Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-06 / 278. szám, vasárnap
A nemzetvédelmi miniszter parancsa a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából A nemzetvédelmi miniszter a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából a következő parancsot adta ki: Katona, őrvezető és altiszt elvtársak! Tiszt és tábornok elvtársak! Tizenhárom évvel ezelőtt az első csehszlovák hadtest katonái a dicső szovjet hadsereg oldalán küzdöttek hazánk földjén számos nehéz harcban, hogy megszabadítsák a fasiszta megszállóktól. Ezt a napot hadseregünk a dolgozó néppel együtt ünnepli mint a csehszlovák néphadsereg napját. A duklai győzelem évfordulója eszébe juttatja egész népünknek kötelességét, hogy éberen őrködjön és védje nemzeteink kivívott szabadságát és függetlenségét. Hazánk dolgozó népe a CSKP múlt év júniusában megtartott országos konferenciáján hozott irányelveket megvalósítva pártja vezetésével újabb, nagy sikereket ért el a szocialista építésben, ami a népi demokratikus rendszer további megerősödését jelentette. Az országos konferencia irányvonalának teljesítése a hadseregben harci erejének további növekedésére és köztársaságunk nagyobb védelmi képességére vezetett. A CSKP országos konferenciájának határozatát bonyolult nemzetközi helyzetben léptettük életbe. Az Egyiptom elleni agresszió, az imperialista reakció próbálkozása, hogy Magyarországon ellenforradalmi összeesküvést robbantson ki, a Szíria körül zajló események, a leszerelésről és a tömegpusztító fegyverek betiltásáról való egyezmények megkötésének megakadályozása és egyéb akciók bizonyítják, hogy a kapitalista országok uralkodó körei az amerikai imperialistákkal az élen nem mondtak le az erőpolitika megvalósításáról. Köztársaságunk számára különösen nagy veszélyt jelent a nyugat-németországi fejlődés, ahol az amerikai monopóliumok közvetlen támogatásával újból létrejött a militarista állam. A nyugatnémet hadsereg gyors kiépítése, melyet tömegpusztító fegyverekkel akarnak felszerelni és a Német Szövetségi Köztársaság vezető tényelzőinek revansista nyilatkozatai bizonyítékai annak, hogy Európában az új háború reális tűzfészke létezik. Az imperialista tervek megvalósításának útját állja a Szovjetunió vezette szocialista tábor. Egysége a múlt évben tovább szilárdult, megnövekedett gazdasági, politikai és katonai ereje. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front kormánya éberen figyelik a nemzetközi fejlődést és nagy gondot fordítanak a fegyveres erők gondos építésére, valamint az ország védelmi képességének növelésére. Tudják azt, hogy a köztársaság biztonságát csak a Szovjetunióval való szilárd szövetségben és barátságban, valamint a szocialista tábor országai megbonthatatlan egységében érhetjük el. Ezért igyekeznek következetesen teljesíteni a varsói szerződést. Kormány- és pártküldöttségünknek a szocialista tábor többi országaival folytatott legutóbbi tárgyalásai során mindig hangsúlyoztuk a varsói szerződés és a belőle eredő kötelezettségekhez való hűségünket. Az országos konferencia óta eltelt időszak igazolta a Csehszlovákia Kommunista Pártja által levont következtetések helyességét a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa eredményeinek alapján. Ennek az irányvonalnak életbeléptetése megmutatkozik a népgazdaság további fejlődésében, az ipari és mezőgazdasági termelés szüntelen növekedésében és ezáltal a nép életszínvonalában is. Csehszlovákia Kommunista Pártja — államunk vezető ereje — a munkásosztály pártja, lenini párt, politikája a nép szükségleteiből és érdekeiből indul ki. Csehszlovákia Kommunista Pártja ezért fordul most a néphez és véleménynyilvánítás végett előterjeszti a szocializmus építése fő irányvonala teljesítésében kifejtett hosszúéves igyekezet eredményeit, az ipar irányítása új szervezésének kérdéseit, a második ötéves terv feladatait és azoknak a problémáknak és fogyatékosságoknak sorát, amelyek fékezik gyorsabb és sikeresebb előrehaladásunkat. A vita hozzájárul dolgozóink kezdeményezése és aktivitása kifejtéséhez, öntudatuk növeléséhez, megerősíti és még jobban megszilárdítja Csehszlovákia Kommunista Pártjának kapcsolatát a tömegekkel. Kifejezője lesz az állam irányításában és igazgatásában a nép részvételének. A hadseregben a vita hozzájárul hadseregünk erkölcsi-politikai egységének további megszilárdításához, szocialista egységének elmélyítéséhez, valamint a hadsereg és nép egységének megerősödéséhez. Elvezet oda, hogy a hadsereg minden tagja még öntudatosabb álláspontot foglal majd el a harci és politikai előkészítés feladatainak teljesítésében, elvezet az öntudatos fegyelem megszilárdulására. Az országos vita súlypontja lesz a CSKP XI. kongreszszusa előkészítésének, amely országunkban kitűzi a szocializmus betetőzésének irányvonalát. Parancsnok elvtársak! Tökéletesítsétek munkastílustokat és szorgalmasan gyarapítsátok politikai és szakismereteiteket! Váljatok alárendeltjeitek igényes és gondos nevelőivé! Neveljétek őket a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság szellemében, ápoljátok bennük a dolgozó nép iránt, Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Szovjetunió iránt a szeretetet. Még jobban fejlesszétek és használjátok ki a katonák aktivitását és alkotó kezdeményezését, ápoljátok bennük a nehézségek legyőzésében a kitartást, gondoskodjatok a szigorú katonai fegyelem és az alakulatokban a szervezettség betartásáról! Katona evtársak! Ne feledkezzetek meg a hazánk felszabadításáért küzdő harcosok hagyatékáról! Ébredjetek tudatára szocialista táborunk hatalmas erejének, álljatok éberen és készenlétben a varsói szerződés hadseregeinek oldalán a szocializmus őrhelyén, váljatok fegyvereitek mestereivé és fegyelmezetten teljesítsétek katonai kötelességteket. Elvtársak! Minden jót kívánok nektek a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából. A csehszlovák néphadsereg napján elrendelem, hogy köztársaságunk fővárosában, Prágában és Szlovákia fővárosában, Bratislavában 13 üdvlövést adjanak le! A duklai harcosok, a szovjet és csehszlovák hősök örök emlékére! Éljen a népi demokratikus köztársaság dolgozó népe és hadserege! Dicsőség hadseregünk harci ereje szervezőjének — Csehszlovákia Kommunista Pártjának! BOHUMÍR LOMSKÝ vezérezredes, a Csehszlovák Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, s. k. Egy kitüntetés margójára Azokért az eredményekért, melyeket a senicai járás fiataljai a mezőgazdaság fejlesztése terén elértek, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága a senicai CSISZ járási bizottságot Szlovákia Kommunista Pártja központi Bizottságának Vörös zászlajával tüntette ki. A magas kitüntetést a járási bizottság bővített ülésén tegnap adták át. A senicai járásban már nincs egy ^ falu sem, ahol ne lenne szövetkezet, ahol a kis- és középparasztok ne gazdálkodnának közösen. S ebben nagy részük van a fiataloknak is, mert nemcsak hogy részt vettek az agitációs munkában, de saját soraikban is agitációs munkát végeztek. Csak ebben az évben megalakult szövetkezetekben kétszáz egyénileg gazdálkodó fiatal lépett be. így ma már több mint négyszáz fiatal dolgozik a járás szövetkezeteiben. Ez az eredmény úgy született meg, hogy a helyi ifjúsági szervezetek jó szervező- és nevelőmunkát fejtettek ki a parasztifjúság körében. A CSISZ járási bizottsága főképpen arra irányította figyelmét, hogy a fiatal földművesek között megjavítsa a kulturális, politikai és nevelőmunkát. Ennek következtében az elmúlt két év alatt négyszáz parasztfiatalt nyertek meg a CSISZ-be. Az így megerősödött ifjúsági szervezetek lényegesen jobban foglalkoztak a szövetkezet megalakításának kérdésével — a parasztfiatalok agitátorokká váltak, meggyőzték szüleiket a közös gazdálkodás előnyeiről. A járás több ifjúsági szervezetében — mint például Čatkovon — a fiatalok egységesen léptek fel a szövetkezet megalakítása mellett. A CSISZ járási bizottsága az ifjúmunkások körében is céltudatos munkát végzett. A szövetkezeti gondolat terjesztői között ott voltak a tanítók és a diákok is. Tichá Elena és Baumgartner Emil tanítók a smrdákyi szövetkezet megalakításán szorgoskodtak. A parasztokat személyesen meglátogatták, kultúrelőadásokat szerveztek, buzdították a fiatalokat a szövetkezet megalakítására. S a senicai járásban több ilyen példát találunk. Ezekhez az eredményekhez hozzájárult még az is, hogy teljesítették a CSISZ KB határozatát az oktatási évvel kapcsolatban. Az elmúlt időszakban 118 CSISZ-tag kapcsolódott be a pártiskolázásba és 934 fiatal vett részt — az oktatási év keretében — politikai iskoláztatáson. Sokat segítettek az előadások is. Kulturális tevékenységüket arra irányították, hogy a falu az öröm és vidámság színhelye legyen. S ezt a járásban 18 ének- és táncegyüttes, és 15 színjátszókör szolgálta, a pioníregyütteseken kívül. Az említett együttesek 460-szor léptek fel. Meg kell még említenünk, hogy a járás ifjúsági szervezetei aktívan bakapcsolódtak az építőmunkába is. Az üzemi, faltisi és az iskolai szervezetek nagyobb része részt vett a rétek és- legelők gondozásában. Csak a tavasszal több mint 500 hektár rétet és legelőt tettek termékenyebbé. És így sorolhatnánk tovább az eredményeket. lül ost arról van szó, hogyan segíthetnek a fiatalok az új és kibővült szövetkezeteknek? — A CSISZ járási bizottsága akciót kezdeményezett „A járásban minden CSISZ-tag éš fiatal 10 brigádórát dolgozik le a helybeli szövetkezet építésénél" jelszó alatt. A cél az, hogy a járás fiataljai 15 ezer brigádórávaí járuljanak hozzá az új szövetkezet építkezéseinek meggyorsításához. A járási bizottság arra kéri az ifjúsági szervezeteket, hogy védnökséget vállaljanak az egyes szövetkezeti építkezések felett. S már most megmondhatjuk, hogy ez a kezdeményezés nem maradt visszhang nélkül. Egyes szervezetek már konkrét feladatokat vállaltak. Az osuskyi fiatalok évzáró gyűlésükön 300 brigádóra ledolgozását vették tervbe. A častkovi fitalok pedig már 200 órát dolgoztak le az istálló építésénél. Hasonló felajánlásokat tettek a járás többi ifjúsági szervezetei is. Ennyi talán elég is egy kitüntetés margójára. A CSISZ senicai járási bizottsága dicséretes munkát végzett az ifjúság körében s megérdemli a kitüntetést- Szlovákia Kommunista Pártjának vörös zászlaját. <ks) A kassai kerületi pártbizottság és a kassai K «B felhívása a köztársaság kerületeihez Az SZLKP kassai kerületi bizottsága és a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság versenyre hívja hazánk összes kerületét az idei cukorrépatermés betakarításárfak mielőbbi elvégzéséért. A felhívás az aratásban és gabonabegyűjtésben szerzett tapasztalatokból, valamint földműveseink versenymozgalmának és a Naqy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója tiszteletére tett felajánlások teljesítésének eredményeiből indul ki. A kassai kerület felhívásában kötelezettséget is vállal, amely szerint a cukorrépa begyűjtésének tervét legkésőbb október 15-ig teljesíti, s az egész begyűjtést 115 százalékra végzi el. A felajánlás szerint a kerületben mindenütt november 15-ig elvégzik a mélyszántást is. (ČTK) A burgonyabegyűjtés meggyorsításáért A jihlavai kerület felhívása A Nagy Októberi Forradalom 40. évfordulója tiszteletére a jihlavai kerületben nagyméretű verseny folyik a burgonyabegyűjtés tervének mielőbbi teljesítéséért. A jihlavai kerület dolgozói számos kötelezettségvállalást tettek, amelyek alapján felhívást intéztek hazánk minden kerületéhez. A felhívásban kötelezettséget is vál•alnak. amely szerint október 20-ig teljesítik a burgonyabegyűjtés tervét. A iihlavai kerület dolgozói a felhívásban a közlekedési vállalatokhoz azzal n kéréssel fordulnak, hogy jó munkáiukkal segítsék elő a kerületek versenyét. (ČTK) • A? egyiptomi nők küldöttsége tanulmányi látogatásuk során ellátogatnak több kerületbe, ahol megszemlélik az ipari és mezőgazdasági üzemeket, a fürdőhelyeket, szociális intézményeket és iskolákat. • Szombaton, október 5-én tartották meg Bratislavában a CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetség kerületi konferenciáját. Hegkoszorúzták a szovjet katonák emlékművét és az ismeretlen katona sírját (Č*TK) Szombaton, október 5-én, — a csehszlovák néphadsereg napja ünnepségeinek előestéjén — a prágai olšanyi temetőben kegyelettel adóztak a szovjet hadsereg hősei emlékének, A szovjet hősök emlékműve előtt, harci zászlajával felsorakozott a prágai helyőrség díszalakulata, majd az orosz forradalmárok indulójának hangjai mellett elhelyezték a koszorúkat. A köztársasági elnök, a CSKP KB és a kormány koszorúit a CSKP KB politikai irodájának tagjai: R. Barák, J. Dolanský, Václav Kopecký és Antonín Novotný, továbbá a CSKP KB politikai irodájának póttagjai: Ľudmila Jankovcová és Otakar Šimúnek, valamint Oldrich Černý, a CSKP KB titkára helyezték el. A Szovjetunió nagykövetségének koszorúját I. T. Grisin, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete helyezte el a nagykövetség tagjaival. A Nemzeti Front Központi Bizottságának koszorúiát Július Ďuriš pénzügyminiszter, dr. Emanuel Šlechta, dr. Josef Plojhať és dr. Jozef Kyselý miniszterek, a Nemzeti Front pártjainal! elnökei, Bedrich Kozelka, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára, Oleg Homola, a CSSZBSZ KB központi tit< kára és a Nemzeti Front szervezeteinek más képviselői helyezték el. A csehszlovák fegyveres erők koszorúját Bohumil Lomský vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter helyezte el helyetteseivel és a belügyminiszter helyetteseivel. Prága város Központi Nemzeti Bizottsága tanácsának koszorúját a Karel Jiráček főpolgármesterhelyettes vezetésével megjelent küldöttség helyezte el. Az olšanyi temetőből a küldöttségek a vítkovi Nemzeti Emlékműhö2 mentek, ahol katonai tiszteletadás mellett helyezték el a köztársasági elnök, a CSKP KB és a kormány, valamint a szovjet nagykövetségnek, a Nemzeti Front Központi Bizottságának a csehszlovák fegyveres erőknek és a Prágai Központi Nemzeti Bizottság tanácsának koszorúját az ismeretlen harcos sírjára. Kitüntették a csehszlovák hadsereg érdemes parancsnokait (ČTK) A köztársasági elnök a csehszlovák néohadsereg napja alkalmából a kormány javaslatára magas érdemrendeket adományozott 38 tábornoknak és tisztnek a csehszlovák hadsereg kiépítésében végzett hosszúéves áldozatos és lelkiismeretes munkájukért. A magas kitüntetéseket — 37 Vöröscsillag Érdemrendet és „A haza védelmében szerzett érdemekért" járó érmeket — szombaton, cktóber 5-én Bohumil Lomský vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter adta át a csehszlovák hadsereg érdemes parancsnokainak. Lerakták a svidníki ruházati üzem alapkövét (ČTK) Svidník néhányezer lakosa szombaton, október 5-én békemanifesztációra gyűlt egybe, amelynek keretében Rudolf Strechaj, a Megbízottak Testületének elnöke a párt és a kormány képviseletében lerakta az új ruházati üzem alapkövét, amelyet Ján Nálepka kapitány, a Szovjetunió hőse után neveznek el. Az új üzemben, melyet 1960-ban kell befejezni, °leinte 1300 ember nyer munkalehetőséget. Befejeződött a népművelési dolgozók szlovákiai értekezlete Szombaton, október 5-én Bratislavában befeiződött a népművelési dolgozók szlovákiai értekezlete, Ez a konferencia jelentős állomást jelent a népművelés további fejlődésében. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottásgának küldöttsége nevéoen a konferencián felszólalt M. Chuaík elvtárs, az SZLKP '<B irodájának tagja, aki hangsúlyozta, hogy a konferenciának egyik fő feladata: kitűzni KSleg a falvainkon végzett népművelési munka újabb feladatait. A konferencia egész lefolyása arról tett tanúbizonyságot, hogy népművelési dolgozóink hűen követve pártunk útmutatásait, szocialista nevelőmunkájukkal céltudatosan váltják valóra pártunk és kormányunk határozatait. A konferencia résztvevői ezt a harcos állásfoglalásukat az SZLKP Központi Bizottságához intézett levelükben és a konferencia határozatában is leszögezték. A konferencia befejezése előtt a küldöttek táviratot küldöttek az fNSZ közgyűléséhez, melyben követelik az atom- és hidrogénfegyverek betiltását, az általános lefegyverzést és a Kínai Népköztársaság ENSZbeli törvényes jogainak elismerését. (pb.) Szétzúzták a nagy gonddal kiépített kémhálózatot Mint már ismertettük, az állambiztonsági szervek vizsgálatot folytatnak Jozef Vicennek, az amerikai kémszolgálat ügynökének esetében, akit hazánk területén tartóztattak le Ausztriából Magyarországra való tiltott határátlépési kísérlete közben. A Belügyminisztérium több adatot bocsátott a ČTK rendelkezésére J. Vicén bűnügyének kivizsgálásával kapcsolatban. Az amerikai kémszolgálat a kémhálózat és felforgató csoportok Csehszlovákia területén való szervezésével felhasználta Vicén hírszerző tapasztalatait az úgynevezett szlovák állam idejéből. J. Vicén a hlinka ifjúsági szervezet funkcionáriusa volt. Ludák gondolkodása összehozta őt Tomislav Kolakovič vatikáni ügynökkel, aki a háború alatt Szlovákiába jött és vallási tevékenység leple alatt szervezetet alakított, melynek Csehszlovákia felszabadítása után kémtevékenységet, haladásellenes propagandát és más felforgató akciókat kellett szerveznie. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején Vicén a hlinka ifjúsági szervezet hírszerző vezérkarának tagja lett. Vicent 1945 áprilisában nyugatra szökése után megbízták a szlovákiai hírszerző tevékenység megszervezésével. 1948 februárja óta Vicén az amerikai kémszolgálat megbízásából rendszeres kémtevékenységet szervezett Csehszlovákia ellen. A szervezet központja ebben az időben Bécs volt. Az USA kémszolgálata a szervezet tevékenységét önálló költségvetéssel biztosította. Ebben az időben Haff őrnagynak, a CIC bécsi irányító főnökének parancsára az amerikai ügynökök rendszeresen kutatni kezdték a Szovjetunióba való tiltott határátlépés lehetőségeit Csehszlovákián, Lengyelországon és Magyarországon keresztül. Később az USA kémszervei mérlegelni kezdték az úgynevezett Fehér Légié akció megszervezésének lehetőségeit. A csehszlovákiai ügynökök feladatul kapták, hogy Szlovákiában államellenes csoportokat létesítsenek, melyeknek az amerikai kémszolgálat irányelvei szerint aktívan dolgozniok kellett Csehszlovákia népi hatalma ellen. Banditákat is szerveztek, akik gyilkolták a becsületes szlovák polgárokat és a biztonsági szervek tagjait. A Fehér Légiót a CIC pénzelte. Egyideig az angol Inteligence Servicetői is kapott pénzeket. Az amerikai kémszolgálat a Fehér Légió egyes főbb tagjainak lehetővé tette, hogy az USA-ba látogassanak, pénzt gyűjtsenek és a Fehér Légió címe alatt folytatott kém- és terrortevékenységet az USA közvéleménye előtt politikai ügyként tüntessék fel. Miután Vicén sikereket ért el a kémtevékenységben, átvette őt az amerikai kémszolgálat. Ezután Bécsben dolgozott, mint e szervezet vezetője. A kémfeladatokat felettese, Hensborough juttatta el Vicennek, aki a különleges amerikai kémcsoport főnöke volt és rendkívüli érdeklődést mutatott a Szovjetunió és a népi demokratikus államok katonai légierői iránt. Vicén az amerikai kémszolgálat kötelékében az utóbbi időben Csehszlovákia területén széleskörű kémhálózatot épített ki, amelyet szüntelenül kiegészített. Ebből a célból turista kapcsolatok leple alatt ellenséges ügynököket küldött Csehszlovákiába. Például Helene Uherková ügynök múlt év nyarán a bratislavai kerületben megnyert néhány személyt Csehszlovákia elleni kémkedés céljára. J. Vicén ügye még nincs lezárva. Vicennek és több más személynek, akiket a Csehszlovákia elleni kémtevékenységgel összefüggésben letartóztattak, kihallgatása tovább folyik. ÜJ SZÔ 2 ft 1957. október 6.