Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)

1957-09-06 / 248. szám, péntek

A CSKP KB és a Csehszlovák Köztársaság korm ányának levele a kassai kerülethez a gabonabeadási terv teljesítése alkalmából „A KASSAI KERÜLETI PÁRTBIZOTTSÁGNAK ÉS A KERÜLETI NEMZETI BIZOTTSÁGNAK. Tisztelt elvtársak, Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága és a Csehszlovák Köztársaság kormánya örömmel fogadta a hírt, hogy a kerület állami gazdaságai, EFSZ-el, és földművesei 1957. szeptember 2-án teljesítették a gabonabeadási tervet. Az elért sikerben nagy része van a szo­cialista szektornak, mindenekelőtt az állami gazdaságoknak. Az e tény. hogy a kerület földművesei és EFSZ-éi a kötelező beadás teljesítése után az idei termésből jelentős mennyiséget adnak állami felvásárlásra, lehetővé tette a beadási terv idejében való teljesítését. Tovább kell folytatni a begyűjtést oly módon, hogy minden mezőgazdasági egység teljesítse feladatait. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Csehszlovák Köztársaság kormánya önfeláldozó munkájukért köszönetét fejezi ki az összes szövetkezeti tagoknak, földműveseknek, állami gazdasági dolgozóknak, a nemzeti bizottságok, a gép- és traktorállomások, és a begyűjtési apparátus dolgozóinak és mindazoknak, akik közreműködtek a begyűjtési terv sikeres teljesítésében. Hisszük, hogy kerületük hasonló sikert ér el a többi mezőgazdasági ter­mény begyűjtésében is és idejében biztosítja az összes ősz! munkák elvég­zését, hozzájárulva ezzel népünk egyre javuló ellátásának biztosításához, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének további megszilár­dulásához. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA, A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA." Az SZLKP KB irodájának és a Megbízottak Testületének levele a kassai kerületi pártbizottsághoz és a KNB4ez „Tisztelt elvtársak, örömmel fogadtuk jelentésüket, hogy szeptember 2-án 17,30 órakor a kas­sai kerület a köztársaságban elsőként teljesítette az idei gabonabeadási ter­vet. Az SZLKP Központi Bizottsága és a Megbízottak TestUlete nagyra becsü­li a szövetkezeti tagok, az állami gazdaság dolgozói és az egyénileg gazdál­kodó kis- és középparasztok érdemeit, akik idejében teljesítették, sőt sokan túlteljesítették feladataikat Az a tény, hogy mindenekelfitt az EFSZ-ek teljesítették elsőként beadási kötelezettségüket, újból megerősítette az ismert igazságot, hogy a nagy szövetkezeti földeken végzett közös munka a szövetkezeti tagok életszín­vonala emelésének záloga és összhanaban áll az állam és egész népünk érdekeivel. A kassai kerület összes dolgozói is jelentősen hozzájárulnak a gabona­beadási terv idő előtti teljesítéséhez, a kedvezőtlen időjárás ellenére meg­mentették az idei gazdag termést, jelentős érdemük van a begyűjtési dol­gozóknak, a nemzeti bizottságok és tömegszervezetek funkcionáriusainak, a pártszervek és pártszervezetek funkcionáriusainak és dolgozóinak, akik megszervezték az aratási, cséplési és beadási munkák elvégzését. Tisztelt elvtársak! Meg vagyunk győződve arról, hogy a gabonabeadásban elért eddig! sikerek még jobb munkára ösztönzik önöket és biztosítják, hogy minden mezőgazdasági üzem teljesítse társadalmunk iránti kötelességét és az elkövetkező hetekben a kassai kerületben is alapvetően megnövekszik a szövetkezeti tagok és EFSZ-ek száma, ami a mezőgazdasági termelés és népünk életszínvonala tartós emelésének biztosítéka. Kerületük gazdasági és kulturális fejlesztése feladatainak teljesítéséért végzett további önfeláldozó munkájukban sok sikert kívánunk önöknek. Elvtársi üdvözlettel AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK IRODÁJA, A MEGBÍZOTTAK TESTÜLETE." Több szenet! vasércet és kőolajat köztársaságunknak A prágai Reprezentációs Ház Sme­tana-termében a Bányászalkalmazot­tak Szakszervezeti Szövetségének Központi Bizottsága tegnap ünnepi ülést tartott, mellyel megkezdődtek az idei bányásznap ünnepségei. Az ülést Ján Teper, a szövetség elnöke nyitotta meg, üdvözölte a párt és a kormány küldöttségét R. Barák belügyminiszternek, a CSKP KB poli­tikai iroda tagjának vezetésével, a Központi Szakszervezeti Tanács kül­döttségét L. Zupkának, a Központi Szakszervezeti Tanács elnökének ve­zetésével, az idős bányászokat, a bá­nyászmunka veteránjait, a legjobb és érdemes bányászdolgozókat, a kitün­tetések és érdemrendek birtokosait. A gyűlés részvevői nagy lelkesedés­sel üdvözölték körükben a külföldi vendégeket, a Szovjetunióból, Dél­Walesből, a Román Népköztársaság­ból, a Lengyel Népköztársaságból, a Német Demokratikus Köztársaságból, a Német Szövetségi Köztársaságból és Franciaországból. Az ülés „A szocialista kötelezett­ségvállalások teljesítésével és a tech­nika fejlesztésével a magasabb haté­konyság elérésért, több szén, vasérc és kőolaj fejtésért" jelszó szellemé­ben folyt le. Ebben a szellemben tartotta Jonáš tüzelőanyag- és energetikaügyi mi­niszter beszámolóját, melyben értékel­te a bányásznap tiszteletére fejlesz­tett munkaverseny eredményeit és ki­hirdette a köztársasági elnök zászla­jáért indított verseny győzteseit. A párt Központi Bizottsága és a kormány nevében R Barák, a CSKP KB poli­tikai irodájának tagja üdvözölte a bányászokat a több szén fejtéséért folytatott harcukban és átadta az észak-csehországi barnaszénbányakör­zet győztes Lezáky-bányájának a köz­társasági elnök zászlaját. Szíria földművelésügyi minisztere Prágában Szerdán Prágába érkezett a Szíriai Köztársaság kormányküldöttsége Ha­med Chodzsa földművelésügyi minisz­ter vezetésével. A vendégeket J. Ko­hout, a külkereskedelmi miniszter helyettese, F. Zachystal, a Külügymi­nisztérium szakosztály-vezetője, a földművelési és külkereskedelmi mi­nisztériumok dolgozói üdvözölték. Az üdvözlésnél jelen volt Adnan A/hari, a Szíriai Köztársaság prágai követe a követség- tagjaival. HÍREK A Szlovák Nemzeti Felkelés örökét még jobban használjuk fel a szocialista hazafiság elmélyítésében • Pénteken, szeptember 6-án ér­vénybe lépnek a burgonya állami kis­kereskedelmi árai. A fogyasztók egy kiló I. minőségű burgonyáért 0,82 ko­ronát, II minőségűért 0,74 koronát, III. minőségűért 0,62 koronát, a IV. minőségűért 0,50 koronát fizetnek. E kiskereskedelmi árakon árusítják majd a fogyasztók által télire meg­rendelt burgonyát. • Az indonéziai kultúrmisszió. mely szeptember 2-tól Bratislavában tar­tózkodott, csütörtökön Brnóba uta­zott. • Az újonnan alakult szlovákiai EFSZ-eknek államunk az idém 75 millió koronát nyújt építkezési cé­lokra. Az összeg túlnyomó részét a szövetkezetek gazdasági épületek, fő­leg istállók építésére fordítják. • Szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel Csehszlovákiában több heljten északifényt figyeltek meg, amely az elég világos holdfény ellenére is jól látható volt. A jelenséget megfigyel­ték hazánk több csillagvizsgáló és meteorológiai állomásain. A Szlovák Nemzeti Felkelés népünk történelmének legdicsőbb fejezetei közé tartozik. Ezért a Felkelés öröké­nek megőrzése és fejlesztése, népünk nevelésében, a nemzeti büszkeség és a szocialista hazafiság elmélyítésében való teljes érvényesítése egyik leg­megtisztelőbb és legjelentősebb köte­lességünk. A Szlovák Nemzeti Tanács a felkelés 13. évfordulója alkalmából tartott legutóbbi' ülésén megállapít­hatta, hogy a felkelés öröke benne él dolgozóink tömegeiben, és alkotó munkájuk forrásává lett. A Szlovák Nemzeti Felkelés örökének megőrzése és fejlesztése azonban olyan feladat, melynek teljesítésében még mindig sok a tennivalónk. A Szlovák Nemzeti Tanács kulturális és népművelési bi­zottsága ezért pénteki ülésén foglal­kozni fog e problematikával. Elmondhatjuk, hogy a felkelés és hagyatéka a különféle fokú iskolák nevelésének és művelődésének részét képezi, és az iskolán kívüli nevelésben is figyelmet szentelnek neki. A Szlo­vák Tudományos Akadémia a felkelési téma tudományos feldolgozása szem­pontjából, a Szlovák Műemlékvédő Hivatal pedig a Felkelés emlékeinek megőrzése szempontjából ugyancsak jelentős mértékben hozzájárul a fel­kelés örökének felhasználásához né­pünk nevelésében. Ezen a téren azon­ban még nem merítették ki az összes lehetőségeket. Mindez és sok más probléma képezi a Szlovák Nemzeti Tanács kulturális és népművelési bizottsága mai ülésé­nek tárgyát, mert e bizottság feladata olyan határozatot hozni, amely bizto­sítaná a felkelés örökének még haté­konyabb érvényesítését a nevelő mun­kában. A lengyel üzemek sikeres küzdelme a muiikakerülés ellen A lengyel sajtóiroda tudósítása szerint a lengyelországi Szakszervezeti Szövetségek elnökei Ülést tartottak, amelyen megvitatták a lengyel ipari üzemekben uralkodó jelenlegi helyzetet. Közlemény a kormány üléséről (Folytatás az L oldalról) üzembehelyezését és karbantartását A kormány egyúttal megtárgyalta a mezőgazdasági talajjavítás eszkö­zökkel és gépekkel való ellátásának biztosítását 1960-ig és meghagyta a mező- és erdőgazdasági miniszter­nek, hogy dolgozzon ki távlati tervet a talajjavítás általános megjavítására és véghezvitelére az 1961—1970. évek­ben. A jóváhagyott intézkedések lehe­tővé teszik a vlzgazdasági talajjaví­tási munkák terjedelméneik bővítését és így hozzájárulnak a második öt­éves terv feladatainak teljesítéséhez, a szántóföld-terület kiterjesztését és a mezőgazdasági termelés növelését illetően. A nagyobb terjedelmű talaj­javítási munkákban döntő mértékben részt vesznek az EFSZ-ek is saját, eszközökből való építéssel, melyeket a nemzeti bizottságok szerveznek. A Mező- és Erdőgazdasági Miniszté­rium és a kerületi nemzeti bizott­ságok tanácsa mellett működő mező­és erdőgazdasági osztályok szerveik­kel és szervezeteikkel szakszerű és műszaki segítséget biztosítanak a sa­ját eszközükből történő építkezésnél, a vízgazdasági talajjavítás végrehaj­tásában és a vlzgazdasági berendezé­sek karbantartásában. Az idei őszi kampány nagyobb fel­adatokat ró a vasúti és országúti közlekedésre, mint tavaly, nemcsak a mezőgazdasági termények, hanem elsősorban a szénszállításnál is. Ezért a kormány több intézkedést hozott, melyek biztosítják a szállítási eszközök és a raktárhelyiségek maxi­mális kihasználását és a pazarlás ki­zárását az idei őszi kampány szállítási szervezésében. A vasúti közlekedés a kocsipark legjobb kihasználása, a vasútállomások túlzsúfoltságának és a vagonok feltárásának megakadá­lyozása érdekében sürgős követel­ményként tűzte ki a vagonok ki- és berakásának határidőn belüli elvég­zését. A tehergépkocsik teljes ki­használása az országúti közlekedés­ben a kapásnövények szállításánál megköveteli, hogy a termelők mező­gazdasági terményeiket az összpon­tosító helyekre és szilárd utakra sa­ját eszközeikkel szállítsák. A szállítás megszervezését az őszi kampányban a kerületi nemzeti bi­zottságok tanácsai mellett működő közlekedési osztályok és a járási nemzeti bizottságok tanácsa mellett működő közlekedési és ipari osz­tályok kampánybizottságai fogják vé­gezni. A kormány egyéb intézkedéseken kívül meghagyta a gazdasági minisz­tereknek, hogy a kerületi nemzeti bizottságok tanácsainak kérésére sza­badítsanak fel kellőszámú tehergép­kocsit a kapásnövények szállítására. A kormány foglalkozott továbbá az Állami Ellenőrzésügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium által meg­ejtett, az egyes adók, főleg ipari adók kivetésével és behajtásával fog­lalkozó pénzügyi szervek tevékeny­ségének felülvizsgálatáról szőlő ered­ményekkel. A felülvizsgálat kimutatta, hogy egyes iparosoknak, főleg a nagyobb­számú alkalmazottat foglalkoztató vállalkozóknak nagy összegű munka nélkül szerzett jövedelmük van, lés emellett áthágják az adóelőírásokat, kihasználják a kisiparosokra és kis­termelőkre érvényes adókedvezmé­nyeket és adócsalásokat követnek el. A kapitalista erkölcs szellemében tel­jesen helytelen, hamis adóbevalláso­kat adnak be, eltitkolják bruttó és tiszta jövedelmüket, jogtalan kiadási tételeket érvényesítenek az adóbeval­lásokban, sőt mi több. a hamis be­vallás alapján kivetett adót sem fi­zetik meg. A dolgozó nép kárára meggazdagodott kapitalista osztály maradványainak e tevékenysége az államfegyelem durva megsértését je­lenti, és az érvényben levő törvények szerint büntetendő. Ezért a kormány intézkedéseket hagyott jóvá a pénzügyi szervek munkájának elmélyítésére és az adó­kiszabási és behajtási eljárás meg­szigorítására. A kormány megtárgyalta és jóvá­hagyta a diszpécser berendezések tipizálását és szakosítását az egyés reszortoknál azok lehetőségeivel összhangban. Ezzel megszűnik e be­rendezések előállításának eddigi szét­forgácsoltsága, növelik a sorozatgyár­tás lehetőségét, amely .jelentősen hozzájárul a gazdaságosság eredmé­nyeihez. * * * A hosszú időtartamú népgazdasági tervek kidolgozásának előkészítésével összefüggésben a kormány szakem­berekből és tudományos dolgozókból összeállított munkacsoportot nevezett ki, melyet megbízott a csehszlovák népgazdaságban az automatizálás és gépesítés problémáinak komplex ki­dolgozásával. A tanácskozás részvevői hangsú­lyozták, hogy a munka rendes folya­matát bénító munkafegyelemszegés esetei egyre ritkábbak. A munkások nem vállalnak közösséget a munkából hiányzókkal és a munkakerülőkkel. A szakszervezetek nagyobb aktivitást fejtenek ki. Jelenleg a munkarend ja­| vaslatain dolgoznak és egyre kezde­1 ményezőbben küzdenek a munkából vadó távolmaradások ellen, Loga-Sowinszki, a Lengyel Szak­szervezetek Központi Tanácsának el­nöke hangsúlyozta, hogy a munkás­osztály erős számbeli növekedése Len­gyelországban még jobban fokozta a szakszervezetek nevelő tevékenységé­nek jelentőségét. A háború utáni években ugyanis a munkásság száma 2 millióról 7 millióra emelkedett. A lengyelországi üzemekben ural­kodó helyzet javulásáról tanúskodnak a lengyel sajtó hírei is. A kattowici szénbányák már augusztus 29-én 56 775 tonna szenet fejtettek az au­gusztusi terven felül. Ez a munkake­rülők és mulasztók elleni határozott harc eredménye. Augusztusban a munkából való kimaradás a bányákban 20—30 százalékról 16 százalékra csök­kent. A bányák igazgatóságai és a munkástanácsok a legszigorúbb intéz­A kormány kinevezte a Csedszlovák Köztársaság küldöttségét az Egyesült Nemzetek Szervezetének XII. köz­gyűlésére. A küldöttséget V. Dávid külügyminiszter vezeti. Más kérdé­seken kívül a kormány számos jelen­tést és javaslatot tárgyalt meg a külpolitikai és kereskedelmi kapcso­latok köréből. BÖRTÖNBÜNTETÉS AUTÔ­ÜZÉRKEDÉSÉRT (ČTK) — Szerdán, szeptember 4-én a žilinai népbíróságon befejeződött nyolc vádlott bűnpere, akik törvény­ellenes üzérkedést folytattak nagy részt Spartak és Wartburg jelzésű gépkocsikkal, s felárral árusították utalványaikat. Tomáš Pavlek fővádlottat 22 havi jogerős szabadságvesztésre, 20 000 pénzbüntetésre ítélték, és 25 900 ko­ronát elkoboztak az állam javára. A többi vádlottat különféte bünteté­sekre és a bűntettekből nyert pénz el­kobzására ítélték. A járási ügyész fel­lebbezett a büntetés súlyosbításáért. EGY MEDVE KÉT HÉT ALATT 13 ÜSZŐT TÉPETT SZÉT (ČTK) — Az Alacsony-Tátra liptói oldalán a zlatoborskyi fennsík alatt és a Chabenec északnyugati lejtőin az utóbbi napokban egy medve rendsze­resen megtámadja a hegyi legelőkön szabadon legelő növendékáilatokat. kedésekhez, a munkakerülők elbocsá­tásához folyamodtak. A széniparban több mint 2000 alkalmazottat bocsá­tottak el. A bányákban uralkodó hely­zet javításához hozzájárult az új erők özonlése és a munkaerők meg­válogatása a bányákba. Az üzemekben uralkodó viszonyok­kal, valamint a gazdasági kihágások és a rendetlenség elleni harccal fokozot­tabb mértékben foglalkoznak a párt szervei. A Lengyel Egyesült Munkás­párt Wola varsói negyedben a kerületi bizottság által rendezett pártaktíván rámutattak a gazdasági kihágásokért és lopásokért kiszabott túlságosan enyhe büntetésekre. Követelték a munkásság szorosabb együttműködé­sét a bírósági szervekkel e vétkesek ellen harcban. „A pártban nincs helye a gazembereknek, munkakerülőknek és a részegeskedőknek", a lengyel saj­tóiroda e címen hozott hírt a párt szervezeteiben lefolyt igazolásokról, amelyekkel a párt sorait megtisztítják az aszociális elemektől. A Trybuna Ludu arról ír, hogy küz­deni kell a munkamulasztás ellen nemcsak az üzemekben, hanem a hi­vatalokban is. Rámutat arra a munka­mulasztásra, amely a késésben és a magánügyeknek munkaidőben való el­intézésében rejlik. A szocialista tábor egysége — a béke záloga Közös bolgár—mongol nyilat lozat Szófia (ČTK) — A Bolgár Népköz­társaság és a Mongol Népköztársaság kormányküldöttségei között 1957. au­gusztus 31-től szeptember 4-ig le­folyt tanácskozásokról Szófiában kö­zös nyilatkozatot adtak ki. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a tárgyalások során a megvitatott kér­dések értékeléséber a két kormány te'jes egyöntetűsége nyilvánult meg. A két kormány kijelenti, hogy a két fél külpolitikája az egyenjogúság, a kölcsönös tiszteletbentartás és más államok belügyeibe be nem avatko­zás, az államok kölcsönös együttmű­ködése és egymás mellett élése poli­tikájának elvein alapul, tekintet nél­kül ezen államok társadalmi rendsze­rére. A nyilatkozat egyúttal elítéli több nyugati állam kormányköreinek azt az eljárását, amely a lázas fegy­verkezések, a nemzetközi helyzet kiélezésének politikáját követi és aktívan támogatja Nyugat-Németor­szág militarista revansista köreit és durván beavatkozik az arab országok belügyeibe. Ai Arab Liga politikai bizottságának kairói tá rgyalása Omán és Algéria kérdését az ENSZ elé terjesztik Kairó (ČTK) — Az Arab Liga Kai­róban ülésező politikai bizottsága szeptember 3-án meghallgatta Isy Harti hercegnek, az ománi imám kö­vetének beszámolóját az ománi ese­ményekről. Harti felszólította a bi­zottságot, terjessze az ENSZ elé Omán azon kérését, hogy Omanba kiküldje az Arab Liga vizsgáló bizottságát. Ezután az Algériai Nemzeti Felsza­badítás Frontjának képviselői terjesz­tették elő jelentésüket. Beszámoltak arról, hogy a Front megbízottai latin­amerikai, ázsiai, afrikai és skandiná­viai útjukon mindenütt megmagyaráz­ták az algériai kérdést. Megkísérelték, hogy támogatást nyerjenek a Front álláspontjának. Ezen törekvésük jó eredményekkel járt. Befejezésül a Front képviselői felszólítottak minden arab országot, nyújtsanak sokoldalú támogatást az algériai hazafiaknak és segítsék elő igazságos ügyüket az ENSZ-ben. Ű T SZÓ 2 19 5 • szeptember 6.

Next

/
Thumbnails
Contents