Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)
1958-01-26 / 26. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. január 26. vasárnap 30 fillér XI. évfolyam, 26. szám MINDNYÁJUNK NEVÉBEN! Hétfőre hívta össze a Nemzeti Front Központi Bizottsága és a Békevédők Csehszlovákiai Bizottsága az országos' békekonferenciát. Hazánk népeinek küldöttei olyan időben jönnek össze fővárosunkban, amikor a világon mindenkit a béke, a tartós béke megőrzésének gondolata foglalkoztat. Vajmi keveset érnénk el, ha csak szép szavakat hangoztatnánk a béké.-ől. Ebben az emberiség legfontosabb és legkomolyabb kérdésében határozott döntésre van szükség, még akkor is, ha az imperialisták vezető tényezőinek, az atomháború, a nemzetközi feszültség további kiélezésének megszállottjai nem akarják meghallani az emberek száz- és százmillióinak békét követelő hangját. Egyesek azt gondolják, hogy a világbéke biztosításában nem döntő az „egyszerű" emberek szava. Ez a politikusok dolga — mondják. Hát tévednek. Így volt ez a múltban, de ma már más a helyzet, legalábbis nálunk, a szocialista tábor országaiban, ahol a nép „legegyszerűbb" fiai is ugyanazokért a célokért, társadalmi tervek valóra váltásáért szállnak síkra, mint vezető politikusaink. Ezért ölt olyan hatalmas méreteket a békemozgalom a Szovjetunió vezette szocialista tábor országaiban. Már magában ez olyan erőt képvisel a világon, hogy képes az imperialisták támadásait és háborús uszításait bármikor csírájában elfojtani. Igazolják ezt a koreai háború, az Egyiptom ellen indított agresszív támadás és a szíriai eset. De itt van még a kapitalista országokban élő sok-sok milliónyi békevédők serege, akik erőt merítenek a mi békeküzdelmünkből, hogy még nagyobb önfeláldozással küzdhessenek az atomháború megakadályozásáért. Mindnyájunkba erőt öntött a Békekiáltvány, melynek valóra váltása hozhatja csak meg a várva várt eredményt: a világbékét! S ebben az egyszerű emberek milliói és milliói mondhatják csak ki a döntést, az ő akaratuktól függ, hogy végre beteljesedjék mindnyájunk vágya, s a világ békeerői kiüssék a háborús uszítók kezéből a legszörnyűbb pusztító fegyvert, az atomfegyvert, és megteremtsük a' tartós békét, minden nemzet békés egymás mellett élésének lehetőségét. A béke megvédhető, senki sem kényszerítheti ránk a háborút, ha nem akarjuk. S ki is akarná a háborút? Aki azt kívánja, arról csak azt mondhatjuk, hogy őrült, mert nem lehet más, ki a pusztulást választja az élet helyett. Hazánk népei már nem egyszer tudtára adták az egész világnak, hogy a nemzetek csak úgy fejlődhetnek, teremthetik meg a nép jólétét, ha biztosítjuk a békét, ha az emberek gondolatából végleg kitöröljük a háború fogalmát. Hazánk szívében, az arany Prágában, köztársaságunk minden kerületéből, népeink, a dolgozók millióinak megbízásából több mint ezer küldött gyűl egybe az országos békekonferencián, hogy egész társadalmunk, mindnyájunk nevében kimondja a határozott állásfoglalást a jelenlegi nemzetközi kérdésekhez, a világbéke megőrzéséért és biztosításáért folytatott küzdelemhez, a nukleáris fegyverek teljes beszüntetésének és a világ minden nemzete békés és baráti együttélésének, együttműködésének kérdéséhez. „Meg vagyok győződve róla, — mondotta az országos békekonferencia jelentőségéről Vacho József, a ligetfalusi földművesszövetkezet elnöke —, hogy a békekonferencia, melyet abban az időben tartanak, amikor egyre jobban fokozódik a világ nemzeteinek harca az atomháború veszélyének megszüntetéséért, jelentősen hozzájárul a Szovjetuniónak a nemzetközi csúcsértekezlet megtartására tett javaslata megvalósításához. A küldöttek ugyanakkor kinyilvánítják egész népünk szilárd eltökéltségét, hogy építő munkánkkal támogatjuk a Szovjetunió nagy békeoffenzíváját." Dolgozóink milliói azonban nemcsak a szocialista építés feladatainak valóra váltását tették magukévá, hanem határozottan síkra szálltak a kommunista és munkáspártok nyilatkozata, a Békekiáltvány, kormányunk békepolitikája mellett, s mindazok a javaslatok mellett, melyeket a Szovjetunió intézett a nyugati hatalmakhoz. Most, amikor az egész világon látják a dolgozók, hogy a háború elkerülhető, hogy léteznek olyan erők, melyek ki tudják harcolni a békét — a béke kérdésében nem ingadozhat senki, ki kell mondani a döntő szót. A Békekiáltvány, mely a legmélyebben érinti az emberek legbensőbb érzéseit és gondolatát, olyan horderejű felhívás, mely minden becsületes embert — éljen bár a világ bármely részén is — arra ösztönöz, hogy tevékenyen és szervezetten a békevédők egyre tömörebb, hatalmasabb frontjába álljon. S mi most ezt tesszük! Hazánk népeinek békeküldöttei holnap az országos békekonferencián mindnyájunk nevében kimondják: Szükségünk van a békére, hogy nyugalomban építhessük hazánkat. A béke nekünk örömet és gyermekeink boldogságát jelenti. Csak békében virágoztathatjuk fel hazánkat, fejleszthetjük az ipart, a mezőgazdaságot, a kultúrát, a tudományt, a művészetet. Ezért „Építsd a hazát — erősíted a békét!" jelsző számunkra nemcsak jelszó, hanem minden tevékenységünk vezérfonala. E gottwaldi jelszó — most, a győzelmes Február 10. évfordulójának küszöbén, még eredményeseb munkára, hatékonyabb béketettekre ösztönöz bennünket, hogy pártunk és a Nemzeti Front kormánya vezetésével sikerrel betetőzzük nagy művünket, a szocializmus felépítését hazánkban — a világ béketáborának megdönthetetlen bástyájában. Beszélgetések a békéről A Békevédők Szlovákiai Bizottsága pénteken, január 24-én tartotta ülését Bratislavában. Az elnökség megtárgyalta az országos békekonferenciával kapcsolatos előkészületeket. A szlovákiai békebizottságok az országos békekonferencia után megtartandó gyűléseken és beszélgetések keretében népszerűsítik majd a konferencia eredményeit, gondoskodva arról, hogy népünk hangolja egybe a békeharc kérdéseit az építőmunkára irányuló törekvéseivel. A Békevédők Szlovákiai Bizottságának elnöksége ezután megtárgyalta a Béke-Világtanácsnak ez idei kulturális évfordulók megtartására vonatkozó tervP7piét. Ünnepi est az országos békekonferencia küldötteinek tiszteletére A Nemzeti Front Központi Bizottsága, a Csehszlovák Békevédők Bizottsága és a Csehszlovák Rádió vasárnap, január 26-án ünnepi estet rendez Prágában Smetana-termében. Az ünnepi estet a „Békét a világnak" jelszó jegyében rendezik. Az est gazdag műsora keretében a legjobb cseh és szlovák művészek, énekkarok, táncegyüttesek lépnek fel, valamint a prágai esztrádzenekar is. A Csehszlovák Rádió valamennyi leadóállomása 20 órakor közvetíti majd az ünnepi est művészi programját. a szervezet feladatairól Széleskörű mezőgazdasági és ipari tapasztalatcsere ® Kiállítások, küldöttségcserék • Filmfesztiválok, nyelvtanfolyamok Moskzva (ČTK) - Konsztantyin Vasziljevics Osztrovityanov akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnöke, a január 21-én Moszkvában megalakult Szovjet-Csehszlovák Barátság Társaságának elnöke beszélt a Csehszlovák Sajtóiroda moszkvai tudósítójával a társaság feladatairól. A társaságra nagy feladat hárul a szovjet-csehszlovák kapcsolatok fejlesztésében. Szándékában van elősegíteni a széleskörű tapasztalatcserét az iparban, a mezőgazdaságban, a kulturális kapcsolatok és a tudományos együttműködés terén. „Gyakori küldöttségcserére, különböző kiállítások, a csehszlovák filmfesztiválok rendezésére számítunk. Minél több előadást akarunk rendezni Csehszlovákiáról, tanulmányi köröket létesítünk, amelyek Csehszlovákia népének életével foglalkoznak majd. Nyelvoktatási csoportokat is szervezünk, foglalkozni fogunk a cseh- és szlovák , művek oroszra fordításával — jelentette ki Osztrovityanov. — A társaság megszervezi majd Csehszlovákia népének és kimagasló személyiségei évfordulóinak megünneplését. Természetesen a lehető legszorosabb kapcsolatot akarjuk fenntartani a CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetséggel." Sok levél érkezett a Szovjetunió minden tájáról, amelyekben a szovjet emberek örömmel fogadják a SzovjetCsehszlovák Barátság Társaságának megalakítását. Meleg szavakkal emlékezett meg K. V. Osztrovityanov azokról az üdvözlő levelekről és táviratokról, amelyek Csehszlovákiából a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség szervezeteitől érkeznek. Ezek között van Zdenék Nejedlý akadémikusnak, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség elnökének, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnökének, valamint O. Homola képviselőnek, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottsága főtitkárának távirata. Nyugat-németországi tudósok a rakétatámaszpontok ellen Bonn (ČTK) - A bonni parlament szociáldemokrata képviselőinek csoportja közölte, hogy a nyugat-németországi egyetemek sok professzora és magántanára aláírta K. Bechert professzornak, Németország Szociáldemokrata Pártja képviselőjének felhívását a rakétatámaszpontok építése ellen a Német Szövetségi Köztársaságban. A mainzi egyetemen 24 professzor írta alá e tiltakozást. Ezek között van VValter Reppe, a vegyi tudományok világhírű tudósa, valamint Heidelberg, a Majna menti Frankfurt, Würzburg, Bonn és más városok egyetemeinek tudósai. Max Reimann támogatja Grotewohl javaslatát Tartsanak népszavazást mindkét német államlian a közép-európai atomfegyvermentes övezetről Berlin (ČTK) - Max Reimann, Németország Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára január 24-én este „a 904. számú Szabad Német leadóban" rádióbeszédet mondott, amelyben állást foglalt O. Grotewohlnak, az NDK miniszterelnökének azon javaslata mellett,, hogy a közép-európai atomfegyvermentes övezet kérdésében mindkét német államban népszavazást tartsanak. A szövetségi parlamentben lefolyt legutóbbi külpolitikai vita után a német nép válaszúthoz ért — hangsúlyozta Max Reimann. A vita megmutatta, hogy Adenauer parlamenti többsége meg akar hiúsítani a feszültség enyhítésére vezető trenden lépést és a szövetségi köztársaságot az atomfegyverkezés központjává akarja tenni. Németország Kommunista Pártja más utat javasol. Ez az út az európai atomfegyv.ermentes övezet megteremtéséért folyó küzdelem útja, amely a fegyverkezés beszüntetéséhez, az általános leszereléshez és Németország egyesítéséhez vezet :—i jelentette ki Max Reimann. A legnagyobb napi fejtési teljesítmény a szlovákiai szénbányák történetében A szlovákiai szénbányák kongreszszus előtti szocialista munkaversenyében január 25-én, szombatra virradó reggelen öt rekordot értek el a szénfejtésben. A handlovai Nagybánya 112,7 százalékra teljesítette a fejtési tervet, ez idén a legnagyobb fejtési teljesítmény. A hónap eleje óta 3010 tonna barnaszenet fejtettek terven felül. A pótori bányászok is 117,1 százalékra teljesítették a tervet, míg a Lehota Bánya 19,2 százalékkal túlteljesítette feladatait és az Ifjúsági Bánya a vállalat történelmében eddig legnagyob fejtési teljesítményt érte el 111 százalékos eredménnyel. Ily módon a szlovákiai szénbányák 111,5 százalékra teljesítették a napi tervet és egyetlen napon 879 tonna szenet fejtettek terven felül. Ez a legnagyobb napi fejtési teljesítmény a szlovákiai szénbányák történetében. A szlovákiai szénbányák az év eleje óta 6435 tonna barnaszenet és lignitet fejtettek terven felül. Értékes felajánlás Szüllő János feleségével együtt a tallósi szövetkezetben dolgozik, ők ketten 23 tehenet gondoznak. A szövetkezet taggyűlésén, amelyen a CSKP KB levelével foglalkoztak, ők is felszólaltak s felajánlották, hogy 1958ban minden tehéntől átlagosan 2550 liter tejet fejnek majd. 1957-tel szemben az átlagos tejhozamot 150 literrel növelik. A tehenektől egészséges és jól fejlett borjakat választanak el. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta Az országos békekonferencia küldötte A Prágában mjegrendezendő országos békekonferencia egyik kül-' dötte a partizánske! Augusztus 29. Cipőgyár 21 éves dolgozója, Judita Danková CSISZtag. Danková a cipészműhely egyik csoportvezetője, akinek fürge keze alatt naponta több mint 1700 pár cipő megy át. Ő az üzem egyik legjobb dolgozója. „Örülök, — mondotta — hogy részt vehetek a békekonferencián, amely az egész világnak kijelenti: soha többé háborút!" K. Cích (ČTK) felvétele. A Kelet-szlovákiai Gépgyár dolgozói elfogadták a žilinai felhívást A kassai Keletszlovákiai Gépgyár dolgozói megtárgyalták és elfogadták a žilinai kerület négy gépipari üzemének a Februári Győzelem évfordulója és a CSKP XI. kongresszusa tiszteletére tett versenyfelhívását. EgyÉpül a szlovákiai első gépkocsi-gyár A Bánovce nad Bebravou-i Tatra-üzem kiterjedt csarnokában az év eléje óta szorgalmasan dolgoznak az első szlovákiai gépkocsigyár berendezésén. E napokban befejezték a kőművesmunkákat a hengergyártásra szolgáló területen és beszerelik a technikai berendezéseket. Jozef Kováč, az újonnan épülő gépkocsigyár igazgatója a ČTK tudósítójával folytatott beszélgetésében többek között ezt mondta a Bánovce nad Bebravou-i Tatra-üzem építéséről: „Már a jövő hónapban elkezdjük az első hen.gertípusok gyártását a világhírű Tatra-gépkocsik számára. Február végéig egyúttal előkészítjük a karosszériaműhely első részét a Tatra-141 típusú gépkocsik váza számára. Ügy számítjuk, hogy a jövő hónap második felében már megkezdjük a vázak, rakfelületek gyártását. Később a karosszéria többi részeinek — a sárhányók és kabinok gyártását egészen a karosszéria-munkák teljes komplettizálásáig. Márciusban megkezdjük már a hengerelt anyagból készített motorrészek készítését. Üzemünkben az év végéig teljesen kiépítjük a következő termelési osztályokat: karosszériarészleg, automata-műhely, szürkeöntvény és acélöntvényműhely, tengely- és fogaskerék-, csavarkészítő műhelyeket, a különféle egyenlőtlen részek gyártását végző műhelyt, a motorszekrényt, hengerfej-futószalagokat, valamint a motorok és fékek szerelését végző műhelyt. A Tatra-141 tehergépkocsik gyártásán kívül nagy mennyiségű különféle pótalkat, részt is fogunk készíteni. Ez idő szerint üzemünk 130 szakmukása és technikusa dolgozik a koprivnicei Tatra anyaüzemben, hogy megszerezze a kellő tapasztalatokat. Üzemünkben már idén megkezdhetjük a Tatra-141 tehergépkocsik teljes karosszériájának szerelését a koprivnicei Tatra-üzem által szállított motorral és alvázzal ellátott gépkocsikra. A jövő év első felében kikerül üzemünkből az első komplett tehergépkocsi." úttal kötelezettséget vállaltak arra, hogy az első negyedévben 100,4 százalékra teljesítik a nyerstermelési és 100,2 százalékra a készárú gyártási tervet. A mezőgazdasági gépek gyártásában kötelezettséget vállaltak minden fekál-kocsi termelési költségeinek 20 százalékkal való csökkentésére. Ezenkívül 2,8 százalékkal leszállítják a tervezett anyagfogyasztást. A Keletszlovákiai Gépgyár dolgozói egyúttal elfogadták a poprádi Tatra Vagongyár és a brnói Královo Polei Gépgyár versenyfelhívását. Az ifjúság üdvözli a $ CSKP XI. kongresszusát | s A žarnovicei Preglejka CSISZ- ^ fc tagjainak pénteken, január 24-én ^ i rendezett vállalati aktíválán az ifiií <5 '"ssssssssssssssrssswsssssssssf/srs^