Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-27 / 299. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek.! SZLOVAKJA KOMMUNISTA PARTJAINAK. iNAFÍLAPJA 1957. október 27. vasárnap 30 fillér X. évfolyam, 299. szám. Befejeződött az újítók és feltalálók országos értekezlete ÚJ TETTEKRE BUZDÍTÓ ÉVFORDULÓ Vitára készül az ország, a párt Központi Bizottsága levelével kapcsolatos vitára. Tíz napja már, hogy nyilvánosságra hozták a CSKP KB levelét, amelyben az egész párt és valamennyi dolgozó elé terjeszti megítélés végett az országos konferencia határozatának teljesítésében elért eredményeket és a szocialista országépítés betetőzését célzó javaslatokat. A CSKP KB levelének mindjárt slső szakasza örvendetes tényként szögezi le, hogy már jelentős mértékben megközelítettük nagy célunkat, a szocialista társadalom leiépítését. Gyakorlatilag teljesen íiküszöböltük hazánkban az emDernek ember által való kizsákmányolását. Az iparban, a pénzügyi gazdálkodásban és a kereskedelemjen teljes mértékben a szocialista ;ermelési viszonyok uralkodnak, a nezőgazdaságban a szövetkezeti jazdálkodás hatalmas előretörése 'olytán szintén túlsúlyba kerültek i szocialista termelési viszonyok és i falu szövetkezetesítésének jelenegi foka arról tanúskodik, hogy i közeljövőben döntő túlsúlyba cerülnek. A fenti néhány sor összesűrítve örténelmi jelentőségű sikereket izemléltet, hazánk népének a szoializmus anyagi-műszaki alapja negteremtése érdekében kifejtett ;okéves országépítő munkája óriáIÍ eredményeit. Azokat az eredmélyeket, amelyek lehetővé tették, íogy országunk vezetőereje, Csehzlovákia Kommunista Pártja haánk népéhez fordulhat a szociaista építés betetőzését célzó kőnkét javaslataival. Ezzel kapcsolatban helyénvaló és Jőszerű megemlékeznünk egy törsnelmi jelentőségű dátumról, 945. október 28-áról, az államoítás napjáról, amelynek holnap nnepeljük 12. évfordulóját. Csehzlovákia munkásosztályának a ommunista párt vezetésével végehajtott e dicső tette volt az első ípcsőfoka azon győzelmek sorozaínak, amelyet a hazájában úrrá itt csehszlovákiai dolgozók évti=des áldozatos munkával elértek s amelyek hazánk erejének, gazaságunk fejlődésének, a nép anyai és kulturális életszínvonalának Dha nem látott fellendülését eredíényezték. Október 28-a méltán sorakozik zon évfordulók közé, amelyek tarilmuknál és jelentőségüknél fogva em csupán emléknapnak szántanak, hanem mindig élő prognmot, tettekre buzdítást is jelenjek. A gazdaság kulcságazataiak államosítása, amely iparunk atvan százalékára terjedt ki, akor nem ment harc nélkül. A bursoá reakcióval vívott küzdelemvívta ki kommunista pártjának ízetésével a munkásosztály az álmosítás dekrétumának aláírását, nely a dolgozók kezébe adta a gfontosabb iparágakat, a bányáit, kohókat, bankokat. A munísosztály . sok évtizedes vágya iljesült ezzel a győzelemmel, ameért a Csehszlovák Köztársaság tezésének első percétől kezdve izdött. Míg azonban az első közírsaság megalakulásakor a dolgoik harcát nem vezette szilárd arxi-lenini kommunista párt, adg a felszabadulás első percétől ;zdve a munkásosztály élén erős Dmmunista párt állt, amely az új történelmi helyzetet, a szovjet hadseregnek a fasizmus felett aratott dicső győzelmét kihasználva, következetes harcával rövid idő alatt célkitűzése elérésére vezette a munkásosztályt. A gazdaság kulcságazatainak államosítása, amely megfosztotta a burzsoáziát legfontosabb erőpozícióitól, demokratikus forradalmunk legfőbb intézkedése volt. A mun kásosztály a dolgozó nép előtt megnyitotta a további előrehaladás útját, megteremtette a szocialista termelési viszonyok alapjait, első lépés volt a nép alkotó kezdemé nyezése kibontakozásának útján Ezen az úton az összes akadályt elhárítva a CSKP vezetésével győztesen haladt és halad előre népünk a szocializmus építésének betetőzése felé. Nagy utat, gazdag gyümölcsökkel teli utat tettünk meg a szocialista építés útján. A munkásosztály, a dolgozó nép bebizonyította, hogy méltó gazdája az országnak. Megsokszoroztuk gazdaságunk erejét, magas fokra emeltük a nép életszínvonalát. Iparunk olyan ütemben fejlődik, amilyenre nincs példa egyetlen fejlett tőkés országban sem. Elég néhány példát kiragadnunk a fejlődés üteméből ahhoz, hogy a szocializmus építése vezérvonalának helyességét, a párt vezette nép alkotó ereje mérhetetlenségét mindennél fényesebben igazoljuk. Ipari termelésünk éven te átlag 10 százalékkal gyarapodik. A termelőeszközök gyártása országos átlagban az 1937. évhez viszonyítva 3,3-szorosára növekedett és túlsúlyba került az ipari termelés részarányában, megváltoztatva ezzel iparunk felépítését, megteremtve az egész népgazdaság állandó fejlesztésének legfontosabb pillérét. Győztesen halad előre a szocialista országépítés egyik legfontosabb szakasza, a falvak szövetkezetesítése. Több mint 11 ezer EFSZ működik hazánkban, a szocialista szektor a mezőgazdasági földek művelésének részarányában döntő túlsúlyba kezd kerülni. Még gyorsabb a fejlődés üteme Szlovákiában, ahol a párt a lenini nemzetiségi politika szellemében biztosítja a gazdaság fejlesztésének az országos átlagnál nagyobb ütemét. A gazdaság hatalmas fejlődése a nép életszínvonala szüntelen növekedésének szilárd alapjait teremtette meg. 1953-tól 1957-ig az ipari munkások átlagbére 14 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a lakosságnak nyújtott szolgáltatások ára 17 százalékkal csökkent. A parasztok jövedelme csupán 1956-ban 9,4 százalékkal növekedett. A lakosság személyi fogyasztása az utolsó három év alatt több mint 40 százalékkal emelkedett, négy év alatt 210 ezer lakásegység épült. A szociális és a betegbiztosítás hazánkban a világ összes államai között a legjobbak közé tartozik. Csupán néhány kiragadott példa az eredmények gazdag tárházából, amelyek mindennél meggyőzőbben mutatják utunk helyességét. Az elkövetkező országos vitában ebből az alapból kell kiindulnunk, látnunk kell eddigi eredményeinket, hogy javaslatainkkal hozzájárulhassunk a további út helyes megszabásához, elősegíthessük a szocializmus építésének betetőzését hazánkban. (ČTK) — Szombaton, október 26-án a prágai Vár Spanyol-termében befejeződött az újítók és feltalálók országos értekezlete. Az utolsó nap tárgyalásán részt vettek A. Zápotocký, J. Hendrych, B. Köhler, Karel Poláček, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a csehszlovák kormány küldöttségének tagjai, továbbá Václav Kopecký mini<szterelnökhelyettes és más vendégek. A háromnapos értekezlet vitájában a részvevők rámutattak arra, hogy nálunk megvannak a feltételek az újítók, ésszerűsítők és feltalálók mozgalmában felmerülő fogyatékosságok gyorsabb megszüntetésére. Helyes utat mutat számos üzem példája, ahol a gazdasági dolgozók a szakszervezetekkel együttműködve megszervezik a dolgozók tömeges ^észvételét a műszaki fejlesztésben. A CSKP KB levele, mellyel pártunk hazánk összes dolgozóihoz fordult, hogy vitassák meg a minden dolgozót közvetlenül érintő kérdéseket, nagy lehetőséget ad az újítóknak, feltalálóknak és ésszerűsítőknek, hogy saját tapasztalataikkal és ismereteikkel segédkezzenek azon feladatok megoldásában, melyekkel hozzájárulnak a szocialista építés betetőzéséhez. A délelőtti ülésen felszólalt Antonín Zápotocký köztársasági elnök. A Zápotocký köztársasági elnök beszéde Tisztelt elvtársak! Szeretnék néhány szót szólni a vitához. Az értekezlet összehívása helyes volt és én hiszem, hogy néhány fogyatékosság ellenére betölti küldetését, hozzájárul az eddig többnyire ösztönös újítási és ésszerűsítési mozgalom további fejlesztéséhez, főleg szervezéséhez és irányításához. Helytelen lenne, ha csupán siránkoznának a meg nem értés, akadályok, stb. felett. Kommunista pártunk, a Nemzeti Front kormánya és a Központi Szakszervezeti Tanács kellő jelentőséget tulajdonítanak és figyelmet szentelnek a mozgalomnak. Ennek bizonyítéka a mai értekezlet összehívása is. Kétségtelen, hogy itt is vannak akadályok és meg nem értés néhány szervnél, intézménynél, stb. Minden munkánál van akadály és meg nem értés. Felesleges lenne miattuk sírni és kishitűnek mutatkozni. Az akadályokat le kell győzni és megszüntetni, nincs semmi ok kishitűségre és meddő siránkozásra. Hétfőn lesz 12 éve annak, hogy az első rést ütöttük a kapitalista rendszer bástyáján és kihirdettük az államosítási dekrétumot. Jövő év februárjában lesz tíz éve annak, hogy a reakciós puccs győztes visszaverése után teljes eltökéltséggel fFolvtatás a 2. oldalon.) WVV\AARTAAAA#VWV\AAAAAAAAA/VVW WWVWWVVVVVWWW * , Baráti látogatásra burmai küldöilság érkezett Csehszlovákiába Pénteken, október 25-én délután a csehszlovák kormány meghívására Prágába érkezett a Burmai Szövetség küldöttsége. A küldöttséget U Csou Nin, a Burmai Szövetség miniszterelnökhelyettese és nemzetgazdasági minisztere vezeti, aki hitvesével együtt érkezett. A küldöttség tagjai U Šzou Tin, a külügyminisztérium ügyvezető titkára, U Hla Maung, a Burmai Szövetség kínai nagykövete, U Csin, a Burmai Szövetség szovjetunióbeli nagykövete, U Tha Tun, a belügyminisztérium parlamenti titkára, U Maung Maung, a tájékoztatásügyi minisztérium parlamenti titkára, U Csou Szein képviselő, a burmai ifjúság képviselői, stb. A Burmai Szövetség küldöttsége baráti látogatásra érkezett Csehszlovákiába és többek között megtárgyalja a Csehszlovákia és a Burmai Szövetség gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak egyes kérdéseit. A burmai és csehszlovák zászlókkal díszített repülőtéren dr. Jaromír Dolanský, a miniszterelnök első helyettese, Josef Reitmajer nehézgépipari miniszter, dr. František Vlasák energetikaügyi miniszter, továbbá a külügyminiszter, a külkereskedelmi miniszter és az Állami Tervhivatal elnökének helyettesei, Aloiz Bartušek, Csehszlovákia burmai rendkívüli követe, a nemzetgyűlés képviselői, a miniszterelnökség és a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség vezető dolgozói üdvözölték a burmai vendégeket. Az üdvözlésnél jelen voltak Cao Jin, a Kínai Népköztársaság prágai rendkívüli nagykövete, K. I. Alekszandrov, a Szovjetunió prágai ügyvivője, Sztaniszlav Piotrowszki, a Lengyel Népköztársaság prágai ügyvivője, Zsambalyn Banzar, a Mongol Népköztársaság prágai ügyvivője, a Koreai Népi Demokratikus köztársaság és a Vietnami Demok.ratikus Köztársaság nagykövetségének képviselői. A repülőgépnél lefolyt üdvözlés után U Csou Nin és kísérete a kormányszalonba mentek, ahol dr. Jaromír Dolan.ský, a miniszterelnök első helyettese üdvözölte a vendégeket. U Csou Nin, a Burmai Szövetség miniszterelnökhelyettese válaszában köszönetet mondott a barátságos fogadtatásért. A bányászok szava: TELJESÍTETÍÉK A NAGY OKTÓBER TISZTELETÉRE TETT FELAJÁNLÁST A novákyi Béke-bánya 11 fejtőcsoportja közül a legmerészebb felajánlást a Nagy Októberi Szocialista Forradalom _ 40. évfordulójának tiszteletére Štefan Milčevič csoportja tette. Ez a csoport kötelezettséget vállalt, hogy októberben 800 tonna szenet fejt terven felül. A felajánlást már október 26-án teljesítették és a hónap végéig még 300 tonna szenet fejtenek eredeti felajánlásukon felül. Képünk Š. Milčevičot mutatja be munkája közben, amint Oravec és Vágner fúrómestereknek magyaráz. A kiváló teljesítményt egyébként a csoportvezető és munkatársai jó együttműködésének köszönhetik. A Csehszlovákiai Nőbizottság ünnepélyes ülése Brnóban (ČTK) — Szombaton, október 26-án a brnói Beseda-házban megtartották a Csehszlovákiai Nőbizottság ünnepélyes plenáris ülését, melyen megemlékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójáról. Az ülésen részt vett Ludmilla Jankovcová miniszterelnökhelyettes és a szovjet nők háromtagú küldöttsége Zinaida Nyikolajevna Gagarinának, a moszkvai gazdasági főiskola tanárának, a Szovjet Nőbizottság alelnökének és a Béke-Világtanács tagjának vezetésével. Az ülés megnyitása után AnežkaHodinová Spurná, a Csehszlovákiai Nőbizottság elnöke mondott beszédet. IrT \Wmffim ggagww / ' ^• J i fmJsm Š. Petráš (ČTK) felvétele. 65 millió korona megtakarítási érlek el a Nagy Október évfordulójának tiszteletére A Nagy Október közelgő 40. évfordulóját a Banská Bystrica-! kerület számos üzemének dolgozói teljesített és túlteljesített kötelezettségvállalásokkal fogadják. • A lónyabányai Szlovák Magnezitüzemben eddig az ígért ezer tonna krómmagnezit-tégla helyett terven felül 1158 tonnát állítottak elő. A Nagy Október 40. évfordulójának tiszteletére fejlesztett szocialista munkaverseny eredményeként az üzemben a munkatermelékenység a tervezett 4 százalékról 9,9 százalékra emelkedett. • Hasonlóképpen a Hliník nad Hronom-i gépgyárban a jó munkaszervezés és a termelés hatékonyságának emelésével a tervhez viszonyítva 3 379 000 koronával növelték az akkumulációt. A Královo Pole-i gépgyári dolgozók által megindított 50 ezer tonna kohóanyag-megtakarítási akcióban a Banská Bystrica-i kerület gépipari üzemei 104 040 kg ércanyagot takarítottak meg. • A kohóipari és ércbánya Üzemek az eredetileg tervezett 15 463 000 korona értékű kötelezettségvállalást 19 902 000 koronára emelték. MINDEN PERC DRAGA Jelentés a királyhelmeci járásból Járásunkban a mezőgazdasági munkák menete nem kielégítő. Nagyon sok még a tennivaló, hogy t őszi vetést és a betakarítást száz százalékra teljesítsük. Szövetkezeteink nem használták ki eléggé a kedvező időjárást. Az őszi búzának még csak 70 százalékát vetették el, a betakarítást 50 százalékra végezték el. A vetés agrotechnikai határideje már lejárt, tehát nincs idő további késlekedésre. A Banská Bystrica-i kerület dolgozói vállalásaik teljesítésével 65 457 000 korona értékű munkát végeztek, ami 1 728 000 koronával több, mint a Nagy Október 40. évfordulójának tiszteletére tett kötelezettségvállalások eredeti értéke volt. GYORSÍTSUK MEG AZ ŐSZI BÚZA VETÉSÉT. Szövetkezeteink október 24-i jelentése szerint még csak 2305 hektár búza van elvetve, hiányzik még 1130 hektár. Csupán a leleszi szövetkezetben vetették el íz őszi búzát 90 százalékra. Az őszi rozs vetésterve sincs teljesítve, mivel szövetkezeteink 100 hektárral kevesebbet vetettek a tervezettnél. Csak a battyányi szövetkezet végezte el 100 százalékra a rozs vetését. kezet; ezek már betakarították kukoricájukat. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉNYEK BETAKARÍTÁSA Szövetkezeteir': legjobban végezték el a burgonyabetakarítást. Kivételt képez a polyányi és az őrösi szövetkezet. Polyányban 43, az őrösi szövetkezetben 41 hektár burgonya vár betakarításra. A kukoricabetakarításban legjobban áll a kisgéresi és a perbenyíki szóvet% A SlLÖZÁS HELYZETE Szövetkezeteink jól állnak a silózással; a tervet 130 százalékra teljesítették. Legjobb a leleszi EFSZ. Eddig 2200 köbméterrel síiózott le többet a tervezettnél. A kisgéresi szövetkezet 1200 köbméterrel haladta túl a síiózási tervet. A MUNKASZERVEZÉS Hátráltatja a vetést, hogv a föld nincs letakarítva, s így nem lehet idejében szántani. Vetőmaghiány is mutatkozik, mivel bővültek a szövetkezetek. A GTÁ lánctalpas traktorai sincsenek kellőképpen kihasználva; 40 lánctalpas traktor közül csak 9 dolgozik éjjeli váltásban Jelenleg egy lánctalpas napi teljesítménye 4,5 hektár. VETNI, VETNI, VETNI. Jelenleg minden erőt a gyors betakarításra kell összpontosítani, hogy 1 kenyérgabona minél hamarább a földbe kerüljön. Természeteser ez erőfeszítést, gyors és lelkiismeretes munkát ' övetel meg a szövetkezetek dolgozóitól. A gépállomások teljes erőbedobással, a munkaidő kihasználásával nyújtsanak segítséget a szövetkezeteknek. Biztosítani kell minden 'ánctalpas traktornál az éjjeli váltást. Erre azért van szükség, hogy a hiányokat még ezekben a napokban pótolhassuk. Az istállótrágyázás és az " mélyszántás ideiében történő, jó elvéqzése nagyon fontos a jövő évi terméseredmények szempontjából. Illés Bertalan, Királyhelmec 4