Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-23 / 355. szám, hétfő

A szlovákiai írók készek minden erejüket a béke védelme és a szocializmus e

1őrehaladása szolgálatának szentelni A szlovákiai írók december 19-én és 20-án tartott taggyűlésén a cseh írók nevében Vilém Závada államaijas költő üdvözölte szlovákiai kollégáit. Nicolas Guillén kubai költő spanyol nyelven kívánta a jelenlevőknek, hogy a vitából olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek elősegítik a sziovák irodalom további sikereit, majd elszavalta Ének a Magdolna-folyón című költeményét. Andrej Sirácky, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke és Milan Pišút, Karol Rosenbaum, Alexander Matuška neves kritikusok a művész és a valóság kérdéseiről és a szocialista realizmus problémáiról beszéltek. Az írók felszólalásaikban az irodalom társadalmunkban betöltött funkciója és feladatai helyes értelmezésének alapelveit érintették. Andrej Plávka, a Szlovákiai írók Szövetségének első titkára zárószavában értékelte a vitát, s utána a szlovákiai írók egyhangúlag a következő határozatot hozták: A szlovákiai írók 1957. december 19. és 20-i teljes ülésükön Andrej Plavkának, a Szlovákiai írók Szövetsége első titkárának beszámolója alapján megtárgyalták a mai szlovák irodalom helyzetét és feladatait. Most, midőn népünk életét a hazánk szocialista építésének betetőzéséről folyó országos vita jellemzi, a szlovákiai írók felülvizsgálják munkájuk eredményeit, és új, felette igényes feladatokat tűznek ki. Müveikben támogatni akarják a dolgozók törekvéseit, akiket most Csehszlovákia Kommunista Pártja döntő küzdelemre vezet hazánk boldogságáért. A szocialista országok kommunista és munkáspártjai deklarációjának és a Békekiáltványnak komoly hangja a világ minden részébe eljut. Minden országban növekednek azok az erők, amelyek a nemzetközi imperializmus háborús fenyegetései okozta jelenlegi nemzetközi feszültségből az egyedüli kivezető útnak fogadják el ezt a hangot. Világszerte minden haladó ember egyre világosabban tudatosítja a fenyegető veszélyt. A szlovákiai írók egyöntetűen síkraszállnak a Szovjetunió és a többi szocialista országok békekezdeményezése mellett. Készek minden erejüket a béke védelme és a szocializmus diadalmas előrehaladása szolgálatának szentelni. Csehszlovákia Kommunista Pártját, életünk vezető erejét követik. Ebben nem választanak el bennünket egymástól a művészi alkotás egyes kérdéseiről alkotott különféle nézetek, mivel a fő és közös elvben — az irodalom pártosságában és eszmeiességében egységesek vagyunk. Ezt barátainknak és ellenségeinknek is megmondjuk. Irodalmunk helyzetének megfontolása után a következő feladatokat tűzzük magunk elé: Minden eszközzel támogatni kell a valóságot, a jelent ábrázoló irodalmat, a szocialista-realista alkotás értelmében fokozni kell a művészetben megnyilvánuló apolitizmus elleni küzdelmet, küzdeni kell a kispolgári erkölcsnek — a párttól és a néptől való elszakadásra vezető — csökevényei ellen, állandóan el kell mélyíteni a marxizmus-leninizmus tanulmányozását, következetesebben kell gondoskodni az ifjúsági irodalom fejlődéséről s főként annak erőivel kell hatni az ifjúság helyes, szocialista szellemű nevelésére, meg kell szilárdítani a cseh és szlovák irodalom kapcsolatait, főként a folyóiratok útján meg kell akadályozni az itteni magyar és ukrán irodalom elszigetelődését; a Szlovákiai frók Szövetsége bizottságának feladatává kell tenni magyar irodalmi folyóirat kiadásának biztosítását, támogatni kell olyan művek keletkezését, melyeknek éles, pártos bíráló szelleme életünk fogyatékosságainak kiküszöbölésére vezet, de vissza kell utasítani minden siránkozó hangot, meg kell valósítani a gyakoribb és rendszeresebb együttműködést a pártsajtóval, ki kell bővíteni és meg kell javítani a szlovákiai írók közírói tevékenységét, az olvasó megnyeréséért folytatott küzdelmet mindenekelőtt irodalmunk minőségének fokozásával, a valóság élethű ábrázolásával kell folytatni, ki kell bővíteni minden író gyakoribb kapcsolatát az olvasókkal. A teljes ülésnek az a nézete, hogy a kiadóvállalatok esetleges átszervezésekor őrizzék meg a Slovenský spisovateľ kiadóvállalatot, mint a szövetségnek jelenlegi formájában célszerű Intézményét, mely a szocialista irodalom fejlesztésében már eddig is értékes szolgálatokat tett és a szövetség eszmei befolyásának eszköze. A szlovákiai írók meggyőződése, hogv kellő erkölcsi és alkotó erővel bírnak az előterjesztett feladatok teljesítésére a szocialista kultúra felvirágoztatása, hazánk felvirágoztatása, a világbéke győzelme érdekében. SAS ANDOR: A kritikus dicsősége és magánya Kilencven év előtt, 1867. december 22-érv született František Xavér Salda, a maga korának nemcsak legkiválóbb cseh irodalmi kritikusa, hanem a nemzeti öntudatra és művelődési küldetésére ébredő cseh polgári értelmiségnek vezéregyénisége. Hogy tevékenységének időbeli keretét magunk elé idézzük, gondoljunk | arra, hegy Salda tíz esztendővel idősebb volt, mint az 1877-ben született Ady Endre nemzedéke. A XIX. s?ázad nyolcvanas éveinek derekán indult el írói pályáján és munkásságát az első világháború befejezésén túl csaknem még két évtizeden át, 1937-ben bekövetkezet ha.áláig folytatta. Müve pusztán méreteivel monumentális hatású, nyomtatásban megjelent írásainak bibliográfiáját 1947-ben egy 362 oldalnyi terjedelmű kötetben jelentették meg, , tessék elgondolni, könyveinek és tanulmányainak, kritikai és publicisztikai cikkeinek csupán a címei ennyi helyet igényeltek nyomtatásban. A szövegük, František Xavér Salda összes művei, 30 kötetre becsülhetők. De a terjedelem csak külsőség lenne, ha Salda impozáns méretű munkáját az alkotó lendületnek, a megállást nem ismerő szakadatlan fejlődni tudásnak, a társadalmi élet minden jelentős problémájával való kapcsolatnak árama és hullámverése nem járná át. Életéről — és ezt különösen annak utolsó szakaszéról — ne mulasszuk el hangsúlyozni, hogy Salda mindig az ifjúsággal, a fejlődővel, az újat hozó megújhodással tartott és a fejlődő, a kibontakozó ifjúság nagyrabecsülte őt, szaván indult és sűrűn adódó vitáiban mellé sorakozott fel. 1937 áprilisában Julius Fučík nekrológot írt Saldáról a Tvorbában. Ezt a lapot Salda 1925-től kezdve szerkesztette, ebben vívta meg számos polémiáját és amikor a reakció a megalkuvást nem ismerő munkás-sajtót teljesen el akarta némítani, 1929-ben átadta a kommunistáknak. Nem engedte meg, írja nekrológjában Fučík, hogy a proletárok kszéből kiüssék a sajtó fegyverét. „Nektek nem szabad hallgatni" — ez volt Salda véleménye. Fučík a cseh kultúra nagy mesterének nevezi az elhunytat és elvtársai nevében ígéri, hogy soha meg nem tagadják, soha el nem idegenítik

; Šalda szellemi hagyatékát, az igazságnak és a szabadságnak azt a szenvedélyét, mely az ő -egész lényét eltöltötte. Tíz évvel Šalda halála után, 1947-ben Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kultúrpropagációs osztálya „A legnagyobb cseh kritikus jelentőségéről és személyiségéről" címmel emlékkönyvet rendezett sajtó alá s ebm

stker

e m A BRATISLAVAI KÖNYVKIÁLLÍTÁSNAK 15-én kezdődött és 24-ig tart a Slovenská kniha és a szlovákiai könyvkiadók közösen megrendezett könyvkiállítása, az úgynevezett „könyvaratás". A kiállítás eszmei célja, hogy egyrészt segítsen a karácsony előtti könyvvásárlóknak egyetlen helyen áttekinteni és megvásárolni a legkülönfélébb könyveket, másrészt, hogy csökkentsék a könyvüzletek karácsony heti túlzsúfoltságát. Főképpen az első célt nagyon elősegíti a kiállítás helyének szerencsés megválasztása. A szovjetbarátok Száraz-vámi olvasótenne nemcsak szép, nemcsak rengeteg könyvet lehet benne kiállítani, de százan és százan látogathatják anélkül, hogy tumultust okoznának. A közönség ki is használja ezt az alkalmat, főképpen munka után (még este nyolc órakor is!) lányok, asszonyok, férfiak és gyermekek állják körül a könyvespolcokat. Persze, vásárolnak is, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a kiállítás megnyitása óta mintegy 10 000 korona értékű könyv fogyott el — naponta. Külön érdekessége a kiállításnak, hogy azok között, akik könyveket vásárolnak, esténként könyvajándékokat sorsol ki a Slovenská kniha. Ezenkívül bratislavai művészek fellépte teszi kedvesebbé a kiállítási estéket. A kiállított és árusított könyvanyag gazdag, változatos. A politikai könyvektől a szépirodalomig, a mezőgazdasági szakkönyvektől a pedagógiai munkákig mindent megtalálhat itt az olvasó. De van hiba is. A Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadó által kiállított magyar könyvek között ott láthatjuk ugyan Mács József: Téli világ, Szabó Béla: Marci a csodakapus, Kiss Ibolya: Túl a folyón és Kónya József: Dalol a Tátra clmü könyvét, ha azonban akár csak egyet is meg akarunk közülük vásárolni, ezt a választ kapjuk: — Nem eladó! Petrőci: Piros virág című könyvén kívül itteni magyar író vagy költő művét nem vásárolhatja meg az ember. De így vagyunk a „raktáron levő" többi magyar könyvvel is. A választék kevés, a kiadványok régiek. Ettől a gondatlanságtól eltekintve még egyszer leszögezhetjük: — Sikere van a bratislavai könyvkiállításnak, érdemes megtekinteni. Neumann .Tános ben olvasható többek között Šalda nyilatkozata a Szovjetunió fennállásának tizenötödik évfordulóján. Ő a Szovjetunióbeli elektrlfikációs munkákról és a nehézipar fejlesztéséről azt írta, hogy gigantikusabb feladatot még nép és állam soha nem vállalt, csodálta a tervezés tudományos megalapozottságát... Felismerte, hogy az emberi ész győzelméért folytatott harcról van szó a Szovjetunióban, mégpedig eddig nem sejtett és a műliban elkepzelhetetlen arányoktran, a tudomány most kapott ott künn elsőízben önzéstől nem gátolt teret érvényesülésére az élet és a társadalom töké-, letesítő fejlesztésében. És ehben az emlékkönyvben van égy költemény is Šaldától KO.ŠUTY címmel: „Csönd! Csönd! — kezdődik az elsó versszak — Radotínban, Duchcovban es Kosutyban valóban lövések dördültek el. Csönd! Csönd! Csak semmi nyögés és sóhajtozás — mindez csupán stációi egp kijelölt útnak. Ma lőnek, holnap tatán Trenčín, Kassa és Šurany következik... Igen. Šalda írta ezt a verset s tudnunk kell róla, hogy nemcsak mint nagy kritikus, hanem mint író is szerepel az irodalomtörténetben, verseken kívül novellái, egy regénye és több színpadi müve jelent meg. Hogy író is volt, mégpedig nem jelentéktelen, ez a körülmény képesítette öt introspekcióra irodalmi alkotósokba és alkotóikba, a szépirodalmi müvek társadalmi gyökereinek és a társadalomban kialakuló életének megvilágítására. Bár Šalda a prágai egyetemen a modern világirodalom tanára volt. nem katedráról, tehát nem kívülről közeledik az irodalom jelenségeihez. Tudása bámulatos, a germán, a román és a szláv irodalomnak minden jelentős múltbeli és egykorú jelenségére kiterjed. Gyulai Pállal rokonvonása, hogy költő és elbeszélő is volt, de Gyulai világirodalmi látóKöre mennyivel szűkebb, mint az övé s mennyire bekövetkezett nála élemedett korában az, ami Šaldát elkerülte, az akademizmusban való megkövesedés. Talűn nem téves az a feltevés, hogy Šalda bámulatosan sokoldalú tudásában és tájékozottságában kifejeződött népének emanripálódási törekvése a német művelődési befolyás túlsága alól. Szellemi mozgékonysága egy fárosz szakadatlanul más és más pontokra világító fénysávjára emlékeztet. A szakadatlan keresgélés és mozgékonyság nagy értŕk, de a bizonyos ponton való megállapodás, a határozott célokig tekintés "még különb. Talán ebben a megállapodni nem tudásban egy bizonyos korszak és a polgári lét bizonytalansága fejeződik ki. Egyébként Šalda a polgárság szellemi ellaposodása és később a politikai hatalom nyergébe lendülés után reakcióssága eüen fordul. • Mint irodalómtudós a? esszét fejlesztette magas fokra. Mindig eredeti kitekintést nyit az általa méltatott vagy bírált irodalmi irányra, jellemzett egyes személyiségre vagy elemzett műre. A nagy összefüggéseket — mondjuk egy Dante vagy Shakespeare esetében — éppúgy feltárja szellemes közvetlenséggel és mindig egyéni hangon, mint ahogy szükség esetén a leggondosabb akribiával vizsgál részleteket. Éles és bátor logika párosul nála kivételes megértő és átérző képességgel. Polgári vonás és individualista jellegű a? a tény, hogy nem volt tagja semmiféle pártnak, egyesületnek vagy szervezetnek. Mindamellett bámulatot érdeme] az a tekintély, amellyet kivált az általa egyedül írt folyóirattal, a Saldovo zápísníkkel szerzett. Ezt 1928-tól 1937-ig, haláláig adta ki. Jelentékeny kortörténeti dokumentum és forrásmű a Saldovo zápisník kilenc kötete-. Noha magányban élt, noha ezt egy harminckét éves korában baleset következtében szerzett betegség súlyosbította, tolla nem ismert pihenést, s ő mint szinte korlátlan tekintélyű kritikus és közíró envmagában tett ki egy irodalmi brigádot s ebben önmagát bátran kommandírozta és megalkuvást nem ismerő összecsapásokra vezényelte, ha úgy látta jónak, népszerű és nagyhatalmú tekintélyek ellen is. A szó legjobb értelmében fáradhatatlan, mindig éber, bátor és ütközetre kész értelmiségi — de tegyük hozzá, polgárellenes — partizánnak nevezhető. Polgárellenessége kifejeződött végrendeletében. Chalupný egyetemi tanárnak, végrendelete végrehajtójának lelkére kötötte, hogy sírjára ne állítsanak emléket, mert gyűlöli a temetők fényűzését. Valahogy ebben is polgári hivalkodást látott. Búcsúbeszédek se hangozzanak el koporsójánál, se az egyetem, se a cseh akadémia, se Prága város részéről. A cseh hivatalos világ gyűlölt engem, olvasható végakaratában, és sokszor sértően viselkedett, nem akarom tehát, hogy halálom után valótlariságot állítson és színészkedjen. Ez a végrendelet állásfoglalás az általa dekadensnek megismert polgári társadalom sokszor üres formalizmusa ellen, de azért a benne megnyilatkozó mizantrópja mégis csak polgári és túlfokozottan egyéni jellegű. Semmiféle végrendelet nem tilthatta azonban meg halálakor a tisztelet és a becsülés hatalmas megnyilvánulásait. Számos nyoma van annak, hogy a fasizmus előjelei Saldát utolsó éveiben nyugtalanították és keserűre hangolták. • » « Arany Jánossal foglalkozik Šaldának egy kritikai könyvismertetése, amely J 897-ben jelent meg az akkor legjelentékenyebb cseh kritikai folyóiratban, a Literárni Lfstyben. Megjelent ugyanis akkor a Buda halálának cseh fordítása, mint Vrchlický Jaroslav és Brábek Ferenc együttes müve. Mindöt műről Šalda úgy vélekedik bíországón járt iskolába, megszerette a magyar nyelvet s később ennek előadója lett a prágai cseh egyetemen. Bizonyára u készítette a magyar szöveg nyers fordítását, amelyet azután Vrchlický nagyszerű technikájával versbe öntött. Ogy képzeljük, hogy Brábek az 18!)6-os milleniummal kapcsolatban jutott a Buda Ualála átültetésének gondolatára. Érdemes lilológus volt, de judiciuma élő irodalmi irányok megítélésében aligha megbízható. Ö Buda halálát inkább magyar oldalról, belülről csodálta, míg kifele lehetséges hatékonyságát, mint problémát, eszébe sem jutott felvetni. így került aztán a fordítás egy a cseh akadémia által kiadott világirodalmi gyűjteménybe (Sborník svetové poesie, vydávaný Českou akadémii. Nakladatel: J. Ottó v Praze 1896.). Négy másik müvei, egy délszláv, egy lengyel, egy angol és egy görög művel együtt került kiadásra. Mind az öt műről Šalda úgy vélekedik bírálatában, hogy a cseh irodalomban csak egyre van közülük valóban szükség. Szofoklesz Elektrájára. Szerinte a többi eltér a gyűjtemény céljától, ami valóban magas müvésziségü, monumentális világirodaimi hatású müvek bemutatása. Arany János müvéről a következő megjegyzést teszi: „Buda halálának talán nagy jelentősége van a magyar irodalomban, nem tudom, de annyit biztosan tudok, hogy nem világirodalmi jelentőségű költemény. Itt-ott van benne erős körvonalakkal rajzolt jelenet, ezt nem tagadom. De hogy mit jelent ez a tisztán tradicionális és akadémikus jellegű alkotás a modern lélektani irodalom, az irodalom lelki kultúrája számára, az előttem mély rejtély. A kiadási kísérletet gyermekes kedvtelésnek tartom az epika területén, amelynek nem kívánatos túltengését más műfajok kárára mint művészi lehetetlenséget már e folyóirat lapjain is megbélyegeztük." A Buda halála 1864-ben jelent meg, s érthető, hogy 1897-ben régies benyomást tett Šaldára, aki két évvel azeiótt csatlakozott egy magát modemnek nevező, különböző izmusok szövedékét képező irodalmi irányhoz. Arany nyelvi szépségeinek tolmácsolása épp ebben a miiben olyan feladat, aminek tökéletes megoldása szinte lehetetlen s ez a körülmény is csökkentette Šalda érdeklődését az eposz iránt, amely a bírálat megírásának idején valóban nem tartozott az időszerű műfajokhoz. 1896 körül a magyar irodalmi viszonyok mélypontra jutottak, az Arany Jánost követő epigonok kora ez, s szinte nincs rajta mit csodálni, hogy íme valahol magát Aranyt is epigonnak nézték. De azért Šaldának sem volt minden tekintetben százszázalékosan igaza. Abban a referátumban, amelyben Aranynyal Is foglalkozik, a szükségesnek és hasznosnak elismert Elektra-fordítás kapcsán megjegyzi, hogy az ókori görög irodalom szép, de hideg, hogy nincs meg benne az a „rejtélyes, fájdalmas, extatikus elem", amelyre a későbbi idők tanították meg az emberiséget, nincs meg benne „a modern kortárs-művészet fájdalmas foszforeszkálása." Ilyen, némileg eltúlzott romantikus állásfoglalásból természetszerűen következik, hogy Salda még a legtökéletesebb fordítás esetén sem méltányolta volna azt, ami Arany János müvében klasszikusan megformált és egyszerű, valószerű és plasztikus. És említsünk meg még valamit. Mikor a Buda halála cseh nyelve i megjelent, a két szomszédnak, a magyar és a cseh társadalomnak kulturális közömbössége egymás iránt maximális, távoli fényjelenségek valósággal varázsukban tartják őket, egymásról nem vesznek tudomást. A feudális elemek mindkét oldalon a másik népről terjesztett ellenszenves mende-mondákal, lenéző magatartásukkal megfertőzték az egyszerű emberek átlagos és Szegényes tudatát. A Habsburg-uralom ilyesmit egyenesen szívesen látott, o»Drt a népek közötti széthúzás neki kedvezett, s a helyes tájékozódásban megakadályozott tömegek összefogását ellene megakadályozta. A szomszéd feje feletti elnézés 1918 után is m s-g maradt, s nincs nyom3, hogy például Salda a Nyugat folyóirat nagy nemzedékére, pedig ennek világirodalmi viszonylatban is volt mondanivalója, figyelmes lett volna. A másik oldalon is teljes volt az érdeklődés hiánya — értve elsősorban a hivatalos irodalompolitikát — a cseh szellemi élet iránt. Az 1945-teI beköszöntő változásoknak kellett eljönniük, hogy a száradok óta egymás szomszédságában álló kit nép dolgozó tömegei egymásra találjanak, s egymás kulturája iránt igsri érdeklődést és becsülést tanúsítsanak. Ezt Salda nem érte meg, de azt a kort, a szocializmus építésének korát, amely azután e tekintetben is új helyzetet teremtett, előre látta. ÜJ SZO 1 6 1957. december 19. *