Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-03 / 305. szám, vasárnap

B. SMETANA: DALIBOR-JAf A Bratislavai Nemzeti Színház Őszi idénynyitó bemutatója Sedrich Smetana a XIX. század cseh zenéjének nagy alakja egyszerű paraszti sorból indult küzdelmes, egyéni tragédiáktól terhes életének útjára Ez a magyarázata annak, hogy amint azt Martinov szovjet történész is mondja, képzelete a népművészet éltető forrásából táplálkozott, gazdagsága a nép átfogó ismeretéből eredt. Olyan dallamokat tudott alkotni, amelyek népi dallamokká lettek. Zenéjét egyszerűség és természetesség jellemzi. Smetana egyszerűsége azonban a nagy mester egyszerűsége, aki csalhatatlan érzésekkel válogatja össze a szükséges anyagot és anyagából mindent ki tud hozni, ami benne van. Smetana művészete igen nagy kiterjedésű, a kamarazenétől a szimfonikus zenén át egészen a dalműig terjed. Operái közül a Eladott menyasszony aratta a legnagyobb sikert, szinte állándóan szerepel a világ operaházainak műsorán. De e zseniális műve mellett a Dalibor és a Két özvegy» A Csók, hangú: „Még ez éjjel pallós által haljon meg." Dalibor hívei hiába szállnak harcba, a túlerő győzedelmeskedik, és a küzdelemben elesik Milada és Dalibor is. Miloš Wasserbauer rendező munkáját a körültekintés és az egyéni felfogás jellemzi. A dalmű mondanivalójának vonalát hűin követi, de ugyanakkor nem merev, nem fél attól, hogy érvényre juttassa saját koncepcióját, ahol ez az opera hasznára válhat. Igy pl. a szövegkönyv is, és Smetana zenéje is kissé idealizálja Jagelló László szerepét. A mű megszületése idején erre szükség is volt, hiszen Jagelló végeredményben cseh király és a XIX. századbeli cseh értelmiség ideálja a cseh királyság volt. Ezért kendőzi Smetana és Wenzig, a király hibáit, ezért hangsúlyozzák ki, hogy minden rossz okozói a főurak. Wasserbauer a rendezés eszközeivel olyan, a szövegkönyvíró felfogásától eltérő királytípust formál, aki nem kaphat tettéért felmentést. És énpen ezJelenet az opera első felvonásából. Dalibor szerepében dr. Papp Gusztáv énekel. A brandenburgiak Csehországban, a Li. buša, az Ördögszikla és más dalművei is a zene magasztos nyelvén hirdetik a szerző halhatatlan nagyságát. Smetana Dvorákkal együtt a cseh nemzeti zene megalapozója, amelyet élete főműveiben európai, sőt világszínvonalra emelt. $ Éppen ezért örömmel fogadtuk, hogy a bratislavai Nemzeti Színház az őszi idény első premierjeként bemutatta Smetana legtragikusabb színezetű operáját, a Dalibort. Ügy hisszük adósság lerovásáról beszélhetünk, mert a tartó-' san műsoron szereplő Eladott menyasszony mellett közönségünkkel jobban meg kellene ismertetni Smetana dalműgazdagságát. A Dalibor szövegkönyvét Jozef Wenzig írta egy igaz történetből fakadó XV. századbeli monda anyagából kiindulva. A szövegkönyv mondanivalóján és még sokkal inkább Smetana zenéjén le lehet mérni, hogy az alkotó művész képes évszázadok porát magán hordozó anyagot is élővé, időszerűvé, sokatmondóvá érlelni. Mert ez a dalmű — Smetana számos más zenei alkotásához hasonlóan — a cseh nemzeti öntudat felszítását, a népi erőben vetett hit megedzését szolgálta születése idején, és művészi módon kifejezett tendenciája a Habsburg-uralom ellen irányult. Az opera ezt a célját annak idején maradéktalanul elérte, annak ellenére, hogy Dalibor, ez a cseh lovag, aki a nép-támogatta haladó nemzeti erőket testesíti meg, a dalmű végén elbukik, életét kioltja a gyenge jellemű Jagelló Lástló királyt befolyásoló nemzetellenes főurak ármánya. Miről is szól a Dalibor meséje? Dalibort a király azzal vádoja, hogy az országban megszegte a törvényes rendet, fegyvert fogott az egyik várúr ellen. A megölt várúr leánytestvére, Milada tanúskodik ellene. Dalibor a király és- udvarának színe előtt nem tagadja tettét, bátran vágja bírái szemébe: Zdenék barátjának halálát akarta így megbosszulni. Jagelló életfogytiglani börtönre ítéli a bátor lovagot. ís ekkor a Dalibor igazára rádöbbenő Milada, amikor a királytól hiába kér kegyelmet, a nép egyszerű gyermeke, az árva Jitka oldalára áll, aki Dalibor fegyverhordozói, s a nép segítségével sötét börtöne mélyéből ki akarja szabadítani jótevőjét. Milada vállalja a kockázatot és álruhába öltözve beférkőzik a börtönőr bizalmába, hogy a menekülés tervét valóra váltsa. Daliborral — az opera egyik legszebb jelenetében börtönében találkozik és szerelmet vall neki. Közben a király megtudja, hogy a városban Dalibor hívei zendülésre készülnek. A bírák tanácsának ítélete egyzel a beállítással még plasztikusabbá válnak Dalibor és a nép, milít a mű pozitív hősei. A rendező elgondolásából eredően csupán egy hibát kell megemlítenünk. Dalibor merész fellépését a királlyal szemben a rendező eltúlozva állítja be. Dalibor szavaiban igaza oly erős, hogy nem indokolt az a szinte sértőn hányavetinek mondható magatartása, amely — az adott kor viszonyait tekintve — különben is elképzelhetetlen. A szereplők közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Miladát alakító Margita Česányová. Utoljára Wagner Bolygó Hollandiájában hallottuk így énekelni és ezen túl — ami bizony operaművészeinknél sajnálatosan eléggé ritkaságszámba megy — ily mély átéléssel alakítani is. Mária Hubová szopránja, ha •talán veszített is erejéből, tisztán és biztosan cseng, Jitkájában jól formálta meg a fiatal parasztlány szerepét. Dr. Gustáv Papp a főszerepben újra tanúságot tesz mély muzikálitásáról, de hangján ezen az előadáson is — régebben nem tapasztalt eróltetettség volt érezhető. Václav Nouzovský olyan szerepet kapott, amely összhangban áll hangalapjávái és színészi képességeivel. Éppen ezért a börtönőr szerepében egyik legjobb alakítását tapsolhattuk meg. Emil Schütznél, aki a király alakját formálta meg, hiányoltuk a kifejezőbb színészi játékot. Üjra felfigyeltetett magára Andrej Kuchársky, fiatal tenorunk, aki Viteket úgy énekelte, hogy igazoltnak látjuk feltevésünket: a további szorgos önképzés, párosulva a művészi szerénységgel adottságainak további gazdag gyümölcsöztetését jelentheti. A korhű kosztümök Zbynelf Kolár hozzáértő munkáját dicsérik, míg díszletei, amelyek a naturalizmust elkerülendően inkább jelzettek és hangsúlyozottan támaszkodnak a fényhatásokra, helyenként nem eléggé kifejezőek. A Dalibor zenéjét Gerhard Auer karmester tanította be. Üjabb jelentős állomása ez ennek a fiatal és igen tehetséges művészembernek. Pulpitusáról uralja a zenekart és lelkiismeretes munkával kihozta tudása legjavát, ami nem csekély eredmény, ha számba vesszük, hogy a zenekar egyes tagjai, — eltekintve a premierektől — gyakran nem eléggé fegyelmezettek. Pedig a klasszikus zene interpretálása minden egyes alkalommal ünnepet kell jelentsen számukra. A Dalibor bemutatóia és további előadásai sikert hoztak. Reméljük, hogy ez a kiváló smetanai mű gyökeret ver Nemzeti Színházunk műsortervében. GÁLY IVÁN s I m • s s | De a nyugodt biztonság mellett | volt a levegőben valami nyugtalanság | is. Kerenszkij kozákjai gyors iitem\ ben közeledtek; a kozákoknak tüzér| ségük is van! Szkrípnyiknek, az üzem: ? bizottságok titkárának arca gyűrött ä és fakó volt. Azt mondta, hogy egy | egész hadtest' közeledik. „De élve I nem kerítenek kézre bennünket!" — | tette hozzá vad szenvedéllyel a hang| jában. Petrovszkij fáradtan mosoly| gott. „L®het, hogy holnap örök áiom| ra hajtjuk le fejünket..." A beesett | arcú, vörös szakállú Lozóvszkij ezt § mondta: „Mi vár ránk? Egyedül va1 gyünk ... Egy szervezetlen tömeg fe•ágyelmezett katonákkal szemben!" | Délen és délnyugaton a szovjetek | megfutamodtak Kerenszkij előtt, és a ? gatesinai, pavlovszki, Carszkoje Sza1ló-i helyőrség két táborra szakadt, i Az egyik rész semleges akart marad| ni, a többiek — tisztek nélkül — a - legvadabb összevisszaságban a fővá; rosba özönlöttek. - A folyosók falaira a következő köz\ leményt függesztették ki: „Krasznoje Szelő, november 10-én, • reggel 8 órakor. « Közlendő az összes vezérkari tisz- tekkel, főparancsnokokkal, mindenütt, " és mindenkivel, mindenkivel, minden- kivel. • Kerenszkij volt miniszter hazug táviratot küldött mindenhová, amely- lyel azt akarta elhitetni, hogy a for" radalmi Petrográd csapatai letették - a fegyvert és csatlakoztak az előző ' lormányhoz, az árulás' kormányához, és hogy a Förradalmi Katonai Tanács a katonáknak kiadta a parancsot a *. visszavonulásra. Egy szabad nép csa• patai nem vonulnak vissza és nem " adják meg magukat. •í Csapataink elhagyták Gatcsinát, 1 hogy elkerüljék a vérontást a félrevezetett kozák testvérekkel, és hogy - megfelelőbb állásokat foglaljanak el. 2 s most olyan erősek, hogy ha Ke- renszkij és fegyveres cinkosai ere? jüket megtízszereznék, akkor sem | volrta okunk aqgcdalomra. Csapataink t szelleme kitűnő. | Petrográdban teljes a nyugalom, f Muvavjov alezredes, 2 Petroarád és a Detrográdi § körzet védelmének parancsnoka." =• Éopen elmenőben voltunk, amikor | a Forradalmi Katonai Tanács helvi? séqébe kezében papírlappal, halá'os | fáradtan betámolvoott Antonov. | „Küldjétek szét!" — mondotta. = A munkáskü'döttek összes kerületi % szovjetjeinek és az üzemi bizottsá5goknak | Parancs. | Kerenszkij kornyilovista bandái a - főváros biztonságát fenyegetik. Min? den szükséges intézkedés megtörtént 1 annak érdekében, hoqy kíméletlenül | szétzúzzuk a nép vívmányai ellen irái nyúló ellenforradalmi kísérletet. s A forradalom hadseregének és Vörös Gárdájának szüksége van a munkások azonnali segítségére. Megparancsoljuk az összes kerületi szovjeteknek és üzemi bizottságoknak: 1. Mozgósítsák a lehető legnagyobb számú munkást lövészárkok ásására, barikádok emelésére és a drótakadályok megerősítésére. 2. Ha ennek érdekében be kell szüntetni a munkát az üzemben, tegyék meg haladéktalanul. 3. Minden szögesdrótot és általában minden drótot kutassanak fel, és gyűjtsék össze a lövészárkok ásásához és a barikádok emeléséhez szükséges eszközöket. 4. Minden fegyvert szedjenek össze. 5. A legszigorúbb fegyelemre van szükség, és mindenki köteles a hadsereget és a forradalmat teljes erejével támogatni. Lev Trockij népbiztos, a Munkás- és Katonaküldöttek Petrogárdi Szovjetjének elnöke. Podvojszkij főparancsnok, a Forradalmi Katonai Tanács elnöke.'' Amikor kiléptünk a sötét . utcára, minden irányból hallatszottak rekedten és vészjóslón a gyári szirénák. Tízezrével özönlöttek ki a kapukon a munkások, férfiak és nők; a nyomortanyák szinte öntötték magukból a kopott és éhes emberek tízezreit. Veszélyben a vörös Petrográd! Kozákok! Déli és délnyugati irányba áradt a tömeg a szűk kis utcákon a Moszkvai Kapu felé: férfiak, asszonyok, gyermekek puskákkal, csákányokkal, ásókkal, drótkötegekkel felszerelve, munkaruhájukon furcsán lötyögött a töltényszal^g ... Soha város még ilyen hatalmas spontán megmozdulást nem látott! Olyan volt ez a tömeg, mint a megáradt folyam, sodra katonaszázadokat, gépfegyvereket, teherautókat ragadott magával — a forradalmi proletariátus kész volt életét áldozni a munkások és parasztok köztársaságának fővárosáért? A Szmolnij kapuja előtt autó állt. Egy sovány férfi, vörös, gyulladt szemén vastag szemüveg, kezét kopott köpenyének zsebébe süllyesztve a sárhányónak támaszkodott. Alig állt a lábán a fáradtsáqtól. Előtte egy tiszta tekintetű, hatalmas termetű szakállas matróz szokatlanul nagy revolverével babrálqatva izgatottan sétált fel-alá. A két férfi: Antonov és Dibenko. Néhány katona két katonai kerékpárt akart ráerősíteni a kocsira. A sofőr hevesen tiltakozott, — a zománc megsérül, mondotta. Ö ugyan bolsevik volt, az autót egy burzsujtól kobozták el, s a kerékpárok futár-célra szolqaltak. De a sofőrben megszólalt a szakmai qőq ... így a kerékpárokat otthaqyták ... A hadügyi és a tengerészetügvi népty'ztos a forradalmi frontra indult, szemlére. Vajon elvisznek-e magukkal? AHqha. Az-autón öt ember részére van hely: a két népbiztos, két futár és a sofőr. Még-is egy orősz ismerősöm — akit röviden csak Trusziskának nevezek — a legnagyobb lelkinyugalommal beült az autóba, és semmiképpen sem lehetett rávenni arra, hogy kiszálljon. Nincs okom rá, hogy Truszisika szavaiban kételkedjem. Ö a következőképpen számolt be útjáról: Amikor végigszáguldottak a Szuvorcv Proszpekten, valakinek eszébe jutott. hogy nem vittek magukkal éíel-> met. Három-négy napig lesznek úton egy nem túlságosan gazdag vidéKen. Megálltak. Pénz? A hadügyi népbiztos kiforgatta ö.sszes zsebeit. Egy kopejkát sem talált. A tengerészetügyi népbiztos le volt égve, a sofőr szintén. Trusziska vásárolt élelmet... Ahogy a Nyevszkijre értek, a gép defektet kapott. „Mit tegyünk?" — kérdezte Antonov. „Egy másik kocsit kell rekvirálni" — javasolta Dibenko, revolverével hadonászva. Antonov az úttest közepén állt, és megállított egy autót, melyet egy katona vezetett. „Szükségem van a gépre" — mondotta. „Nem fogja megkapni" — felelte a katona. „Tudja ki vagyok?" Antonov elővett egy írást, amely szerint őt kinevezték az Orosz Köztársaság fegyveres erői főparancsnokának és mindenki tartozik neki engedelmeskedni. „Felőlem ön lehet akár maga az ördög is" — mondta hevesen a katona. „Ez a kocsi az 1. gépfegyveres ezredé. Muníciót szállítunk rajta. Nem adhatjuk oda ..." Szerencsére arra jött egy ütöttkopott taxi. Olasz zászló volt rá kitűzve. (E zavaros időkben külföldi konzulátusok nevére íratták a magánautókat, hogy az elkobzástól megmentsék őket.) Ebből az autóból egy prémkabátos kövér burzsujt tettek ki, s a társaság folytatta útját. A Narvai-sorompónál, Petrográdtól tíz mérföldnyire, Antonov kihivatta a Vörös Gárda parancsnokát. A város határába vezették, ahol néhány száz munkás lövészárkot ásott. A kozákokat várták. „Minden rendben vaň, elvtársak?" — kérdezte Antonov. „Minden rendben, elvtárs" — felelte a parancsnok. „A csapatok szelleme kitűnő. Csak egy baj van — nincs muníció." „A Szmolnijban van elég — válaszolt Antonov — majd kiállítok önnek egy utalványt." Zsebébe nyúlt. „Van valakinél egy darab papír?" Dibenkónak nem volt, a futároknak sem. Trusziskának kellett kitépnie egy lapot a noteszéből. „Az ördögbe, ceruzám sincs!" — kiáltott fel Antonov. „Kinek van ceruzája?" Mondanom sem kell, hogy az egész társaságban csak Trusziskánál volt ceruza ... (Folytatjuk) A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenye ? Bratislava hangversenyközönsége meleg = szívélyességgel fogadta a Budapesti Fil| harmóniát. ? A program első száma Ludwig van = Beethoweň III. Szimfóniája. Újszerű és í kissé szokatlan, hogy a hangverseny mü| sorát a nagy szimfónia nyissa meg. Egy = rövidebb lélegzetű első számra a zene| karnak többnyire szüksége van ahhoz, - hogy a játékba belemelegedjen, s a játé= kosok hangszerükkel otthonosan érezzék 1 magukat a dobogón. Ebben az esetben is - bebizonyult, hofl.v ez nem fölöslegessé vált ? tradíció. Bár e kérdés megítélésében ez2 úttal még egy szempont kér figyelmet. ü Az eredetileg 188 tápból álló zenekar (náI lünk, hetvenen játszottak) hiánytalanul elli látja' a két színházzal rendelkező Magyar = Állami Opera teljes műsorát. így tehát 1 naponta dupla előadást tartanak. Dicséret• re és figyelemre méltó teljesítmény, hogy állandó színházi munkájuk mellett r.agy2 szabású hangversenyekre is felkészülnek, i de más irányú nagy elfoglaltságuk a hang- versenyéletben bizonyos hátrányt jelent. I Nem rendelkezhetnek azzal a „hangverseny| gyakorlattal", ami kizárólag hangversenyző I zenekaroknál természetes. Különösen az | Eroica első tételében éreztünk némi elfof gultságot, ez azonban fokozatosan enge= dett. | A műsor második része felfelé ívelt. Ť- Kodály Zoltán „Fölszállott a páva" című | variációit halljuk. Tizenhat zenekari vál| tozat egy régi magyar népdalból. Ko| dály zenéje harmóniában modem, rltmikái ban változatos, hanghatásokban színes és I eleven. Érdekes szerkezetű muzsika, for| mai felépítése nagyvonalú! A hangulatok 5 szeszélyesen kergetik egymást, csapongó f jókedv, halk álmodozás, Izzó drámai erő " szál! hozzánk gyors iramú váltakozásban. | A zenekar ebben a műben mintha megí találta volna önmagát. A vonósok játéka • melegebb, zengőbb, a fúvósok hangszíne " tisztán csillogó. Érezzük: Kodály kompozíciója közel áll a dirigenshez és a zenekarhoz egyaránt. Komor Vilmos tűzzel, átérzéssel vezényel, a zenekar bensőségesen muzsikál. Az est legszebb élménye: Liszt „Les Préludes" című szimfonikus költeménye. Komor karmester felépítése világos és folyamatos, s a zenekar érzékenyen reagál vezérlőpálcájának minden mozdulatára. Felvillantja előttünk Liszt sokszínű, merészen szárnyaló fantáziáját, megérezteti költői elmélyülését. Befejezésül megállapíthatjuk: a Budapesti Filharmóniában nagyon jó zenekart ismertünk meq. A vonóskar iátéka pontos. értelmes, kifejező, jók az oboák, jók a klarinétek, minden hangszercsoport egyöntetű. Komor Vilmos erőskezű és erős akaratú karmester. Határozott, kissé heves gesztusai félreérthetetlenül fejezik ki az akaratát. Ez a határozottság erősen fejlett ritmusérzékkel párosulva néha elmossa az átmenetek lágyságát, viszont teljes precizitást eredményez. A közönség meleg ovációban részesítette kedves budapesti vendégeinket, akik az ünneplést Berlioz Rákóczi-indulójának lendületes előadásával köszönték meg. Havas Márta A Budapesti Filharmónia Komor Vilmos vezényletével játszik e napokban tartott" bratislavai hangversenyén. ÜJ SZ

Ô 5 ti 1957. november 2.