján. Kiáltásokkal és énekszóval kíséri a halálraítéltek utolsó lépteit. A lámpákat felgyújták. Hír érkezik: — Ötöt vittek el. Köztük van Merzak és Mohamed ... A homályban és a zajban nem lehetett megtudni, kik a többiek. Öten beléptek a halál előszobájába. Messziről, nagyon inessziről áthatolva az udvarok falán, egy kiáltást hallunk, tagolt és világos, büszke kihívásként hangzik: — Éljen Algéria! Éljen a függetlenség! Halála pillanatában egy fiatal elítélt így kiáltott: „Vesszen Franciaország!" De bajtársa, nyugodtan és öntudatosan, nyomban kiigazította: „Vesszen a francia kolonializmus! Éljen Algéria!" A ijyaktilónak ebben a pillanatban kell acélbarázdáiban lesiklani. Egy húszéves fiatalember feje most hull le ... De a börtön hatalmas kórusa a győzelem kiáltásába tör ki: — Éljen Algéria! Éljen Algéria! A kollektív tiltakozás, rövid megszakításokkal, még egy órán át tart, s elviszi a méltatlankodás zaját a börtön legtávolabbi, legsötétebb zugaiba is. A zord épületek egyetlen hatalmas mellkasként lüktetnek, amelyben ezernyi szív egyszerre dobban. És aztán vége van. Öten közülük már csak népünk emlékében élnek. A foglyok, ismét a szalmazsákokra zuhannak. Egy hang kiált még: — Testvérek, megbosszulunk! ... Ma este öt fiatal hang hiányzik majd a zárkák testvéri hangversenyéből. Nem szól többé sem Merzak, Mohamed sem. A többi hazafira gondolok, akiknek feje a fűrészporos kosárba hullott. Algéria ifjú harcosaira, akiket még attól a tisztességtől is megfosztottak, hogy állva háljanak meg, szembenézve a kivégző osztaggal. A hetes cella foglyának utolsó üzenetére gondolok. Csodálatos bátorság! Ki is lehetett? Dzsafar bizonyára megmondja: Lázasan a rudakra kapaszkodom: — Dzsafar! Nincs válasz. Talán nem hallotta meg... — Dzsafar! Dzsafar! Még mindig semmi. Elszorul a torkom, utolsót kiáltok, minden erőmből, úgy vágyom még egyszer hallani meleg hangját, a munkára, az életre és a vidámságra szomjazó fiú hangját!... Köröskörül érzem, fülek tapadnak a falakra, reménykedőn, választ várón... Semmi, még mindig semmi: a halál jeges csendje ez. Mindent megértünk. Akár csak Merzak és Mohamed, Dzsafar sem felel többé. A hetes zárka nem válaszol. Szalmazsákomra rogyok, elcsigázva, szemem a fakó homályba mered. Dzsafar cellája üres. Barátom, elvtársam, testvérem! ... Ojra látom derűs gyermekmosolyát a börtönudvar fala felett. Bátyjaira gondolok, Franciaország, Görögország, Kína fiaira, az előrehaladó emberiség lépteit kísérő vércsöppekre... Künn kél a nap. A fecskék csivitelnek. Lágy illatot érzek ... Annak a jázminnak kedves illatát, amely holnap a vértanuk sírján virágzik majd. ÚJ SZÓ 6 * 1958. március 12.