Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-14 / 346. szám, szombat

Bulganvilľ az a legfontosabb, vajon együttes erőfeszítéssel —

ž—sL

j sikerül-e megálSilani az események annyira káros fejlődésének irányát úgy, hogy az megfeleljen a világbéke megszilárdításának N. A. Bulganyin üzenete K. Adenauerhez A. A. Szmirnov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Német Szövetségi Köztársaságban december 10-én felkereste H. Brentanot, az NSZK külügyminiszterét és átadta neki N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének Üzenetét K. Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárja számára. Az üzenet szövege a következő: TISZTELT SZÖVETSÉGI KANCELLÁR ÜR, a szovjet kormányt, valamint a nemzetközi helyzet további kiéleződésének megakadályozására és a nemzetek békés élete elengedhetetlen feltételeinek megteremtésére törekvő más országok kormányait felette nyugtalanítja a NATO tagáiiamok atomháborús előkészületeinek intenzív fokozása és kiterjesztése, ami főként a NATO tanácsának a közeljövőben Párizsban tartandó ülésével kapcsolatban szembetűnő. Ügy vélem, egyetért azzal, hogy a mostani nemzetközi helyzetet és főként az európai helyzetet semmiképpen sem tekinthetjük a béke idején normálisnak. Sohasem tapasztalt méretekben folytatódik a lázas fegyverkezés, elsősorban az atom-, hidrogén- és rakétafegyverek terén. Sok európai állam területén még mindig külföldi csapatok tartózkodnak. Az európai partoktól több ezer kilométer távolságra lévő ország Nyugat-Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és más államokban kiépítette az atomháború céljaira szolgáló haditámaszpontjainak hálózatát. A vezető nyugat-európai államok az USA vezetésével zárt katonai csoportosulást létesítettek és ezzel szembehelyezkedtek a kelet-európai országokkal. Megszakadtak az államok között évszázadok óta fennálló kereskedelmi és kulturális kapcsolatok. NyugatNémetországnak sincsenek gazdaság: kapcsolatai a kelet-európai államokkal és egyes ázsiai országokkal. A legfontosabb nemzetközi problémának, a leszerelésnek megoldása a békeszerető államok minden törekvése ellenére nemcsak nem haladt előre, hanem egyre bonyolultabbá válik. Mint az ENSZ közgyűlése 12. ülésszaka mutatja, a NATO tagállamainak kormányai egyáltalán nem gondolnak arra, hogy a katonai tömbjeikhez tartozó államok közös -utakat keressenek a megegyezésre és a leszerelésre teendő konkrét intézkedésekre. A NATO-tagállamok kormányainak negatív magatartása az európai kollektív biztonság: rendszer létrehozásával szemben annak ellenére, nogy éppen Európában tört ki a két világháború és mostanáig Európa a földnek az a része, ahol összefutnak és találkoznak a nagy és kis államok érdekei, — megbénítja az e cél elérésére irányuló igyekezetet. A hidegháború és a lázas fegyverkezésnek a NATO-államok által évek óta folytatott politika egyes államok más államokkal szemben való bizalmatlanságának szélsőséges kiéleződésére vezetett. Sőt a haladó tudománynak még olyan sikerét is, mint amilyen a föld mesterséges holdjainak világűrbe bocsátása a Szovjetunióban a nemzetközi geofizikai év kutatási programja keretében, Nyugaton i^rügj(íül használják fel háborús hisztéria szítására és a lázas fegyverkezés ösztönzésére. A NATO-tagállamok úgynevezett „kölcsönös függőségi doktrínája", melyet az USA és NagyBritannia kormányai NATO-beli társaik háta mögött dolgoztak ki. azt bizonyítja, hogy az USA célúi tűzte ki, hogy Nagy-Britannia támogatásával e tömb többi résztvevőinek tudományos, gazdasági és emberanyagforrásait saját katonai és politikai terveinek szolgálatába állítsa. Más szóval sor kerül a feladatok megosztására: egyesek dollárt és haditechnikát adnak, másoknak pedig ágyutölteléket kell szolgáltatniok és ki kell tenniök területeiket a megtorlás veszélyének. Az összes jelek arra vallanak, hogy a NATO tanácsának ülését éppen azért hívják össze, hogy megerősítse a feladatok e furcsa megosztását és hogy döntsön újabb intézkedésekről, melyek szerint amerikai nukleáris és rakétafegyvereket helyeznének el a nyugat-európai országok területén és amelyek értelmében a NATO-országok hadseregeit, — beleértve az NSZK-ét is — e fegyverekkel szerelnék fel. Nem nehéz elképzelni, mit jelentene a NATO tagállamainak beleegyezése a béke szempontjából nagyon veszélyes tervek megvalósításába. A nemzetközi helyzet még rosszabbá válna, kiéleződne és háború veszélyével fenyegetne. E helyzetben világos, hogv most az a legfontosabb, vajon együttes erőfeszítéssel siÜJ SZÔ 6 ti 1957. december 14. kerül-e .megállítani az események annyira káros fejlődését és megfordítani a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének irányát úgy, hogy megfeleljen a világbéke megszilárdításának. Szövetségi kancellár úr bizonyára egyetért azzal, hogy sok függ attól, milyen álláspontra helyezkedik e kérdésekkel szemben az a kormány, amelynek élén áll. Az NSZK nagy gazdasági lehetőségei, tudományos és műszaki fejlődésének magas színvonala és földrajzi helyzete folytán jelentősen hozzájárulhatna a nemzetközi feszültség enyhítéséhez és a béke megszilárdításához. Sajnálattal kell azonban megállapítani, hogy az NSZK kormánya eddig nemcsak kitért az ez irányban teendő bármilyen lépések elől, hanem jelentősen felelős a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetért és Európának katonai csoportosulásokra oszlásáért. Sok tény bizonyítja azt, hogy az NSZK kormánya mindenkeppen szembehelyezkedik a hatalmak közötti leszerelési egyezmény elérésével és egyidejűleg bekapcsolódik az atomháború előkészületeibe. A szövetségi kormány nemrégen tett kijelentésére gondolok, hogy hivatalosan lemondott a saját atomfegyvergyártásról és megígérte, hogy nem törekszik külföldről beszerezni e fegyvereket. A NATO-tanács most következő ülésével kapcsolatban azonban egyre szembetűnőbb, hogy az NSZK kormánya kész megkezdeni az atomfegyverkezést:. Miként lehetne másképpen magyarázni azt a tényt, hogy az NSZK kormányának képviselői már előre kijelentik, hogy az NSZK alárendeli magát a NATO most következő ülése e kérdésben hozandó határozatainak. Hisz mindenki tudja, hogy az NSZK kormányának beleegyezése nélkül nem hozhatnának ilyen határozatot. Az NSZK kormányát inkább az nyugtalanítja, hogy a NATO-szervekben hozandó megfelelő döntés elfogadásakor ne hangsúlyozza szerepét e kérdésben, hogy amíg lehet, háttérben maradjon és azt a benyomást keltse, hogy csak alárendeli magát NATO-beli szövetségesei döntésének. Az atomfegyverkezés hívei gyakran ahhoz az állításhoz folyamodnak, hogy állítólag nincs ok különösebb nyugtalankodásra, ha az úgynevezett „taktikai atomfegyvert", amely szerintük csak kevéssé tér el a közönséges tüzérségi fegyverektől, besorolják a fegyverzetbe. E magyarázgatások célja eléggé világos. Arra szolgálnak, hogy eltompítsák az atomfegyverektől való természetes félelemérzetet és hogy a nemzeteket kerülő úton belesodorják e tömegpusztító fegyverfajtákkal folytatott háborús előkészületbe. Ismeretes, hogy Nyugat-Németországban azt az érvet terjesztik, hogy az NSZK kormánya még ha meg is akarná akadályozni az atomfegyverekkel felszerelt különleges amerikai katonai egységek elhelyezését és atomfegyverraktárak létesítését területén, nem volna képes ezt megtenni, mert a párizsi szerződések megfosztották a Nyugat-Nemetországban tartózkodó külföldi csapatokkal szemben formált legfontosabb jogaitól. Amennyiben tudjuk, a párizsi szerződések nem szólnak arjfól, hogy a nyugati hatalmak atomháborús felvonuló terepükké tehetik Nyugat-Németország területét. Ha az NSZK kormánya valóban ellenezné a külföldi atomfegyverek elhelyezését saját területén, úgy megtalálná az utat és eszközöket ennek megakadályozására. Veszedelmes tévedésbe esnek azok, akik azt állítják, hogy külföldi atomtámaszpontok elhelyezése Nyugat-Németországban talán összeegyeztethető a Német Szövetségi Köztársaság biztonságának érdekeivel. Hiszen Nyugat-Németország éppen a két katonai csoportosulás határán fekszik, és emellett a területén elhelyezett bármilyen katonai támaszpont korszerű fegyverrel, sőt közeli berepüléssel is elérhető. Ez a tény valószínűleg nagyon kevéssé nyugtalanítja azon ország katonai parancsnokait, amely támaszpontokat épített az NSZK területén, távol saját hazájuktól, és saját belátásuk szerint döntenek ezen támaszpontok felhasználásáról. Vajon szívükön fekszik-e Hamburg vagy, Düsseldorf, a Rajnamenti Köln, és München sorsa? Nehezen értjük meg azonban a Szövetségi Köztársaság azon vezetőit, akik nem akarják meglátni a reális valóságot és szemet húnynak afelett, hogy háborús konfliktus esetén a Német Szövetségi Köztársaság területén elhelyezett atomtámaszpontok olyan mágnesekké válnának, amelyek az agresszor ellen védekező államok korszerű haditechnikájának visszacsapását vonzanák. Nyíltan ki kel! jelenteni, hogy a Német Szövetségi Köztársaságnak az amerikai rakétafegyverek támaszpontjává változtatása és a Bundeswehrnek atomfegyverekkel való felfegyverzése, ahogyan ezt a NATO katonai parancsnokai tervezik, nem tenné a Német Szövetségi köztársaságot kevésbé sebezhetővé, sőt ellenkezőleg, az atomháború veszedelme területén még fokozódnék. E kérdésnek azonban még másik oldala is van, amelyet a Német Szövetségi Köztársaság kormányának nem volna szabad figyelmen kívül hagynia. Teljesen világos, hogy Nyugat-Németország atomfelfegyverzése, amely még jobban rögzíti az Északatlanti Tömbhöz, meghiúsíthatná Németország nemzeti egysége felújításának még egyetlen lehetőségét Is, azt a lehetőséget, amely ma lehetséges: a két német állam közötti megegyezést. Szeretném hangsúlyozni, szövetségi kancellár úr, hogy ma a Szövetségi Köztársaság olyan elhatározás előtt áll, amely meghatározza sorsát hosszú évekre, és lehetséges, hogy holnap már késő lesz azon lépések egyikének megtételére, amelyek ma még lehetségesek az események olyan fejlődésének kiküszöbölésére, amelyek a német nép békéjére és nemzeti érdekeire nem kívánatosak. Hiszen a nemzetközi kapcsolatok tapasztalatai a háború utáni időszakban teljesen meggyőzően igazolják, hogy az erőszak alkalmazásának kísérletei vagy az erőszakkal való fenyegetés nem hozott és nem hozhat jót azokra, akik ezt a politikát folytatják. Magában Nyugat-Németországban is sokan egyetértenek abban, hogy az erőpolitika a Német Szövetségi Köztársaságra nemcsak az elvesztett lehetőségek politikája volna, hanem ez a politika az országot olyan súlyos helyzetbe sodorná, amilyent Nyugat-Németország eddig nem ismert. Lehetetlen meg nem látni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság ma sokkal távolabb áll a német nép fő feladatának megoldásától, az ország egyesítésétől, mint akkor, amikor még az erőpolitika nem tartotta gúzsbakötve. Ez a politika arra vezetett, hogy NyugatNémetország nem egyenjogú egyezményeket kötött a katonai tömbben résztvevő partnereivel, amely egyezmények évtizedekre megerősítették külföldi katonaságnak területén tartózkodását, míg az igazságos békeszerződés kérdése továbbra is elintézetlen marad.. A Német Szövetségi Köztársasáq kormánya által megvalósított eröpolitika támoqatia és fenntartja azon nemzetek bizalmatlanságát Nyugat-Németországgal szemben, amelyek nem egyszer voltak áldozatai a német militaristák támadásának. És valóban, lehet-e a Német Szövetségi Köztársasáq^ kormányának jelenlegi Dolitikai irányvonalát másképpen értékelni. amikor ez a kormány az újrafelfegyverzés mellett foglal állást, és a háború befejezése után 12 évvel még mindig nem kötött normális kapcsolatokat az európai és ázsiai országok egész sorával, és nem titkolja azt sem, hogy nem ért egyet a jelenlegi határokkal Európában? Az Északatlanti Tömb stratégái kitartóan az úgynevezett lokális háború teóriáját hirdetik. Nagyon együgyű dolog volna azt hinni, hogy ma a háborút korlátozni lehet egy kisebb területre. A világ még sohasem oszlott fel olyan nagy katonai tömbökre, amelyek sok államot foglalnának magukban a világ különféle tájain, és az államokat még sohasem szerelték fel olyan fegyverekkel, amelyek alkalmazása nem ismer földrajzi határokat. Értsen meg minket helyesen, szövetségi kancellár úr. A NATO tanácsának közeledő ülésszaka előtt az önhcz intézett üzenetem nem ered talán a Szovjetuniónak azon intézkedésektől való félelméből, amelyeket a NATO parancsnoksága előkészít. A Szovjetuniónak, valamint a Varsói Szerződés többi tagállamainak helyzete szilárd, azt nem gyengítheti és nem ingathatja meg semmiféle intézkedés. Ellenezzük a NATO terveit, mert veszélyeztetik a világbékét. A nemzetek létérdekei megkívánják, hogy minden állam elismerje a békés egymás mellett élésnek, a területi sérthetetlenség, szuverenitás tiszteletbentartásának, a meg nem támadásnak, a teljes egyenjogúságnak és más államok belügyeibe való be nem avatkozásnak elveit. A tudomány és technika legújabb vívmányai ma minden eddiginél sürpősebben olyan intézkedések szükségességét diktálják, amelyek az emberiséget megmentenék a fenyegető pusztító atomháború veszedelmétől. Az államok békés egymás mellett élése társadalmi rendszerükre való tekintet nélkül — ez nem propaganda-jelszó, hanem korunk égető követelménye. Ha érdekünkben áll a világbéke biztosítása, akkor nézetünk szerint teljesen világosan látnunk kell a világon uralkodó jelenlegi helyzetet, be kell látnunk, hogy vannak kapitalista államok és vannak szocialista államok. Valamennyiünknek látni kell, hoqy minden kívülről iövő kísérlet ezen helvzet erőszakos megváltoztatására, a jelenlegi ,,status quo" megszegésére, minden kísérlet; amely területi változtatások kikényszerítésére Iránvul. katasztrofális következményekkel járhat. Nézetünk szerint ma elsőrendű feladat az államok közötti bizalom helyreállítása, amelyet a hidegháború évei aláástak. Amint a gyakorlat mutatja, enélkül nem lehet bízni a legfontosabb nemzetközi problémák megoldásában. Ha ma nem hajlandó valamennyi hatalom beleegyezni a leszerelésbe, úgy a kormányoknak legalább morális jellegű kötelezettséget kellene vállalniok, hogy gátat vessenek a lázas fegyverkezésnek, hogy legalább meghagyják a fegyverzet jelenlegi színvonalát és előkészítsék a talajt a leszerelésre vezető további konkrét lépésekre. Nézetünk szerint a bizalom légkörének megteremtéséhez hozzájárulnának olyan lépések, mint amilyen az államok kötelezettségvállalása, hogy nem fognak atomfegyvereket alkalmazni s nem használnak erőszakot a vitás kérdések megoldásában, továbbá a megnemtámadási megállapodás a Varsói Szerződés szervezete és az Északatlanti Paktum között, a háborúra való uszítás és az egyes államok ellenséges propagandájának beszüntetése. ' Megoldásra vár olyan fontos és halaszthatatlan intézkedés is, mint amilyen az atom- és hidrogénfegyver.kísérleteknek legalább 2—3 évi időtartamra való beszüntetése. Tudjuk, hogy a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Parlamentje ez év májusában külön határozatot hozott, amely szerint a „nagyhatalmaknak az atombombakísérleteket legelőször is bizonytalan időre be kellene szüntetniük." Nagyon hasznos volna, ha a Német Szövetségi Köztársaság kormánya a hatalmak ez irányú erőfeszítését támogatná, vagy legalább nem gátolná az erre vonatkozó megegyezés elérését. A leszerelés érdekeinek és a nemzetközi feszültség enyhítésének megfelelne, ha Európa szívében atomfegyverek nélküli övezetet létesítenének, amely magában foglalná Németország mindkét részét. Ha a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia megállapodnak abban, hogy Németország területén nem fognak atomfegyvereket elhelyezni és ha a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormányai olyan lépéseket tesznek, hogy Németországban ne legyenek se német, seni külföldi atomfegyverek, abban az esetben — amint ismeretes —, Lengyelország és Csehszlovákia kormányai is hajlandók volnának olyan kötelezettségeket vállalni, hogy országaik területén nem fognak gyártani és elhelyezni ilyen fegyvereket. Ezen intézkedés megvalósítása lényegesen hozzájárulna a béke megszilárdításához, és az ezen övezetbe tartozó országok nemzeteit megszabadítaná az atomháború veszedelmétől. Szükségesnek tartom felhívni az ön figyelmét a szovjet kormány azon nyilatkozatára, amelyben készségét nyilvánítja korlátozni haderőit, vagy visszavonni őket Németországból és más országok területéről, ahol a Varsói Szerződés szerint tartózkodnak, ha a N^met Szövetségi Köztársaság és a NATO más tagállamai területéről is visszahívják az USA, Nagy-Britannia és Franciaország fegyveres erőit. Határozottan ki lehet jelenteni, hogy ezen javaslat megvalósítása nagy lehetőséget nyújt a nemzetek közötti bizalom helyreállítására, az európai helyzet megjavítására, valamint a Német Szövetségi Köztársaság függetlenségének és valódi biztonságának megerősítésére. A nemzetközi helyzet még egy fontos kérdéséről teszek említést, amely úgy vélem, a Német Szövetségi Köztársaságban nem kevés helytelen magyarázatot vált ki. A szovjet-amerikai kapcsolatokra gondolok. Valószínűleg nem fogja tagadni, hogy ezen kapcsolatok helytelen állapotát bizonyos mértékben a mostani nemzetközi feszültség idézi elő. Másrészt e két legnagyobb hatalom közötti kapcsolatok rendbehozása kétségkívül kedvezően hatna a nemzetközi kapcsolatok egészére, javára válna nemcsak a Szovjetuniónak és az USA-nak, hanem minden olyan államnak, amelynek érdeke a hidegháború felszámolása és a nemzetek közötti béke megszilárdítása. Természetesen felesleges minden olyan aggodalom, hogy a Szovjetunió és az USA közötti megegyezés más államok érdekeinek hátrányára volna elérhető. A Szovjetuniónak nem érdeke, -bogy az USA-val való kapcsolatainak javulása az USA-nak más államokkal, például a Német Szövetségi Köztársasággal fennálló kapcsolatai rovására történjék. A mi célunk teljesen más. A bizalom megszilárdításával és a baráti együttműködés fejlesztésével mind a nagy, mind a kis államok között biztosítani akarjuk a békés egymás mellett élést. Téved az, aki a Szovjetunió és az USA közötti ellentétek szítására irányuló politika terveit abban a hitben akarja építeni, hogy abból hasznot húz. Az ilyen tervek rövidlátásra mutatnak, mert az államok közötti békés egymás mellett élés és a kapcsolatok megjavításának gondolata feltartóztathatatlanul utat tör a nemzetközi kapcsolatok terén. Ezt a gondolatot melegen támogatták olyan nagyhatalmak, mfnt amilyen a Kínai Népköztársaság, valamint Európa, Ázsia és más világrészek országai. önnek, szövetségi kancellár úr, már megírtam — és ön velem ebben egyetértett —, hogy gondoskodni kell az államok közötti kapcsolatok megjavításáról, a mind a két félre előnyös kölcsönös kapcsolatok kibővítéséről. A szovjet kormány azt a nézetet vallja, hogy a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti baráti kapcsolatok időszerűsége és jelentősége nem csökken, sőt ellenkezőleg növekszik. Teljesen érthető az is, hogy az államaink közötti kapcsolatok megjavítása iránti törekvések alapja nem átmeneti szempont, hanem a két állam nemzetei tartós és reális érdekei, amely államok saját tapasztalatukból tudják, hogy az> ellenségeskedés és háború sok szenvedést hozott elsősorban a szovjet és német népre. A szovjet kormány hajlandó mindent megtenni, hogy elhárítsa a ma még ki nem küszöbölt bizalmatlanságot és gyanúsítást az államaink közötti kapcsolatokban és teljes mértékben kimerítse a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közti közeledés és kölcsönös megértés elérésének minden lehetőségét. . Szeretném kifejezni azon reményemet, hogy a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság kormányküldöttségeinek jelenleg Moszkvában folyó tárgyalásai kölcsönösen előnyös egyezménnyel érnek véget és ez biztos lépés lesz a Szovjetunió és az NSZK közötti kapcsolatok megjavítására. A kereskedelmi kapcsolatok, a turisztika kibővítése, megszilárdítása, a kulturális, tudományos és technikai ismeretek széleskörű kicserélése, a sajtó és rádió néha kimondottan ellenséges, kedvezőtlen propagandájának beszüntetése és végül az államférfiak és közéleti tényezők közötti kapcsolatok felvétele —, mindez hozzájárulj na az országaink közötti kapcsolatok terén a kölcsönös bizalmatlanság, sőt bizonyos ellenségeskedés kiküszöböléséhez,, a bizalom és barátság helyreállításához. Kartársaimmal együtt elvárjuk, hogy a szövetségi kormány kellő figyelemmel áttanulmányozza a levelemben foglaltakát és a Német Szövetségi Köztársaság lakossága, valamint más nemzetek iránti felelőssége tudatában újból mérlegeli, milyen káros következményekkel járna a Bundeswehrnek atom- és rakétafegyverekkel való felszerelése, valamint a Szövetségi Köztársaság területének felhasználása külföldi rakéta- és atom-támaszpontok létesítésére. Őszinte tisztelettel N. A. BULGANYIN A szénbányásza! fejlődése a Szovjetunióban Moszkva, (ČTK) — A Szovjetunió 15 év múlva évente 600—750 millió tonna szenet fog fejteni. Ez körülbelül 50 százalékkal több, mint amennyit jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban bányásznak. (1956-ban az USA évi termelése 485 millió tonnát tett ki.) Ez év 11 hónapja alatt a szovjet bányászok 33 millió tonná szénnel fejtettek többet, mint a múlt év első tizenegy hónapjában. ' A termelés fokozását nagymértékben elősegítette az új gépesített bányák megnyitása. A közeljövőben a Szovjetunióban további 366 bányát nyitnak meg, amelyek évi termelése 204 millió tonnát tesz majd ki. Sikeresen fejlődik a jugoszláv ipar Jugoszláviában az ipari termelés az idei év első tíz hónapja alatt a múlt év ugyanezen időszakához hasonlítva több, mint 16 százalékkal növekedett. A legnagyobb növekedést mutatják az elektrotechnikai termelés, (36 százalék), a kőolajipar, (32 százalék), továbbá a villanyenergia, feketeszén, vegyipari cikkek és élelmiszerek termelése, valamint a hajóépítés és a szénipari termelés stb. Az említett időszakban Jugoszláviában több, mint öt, milliárd kilowatt villanyenergiát fejlesztettek és több mint 320 ezer tonna kőolajat termeltek. Az Ukrán SZSZ^í a nyersvastermelésben elhagyta az USA-t Moszkva (CTií) — Az Ukrán SZSZK-ban, ahol jelenleg 42 millió ember él, az egy főre eső nyersvastermelésben már túlszárnyalták az USA termelését. Ezt Nyekraszov, az Ukrán SZSZK udományos akadémiájának levelező tagja jelentette bt a szovjet hatalom negyvenedik évfordulójának jubiláris ülésén. %