Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)
1958-02-08 / 39. szám, szombat
Százmillió munkás dolgozik az öntözőberendezések építésén A Kínai Népi Képviselők Országos Gyűlése Peking (ČTK) — A Kínai Népi Képviselők Országos Gyűlése V. ülésszakának február 6-i ülésén a képviselők főképp a termelés és az építés kérdéseivel foglalkoztak. Fu Co-ji, vízgazdálkodásügyi miniszter rámutatott az öntözőberendezések széleskörű óriási jelentőségére. Októberben a Kínai Népköztársaságban 23 millió, novemberben már 67 millió, decemberben pedig 80 millió munkás dolgozott az öntözőberendezések építésén. Ezek száma ez év januárjában már százmillió főre emelkedett. Fu Co-ju hangsúlyozta az elvégzett munka gyorsaságát és jó minőségét és közölte, hogy 120 nap alatt teljesítették az egész évi tervet és újonnan csaknem 7 millió hektárnyi földet árasztottak el vízzel. Nie Kuo-csing képviselő beszámolt a gyapottermelésről Hupej tartományban, ahol a gyapottermelés öt év alatt 62 százalékkal emelkedett. Tibet képviselője rámutatott Csinghaj tartomány példáján arra, miképpen fejlődnek az azelőtt elmaradt nemzetiségi területek. E tartomány parasztjainak már 99 százaléka tagja a földműves termelőszövetkezeteknek. Az ipari termelés 1949-hez viszonyítva 52-szeresére, a gabonatermelés 1957-ben az 1956. évhez viszonyítva további 21 «zázalékkal emelkedett. További képviselők, akik között neves írók, pedagógusok és tudósok vannak, felszólították az ülést„_ valamint minden értelmiségi dolgozót, fejtsen ki széleskörű propagandát a kínai írásjeleknek az ABC-betűire való átültetéséért. A Kínai Népköztársaság vezető álíamférfiai a Kínai Népi Képviselők Országos Gyűlésének V. ülésén Pekingben. Balról: Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke, helyettese Csu Te, Csou En-laj, az Államtanács elnöke és helyettese Peng Te-huaj. Az azerbajdzsani kőolajipar túllépte az 7960. évre megállapított szintet Moszkva (ČTK) — Az azerbajdzsani kőolajipar már túllépte azt a színvonalat, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán megszavazott irányvonala az 1960. évre írt elő. Ezt Azerbajdzsán Kommunista Pártjának e napokban Bakuban tartott XIII. kongresszusán jelentették. A kongresszuson több érdekes tényt soroltak fel, és beszámoltak az új kőolajlelőhelyek feltárásáról. A kőolaj és gáz lelőhelyei már most nagyon fontos szerepet töltenek be az azerbajdzsani tüzelőanyag és gáz termelésében. A kongresszuson rámutattak a köztársaság gép-, vegyi- és kohászati iparának hatalmas fellendülésére. Azerbajdzsán a villanyáram egy főre eső termelésében már túlszárnyalta Japánt, Olaszországot és Franciaországot. Moszkvában megalapították a Szovjet-Csehszlovák Barátság első szervezetét Moszkva (ČTK) - A Szovjet-Csehszlovák Barátság Társasága, amely Moszkvában 1958. január 1-én alakult, a Szovjetunió több városában és üzemében létesít szervezeteket. E szervezetek egyikét e napokban alapították a moszkva-leningrádi körzet „Október" nevű építkezési-üzemének keretében. A jelenlevők szívélyesen üdvözölték a moszkvai csehszlovák nagykövetség dolgozóit akik Jaromír Voš^hlíkkal, Csehszlovákia Szovjetunióbeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével az élen jelentek meg. A szervezet programjára tűzte azt a feladatot, hogy minden eszközzel fejleszteni fogja a két ország népe közötti baráti szövetséget, előadásokat, beszélgetéseket irodalmi esteket, baráti összejöveteleket rendez csehszlovákiai küldöttségekkel és megrendezi a cseh és szlovák nyelv tanfolyamait. MICHAIL A. MENSIKOV, a Szovjetunió új washingtoni követe február 6-án megérkezése után a Baltimore melletti repülőtéren kijelentette, hogy az USA-ba mint a béke, barátság és együttműködés nagykövete érkezik Arra fog törekedni — mondotta, — hogy minden tőle telhetőt megtegyen a Szovjetunió és az USA közötti bizalom és megértés légkörének megszilárdítására. (ČTK). MOSZKVÁBAN közleményt adtak ki a szovjet-finn tudományos és technikai együttműködésről folytatott tárgyalások eredményeiről. 1958-ban a Szovjetunió a finn tudósokat és szakértőket megismerteti a papír-, fa-, hajó- és gépiparban elért eredményekkel, tapasztalatokkal és találmányokkal. (ČTK). CSOU EN-LAJNAK, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének vezetésével február közepén a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására kínai kormányküldöttség látogat el oda. (ČTK). MATHIAS BRAUNT, Németország Kommunista Pártjának volt járási tit. kárát a düsseldorfi kerületi bíróság február 6-án egyévi börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet azzal indokol ták, hogy „titkos gyülekezetben és az állam veszélyeztetésében" vett részt. (ČTK). NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN megkegyelmeztek dr. Hans Bodo Gorgassnak, a limburgi gyógyintézet volt vezető orvosának, aki 1940. és 1941ben az intézet legalább ezer betegét ölte meg és közvetlen felelősség terheli tízezer ember életéért. Gorgass eredetileg halálra volt ítélve. ítéletét később életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták, most teljesen sza badlábra helyezték. (ČTK). A VOLT FRONTHARCOSOK FRANCIA SZÖVETSÉGE azzal a felhívással fordult a világ valamennyi volt frontharcosához. egyesítse erőfeszítését a fegyverkezés általános ellenőrzésének megvalósításáért folyó küzdelemben. (ČTK). Nyugat-Németország népe tiltakozik az atomfegyverek ellen Bonn (ČTK) - A nyugatnémet fiatal bányászok dortmundi kongresszusán február 6-án határozatot fogadtak el, amely elítéli a szövetségi köztársaság atomfegyverkezését. A kongresszus 65 fiatal nyugatnémet bányász nevében kijelenti: „Szembehelyezkedünk a lázas atomfegyverkezéssel és az atomrakéták elhelyezésével a Nyugat-Németország területén. A Német Szakszervezeti Szövetség elnökségét arra kérjük, helyezkedjék egyöntetű álláspontra e kérdésben és minden eszközzel szálljon szembe az atomfegyverkezéssel és az atomfegyverek elhelyezésével Németország területén. Dr. E. Knoop, nyuqatnémet tudós óva int az atomfegyverkísérletek folytatásától. mert ezek az élelmiszereket rádioaktívvá teszik. A csehszlovák kulturális küldöttség Pekingbe érkezett Peking (ČTK) - Dr. J. Havelka iskola- és kulturális ügyi miniszterhelyettesnek vezetésével február 6án repülőciépen Pekingbe érkezett a csehszlovák kulturális küldöttség, amely Kínában a csehszlovák-kínai kulturális egyezmény keretében az 1958. évi kulturális együttműködés tervéről fog tárgyalni. fit csehszlovák küldöttség Pekingbe a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból érkezett ahol február 5-én egyezményt írt alá a Csehszlovákia és Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kulturális együttműködéséről. A Svájci Munkapárt Központi Bizottságának ülése Genf (ČTK) - A Svájci Munkapárt Központi Bizottsága plenáris ülést tartott Lausanneban. Megvitatták a kommunista és munkáspártok képviselőinek moszkvai tanácskozásairól szóló beszámolót, a svájci helyzet problémáit és e'^atároztak, hogy 1958 nyarán összehívják a párt VIII. kongresszusát. E. Wocg, a párt főtitkára kijelentette, hogy a deklaráció és a Békekiáltvány a kommunista és munkáspártok tevékenységének alapját képezi és a nemzetközi kommunista mozgalom egységéről tanúskodik. Tudományos összejövetel Moszkvában Zdenék Nejedlý tiszteletére Moszkva (ČTK) - A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának történei mi tudományos okztálya a moszkvai Lomonoszov Egyetem és a Szovjet unió Szláv Bizottsága csütörtökön a moszkvai Szláv Nyelvtudományi In tézetben Zdenék Nejedlý akadémi kus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnökének 80. születésnapja alkalmából tudományos összejövetelt rendezett. J. M. Zsukov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja hangsúlyozta, hogy a szovjet tudósok és egyetemi tanárok Zdenék Nejedlýról nemcsak mint a Csehszlovák Köztársaság kimagasló tudósáról és közéleti tényezőjéről, hanem mint közeli munkatársukról emlékeznek meg. P. N. Tretyjakov, a történelemtudományok doktora beszámolót tartott Zdenék Nejedlý közéleti, politikai és tudományos tevékenységéről. Különösen meleg szavakkal emlékezett meg arról a nagy barátságról, amely a szovjet tudósokat Zdenék Nejedlývel köti össze, aki a szovjet népnek a forradalom kezdetétől mindmáig hü barátja. Az összejövetel befejező részében Zdenék Nejedlý elvtárshoz üdvözlő levelet fogalmaztak meg. A francia hatóságok további provokációi Varsó (ČTK) — Az Atlanti-óceánon cirkáló francia hadihajók február 3-án jogellenesen feltartóztatták a Viszla lengyel teherszállító hajót. A lengyel hajó kapitánya tiltakozásának ellenére a francia tengerésztiszt négy tengerésszel felülvizsgálta a hajó okmányait és átkutatta a hajót. A Viszla a feltartóztatás idején nem vitt semmiféle szállítmányt és Genuából, ahol kőszenet rakott ki, Casablancába igyekezett, hogy foszfát-rakományt vegyen a hajóra. Sz. Gajewszki, Lengyelország párizsi nagykövete tiltakozott a francia kormánynál a szabad hajózás ezen durva megsértése ellen. Bevon: a szovjet javaslatok megindokolják a csúcsértekezlet összehívását London (ČTK) — A Tribúne angol hetilap közölte Aneurin Bevan cikkét, aki hangsúlyozza, hogy „a szovjet tudósokkal a múlt év őszén folytatott beszélgetései után meg van győződve arról, hogy a szovjet államférfiak tudatában vannak, hogy a nagyhatalmak új találkozása szükséges." Bevan a továbbiakban rámutat arra, hogy N. A. Bulganyin leveleinek értelme ebben a tényben rejlik. Bevan szerint N. A. Bulganyin levelei a világ elégedetlen tömegeire olyképpen hatottak, hogy „nem lehet tovább kételkedni abban, hogy a nyugati hatalmak már elismerték, lehetetlen szembehelyezkedni azzal a nyomással, amelyet az egyes országok közvéleménye a csúcsértekezlet érdekében kifejt." „Mindenkinek törekedni kell a bizalom fokozására. Az erre vezető út bármilyen szerény megállapodás, amely hidat épít az országok között" fejezte be cikkét Bevan. Az indonéz kormány meghiúsítja a szumatrai összeesküvők fondorlatait Dzsakarta (ČTK) - Dr. Szukarno, Indonézia elnöke, aki látogatóban van Japánban, a közép-szumatrai eseményekre való tekintettel elhatározta, hogy visszatér Indonéziába. Közép-Szumatrán a helyzet jelentős mértékben kiéleződött. Reakciós katonatiszti klikk jött létre itt, amely összefogott a jobboldali muzulmán és katolikus pártokkal és követelte Dzsuanda kormányának lemondását. Ventje Szumual alezredes, e csoport megbízottja közölte, hogy a tiszticsoport február 10-én Szumatra szigetén saját „közppnti indonéz kormányt" állít össze, amelynek elnöke Szjafruddin Prawiranegara, az indonéz bank volt kormányzója lesz, akit a kormány e napokban megfosztott funkciójától. J. Pantouw, a lázadók' szószólója kijelentette, hogy csoportjának szándékában van visszaadni az indonéz kormány által lefoglalt holland vagyont és a hatalom megszerzése után azonnal a kommunista pártot betiltani. Az indonéz kormány széleskörű intézkedéseket foganatosított, hogy meghiúsítsa a közép-szumatrai összeesküvők fondorlatait. A dél-szumatrai tartomány képviselői kijelentették, hogy Dzsuanda központi kormányát fogják támogatni. Abdul Haris Nasution vezérőrnagy, az indonéz hadsereg főparancsnoka az észak- és délszumatrai katonai és polgári megbízottakkal folytatott tanácskozásai után elhatározta, hogy a közép-szumatrai Padang városába a felkelők középpontjába haditengerészeti egységeket küld. Az USA volt elnökjelöltje a csúcsértekezlet megtartásáért New York (ČTK) — A Congressional Record, az USA kongresszusának hivatalos lapja közölte A. Landonnak, az USA köztársaságpárti volt elnökjelöltjének a cansasi tanítók értekezletén elhangzott beszédét. Landon felszólítja az Egyesült Államokat, mondjon le negatív külpolitikájáról és pozitívan járuljon hozzá a nemzetközi problémák megoldásához. Landon élesen bírálta Dulles külügyminisztert. Kijelentette, hogy Dulles tarthatatlan álláspontja a csúcsértekezlet kérdésében a világot veszélyes útra tereli. Á costaricai elnökválasztások eredménye San Jósé (ČTK) — San Jóséban, Costarica fővárosában e napokban közölték a február 2-i elnökválasztások eredményeit. Costarica új elnökévé Mario Echandi, volt külügyminisztert, az amerikabarát nemzeti egységpárt képviselőjét választották. Szabadság a fasisztáknak, börtön a hazafiaknak Berlín (ČTK) — A bonni kormány fasiszta terrort folytat Nyugat-Németország azon polgárai ellen, akik aktívan szembehelyezkednek NyugatNémetországnak atomtámaszponttá való átalakításával. Berndsennek, Németország Kommunista Pártja volt járási titkárának elítélése után letartóztatták Walter Fisch volt kommunista képviselőt és — amint az UP amerikai hírügynökség jelenti — további letartóztatásokra készülnek. A bonni kormány, amelyet megfélemlített a nyugatnémet erős ellenállási hullám az atomveszedelemmel szemben, fokozza terrorját a demokratikus erőik ellen és arra akarja kényszeríteni a lakosságot, ne szálljon síkra aktívan az aljas bonni tervekkel szemben. Walter Fisch kommunista képviselő letartóztatásával csalknem egyidejűleg bocsátották szabadon Zind offenburgí professzort, az ismert fasisztát,' aki 1957-ben kijelentette, hogy „kevés zsidót tettek el láb alól a gyűjtőtáborokban" és nyüvánosan beismerte, hogy azok közé tartozott, akik nyakszirtlövéssel öltek meg oroszokat és zsidókat. A közvélemény nyomására januárban vizsgálati fogságba helyezték, ahol azonban csak néhány napig volt. A bonni „demokrácia" lényege így mutatkozik meg valódi megvilágításában. Azok — és nemcsak a kommunisták —, akik Nyugat-Németországnak militarista állammá és atomtámaszponttá való tétele ellen harcolnak, üldözésnek és börtönnek vannak kitéve, míg. a fasiszták, aki még ma is, ha alkalmuk volna, nyakszirtlövéssel gyilkolnának — hősökként basáskodnak a bonni állami apparátus felelős funkcióiban. A második amerikai mesterséges hnld fellövése kudarcának okai Az amerikai haditengerészet kísérleti laboratóriuma hivatalos jelentést közöl a Vanguard rakéta felrobbanásának okairól. A beszámoló így hangzik: „A Vanguard kísérleti rakéta, amelyet a Canaveral-fokról február 5-én lőttek fel, a Vanguard típusú második háromfokos kísérleti rakéta. A légiút első 57 másodpercében a rakéta minden egyes részének normális funkciója mellett repült. A mérőeszközök feljegyzései arra mutatnak, hogy a fellövése utáni 57. ás 60. másodperc között a rakéta első foka motorjának ellenőrző rendszerében kisebb rendellenességek mutatkoztak. Egyperces repülés után az ellenőrző rendszerben beállott hiba a motor jobboldalra tolódását eredményezte. A rendkívül nagy erők következtében a rakéta kettétört. Abban a pillanatban a rakétát biztonsági okokból felrobbantották és a rakéta az Atlanti-óceánba esett." Dr. Hagen, a Vanguard társaság igazgatója cáfolta azt a hírt, hogy a _ rakétát a két eredménytelen kísérlet után ócskavasba dobják és kijelentette, hogy a kísérleteket folytatni fogják. * * * A Nova doba folyóirat február 5-i számában az amerikai mesterséges hold fellövésével foglalkozik és a többi között ezeket írja: „Az amerikai mesterséges hold csak most kezdte meg földkörüli útját és egyes washingtoni politikusok már siettek e tényt kihasználni a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló tervek meghiúsítására." A lap kommentálja Boushey tábornoknak, az USA légügyi minisztériuma fejlesztési és kutatási intézete helyettes igazgatójának nyilatkozatát, aki szorgalmazza az amerikai haditámaszpontok lehető leggyorsabb kiépítését a Holdon, hogy ezáltal Amerika kiterjessze világuralmát. A folyóirat hozzáteszi: „a szovjet emberek a tudomány fejlesztésének további távlatait a világűr meghódításában nem képzelik el a lázas fegyverkezés folvtatásaként az emberi lángelme legújabb találmányainak felhasználásával, hanem mint a tudósok a mesterséges holdak felhasználásá--"' való együttműködését a béke érdelében." n | <?7 O 5 £ 1938. fcbruá' a.