Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-31 / 302. szám, csütörtök

Szarka István: A TR OMF JV" étkeznénk, ha valami rosszat ' mondanánk Matyó Mátyásról. Nincs ö benne sem több, sem kevesebb kivetnivaló, rriint másokban. Szereti a munkát, földet, lovat: világéletében arra törekedett, hogy egy hold földből hogyan csinálhatna kettőt. Tisztességesen nősült, magához való kisgazda lányát, Kerekes Rozálkát vette felesé-, gül. Van-e hát valami hiba a kréta körül? Nincs ott bizony semmi baj, s ki is merne valami rosszat mondani a mi jó öreg Mátyás bácsinkra. Hogy világéletében szerette a tréfát? Az esze azért mindig a helyén volt. Azt is rebesgetik a faluban, hogy fiatalkorában igen rátarti ember volt és ezt a tulajdonságát élete delelőjén túl is megtartotta. Igaz is, mert maga Frigyes Ferenc, a falu néhai plébánosa sem tagadhatná le, hogy az ő Matyi fia alaposan nngtréfalta. A nevezetes eset ősz utóján történt. A hervadó határban nem volt már egy árva fia kukorica sem, a krumplit is elvermelték. A plébános úr is jónak látta, hogy hű mindenesét, aki egyben a harangokkal is bajlódott, útnak indítsa azon megbízatással, hogy adja tudtára a híveknek: a plébános úr is szeretné betakarítani csekély járandóságát. Űtnak is indult a hű szolga. Nyakába vette a falut. Bekopogott ide is, bekopogott oda is. Matyó Mátyásékat sem mellőzte. Rövidre fogta mondanivalóját, de elég volt ahhoz, hogy a gazda hunyorítson egyet balszemével. Ez pedig mindig valami tréfának volt a hírnöke. — Hallod-e Abriskám, így hívták a mindenest — mondta mennyei nyugalommal —, mondd meg a plébános úr. nak, hogy tiszteltetem, és ha netalán valamit óhajtana tőlem, bármikor szívesen látom a házamban, de nekem aztán senki emberfiával ne üzengessen, így mondd meg, Ábris. Ilyen ember volt élete tavaszán Matyó Mátyás. No de azóta már sokszor dobta el fehér bundáját a természet, hogy tarka virágos selyembe öltözzék. Azóta már a Matyi-ból Mátyás bácsi lett. Zsíros fekete haja már ezüstösen csillog. A hegyesre pödört bajuszra is rászállt a dér. Az arc se a régi, megviselt, mint a lajbli, mely a domború mellkason feszül. Őszbe evezett már az egész ember, a tekintete is fáradt, mint az októberi nap sugara. A vállak, a hajdani erős vállak is megrokkantak, mintha láthatatlan teher görnyesztené. A múltból már csak a tréfás kedv és a rátartiság maradt meg. Mátyás bácsi a jóféle szilvóriumot sem veti meg néhanapján. Azt tartja, hogy a magafajta öregemberekben vérré válik annak minden cseppje. Most is éppen csak hazatért a határból, kifogta a lovakat, s máris átugrott a kövér Terkához egy kupicára. Szertartásosan simította kétfelé deresedő vaskos bajuszát, mielőtt szájához emelte volna az italt. Nagyot nyelt, krákogott is hozzá. Fél szemmel a pult mellett pepecselő Terkára pislantott. Takaros menyecske — gondolta magában. Alyikorogva tárult az ajtó. Magas1 ' termetű fiatal ember lépett az ivóba. Hangos jónapot mondott és ujjahegyével megbökte sapkája szélét. Sört rendelt és otthonosan Mátyás bácsi asztalához telepedett. Vattával bélelt kabátja vastag ráncot vetett ahogy leült. — Hát hogy el, Mátyás bácsi? Mondjon valami újat — kezdte mosolyogva. A feleletet meg sem várta, jót húzott a habos sörből. — Hát csak úgy öregesen Józsikám. Eljár már az idő felettem ... Mátyás bácsi nagyot pödört huszárosán kunkorodó bajuszán. Űjból a pult. nak támaszkodó Terkára hunyorított. — Hozhatnál még eggyel — kocogtatta meg az üres poharat. -» Az árával majd később átugrok ... Nagyot köszörült a torkán és közben a legényre pillantott. Zavarodottan, kicsit szégyenlősen kezdett magyarázkodni. — Egész nap szántottam, éppen csak bekötöttem azokat a gebéket... el is felejtettem magamhoz pénzt venni. No de a Terka bízik bennem ... Beszéd közben bütykös ujjával végigtapogatta az asztal lapját, majd a fiú kabátja csücskét fogta érdes ujjai közé. — Nem mondom, jó kabátod van. — Kell ám az ilyen a traktoron. Foga van már a szélnek ... — A földet is kiszántotta, olyan akár a kö. Az eke is kiugrik belőle ... A legény nagy kortyokban nyelte a " maradék sört. Szája körül halvány mosoly bújkált, amikor megszólalt s hangja kissé ugrató volt. — Nem is olyan kemény, de a ló, csak ló. Bezzeg bírja a traktor ... — Mindig csak azzal a nyavalyás traktorral vagytok, — kacsint a legényre az öreg. — Hát Mátyás bácsi a maga ugarjának is az kellene. Ügy hallottam már csak maga nyakaskodik... Az öreg nagyot nyelt. Szája körül ravaszkás mosoly jelen meg. Szeme sar. kából rásandított a legényre. Ügy tett, mintha nem is hallotta volna. Kissé remegő kézzel emelte meg a poharat. — Vagy talán magát nem is hívták? — folytatta a traktoros. A kérdés talált. Az öreg megrezzent, mint a nyárfalevél, ha fuvallat éri. Szeme összeszűkült, homlokán redőkbe szaladt a fonnyadt bőr. — Hogy hívtak-e? Maga az elnökötök volt nálam vagy kétszer! — No és? — Nem könnyen adom én be a derakam! — Oszt meddig járat még maga után? Olyasfélét is hallottam az elnöktől, hogy maga miatt már többé a lábát sem mozdítja. Azt mondta: „Ha akar valamit az öreg, majd szól, ha meg nem, hát maradjon ... Azt is beszélik, hogy a minap alaposan elbánt velük. Meg aztán az a levél is .. No lássa, kár ilyesmi* csinálni! A szavakat néma csend követte. Mátyás bácsi fészkelődni kezdett a sz?ken. Arcára félszeg mosoly ült. Hangja szokatlanul rekedt volt, amikor megszólalt. — Tréfa volt az csak ... tudhatnák már, milyen vagyok ... Hirtelen elhallgatott, mint az ütőjét vesztett harang. Tenyerébe eresztette barázdás homlokát. Egész súlyával nehezedett rá a gondolat: talán mégis kár volt ezt tenni. Tréfa volt? Ki tudja, hogy fogták fel... TJogy is történt? " Igen. Matyóné a szomszédbar, volt egy kis nyelvköszörülésre. Csak ai öreg volt otthon, amikor a szövetkezei elnöke másodmagával váratlanul betoppant. — A szövetkezetbe, ... hogy belépjek? — kezdte akkor Mátyás bácsi tettetett csodálkozással. Hát ezért jöttetek? Nahát, csak üljetek nyugodtan .. Nekem dolgom van a faluban ... Csali maradjatok, tudom nem loptok el semmit. Ezzel se szó, se beszéd, faképnél hagyta a vendégeket. Azoknak meg nerr. volt mit tenniök, megszégyenítve odébt álltak, de azért egy belépési nyilatkozatot hagytak a konyhaasztalon, hc mégis meggondolná magát, töltse ki. Még egy nap sem telt, és a belépés\ nyilatkozat máris eljutott az elnökhöz mégvedig azzal a megjegyzéssel: „Nerr, tudják-e az elvtársak, hogy takarékoskodni kell a papírral? ... Ha pediQ tudják, ne hagyják szerte szét..." ...— Ismernek már... de ki tudja hogy fogták fel... — mar belé újre és újra a bűntudat. Lopva a legényre pillantott, minthe annak telt arcáról, huncut szemébői akarná kiolvasni a valóságot. Ki tudja, hogy fogták fel? Ólomlábon járó percekig tartott c fojtogató csend. Mátyás bácsi o'yar, mozdulatot tett, mintha kellemetlenkedő legyeket hessegetne el. Majd bizonytalan mozdulattal nyúlt a pohái SZÜRETI KÉPEK Szlovákiai díszlettervezők második kiállítása f Javában folyik a szüretelés. Képsorozatunk bemu- í f tatja a szőlő szüretelését, elszállítását a présházba, J i feldolgozását musttá, majd az utolsó képen az édes i must hatalma? hordókh-a kerül, hogy később arany- t F színben pompázó zamatos borrá váljon. a | (P. Haško felv.)} A múlt hónai utolsó napjaiban rendkívül érdekes kiállítás nyílt meg, mely a szlovákiai színművészet díszlet- és jelmeztervezésének magas színvonaláról tanúskodik. Az ' elért művészi eredmények elsősor1 ban is annak köszönhetők, hogy a tervező művészek legnagyobb része tisztában van a díszlet fontos; ságával, amely hivatott arra, hogy a drámai cselekmény alaphangula| tához megteremtse a légkört, a megfelelő környezetet. Mikor a nézőtéren elalszik a villanyfény, felgördül a függöny, szemünk új környezetbe néz, egybeolvadunk a képpel és várjuk a bekövetkezendő cselekményt. Ez az első találkozás a képpel, mint a drámai cselekmény, hangulat elindítójával, csakis akkor eredményes, ha az inszcenáció mindenképpen megfelel a színmű tartalmának és alapgondolatának, ha tehát a díszlettervező stílusbeli igyekezete összhangban van a mű mondanivalójával. A rossz és helytelen inszcenáció képes elrontani akármilyen jó színművet, sőt még mesteri előadást is. A díszlet- és kosztümtervező a képszerűség megoldásánál bizonyos előnyben van a festővel szemben, mivel a tért nem érzékelteti csupán a felületen, hanem a kulisszák segítségével magában a térben gondolkodik és így könnyebben teremtheti meg a reális összhangot a mondanivaló és a környezet között. Mint már a mondottakbői kitűnik, nem könnyű a tervező munkája, mert elképzeléseivel erősen hat az ember esztétikai nézeteire, ízlésére. A kiállítás anyaga az 1956—1957. évi díszlet- és jelmeztervezés legjobb munkáit mutatja be. Már az első hasonló kiállítás is rendkívül tanulságos volt. A mostani azonban elvitathatatlanul tanúsítja, hogy a szlovákiai díszlettervezés mélyen be tudott hatolni a színpadi mű lényegébe. Ez nálunk komoly és értékes fejlődést jelent, mivel díszlettervezésünk csak a felszabadulás után lépett a céltudatosság útjára. Eddig nem sok figyelmet fordítottak a díszlettervezésre. Csak másodrendű műfajnak tartották. Ma már minden színháznak van tervezőművésze, sőt a bratislavai Zeneművészeti Konzervatórium néhány évvel ezelőtt speciális díszlettervezési szakosztályt nyitott Vychodil L. államdíjas művész és Brezina M. mérnök vezetésével. A kiállítás sikere nem utolsó sorban az ő munkájuk érdeme. A kiállító tervezőművészek a régi naturalista irányzattal szakítva, amely oly soká rabságban tartotta színpadjainkat, a leghatásosabb realista kifejezési formát keresik. Vychodil L. államdíjas művész Eugen Suchoň örvény című operájának első képében, az Ostravai Állami Színház részére tervézett díszletben például elvet minden fölöslegeset és csak a legtipikusabb részletet tartja meg, mellyel mély hatást s jellemző légkört tud teremteni. Tudatosan alkalmazza a fény és árnyék kölcsönhatását és ezzel csodálatos hangulatot képes elővarázsolni. Hasonlóan dolgozik Gábor Pál is. Ö is a tárgyak lényegi érzékeltetésével dolgozik, de amíg Vychodilnál az érzelmi hangulat a döntő, Gábornál már az érzékeltetés tudatos értelmi formájával találkozunk. A szlovák festői tradicionalizmust Šebesta L. művéből érezzük ki leginkább, neki Palugyai, Bazovský és Mallý képei adták az ösztönzést. Brezina a formákkal játszik és kompozíciói elsősorban is a fantasztikus elemet állítják elénk. Šujan szereti a szépen megoldott természeti hűséget. Egyes díszletterveknél szerepet játszik a tradíció is, ezt főleg akkor látjuk, ha a tervező a sokszor játszott daraboknál nem akarja megváltoztatni a néző hagyomá s elképzeléseit. Purkyňová L., Radványi Magda, Svozil R., Šujan O. és Vaničková S. jelmeztervekkel szerepelnek a kiállításon. Munkáikból kitűnik, hogy tudatosan igyekeznek helyi és korsz^ki adottságból kiindulni, amihez még népi jellegzetességet is kapcsolnak. Nem feledkeznek meg azonban a jelmez aktív funkciójáról és arról sem, hogy a jelmez ne gátolja a színészt szabad mozgásában. Ezért stilizálnak, elsősorban a történelmi kosztümöknél./ Díszlet- és jelmeztervezőink helyes utakon járnak, müveik mindegyike valami újat hoz s ezzel ötletesen gazdagítja a színházi díszletezés mai színvonalát. Dankó Adrienna IRODALOMRÓL KÖNYVEKRŐL Wff Hüns mswwg&w&xw'a©®'*' Követendő tetl Érsekújvárott a helyi Csemadok csoport szép példával mutatta meg, hogyan lehet csákánnyal is előbbre vinni a művelődés ügyét. Az érsekújvári Csemadok-tagoknak régi panaszuk már, hogy nincsen megfelelő kultúrotthonuk, nincs saját színpaduk, székházuk ósdi, még gyűlésekre sem megfelelő. Nem egy Csemadok csoportunknál, nem egy városunkban fent áll ez a panasz, de míq sok helyen csak várják a megoldást, Érsekújvárott okosabbat tettek. Elhatározták, hogy lebontják a székház rozoga raktárait, felhasználják annak tégláit s egyéb anyagát, s átépítik belőlük kultúrházukat. Balkonnal, hallal, dohányzoval kiegészített, 530 nézőt befogadó modern kultúrtermet terveznek. Lesz iroda, kulisszaraktár, női és férfi öltöző átépített székházukban, — s jövő tavaszra kész is lesz minden. Legalább is ezt bizonygatják a lelkes tagok, s ezt bizonygatja sz a szorgalom is, mellyel kor és nemre való tekintet nélkül naponta ?0— 30-an vesznek részt az építési munkákban. Képünk egy ilyen brigadcsoportot mutat be. íme, így töltik az újvári Csemadok-tagok szombat délutáni szabad óráikat. (Neumann J. felv.) ARANY JÄNOS BALLADÁI. A ballada műfaja a magyar költészetbei egybeforrott Arany nevével. A nags költő halálának 75. évfordulóján első ízben jelentek meg az Arán; balladák hiánytalanul. A kötet raj' zait a költő hű ismerője és a korszak egyik legnagyobb művésze, Zi chy Mihály készítette. IDEGEN KÖLTÖK. Ez a gyűjte mény a magyar műfordító-iroda, lom középső nagy szakaszát mutat ja be, körülbelül 1750-től 1900-i£ A kötet tartalma óriási és nagyoi változatos anyagbői készült. 1 gyűjtemény nyelvterületek szerin összeállítva — ezeken belül idő rendben — tálalja anyagát és tel jes képet igyekszik adni. DICKENS CHARLES: PICKWIC1 MESÉK. „A Pickwick klub hátraha gytttt iratai"-ba beillesztett nyoli mese mindegyike Dickens legszeb erényeit csillogtatja meg. Könny é mosoly, fantasztikum és realitá a Dinckenstől megszokott, színe változatosságban követi egymás' s így együtt ad lebilincselő szé történetet. NAGY LAJOS: VÄLOGATOT KARCOLATOK. Nagy Lajos karcola tainak a kötete ötven év termésí foglalja magába. A karcolat, a rö vid, néhány oldalas novella mellet talán a „legnagylajosibb" műfa Karcolataiból a Horthy korsza számos jellegzetessége bontakozi ki. GILL: HAT ESZTENDŐ LENI! MELLETT. Sz. Gill Lenin sofőrj volt, s az ő visszaemlékezéseit tar talmazza ez a könyv. A szerző pá nappal az Októberi Szocialista For radalom után került Lenin mellé í egészen Lenin haláláig mellett teljesített szolgálatot. Az embere ismerik Lenint, mint a párt meg alapítóját, a forradalom szervezőjé a nagy teoretikust, de keveset tud nak életének hétköznapjairé E könyv a szerző személyes élmí nyei alapján éppen ezt a hián; pótolja: Lenin hétköznapjait mi tatja be. KODOLÄNYI JÄNOS: AZ ÉG CSIPKEBOKOR. Monumentális töi ténelmi regény a fáraók korábč Tulajdonképpeni tárgya az, ho£ miként válik egy szétszórt törzsei bői álló nemzetiség — néppé. Főhí se Mózes, ki otthagyva az egyiptc mi udvart, új vallást alapít és egj ben életformát teremt a zsidókna Kodolányi János ebben a regényt ben is különös tehetséggel vari zsolja vissza az olvasót több ezi évvel ezelőtti idők hangulatába. THOMAS MANN: Az elcserélt f< jek. A nagy író e remekbeszabo elbeszélése a szép Szita és két SZÍ relmese tragikus sorsában megint tatja: hiába követel rendet az társadalom, amely elavult törv nyeivel eleve rendetlenséget tererr A régmúlt korokat idéző ind legei da tehát a ma emberének nemesi gyümölcsöztető* szórakozást, hane modern időszerűségű érdekes goi dolatokat is nyújt. ŰJ SZÓ 6 & 1957. október 29.