Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-20 / 20. szám, hétfő

A komaróci EFSZ megérdemelné a segítséget Kis községnek mondják Komarócot, a szepsi járás egyik legdélibb települését. Lakosainak száma alig mozog 400-on felül. Ez a kis falucs­ka azonban kiemelkedik a járás többi községei közül, mégpedig a mezőgazdasági téren elért eredményeivel, a szövetkezeti gazdálkodás sike­reivel. Különösen az állattenyésztésben értek el átlagon felüli sikereket. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA Nappali fényben is élvezhető lesz a televízió A HELYI SZÖVETKEZET SIKEREI Ezelőtt, ha az ember a jól gazdál­kodó szövetkezetek után érdeklődött, igen gyakran Jánokra, Perénybe vagy Méhészkére hívták fel figyelmét. Az utóbbi években azonban a komaróci EFSZ jövedelmező gazdálkodásának megteremtésével vonta magára a fi­gyelmet. Ha a szövetkezet termelési eredményeit tekintjük, nyomban vá­laszt nyerünk a felvetett kérdésekre. Tavaly 1 495 000 korona bevétele és 582 ezer korona kiadása volt a szövet­kezetnek. Ez annyit jelent, hogy a termelési tervet csaknem minden gazdálkodási ágazatban túlteljesítet­ték. A gabonaneműekből több mint 3 mázsával túlteljesítették az előirány­zatot, míg az egy tehénre eső évi fe­jési átlag meghaladja a 2600 litert. Ennek köszönhető egyebek között, hogy tejbegyűjtési tervét a szövetke­zet jóval túlszárnyalta, hiszen össze­sen 200 ezer liter tejet termelt. Az állattenyésztésben egyébként a leltá­rozás után is azzal dicsekedhetnek, hogy állománytervüket is teljesítették. Ezt úgy érték el, hogy minden 100 tehéntől 85 kilencven kilogrammos borjakat választottak el. Ugyanígy be­szélhetünk a sertéstenyésztés ered­ményeiről, ahol a kocánkénti malac­elválasztási átlag 1957-ben 12 darabot mutat. Az állomány gyarapodása nyo­mán 160 mázsa sertéshúst adott el a szövetkezet, ami jelentős mértékben növelte a közös gazdálkodás jövedel­mét. 1836 KORONA A HEKTÁRONKÉNTI JÖVEDELEM Egy szövetkezet slámára sem lehet közömbös, mennyit termel hektáron­ként és milyen jövedelme származik a növénytermelésből. Varga Albert fiatal agronómus nö­vénytermelésünkről a következőkben emlékezik meg: — Eredetileg 1663 korona bevételt terveztünk egy-egy hektárról. Most, Tizenhárom éve szabadult fel Kassa Vasárnap, január 19-én volt 13 éve, hogy a dicső szovjet hadsereg fel­szabadította Kassát. Ez alkalommal a kassai kultúrház­ban Szlovákia Kommunista Pártjá­nak városi és járási bizottsága együt­tes ülést tartott a városi és járási nemzeti bizottsággal. Az ünnepi ülé­sen részt vett a szovjet hadsereg küldöttsége, valamint a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Borsod megyei és miskolci klildöttsége. hogy összegeztük a bevételeket, az 1856 korona bevétellel szemben 600 egynéhány korona kiadást állapítot­tunk meg hektáronként. A jövőben azonban még lejjebb szállítjuk a költ­ségeket, hogy magasabbak legyenek a bevételek. Ha a szövetkezet zárszámadásának adatait vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a növénytermelésben, akárcsak az állattenyésztésben is komoly ered­ményeket biztosítottak. Mindenesetre a tervezett bevételek nyomán arra is lehetőség nyílott, hogy a múlt év fo­lyamán 10 korona előleget fizessenek minden ledolgozott munkaegységre s most, a zárszámadáskor a másik felét is kifizethessék. LESZ RÉSZESEDÉS, DE ELSŐSORBAN AZ ALAPOKAT BIZTOSlTJÄK Örvendetes tényként állapíthat­juk meg, hogy a szövetkezet a mun­kaegységek értékének teljes kifize­tése mellett az alapokat is biztosít­hatja. A gazdálkodás további sikerei­nek fejlesztése érdekében a tiszta jövedelem 7 százalékát az oszthatat­lan, 18 ezer koronát a szociális, 6000 koronát pedig a kultürális alapra helyezték. Ezek az adatok igazolják, hogy a szövetkezet ma a holnapról sem feledkezik meg s megteremti a zökkenőmentes gazdálkodás további feltételeit. Bár e cikk keretében az eredmé­nyek méltatásával foglalkozunk, ne higgyük, hogy nincsenek árnyoldalai a szövetkezetnek. Persze, csak el­enyészőek, hogy alig érdemes őket papírra vetni. Helyettük inkább az objektív nehézségek okaival foglal­kozunk. Köztudomású, hogy Komaróc ha­tárának déli részét az Ida-patak vá­lasztja ketté. Jobb- és balpartján csaknem 200 hektárnyi rét és ugyan­ilyen kiterjedésű szántóföld terül el. E patak vize azonban nedves tavasz idején annyira felduzzad, hogy kilép medréből és több mint 400 hektárt eláraszt. Ilyenkor óriási károkat okoz s tönkreteszi főleg a rét termését, ahol inkább csádé, mint széna terem. Ez a takarmány alacsony táperejű és savanyú íze miatt nem szívesen fo­gyasztják az állatok. Ennélfogva ket­tős kára van a szövetkezetnek: el­értéktelenedik a széna s ez a takar­mány károsan befolyásolja főleg a szarvasmarhák egészségi állapotát. Minden esztendőben jobban terjed a mételykór, mely ellen védekezik ugyan a szövetkezet, teljesen mégsem képes megállítani a betegség terjedé­sét. LE KELL CSAPOLNI AZ IDA-PATAKOT Igen, a fentebb elmondott beteg­ségek felszámolását csak a patak lecsapolásával érhetik el. De még nem fogtak hozzá, holott mind a ke­rületi, mind a járási akciós program­tervben szerepel. Miután a patak sza­bályozása több mint 200 ezer korona jövedelmet eredményezne a szövet­kezetnek, érdemes volna a munkákat még a tavasz beállta előtt elkezdeni. Ha viszont pillanatnyilag nincs meg a szabályozás végrehajtásához szük­séges fedezet, akkor a JNB teljesítse a komaróciak kérelmét, hogy még az olvadás előtt szakítsák át a Perény és Komaróc határán alkotott vízgá­tat, hogy az Ida-patak vize szabadon elfolyhassék. Máskülönben további károk keletkezésének van kitéve a szövetkezet. Ügy hisszük, a komaró­ciak kérése indokolt, hiszen elsők a beadásban, jól gazdálkodnak, s ezzel nagy tekintélyt széreztek a járási nemzeti bizottságnál is. Szombath Ambrus # A Csemadok búcsi helyi csoportja a napokban tartotta évzáró taggyűlését, ame­lyen 186-an vettek részt, (b) % Belgrádban bemutatták Vszevolod Vis­nyevszkij szovjet szerző Optimista tra­gédia c. drámáját (ČTK) 0 A strážnicei kerületi népművészeti köz­pont elkészítette az 1958. évi strážnicei ünnepségek műsorának tervezetét. A bemu­tatón több külföldi együttes is fellép. (ČTK) ® A nagyhírű Smetana-kvartettet zenekultú­ránk külföldi népszerűsítésben kifejtett ér­demdús tevékenységéért a Csehszlovák Bé­ke-díjjal tüntették ki, amelyet a művészek a napokban vettek át ünnepélyes keretek közöt. (ČTK) 9 A budapesti Petőfi Színház még ebben a hónapban bemutatja a Hašek Švejkje alapján irt színjátékot. A Magyar Hadse­reg-Színház februárban Pavel Kohout cseh drámaíró Ilyen szerelem című darabját játssza. (ČTK) 9 A Csemadok somorjai és pozsonypüspöki egyesült tánccsoportja január 25-én Zse­lizen mutatja be új műsorát, (sz.) 9 Prágában tartózkodik Cian Paolo Calle­gari olasz író és újságíró, aki vasárnap a Ždenék Nejedlý-szinházban résztvett Meg­perzselt lányok című drámájának premier­jén. (ČTK) 0 Vladimír Mináč és dr. Ján Poničan szlovák írók rövidebb tanulmányútra Ausztriába utaztak. (ČTK) Közérdekű tudnivalók * ** *** ***** * ** ********************** ** ** ** * *** ** ***** ****** *** ** ** ************** olyan elenyésző, hogy azt minden szövetkezeti tag, anélkül hogy meg­érezte volna, könnyen kifizethette a szövetkezet útján a szociális biztosí­tás illetékes osztályának. Mint Evžen Erban elvtárs, a Szociális Biztosítás Állami Hivatalának elnöke legutóbbi beszélgetésünk alkalmával kijelentet­te, az aggkori biztosítást élvező szö­vetkezeti tagok munkájára is csak átmenetileg van szükség, amíg szö­vetkezeteink nincsenek teljes mér­tékben gépesítve és munkaerőszük­ségletük sincs teljesen fedezve. Ma­gától értetődik, hogy ezek az öregek csupán egészségi állapotuknak meg­felelő munkakört tölthetnek be. Or­szágos viszonylatban több mint 250 ezer aggkori járadékot élvező 60 évnél idősebb polgárunk végez nép­gazdasági szempontból hasznos mun­kát. A döntő szempont: a termelés szükséglete, a terv teljesítése, a szo­cializmus betetőzése, a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítése. Megemlítésre méltó, hogy pl. a ji­lemnicei járás Poniklá községének 1100 lakosa közül minden ötödik polgár járadékot kap, évenként több mint egymillió Kčs összegben. Elkép­zelhető, milyen óriási összeget tesz ez ki országos viszonylatban. Csupán járadékok címén évi 8,8 mililárd Kčs összeget folyósít a Szociális Bizto­sítás Állami Hivatala. Ebből egyetlen napra több mint 24 millió Kčs esik. A szocializmus felé merészen ha­ladó államunk kellőképpen gondos­kodik tehát a szövetkezeti tagokról aggkorukban és balesetük esetére. Rajtuk áll, hogy többtermeléssel még inkább emelkedjen a szövetkezet jö­vedelme az egész szövetkezeti tag­ság javára. SZILY IMRE Sok szövetkezeti tagnak nem vilá­gos az EFSZ tagságából folyó szociá­lis biztosítás ténye és lényege. Van­nak még szövetkezetesek, akik azt szeretnék, ha az iparban foglalkoz­tatott munkások módjára lennének biztosítva. Más szóval azt szeret­nék, ha az alkalmazottak kategóriá­jába kerülnének, jóllehet nem alkal­mazottai a szövetkezetnek. Mindjárt elöljáróban leszögezzük, hogy most nem a beteg, tehát rövidlejáratú, ha­nem a szociális (nevezetesen agg­kori), tehát hosszúlejáratú biztosítás problémáival szeretnénk foglalkozni. Elsősorban a gyári, vagy üzemi al­kalmazott és a földművesszövetkeze­ti tag közötti különbséget kell tisz­tázni. Az alkalmazott (munkás, hivatal­nok) aggkora és balesete esetére já­radékbiztosítás alá esik és az állam­tól családi pótlékot kap. A biztosítási díjat fizetéséből levonják. Mi a helyzet a Ili. és IV. típusú EFSZ-tagok esetében ? A szövetkezetesek részesei a szö­vetkezeti gazdálkodás eredményeinek és munkájuk jutalma magában fog­lalja azt a részt is, amelyet az al­kalmazott a szociális, kulturális és egyéb szükségletek fedezésére tár­sadalmunk javára ad. A szövetkezet tagjai között felosztja a tiszta pénz­jövedelmet és a természetbeni járan­dóságot, viszont a gyári munkások nem kapják meg fizetésükben a vál­lalat tiszta jövedelmét, csupán annak egy hányadát. A fennmaradt rész a vállalat további fejlesztésére, vala­mint az állam és a társadalom szo­ciális, kulturális és egyéb szükség­leteinek fedezésére szolgál mint nemzeti vagyon. Ez tehát az elvi kü­lönbség a munkaviszonyból származó juttatás és a szövetkezeti gazdál­kodás eredményeiből részesedő szö­vetkezetes juttatása között. Milyen gondoskodásban részesülnek a szövetkezeti tagok, ami az aggkori és balesetbiztosítást illeti? Aggkor és baleset esetére a III. és IV. típusú EFSZ-ek tagjait maga a törvény kötelezőleg biztosítja. A járadék összege havi 14,— Kčs biztosítási díj fizetéséért havi 230,— Kčs. A szövetkezeti tagok azonban egyéni, önkéntes jelentkezés alapján biztosíthatják magukat: havi 26, -Kčs-ért havi 270,­Kčs-re havi 40,- Kčs-ért havi 310,- Kčs-re havi 54, — Kčs-ért havi 350, — Kčs-re havi 70,­Kčs-ért havi 390,­Kčs-re havi 88,- Kčs-ért havi 440,- Kčs-re Az aggkori járadék rendszeres ki­fizetésének feltétele, hogy a szövet­kezeti tag 60 éves elmúlt és legalább 20 évig volt biztosítva, vagy pedig 65 éves (ha nő, akkor 60 éves) el­múlt és legalább 8 (ha nő, akkor legalább 5) évig volt biztosítva. To­vábbi feltétel, hogy vagy képessé­gükhöz képest tovább dolgoznak a szövetkezetben, vagy tartósan mun­kaképtelenek. A biztosítási dijat a szövetkezeti tagok a sajátjukból fe­dezik. A biztosítási díj pontos fizeté­se az előírt biztosítási idő tartama alatt a feltétele annak, hogy a jára­dékot élvezhessék. Nincs oka tehát senkinek ellenve­téssel élni, ha nem kap aggkori jára­dékot, mert a biztosítási járadék díja Ha televíziós adást akarunk nézni, a szobát el kell sötétítenünk. Ennek az oka, hogy a kép szemlélése közben kétféle fény jut a szembe: az egyik az ernyőn megjelenő képről, a másik meg attól a fénytől ered. amelyet a képcső üvegfelülete a kívülről ráeső fényből visszatükröz. Ha a képet nap­pali fényben nézzük, a visszatükrözött fény sokkal erősebb, mint az a vi­szonylag gyenge fény. amelyet maga a képcső sugároz. Egyébként ez az oka annak is, hogy a mozi vásznán megjelenő képet szintén csak elsöté­tített teremben láthatjuk jól. A televízió vagy a mozi élvezését persze ez a jelenség legfeljebb zavar­ja. Nagyobb baj, ha műszereken lép föl. Hiszen teljesen meghiúsítja — például repülőgép- vagy autóműszer Levegőbői antenna Egy új amerikai szabadalom sze­rint könnyen felszerelhető és forgat­ható antennát készíthetünk — leve­gőből. A levegő ugyanis elektromos vezetővé tehető, ha ionizáljuk, (loni­záláson azt értjük, hogy az atom kül­ső elektron „héjáról" elektront sza­kítunk ki, s így az atomot pozitív töltésűvé változtatjuk.) ionizálásra a röntgensugárzás és a rádioaktív su­gárzás egyaránt felhasználható. A sza­badalom szerzője azt javasolja, hogy egy vastag ólomhenger egyik végé­be helyezzünk rádioaktív preparátu­mot. A kilépő rádioaktív sugárzás io. nizálja a levegőt, és így egy botan­tennát kapunk. Ez forgathatóan fel­szerelhető és tetszés szerinti irány­ban beállítható. Gyógyszerek kukoricából A Szovjetunió Központi Gyógyszer­kutató Intézetében kukoricabibéből — a kukorica bajuszából — többféle gyógyszert állítottak elő, köztük egy epehajtószert is. Egy másik ilyen ké­szítmény enyhíti vagy megszünteti egyes máj- és epebajokat, a fájdalma­kat, az émelygést, a hányást és a bőr sárgás színeződését. A kukoricabibéből egyébként vérzéscsillapító és vizelet­hajtó szert is készítettek. A cukorbaj gyógyítására eredetileg a népies orvoslás ajánlotta a kukorica bajuszát, „szakállát". A magyar Mé­hes Gyula szerint a kukoricabibe cu­korbajt gyógyító hatóanyaga — az úgynevezett glukokinin — valószínűleg a B-vitamínok sorozatába tartozik, s erősíti az inzulin hatását. A kukorica­bajusz szeszes kivonata, tinktúrája (Tinctura Mayidis) a legutóbbi időkig az Egyesült Államok hivatalos gyógy­szerkönyvében is fölvett szer volt. Tartósítás infravörös sugarakkai Infravörös sugarakkal vitaminvesz­teség nélkül megbízhatóan tartósítha­tunk húst, halféléket, gyümölcsöt és főzeléket. Az új eljárás szerint a friss élelmiszereket légritka térbe helyezik, s az infravörös sugarak i energiájával elpárologtatják víztartal­mukat. Az így tartósított élelmiszere­ket felhasználásukkor, illetve elké­szítésükkor egyszerűen vízbe teszik, melyek ott pillanatok alatt visszakap­ják eredeti alakjukat. A tartósítás során egyáltalán nem vesztik el sem eredeti ízüket, sem aromájukat. esetében — a műszer figyelését és a helyes kormányozást. Most az amerikai Naval Research Laboratory egy olyan új eljárást dol­gozott ki, amelynek segítségével a világító-számlapos műszerek adatait nappal is jól leolvashatjuk. A műszer üveglapjának a külső, tehát a néző felé' fordított oldalára légüres tér­ben vékony fémréteget párologtatnak. A vékony fémréteg a kívülről, a leve­gőn át érkező fényt elnyeli, a belülről, vagyis az üvegen át érkezőt azonban akadálytalanul' átereszti. Az eljárást újabban televíziós képcsöveken is al­kalmazzák. Az így készült képcsöve­ken tehát a televíziós adások nem­csak elsötétített szobában, hanem nap­pali fényben is élvezhetők lesznek (Sciences et Avenir) Ingyenes erőmű Új-Zéland szigetén az egyik vulkani­kus körzetben 230 C fok hőmérsékletű 28 atmoszféra nyomású gőz tör elő a földből. A vidéken megindították a mérnöki és geológiai kutatásokat. A ki­törő gőz energiáját ugyanis egy 50 kW kapacitású villamoserőmű táplálására akarják felhasználni. ^ A Potarisz A norvég sajtó jelentése szerint a Norok-Sulfo norvég cég burgonyából egy új, olcsó élelmiszert készített. A „Potarisz"-nak nevezett termék ve­tekszik a rizzsel. Hosszú időn át tárol­ható. Por- és tarhonyaszerü alakban kerül forgalomba. 60 tonna friss bur­gonyából 10 tonna Potarisz gyártható. Az új termék a legkülönbözőbb mó­dokon fölhasználható; semleges íze miatt kitűnő nyersanyaga lesz a cuk­rásziparnak, hús- és halételekhez pedig körítésül adható. Nyilvánvaló, hogy leginkább ott fog elterjedni — a bur­gonya helyettesítőjeként —, ahol ne­héz burgonyát kapni vagy tárolni. (Nauka a Zsizny) Üj mágneses anyag Az Egyesült Államokban új, állandó­an mágneses anyagot sikerült előállí­tani tiszta mangán és bismut keveré­kekből. Az alapanyagot semleges hé­lium-atmoszférában porosítják, majd a mangánbismut-részecskékhez plaszti­kus kötőanyagot adagolnak. Az új anyag olavsztható, önthető, menetek vághatók bele, lyukasztható és nyújt­ható. A gépesített közlekedési rendőr Az elektronikus számológépet, ame­lyet az atomkutatástól a könyvelésig, a fordítástól a repülőgép-tervezéséig a legkülönbözőbb területeken felhasz­nálnak, most a közlekedésrendészet­ben is alkalmazni kívánják. Philadel­phiában azt tervezik, hogy a város forgalmát teljesen elektromos úton fogják irányítani. A terv szerint a fő­útvonalakon elhelyezett elektromos megfigyelő berendezések (fotocellák stb.) az áthaladó járművekről elekt­romos jelzéseket küldenek egy elekt­ronikus számológépbe. Ez autorin­tikusan megállapítja, hogy az útke­reszteződésekhez és terekhez melyik oldalról közeledik több jármű, s en­nek megfelelően ugyancsak elektro­mos úton irányítja majd a közleke­dési jelzőkészülékeket. A földmágnesség vizsgálata a sarkvidékeken és a tengereken Míg a világrészek lakott területein dolgozó földmágnességi obszervatóriu­mok hosszú észleléssorozatai már ma is kielégítő képet adnak az ottani mágnességi viszonyokról, a sarkvidé­kek, a Szahara és a tengerek mágne­ses viszonyai sokkal kevésbé ismer­tek. Ezért fontosak a tudomány számára a geofizikai év során e terü­leteken végzett megfigyelések. A Szovjetuniónak a Föld pólusain kiépített állomásai jelentős munkát vállaltak e téren. Egy évvel ezelőtt pedig útnak indult egy különleges vi­torlás hajó, a „Zarja" is, amelyet úgy építettek meg, hogy alkalmas legyen a tenger mágneses föltérképezésére Éppen ezért nincsenek vasalkatrészei. Most Afrikét hajózza körül — 9 hó­nap alatt, — s útközben a mérési eredmények összehasonlítása céljából több mágneses obszervatórium köze­lében kiköt. Műszerek az állatok viselkedésének regisztrálására Amióta a második szputnyik fölre­pült az első élőlénnyel a Föld légkö­rén túli magasságokba, sok ember tudni szeretné, hogym figyelhetők meg és rögzíthetők közvetett módon az élőlények életmegnyilvánulásai. A probléma nem új. Megoldásán vi­lágszerte évek óta fáradoznak a kuta­tók. A Szelszkoje Hozjasztvo za Rube­zsom című moszkvai szaklav nemrég az 'egyik ilyen, több műszerből álló — s Amerikában kidolgozott — szerke­zetet ismertette. A szóban forgó műszert azért ké­szítették, hogy tanulmányozhassák, milyen összefüggések vannak az álla­toknak a legelőn való viselkedése és termelékenységük között. A „viselke dést regisztráló" automatát a szarvas marha akár hetékig viselheti testér szerelve. A készülék a következő élet ­megnyilvánulások adatait rögzíti. A: egyik mérőeszköz, amelyet a lábra erősítenek, minden megtett teljes lé­pést följegyez. A másikat az állat sú­lya hozzc működésbe; ez a lefekvést jegyzi. A harmadik, egv elektromos imoulzusjelző minden szájmozgásáról közlést ad. A fejnek a kérődzéssel járó fölemelését és leengedését ugyan­csak elektromos készülék rögzíti gra­fikonszerűen. A kutatók kidolgozták az adatok feldologzásának módszerét is. ÜJ SZO 2 tfr 1958. január 20.

Next

/
Thumbnails
Contents