Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-04 / 4. szám, szombat

CSEH ÉS SZLOVÁK KÖLTŐK VERSEI Vítézslav Nezval: Utazásra való felhívás A társadalmi harc és a forradalmi hagyományok a szlovák képzőművészetben Egy csodálatosan szép Országot ismerek Én oda máris mennék s örökre teveled ő, nem csalóka ábránd Földrésze az a hely Hol kínzott néger rab ráng Az ültetvényeken Ott nem nő meg a pálma Nem nőnek píniák Nem zsoltár a nép álma Nem szállnak hó imák Észak tündéri bája Rajt — éppen ébredez — A béke s üdv hazája Szabadság földje ez Népe nem zúgó tenger Munkára joga van S madárként él az ember Szabadon, boldogan Nincs úr azon a földön Nincs koldus védtelen Ezer nagy búzaföldön Ezer gép énekel Az anyag átlényegül Ily anyag szívetek A csorda majdnem eldűl Akár a részegek Egy széles paraszthomlok Vezeti Keletünk Hallgasd meg amit mondok Ott újjászületünk Jer, osztozzunk a jóban Jer, élni akarunk Jer velem, ott valóban A népre akadunk Az uralkodó népre! — Hagyjuk a tévutat! — És az új nemzedékre Mely előre mutat Elég a szóból drága Ne sírj hát, elmegyünk Milliók boldogsága Lesz örömünnepünk! (1930) Ford. Sipos Győző Janko Jesenský

: FORRÓ SZIVÜNKET... Forró szívünket zubbony takarja, forró fejünket katonasapka. Mit gondolunk, érzünk, elrejtjük mélyre, elássuk magunkat még érezve, élve. Ezért van, hogy ránk oly föntről néznek, mint ahogy nézhetnek csúszkáló férget, ezért kísért még Csejte-vár úrnője, csak azért léphet még a rémes fürdőbe, hol víz helyett vér van, népünk könnye-vére. Hallgató szájunkat nyissuk ki már végre! Fordította: Fügedi Elek A

bratislavai Nemzeti Galéria az 1917-i Nagy Októberi Forradalom óta eltelt 40 esztendő hazai festészetének és grafikájának azt a részét mutatta be decemberi gazdag skálájú kiállításán, mely a szocializmus áramlatának s a haladó irányzatnak kifejezője. A kiállítás hatalmas anyagát két fő csoportra oszthatjuk. Ha eltekintünk az 1917-18-as év néhány haditudósításforma, de már kritikai háborús ábrázolástól, akkor az első csoport: az 1918-tól kb. 1930-ig terjedő időszak, az első Köztársaság évei, az új társadalmi rétegeződés és a munkásmozgalom fejlődésének kora. A második csoport: a II. világháború és a fasizmus elleni harc kora, valamint a felszabadulás utáni időszak. Az első korszakban, mikor a szocializmus, „az időszak kovásza" erjedést idéz elő Szlovákiában is, az osztályharc megszólal a művészetben is új és bátor hangon, hol az éles bírálat, hol meg a szatíra hangján. A munkanélküliséget Bendik népkonyha előtt megalázó várakozásba süppedt emberei, a gondokat Gwerk töprengő, tanácstalan arckifejezésű, tenyerébe hajtott fejű férfia példázza plasztikus igazmondással. A szegénységet Jakoby Modellje: a szürke arcú. kesernyés szájú, kiégett szemű, finom foltokban festett, fakóruhájú öreganyója és Mallý szűkös ebédjét cseréptálból kanalazgató mezítlábas embere érzékeltetik. Fulla a koldulást a sízakállilias vak harrnomikás és a nyomorék társában, Galanda alázatba görnyedő, fillérekre váró, kalapját tartó sápadt alakjában mutatja meg. A nehéz testi munkáról Benka hatalmas fatörzseket legyőző Favágói és az első kiemelkedő szlovák grafikus Sokol drámaiságtól feszülő Bányászai, Proletárjai, öreg tutajosa és Kimerült férfiak adnak hírt. Szabó Gyula grafikái a Föld Népe és az Asszony sorozatban alapvető tragikus érzéssel, balladai előadásban szemléltetik, hogyan nehezedik az emberre az élet terhe. A falu elhanyagoltságát, sivár sárbaragadottságát Bazovsky balladás, majd erősen lírai tolmácsolásban közli. Pásztorán, Drótosán, egyetlen árva kecskéjét legeltető asszonyán és a fájdalmasan félrecsapott tetejű viskókon, meg a novemberi sárga ég alatt íkrumpliszedésnél görnyedő sovány nőkön keresztül. 1930 után ecset, toll, ceruza alig győzi a fasizmus okozta mondhatatlan súlyos szenvedéseit lerögzíteni. A művészi 1 eszközökkel kifejezett ítélkezés harcos hirdetője a humanizmusnak, a háború-ellenességnek. Sokol monumentális, szenvedélytől fűtött grafikái, a Légitámadás utáni végvonaglás arcukba fagyott kínjában gyötrődő, vagy halálba menetelő tömegek sötét vonulásában emeli föl kárhoztató szavát. V. Hložnik az emberi lélek mélyére hatol és széles fogajmazású, érett műveiben foglal állást. Majerník alkotásainak tisztán képzőművészeti drámaisága és epikája mély erkölcsi tartalommal, döbbenetesen ábrázolja a Kivándor* lókat, Menekülőket, Száműzötteket. Elhagyott lovai a néma pusztaságban gyönyörű motívum, a művész meglátásának, gondolatának, érzésének szuggesztív átvitele a nézőre. Nevan olajképein fokozott érzékenységgel kevert hideg színekből jajdul föl a tragikus mondanivaló. Rajzainak finom vonásait fájdalmas líra hatja át. Nemeik Menekülői után az égő falu küldi a piros izzását. Lelkiismeretet felrázó, gyógyíthatatlan sebeklet érintő Oswienczimje, hol drótsövények közt, akasztófák szegélyezte úton "vonul az őrjöngő fájdalmától meggyötört embertömeg az átkozott emlékű vörcs kemencéjű pokol felé. Želifeský Légitámadása után a halottak, a gyerekes anyák az antik tragédiák szenvedő hőseire emlékeztetnek. A Szlovák Nemzeti Felkelés eseményeit ábrázolják Hložnik, Chmel, Hollý, Kostka életteljes grafikái. Guderna Családjától búcsúzó partizánja klasszikusan egyszerű, tiszta vonalvezetése, összefoglaló színei és szellemi kvalitásai mellett meleg emberi érzése is szóhoz jut. A felszabadulás megváltó jelentőségét is számosan méltatják. Czámomra Dubay egyéni lírája^ fejezi ki legjobban az Üj ta-™ vaszt, a rügybontó, virágbaboruló terebélyes nagy fa alatt, a Duna partján napsütésben játszó gondtalan gyerekekkel, kiknek a győzelmes szocializmus új korszakot, új életet nyitott meg. Bárkány Jenöné. Színházi im íi OCaPVám L 'Á Kassai Alktml Színház müsorpolitikáját igényes útkeresés jellemzi. Repertoárjában megtaláljuk a neves klasszikusok mellett a ma irodalmát is. Mind a haladó nyugati darabokat, — pl. a Nobel-díjas Laxness müvét — Fraňo Kráľ: J. Lada rajzainak kiállítása Janko Jesenský emlékének Ne ontson könnyeket szemünk erre a sírra. E sírdomb felett ne álljunk fájó szívvel, sírva. Ki itt fekszik, azért harcolt, gyötrelmet, bút viselt el, hogy nekünk sírnunk többé sose kelljen. Ne sírjunk, a könnyek kopogása erőtlen hálaének. E sírhant m férfit fed; végső leheletének melegét érezzük még, szava vigasztalt, tett erőssé, hogy nekünk sírnunk sose kelljen többé. Fordította: Fügedi Elek e Prágában december végén nyílt meg Josef Lada, a nemrég elhunyt nagy cseh rajzolóművész élete művének kiállítása. (ČTK - K. Mévald felv.) mind hazánk, vagy a testvérállamok íróinak müveit. Megnyugtató az a tünet, hogy vidéki színházaink nem maradnak a fővárosi színházak árnyékában, nem „utánjátszók", hanem talán még bátrabb kézzel válogatják ki a legjobban megfelelő darabokat a tegnap és a ma drámairodalmából. Ezúttal a Könnyű Múzsáé volt a szó Kassán. Az Állami Színház Dragutyin Dobricsanyin Közös lakás c. vígjátékát mutatta be — elsőnek az országban. A fiatal Dobricsanyin a legkedveltebb jugoszláv vígjátékírók közé tartozik. Neve nemcsak Jugoszláviában ismert. Ezt a darabját sikerrel játszszák Bulgáriában, Lengyelországban, s a legjellemzőbb, hogy a Szovjetunióban 260 színház tűzte műsorára. A darab napjaink problémájának, a lakásínségnek visszásságait viszi színpadra. Az emberi jellemek egész skáláját vonultatja fel abban a 12 szereplőben, akik a deszkára lépnek. Nem „ördögöket és angyalokat", negatív és pozitív papírfigurákat rajzol, hanem embereket. Nem okolja meg lélektanilag szereplőinek cselekedeteit, nem használja ki az emberábrázolásnak színpadadta lehetőségeit sem. De életünk egy darabját vitte színpadra. Nem old meg a darab nagy problémákat, nem mutat kiutat. A darab mégis többet nyújt a kétórás nevetésnél. Hisz önmagunkat nevettük ki az előadás alatt. Mindenki megtalálta tükörképét, föltéve persze, hogy magára mer ismerni. Kétségtelen, hogy az ellenforradalmi események nemcsak Magyarország gazdasági életében okoztak mérhetetlen károkat, hanem zavaró kihatással voltak a művészeti élet folyamatára is. Arról a kérdésről, hogyan érintette ar ellenforradalom a magyar képzőművészet területét s hogyan sikerült e káros kihatásokat leküzdeni, valamint arról, hogy milyen irányt vesz az új magyar képzőművészet fejlődésének útja, munkatársunk beszélgetést folytatott Mikus Sándor kétszeres Kossuth-díjas szobrásszal, a Magyar Népköztársaság érdemes művészével, aki a következőképpen válaszolt: A NÉP ÜGYÉT SZOLGÁLÓ MŰVÉSZET VISZI EL A PÁLMÁT Mikus Sándor: Anyám, 1931 (Petrás I. és Zilahi I. felv.) — A Magyar Népköztársaság szocialista rendszere olyan lehetőségeket tárt fel minden alkotó magyar képzőművész előtt, amilyenekre a múltban nem volt példa č amelyek megteremtették az előfeltételeit annak, hogy minden művész szabadon fejlődhessék. E fejlődés gazdasági bázisát a Képzőművészeti Alap hozta létre abból az összegből, melyet az állam juttatott, neki. Ez az összeg milliókat tett ki. E milliókból az Alap nemcsak a képzőművészeti alkotás lehetőségeit biztosította, hanem kiépítette annak mellékágait is, mint például a kőszobrászatot, a bronzöntést stb. Az Alap gazdasági munkájának folyamatos menetét a múlt év októberében súlyosan megzavarta az ellenforradalom. A krízis azonban nem tartott tovább 4—5 hónapnál. Ma Magyarországon megint teljes erővel folyik a munka s az Alap szinte korlátlan lehetőségek közepette fejti Ifi jelentős tevékenységét. Milyen szerepet játszottak a magyar képzőművészek az ellenforradalomban? — A képzőművészek szerepe az ellenforradalomban nem volt jelentős. Vezető szerepet egyáltalán nem játszottak, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem akadtak olyanok, akiket el nem ragadott volna az ellenforradalom áradata. A Képzőművészek Szövetségében is alakult ún. ,,forradalmi bizottság", voltak felelőtlen hangok is, de a józanabbak, akik többségben voltak, röatön belátták, hogy menynyire életfeltétele az új magyar képzőművészetnek az a bázis, melyet a szocialista társadalmi rend létrehozott. Ezért az ellenforradalom után a szövetséget nem is volt szükséges feloszlatni. Mégis — milyen kihatással volt az ellenforradalom a magyar képzőművészeti élet alakulására? — A művészi felfogásokban, sajnos, eléggé zűrzavaros helyzetet teremtett. Különféle törekvések jelentkeztek s jogot követeltek maguknak arra, hogy egyedül őket tekintsék irányt adóknak. így ütötte fel fejét az absztrakció és a naturalizmus is. s mindkettő helyet kapott a tavaszi országos tárlaton. Az Ítéletet fölöttük maga az élet hozta meg. A közönség elfordult tőlük, mint idejét múlta s antihumanista törekvésektől. Továbbra is a realista műv»k voltak azok, amelyek a látooatóknál visszhangra találtak. Milyen álláspontot foglal el r törekvésekkel szemben a magyar kultúrpolitika? — Ki-ki a maga módján fejlődjék olvan művészet felé, mely a szocializmus építését szolgálja. A művészet feleljen meg a társadalom igényelnek. S mivel a művészetek mecénása az állam, ezért antihumanista művészetet nem pártfogolhat Hogyan reagálnak e tényekre maguk a képzőművészek' — A művészek nagy része e megrázkódtatások után gyorsan magához tért. Az Alap már márciusban megkezdte az új feladatok kiadását s a műtermekben megindult a munka. Bár éles viták folytak és folynak még ma is a művészi kifejezés formáiról, az eseményekből rengeteget tanultunk. Ugyanis nem egy fiatal művész ment ki Nyugatra és tért azóta vissza, mert odakint nem találta meg a gondtalan, szabad munka lehetőségeit. Ezenkívül tény, hogy az utóbbi 10 esztendő nem műit el nyomtalanul senki fölött: mindenki változott, még ha nem is volt tudatában a változásnak, mely gondolatvilágában, az élethez való kapcsolataiban végbement. Ezért nem tudott már a kapitalista életformákba visszailleszkedni, ami végeredményben nagy elégtétel számunkra. Idehaza aztán megjött ismét mindenkinek az életkedve s ma már egyre több magyar képzőművész látja az út helyességét. Mert ha voltak is hibák régebbi művészpolitikánk módszereiben, a jó eredmények mégiscsak felülmúlták jelentőségűkben a hibák jelentőségét. Tudjuk, hogy minden korban születnek gyenge müvek is, de kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedben születtek nálunk olyan művek, amelyek időtállók. A magyar művészet fejlődésvonala töretlen maradt. Milyen irányban foq továbbfejlődni az új magyar képzőművészet? — Szerintem a jövőt illetőleg nincs kétség aziránt, hogy az a művészet fogja elvinni a pálmát, amely a nép ügyét szolgálja. A Magyar Népköztársaság művészetpolitikája minden irányzatnak lehetőséget kíván adni arra, hogy ebben az irányban fejlődjék és gazdagodjék. (T) A darab kibontakozása meglehetősen vontatott. Az első felvonás sablon-vígjátékot sejtetett. A második és főleg a harmadik felvonásban tud újat adni az író, itt tud elszakadni a sokszor kipróbált ,színpadi fogásoktól. Dialógusai szellemesek, s a nevettető helyzetkomikumok egész sorozatát nyújtja. A befejezés, — bár itt is a szokványos happy enddel állunk szemben: mindenki megtalálja a párját és szent a béke a „közös lakásban", — elfogadható s nem tűnik erőitettnek. A közönségsiker elsősorban az írót illeti, másodsorban a színházat. Ebből oroszlánrész a rendezőé (Ottó Katusa), aki a fordítóval (A. Vrbacký), és a dalbetétek szerzőjével (Spišiak), a darabot aktualizálta, ami előnyére vált. A legjobb színészi teljesítményt J. Hodorovský nyújtotta Boga szerepében. Egyszerű, külsőségektől mentes játéka teljes egészében elénk varázsolja a kissé szenilis öreg nyugdíjast. Rajta kívül még két kitűnő alakítást láthattunk: L. Grossová Nátáját és H. Grossová Póla nénijét. J. bzdúch kissé elnagyolt szerepében nem tudta tudása legjavát adni, I. Rajniak (Mišo) és M. Kleis (Pepi) játéka túlexponáltnak hatott. A két lányt alakító E. Volková (Lubica) és E. Kleisová (Lola) közül Lola alakítója élte át jobban szarepét. Az egyszerű díszletek és kosztümök természeteslek voltak (M. Kravjanský müve) és nagyban elősegítették az előadás sikerét. Egészben véve jó előadást néztünk végig. Dicséret illeti a színház vezetőségét, hogy elsőnek mutatta be ezt a juaoszláv darabot, a közönségsiker meg azt bizonyította be, hogy a mai témájú darabok közel állnak a közönség szivéhez. Kováts Miklós A leningrádi Lunacsarszkij-üzem hangszereket gyárt. Képünkön N. Hejfec a sorozatban készülő hárfák minőségét ellenőrzi. (I. Baranova - TASZSZ felv.) ÜJ SZ

Ô 6 T£ 1958. január 7.