Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-14 / 346. szám, szombat

N. A. Bulganyin: A világon ma hatairnas vannak, amelyek képesek megakadályozni a háborút, ha egyesítik erőfeszítésüket A Szovjetunió jegyzéke az Egyesült Nemzetek Szervezete tagállamainak kormányaihoz MOSZKVA, (TASZSZ) — A SZOVJETUNIÓ KORMÁNYA E NAPOKBAN AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE TAGÁLLAMAINAK KORMÁNYAIHOZ A KÖVETKEZŐ JEGYZÉKET INTÉZTE: „A szovjet kormány mélységesen aggódva a mostani nemzetközi viszonyoktól kötelességének tartja figyelmeztetni a kormányt (az illetékes állam neve következik) arra, hogy jelenleg az északatlanti tömb (NATO) tagállamai akcióinak következtében rohamosan növekedik egy új háború veszélye, amelyben atomfegyvereket alkalmaznának és ezért hangsúlyozni óhajtja, hogy haladéktalan intézkedéseket kell tenni a háború elhárítására és az államok közötti kapcsolatok megjavítására. A szovjet kormány abból indul ki, hogy a jelenlegi feltételek között minden egyes kormány nemcsak országa népének sorsáért felelős, hanem bizonyos mértékig az egész világ békéjéért is, és ezért nem nézhetjük tétlenül a nemzetközi helyzet kiéleződését. Ha az emberiség szerencsétlenségére a világot új háborúba sodorják, egy állam sem érezheti magát biztonságban. Az atom és rakétaháború lángjai ebben az esetben valamennyi nemzetnek kétségtelenül számtalan szenvedést hoznának, és ennek következményei az emberiség több nemzedékére kihatnának. A szovjet kormány az EgyesUlt Nemzetek Szervezete valamennyi tagállamának kormányaihoz fordult, mert ezen országok mindegyike hozzájárulhat és kell, hogy hozzájáruljon a nemzetközi béke és biztonság megőrzéséhez, amint ezt az ENSZ alapokmányának elvei meghatározzák. A szovjet kormány azért teszi ezt a lépést, mert jelenleg a nemzetközi eseményekben veszélyes irányzat érvényesül. Amint az Északatlanti Tömb országai állami és katonai tényezőinek nyilatkozataiból kitűnik, a NATO tanácsának decemberi ülésén, amelyen részt vesznek e tömb tagállamainak kormányfői, megállapítják a lázas fegyverkezés további fokozásának útjait és eszközeit, új katonai-stratégiai terveket dolgoznak ki, amelyek feltételezik az atomés hidrogénfegyverek széleskörű alkalmazását, s emellett azzal számolnak, hogy a NATO számos tagállamának területét az Amerikai Egyesült Államok atom- és rakétafegyver támaszpontjaivá alakítják át. "Nem titok, hogy Nyugat-Németországban meggyorsítják a militarizáció folyamatát, Nyugat-Németország katonai, ipari potenciálját a NATO katonai szerveinek céljaira használják fel, atomfegyvereket szállítanak a nyugatnémet hadseregnek, sőt arról van szó, hogy a Német Szövetségi Köztársaságnak lehetővé teszik e fegyverek gyártását. Ez azonban azt jelenti, hogy tömegpusztító fegyvert adnak olyan államnak, amely nem titkolja, hogy területi változtatásokra törekszik az európai szárazföldön és amelynek kormánya tüntetően elutasítja azt, hogy normális kapcsolatokat vegyen fel számos európai és ázsiai országgal. Egyes nyugati hatalmak fokozott katonai előkészületei igazi lényegének leplezésére kitalálták a NATO tagállamainak úgynevezett .kölcsönös függőségi elvét", amelyet nemrégen az USA elnöke és Nagy-Britannia miniszterelnöke washingtoni tanácskozásán hirdettek ki. Ez a „doktrína" a kihirdető nagyha-' talmak azon szándékáról tanúskodik, hogy mozgósítani akarják a katonai és politikai tömbbel! partnereik összes katonai, tudományos, gazdasági és emberforrásalt a lázas fegyverkezés fokozására és az atomháború előkészítésére. Az USA és Nagy-Britannia kormánya között megegyezés jött létre a közel- és közép-keleti országokkal, valamint más ázsiai és afrikai államokkal szemben folytatott politikájuk kölcsönös támogatásáról Is. Most már nem tagadható az a tény, hogy az úgynevezett „Eisenhower doktrína" megvalósítása, amely feltételezi az Amerikai EgyesUlt Államok nyílt beavatkozását a Közel- és Közép-Kelet országainak belügyeibe, már most arra vezetett, hogy ez a térség a nemzetközi kapcsolatban lévő feszültség egyik legveszélyesebb tűzfészke lett. Tény az, hogy ez a doktrína most „Eisenhower-Macmillan" doktrínává lett. Ez azt jelenti, hogy két nagyhatalom egyesíti erőit a közel- és középkeleti országok fokozott függetlenségi törekvéseinek elnyomására, abból a célból, hogy a külföldi kőolaj monopóliumoknak magas nyereségeket biztosítsanak a Közel- és Közép-Kelet természeti kincseinek kizsákmányolásából. Tehát újból kísérletet tesznek az ázsiai és afrikai nemzeteknek a külföldi függőségből és elnyomásból való felszabadulása folyamatának megakadályozására. Szükségszerűen komoly aggodalmat kell kelteniök az USA és Nagy-Britannia kormánya azon terveinek is, amelyeknek céljuk ilyen vagy amolyan formában egyesíteni a világ különféle részeiben létesített katonai és politikai tömböket — a NATO-t, a SEATO-t és a Bagdadi Paktumot. Európa, Ázsia és más földrészek számos országának a közös katonai előkészületek ilyen plattformján való egyesülése — az Egyesült Nemzetek Szervezetének megkerülésével — aláásná e világszervezet közvetlen létalapját, amelynek feladata a világbéke támogatása. S valóban, milyen helyzetbe kerülne az ENSZ, ha ez a katonai szövetség megvalósulna? Teljesen nyilvánvaló, hogy az ENSZ tevékenysége megbénulna. Tagjai nagy részének nem nyílna lehetősége arra, hogy önálló álláspontot foglaljon el a megtárgyalt kérdésekhez, már előre megkötné kezüket az egyesült katonai tömb iránti kötelezettségük és elsősorban e tömb vezetőinek katonai mérlegeléséhez kellene igazodniok. Vajon nem világos-e, hogy ilyen körülmények között az ENSZ nem teljesíthetné azt a funkcióját, amelyet az alapokmány reá ró és ez komolyan ártana a világbékének? A NATO jelenlegi katonai intézkedéseinek egyik fő vonása az e tömbben vezető szerepet játszó nagyhatalmaknak az a kitartó törekvése, hogy kibővítsék a más országokban lévő katonai támaszpontjaik hálózatát, tekintet nélkül arra, hogy az Ilyen támaszpontok széthelyezése mérhetetlenül veszélyezteti azokat az országokat, amelyekben e támaszpontokat kiépítik. A NATO európai országaira nem csekély nyomást gyakorolnak, hogy beleegyezzenek e támaszpontok elhelyezésébe, amelyeknek fő feladatuk az, hogy az agresszió ugródeszkájául szolgáljanak és egyben a visszacsapás erejének azokat a területeket tegyék ki, amelyeken ezek a támaszpontok vannak, a katonai akciókat a tengeren túlra helyezzék, távol azon ország életének központjaitól, amely e támaszpontokat létesítette. Ma azonban, amikor atomfegyverek és interkontinentális ballisztikus lövedékek vannak, az agresszor nem bízhat abban, hogy megvédi területét a megsemmisítő visszavágó csapástól és hogy feláldozza azt az országot, amelyen e támaszpontok vannak. A NATO katonai előkészületeibe bevont országok megnyugtatására az utóbbi időben különös erővel népszerűsítik a „helyi" vagy „kis

1' háborúk lehetőségéről szóló téziseket azzal, hogy ezekben a háborúkban úgynevezett taktikai fegyvereket használnának. Veszélyes tévedés volna azonban abban bízni, hogy ha kitörne háború, azt bármilyen területre korlátozni lehet. Ismeretes, hogy már azelőtt is látszólag helyi jellegű akciók számos esetben nagy katonai konfliktusokká növekedtek, olyan háborúkká, amelyekben több állam vett részt. Hisz éppen így kezdődött mind a két világháború is. És most a katonai technika rohamos fejlődésének, az atom- és rakétafegyvereknek korszakában nem lehet a háborút bizonyos földrajzi határok között tartani. Az újfajta, korszerű fegyverek hatása nem ismer földrajzi határokat. Ezenkívül a háború „lokalizálása" nem tartható lehetségesnek, tekintettel azokra a politikai változásokra, amelyek az utóbbi években a nemzetközi fórumon bekövetkeztek. Számos állam a világ különböző részeiben egymással szemben álló katonai csoportok tagja és bizonyos kötelékek fűzik egybe őket. Tekintettel a tömbök és kötelezettségek rendszerére az egyik állam bevonása a háborúba szükségszerűen láncreakcióként arra vezetne, hogy más államok is háborúba lépnek. A konfliktusok milyen „lokalizálásáról" lehet tehát ilyen körülmények közt beszélni? A NATO országai által hoszszú éveken át folytatott „hidegháború" és lázas fegyverkezés politikája áz államok közötti kapcsolatokban a bizalmatlanság szélsőséges kiéleződésére vezetett. A nyugati országoknak a háború elkerülhetetlenségét hirdető rendszeres propagandája, az a propaganda, amely azt hangoztatja, hogy minden erejükből fel kell készülniük a háborúra, megmérgezi az emberek gondolkodását, idegesség és félelem légkörét teremti. A NATO országai katonai szerveinek akciói is a háborús hisztéria nyomait viselik magukon. Ez oly messzire ment, hogy most is, béke idején atom- és hidrogénbombát szállító amerikai repülőgépek a NATO nyugat-európai tagállamainak területén lévő támaszpontokról 24 órás repüléseket végeznek Nyugat-Európa felett. Fontolóra kell venni azonban, hogy ezek a repülések mily veszedelmesek nemcsak azon országokra, amelyek területe felett a repülőgépek tartózkodnak, hanem a világbéke megőrzésére Könnyen elképzelhető, mire kerülhet sor, ha például az atombombát szállító repülőgép pilótája akár tévedésből, akár rossz szándékkal, vagy normális lelkiállapotának megzavarodása következtében elhatározza, hogy halálthozó terhét ledobja valamilyen célpontra, és így működésbe hozza az egész háborús gépezetet. Vajon belenyugodhatunk-e ebbe a helyzetbe, vajon megengedhetjük-e, hogy valaki így játsszoji a béke sorsával, az emberek millióinak sorsával? A szovjet kormány úgy véli, hogy ezeknek a megfontolatlan veszélyes akcióknak véget kell vetni. Szembeszökő tény az is, hogy a NATO-nak a lázas fegyverkezés és a háborús előkészületek ösztönzését szolgáló összes intézkedései a mesterséges idegesség és a Szovjetunió felől a nyugati országokat fenyegető állítólagos „veszély" miatt mesterségesen keltett félelem légkörében folynak. Korszakunk legnagyobb tudományos sikereit — a Föld első mesterséges holdjainak felbocsátását is — .katonai veszélyként" magyarázzák. A NATO hatalmak állami és katonai tényezői ezeket az állításokat ürügyül használják arra, hogy a katonai kiadások egyre további növelését követeljék, egyre fokozzák a tömegpusztító fegyverek gyártását. Ami a Szovjetuniót illeti, más a nézete arról a kérdésről, hogy milyen úton kell haladniok az államoknak és elsősorban a nagyhatalmaknak, hogy biztosítsák a nemzetek békéjét és biztonságát. . Mint ismeretes, a szovjet kormány a lehető leghatározottabban állást foglal a nemzetközi helyzet megjavítása, az államok közötti bizalmat elősegítő intézkedések mellett. A Szovjetunió lényegesen csökkentette fegyveres erőinek létszámát és felszámolta a külföldi területen levő katonai támaszpontjait. A szovjet kormány ezenkívül a fegyveres erők és az államok fegyverzete csökkentésére irányuló konkrét javaslatok egész sorát nyújtotta be, az atom- és hidrogénfegyverek eltiltására irányuló konkrét javaslatokat. A Szovjetunió amellett foglal állást, hogy a két fő európai katonai csoportosulást — a NATO-t és a varsó szerződést — az európai államok kollektív biztonsági rendszere helyettesítse az USA részvételével és amellett van, hogy haladéktalanul megnemtámadási egyezményt kössenek azok az országok, amelyek tagjai ezen katonai csoportoknak. A szovjet kormány javaslata továbbá az Északatlanti Tömb fő hatalma — az Amerikai Egyesült Államok kormányának, hogy kétoldalú baráti és együttműködési szerződést kössenek. Ez a javaslat érvényben marad. A szovjet kormány nemegyszer állást foglalt és állást foglal a kereskedelem és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok más formái szabad, zavartalan fejlődése mellett, amelyeket valamennyi állam közötti jó kapcsolatok fejlődése megbízható alapjának, a nagyhatalmak közötti nélkülözhetetlen bizalom megteremtése jó alapjának tekint. Az ENSZ-közgyülés XII. ülésszakán a szovjet kormány javaslatot terjesztett elő, amely a közgyűlésnek ajánlja, hogy hívja fel a világ országait arra, hogy kapcsolataikat a területi sérthetetlenség és szuverenitás kölcsönös tiszteletbentartására, a meg nem támadás és az egymás belügyeibe való be nem avatkozásra, az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapjára, tehát a békés egymás mellett élés és együttműködés elveinek alapjára építsék, amelyek ma a gyakorlatban megvalósulnak számos európai, ázsiai és afrikai állam' kapcsolataiban. A Szovjetunió és számos más állam törekvéseivel, amelyeknek őszinte érdekük a béke megőrzése és a nemzetközi együttműködés, szemben állott és áll az „erőpolitika", a ,.háborús szakadék szélén" folytatott politika, a diktátum politikája, a más országok ügyeibe való beavatkozás és a lázas fegyverkezés politikája, amelyet az Északatlanti Tömb tagállamai igyekeznek folytatni. Ezek az országok viselik a teljes felelősséget azért Is, hogy az ENSZ-ben a leszerelésről folytatott sokéves tárgyalások kudarcba fulladtak. A NATO tagjai elnyújtották az ENSZ szerveiben folytatott meddő vitákat és az új lázas fegyverkezésre irányuló terveik palástolására használták, hogy így megtévesszék népüket és más nemzeteket is. Ilyen körülmények között a szovjet kormány nem vehetett továbbra részt az ENSZ leszerelési bizottságának tevékenységében, amelynek többsége a NATO tagjaiból állott és javaslatot tett az ENSZ valamennyi tagállama képviselőiből álló bizottság létesítésére, olyan bizottság felállítására, amely nem titkosan, hanem teljes nyilvánosság előtt tárgyalna a nemzetek ellenőrzése alatt. A Szovjetunió egyetértett a tagok kisebb számából álló bizottság létesítésével is, amelyben azonban nem volnának túlsúlyban a nyugati hatalmak katonai tömbjének tagállamai és amelyben a tagoknak legalább felét semleges és szocialista országok képviselői alkotnák, ami hozzájárulna a leszerelés kérdéseinek termékeny megoldásához. A közgyűlés 12. ülésszakán a leszerelés kérdésében hozott határozatok nem járulhatnak hozzá e legfontosabb jelenlegi probléma megoldásához, mert kísérletet jelentenek arra, hogy a Szovjetunióra elfogadhatatlan programot kényszerítsenek rá, amely egyoldalúan csak a nyugati hatalmak számára előnyös és a leszerelési | bizottság bizonyos kibővítéséről szóló határozat újból e bizottságnak olyan öszszetételét javasolja, amelyben a tagok többsége újból a NATO-hoz, vagy a nyugati hatalmak más katonai tömbjeihez tartozna. Természetes, hogy a Szovjetunió nem vehet részt az ilyen bizottság munkájában. Teljesen a nyugati hatalmaktól, elsősorban a NATO hatalmaktól fUgg, vajon megteremtik-e a leszerelésről szóló tárgyalások szükséges normális feltételeit az ENSZ szerveiben. A jelenlegi helyzetben a kérdés a következőképp áll: a nemzetek közötti kapcsolatok vagy a békés egymás mellett élés és együttműködés elvei alapján épülnek, vagy pedig a nemzetközi kapcsolatok elkerülhetetlenül új összetűzések felé fejlődnek, ami borzalmas következményekkel járó új világháború veszélyét jelentené. Vajon megfeledkezhetünk-e arról, hogy már az első világháborúba mintegy 30 ország sodródott bele és e háborúban az emberek tízmilliói vesztették életüket, sok millió ember vesztette el egészségét és nyomorékká vált és megfeledkezhetünk-e arról, hogy a második világháború, amelyben 56 állam vett részt, 30 millió emberéletet követelt meg, nem számítva ebbe a sebesültek és nyomorékok tízmillióit. Könnyen elképzelhetjük, hogy egy harmadik világháború — atom- és rakétaháború — nem ismerne határokat és borzalmas következményei sokszorosan felülmúlnák minden valószínűség szerint mindazt, amit az emberiség eddig átélt. A szovjet konnány úgy véli, hogy a háború veszélye kiküszöbölhető, hogy a háború nem elkerülhetetlen. A világon ma hatalmas erők vannak, amelyek képesek megakadályozni a háborút, ha egyesítik erőfeszítéseiket. Bizonyos körök azon törekvései ellenére, amelyekkel fokozni akarják a nemzetközi feszültséget, kiterjeszteni a „hidegháborút", félelmet és bizalmatlanságot kelteni a nemzetek között, növekszik a népek hatalmas békemozgalma a nemzetközi feszültség enyhítésére, a „hidegháború" felszámolására, a nemzetek közötti bizalom megteremtésére irányuló hatalmas törekvése. Ma olyan államok vannak a világon, amelyek különféle -kormányformát választottak, olyan országok vannak, amelyek a fejlődés különböző fokán állnak. Egyes országok még nemrég gyarmatok voltak, ma azonban az önálló fejlődés útjára léptek. Szem előtt kell tartani a reális valóságot és elismerni, hogy a szocialista országok, valamint a fiatal nemzeti államok, amelyek az utolsó évtizedekben vívták ki önállóságukat Ázsiában, a Közel- és Közép-Keleten és felszabadultak az idegen járom alól, növekednek és saját törvényeik szerint, nemzeteik akaratának megfelelően fejlődnek. Ha a világbéke érdekeiből indulunk ki, akkor véleményünk szerint teljes egyértelműséggel el kell ismernünk a világ jelenlegi helyzetét, amelyben tőkés és szocialista államok léteznek. Senki sem feledkezhetik meg arról, hogy minden olyan kísérlet, amely kívülről erőszakkal akarja megváltoztatni ezt a helyzetet, megbontani a jelenlegi „status quoť", minden olyan kísérlet, amely bármilyen területi változtatás kikényszerítésére irányul, katasztrofális eredményekre vezetne. A béke megőrzésének érdekei sürgősen megkövetelik, hogy elismerjék és a gyakorlatban érvényesítsék valamennyi állam békés egymás mellett élésének elvét, tekintet nélkül társadalmi és politikai rendszerükre. A valódi helyzet ilyen józan értékelése hozzájárulna az államok közötti abnormális kapcsolatok kiküszöböléséhez, véget vetne a „hidegháborúnak", valamennyi országot megszabadítaná a katonai kiadások súlyos terhétől, enyhítené a nemzetközi feszültséget és megnyitná az utat valamennyi nemzet széleskörű békés együttműködéséhez. Ennek érdekében a vitás kérdések megoldásában le kell mondani az erőszak alkalmazásáról és az erőszak alkalmazásával való fenyegetőzésekről, Intézkedéseket kell tenni a más államok ellen irányuló ellenséges sajtó és rádiópropaganda beszüntetésére, ami kölcsönös bizalmatlanságot, gyanakvást és összeférhetetlenséget szül. E célból véget kell vetni a lázas fegyverkezésnek. Mivel mindeddig nem sikerült megegyezést elérni a fegyveres erők és fegyverzetek számának csökkentéséről, szükséges volna, hogy az államok felhagyjanak a fegyverkezés fokozásával és olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek az államokat bizonyos erkölcsi kötelezettségekkel fűznek egybe. Ezek a kötelezettségek csökkentenék az erőszak alkalmazásának valószínűségét a nemzetközi ügyek megoldásában. A nagyhatalmak már ma kötelezhetnék magukat, hogy nem alkalmaznak semmilyen fajtájú atom- és hidrogénfegyvert és haladéktalanul beszüntetik az e fegyverekkel folytatott kísérleteket legkevesebb két-három évre és egyidejűleg megfelelő nemzetközi ellenőrzés alá helyezik e megegyezés teljesítését. A jelenlegi helyzet sürgetően megköveteli, hogy a jelenlegi két legnagyobb hatalmi csoportosulás — az Északatlanti Tömb és a Varsói Szerződés szervezetei között megnemtámadási egyezmény jöjjön létre, amely megállapítaná a két hatalmi csoport békés egymás mellett élését és egymás belügyeibe való be nem avatkozását. \ A béke megszilárdításához jelentősen hozzájárulna az, ha a nagyhatalmak lemondanának az atomfegyverek elhelyezéséről a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság területén. Ez a tény Lengyelország és Csehszlovákia azon kötelezettségével együtt, hogy nem gyárt és területén nem helyez el atomfegyvereket, amennyiben e fegyvereket nem gyártják és nem helyezik el Németországban sem, lehetővé tenné Európában egy széles atomfegyvertől mentes övezet létesítését, amelyben az atomháború kockázata minimális volna. A szovjet kormány kész részt venni egy ilyen egyezményben és megfelelő javaslatot terjesztett elő az Amerikai EgyesUlt Államoknak és Nagy-Britanniának. A közel- és közép-keleti helyzet normalizálásához — a szovjet kormány nézete szerint — szükséges, hogy a nagyhatalmak, a Szovjetunió és az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kötelezettséget vállaljanak arra, hogy szigorúan tiszteletben tartják ezen térség országai belügyeibe való be nem avatkozás elvét és nem alkalmaznak erőszakot a közel- és közép-keleti kérdések megoldásában. A nemzetek közötti bizalom megteremtésére mérhetetlen jelentőségű volna az országok közötti legkülönfélébb kapcsolatok zavartalan fejlődése, főleg a kereskedelemnek minden mesterséges gáttól és megkülönböztetéstől mentes szabad fejlődése. Az ilyen kereskedelem kétségtelenül nemcsak gazdasági előnyöket jelentene valamennyi nemzetnek, hanem elősegítené kölcsönös megértésüket is. A négy nagyhatalom kormányfői 1955 nyarán Genfben tartott találkozójának pozitív tapasztalatai alapján nagy jelentőségű lehetne a tőkés és a szocialista országok képviselőinek magas szinten tartandó összejövetele. Emellett természetesen szükséges, hogy a tanácskozás összes résztvevői tekintetbe vegyék a reális helyzetet és őszintén törekedjenek a szükséges megegyezésre. A szovjet kormány úgy véli, hogy a felsorolt javaslatok megvalósítása, amelyek teljesén megfelelnek az ENSZ céljainak és feladatainak és semmi tekintetben sem veszélyeztetik egyik állam biztonságát, sem egyéb érdekeit, lényegesen megjavíthatná a nemzetközi helyzetet és az államok közötti kapcsolatokat és jelentősen hozzájárulna a világbéke megszilárdításához. Lehetséges volna tehát elmélyíteni az államok és a nemzetek közötti bizalmat, ami kedvező feltételeket teremtene más, olyan fontos problémák megoldására, mint a fegyveres erők létszámának lényeges csökkentése, az atom- és hidrogénfegyverek teljes betiltása, gyártásuk beszüntetése és az eddigi készletek megsemmisítése, a külföldi területeken lévő katonai támaszpontok felszámolása, a külföldi fegyveres erők fokozatos kivonása va• lamennyi állam területéről, tehát a NATO és a varsói szerződés tagállamainak területéről is, a hatalmak eddigi katonai csoportosulásainak az európai és ázsiai kollektív biztonsági rendszerrel való helyettesítése. Annak ellenére, hogy e kérdések pozitív megoldása elsősorban a nagyhatalmaktól — a Szovjetuniótól,' a Kínai Népköztársaságtól, az USA-tól, Nagy-Britanniától és Franciaországtól függ, valamennyi többi állam, elsősorban az ENSZ tagállamai, lényegesen hozzájárulhat a jelenleg veszélyes irányban fejlődő nemzetközi helyzet megjavításához. Ha az ENSZ tagállamai az általuk lehetségesnek tartott formában szembeszállnának a lázas fegyverkezés és az atomháború előkészítésére irányuló katonai intézkedések fokozásával, felbecsülhetetlen szolgálatot tennének a békének, mert a nemzetek véleményét kifejezők hangja ma egyre nagyobb súlyra és jelentőségre tesz szert. A szovjet kormány azt a meggyőződését fejezi ki, hogy az „illető állam neve" kormánya tudatában az Egyesült Nemzetek Szervezete tagjaként viselt felelősségének megfelelő figyelemmel vizsgálja meg a jegyzékben felsorolt javaslatokat és minden erejét latba veti, hogy hozzájáruljon az új háború veszélyének elhárításához, a béke megszilárdításához és a nemzetek közötti baráti eayüttműködéshez." Hasonló tartalmú jegyzéket küldtek egyúttal Svájc kormányának amely nem tagja az ENSZ-nek. ŰJ SZO 4 3 11157. december 14.