Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-05 / 337. szám, csütörtök

0

Oroszország legrégibb országútja Az Októberi Forradalom előtt Vlagyimiri útvonalnak hívták Oroszország legrégibb útvonalát, amely összekötötte Moszkvát Vlagyimir, Gorkij (volt Nyizsnyij Novgorod) és Kazany városokkal. Ezen az útvonalon szállították a moszkvai kereskedők portékájukft a novgorodi vásárra, ezt az utat rótták a ritka utazók. A nép Vlagyimirkának keresztelte el az útvonalat. A XV. század óta ezen hajtották Szibériába a száműzötteket, a parasztfelkelések részvevőit, a gyekabristákat és a későbbi nemzedékek forradalmárait. Az orosz írók és költők több alkotásukban örökítették meg a Vlagyimírkát. Levitán és Laptyev kiváló festőművészek vásznaikon állítottak neki múlhatatlan emléket, a nép pedig dalba foglalta nevét. Kisebb falusi települések a mai napig megőrizték régi nevüket, amelyek a v.agyimíri útvonal múltját idézik fel. Itt van például a Moszkva alatti Gorenki falu. Az útvonalnak azt az utolsó szakaszát képezte, ameddig a rokonok és ismerősök kikísérhették az elítélteket. Mennyi bánatról és gyötrelemről tudnának regélni e helyek! A falu a mai napig msgőrizte régi nevét! (Gore — oroszul bánat, bú). A múlt kísérteties árnyai örökre elosztottak. A „Vlagyimirka" már régen nem létezik.. A szovjet hatalom negyven éve alatt a felismerhetetlenségig megváltozott az ősrégi útvonal, megváltoztak az út mentén elterülő városok. Az Októberi Forradalom után a vlagyimiri útvonal mosekvai részét a nép boldogságáért küzdött szabadságharcos hősök emlékére a Lelkesedőkútvonalának nevezték el. Az útvonal a moszkvai Iljics-kapunál kezdődik. Múltjáról csak a csodálatos módon épen maradt és manapság múzeumi ereklyeként őrzött versztjelző oszlop regél. Körülötte minden új. A gorkiji útvonal az ország egyik legforgalmasabb autóútja. Szakadatlan áramlatként vonulnak végig rajta a személyés tehergépkocsik beláthatatlan sorai, kényelmes autóbuszok, melyek több mint negyven vonalon kötik össze a környező városokat. Ha pedig megpihenni kíván az ember, nemcsak Vlagyimirban és Gorkijban. hanem az útvonal mentén más városokban is barátságos vendégfogadók várják. Hol pihenhetett volna meg útközben 50—60 évvel ezelőtt egy utas? A gorkiji útvonalat az ellentétek útvonalának is nevezhetjük. Régi építészeti műemlékek új gyárakkal, üzemekkel, lakóházakkai váltakoznak, a régi íaházas tanyák helyén városok állnak, mint például Balasihi, mely nyugati irányban fejlődve és terjeszkedve csakhamar összenő Moszkvával. Ki ne ismerné a Szovjetunióban a textilmunkások hatalmas Moszkva alatti városát, Orehovo-Zujevót! Szinte ámulatba ejti az embert modern vívmányaival. A szovjet hatalom B vei alatt lakossága 2—3-szorosra növekedett. A 'forradalom előtti Morozov-textilgyár az ország legnagyobb kombinátjává fejlődött, naponta több százezer jó minőségű szövetanyagot gyárt. Noqinszk is egészen átalakult. Zatyisje tanya helyén új város „Elektrosztalj" épült. Magasba nyúlnak Dzerzsinszk város negyedeinek hatalmas háztömbjei, pedig 1930-ban még Rasztyapino falu szegényes házikói álltak a helyén. Új városok, új üzemek, új élet! A nagy átalakulás különösen Vlagyimirban, ebben az ősrégi orosz városban, amely most éli második ifjúkorát, volt szembetűnő. Egy régi város ifjúkora Már a távolból feltűnt Vlagyimir csodálatosan szép látképe. Napfényben tündöklött az Uszpenszkij- és Dmitrijevszkijszobor (székesegyház) kupolája, fehérlettek a vár harangláb-bástyái. Mögöttük a messzeségben, a város másik részében füstöt okádtak a gyárak, üzemek kéményei. A házak, templomok, gyárépületek tömkelegéből a távbeszélőközpont 190 méter magas tornya emelkedik ki. Vlagyimir öregebb mint Moszkva. Jövőre ünnepli alapításának 850. évfordulóját. Vlagyimir Monomah alapította, s a régi település nyomai, a földsáncok épségben maradtak. Az ősrégi város arculata a legutóbbi 40 év folyamán jelentősen megváltozott. Új, széles utcák keletkeztek. Vlagyimirban több iparvállalat működik: traktorgyár, villanygépgyár, vegyiüzem, gépkocsialkatrészeket gyártó üzem. Az „Avtopribor" gyár most volt 25 éves. A többi gyárak szintén az utóbbi évtizedekben épültek. A vlagyimiri terület vállalatai traktorokat, televízorokat, motorkerékpárokat. kotrógépeket, rádióvevókészüiékeket, elektromos huzalokat, len- és gyapotszöveteket s egyéb cikkeket gyártanak. Ez a modern Vlagyimir. Az utóbbi évtizedek folyamán a Vlagyimirt környező városok is nagyot fejlődtek és gyarapodtak. Az új élet lehellete az útvonal mentén elterülő falvakban is érezhető. Ott, ahol félszázaddal ezelőtt a „Vlagylmirszkij gólosz" azt írta: „Segítsetek az éhezőkön! Segítsetek az éhezők tízezrein! Ki-ki módja szerint áldozzon a maga javaiból az éhezőknek!", ma gazdag gabonaterületek terülnek el. óriási kolhoznyájak. disznócsordák. gulyák legelésznek. Láttam gabonakombájnokat, vidám, tisztatekintetü paraszt) arcokat. Esténkint hallottam vidám nótázásukat. Itt, ezeken a régente szomorú helyeken hallottam először azokat a szavakat, amelyek mindenkit felvillanyoznak: „Az amerikai normák nem jelentenek végső határt!" Egy régi útvonal új élete Az útvonal egyik részén tábla mutatja: „Lenin Szikrája-kolhoz 2 km". Autónk befordult a koihoztelep festői szépségű utcájába. Mindkét oldalát takaros házak szegélyezik. Előttük kertecskék, mögöttük veteményeskert és méhkaptárok. Az épületek között találtuk a kolhoz elnökét, Georgij Kuznyecovot és Vlagyimir Kumarin zootechnikust. Elkalauzoltak bennünket a kolhoz irodájába. Ami elsőnek szemünkbe tűnt. az egy plakát volt. Rajta hatalmas betűkkel: „Az amerikai normákinem jelentenek végső határt!" Kérdjb pillantásomra Kuznyecov magyarázni' kezdett: „Elhatároztuk, hogy versenybe kezdünk az amerikai farmerekkel: melyikünk fog jobban gazdálkodni és ér el nagyobb sikereket. A versenyben felül akarjuk múlni őket, és már nagy sikereink vannak. Óhajtanak megbizonyosodni róluk?" Kimentünk az állattenyésztő telepre. A marhaállományt tágas, világos helyiségekben helyezték el. Láttam hatalmas kosztromai teheneket, melyeknek tejhozama 3500—5000 liter, krasznogorbatovi tehénfajtát is tartanak. Apró fürge állatok, de annál jobb a tejük. Zsírtartalma eléri az 5,5—6 százalékot. A kolhoz hatalmas legelőkkel rendelkezik. Most készítik éppen a téli takarmányt. Több száz tonna takarmányt szilázsolnak. Érdeklődtünk, milyen sikereket érnek el az amerikai farmerekkel versenyző kolhozparasztok? A Lenin Szikrája kolhoznak minden 100 hektár földterület után 100 mázsa húst, 425 mázsa tejet kell kitermelnie, hogy utolérje az USA-t a hús-, vaj- és tejtermelés színvonalában. Az idén az év első felében a kolhoz 227 mázsa tejet, tehát az elérendő mennyiség felénél többet termelt. — S hogy állanak a hússal, baromfikkal ? — Hús is lesz, baromfi is lesz — válaszolta G. Kuznyecov, és mosolyogva megjegyezte: — A csirkéket ősszel számoljuk össze. „Van is mit összeszámolni a kolhozben. Láttuk a hatalmas baromfitelepet. Csak ősszel, a vágások idején tudják majd pontosan megállapítani a kolhoz hústermelési sikereit. A Vlagyimir útvonal mentén elterülő összes kolhozokban ezt hallottam a parasztoktól: mi kerülünk ki győztesen az Amerikával folytatott versengésből. A vilianyosítás és gépesítés manapság a szovjet parasztok életének elválaszthatatlan részi. A földeken a legújabb típusú önjáró kombájnok dolgoznak. A kolhozberendezéseket villanyosították. Önkéntelenül felvetődik a kérdés: „Hogyan élnek a kolhozparasztok? Mennyit keresnek? Vaszilij Oszipov, a Viljamsz kolhoz elnöke a kolhoz munkakönyvét böngészve kijelenti, hogy nincs olyan kblhoztaguk, aki ne dolgozna le legalább 400 munkaegységet. Marija Igonyina fejőnő tavaly például 820 munkaegységet dolgozott le, ^miért 5700 rubelt, 1640 kg gabonát, 1600 kg zöldséget, 2500 kg burgonyát és 490 liter tejet kapott. Vagy a Petrov család. Egy év alatt hárman 13 000 rubelt, 3 tonna búzát, 7 tonna burgonyát és zöldséget kaptak a kolhoztól. Az utólagos részesedéskor még 1 tonna tejet is kaptak. Ezenkívül még a háztáji gazdaságuk is hozott valamit a konyhára. így van ez minden családban. Jegor Csemodanov kolhozparaszt már 83 éves. 43 éves koráig munkát keresve bejárta egész Oroszországot, de sehogy sem tudott boldogulni. A szovjet hatalom éveiben az ő sorsa is másképpen alakult. Most a kolhozföldeken dolgozik. Nyugdíja is biztosítva van. Gyermekei és unokái (39 fia, egy sereg unokája és dédunokája van) közül sokan főiskolai műveltséget szereztek. Szergej fia mérnök, a novoszibirszki vízierőmű építésén dolgozik. Ira unokája agrármérnök, a kazahsztáni szűzföldeken működik. Másik unokája Ligyija a Szuvorov kolhoz agronómusa. Béke és jólét honol most a régi vlagyimiri útvonal mentén. A nincstelen, a sok gond közepette megtört parasztok utódai szabadon és jómódban élnek. A régi „Vlagyimirka" mentén kinyílnak az örömet fakasztó munka virágai. A nyomor végképp megszűnt, helyét a bőség foglalta el. A régi orosz útvonalon pedig felcsendül B szabad munka dala. A vlagyimiri Torpcdo sportstadionja (A. Buskln felvétele). AZ ŐSRÉGI VLAGYIMIRI ÚTVONAL MENTÉN •© Az UJ SZO számára írta: SZERGEJ ZSARKOV Immár két teljes hónap múlt • el azóta, hogy az első szovjet mesterséges hold róni kezdte irdatlan útját a világűrben, és megkezdődött az emberiség bolygójáró korszaka. Egy hónap - múltán további, hatszor súlyosabb műhold társult az elsőhöz, és azóta a két szputnyik ezer, illetve ötszáz kört írva le a Föld körül, kilométerekben megtette a Földet a Naptól elválasztó távolságnak majdnem a felét. Csillagásza;i távolságok, csillagászati méretek ezek, de heti összefoglalónkban az új égitestek földi hatásáról akarunk szólni, rövid mérleget vonva: mi ennek az igazán korszakalkotó találmánvnak a hatása az emberiség mindennapos ügyeire. A szputnyikok — s velük együtt számos más korszakalkotó, élenjáró tudományos és műszaki eredmény — természetesen megerősítették a szocialista tábor öntudatát és biztonságát abban, hogy helyes úton jár, nemcsak gazdasági és politikai téren, de kulturális vonatkozásban is. különösen az általános népnevelés szocialista elveinek megvalósításában. Nemcsak abban különbözik a tudás kulturális piramisa a Szovjetunióban és a többi népi demokratikus államban a tőkés országoktól, hogy aránylag lényegesen több főiskolát végzett szakembert képez ki évente, mint a kapitalista világ bármely országa, ha-r nem főképpen abban, hogy a népoktatás széles alapok'j'i nyugszik s egyre magasabb fokú általános műveltséget ad az egész dolgozó népnek. Ezekből a széles alapokból azután a rátermettség alapján — és nem vagyoni helyzet szerint, .mint a tőkés világban, — választják ki azokat, akik alkalmasak a szorosabb értelemben vett tudományos munkák, alapvető és gyakorlati kutatások elvégzésére. Ha a közoktatásnak ezt a helyes módszerét tartjuk szem előtt, akkor megértjük a nyugati politikai és tudományos tényezők megdöbbenését, a reménytelenség hangjait, mert rá kell jönniök, hogy a tőkés rendszerben az általános népoktatásnak és a felsőbb tudományos képzésnek olyan fokú, méretű és szélességű megvalósítása, mint a szocializmusban, egyszerűen lehetetlen. Nem kisebb személyiség, mint dr. Teller, az amerikai hidrogénbomba „atyja" olvasta rá az Egyesült Államok szenátusának nemzetvédelmi bizottságára, hogy az amerikai közoktatás alapvető baját már az alsőés középfokú iskolák fogyatékosságaiban kell ker«eni. ahol összehasonlíthatatlanul nagyobb szava, tekintélye — és fizetése van a rugby-edzőnek, mint a matematikatanárnak. Szerinte az amerikai egyetemek végzett hallgatóinak nagy része nem rendelkezik nagyobb tudással, mint a szovjet középiskolások. Miután a rendszerben, pontosabban a társadalmi rendben van a hiba, értelmetlenek és reménytelenek azok a nyugati jóslások, hogy öt vagy tizenöt év múlva hozza-e be a kapitalista tudomány lemai^dását a szovjet kutatással szemben. Lehetséges, sőt valószínű, hogy Nyugaton egy és más téren ezután is elérnek kiváló eredményeket, de a kutatás általános színvonalában, a tudomány és technika globális fejlesztésében kétségtelenül hovatovább mindjobban lemaradnak, ' Mem kevésbé lesújtók az elem• * zések a nyugati világ számára politikai-katonai téren. Náluk különösen sok a kávéházi stratéga a hivatásos szakemberek mellett, de következtetéseik még ma is, két hónap múltán, egyaránt teljes tanácstalanságot, zavart, kapkodást árulnak el. A legérdekesebb ezek közül az az eszmefuttatás, amelyet az egyik legismertebb angol katonai teoretikus, a háborúban a BBC-ből is ismert Liddell Hart tett közzé a Frankfurter Allgemeine Zeitung november 30-i számában. Már cikkének a bevezetője is jól jellemzi a szputnyikok által kiváltót tartós tanácstalanságot: „Míg az orosz szputnyikok és hordozó rakétáik tovább köröznek a Föld körül, jelzéseik azt adják hírül a nemzeteknek, hogy nincsen többé védelem ezen a világon. Lágy „bíp, bíp" adásuk a leghangosabb és a legmegsemmisítőbb hang. amióta Józsua trombitái és népének kiáltása Jerichó falait lendöntötték. A csendes „bíp, bíp"-ek széjjelverték a NATO védőpajzsát és alapjaiban rendítették meg a nyugati védelmi terveket." A derék angol kaoitány e be** vezető után egy egész lepedőoldalon részletezi, milyen stratégiai elképzelések vezették az imperialista világot az elmúlt tíz esztendőben szovjetunióellenes terveik felépítésében. Nincs okunk kétségbevonni Liddell Hart fejtegetéseinek helyességét, mindössze a „védelem" szó helyett kell mindenütt „támadást" érteni, mert nem lehet kétség aziránt, hogy az imperializmus stratégáinak támadó céljaik voltak, A lényege az eddigi imoerialista katonai elgondolásoknak az — legalább is Liddell Hart így írja —, hogy Európában a NATO az imperializmus „pajzsa", amely hivatott arra, hogy a Szovjetunió katonai ütését kivédje, míg az atom- és hidrogénbombákat hordó, szerte a Szovjetunió és a szocialista államok körül elhelyezett stratégiai repülőflotta az, amely ezen országok ellen „a kard" szerepét hivatott betölteni. Hát ez a „kard" és „pajzs" vált hasznavehetetlenné az angol katonai szakértő szerint, mert a Szovjetunió földrészek közötti, távolbahordó rakétái mind a kettőt lényegében elavulttá tették. A fenti eszmefuttatást azért idéztük, mert az általában jellemző a mai nyugati stratégiai gondolkodásra. De azért is fontosnak tartottuk ismertetni, mert nélküle érthetetlen lenne az a kétségbeesett lépés, amelyre — amint az a napokban kiderült — a szputnyikok állítólagos stratégiai hatására ragadtatta el magát az amerikai hadvezetőség. Az Egyesült Államok stratégiai légierejének parancsnoksága — amint az a NATO legutóbbi párizsi tanácskozásán kitudódott — közvetlenül az első szovjet műhold megjelenése után, tehát október elején fokozott riadókészültségbe helyezte messzehordó bombavetőgépeit. A B — 47 típusú, atombombák szállítására alkalmas amerikai gépeknek teljes egyharmada a parancs vétele után perceken belül felszállhat, sőt egv részük állandóan, éjjel-naDpal, egymást felváltva Anglia és Franciaország fölött, atombombával a fedélzetén a levenőben köröz. Érthető a megdöbbenés, amit ez a hír világszerte, elsősorban azonban a közvetlenül érdekelt Angliában és Franciaországban kiváltott. Nem lehet kellemes érzés ezen országok lakosai számára az a tudat, hogy fejük fölött különféle eshetőségeknek kitett, atcm- és hidrogénbombával felszerelt repülőgépek szálldosnak, amelyek beláthatatlan méretű szerencsétlenségbe dönthetik a békés és mit sem sejtő lakosságot. Ebben az értelemben határozott felszólalások éls tiltakozások hangzottak el az angol és a francia parlamentben — egyelőre eredménytelenül. Q e kockázatos ez az amerikai katonai intézkedés az egész emberiség szempontjából is. Kockázatos, azért, mert a minden eddiginél borzalmasabb harmadik világháború kiváltása, az atombcmbatámadások megindítása a felelős államférfiak helyett nagymértékben egyegy beosztott repülőgépparancsnok kezébe tevődik le, annak belátásától, a parancs helyes vagy helytelen vételétőil függ, nem követ-e el végzetes lépést az emberiség életében. Fel kell tételeznünk — már csak az imperialisták saját jól felfogott érdekében is —, hogy mindent megtesznek ilyen eshetőség megakadályozására. Mégis ez a kétségbeesett, hazárd, felelőtlen „fokozott légi riadókészültség" mindennél jobban jellemzi azt a tanácstalanságot, pánikhangulatot, amibe az imperilista támadó stratégia a Szovjetunió tudományos eredményeinek, vívmányainak következtében jutott. Lehet, hogy ez a tánc a kés fokán, jobban mondva a hidrogénbomba gyújtózsinórján ideig-óráig megnyugtat egy-két kétségbeesett atomstratégát. Viszont biztos, hogy az ilyen intézkedések nem alkalmasak arra, hogy az emberiség jelenlegi legfontosabb kérdésében a béke kérdésében a világ közvéleményét megnyugtassák, az imperializmus „tömegbázisát" kiterjesszék. Tőlünk, minden egyes normálisan gondolkodó embertő függ; hogy ezen őrület ellen felemeljük tiltakozó szavunkat. Sz. I. ÜJ SZO i * 1957. tjpcember 5.