Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)
1957-09-07 / 249. szám, szombat
A BRNÓI III. GÉPIPARI KIÁLLÍTÁS IPARUNK SIKEREINEK NAGYSZABÁSÚ SEREGSZEMLÉJE „Madein Czechoslovakia" Mi í isiink a kiállításon? in z a három szerény szó ma már fibf világszerte ismert védjegy. Bejárta a földkerekség csaknem minden országát, becsületet, elismerést szervezve hazánk iparának. Ismerik e három szót a Szovjetunióban. Mexikóban, Indiában, Kínában, Afrikában, amerre csak a mi közkedvelt Jawa motorbiciklieink, Tatra teherautóink közlekednek, ahol szerelőink komplett cukor-, cement- és sörgyárakat, teextilüzemeket, vízierőműveket építenek, magasra emelve ezzel hazánk iparának hírnevét. Ma már nyugaton is elismerik, hogy Csehszlovákia az utolsó években a nehézgépiparban ugrásszerűen előretört. Külkereskedelmünk forgalmának csaknem ötven százalékát a gépipari termékek teszik ki, míg ez az arányszám 1936-ban csak 6.3% volt. Már hogyne ismernék el, amikor az utolsó években a kereskedelmi szerződések megkötésénél és új, komplett gyárak megrendelésénél sok esetben Csehszlovákia Ipara került ki győztesen a nemzetközi versenyből. így pl. Szíria részére egy nagy olajfinomító felépítéséért és leszállításáért nyugatnémet, francia, angol és amerikai cégek versenyeztek és mégis a csehszlovák Technoexpori külkereskedelmi vállalat kapta meg a rendelést. Homseban 150 csehszlovák mérnök és műszaki dolgozó építi Szíriának e nagy olajfinomítót, mely millió tonnaszámra dolgozza tel a kőolajat. A külkereskedelemben legfontosabb feltételek az ár, a minőség, és a szállítási határidő, És ebben mi jobbaknak bizonyultunk Szíriában mint a nyugati cégek. Minőség és gyorsaság! Ezzel szereztük meg a tavalyi II. gépipari kiállításon is India megrendelését egy óriási cukoniádTéRMTtjozó üzem építésére, mely rövid Időn belül megkezdi már a termelést s 1000—1200 tonna cukornádat dolgoz fel ti óra alatt. I narunk gyors fejlődésének mutatói világos bizonyítéka annak, hogy a szocialista rendszer életképesebb mint a kapitalista rendszer Vegyük figyelembe pl. azt, hogy az 1937. évhez viszonyítva ma már 2.7szeresére növekedett ipari termelésünk és hazánkban ma már több mini 30 ezer különféle gépet gyártunk. Ebből Is láthatjuk, mily gazdag perspektíva nyílik számunkra, ha tovább fokozzuk ezt az ütemet. Csak 1948. óta gépipari termelésünk négyszeresen. vegyiiparunk termelése 5 szoro san, kohóiparunk termelése kétszeresen, a villanyenergia termelése kétszeresen emelkedett, míg a kapitalista országokban ez iparágak termelésének növekedése alig tesz ki 15—20 százalékot A hengerelt anyagok termelésében Európában ma már a hatodik helyen állunk évi^3 millió tonnával, az acéltermelésben szintén a hatodik helyen vagyunk. Az egy lakosra eső acéltermelésben már csak Nyugat-Németország. Belgium és Anglia előz meg. Hazánk iparának rohamos fejlődésével mellyel előreláthatólag még szebb eredményeket érünk el a nemzetközi gazdasági versenyterén, egyetlen kapitalista állam sem veheti fel a versenyt. Például vízierőművek építésében ipari nagyhatalom vagvunk. A. CKD Blansko gépgyár vízlturbmál messze országokban jól Ismeretesek. Az utóbbi években a dieselmotorok gyártásában is nagy sikert értünk el. Erről tanúskodik az is, hogy 8-szorosära növeltük 9 év alatt a diesel-motorok és a turbinák termelését. Ezek a körülmények tették lehetővé azt, hogy az idén ismét 11 százalékkal növekszik külkereskedelmi forgalmunk, mely szintén hazánk iparának fejlettségéről tanúskodik. Izekről a sikerekről ad világos képet a brnói III. gépipari kiállítás, mely rendezettségével, újdonságaival, kiváló minőségű gépeivel és berendezéseivel nem egy külföldi látogatót meglepett. A külföldi kereskedők fokozott érdeklődése ipari gyártmányaink es komplett üzemeink iránt — mely a III. brnói gépipari kiállítá jon különösen megmutatkozott — bizonyítéka annak, a Made in Csehszlovákia védjegy mind szélesebb teret hódít a világpiacon. Míg tavaly 68 ország 8000 bevásárlója, kereskedője, és küldötte vett részt a gépipari kiállításon, az idén sokkal nagyobb számban várhatók a külföldi vendégek. Már az első napokban több mint 800 külföldi vendég, kereskedő, újságíró, és küldöttség latogatta meg a kiállítást. A z idei III. gépipari kiállítás, mely hazánk iparának rohamos fejlődéséről tesz tanúságot, egvben főpróbája is a jövőre megnyíló gazdag hagyományú és világszerte ismeri csehszlovák nagyvásámak, melyen valószínűleg már külföldi cégek is részt vesznek. Mi érdekli legjobban a látogatókat? Erre a kérdésre nagyon nehéz választ adni. mert minden szakembert más és más gép vagy gépberendezés érdekel, aszerint, hogy milyen szakban dolgozik.. Röviden úgy fejezhetnénk ki a közös véleményt, hogy a kiállításon minden nagyon érdekes. Autóiparunk kiállított tárgyait: személy- és teherautóit, motorkerékpárjait, mindenki megtekinti. De van is itt látnivaló elég. A kiállított új típusú vagy töKéletesített teherautók soförkabinjai a lehető legkorszerűbb berendezéssel vannak ellátva. így pla Skoda 706-RT 8 tonnás teherkocsi soförjülkéjében még fiiggóágy is van. A motorbiciklik szilonnal fedett csarnokában, ahol ' Jawa motorkerékpárok egész sora van kiállítva, megkérdeztem az egyik szakembert, hogy miért olyan nagy az érdeklődés motorkerékpárjaink iránt a külföldön. — Elsősorban megbízhatóságuk és külső szépségük miatt. A külföldön minden országban, ahol motorkerékpárjaink futnak, széles szervisz szolgálatot létesítettünk. Ezért a pótalkatrészekben még a külföldön sincs hiány. Ezenkívül minden évben tökéletesítjük a motorbiciklik szerkezetét, alkatrészeit. Majdnem minden sorozaton található valamilyen módosítás. — Mikor kerül a Moped Jawa motorbicikli a piacra? — Ezt, sajnos, még magunk sem tudjuk pontosan. Valószínűleg jövőre kerül sorozatgyártásra. Az ára pedig kb. 1900' korona lesz. A mezőgazdaság számára is több érdekes újdonság van a kiállításon, a traktorok, répa- és burgonyakiásók, szalmaprések között megtalálhatjuk a legújabl típusú kévekötőgépet is, a ŽVZ 244-est, mely abban különbözik az eddigiektől, hogy forgó szerkezete zárt szekrényben van elhelyezve, tehát nem romolhat ei könnyen. Nagy az érdeklődés a mosógépek, hUtoszeKrenyelc, Konynaoerendezések iránt. Egy látogató azzal a kérdéssel fordult az egyik közszükségleti gyár szakemberéhez, hogy nem gyárfunk-e Csehszlovákiában ultrahanggal működő mosógépet, mert ilyet már a Szovjetunióban sorozatban gyártanak. — Nálunk még egyelőre nincs ilyen. De annál nagyobb választékban gyártunk villaiymosógépeket és az idei kiállításon is bemutatunk egynéhány prototípust, melyet már az idén kezdünk sorozatban gyártani. Köztük van a Romo, mely a legkorszerűbb, mivel üvegablakkal van ellátva és így a háziasszony láthatja, hogyan mos a gép és mikor tiszta a fehérnemű. Egy gombbal irányítja a fehérnemű kifőzést, mosást és csavarást. Itt van még egy automatikus villanyföző, amelyen óraszerkezet van a villany ki- és bekapcsolására. Legérdekesebb azonban mégis a felvonóval feljutni a több emelet magas kilátó toronyba, ahonnan elénk tárul a kiállítás hatalmas beépített területe és Brno városa. Ezért van a felvonó előtt annyi ember, akik türelmesen várják, mikor kerül rájuk a sor. Azonban döntse el maga a látogató, hogy mi tetszett neki a legjobban és mit itt a legérdekesebb. 4000 korszerű gép, rengeteg közszükségleti árucikk tárul a látogatók kíváncsi tekintete elé. Minden második gépet munka közben is bemutatnak. Ha csak 1 percre állnánk meg minden működésben levő gép előtt, akkor is 2—3 napra volna szükség, hogy mindent megtekinthessünk. — Láttad a Superaerot? Ez aztán csodás gép — mondja barátom. És igaza van. Nem véletlen, hogy sok a nézője. Már messziről vonzza magához a látogatókat, mint a mágnes. Egy felfelé ívelő pódiumon személykocsik, Spartakok és 603-as Tatrák körül szintén nagy a csoportosulás. Az eíhberek egész csoportjai álldogálnak a gyönyörű, különböző színű csillogó személyautók előtt, melyek sem teljesítményben, sem csillogásban nem maradnak el a külföldi gyártmányú kocsik mögött. Az autók csillogásáról két alkalmazott gondoskodik, akik naponta tisztítják, fényesítik az autókat. Nagy csoport áll a Spartak kabriolett előtt, mely újdonságnak számít. Egy élelmes sorsjegyárusító nem messze a szép autóktól állította fel sátrát és innen kínálja nagy hangon a sorsjegyeket, melyek közül szerinte — minden második nyer. — Tessék választani! Itt az utolsó alkalom, próbáljon szerencsét. Spar-, takra valót is nyerhet stb., stb. És az emberek tőle veszik a legtöbb sorsjegyet. * * * Az útépítő gépek szomszédságában egy különleges híddarú mellett megállunk. Itt látható a legmagasabb kiállítási tárgy, a 30 méter magas daru. De minket inkább a méretre kisebbik érdekel. 40 tonna a súlya, de nagyobbik csigája 50 tonnát is felemel, a kisebbik pedig 8-at. A Uničovi Gépgyár tökéletes munkáját dicséri azzal is, hogy kezelője az irányítását rövidhullámú leadóval végzi. Gombnyomásra mozog előre, hátra, jobbra, balra, le és fel. Speciális célokra készítették és ott alkalmazzák, ahol a kezelő távol van a darútól. * * * — Mondja, kérem, merre van a ,;G" pavilon, ahol a televíziós készülékek láthatók? — fordul hozzám eiy férfi. Az AERO-45, Supe raero, kétmotoros légi-taxi. Én is oda megyek. Kíváncsi voltam azokra a tökéletesített közszükségleti cikkekre, melyekkel naponta találkozom és amelyeket üzleteink kirakatai kínálnak nagy számban és többféle minőségben. Az itt kiállított konyhaberendezésnél korszerűbbet talán már el s«m lehet képzelni. — Na ennek örültem a legjobban — mondja barátjának egy meglett férfi, amikor megállnak egy körbefutó villanyvonatszerelvény előtt Jóllehet, gyerekeknek készítették, mégis több itt a felnőtt bámészkodó, mint a gyerek. A rádió-vevőkészülékek termében is van mit megcsodálni. Egy diófaszekrényben háromféle szerkezet: televízió, magnetofon és rádió. De az ára is háromszoros, mert 15 ezer koronába kerül. A vitrinek üvege mögött gyönyörű vadászfegyverek, melyek láttán gyorsabban kezd dobogni a vadász szíve, odébb pedig fényképészeti cikkek. Mikor megnézzük a különféle vevőkészülékeket, új típusú televízorokat, szinte látni sokak ajkán a kérdést: — Mennyibe fog kerülni és mikor kerül a hazai piacra? Ilyen kérdéseket jogosan tesznek fel a villanyrezsók, hűtőszekrények gyártójának, a trnavai Kovosmaltnak, amelynek tökéletes gyártmányait szintén a „G" csarnokban láthatjuk. Sok vevője lenne pl. annak a villanyfőzőnek vagy sütőnek, melyen óra, üvegablak és 1 A legszebb autó — a Tatra 603-as. Skoda 440, a külföldiek érdeklődésén ek középpontját képezi. más korszerűsítés látható. De ennek gyártását csak a jövó évi tervbe vették be. A prototípustól a sorozatgyártásig, sajnos egyes iparágakban, még ma is nagyon hosszú az út. Ezer és ezer ember megy végig naponta ezeken a termeken, megcsodálva a mechanizálást és automatizálást a háztartásban, de a sok szaladgálás után végül is mindnyájan egy helyen kötnek ki. A jó, ízletes kosztot főző vendéglőkben, amelyek a kiállítás különböző helyein várják az éhes és a sok járkálástól fáradt embereket. Mi is finom cseh knédlivel és sertéssülttel zártuk a kellemes és hasznos időtöltést, majd autónkat a parkolóhelyen rengeteg autóbusz és személykocsi között megtalálva gazdag tapasztalatokkal indultunk haza búcsút mondva a gépkiállításnak és a fellobogózott, feldíszített Brnónak. Horváth Sándor Számadatok Az idei III. csehszlovák gépipari kiállítás a tavalyihoz viszonyítva jóval nagyobb, mert több a kiállított gép és gépi berendezés, mint tavaly volt. összesen 4000 gép talált helyet a pavilonokban és a szabadtéri kiállítási helyeken. Ezeknek % része nehézgépipari termék. A 4000 kiállított gépből több mint 500 újdonság (új találmányok. tökéletesített gépek) melyek mérnökeink, műszaki dolgozóink magas képzettségéről tanúskodnak. A kiállítás területe 110 ezer négyzetméter. Az idén a fedett kiállítási terület 6000 négyzetméterrel bővült. A mezőgazdasági gépek sokasága között 14 teljesen új típusú gép is található. A kiállított gépeknek csaknem a felét működés közben is bemutatják. Szakképzett munkások magyarázzák meg az érdeklődőknek a gépek bonyolult szerkezetét és kezelési módszeret. Míg a tavaly; II. gépipari kiállítás egy és háromnegyedmillló ember látogatta meg, az idei kiállításon 3 millió látogatóra számítanak. A külföldiek számára eddig már 12 500-an rendeltek hotelekben elszállásolást. A kiállítást 4 nap alatt több mint 100 ezer ember, köztiik csaknem ezer külföldi tekintette meg. A külföldiek számára eddig a kiállítás legnagyobb és egyben legmagasabb tárgya a Breznói Hídépítő Üzem 30 méter magas daruja, melyet a panelházak építésénél használnak. A kiállítás területén millió virág van kiültetve. Tudnivalók A III. csehszlovák gépipari kiállítás 3 hétig, azaz szept. 1—22-ig tart. A látogatók számára reggel 9-től este 6-ig van nyit va vasárnap is. Brnóba 50 százalékos vasúti kedvezménnyel lehet utazni. A csoportos látogatásokat, ha több mint 1 napra érkeznek Brnóba, az elszállásolás miatt előre kell levélben vagy táviratban jelenteni a brnói Turistának. A kiállítás látogatói számára készen állnak a hotelek, a tömeges elszállásolási intézmények és maguk a brnói lakók szíves vendégfogadása. A nagy érdeklődés miatt sok brnói lakos jelentkezett, hogy szállást nyújt a hazánk minden tájárói érkező vendégeknek. A kiállítás maga egy kis város a nagy városban. Van itt minden az égvilágon. Vendéglő, cukrászda, park, posta, borbély, színház, mozi, különféle üzletek rengeteg áruval, egyszóval amjt a látogató szeme-szája megkíván. A kiállítás területén levő üzletekben lehet mogyorót, citromot, sőt narancsot is vásárolni akármilyen mennyiségben. A városból a kiállításra gyors és gyakori a közlekedés. A vendéglőkben, melyek nagy számban vannak a kiállításon, elsőrendű pincérek kitűnő ételekét szolgálnak fel. ÜJ SZÓ 5 -ír 1957. szeptember 7.