Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-23 / 325. szám, szombat

ľf^gjZg^Mi Optimista tragédia A Hviezdoslav Színház nagysikerű bemutatója az Októberi Forradalom 40. évfordulója alkalmából , - * -v - ^ 7 . é "í i piÄ : 1 'tl f A .Si. I H .... k,. 1*.. . . t íjf -•- MB T i / r • A ' A ' <11 j á 4 * Hr- * - * MAJDNEM EGYIDÖBEN tűzték mű- angyalok és nem ördögök: emberek, sorra az Optimista tragédiát Prágá- Üj formai megoldások útját járja és ban, Budapesten és Bratislavában. Ez éppen ezért, ez a dráma a sok natunem a véletlen müve, mert a szovjet ralisztikus mű után üdítően újszerű. drámairodalomban éppen ez a darab eleveníti fel talán a legtökéletesebben az emberiség történetének legfontosabb fordulópontját — a szovjet szocialista forradalom harcos éveit. Pedig Visnyevszkij nem törekszik arra, hogy időrendben felidézze az eseményeket, átfogó képet adjon erről a világrengető folyamatról. Célja inkább az, hogy egy ba'.ti-tengeri egység sorsát, megacé'.ozódását tömören megrázó hitelességgel, és erővel vázolva választ adjon korunk legfontosabb kérdéséire: Mi az élet és a ha'ál értelme, milyen legyen az egyén és a társadalom kölcsönös viszonya'.' A szocialista drámairodalomban igen kevés olyan mű van, amely ily meggyőzően állít — nagy szavak nélkül és rendkívül magas művészi szinten — maradandó emléket a bfflseviki pártnak, amely nem hőköl vissza az elébe tornyosuló akadályok elöl, oldalára tudja vonni az emberek döntő többségét a legsúlyosabb helyzetben is, amikor mérhetetlenül gyöngének tűnik és igazának erejével minAz Optimista tragédia epikai dráma, az egyes, szinte zártnak mondható misszár igazáról később meggyőződő és azt híven követő tengerész nagyszerűen megírt szerepében élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja. Hana Sarvašová finom eszközökkel formálja meg a komisszár alakját. Nem a ,.férfias nő" típusa, hanem a párt, a nép, a forradalom igazáról meggyőződött, győzelméért küzdő gondolkodó nőt eleveníti meg. František Dibarbora a Rekedt, Edo Romančík és Vladimír Durdík, a két kommentáló tengerész, Branislav Koreň az öreg fedélzetmester és Karol Skovay az anarchista tartalék vezérének szerepében szintén kimagasló teljesítményt nyújtottak. Karol ' Machat a kommunista Vajnonenje kissé túlzottan félszeg és puha, míg Ladislav Chudík nem tudta eléggé meggyőzően megformálni i hajóskapitány, a vörös hadserea oldalára átállt volt cári tiszt — kii'önben is eléggé hálátlan — alakiát. Míia Beran anarchista vezérének figurája nem eléggé árnyalatos. Ladislav Vychodil díszlete a színészi iáték igen kifejező hátterét megjeleneieket két matróz kommentálja, adó művészi megoldás. Ez feltétlenül megkívánja a tökéletes VÉGÜL E SIKERES előadás után den áldozatra kész hősökké'tudja for- felépítést, hogy a cselekmény szét ne hisszük, hogy színházi szakembereink málni azokat, akikre más nem vesztegetne egy lemondó kézlegyintést sem. A párt tanítja meg az embereket annak felismerésére, hogy az élet értelme az új társadalom győzelemre juttatásáért vívott igen nehéz, sok lemondást,. fegyelmet követelő küzdelem. És a párt tanít arra is, hogy a halál sem értelmetlen, ha mások jobb életét válthatjuk meg ezzel. Ez Visnyevszkij drámájának határozott váaprózódjék. Csodálatos, hogy a Vis- a jövőben a gazdag szovjet drámaírónyevszkij adta keret milyen szoros egésszé "ízi össze a költői szárnyalású cselekményláncolatot és ugyanakkor közvetlenné teszi az előadást, hogy érezzük, a dráma minden szava hozzánk is szói. A TÖRTÉNET DIÓHÉJBAN a következő. A balti-tengeri flotta egyik demoralizált, szétzilált, az anarchistaK befolyása alatt álló egységéhez a párt hasonló magas szíriwnalú műveket báhasonló magasszínvonalú műveket bányásznak ki és elevenítenek fel színpadjainkon — közönségünk örömére. Gály Iván Könyvtár, vagy csak így hívják ? ? A szenvedélyes olvasó, aki olvasni akar, nem nézi a kölcsönzőt, és nem nézi, hogy az olvasni kívánt könyv kötve van-e, vagy fűzve, fehérek-e a lapjai, vagy már sárgák. Elsősorban a keresett könyv után kutat s ha megtalálja, visszi, bárki adja, bármilyen állapotban. Ennek ellenére mégis jelentős tényező, hogy milyen állapotban van a könyv és hogyan fest, milyen benyomást áraszt a kölcsönző, hiszen sokan a könyvtárban a könyvek között keresnek munkájuk után szórakozást. S ha az ember pihen, szórakczik, kívánja, hooy környezete megnyerő, barátságos legyen. A legtöbb könyvtárban — nemcsak járási v gy városi, de a falusi és van a könyvtárnak. Ezek legtöbbje diák. A diákok természetesen főként ifjúsági könyveket olvasnak. Sajncs, az ifjúsági könyvek sem találhatók meg az igényeknek megfelelően. Hazai magyar irodalmunk legkiválóbb ifjúsági regényéből, Szabó Béla: Marci a csodakapusából például, amely éDpen a napokban jelent meg második kiadásban, egyetlen példány sincs a könyvtárban. De bajok vannak a külföldi klasszikusok műveit, valamint az újság- és folyóiratállományt illetően is. Akárcsak a magyar klaszikusok, és az említett ifjúsági művek, nem találhatók meg a keresletnek megfelelően a külföldi klaszikusok müvei sem. A könyvtárban levő újságok és üzemi könyvtárakban is — így van: | folyóiratok pedig nem a célt szol megnyerő, vonzó a környezet. Vannak azonban olyan könyvtárak is, melyek bizony nem elégítik ki az olvasóknak sem a könyvek, sem a pihenést nyújtó helyiségek iránti igényeit. Ilyen „könyvtár" például a somorjai járási népkönyvtár. Itt nemCíak a keresett és fontos könyveket, de a megnyerő és barátságos környezetet sem találja meg még a legigénytelenebb olvasó sem. A körülbelül 4500 kötettel rendelkező járási könyvtár egyetlen helyiségben szorong. A helyiség kölcsönző, raktár, olvasóterem, stb. stb., lényegében azonban egyik sem. Elhelyezésénél fogva nem tölti be rendesen sem a kölcsönző, sem a raktár. sem az olvasóterem szerepét. Könyvtári rendnek se híre se hamva, s \k könyvek, mintha zsákból szórták vclna ki őket, úgy hevernek a düledező polcokon. Ez a „könyvtár" bizony nem vonzza az olvasókat, nem kelti fel az érdeklődést. nem járul hozzá a könyvek megszerettetéséhez Nem járási székhelyen, falvakon, üzemekben is összehasonlíthatatlanul rendesebb könyvtárakkal találkoztunk mind az elhelyezést, mind a belső rendet illetően. Á rossz helyezést itt még hatványozza a könyvek rossz kezelése. Megtudtuk, hogy az olvasók legjobban a Mikszáth-, Móricz-, Jókaiés lersánszky-könyveket keresik. A könyvtárban mégis ezekből van a legkevesebb. összesen 350 rendszeres olvasója gálják: szétszórtan, kihasználatlanul hevernek. Ezek után magától adódik a kérdés: ki a hibás, miért ilyen a somorjai járási népkönyvtár? Több felé jártunk, több embertől érdeklődtünk. A véleményeket összegezve ilyen következtetést kell levonnunk: Hibás a könyvtár vezetője is, akinek jelenlegi munkáját nem illethetnénk nemcsak a példás, de még a közepes könyvtáros jelzővel sem, a fő hiba azcnban a helyiségben, a könyvtár elhelyezésében van. A mostani helyiség sem méreténél, sem berendezésénél .fogva nem felel meg egy járási könyvtárnak, így küldetését ~Vj akkor sem tölthetné be, ha vezetése jobb lenne. A város vezetői törik a fejüket a megoldáson. Jelenleg úgy tervezik, hogy a könyvtárat áthelyezik egy a mostanitól sokkal nagyobb, tehát könyvtár számára sokkal megfelelőbb helyre. Ez azonban még csak terv. Hogy a tervből mikor lesz valóság — arra senki sem válaszolt. Az üggyel ezért foglalkozunk nyilvánosan és ezért kérjük az illetékeseket: 1. Tartsák szem előtt a könyvtárak fcntos küldetését, s járási könyvtáruknak teremtsenek olyan lehetőséget, hogy a könyvtár valóban könyvtár legyen és betölthesse hivatását. 2. Mind a könyvek számarányát, mind a vezetést javítsák meg annyira, hogy kielégítse az olvasók igényeit. Balázs Béla lasza a feltett kérdésre. Nincs egyéni komisszárt küld ki'. Á komisszár szabadság, boldogság a társadalom felszabadítása nélkül, és éppen ezért az egyénnek, saját javát követve, alá kell rendelnie magát a haladásért küzdő társadalomnak, hogy életének és halálának célja, értelme legyen. Visnyevszkij, bátran hangsúlyozza és bizonyítja — a mi új világunkban is lehetnek egyéni tragédiák, az élet nem csak derű, az életet átszövi a bánat is, de ha az áldozatvállalás kitárja a jövőbe vezető kapukat, kiszélesíti a szocializmus horizontját, akkor még a legsúlyosabb csapás is: optimista tragédia. Mennyire kemény és mégis mennyire emberi ez a gondolat, amelyet mélyen áthat a szocialista humanizmus. Vszjevolod Visnyevszkij joggal írhatott drámát a forradalomról és résztvevőiről, hiszen gazdag élményanyaggal rendelkezett. Részese a pétervári felkelésnek és végigharcolja a polgárháborút Ukrajnában, a Fekete- és a Balti-tengeren. Az Optimista tragédiát 1932-ben írta meg: (Kii'önben ő a szerzője a Mi, kronsegy filigrántermetű, gyengének tűnő, de a feladattól vissza nem riadó nő. Az egységben, kétszáz tengerész között csak két kommunistára és néhány szimpatizálóra támaszkodhat. Ezek is meg vannak félemlítve. A parancsnok, egy volt cári tengerésztiszt teljesen tanácstalan. Mit tehet itt egy szinte teljesen magára hagyott nő? És az új komisszár bebizonyítja, hogy a gyenge nő, a néhány száll kommunista is hatalmas erőt képvisel, ha a párt mögöttük áll. A dráma szemlélteti az anarchisták vezérének elszigetelését a matrózok tömegétől, a forradalomhoz hű, de az anarchista befolyástól megmételyezett legénység megnyerését és harcképes egységbe tömörítését. Nehéz, bonyolult átnevelési folyamat ez, amelyben eszköz nemcsak a meggyőző, lelkes szó, de a személyes, bátor kiállás is és ha kell: a férgesét eltávolító golyó. Visnyevszkij a drasztikumtól sem fél ott, ahol ez a való élet ábrázolása múlhatatlanul 'megköveteli és merész vonalvezetéssel jut el a dráma zárójelef mi 3 ÜHE ' i m M- éSf Kv. •' v • i' tadtiak című klasszikus szovjet film- netéhe

z. a" betolakodó németek ellen alkotás forgatókönyvének is). Drama- egvsége élén harcoló komisszár hajának története élethű, figurái nem máho

z Teheti ezt, mert bár a szívünkhöz nő ez a gyenge testű, erős lelkű asszbny, mégis, amikor lehull a függöm/, fülünkben tovább cseng a forradalmi matrózok indulója, érezzük, hisszük, tudjuk: minden súlyos áldozat ellenére győznie kell annak az ügynek, amelyért ilyen emberek szálltak csatába a párt vörös lobogója alatt . . . AZ ELÔADÄSRÔL csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. A Hviezdoslav Színház együttese állandóan fejlődik. Tapasztaltuk ezt a Romeo és Júlia bemutatásakor is, de az Optimista tragédia előadása minden várakozásunkat felülmúlta. Jozef Budský rendezése szinte hibátlanul, egyéni felfogásban Vtolmácsolja a szerző mondanivalóját, talán csak a fogságból visszatérő tisztek kihallgatásának jelenete nem eléggé lendületes, és kifogásolható az is, hogy helyenként nem tompítja a színészek túldimenzionált hangját. A nagyszámú szereplő közül elsősorban Július Pántikra figyeltünk fel. Alexej, az eleinte individualista, csupán saját fejére hallgató, de a ko< <K- " - • f>W.- '• "ti.: • ,.! - ., . >••'! •:.? ľ • '• f t . •• ' \ É * f aŕj&VpV -Ä^' " ;•/'•íOť'Vŕ , ľ, i ** ,' i,v •••.<• . .„ymtméWé nit-'iI ŠV• " W

4

3? • TALALKOZASOM A SZOVJET EMBERREL Hosszú az út autóbusszal Český Tésínből Olomoucon, Hradec Královén át Prágába. Több mint kilenc óra. Van idő gyönyörködni a tájban, egy kicsit elszunyókálni. De van idő beszélgetni is. Mellettem az egyik prágai tizenegyosztályos iskola tanítónője ül és arról az irodalmi pályázatnak nevezhető sikeres akcióról beszél, amelyet az idén a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának tiszteletére rendeztek a diákok „Találkozásom a szovjet emberrel" címmel. Nem volt egyszerű a diákok feladata: orosz nyelven önálló Jrodalmi dolgozatot kellett készíteniük személyes élményeikről. A téma nagyon érdekelte a fiatalokat. A diákok témaválasztása igen változatos volt. Legtöbben a felszabadulás idejére emlékeztek vissza: még kis gyermekek voltak, amikor az első szovjet katona megjelenésével örökre véget ért a nemzeti elnyomatás, a fasiszta terror és rémuralom. A felszabadító szovjet hadsereg véglegesen kitárta a napfényes, örömteli élet kapuit. A felszabadulás a békét, a demokráciát, a szocializmust jelentette. Ilyenkor korán sötétedik, nem lehet már jegyezni, az olvasó bizonyára megbocsátja, ha nevek nélkül, emlékezetből próbálom lerögzíteni, amit útitársnőm mondott. Az egyik tanuló arról a szovjet katonáról írt, aki szülei kérésére fénykép után megtalálta és visszavitte őt családjához. Megható szavakkal ecseteli az édesanyjával való viszontlátást, hálával és szeretettel gondol vissza megtalálóiára. Az egyik diáklány Ivánról ír, aki náluk lakott, és akinek sokat köszönhet. — Akkor még nem értettem, de most már tudom és köszönöm Ivánnak és a többi hős katonának, hogy eljöttek hozzánk ... Hogy ölükbe vettek engem és a többi gyereket . .. Hogy harcoltak értünk és azon a szép májusi napon elhozták nekünk a szabadságot. Elrnúlt tizenkét év, de Ivánnal még mindig jó barátok vagyunk. Ő mosolygott rám až emberek szeméből minden május 9-én, minden november 7-én. Ő adta kezembe azokat a könyveket, amelyekből megismertem hős népének életét és munkáját. ő fogta a kezem, ő bátorított mindig, ha valami nehéz feladattal kellett megbirkóznom. Volt aki a német és a szovjet katonát hasonlította össze valahogy így: — Féltem a katonáktól. Egyszer a háború alatt egy közeli üzletbe küldtek el engem. Az utcán egy szürke egyenruhás német katona odajött hozzám. Bűzlött a bortól. Szidni kezdett és követelte, hogy kiáltsam: Heil Hitler. A rémülettől nem tudtam szólni. A katona rámtámadt és ütlegelni kezdett, míg végre sikerült elszaladnom. Ez a szörnyű emlék jutott eszembe, amikor az első szovjet katonát megláttam. Futásnak eredtem. A katona észrevette rémületemet és barátságosan elmosolyodott. Megtorpantam. — „Igyi szuda bratye!" — mondta és intett felém. Tétováztam, végül határozatlan léptekkel elindultam felé. Kedvesen megsimogatta a hajamat, majd a magasba emelt. Mindketten elmosolyodtunk. Kenyeret és konzervet adott... Furcsa kenyér volt: négyszögletes. Soha nem felejtem el. Sokan megemlékeztek a barátsági- hónap alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet művészek vendégszerepléséről, Rihternek, a kiváló szovjet zongoraművésznek felejthetetlen játékáról, a Mojszejev együttesről, szovjet fiimekről, könyvekről. Figyelemre méltó, hogy többen írtak a szovjet harcos szerénységéről. A barátság hónapjának egyik előadásán „egy szovjet katona" műsorszámát konferálták be. Az előadás után megkérdezték a katonát, miért nem mondották be a nevét. így válaszolt: — Hát kell-e szebb név, mint „szovjet katona"? Ki volt az, aki 1917-ben életét adta a forradalomért? Ki védte meg később is a szovjetek hatalmát? Ki tűzte ki Berlinben a vörös zászlót? Ki szabadította fel Európa leigázott országait? A „szovjet katona!" Boldog vagyok, ha azt mondják rám az emberek: „szovjet katona". » A fiatalokban elevenen élnek azok az élmények, amelyeket a szovjet könyvek szereztek nekik. Sok diák könyvekből ismerte meg és választotta példaképül a szovjet embert. Micsoda szeretetről tanúskodik az írás, amely ezt tartalmazza: — Még személyesen nem találkoztam szovjet emberrel, de Zojával való találkozásom talán többet jelent bármilyen személyes találkozásnál. Zoja sok mindenre megtanított engem: szeretni mindent, ami szép és jó. Szeretni az irodalmat, a verseket, a hazát, a népet. Megtanított arra, hogy becsületesen éljek, szeressem a munkát és a tanulást. Ügy érzem, az életemet tudnám adni az emberiség ügyéért, amelyért Zoja is életét áldozta. Vagy egy másik, mely Tányát, Azsajev Távol Moszkvától című regényének egyik kedves szereplőjét jelöli meg példaképének: — Ha nehéz feladatok előtt állok, elképzelem, hogyan teljesítené őket Tánya az én helyemben. Bizonyosan megtalálná a helyes utat. Tánya életével mutatott példát arra, hogyan kell komszomolista módon élni. Szebbnél szebb, megkapó tartalmú dolgozatot írtak ezek a prágai fiatalok. Ez is bizonyítja, hogy ifjúságunk szereti a Szovjetuniót, a szovjet embereket. Ehhez hozzájárul az iskolai orosz nyelvtanítás. Az orosz nyelv valóságos hídként köti össze ifjúságunkat a szovjet néppel, a szovjet ifjúsággal. Olvastam Azsajev könyvét. Bizony, Tánya jó példakép a fiataloknak. És mikor a beszélgetésünket az egyhangúan berregő, autóbuszban befejeztük, elgondolkoztam: hogy is állok én példakép dolgában? Mint az egyik minisztérium dolgozója 1946-ban felelősségteljes megbízást kaptam. Bevallom: féltem egy kicsit. Lehetett is látni rajtam. Szovjet ismerősöm, mikor megtudta aa okát, ezt a tanácsot adta: Ha kételyeid vannak, ha nem tudsz határozni, mindig tégy úgy, mint ahogy egy marxista ismeretekkel rendelkező munkás cselekedne. Azóta ez a tanács a krédóm, segítőtársam, mondhatnám úgy is: példaképem. Ezt a bevált tanácsot ajánlom másoknak is. SZILY IMRE ÜJ SZÔ 7 & 1957. november 23.