Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)
1958-03-04 / 63. szám, kedd
Világ proletárjai, egysü 'eiek UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. március 4., kedd 30 fillér XI. évfolyam, 63. szám. Készülünk a párt járási konferenciáira A pártkonferencia mindig nagy eseményt jelentett építő életünkben. Nem csoda tehát, hogy a járások minden pártszervezete a közelgő járási pártkonferenciára való előkészületek jegyében él. Az előkészítő munka — azonkívül, hogy a választott szervek a beszámolókon dolgoznak, a káderek kérdésében javaslatokat, megfelelő intézkedéseket tesznek — kihat politikai és gazdasági életünk minden szakaszára. A kommunisták az alapszervezetekben értékelik a feladatok teljesítését, igyekeznek minél többet tenni, hogy a párthatározatok minden pontja valósággá váljék. Ez többek között annyit jelent, hogy az üzemekben teljesfcék a tervet, a falvakon biztosítsák a mezőgazdasági termelés fokozását. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy az alapos előkészítő munkától függ, milyen gazdag lesz a konferencia vitaanyaga, s ez biztosítja a párt nagyvonalú aktivitását is. Erre annál is inkább szükség van, mert a konferenciáknak Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusa és a CSKP XI. kongresszusa előkészítésében is nagy szerepük van. S az előkészítő munkának a jelentőségét még jobban növeli az a tény, hogy a két kongresszus történelmi feladat megoldásával foglalkozik majd, a szocializmus építésének betetőzésével. Ha csak röpke pillantást vetünk vissza arra a tartalmas s mindent átfogó vitára, amely során a dolgozók a hasznos észrevételek és értékes javaslatok tömegével válaszoltak a párt levelére, ha felmérjük, hogy népünk milyen nagy lelkesedéssel ünnepelte a februári győzelem 10. évfordulóját, a pártot, a győzelem biztosítékát, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a jelen időszakban minden feltétel megvan arra, hogy a pártszervezetek teljesítsék azokat az igényes feladatokat, amelyeket a nagy mű betetőzése állít eléjük. A milliós értékű felajánlások, amelyeket a dolgozók tettek a februári győzelem 10. évfordulója és a XI. kongresszus tiszteletére, a szövetkezetesek kezdeményezése, mely szerint számos helyen négy év alatt érik el az 1960. évre előirányzott termelési szintet, és hogy a parasztok egyre nagyobb tömegekben lépnek a szövetkezetbe, alakítanak új szövetkezeteket, mind azt mutatja, hogy a párt politikáját maradéktalanul magukévá tették a dolgozók tömegei. Ugyanekkor egyre gyarapodnak, erősödnek a párt sorai a legjobb dolgozókkal. Az évzáró taggyűlések úgy az üzemekben, mint a falvakon élénk tevékenység jegyében zajlottak le. Ezekből és más jelentős tényekből a kommunista és munkáspártoknak a moszkvai deklarációban és a Békekiáltványban erőteljes kifejezésre jutó egységéből és hazánk politikai és gazdasági sikereiből indul majd ki a konferenciák előkészítésének munkája. A járások pártszervezetei, amelyek a pártmunka legfontosabb részét végzik és a párt politikájának érvényesítői, vannak hivatva arra, hogy fontos szerepet töltsenek be a szocializmus építésének betetőzésénél. Ilyen tartalomnak kell kitöltenie a járási konferenciákat. A járási konferenciák előkészítésében nagy 'jelentőségű alapot nyújt az országos vita és az évzáró taggyűlések értékelése. A vita során tett javaslatok helyes elintézése és az évzáró taggyűléseken elhangzott felszólalások s az elfogadott határozatokhoz való helyes állásfoglalás lehetővé teszi a járási bizottságok számára, hogy úgy készítsék elő a konferenciákat, hogy azokon olyan kérdésekkel foglalkozzanak, melyek egyik-másik járásban a legfontosabbak. A falusi páftmunkával kapcsolatosan nagy segítséget nyújt a pártszervezeteknek a CSKP KB — a falusi pártszervezetek munkájára vonatkozó — határozata. Világosan rámutat arra, milyen tartalommal teljék meg a falusi pártmunka, hogyan kell belekapcsolni a szövetkezetek megszilárdításának és továbbfejlesztésének munkájába, a mezőgazdasági termelés fokozásába az összes kommunistákon kívül a járás mindén tömeg szervezetét és intézményét. Számos falusi pártszervezet gazdag sikerekkel fogadja a járási pártkonferenciákat. De vannak még olyan pártszervezetek is, amelyek sokat vehetnek át a jó példákból. A konferenciákon elhangzó beszámolóknak ezért alapos körültekintéssel, a való helyzet higgadt felmérésével kell foglalkozniok mindennel, ami elősegíti a pártmunka további javulását. Igaz, hogy nehéz lesz beszélni a falusi pártmunka további javulásáról, ahol a falusi pártszervezete^ még mindig nem foglalkoztak behatóan a CSKP KB — a falusi pártszervezetek munkájával kapcsolatos — határozatával. A beszámoló nem lehet egy ember, de még néhány egyén müve sem. Elkészítésébe be kell vonni a kommunisták széles aktíváját. Erre azért van szükség, hogy az elmondottak minél konkrétebbek legyenek. Az ilyen beszámoló után komoly Vita fejlődhet ki. Hiszen a küldötteknek nemcsak joguk, de kötelességük is, hogy állást foglaljanak egyes kérdésekben, tolmácsolják alapszervezeteik álláspontját a járási pártbizottság és az egész járás pártszervezetei munkájával kapcsolatban. Saját tapasztalataikkal — az üzemekben, szövetkezetekben folytatott pártmunkáról — gazdagítsák a konferenciákat, hogy a jó módszerek, tapasztalatok közkinccsé válhassanak. A konferencia részvevői beszéljenek a politikai, gazdasági kérdésekről, tegyenek javaslatokat és határozzanak arról, hogyan valósítják meg legjobban a párt által kitűzött feladatokat. Az izsai elvtársak bizonyára elmondják majd az ógyallai járási konferencián, hogyan lendítették előre a pártmunkát a nemrég még egy helyben topogó pártszervezetben. Mondják el, mit jelent, hogy minden kommunista teljesíti a rábízott feladatot. Náluk ez azt jelentette, hogy a pártszervezet tagjai a haladó pártonkívüliekkel együtt alig néhány hét alatt — közel 400 hektár földdel — a szövetkezeten kívül álló parasztok túlnyomó részét megnyerték a közös gazdálkodás számára. Különösen a perbetei kommunisták tanulhatnak majd az izsaiak példájából, de másokra is ráfér még egy kis tapasztalatcsere. Hasonló példákkal találkozhatunk más járásokban is úgy a falvakon, mind az üzemekben. Ezért tegyünk meg mindent a konferenciák előkészítése során, hogy azok nemcsak jó iskolául szolgáljanak a kommunisták számára, de erőteljesen arra serkentsék a z összes dolgozókat, hogy nagy akarással vegyék fel a harcot a feladatok teljesítéséért, a szocializmus betetőzéséért. Nagyobb hatékonyság, jobb munkaszervezés, amit dolgozóink a CSKP KB határozatának megvalósításától várnak A BANSKÁ BYSTRICA-I KERÜLET GÉPIPARI DOLGOZÓINAK KONFERENCIÁJA Piesokon tartották meg a Banská Bystrica-i kerület gépipari vállalatai dolgozóinak konferenciáját, amelyen a termelés hatékonyságának növeléséről és az ipar irányításának új alapelveiről tárgyaltak. A konferencia résztvevői a tárgyalások befejezése alkalmával határozatot fogadtak el, mely szerint 1958 március végéig többek között alaposan megismertetik a gépipari üzemek minden dolgozóját a párt határozatával, a tervfeladatok teljesítésével és túlteljesítésével megteremtik a feltételeket az új szervezés és irányítás alapelveinek érvényesítésére. Azt is elhatározták, hogy a fejlettebb munkakollektívák, mint például a Piesoki Gépgyár, védnökséget vállalnak fiatalabb gépipari munkacsoportok felett, hogy ily módon a tapasztalatok és ismeretek cseréjével még jobban hozzájáruljanak a terv fő feladatainak túlteljesítéséhez és a munkatermelékenység növeléséhez. A J. DIMITROV ÜZEM VEZETŐ VÁLLALAT LETT. A CSKP KB-nak az ipar és az építészet irányítása gazdasági hatékonysága növeléséről szóló határozatát a bratislavai J. Dimitrov Köztársasági Renddel kitüntetett Üzem dolgozói is részletesen megtárgyalták. Az üzem jövendő helyzetéről és arról, hogy mit várnak az új szervezéstől, Dušan Svoboda főmérnök a következőket mondta: „Az új szervezetben üzemünk vezető vállalat szerepét kapta, és a jövőben az agrokémiai technológiai intézeten kívül két műselyemfonalés viszkózafonal-üzem — a bratislavai Béke-üzem és a senicai Slovenský hodváb is hozzánk fog tartozni. Ez az intézkedés megalapozottnak látszik egyrészt a vállalaton belüli rentabilitás növelése, másrészt a más vállalatokkal, szállítókkal és fogyasztókkal való viszony szempontjából. A vállalat a hagyományos vegyiipari gyártmányok, mint például kénsav, műtrágya stb. mellett főleg a növénykultúrák kártevőit pusztító eszközök, gumigyári vegyszerek stb. gyártásával fog foglalkozni. Az áruelhelyezőkre háruló fontos feladat feltételei megkövetelik, hogy gyártmányainkat a tervben meghatározott minőségben és mennyiségben állítsuk elő. Az új szervezés támogatja az áruelhelyező alkalmazottak kezdeményezését, ami a.kereslet mélyreható kutatásában és a fogyasztók követélményeire való rugalmasabb reagálásban nyilvánul meg." A NYITRAI KERÜLET SZAKSZERVEZETI DOLGOZÓI NÉPGAZDASÁGUNK IRÁNYÍTÁSÁNAK ÜJ MÓDSZEREIRŐL Nyitrán a napokban tartották a kerületi szakszervezeti tanács ülését, melyen egyéb problémákon kívül a CSKP KB-nak az ipar és az építészet irányítása gazdasági hatékonysága növelésének alapelveiről szóló határozatról is tárgyaltak. A CSKP KB határozatából és Viliam Široký elvtárs beszámolójából következő intézkedések értelme és célja megvilágításának érdekében a szakszervezeti szövetségek kerületi bizottságai aktívákat rendeznek a gazdasági dolgozók és a szakszervezeti funkcionáriusok számára. A szakszervezeti nevelés kabinetjeinek közvetítésével előadássorozatot és a kabinet központjaiban beszélgetéseket és konzultációkat rendeznek. Az ülés résztvevői a tárgyalások befejezése során további intézkedéseket fogadtak el a szocialista munkaverseny megjavítására. A nyitrai kerület szakszervezeti dolgozói arra törekednek, hogy minden vállalatban, üzemben és minden munkahelyen teljes mértékben kifejlesszék a szocialista munkaversenyt a CSKP XI. kongresszusának ^szteletére. KIBŐVÍTIK AZ ÁSVÁNYI KINCSEK KUTATÁSÁT Az ipar irányítása új szervezésének bevezetésével összefüggésben a kelet-szlovákiai ásványkutatók az érckészletek feltárásával népgazdaságunk számára szükséges más ásványok kutatásában is segédkeznek. Szerződéssel vállaltak kötelezettséget a prešovi Csehszlovákiai Állami Sóbányákkal sólelőhelyek félkutatására. Prešov északi körzeteiben fúrószondákkal fogják megállapítani a sótartalékokat, nyomással vizet vezetnek a feltárt lelőhelyekbe és segédkeznek a sóoldatok kiszivatytyúzásában. E munkák elvégzése jelentősen meggyorsítja a kutatómunkákat a további új sólelőhelyek feltárásánál és csökkenti a termelési költségeket. A kelet-szlovákiai érckutatók ily módon a fúrószerkezetek kapacitásának teljes kihasználásával kétmillió koronával akarják növelni az idei kutatómunkák tervét. Bányáink kommunistái a szénfejtés növeléséért folyó harc élén Egészüzemi bányászkonferenciákról jelentik: Vasárnap, március 2-án legnagyobb szénbányáinkban egészüzemi pártkonferenciákat tartottak. A Handlovai Nagybányában rendezett konferencián az SZLKP KB küldöttségét Rudolf Strechaj, az SZLKP KB irodájának tagja, a Megbízottak Testületének elnöke vezette. A Novákyi Béke-bányában rendezett konferencián az* SZLKP KB küldöttségét Vojtech Daubner, az SZLKP KB irodájának tagja, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöke vezette. A konferenciákról a következőket jelentik: Handlová A handlovai konferencián a vitában felszólalt a párt küldöttségének vezetője, Rudolf Strechaj elvtárs. Felszólalásában méltatta annak a határozatnak a jelentőségét, amelyet Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának irodája fogadott el a szlovákiai szénbányákkal kapcsolatban. Elemezte a CSKP KB leveléről szóló országos vita eredményeit a bányákban, és rámutatott annak szükségességére, hogy hiánytalanul váltsák valóra a Handlovai Nagybányában is Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának február 25-i határozatát az ipar és az építészet irányítása hatékonyságának növeléséről. A vita után a handlovai konferencián határozatot fogadtak el a munkaszervezés és a politikai nevelőmunka megjavítására. Nováky A Novákyi Béke-bánya kommunistái az egészüzemt konferencián önkritikailag értékelték munkájukat Leszögezték, hogy a tavalyi elmaradozás után ebben az évben már sikerült teljesiteniök, sőt túlteljesiteniök a tervet. Hiszen januárban a Novákyi Béke-bánya volt az, amely 104.5 százalékos teljesítésével a szlovákiai szénbányák között folyó verseny élére került. A szlovákiai szénbányák fejtési feladatai hónapról hónapra növekednek. Erről beszélt felszólalásában az SZLKP KB küldöttségének vezetője, Vojtech Daubner elvtárs is. A Béke-bánya bányászai az országos konferencia alkalmából megszilárdították eredeti felajánlásukat, amelyet a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére tettek, ígéretet tettek arra, hogy az első negyedévben 8000 tonna szenet fejtenek terven felül. A galántai GTÁ is felkészült a tavaszi munkákra Az S-4-es kombájnt Ollé Béla kombájnossal együtt ja- Övári György, Gaál Ferenc és Győry Boldizsár egy Zetor vítja Mészáros László. javítása közben. A z idei enyhe tél már a vége Jelé közeledik. Hamarosan megindulhatnak a tavaszi mezőgazdasági munkák. A tavaszi munkák megindulásához természetesen elsősorban gép- és traktorállomásaink jó felkészültsége, akcióképessége szükséges. Egyre-másra érkeznek a büszke jelentések, ez is, az is elvégezte a tavaszi munkákhoz szükséges gépek javítását, megkötötte a szerződéseket, összeállította tervét. Ezek között van a galántai gépállomás is. Az első menethez szükséges gépeket és eszközöket: mütrágyaszörókat, vetőgépeket, hengereket, fogasolókat, boronákat, simítókat 100 százalékban, a traktorokat 80 százalékban kijavították. Ugyancsak felkészültek már a tavaszi munkák második ütemére is: a kaszálásra, takarmánysilózásra, sarabolásra. A tizenöt brigádközpont közül vezetnek a galántai, vízkeleti, vezekényi és a tallósi, legjobban lemaradt a diószegi, amely csak 78 százalékra teljesítette tervét. A gépállomás terve 105,100 átlaghektár, ebből február 20-ig már 83 676 hektárra megkötötték a szerződéseket a járás 21 szövetkezetével. A többire az állami gazdaságokkal és az egyénileg gazdálkodó parasztokkal, esetleg más járásokkal kell szerződést kötnie. A gépjavítások terén elért szép eredmények elsősorban Tankó Gyula, Csmelka Mihály — aki 1956-ban mint a kerület legjobb mestere, elismerésben részesült —, Kollárik Vilmos (hidaskürti brigádközpont), Kontár Zoltán (taksonyi BK), Kovácsik János (vízkeleti BK) és Ruzsics János (felsöszeli BK) érdeme, de a sikerekhez a GTÁ mind a négyszáz dolgozója szorgalmas és lelkiismeretes munkával járult hozzá. A tél folyamán azonban nemcsák a tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges gépeket javították ki, nagy ütemben folyik a kombájnok javítása is. Minden kombájnos egyúttal kitanult vagy begyakorolt lakatos is, maga végzi gépe karbantartását, javítását. r\rülünk a galántaiak sikereinek ^ s reméljük, hogy rövidesen a diószegi brigádközpont is behozza a lemaradást és büszkén jelenti: Száz százalékra elkészültünk a javításokkal. T. A.