Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-13 / 44. szám, csütörtök

A szocialista-realista színművészet nagy alakja H etvenöt évvel ezelőtt, 1883. február 13-án született Jev­genyij Bagratyionovics Vahtangov, az orosz szocialista realista színmű­vészet egyik kiváló úttörője, Szta­nyisziavszkij tanítbánya és kortársa. Vlagyikavkazban született orosz­örmény családban. Ifjúkora óta von­zotta a színház és ezért tanulmá­nyainak befejezése után a színészi pálya mellett döntött. Moszkvába ke­rült és Adasev stúdiójában ismer­kedett meg a színjátszás alapjaival. A színiiskola elvégzése után egy­ideig szerepeket játszott, majd kizá­rólag színházi-pedagógiai tevékeny­séget folytatott. Sztanyiszlavszkij művészi módszerének lelkes propa­gálója volt és a mester nem egy­szer jelentette ki tanítványáról ..Jobban tudja kifejteni rendszere­met, mint jómagam". Vahtangov számára a színház nem a polgári felfogásban értelmezett „világot jelentő deszkákat", hanem magát az életet jelentette. A szín­padon mindenekelőtt egészséges, összetartó, művészi kollektíva össze­hozására törekedett, mert ebben látta a siker kezdetének kezdetét. Egyik tanítványa, N. Gorcsakov ezt írta róla: „Nemcsak mint hivatásá­nak mesteréhez mentünk tanulni Vahtangovhoz, hanem mint nevelő­höz, az élet tanítójához közeledtünk hozzá.*' Vahtangov legnagyobb rendezői si­kereit az orosz klasszikusok és a világhírű külföldi drámaírók darab­jainak színrevitelében aratta. Sike­rének titka realista alkotó felfogá­sában rejlett. Hadat üzent a színda­rabokban megnyilvánuló mindenfajta idealizálásnak és misztikumnak. A? életet, a valót, a gyakran könyör­telen igazságot akarta bemutatni. Az általa rendezet* darabok előadá­sain a közönség előtt lehullott a le­pel a polgári társadalom züllött er­kölcseiről, aljas és kegyetlen lényé­ről. Jellemző példa erre egyik elvi vitája az igazi művészetről az előbb említett Gorcsakovval. Csehov Lako­dalom című drámájának jellegéről folyt a vita. — ön sohasem rendezett még Cse­hov-darabot, Jevgenyij Bagratyiono­vics? — Elbeszéléseit vilApm színre. Na­gyobb darabokat nini rendeztem A stúdióban néhány évvel ezelőtt be akarták mutatni a Lakodalmat. — Mi a gimnáziumban játszottuk. — «ól? — Mulatság volt megismételni minden előadást. — Ön szerint tehát a Lakodalom vidám esemény az életben? — Természetesen. — És Csehov felfogásában? — Nem éppen. — Kinek van akkor igaza? — Meglehet, hogy Csehovnál ez nem is az életfolytatta Jevgenyij Bagratyionovics — nem élet az, ahogy Csehov elbeszéléseiben élnek. Mindnvíjan táncolnak, mulatnak, vi­gadoznak annak „rendjén-módján" megülik a lakodalmat. Még egy hi­vatalnokot is, „megvásároltak" ez­zel, de *ez nem az élet! Azt hiszik, hogy élnek, pedig a valóságban mint­ha valaki kötéllel rángatná őket, s azt mondaná nekik: „így csináljá­tok". Ezért táncolnak, veszekednek, összebékülnek, isznak, esznek, sze­retnek, gyűlölnek, vesznek, elad­nak ... — S ez nem misztikum? — kér­deztem kissé bizonytalanul. J. B. Vahtangov BOMBA Jaroslav Balík fiatal cseh rendező érdeme a cseh filmgyártás új si­keres műve, a Bomba. A Bomba nem készült szenzációkeltésre, té­mája sem emelkedik ki a hétköznapok szürke­ségéből. Amivel leköti a néző figyelmét és ér­deklődését — az idő­szerűsége és jellemáb­rázolása. Történetének hősei egy vidéki kisváros mindennapi pozitív és negatív alakjai. A vá­roska épít, de lakói kö­zött akadnak, akik nem átallanak iszákossággal és műszakok kihagyá­sával ártani a közös ügynek. Az emberek életében alapvető fordu­lat akkor következik be, amikor a buldozér egy fel nem robbant, időzí­tett bombát hoz fel­színre a romhalmaz alól. Halálos veszély fenye­geti a környéket és a tűzszerészek segítsége késik. Ekkor avatkozik ZENICA Jovan Zsivanovics és Miloš Sztefanovics ju­goszláv UFUSZ filmje szintén az új élet épí­tésében felmerülő prob­lémákat tárgyalja. In­tim jellegű egyéni konfliktusokról van szó, melyek azonban mégis szorosan összefügnek a társadalmi problémák­kal. A legfőbb, amit e problémákban felvet: az ember átnevelődése az új világot építő kol­lektívában. Ezzel a lé­lektani-társadalomfej­lődési folyamattal ta­lálkozunk Bora és Dív­na esetében is. Az asz­szonyka férjéhez, egy gépészmérnökhöz költö­zik a boszniai Zenica be a „sors kifürkészhe­tetlen akaratába" há­rom önfeláldozó ember — emberi hibákkal ter­helt mindennapi alakok — és életük kockázta­tásával az utolsó perc­ben elhagyott kőbányá­ba szállítják a bombát. A film drámaiságának ereje éppen a veszély pillanatában nyilvánul meg, amikor az eddig torzsalkodó, széthúzó emberek közösségbe tö­mörülnek a közös ve­szély elhárítására és együtt aggódnak táisaik életéért." Az egyéni alakítások közül a legmegnyerőbb Zdenék Štépánek volt Vokáč építésvezető sze­repében, amelyben von­zó élethűséggel szemé­lyesítette meg a politi­kailag fejlett, nagy élet­tapasztalatokkal és lé­lektani ismeretekkel rendelkező, az embe­rekkel bánni tudó szak­szervezeti funkcioná­riust. Kitűnő alakítás volt még Ottó Lackovič szerepe is. ipartelepre. Eleinte meg akar szökni, mert ször­nyű lakásviszonyok kö­zött élnek és férje úgy­szólván minden percét a gyárnak szenteli. A két ember igaz szerelme azonban a film végén leküzdi a köztük bekö­vetkezett pil.anatnyi szakadást és kitartásuk jutalma a népi állam­tól kapott új lakás. A film szerény, meg­nyerő képet ad komoly egyéni és társadalmi problémákról. (L) — Mi? — Az, hogy Csehov darabjainak alakjait valaki kötéllel rángatja. — Nem, ez Csehov darabjai szín­padi rendezésének egyedül lehetsé­ges megoldása —' válaszolta váratla­nul felvidulva Vahtangov. Legnagyobb rendezői sikereit E.; Hauptmann, N. Maeterlinck, G. Ber­ger darabjaiban aratta. Ezekben a darabokban küzdött az élet idillikus, polgári felfogású ábrázolása ellen. Hangoztatta, hogy a művészet a nép tulajdona, ezért érthetővé kell ten­ni a nép számára. Mindenkor hang­súlyozta a művész nagy felelősségét a néppel szemben. A forradalom hangját szólaltatta meg az orosz klasszikusok darabjaiban. A szocialista forradalom győzelme után lelkesen fog az újfajta szocia­lista realista színművészet alapjainak lerakásához, önfeláldozóan szolgálja a forradalom ügyét korán "bekövet­kezett haláláig. Több stúdió pedagógusa volt, szín­művész-nemzedékek nevelődtek fel vezetésével. tolsó művében, Gozzi Turan­dot-jának rendezésében for­malista hibákat vetett szemére az akkori kritika. De ez sem homályo­síthatja el Vahtangov művészetének úttörő jelentőségét, melyet Luna­csarszkij, a szovjet kormány első közoktatásügyi népbiztosa e szavak­kal jellemzett a Krasznaja gazetá­ban a Vahtangov Színház együttesé­nek 1928. évi párizsi vendégszerep­lése alkalmából: „A Vahtangovról el­nevezett fiatal színház óriási művészi skálával rendelkezik, ÉS ezért jelen­tős mértékben jellegzetes képviselő­je lehet egész színművészetünknek. Ligy vélem, Európa most megismer­kedhet komoly és kétségtelenül di­cső korszakunk nehéz, nehezen ért­hető, máskor meg könnyel, vérrel és verejtékkel telített művészi visz­sza tükröződéseivel." Akik a Vahtangov Színház cseh­szlovákiai szereplése alkalmával lát­ták előadásait, teljes mértékben iga­zat adnak Lunacsarszkij értékelésé­nek. L. L. A KLEMENTÍNUM Európa egyik legrégibb főisko­| Iája, a prágai Károly Egyetem i ma már szinte elképzelhetetlen a 1 Klementínum, az ősi óvárosi épü­i lettömb nélkül. Nevét az egykori 1 szt. Kelemen (csehül Klement) \ templomtól és a hozzátartozó do­i minikánus kolostortól kapta. ' A XVI. században ezt is a jezsui­i ták foglalták el, felépítették a | szt. Szalvátor templomot s az új t épületet, amely a mai könyvtár­{ alapja. J A Klementínum egész sor tör­! ténelmi eseményben játszott fon­t tos szerepet. A harmincéves há­ború korában ebből az épületből állították meg a diákok a svédek rohamát a Károly hídról az óvá­ros ellen, s ezzel megmentették Prágát. Az 1848-as forradalomban itt volt a forradalom vezérkará­nak székhelye, itt tartották fog­va Thun herceg helytartót is. A történelem folyamán sok ki­váló tudós működött a Klemen­tínum falai között, elsősorban Ty­cho de Brahe, aki a Klementí­num tornyáról végezte csillagá­szati megfiqyeléseit. Az épületkomplexumban — a Klementínum a prágai Vár után Prága legnagyobb épülete — ma négy könyvtár működik. A legré­gibb, legnagyobb és legértékesebb közülük a vagy másfélmillió köte­tet őrző Egyetemi Könyvtár. Kin­csei közül elsősorban a 6000 régi kéziratot kell megemlíteni. Ezek között a világon egyedülálló da­rabok is vannak a középkori Eu­rópa minden kultúrált országából, mint pl. görög nyelvű Pláton-má­solatok a reneszénszkorabeli Itá­liából, Tycho de Brahe könyvtá­rának 50 kötete, a Niebelungen­kézirat egy töredéke a XIII. szá­zadból, itáliai Arisztotelész-kéz­irat Corvin Mátyás király könyv­tárából, alkimista receptkönyvek, Oxfordból és Cambridgeből szár­mazó Wiclif-másolatok, vagy Adalbertus Raconis de Ericinio, a párizsi Sorbonne 1355. évi rek­torának írásai. A Klementínum 9 olvasótermé-1 ben sok ezer hazai és külföldi J érdeklődő, egyetemi hallgató és ] tudós tanulmányozza a felbecsül- < hetetlen értékű gyűjteményeket. ] (szily) ] FELLEBBEN A TITOK FÁTYLA? iába keresnénk a világirodalom történetében B. Traven író életrajzi adatait. E név alatt olyan ember rejtőzik, akinek származásá­ról, életéről, semmit sem tudunk, aki mindeddig az ismeretlenség ho­mályába burkolódzott. Már nagyon sok legenda keletkezett róla, de ed­dig még nem sikerült megtudni, hogy ki ez a titokzatos ismeretlen. Harminc éve kutatják kilétét. Tra­van könyvei izgalmasak és nagy si­kereket értek el a világirodalomban. Könyvei milliós példányszámokban je­lentek meg, köztük a Sierra Madre kincse, a Fehér rózsa, a HalSlhajó, az Akasztottak lázadása, A taliga stb. Nem tudni ő-e a müncheni Fred Ma­ruth nevü író, akit annak idején a Ba­jor Tanácsköztársaság után halálra ítéltek és sikerült megmenekülnie, vagy az Egyesült Államokban szüle­tett svéd, vagy megszökött amerikai tengerész, dán vagy sötétmúltú „szí­nes ember," Harminc évig sikerült e nagyszerű könyvek szerzőjének a nyilvánosságot félrevezetnie, illetve teljes bizonyta­lanságban tartania. Nem voltak róla képek, nemzetisége miatt viták támad­tak és a legkalandosabb feltevések terjedtek el róla. így pl. Mexikóban két verzió járta. Azt mesélték, hogy Traven a déli államok egyik négere, akinek egy úgynevezett „faji kihágás" miatt menekülnie kellett és üzleti okokból nem akarja származását, fa­ját elárulni. A másik elterjedtebb verzió az, hogy Traven egyáltalán nem létezik, hanem csupán egy írókollek­tíva cégtáblája, mely Traven-könyve­ket gyárt hasonlóképpen mint a Tar­zan-könyveket. Újabban azonban Mexikóban egy érdekes leleplezés került napvilágra. Senor Rafael Arles Ramirez lebbentet­te fel egy kicsit a fátylat, aki közel­állt a könyvkiadáshoz és a filmhez. A spanyol polgárháború idején Mexi­co-Cityben A taliga. Az akasztottak lázadása, Híd a dzsungelben. Halál­hajó c. Traven-könyvek eredeti kéz­iratait árvereztette el a köztársasági kormány javára. Rafael Arles Ramirez annyit árult el, hogy húsz év alatt sohasem látta Travent és csak egyedüli fordítóval, Esperanza Lopez Mateos asszonnyal érintkezett. 1947-ben Rafael Arles Ramirez kiadóvállalatot alapított Tra­ven-könyvek kiadására. Az első novel­láskötetet Mexikói elbeszélések ko­sara címeh adta ki. A kiadás á mexikói könyvvásár megnyitásakor jelent meg. A kiállításon az amerikai Life c. lap nevében röplapokat oszto­gattak, melyeken annak a kérdésnek megválaszolására, hogy ki Traven, a lapkiadó 3000 dollár jutalmat igért. Erre valóságos hajtóvadászat indult meg Traven felkutatására és leleple­zésére. Valamelyik szenzációt hajhászó újságíró Traven öngyilkosságáról és temetéséről számolt be, mire maga az élő Traven is hevesen tiltakozott. Senor Rafael Arles Ramirez most bevallotta, hogy a Life által kitűzött jutalmat ő találta ki, mert ezzel akar­ta az újonnan indult kiadóvállalatot lábra állítani. Ez fényesen sikerült, mert a könyvnek első kiadásét rövid idő alatt szétkapkodták és a könyv alapján készült filmnek is jó reklá­mul szolgált. Egy Wolfgang Cordan nevű német újságíró, aki Mexikóban járt, szintén igyekezett behatolni ebbe a titokba. Hogy mennyire szavahihető az illető, azt nem tudjuk megítélni, minden esetre érdekesek leleplezései. Most már kíváncsiak vagyunk arra, hogy fog erre maga Traven reagálni. SLjT ordan megállapítása szerint Hv 1920. táján egy skandináv származású fiatalember jött Berlinbe, ahol egy anarchista-szindikalista kör­ben fordult meg. Ez a csoport össze­köttetésben állott a nácik által a má­sodik világháborúban az oranienburgi koncentrációs táborban később meg­gyilkolt Erich Műhsam baloldali íróval. A csoportnak kis könyvkiadóvállalata is volt, mely akkor a fiatal Bendrich Torsvan dán író első írásait is kiadta. Hogy kijátsszák a rendőség et, később a fiatal Írót Ben Travenre keresztel­ték és a Halálhajó című könyve már egy nagyobb kiadónál jelent meg, ahol megkezdődött Traven győzelmes fel­emelkedése és karrierje. Traven a húszas évek közepén ment Mexikóba, ahol először Tampico olaj­mezőin tartózkodott. Könyvei elárul­ják, hogy ezt a vidéket alaposan ismeri. Később, 1925-ben Mexikó déli államában, Chiapasban járt. El volt bűvölve a gyönyörű vadregényes vidék természeti szépségeitől, valamint büszke indián törzseitől. Traven sok évig élt Chiapasban. Innen származ­nak legszebb mexikói tárgyú könyvei, Traven akkoriban egy tudományos expedícióhoz csatlakozott, melyet a fővárosból néhány kormánytisztviselő, tisztek és katonák kísértek. Erről a látogatásról visszamaradt egy fény­kép, amelyen Traven is látható. A ké­pet egy Las Casaban élő német szár­mazású volt ügyvéd hagyatékában ta­lálták meg. Sokan azt állítják, hogy ez az ügyvéd, valamint egy El Realban letelepedett Bulnes nevű spanyol szár­mazású erdőtulajdonos család szolgál­tatták Travennak regényei megírásá­hoz a legtöbb anyagot. Anyaggyűjtés céljából az író hosszabb ideig tartóz­kodott az őserdők közelében, ahol ma­hagóni és egyéb értékes bútorfákat termeltek ki. Innen vette regényeinek fő alakját is. Traven mindig a háttér­ben kívánt maradni, óvakodott att(51, hogy lefényképezzék, sőt amerikainák adta ki magát. Később Traven mind­két családdal összeveszett és utána talán 15 évig Las Casaban nem is mutatkozott. Vagy öt évvel ezelőtt megérkeztek Las Casaba egy filmvál­lalat kiküldöttei, tiogy az Akasztottak lázadása regényrészleteit ott filmez­zék. Egy ott élő dán származású idegenvezető kalauzolta őket. Feltűnt neki egy tipikus skandináv arcú Ba­rátságtalan ember, aki amerikainak és Traven megbízottjának adta ki magát. A szállóban vonakodott magát aláírni. Végül is sok unszolásra az angol ne­vét írta oda. Búcsúzáskor, amikor au­tóba szálltak, az idegenvezető dán nyelven így búcsúzott tőle: „Jó utat kívánok, Traven úr". A megszólított összerezzent és rákvörösen gyorsan elhajtatott. M indeddig senki sem cáfolta meg, de nem is erősítette meg eze­ket az állításokat. Egyelőre Traven neve név marad, mely alatt senki sem tud elképzelni valamilyen emberi ar­cot. Traven eddig bebizonyította azt, amit kijelentett: célja megmaradni a szavak munkásának arc nélkül és hoz­zá akar járulni az egyszerű nép jobb életéhez. (g—k—) Mire felel és mire nem Aligha van a Szovjetunióban olyan intézmény, amelyhez annyi különféle és időnként egészen elképesztő kér­déssel fordulnának a moszkvaiak, mint a telefontudakozóhoz. Az egyik tudományos kutatóintézet aziránt érdeklődik, melyik vállalat tudna felszerelni egy gépet az intézet műhelyében. Műkedvelő színjátszó­csoport tagjai arra kíváncsiak, hol kaphatnának kölcsönbe bizonyos jel­mezeket. Diákok kérdezik, melyik múzeumban ismerkedhetnek meg az indiai művészet elemeivel... Egy tehergépkocsi-sofőr tudni sze­retné, hogyan közelíthetné meg a Szkládocsnaja utcát. Valia Balakirjeva a térképhez lép, azonnal diktálja, s munkatársnője máris mondja a tele­fonba a legrövidebb útvonalat. A drót túlsó végéről türelmetlen női hang hallatszik: — „Kérem, mondják, meg, hol tartózkodik jelen­leg a moszkva-vlagyivosztoki expressz, amely tegnapelőtt hagyta el a fővá­rost?" Az érdeklődő megmagyarázza, miért kíváncsi erre. Szomszédnője a T á)voV-Keletre utazott férjéhez, de férjének közben sürgősen Sztálingrád­ba kellett repülnie. Az érdeklődő fi­gyelmeztetni akarja szomszédasszo­nyát, hogy forduljon vissza. Előfordul persze az is, hogy egé­szen váratlan kérdéssel lepik meg a A MOSZKVAI TUDAKOZÓ tudakozó-szolgálat munkatársait. Ha az iroda nem tud azonnal választ adni, megmondja, hová forduljon az érdeklődő. Néha bizony igen furcsa kérdések akadnak. Például ilyenek: — A Szovjetunió melyik színházában játszották a Teli Vilmos című ope­rát? — Mikor született a japán csá­szár? stb. Az instruktorok minden évszakban előre előkészítik a várható gyakoribb kérdéseket. Tavaszra felkészülnek a növényekkél, a trágyázással kapcsola­tos kérdésekre, nyáron az üdülőkről és kirándulóhelyekről gyűjtenek anya­got. A tudakozó-szolgálat naponta meg­kapja az idöjárásjelentést. Két órán­ként pedig jelentést kap a hőmér­sékletről. Ez mindenkit érdekel, a ku­tatómunkát végző tudósokat ugyan­annyira, mint az anyákat, akik tudni szeretnék, hogyan öltöztessék fel gyer. meküket. Az egyik nap rendkívül ritka kér­déssel fordultok a tudakozószolgálat­hoz. Egy diák kérte, hogy segítsenek megoldani a számtanpéldáját, mert mint mondta, sehogy sem jön ki az eredmény, a szülei pedig nincsenek otthon. A mindenttudó moszkvai felvilá­gosító- tudakozó - szolgálat azonban ezúttal megtagadta a választ... Az Ogonyok nyomán ÜJ S7,0 7 * 1958. február 13.

Next

/
Thumbnails
Contents