Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-06 / 37. szám, csütörtök

•Ggy kitűnő Shaw-bemutató * * margojara A kassai Állami Színház régi adósságát rótta le január végén Bernard Shaw „Az ördög cimborájának" bemutatásával. A színház már 1946-ban tervbevette Az ördög cimborájának bemutatását, de anyagi nehézségek miati akkor nem tudták a tervet valóra váltani. Meg kellett elégedniök o Nagy Katalin előadásával. Azután, ügy látszik iegészen megfeledkeztek Shawról, sőt születésének százéves évfordulója (1956) sem tudta felébreszteni az Állami Színház igazgatóságát. Az adósságot azonban ezzgl a bemutatóval egy csapásra letörlesztették. Az ördög cimborája (1891) a ..puritánok számára" írt három darab közé tartozik. A shawi gúny célpontja itt az amerikai puritánok nevetségesen korlátolt vallásossága. A cselekmény a XV///. században játszódik le és a darab alapkonfliktusa az angol megszállók és az amerikai nép közt dúló harc. De ezen is túlnő a főhős — Dudgeon Richárd — konfliktusa az „istenfélő és erkölcsös" puritán társadalommal, amelynek az anyja egyébként a leghívebb képviselője. Már az első összeütközésük élesen megvilágítja jellemüket. Richárd, a Dudgeon család kitagadott, megvetett fia, így mutatkozik be: „Az én valódi mesterem, vezérem — és cimborám az ördög!" A darab (és az író előszava is) azt tanúsítja, hogy ez egy természettől fogva vallásos ember kijelentése: tiltakozása a dogmákká, külsőségekké merevült puritanizmus elten az emberiesség érdekében. Dudgeonné a megtestesülése az álszent vallásosságnak. Külsőleg a gyülekezet legjámborabb báránya, de hamarosan kitűnik, hogy vallásossága csak a könyörtelen pénzsóvárságát takargatja. Anderson lelkész nagyon közel áll Richárdhoz. Magához hivatja, mert úgy hallotta, hogy az angolok ót, a lelkészt akarják elriasztó például felakasztatni. Itt következik aztán a darab legszebb és egyben a legjobban felépített jelenete. Andersont elhívják a haldokló Dudgeonnéhoz. Richárd egyedül marad Anderson fiatal feleségével, Judittal. Az angolok, akik Andersont szemelték ki áldozatul, megjönnek, hogy letartóztassák, Richárd felismerve a helyzetetr egyszerűen felveszi vendéglátójának a kabátját és magát Andersonnak kiadva eltávozik a katonákkal. Juditot anynyira meglepi ez, hogy egy szót sem tud szólni. Ande-son, mikor végre megérti a történteket egyszeriben átváltozik kérlelhetetlen katonává. Később így beszél erről: „A próbatétel napján válik el: kinek mi az igazi Az ördög cimborája üdvözli az egybegyűlteket. hivatása. Ez a kelekótya fiatalember azzal kérkedett, hogy ő az ördög cimborája. De elérkezett a próbatétel napja — s lám rájött, az a rendeltetése, hogy szenvedjen és hű legyen mindhalálig. „Én pedig azt hittem maa visszavonulás első feltételeképpen megmentse Richárdot. Judit, felismerve tévedését, a férjével szemben, gyorsan visszakozik. Megígérteti Richárddal, hogy sohasem fogja elárulni botlását. A bemutatón minden tekintetben remekelt a színház. A színészek nehéz szerepeik ellenére is értékes alakításokat nyújtottak. A címszerepet M. Kleis kitűnően játszotta, pedig Dudgeon Richárd alakítása nem könnyű feladat. Richárd vadsága, hanyag öltözete, könyörtelenül gúnyos beszéde csak külsőség. Ezek a külsőségek egy sokrétű, szilárd jellemet takarnak. Kleis szemléletes játékával ügyesen kiemelte szerepének sokrétűségét. J. Čunderlíková a tőle megszokott magas színvonalú játékkal alakította Anderson fiatal feleségét, Juditot. Szerepe azonban meglehetősen egysíkú, mint általában Shaw nőfigurái. Anderson Antal lelkész szerepét Fr. Kmec jól formálta meg. A kisebb szerepek alakítói közül Fr. Kobrhel (Burgoyne tábornok), játéka volt a vagyok, de elérkezett a próbatétel napja, s lám rájöttem: ott az én helyem a tettek mezején, harsogó vezérek s ropogó puskák közt." Judit érzelmes beállítottságú figura. Őt is megváltoztatja a próbatétel. Egyfelől, felismeri Richard nagyságát, másrészről meg a férje gyors távozását félreértve (azt hitte ugyanis, hogy csak a saját bőrét akarja menteni) érzelmei teljesen megváltoznak. Azt hiszi, hogy Richárd azért mentette meg a férjét, mert őt szereti. Nem tudja megérteni — bárhogy is bizonygatja Richárd — hogy valaki minden mellékgondolat nélkül felebarátjáért feláldozza magát. Annyira elkápráztatja Richárd jellemszilárdsága, hogy beleszeret, s a haditörvényszék előtt felfedi az igazságot. Azonban ez sem segít — valakinek lógnia kell. A felkelők, akik éjjel bekerítették a gyarmatosítókat, elgamról, hogy a béke jámbor apostola legtermészetesebb. Ö és Fr. Greus (Swindon őrnagy) ügyesen kihozták a két katonatípus közti különbséget. Burgoyne tábornok a gentleman katona, aki még egy ártatlan ember halálraítélését is úri udvariassággal hajtja végre, éles ellentéte Swindson őrnagynak, a vak katonának, aki mindég a „haza" érdekében „cselekszik" — vagyi? gyilkos. G. Chmelková Dudgeonné szerepében ügyesen domborítota ki egy korlátolt, álszent asszony egyoldalúsáqát. Említésre méltó még Fr. Grissa Kristóf alakítása is. Az előadás egyetlen szembeötlő hibája B. Bočová (Eszter) szerepeltetése volt. Eszter alakját teljesen érthetetlenné tette. Sematikus bolondot hozott ki szerepéből, pedig Shaw nem ilyennek írta meg. Hisz az első szeretetteljes szóra megváltozik a viselkedése. Olyan odaadással csüng Richárdon, amilyenre csak egy olyan ember képes, akinek még sohasem volt része szeretetben. Az együttes kitűnő teljesítménye Pálka József jó rendezői munkájáról tesz tanúbizonyságot. Pálkának ez volt az első kassai bemutatkozása, de már ezen is bebizonyította, hogy kitűnő rendező. Általában, az egész előadás a jó rendező keze nyomát viselte magán. Dicsérni kell a díszletek és kosztümök tervezőjét is (Zdenek Pavel), aki korhű és brechti egyszerűségű díszletekkel járult hozzá az előadás sikeréhez. Régen láttunk Kassán ilyen magas színvonalú bemutatót. Reméljük, hogy a kassai Állami Színház ezen a megkezdett úton halad tovább. KOVÁTS MIKLÓS. Csunderlíková (Judit) Kurec (Anderson lelkész) és Kleis (Richard) szerepében küldik parancsnokukat, hogy megtárgyalja az angolok szabad visszavonulásának a feltételeit. Ez a parancsnok nem más, mint Anderson, a volt lelkész. Éppen idejében érkezik, hogy Külföldi klasszikusok kiadása a Szovjetunióban A külföldi klasszikusok müveinek orosz nyelvű kiadása a Szovjetunióban Gorkij kezdeményezésére indult meg. Az ö tervei alapján hozták létre a „Világirodalmi Könyvkiadót", amely Gorkij elgondolása szerint tervszerűen adja ki orosz nyelven a nyugati és keleti népek összes kiemelkedő irodalmi müveit új vagy átdolgozott műfordításban. A „Világirodalmi Könyvkiadó" már az Októberi forradalom utáni első években megkezdte munkáját és lehetővé tette, hogy a szovjet olvasók új, vagy az eddiginél jobb, javított fordításban olvashatták Voltaire, Béranger, Mérimée, Hugó, Flaubert, Daudet, StendhaJ, Anatole Francé, Heine, Schiller, Byron, Dickens, Scott, Mark Twain, Shaw müvei

1. A külföldi klasszikusok müveinek kiadása még színvonalasabb lett a harmincas években. A munka ösztönzője ezúttal is Alekszej Makszimovics . Gorkij volt, aki 1931-ben ezt írta: — A Szovjetunióban gyors ütemben ismertetik meg a dolgozó népet az egész emberiség kultúrájának legjobb és elvitathatatlanul értékes alkotásaival. A háború előtti években a szovjet fordítók nagy eredményeket értek el. Ezek közé tartozik Lozinszkij Dante „Isteni színjáték"-ának fordítása, Scsepkina-Kupernyik Shakespeare fordítása, Fŕankovszkij Swift- és Defoe-fordítása stb. A kUlföldi klasszikusok müveinek kiadása a háború éveiben sem csökkent, s a Nagy Honvédő Háború után lényegesen kiszélesedett. A Szovjetúnióban a szovjet népek nyelvén Shakespeare, Cervantes, Goethe, Schiller, Heine műveit, Byron költeményeit, Dickens regényeit és elbeszéléseit, Vietor Hugó, Balzac, Zola, Maupassant, Stendhal, Francé, Romáin Rolland, Barbusse müveit milliós példányszámban adták ki. Az egyes könyvek és összes müvek sorozatai mellett a kUlföldi klasszikusok müveiből gyűjteményeket és antológiákat is állítottak össze. Több ízben jelentek meg irodalmi segédkönyvek a bölcsészeti karok számára a középkori, a reneszánsz, a XVII-XVIII. századbeli nyugat-európai irodalomtörténethez, színháztörténeti művekhez és különböző témájú antológiákhoz. A Szovjetúnióban rendszeresen kiadják a külföldi klasszikusok műveit eredetiEen is. Heine müvei német nyelven például négykötetes díszkiadásban jelentek meg. A háború után a külföldi klasszikusok müveinek kiadása az Állami Szépirodalmi Könyvkiadó (Goszlityizdat) kezében összpontosult. A szépirodalmi kiadó jelentette meg Balzac, Hugó, Mickiewicz és Dreiser összes müveinek többkötetes gyűjteményét. Ezek a sorozatok rendkívül népszerűek a szovjet olvasók körében. Az elmúlt években külföldi klasszikusok müveiből egykötetes összeállításokat is adtak ki. Az irodalmi könyvkiadó az említett kiadásokon kívül ttimegsorozatokat is megjelentet. így óriási példányszámban jelennek meg a külföldi irodalom klasszikusainak egyes művei. A világirodalom legjobb színmüveit főleg az „Iszkusztvo" (Művészet) kiadó adja kl. Az „Iszkusztvo" jelenttette meg a szovjet olvasók körében rendkívül népszerű klasszikus spanyol színműveket, valamint Moliére, Shakespeare és más nagy színműírók darabjait. A külföldi klasszikusok müveit, melyek gyönyörűen illusztrált díszkiadásokban jelennek meg a gyermekek számára, ott találjuk minden ifjúsági és iskolai könyvtárban. A „Robinson Crusoe"-t és a „Gulliver utazásai"-t átdolgozva adják ki a különböző korú ifjú olvasók számára. A fentiekhez hozzá kell tennünk, hogy minden köztársasági könyvkiadó kiad külföldi klasszikus müveket. A közelmúltban például a Bjelorusz Tudományos Akadémia könyvkiadója megjelentette Bocaccio „Dekameron"-ját. Igen terjedelmes a Szovjetúnióban a Nagy Honvédő Háború óta megjelent és ma megjelenő külföldi irodalom bibliográfiája. Minden kor és minden nép képviselve van benne: Kína, India, Görögország. Róma, a középkor, a reneszánsz, a XVIII. századbeli felvilágosodás és a XIX. századbeli realizmus klasszikusainak művei. A nagyobb szovjet könyvkiadók igazgatói szokás szerint s az idén is közzétették a sajtóban terveiket. A sok-sok szovjet irodalombarát nagy érdeklődéssel várja az ismert szovjet rajzolók illusztrációival díszített újkiadású könyveket. Nagy sikert aratott a „Don Quijote" kiadása Kukrinyikszi Illusztrációival. Az évenként megrendezett könyvgrafikai kiállítások képet adnak arról, milyen sokat tettek a szovjet rajzolómüvészek illusztrációikkal a világirodalom alakjainak népszerűsítéséért. A kUlföldi íróknak a Szovjetúnióban kiadott müvei között jelentős helyet foglal el a népi demokratikus országok klasszikus Irodalma, amelyet évről évre jobban megismernek és megszeretnek a szovjet olvasók. A klasszikus alkotások egyre nagyobbméretü kiadása és a szovjet olvasók érdeklődése a világirodalom kincsei iránt azt mutatja, mennyire megbecsüli a szovjet nép az egész emberiség kulturális értékeit. JÓ SÄNDOR PARASZTLEGENY HALALARA Sellyei József: Nádas házak az egész tanácsterem, feldöntve széket, szekrényt, míg agyon nem ütötték az egeret. Nemhogy a nyomort verték volna agyon. Nem volt olyan parasztlegény azon a tájon.és gáton, mint Sellyei Jóska, nem volt olyan szép, dúsbársonyos, pirospozsgás aszszony azon a tájon, mint az ő felesége, Mariska. Nem, nem bírta a szegénynép agyonütni a nyomort, pedig Sellyei Jóska, íme, szép szóval riasztva felkiáltott: „Hé, baj van a vadvizek táján, emberek! — Kosúton csendőrsortüzek ropogtak, fájó nóta született, hogy: ... felszántották csendörgolyók DRÄGA, KINCSES emléket hozott a posta: Sellyei Jóska könyvét, válogatást a szerző műveiből. 470 oldalon tart az édes, hősi emlékezés a barátra, társra. De jó lenne megint a parasztszobájában ülni — ahol kinyújtotta csizmás lábát, háta mögött a sifonér és az egész Mátyusföld terült el —, gyalogolni vele a vágparton a márciusi szélben, de nem lehet. Legutoljára az asztal sarkára támaszkodott, két nagy szeme beitta az akkori sivár valóságot, amely ellen már esetten küzdött a parasztgöröngyök között. Olyan rebbenős istenhozzádot mondott, keszkenőt se lobogtatott, csak belelegyintett a levegőbe, lesz, ahogyan lesz, valahogyan mindig volt, úgy még sohasem volt, hogy valahogyan ne lett volna. Hegyes tolla, fekete és fehér cérnával összefűzött kis füzetkéi, melyekbe elbeszéléseit írta, a sublótban voltak, ahol halomban álltak a megírt, de meg nem jelent írások. Majdnem úgy lett vele, mint Csokonaival, hogy a jövő századnak ír abban a lugubris tónusú járási félváros-nagyfaluban, Vágselylyén. De íme, itt vannak az írásai a hófehér papiroson, választékos tipográfiával elkészítve ežek a remekbeszabottan szép sorok, egy küszködő parasztlegény bátor felérzései, viaskodása ezer kimérával, melyek sárba fullasztották a nincstelen parasztságot azon a tájon is, akárcsak máshol. Ott volt ő parasztlegény, ahol e sorok írója a nép tanítója, ott találkoztunk a faluvégi házban, ahol közel volt a temető és a Vág, amely soknyelvű favágó embereket hordott a hátán, de sokszor láttunk kivetett halottakat is a parton. Abban a faluban voltam tanító, ahol a 4000 lakosnak 2000 hold földje volt a határban, ahol a község tartozása négyszer annyi volt, mint amennyit az egész falu vagyona kitett. Nem volt föld: negyedhold volt a zsellércsalád temetője, nem volt kölcsön, hiszen Szlovákiára mohón rávetette magát a tőke, a bankuzsorában megfulladtak a parasztok. A politikai szónokok hévvel rázták kezüket, hogy nektek föld kell, az a föld a tiétek, ahhoz a földhöz nektek jussotok van. - „Látod, hogy integet a temető felé?... - mondta a peredi gyűlésen az egyik szegényparaszt a másiknak. „Ott ígér földet, ott a mi földünk, oda mutogat" — „Lelőtt paraszt a peredi sárban" című írásában döbbenetes rajzot ad a csendőrök bestialitásáról, de hiszen azelőtt is volt egy halál azon a közságházán más csendőröktől. És az is ott történt, hogy az adót fizető szegényparaszt, leakasztva szürke lajbiját a kamra szegéről, elment a községházára, s amikor rákerült a sor, zsebébe nyúlt, hogy kiveszi pénzét, — egeret vett elő. Azt hajkurászta Híres írók szokásai Legendák százai szólnak a nagy emberek szokásairól, vagy mondhatjuk úgy is, „bogarairól". Egyiknek ez, másiknak az volt a „szokása" s csak akkor tudott alkotni, ha e „szokást" betartotta. Az alábbiakban a Könyvtáros című budapesti havilapban Pusztai (Pohl) Gyula által említett híres írók szokásaiból közlünk néhányat. # * * Zola Emil nagyon rendesen élt és módszeresen dolgozott. Lassan írt, de mindig hiánytalanul elkészítette az egy napra kitűzött feladatát: négy oldalt. Ha a negyedik oldal végére ért — akár mondat közepén is, abbahagyta a munkát. Mielőtt új munkába fogott, hónapokig olvasott, tanulmányozta, gyűjtötte az adatokat. Honoré de Balzac lázasan, sokat dolgozott. Képes volt napi 20 órát is írni. Az álmot erős kávéval űzte el, Volt rá eset, hogy két hónapig dolgozott egyfolytában. Akkor aztán ismét kiment az utcára, kezet szorított ismerőseivel, megkérdezte tőlük az új híreket, mintha hosszú utazásról tért volna vissza. Mikszáth Kálmán híres volt sokszor olvashatatlan bolhabetűs kéziratairól. Kéziratainak olvasására egy külön szedőt kellett begyakoroltatni. Dickens nem szokta letisztázni kéziratait, s így küldte nyomdába, tele törlésekkel, javításokkal. Sokszor inkább kínai írásnak lehetett nézni kéziratait, melyekkel rengeteg bosszúságot szerzett a nyomdászoknak. v A kosúti főutcát... KIÄLTANI, kiállni kellett hat az urak és papok ellen, bújva és félve, mivel mindig kéznél volt a" szurony azok ellen, akik szószólók mertek lenni. Ezek a fekete napok ma fényesek. Csak élne Sellyei József parasztlegény — író, akinek könyvéről ezeket a sorokat írom, hogy látná, mi minden mennyire megváltozott. Csak most örülne először. Ha későn is, de megérhette volna annak a népnek más „czövekölését". Mint szerette használni ezt a szép szót. Elmondhatatlan életsorban fogantak ezek a betűk és sorok. Mindegyik, mindegyik írás ismerős, közös szívdobETanást mond és mutat. Nyolcéves gyerek a borona előtt — című írás a szebb, vagy a Parasztlegény halálára írás a remekebb? — A Hatszögletű föld mond többet abból a szikrázó fojtottságból, vagy a kaleidoszkópos Nádas házak —írás? — Külön írás kellene a könyv darabjainak megmutatására: itt mos*t egészében adunk jelentést erről a szép kötetről, amely az akkori dél-szlovenszkói magyar szegényparasztság sorsát ábrázolja, mint Prochászka István festő Jéghordása, vagy a Vásár-képe, mint minden, ami fellázadt az elnyomás ellen. Ugyan ki tudta, hogy az a Sellyei Jóska nem más, mint Miskovics Jóska, aki Vágsellyén a 45-ös szám alatt lakott, a faluszélen? — Mindig riadtan néztem, amint kihúzta a sublótfiókot: no, vagy cigarettát, vagy koronát, avagy pengőt vesz elő, de egyiket sem húzott ki a sifonérból, hanem mindig csak matatott, mindig csak egy maroknyi füzetkét vett elő és az asztalra dobta. —- Ez a termés — gondoltam mindig, de mikor lesz belőle kazal? Égig erő asztag? Hát nem lett. Most azért mégis lett egy könyv: bárcsak asztala vászonterítőjén feküdne, ő megcsavarná félbecsípett cigarettáját, rágyújtana, holott ártott neki, és Moholy-Nagy, avagy Barbusse műveiről beszélgetnénk, éreznénk a kereszthuzatot, amely keletről, a Szovjetunióból áradt nyugat felé, és északról dél felé fújták a márciusi szelek, amelyektől mindig valami csudálatosai vártunk, de rájöttünk, hogy csak a keményöklű kommunisták, csak ezek' a fekete arcú zsellérek tudják itt is megfordítani az élet kocsirúdját. A Mátyásföldi regrutadalok című írásában remek darabokat közöl. Hadd írjak ide még kettőt. Azért, hogy — miért is? Jóskának már nem mondhatom el, hogy más regrutanótával mentek a legények Sellyére sorozásra és megint mással a legszegényebbek. íme, az első nóta: ... a séllei kaszinóban tízet ütött már az óra, ha még egyet ütött volna, katona se -lettem volna ... (És a másik, a legszebb:) N ... sirat engem a madár is, értem hajlik le az ág is. Hej, de az is azért hajlik a földre, hozzám szólna, ha lehetne .., Boldog érzés, hogy azok az em beri sorsok nem kallódtak el, megérték hát, hogy embernek veszik szavukat, kezükre, agyukra, dalukra szükség van, kellenek az új életnek. Csak az a leverő, hogy nem élve szoríthatom meg Sellyei Jóska kezét, mert ez a Nádas-házak könyve most megjelent 1700 példányban. Hogyne emlékeznék! Hogyne ismerném ezeket az írásokat, hiszen ott születtek a szomszédban, együtt ültünk, ballagtunk, reménykedtünk azon, hogy mi hogyan van és mi hogyan lesz majd egyszer. Ügy volt-e hát minden, ahogyan ebben a könyvben ezek a betűk és mondatok írják? Ügy volt. Sellyei megnézte, megírta, megformálta mondanivajóját, kicövekölte mindennek a helyét, mesélő helyett paraszti igazságkívánó ember volt, pennával a kezében, s nem kalendáriumot írt a hosszú téli hónapokra, hanem az Ünneprontókat és a Földvásár-t,- valamint az Aratók-at és a Tizenkétezres sereg-et. Morvay Gyula ÜJ SZÖ 6 & 1958. február 6.