Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-18 / 290. szám, péntek
Elvtársak, a Csehszlovák Köztársaság dolgozói! 1958-ban lesz Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kongresszusa. Ez a kongresszus a szocializmus hazánkban való felépítéséről és a további időszak távlati célkitűzéseiről fog tárgyalni. Csehszlovákia Kommunista Pártja már megkezdte a kongreszszus előkészítését. A CSKP KB ez év szeptember 30-a és október 2-a között megtartott ülése megtárgyalta, miként teljesítsük az országos pártkonferencia határozatait, jóváhagyta a népgazdaság fejlesztése második ötéves tervének javaslatát és az ipar irányítása gazdasági hatékonyságának növelésére vonatkozó elveket. A CSKP Központi Bizottsága abból indul ki, hogy a XI. kongresszus előkészületei és jelentős tárgysorozata egész dolgozó népünk ügye. Ezért a párt és valamennyi dolgozó élé terjeszti megítélés végett a CSKP országos konferenciája határozatai teljesítésében elért eredményeket és a szocialista országépítés betetőzését célzó javaslatokat. A Központi Bizottság a kommunistákhoz és a pártonkívüliekhez, az egész Nemzeti Fronthoz, a szakszervezeti tagokhoz, az ifjúsághoz és a nőkhöz, a munkásokhoz, szövetkezeti tagokhoz és dolgozó parasztokhoz, értelmiségünkhöz, műszaki tudományos dolgozóinkhoz és művészeinkhez, valamint fegyveres erőink tagjaihoz fordul, hogy mondják meg véleményüket az országos konferencia határozatainak megvalósításával és a javasolt intézkedésekkel kapcsolatban. A Központi Bizottság tanácsukat, indítványainkat és javaslataikat akarja hallani. Elvárja, hogy a dolgozók ugyanakkor megmondják, hogyan veszik ki a részüket az ipari és a mezőgazdasági termelés további fejlesztéséből, a nép anyagi életszínvonala és a kultúra további biztosításából. Már jelentős mértékben megközelítettük nagy célunkat — a szocialista társadalom felépítését. Népi demokratikus rendszerünkben gyakorlatilag teljesen kiküszöböltük az embernek ember által való kizsákmányolását. Az iparban, a pénzügyi gazdálkodásban és a kereskedelemben teljes mértékben a szocialista termelési viszortyok uralkodnak és a mezőgazdaságban is túlsúlyba kezdenek jutni. A falu szövetkezetesítésének jelenlegi foka arról tanúskodik, hogy h közeljövőben itt is döntő túlsúlyba jutnak a szocialista termelési viszonyok. A termelőerők gyorsütemű fejlődése egész népgazdaságunkban megteremti a szocializmus erős anyagi és műszaki alapját, amely mind jobban lehetővé teszi a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteinek teljesebb kielégítését. Párhuzamosan ezzel a folyamattal fejlődnek szocialista államunk funkciói is, s ennek következ-