Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)

1957-09-26 / 268. szám, csütörtök

Amint a londoni leszerelési albizottságban folyó tárgyalások fiaskója után várható volt. a Szovjetunió az ENSZ múlt héten-megkezdődött új ülésszakának mindjárt az elején határozottan fellépett: három emlékirat formájában szögezte le álláspontját nemcsak az atomfegyverek betiltása, a kísérletek felfüggesztése és az államok békés egymás mellett élése tekintetében, hanem egyben meg is jelölte e cél eléréséhez vezető, fokozatosan foganatosítandó intézkedéseket s az ellenőrzés módját. A Szovjetunió képviselőjének, A. Gromikónak beszéde, amelynek keretében az emlékiratokat ismertette, egyben válasz volt Dullesnek, az Amerikai Egyesült Államok külügymiAmikor a „külcsin" ellentétben áll a „belbeccsel", avagy mi látszik a tető alatt. (A romániai Előre-ből.) niszterének felszólalására. Dulles a közép-keleti kérdésben, vagyis, Szíria mesterségesen felszított ügyében tartott igen harcias beszédet, amelynek Izraelen és Törökországon kívül — pontosabban: ezen országok reakciós körein kívül — senki sem örült. A jeles amerikai államférfiút az ENSZ színe előtt állítólag az háborítja fel, hogy a Szovjetunió fegyvereket szállít egyes arab államoknak. A dolog nevetséges, mert az Egyesült Államok saját hivatalos adatai szerint a Föld 43 államának szállít — részben ingyen — fegyvereket, köztük Szíria és Egyiptom minden szomszédjának. Sőt az utóbbi hetekben ezeket a közép-keleti térségbe irányuló fegyverszállításokat demonstratív módon „légi híd" formájában, az egész világ szeme láttára hajtja végre. Mégis — Dulles szerint legalábbis — éppen a Szovjetunió állítólagos fegyverszállításai veszélyeztetik a világbékét... Világos, hogy az arab államok függetlenségi törekvése • az, amely veszélyezteti n^m a világbékét, de a nagy amerikai olajmonopóliumok határtalan kapzsiságát. Lassanként már a kapitalista országokban is megtanulják az emberek, hogyan kell Dulles beszédeit érteni. Legalábbis erre vall számos nyugati sajtóhang. Annyi máris bizonyos, hogy a leszerelés kérdése lesz az ENSZ jelenlegi ülésszakának fő témája — ilyen vagy olyan formában. Akárhogyan is fognak mesterkedni az imperialista hatalmak, nemcsak a Szovjetunió képviselőinek, hanem számos más országnak állásfoglalását is ez a központi kérdés — amely az atomfegyverek korszakában végeredményben a világbéke biztosításának a kérdése — fogja meghatározni. De azért érdemes röviden kitérnünk a szíriai probléma lényegére, amely 1957-ben azt a szerepet tölti be, mint az egyiptomi kérdés 1956ban. Az Egyesült Államok monopolistáinak a célja mindkét esetben kettős: egyrészt kiszorítani az olajdús KözépKeletről versenytársaikat s erre bizonyos mértékben felhasználják az arab áilamok nacionalista mozgalmait; másrészt ugyanakkor megakadályozni, hogy ezek a nacionalista megmozdulások csakugyan az egyes országok függetlenségét szolgálják mindennemű imperialista kizsákmányolás ellen. Ez a látszólagos ellentét az Egyesült Államok politikájában sokakat megzavar és téves következtetésekre vezet. Csak ha mindkét tényezőt szemmel tartjuk, értjük meg, hogy az USA kormánya egyszer támogatja Egyiptomot — amikor azt az angolok és a franciák fegyveresen megtámadták, — azzal a céllal, hogy a két gyarmati nagyhatalom helyére jusson. — Közvetlenül utána pedig —, amikor látta, hogy Egyiptom mai kormánya komolyan veszi függetlenségét, még az Egyesült Államoktól való függetlenségét is — akkor azonnal ellene fordult. Ugyanez a jelenség játszódik le Szíriával kapcsolatban is. Elősegítik ezt a politikai hintázást az arab államok társadalmi rendszerében fennálló ellentétek, az a tény, hogy a feudális arab körök saját haladó rétegeiktől raló rettegésükben hajlamosak a „kommunizmus" elleni harc örve alatt amerikai pénzzel és amerikai fegyverrel fellépni a függetlenségi harc komoly megnyilvánulásai ellen. Ezt a kettős amerikai játékot figyelhetjük meg Tunisz és Marokkó esetében is, amely független" államok a francia imperializmus elleni, s a területükön állomásozó francia csapatokkal szembeni fellépésükben bizonyos mértékben amerikai segítségre támaszkodnak, jóllehet ugyanaz az Amerika t

( gondosan vigyáz arra, hogy a függetlenséget kpmolyan védő erők, amelyek jól tudják, hogy Algéria függetlensége nélkül sem Tunisz, sem Marokkó nem lehet ténylegesen és tartósan szabad, uralomra ne jussanak mint Egyiptomban és ú jabban Szíriában. Megint csak nagyon sok függ attól, milyen hamar és milyen mértékben látnak át az arab államok széles néprétegei az amerikai imperializmusnak és saját feudális uralkodóiknak ezen a játékán. Vannak máris olyan arab hangok, amelyek szerint csak szállítsanak az amerikaiak bármely arab államnak minél több fegyvert, mert azok végeredményben s mindenütt az arabok szabadságának ügyét fogják szolgálni — esetleg a fegyvereket szállítók ellen is. Míg azonban az Egyesült Államok bírja — legalábbis egyelőre — az ilyen imperialista politika terheit, addig Angliában, de főleg Franciaországban egyre jobban tornyosulnak a pénzügyi válság jelei. Az angol kormány kénytelen volt a hivatalom bankkamatlábat több mint egy emberöltő óta nem látott magasságra emelni, ami megdrágítja a tőkés vállalkozást s így — előbb vagy utóbb — csökkenti azt. Ugyanakkor a kormány, hogy tovább folytathassa borzalmasan drága atombomba kísérleteit, s hogy fokozhassa nukleáris fegyverkezését, inkább feláldozza az ország jövője szempontjából döntően fontos' atomvillanyműveknek kellő ütemben való építését. IS^m csoda, hogy ilyen körülmények között az uralkodó konzervatív párt — az Angol Munkáspárt minden óvatoskodó politikája ellenére egyik pótválasztást a másik után veszíti el s az országban újabb hatalmas sztrájkhullámok fenyegetnek. Még jobban kátyúba került a francia burzsoázia szekere. Az államháztartás s az ország fizetési mérlege egyaránt deficites s a hiány mindkét vonatkozásban minden eddiginél nagyobb öszszeget ért el. Az igazságtalan adórendszer, amely könyörtelenül megadóztat minden könnyen nyilvántartható, tehát fix jövedelmet: béreket, fizetéseket, kiskereskedelmi forgalmat, de amely kedvez a nagy konjukturális kereseteknek, a tőzsdei nyereségeknek, spekulációs hasznoknak, kegyetlenül sújtja ugyan a kisembereket, de nem ad kellő fedezetet a gyarmati háború költségeinek fedezésére, s az imperialista politika egyéb kiadásaira. A francia tőke menekül az országból, s a sorsnak milyen iróniája, ezúttal nem Amerika vagy Svájc felé, hanem jórészt Adenauer Nyugat-Németországába: ott alacsonyabbak a bérek, kevesebbet sztrájkolnak s nem kell fedezni immár 12 esztendő óta gyarmati háborús kiadásokat — tehát nagyobb profittal kecsegtetnek a tőkebefektetések. Figyelmet érdemelnek, bár a nagy politikai sakktábla szélein játszódnak le, azok az ajánlatok, amelyek bizonyos regionális területek tartós békéjét lennének hivatva biztosítani. A Német Demokratikus Köztársaság részéről a Balti-tenger térségére vonatkozó és a Román Népköztársaság által a Balkánra kiterjedő megegyezési javaslatokra gondolunk. Mindkét terv kedvező visszhangra talált az illetékes államok lakosságának többségében. Viszont egyes kormányok — Amerika nyomására — máris kénytelenek voltak kijelenteni, hogy NATO-tagságukra való tekintettel nincsen módjukban ilyen regionális kölcsönös megnemtámadási szerződést aláírni. Mivel ezekben a tervezetekben a Varsói Szerződés tagállamai is szerepelnek, nyilvánvaló, melyik szerződés: a NATO-e, vagy pedig a Varsói Szerződés . szolgálja-e igazán a béke ügyét. Protics Jolán Lengyelország a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója előtt Varsó (ČTK) — A Lengyel Egyesült Munkáspárt varsói bizottsága keretében a napokban előkészítő bizottságét alakítottak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója megünneplésének rendezésére. A bizottság élén Jarosiewicz, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, a LEM varsói bizottságának első titkára állA bizottság tagjai a varsói nemzeti tanács, a politikai pártok, az ifjúsági, a tömeg- és közszervezetek képvisélői. * * * „Negyven évvel ezelőtt" a címe annak a. sorozatnak, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára készítenek elő a varsói művészek. A sorozat a szovjet- és lengyel költőknek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról szóló költeményeiből, szovjet dalokból és klasszikus zeneművekből áll. A lengyei sajtóiroda közlése szerint a Napy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának ünnepségeire a Lengyel írószövetség meghívására Lengyelországba jön Mihail Solohov, a világhírű „Csendes Don" című 'regény szerzője. Schweifzer professzor újabb figyelmeztetése Tokió (ČTK) — A „Mainicsi" japán lap szeptember 23-i számában interjút közölt Albert Schweitzer professzorral, aki ismét figyelmeztet az atomfegyverkísérletek káros következményeire. A kiváló tudós hangsúlyozza, hogy a kísérletek által előidézett rádióáktivítás szörnyű veszedelemmé válik, hogyha a kísérleteket azonnal abba nem hagyják. Albert Schweitzer felszólít minden orvost, filozófust és más tudóst, hogy haladéktalanul foglalkozzék e probléma megoldásával. Szibéria az Októberi Forradalomban A Szovjetunió minden városkájában van egy Lenin-utca, vagy Lenintér. Kizilben, a tuvai autonóm terület fővárosában, a mongol határ közelében a legszebb utcát nevezték el az Októberi Forradalom vezéréről. Ezen az utcán emelkedik a területi pártbizottság fehér, háromemeletes épülete s a területi szovjet végrehajtó bizottsága székhelye. Itt vannak a legnagyobb üzletek is. A lombos fákkal szegélyezett utca végén, egy bekerített kis kert közepén kövekből faragott, magas, négyszögletes oszlop áll fénylő ötágú csillaggal a tetején. Az oszlop utcára néző oldalán tronzból öntött dombormű, kibontott zászló alatt harcba induló vörös partizánokat ábrázol. A dombormű alatt szibériai márványba vésett aranybetűkkel a következő írás olvasható: „Örök emlékül a fehér terror elleni harcban elesett hős vörös part^ánoknak." Ide sétáltunk ki nagynéném sógorával, Nyikolaj Nyikiforovval a múlt év tavaszán, amikor bódító illatú pecérkefák éppen fehér szirmaikkal pompáztak. Nyikolaj Nyikiforov már 16 éves korától a Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja, 1917-ben részt vett a forradalmi mozgalomban és az 1919—20-as években mint. partizán harcolt a fehérek ellen. Most az egyik járási pártbizottság dolgozója. Vele mentem végig a Lenin utcán, s egy kis faházikó előtt megálltunk. A magas kőházak között ez a földszintes faházikó szegényesnek látszott. — Itt volt valamikor a főhadiszállásunk, itt székelt Kravcsenko és Scsetyinkin partizánparancsnokok vezérkara. Ezért hagyták meg mint emléket a magas házak között — mondja kísérőm. — Tudod fiam, Szibéria népe kemény emberekből tevődik össze. A cári hatalom ide száműzte a számára veszélyes forradalmárokat, mert azt hitte, hogy a- sűrű tajga, az elhagyottság, a kemény éghajlat majd megpuhítja őket. Innen nem messze. Susenszk faluban élt Lenin is három évig, de ezalatt az idő alatt többet dolgozott 'a forradalom érdekében, mint odahaza. Itt írta meg nevezetes könyvét, a „Kapitalizmus fejlődése Oroszországban" és innen irányította ,az orosz forradalmárok tevékenységét az 1905-ös forradalom előtt. — Mikor kitört az első forradalom, Szibériában is felkelt a nép, hogy lerázza magáról a gyűlölt cár' uralmat. Sokáig folyt &z elkeseredett harc a forradalmárok és a cári büntető osztagok között. A kiküldött katonai csapatok egymás után álltak át a kommunistákhoz. Míg Moszkvában a Krasznaja Preszna városrészben már leverték a forradalom utolsó bástyáját is, itt még utána is fennáliott a krasznojarszki szovjet a vasúti gócpont munkásaival az élén. Igáz, a túlerővel mi sem sokáig bírtunk. Sokan elvéreztek, sokan behúzódtak a tajgába. De fejüket akkor sem hajtották igába. Ez volt, fiam, 1905-ben, amikór én még csak kölyök voltam. Aztán jött az Októberi Forradalom. Akkor már én is tagja voltam a kommunista pártnak. Az öreg elhallgat rövid időre, mintha emlékezetében kutatna, majd hirtelen hozzám fordul: — Voltál Moszkvában, a mauzóleumban? — Még nem, de visszafelé menet okvetlenül megnézem — válaszoltam kérdésére. — Menj el, fiam, menj. Hajolj meg Lenin sírja előtt, mert ilyen nagyeszű ember csak egy volt a világon. S miközben sétálva beszélgetünk, kiértünk a kéklő Jenyiszejhez. A túlsó oldalon a szajáni hegyek fehér ormai zárták el a láthatárt, az egyik közeli dombon pedig fehér kövekkel kirakva Lenin neve tűnt szemembe. Nyikolaj Mihajlovics tekintete is sokáig ott pihent a távoli hegyek ormain, majd rövid hallgatás után megszólalt: — A forradalom kezdetekor rakta ki valaki fehér kövekkel Lenin nevét. Azóta ott van. — Mondjon el valamit a partizánharcok történetéről Nyikolaj Mihajlovics — fordultam hozzá kérőén. Elgondolkozott." — Régen volt már nagyon. Negyven évvel ezelőtt. Pontosan nem emlékszem már, mi minden történt akkor. — Legalább valamit — biztatom az öreget, aki rövid ismeretségem alatt úgy szívemhez nőtt. mintha apám lanne. — Ha jól emlékszem, 1919-ben történt, amikor Kolcsak fehér bandái egészen az Uraiig törtek, hogy megfojtsák a fiatal szovjet köztársaságot.. Akkor Szibéria egész hatalmas területe az ő kezükön volt. Angol, Egy fiatal tuvoi anya gyermekével a parkban amerikai, francia, és olr.sz, számunkra szokatlan egyenruhájú katonák masíroztak a forradalmi múltú Krasznojarszk utcáin, Viszont a krasznojarszki fogolytábor sok kommunista érzelmű magyar katonája hozzánk állt. a partizánokhoz. A túlerő elől behúzódtunk a tajgába, a szajáni hegyek járatlan erdeibe, hogy innen támadjuk a fehéreket és a hívatlan külföldi vendégeket. Egyszerre több ellenségünk is volt: a fagy, az éhség, a vadállatok és fehér bandák. Mégis kibírtuk ezt a nehéz próbát. — Egy alkalommal parancsot kaptunk, hogy egy csoport vörös partizán hatoljon be Uszinszkoje községbe, ahol Kolcsak fehér terroristái épp a helybeli kommunisták kivégzésére készültek. Az egymástól 30—40 kilométerre levő falvak lakói minden oldalról támogatták a partizánok harcát. Élelmiszert, embereket küldtek hozzánk. Akkor is egy fiú lóháton vágtatva adott hírt a készülő gaztettről. Ötvenöten keltünk azonnal útra, hogy még idejében közbelépjünk. A tajgán keresztül fáradságos, nehéz útunk volt. A negyvenhat fokos hidegöen a gyors iramtól csak úgy dőlt belőlünk a pára. Bajszunkra, szemöldökünkre zúzmara rakódott, testünket fáradtság gyötörte. Ha még egy félórát késünk, 14 bajtársunkat már a szél lengette volna. A banditák kétszer annyian voltak, mint má, de amikor már javában folyt a tűzharc, visszavonultak, mert nem tudták, milyen erővel állanak szemben. Egy páran megadták magukat, volt köztük egy angol is, de nem tudtunk vele beszélni. Tisztjüket, akit szintén elfogtunk, agyonlőttük, mert a legvérengzőbb fehér terroristák egyike volt. ^ — Hát így volt, fiam — sóhajtott nagyott az öreg, majd egyik nadrágszárát felhúzva egy forrádást mutatott: — Látod, ezt ott kaptam gránátszilánktól. Akkor azt hittem, hogy levágják a lábamat. — Több ilyen partizán-akcióban vett részt? — kérdem tőle újra. — Sokszor támadtuk meg őket, robbantottunk fel utakat, hidakat, vagy kergettük vissza a fehéreket a szibériai vasútvonalhoz, Krasznojarszkba. Hosszú hónapokon keresztül folyt a partizánharc. A legnagyobb akciónk a Mana folyó torkolatánál volt, ahol Kamussini olasz tábornok másfélezer főnyi csapatiát csaltuk tőrbe. Ez a Dökheridi intervenciós tábornok nagy hangon kijelentette, hegy az ő dicső „hadserege" a köz?li napokban az összes bolsevikokat, akik még Krasznojarszk közelében vannak, fejjel lefelé akasztatja fel. Csakhogy visszafelé sült el a fegyver. Mert a tajgát jól ismerő partizáncsapatunk az említett folyó torkolatánál a „dicső" hadsereget teljesen kikészítette. Alig maradt belőlük hírmondónak. Iqaz, partizáncsapataink minden akciójáért Rozanov fehér tábornok 3—4 lecsukott kommunistát végeztetett ki a krasznojarszki fogházban. Az 1S19—20-as években a katonai büntető csapatok közül két ezred a forradalom oldalára állt. A felkelőket azonban leverték és minden harmadikat agyonlőtték. 700 holttest maradt a mezőn.. Bizony sok becsületes munkást lőttek agyon vagy akasztottak fel Szibériában. Egy alkalommal 18 maqyar hadifoqlvot is kivégeztek, mert a kommunistákat támogatták. — így volt ez fiam — sóhajtott Nyikolaj Mihajlovics. — De mint minden betolakodó, ezek is kipusztultak az orosz földrő'. Visszavonulásuk szégyenteljes menekülés volt, mert Szibéria dolgozó népe egy emberként fogott fegyvert ellenük. Kolcsak is ott hagyta fogát Szibériában, kivéqezték. Igy győzött nálunk az Októberi Forradalom szelleme. Nyikolaj Mihajlovics elhallgatott. Könyökére támaszkodva, elmélázva nézte a Jenyiszej hömpölygő kék vizét, mely ma is épp oly méltóságteljesen viszi habjait Krasznojarszk felé, mint annak idején. Az óriási folyó azonban hamarosan megáll medrében. Megáll, szétárad, bogy a krasznojarszki vízierőmű hatalmas turbináinak adja át fiatalos erejét. Az Októberi Forradalom óta sokat változott itt m'nden. A puszta sztyeppén városok nőttek, óriási qyárak létesültek, millió hektárnyi szűzfö'd vált termővé. Mindezt a nagy eredményt azok érték el, akik 1917. Októberében helyt álltak a kommunista párt, Lenin eszméiért. Ez a város sem létezett még akkor fis sok minden nem létezett, ami ma Szibériában van. „Csak nézz körül, — mondta a sógor —, amerre jársz nyisd ki jól a szemedet és gondo'j majd arra, hogy mindez, a tajgában éhező, fázó Kravcsenko, Styétinkin és Kocsotov parancsnokok vezetése mellett harcoló partizáncsapatok érdeme. Horváth Sándor ŰJ SZÖ 4 $ 1957. szeptember 26.