Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-20 / 51. szám, csütörtök

A februári események visszhangja a Távol-Keleten Az elmúlt hét folyamán is rendkívüli figyelmet szentelt a világsajtó a tuniszi eseményeknek. Mint ismeretes, a francia légierők barbár módon bombázták SzaťcietSzidi-Jusszef tuniszi falut, ami óriási felháborodást keltett világszerte. Ez a francia agressziós tett rendkívül kiélezte a tuniszi-francia viszonyt: a tuniszi kormány az összes francia csapatok azonnali kivonását követeli és a francia agresszió ellen panaszt emelt az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt. Az imperialista köröknek —- elsősorban az USA imperialistáinak — egyáltalán nem vágott számításaiba a dolgok ilyetén alakulása és mindent elkövettek, hogy még a Biztonsági Tanács tárgyalásainak megkezdése előtt meghiúsítsák e kérdés ottani érdemleges megvitatását. Az Egyesült Államok és Anglia a színfalak mögött arra törekedtek, hogy a Biztonsági Tanácsban elhalasszák a francia-tuniszi viszállyal kapcsolatos vitát. Ügyszólván a tizenkettedik órában a tárgyalások megkezdése előtt az amerikai kormány felajánlotta „jó szolgálatait" a francia-tuniszi válság megoldása érdekében. Az amerikaiaknak ehhez az ajánlatához csatlakozott London is — állítólag Burgiba tuniszi miniszterelnök kezdeményezésére. A nyugati imperialisták e „mentő akciója" —, amelyet Franciaország és Tunisz elfogadott — átlátszó mesterkedés annak érdekében, hogy meghiúsítsák NATO-beli szövetségesük, Franciaország elítélését a Biztonsági Tanácsban. Egyúttal félnek attól, hogy nagyon is homályos szerepükre e kérdésben a világ közvéleménye előtt éles fény vetődik. A „jó szolgálat" alapján közvetlen megbeszéléseket terveznek Tuniszban és Párizsban. Ez esetben nem kerülne sor közös tárgyalásokra még Tunisz, Franciaország, az USA és Nagy-Britannia között sem. A nyugati hírügynökségek szerint az amerikai kormány azért tette meg ajánlatát, hogy Tunisz esetleges kártalanítása mellett érvényesíthesse a NATO érdekeit is, hogy Tunisz, de főleg Bizerta kikötője megmaradjon előretolt amerikai támaszpontnak. Ugyanakkor saját javaslatokat terjeszt elő a francia csapatok tuniszi tartózkodására vonatkozólag is. Ezzel szemben a tuniszi kormánykörök újból hangsúlyozzák, hogy a francia-tuniszi tárgyalások újrafelvételére csak azzal a feltétellel kerülhet sor, ha a francia kormány beleegyezik a francia csapatok kivonásába Tuniszból. Mint látjuk, az amerikai diplomácia most olyan javaslatokat szándékszik tenni, amelyek szerint Tuniszból kivonnák a francia csapatokat s oda NATO-egységeket — értsd amerikai erőket — helyeznének el. Ezen megoldás ellen Franciaország eddig kézzel-lábbal hadakozott, északafrikai gyarmati pozícióit látva veszélyben. Felmerül a kérdés, miért sietett az USA felajánlani „jó szolgálatait", miért ajánlkozott a közvetítő szerepére? Egy pillanatig sem kétséges, hogy nem a franciák szép szeméért és még kevésbé a tuniszi iskolásgyermekek életének védelmére tette. Indítékai nem újak: az amerikai monopolisták minden alkalmat megragadnak, hogy gyengülő partnereiket kiszorítsák gyarmati pozícióikból, a Közép-Keleten az angolokat, most meg Tuniszból a franciákat és ók kerüljenek ott nyeregbe. Egy másik, nem kevésbé fontos tényező, ami az amerikaiakat a közvetítő szerep felajánlására késztette és amit a nyugati sajtó is többé-kevésbé leplezetlenül megír: a tuniszi falu elleni támadásban amerikai repülőgépek vettek részt, sőt a falura dobott bombák is amerikai gyártmányúak voltak. Már maga ez a tény is nehézzé teszi, hogy a Biztonsági Tanácsban, amelynek a Szovjetunió is tagja, az amerikaiak számukra kedvező eredményt érjenek el. Mindezek az imperialista mesterkedések azonban nem akadályozhatják meg az észak-afrikai és más gyarmati sorban élő népek további szabadságharcát és a világ haladó erőinek rokonszenvét és támogatását igazságos ügyükben. Az Egyesült Államok és egyéb tőkés országok gazdasági válságjelenségei is egyre nagyobb mértékben vonják magukra a világ figyelmét. Ez a figyelem a kapitalista vezető körökben már mély aggódássá vált — mondhatnánk: elérkezett a . pánik határáig. Nem sokat segít az; amerikai gazdasági válság lefolyásán. Eisenhower elnök hivatalos optimizmusa sem. Január elején áz év máso- i dik felére jósolta az új konjunktúrahullámot, de miután az utóbbi hetekben a válságjelenségek megsűrű- • södtek és elmélyültek, szükségesnek 1 tartotta mindennapi beszédében, • hogy a javulást már „márciusra" ígérje. Vederemo — mondja az olasz • —, meglátjuk, mondjuk mi. Igaz. az Egyesült Államok kormá-; nya — kenyéradói, a monopóliumok. érdekében — kapkodó, egyre zava-' rosabb intézkedéseket tesz a válság megakadályozására, vagy legalább le- . lassítására. Eddig az infláció leküzdéséről beszélt, most kétségbeesésé - • ben számos inflációs intézkedést tesz. Csökkentette a hivatalos bankka-; matlábat, vagyis olcsóbbá tette a • hiteleket, így is serkentve a meg-' torpant vállalkozási kedvet. Eisen-; hower és kormánya már nem törődik • vele, kiegyensúlyozott-e a költségve- ! tés, emelkedik-e az államadósság. Látható és láthatatlan módon, a • „szputnyik-veszély" örve alatt újabb " milliárdokat fordít a fegyverkezésre, így igyekezve biztosítani legalább. a monopóliumok nagy vállalatainak; foglalkoztatottságát. A legújabb — januári — adatok. azt mutatják, hogy az ideges kap- [ kodásnak vajmi kevés az eredménye. • Az Egyesült Államok kulcsiparágazatában — az acéliparban — a terme-" lési kapacitás kihasználása e hó ele- • jén 53 százalékra, vagyis a felére. csökkent! A beruházási tevékenység ; és az építőipar foglalkoztatottsága egynegyedével alacsonyabb. mint ] tavaly. Az eladhatatlan raktárkész-; letek a termelés csökkenése ellenére • is emelkednek, a nyersanyagok ára' viszont zuhan. A réz tonnájáért két • évvel ezelőtt 400 fontot kellett fizetni és nem lehetett eleget kapni. Ma már 160 fontért keresnek rá vevőt. Nemrégen a chilei, amerikai • kézben levő rézbányák 20 ezer tonna rezet adtak el a Szovjetuniónak, amely elől eddig a rezet, mint stratégiai nyersanyagot, gondosan zárol- ! ták. A válság-jelenségek leírását hosszan lehetne folytatni. Ben- . nünket, dolgozóinkat érthetően a 1 legfontosabb, a foglalkoztatottság, ! jobban mondva a munkanélküliség érdekel. A múlt, a saját kapitalista ' múltunk tapasztalatai alapján ezeknek a számoknak a beszédét értjük ' meg legjobban. A legújabb hírek • szerint január végén 4 millió 494' ezer, kereken négy és félmillió • nyilvántartott, teljesen munkanélküli ' volt az Egyesült Államokban. Azóta • ez a szám bizonyosan túlhaladta a 4 millió 684 ezret, vagyis a munkanélküliek számát 1950 februárjában, • a koreai háború előestéjén, amikor! az a háború utáni időszakban a legmagasabb volt. Az utolsó két hónap- ! ban a munkanélküliek számának • emelkedése meggyorsult és ez a fo- . Iyamat egyelőre beláthatatlan. A másik jelenség, amire az idő- • sebbek nálunk szintén emlékeznek, ' a részletfizetéses vásárlások össze- . omlása. Ezek összege az Egyesült • Államokban 1946-ban nyolcmilliárd! volt, tíz évvel később negyvenmii- • liárd dollárra emelkedett. A munka- ! nélküli, de még a részben dolgozó • sem tudja kifizetni a részleteket és * az így vásárolt autó, mosógép, televízor az első részlet be nem tartása után menthetetlenül elvész, a kereskedő visszaveszi, de élvész az addig befizetett összeg is. Hasonló a helyzet — ezt is ismer- ' tük — a jelzálogkölcsönök, a betáblázott adósságok terén. Ezek össze-! ge közel százmilliárd dollár, amelynek jelentős részét a válság hatására ; a bankok felmondták. Hozomra könnyű élni, amíg a tőkés ! konjunktúra lehetővé teszi a részié- • tek betartását. Amint azonban a' konjunktúra megtorpan, a részletés hitelüzleteknek a munkanélküliség ' következtében azonnal bekövetkező • összeomlása a válság elmélyítésének" egyik fő tényezőjévé válik — amin • még az oly őrületes fegyverkezés; sem segít. Az imperialisták egyelőre ezeket a ! jelenségeket — kissé szégyenlősen • — depressziónak nevezik. Mi vál-] ságnak hívjuk. Hogy ez mennyiremélyül el és az amerikai gazdaság ' kulcshelyzeténél fogva mennyire • rántja magával az egész kapitalista ; gazdaságot, azt tényleg csak az 1958-as év további gazdasági eseményeinek alakulása mutatja meg. —cs —

n A csodatevő útlevél rr Íz évvel ezelőtt, a sorsdömtö *- februári események idején •Csang Kaj-sek Kínájában, főleg Sanghaj városában éltem. Érdekes vissza; pillantani az akkori időkre, amelyek \ kétszeresen drámaiak voltak: hogyan \ hatottak a Csehszlovákia népei to• vábbi sorsa szempontjából olyan jelentős februári események a messze Távol-Keleten akkor, amikor a korhadt, feudális-kapitalista rendszer a :világ legnépesebb országában éppen véanapjait élte. Tudvalevően 1948 elején még Kína : nagyrészét a ma már Tajvan szigetére kiszorított Csang Kaj-sek-féle ' rendszer uralta, amely egyes „benn: fentesek" vagyonharácsolásának támogatásán kívül semmiféle nemesebb célt nem ismert. Az egész nép nyomorúságos helyzete egyáltalán nem aggasztotta, hanem alázatosan szolgálta Amerikát, melynek iparmágnásai korán felismerve Csang Kaj-sek csillapíthatatlan pénzszomját és egyeduralkodási vágyát, tehetetlen bábbá tették a népe iránti oly könyörtelen diktátort. Ezt akkoriban minden kínai tudta, erről beszéltek teljesen nyíltan és leplezetlenül utcán, üzemekben egyaránt. Nemcsak a munkásság, de a maroknyi szolgalelkű haszonlesőn kí: vü. ugyanolyan feneketlenül gyűlölték őt az értelmiségiek és a diákság is. — Többek között még egy volt magasrangú Csang Kaj-sek kormányától busás évjáradékot húzó, nyugalmazott rendőrtisztviselő is kijelentette előttem- „Bárkivel szövetkezünk, csak [ ez a sátánfajzat amerikai bérenc takarodjék ki hazánkból!" Ilyen puskaporos volt a levegő egy évvel a város felszabadítása előtt, midőn Sanghajtól kb. négyszáz kilométerrel északra, Nanking magasságában állt a front. Nap^nap után szánalommal, figyeltem lakásom ablaká- \ K

é ból a harctérre induló, Csang Kaj-sek: féle menetszázadokat, a rongyos, szomorú katonákat, akik a vállukra veteti puskán kívül ősi kínai szokás ' szerint e"vik kezükben napernyőt, a másikban pedig sámlit cipeltek! (So: hasem sikerült megtudnom, mire kel: lett nekik a zsámoly). 1/ eveset tudva a távoli hazámban időközben kialakuló előzetes : fejleményekről, annál jobban megle. : pett az •3llamfo<rdulatról szóló hír. : Midőn t. i. egy ragyogó február végi : reggelen trolibuszon utaztam munka: helyemre, kínai barátom ölembe nyo• mott egy nyaláb angol nyelvű újsá; got és miközben jelentőségteljesen : mutatntt a vastagbetűs címekre, kis\ sé kesernyésen megszólalt: ; ,Ti már legalább révbe jutottatok, : de nekünk méa verekednünk kell! Én már nem is hallgattam meg: jegyzésére, hanem csak olvastam, ol: vastam ... A sok kusza, egymásnak ellent; mondó, a várakozási álláspontra helyezkedő angol politikát annyira jel' lemző cikkek egyik sora máig is emlékezetemben él: „Not even one : pláne took off in Prague." Egyetlen ; repülőgép sem szállt fel Prágában, — : mintha csak azt fájlalták volna a derék ánglusok, hogy Prágában nem rendeztek különjáratokat a nép ellenségeinek sikeres megszöktetésére! De az álarc csakhamar lehullott, mert a tapogatódzó, óvatos hangot nemsokára felváltatta az angol lapok mindent piszkoló részben gúnyos, részben rosszindulatú, gyalázkodó sajtóhadjárata: Prágában éhségtüntetések, más városokban utcai harcok, annyira, hogy aki nem ismerte a nyugati tőkés sajtó szenzációhajhászását, akár el is hihette volna az ostoba koholmányokat. Az első tárgyilagos híreket a meszszi, tizenkét ezer kilométernyire fekvő hazából a sanghaji kisszámú cseh: szlovák kolónia akkor kapta, amikor : néhány hét múlva megérkezett a han: kingi csehszlovák nagykövetség útlevél-attaséja, akitől részben cseh • szlovákiai újságokat, részben megbíz; ható híreket kaptunk a hazánkban : lefolyt eseményekről. Az attasé bevonta régi útlevelün'• ket azzal, hogy néhány nap múlva \ megkapjuk az új, népi kormányunk • által kiadott útleveleket. Őszintén : szólva, akko>- még nem tudtuk fel: mérni, miért volt szükséges becserélí ni a még érvényes útleveleket. De el[ jött az idő, mikor áldottam ezt a helyes és előrelátó intézkedést. A mikor aztán tényleg megkaptuk az új utiokmányt, érdekes dolog történt velem: útlevelemet meglátta egy orosz nemzetiségű, fiatal kollegám, akinek a szülei harminc évvel ezelőtt menekültek el a forradalmi Oroszországból, s aki irigykedve mustrálgatva a vadonatúj okmányt, sóhajtva megszólalt: — Bárcsak nekem volna üyen útlevelem, — mondotta az orosz emigránsok gyermeke, aki sok más társával együtt értetlenül állott szemben azon ténnyel, hogy neki nincsen hazája! De mintha csak valami magasabb hatalom meghallotta volna a szerencsétlen fiatal hazátlan keserves fohászát, másnap falragaszok hirdették Sanghaj utcáin, hogy minden orosz me. nekült, aki nem küzdött fegyveres kézzel a Szovjetunió ellen, jelentkezhet ct nagykövetségen, ahol ügyének kivizsgálása után szovjet útlevelet állítanak ki számára. 1948-ban még kb. háromszázezer orosz emigráns élt magában Sanghajban. Amint értesültem, a fia. talok csaknem kivétel nélkül megkapták a szovjet állampolgárságot és útlevelet, még hozzá — hazatérési kényszer nélkül! Köztük volt az én örömtől sugárzó Szergej barátom is, aki, amint később megtudtam, nemsokára hazatért hazájába. ét év múlva Sanghajból küldték utánam bratislavai címemre Szergej levelét a Szovjetunióból, melyben boldogan számol be arról, hogy az Uraiban egy nagy üzemben dolgozik és már családot is alapított azóta. A hazátlan, csalódott, okmányok nélkül tengődő „tékozló fiúkat", akiket mindenki ide-oda lökdösött a nagyvilágban, akik szorongó szívvel, tértek minden este nyugovóra a bizonytalan holnaptól való télelmükben, ezeket egy nemes gesztussal visszafogadta az anyaföld, a szovjet haza! 1948 tavaszán a kínai nép angolszászellenes hangulata annyira fokozódott a még fel nem szabadított területeken, tehát Sanghajban is. hogy mindenki tudta és érezte, elérkezett az ideje annak, hogy nyugati „tanácsadóikkal" és kizsákmányolóikkal egyszer s mindenkorra leszámoljanak. — Már csak négyszáz kilométerre volt tőlünk a felszabadító néphadsereg, — volt az általános jelszó utcaszerte, városszerte! Először csak középületek falaira mázolt jelszavakat láttam: „British go home!" „Ami keep out!" Angolok, amerikaiak, takarodiatok haza! De nem maradtak a puszta jelszavaknál. A Nathé nevű rakparton azelőtt angolul: The Rund sorakoztak a nyugati hatalmak parkokkal övezett követségi luxusépületei, valamint a „U. S. Navy" és „U. S. Army" amerikai katonai hadiszállások, melyek kertjei csak úgy hemzsegtek a harcikocsiktól, nehéz gépfegyverektől és ismétlőpisztolyos katonáktól. Ilyen nagymérvű előkészületek láttára csakis azt gondolhatta az érdekelt szemlélő, hogy ezen állig felfegyverzett katonai alakulatok azért vannak harci készültségben, hogy ha kell, harcoljanak. Tévedés! Csak addig adták a marcona katonát, aníg a követségi parkok kerítésén kívül egy Csang Kaj-sek-katonáiból álló második, fövédelmi gyűrű gondoskodott biztonságukról. Egyszer arra jártam egy amerikai vállalat titkárával, aki rámutatva a kettős védelmi övezetre és félelmetes harcikocsikra, megjegyezte: — Látja? Nincs az a hatalom, mely szembe merne szállni ezekkel! Amerika és Anglia sanghaji gazdasagi érdekeltségei olyan nagyarányúak, hogy a várös kiürítéséről szó sem lehet!" Amint tudjuk, a 'derék titkár úr alaposan tévedett, mert még mielőtt bevonult volna a városba a kínai néphadsereg, a harcikocsikat nagy sebbel-lobbal behajózták az utolsó, horgonyait sürgőser felszedő amerikai páncélos csatahajókra. A főleg munkásokból s főiskolásokból álló sok tízezer főnyi tömeg tüntetése májusban már olyan arányokat öltött, hogy Csang Kaj-sek katonái csak sortüzekkel tudták megvédeni a Nathén levő nyugati hatalmak követségeit a tömeg elől, gy alkalommal villamoson utazva, kocsink belekerült a tüntető sokaság kellős közepébe. Alig állt meg a villamos, máris golyó fúrta át az ablaküveget, melyet további recsegések követtek. Mindnyájan levágódtunk a piszkos padlóra s ott hasaltunk, amíg a lövések ritkulni kezdtek. Ojból felemelkedve észrevettem, hogy gyűlöl*ködó tekintetek vesznek körül, 3»onyára európai mivoltom miatt, hisz én voltam az egyedüli fehérbőrű utas a kocsiban. Izgatott hangok hallatszottak, nyilvánvalóan ellenem, majd öklök emelkedtek a levegőbe. Rádöbbentem helyzetem veszélyes voltára, mert akkor már előfordultak esetek, hogy a felbőszült és vég sókig elkeseredett tömeg minden fehérben angolszász elnyomót látva, meglincselte őket. S ekkor az egyik kínai utas angolul rámordított: — Get away, you British swine! Takarodjál, te angol disznó! Önkéntelenül belső zsebembe nyúlva, felmutattam új út'evelemet azzal, hogy sem angol, s>em disznó nem vagyok. A diák külsejű, angolul tudó kínai tüzetesen megvizsgálta utiokmányomat, mire arca hirtelen felderült, karbafont kezekkel meghajolt előttem, majd megölelve megszólalt: — Nem tudtuk, hogy Ón csehszlovák. — Majd pedig visszaadva útlevelemet folytatta: — Látjuk, kivel van dolgwík, melyik állam -Olgára Ön. Testvérek vagyunk! — A tömegnek, mely vasgyűrűként vett körül bennünket, röviden elmagyarázta kínaiul, melyik állam polgára vagyok. Az arcok szinte egy csapásra mosolygóvá váltak, s az öklök lehanyatlottak. Utolérhetetlen kínai udvariassággal mellükön keresztbe fonták kezüket és barátságosan meghajolva üdvözöltek a villamos utasai, akik még egy perccel ezelőtt meg akartak lincselni. tl/1 ikor megszűnt a lövöldözés, villamosunk folytatta útiát s az előbb még oly hangos útitársam mellém telepedve, megszólalt: — Szerencséje volt, hogy éppen itt voltam a kocsiban, s tudok angolul Így módunkban állott tisztázni a kellemetlen félreértést, mely az adott viszonyok között bizony balul üthetett volna ki!" — Az' átlagember Kínában természetesen nem tudja, merre van és micsoda Csehszlovákia, de az en f 't.skolás barátom nemcsak ezt tud ta, hanem azt is, hogy hazánk nem is olvan régen, a szocializmus építésének útjára lépett, amiből nézete szerint, lényeges előnyök származhatnak Kínára nézve is. Csodálkozó kérdésemre, vaion milyen e'ónyöket biztosíthatna a távoli, aránylag kicsi Csehszlovákia, az óriási kiterjedésű, sok száz millió lakosú Kínának, a főiskolás így folytatta magyarázatát: „Ha rfiajd Sanghaj is szabad lesz, Kína felépítésében nagyon is fontos szerepe lesz a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatnak. Csehszlovákia rohamosan fejlődő iparával éppen városunkon keresztül, - melyet Kína kapujának neveznek, — fontos ipari cikkekkel láthatja majd el hazánkat, hiszen a „Made in Czechoslovakia" — jelzésű áruk nálunk már régen i*» teretesek." Ojabb meglepetésemre, vajon ho-' gian ismerheti aránylag fiatal ember. létére árucikkeink minőségét, útitársam fölényesen legyintve kezével, hozzáfűzte: — Már ki nem ismerné a Távol-, Keleten a csehszlovák gyártmányokat? Többek között legidősebb bátyámtól tudom, hogy 1937-ben, mikor ránk' tört a japán katonai túlerő és a be-, tolakodók megtámadták városunkat, a sanghaji proletariátus élethalálhar-' cát jórészt csehszlovákiai gyártmá-' nyű fegyverelkel vívta meg: Ezt nem;» felejtjük el soha! J^iérve a veszélyes övezetből, uti-célom végén szívélyesen bú-' csútam el „megmenťómťól". Mindenki élénken elképzelheti, hogy a történtek után még gondosabban siorítottant magamhoz az életmentő útlevelet, melynek segítségével aztán 1948 júniusában Ázsián, Afrikán és Európáti keresztül tértem vissza fetszabadítdr hazámba, amely tényleg megkezdte a szocializmus építését. Kozics Eda Oj SZO 4 & 1958. február 17.