Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)

1957-09-17 / 259. szám, kedd

<Dic icso viapo k: Forradalmasodik a hadsereg Mint már annak idején foglalkoz­tunk véle az 1917. augusztus 25-től szeptember 12-ig tartó időszakot az ellenforradalom előretörése jellemzi. A forradalom ügye nagyon is koc­kán forgott, midőn Kornyilov tábor­nok puccsot kísérelt meg a monar­chista rendszer visszaállítására és még felbérlőjével, Kerenszkijjel is szembefordult. Megemlékeztünk ar­ról is, hogyan hatott az ellenforradal­mi felkelés híre a veszélyeztetett Pétervár proletariátusára, hogyan lobbantotta magasra a harci lelkese­dés lángját a munkás- és katonatö­megekben közös ügyük megvédésére a páTt hívó szava. „Veszélyben a for­radalom" — ez volt az a jelszó, mely hőstettekre mozgósította a fő­városi proletariátust és a vele rokon­szenvező katonai alakulatokat. A munkás- és katonatömegek meg­mozdulása végül is a majdnem egy hónapon át tartó ellenforradalmi ga­rázdálkodás leverését eredményezte. Nézzük meg hát közelebbről, mi­lyen szellem uralkodott akkor az orosz hadseregben és hogyan hajtott ki soraiban a forradalmi tanítás mag­ja, melyet a párt lelkes bolsevik agi­tátorai, a forradalmi katonai bizottsá­gok tagjai megannyi veszedelem kö­zepette, életük kockáztatásával el­vetettek. Hívjuk> bizonyságtételre az arra leghivatottabbakat, a kortársa­kat, a forradalmi események közvet­len részvevőit. Augusztus rendkívül nehéz hónap volt a frontokon. Kornyilov szorgal­mazására a kormány bevezette a ha­lálbüntetést. A katonák nem juthat­tak bolsevik lapokhoz, nem voit sza­bad hangosan véleményt nyilváníta­niok a politikai helyzetről. Áz egye­düli forrás tehát, amelyből megtud­hatták az igazságot — az otthoniak, hozzátartozóik levelei voltak. I. Gronszkij, aki akkoriban mint bolsevik agitátor szolgált a hadse­regben, a következő epizódot em­líti: „Egy katona levelet kapott és már­is csoportosan vették körül. — Hangosan olvasd! A katona olvassa, hogy otthon min­den úgy van, mint régen, a föld csak­úgy a földesuraké. A katonák hallgatják, tekintetük elkomorodik, haragra gyúl a szívük, midőn hallják, hogyan válaszolt a burzsoá, kormány, vad megtorlással a parasztok ama kísérleteire, hogy bir­tokukba vegyék a földesurak és kolostorok földjét. A levelek tele vannak olyan hírekkel, hogy embere­ket csuktak le, katonaságot vezé­nyeltek a falvakba a földesurak vé­delmére stb. A katona olvassa: „Apá­dat és még sok muzsikot, a szom­széd faluból is, lecsukták. A háza­kat ezután a büntetőkülönítmények foglalták el." A „szocialista" minisz­terek mögött tehát a .hóhérkötelet gyártó" Sztolipin sötét árnya bonta­kozódott ki. — S mi lenne, ha a legjellegzete­sebb leveleket sokszorosító gépen ki­nyomtatnák — indítványozta Naum Kaljapin, egy volt jekatyerinoszlavi munkás, a 70. gyaloghadosztály bi­zottságának tagja. A javaslatot el­fogadtuk. Kuznyecov, a 279. lohvici gyalogezred 6. századának felderítője . A Stolíwerckgyárban fokozzák az exportgyárlást Szlovákia legnagyobb csokoládégyá­rában, a bratislavai Stollwerck-gyárban 230 legkülönbözőbb fajtájú csokoládé, cukor- és tartós ostyakészítményeket gyártanak. A készítmények egy részét külföldre szállítják, mindenekelőtt Angliába és az NDK-ba. Az idén fel­szerelt új gépeknek és a régi megja­vított gépeknek köszönhetően a gyárt­mányok minősége jelentősen megja­vult és a múlt évhez viszonyítva 80 tonnával nö.velhették exportfeladatai­kat. Az export megrendeléseket már háromnegyed részben teljesítették. E napokban újabb csokoládé-cukorka­küldeményt készítenek elő a Német Demokratikus Köztársaság számára. Példás kiszolgálás Mazuch Ilonka és Szabó Gizike, a királyrévi Jednota alkalmazottai olyan gyors és pontos kiszolgálásban részesítik a vásárlókat, hogy minden­ki megvan velük elégedve. A vásárló­kat udvariasan fogadják, üdvözlik őket s mivel minden kapható az üz­letben, szívesen mennek hozzájuk vásárolni. És ez megmutatkozik a terv teljesítésében is. Múlt havi tervüket 117 százalékra teljesítették. Mazuch Ilonka üzletvezető ígéri, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére tervét 125 százalékra teljesíti. Bakó János, Királyrév egyes levelekből szatirikus verseket fabrikált. Ez a műveletlen, de két­ségtelenül tehetséges Tverj kormány­zósági parasztfiú, midőn Kerenszkij azzal fenyegetőzött, hogy tüzzel-vas­sal leszámol a néppel, maró gúnnyal válaszolt neki versben: »Próbáld meg«." Az Ideiglenes Kormány politikájá­hoz tartozott az imperialista rabló­háború folytatása. A fronton táma­dásra készültek, de hát lehet-e tá­madni egy szétzüllött hadsereggel, amikor oly nagy a szakadék a ha­talom birtokosai és a tömegek, a burzsoázia érdekeit kiszolgáló tisztek és a katonák között? Különben a tisztek között sem volt meg a teljes egyetértés, sőt sok becsületes érzé­sű. csak hivatásának élő katonatiszt is túllátott Kerenszkijék sötét terve­in. Gronszkij egy másik epizódban leírja, hogyan vélekedett előtte bri­gádparancsnoka, Paskovszkij vezér­őrnagy, aki őt mint bolsevik bizal­mit magához kérette. — Oroszország vagy dicstelen vé­get ér ezeknek a kontár államfér­fiaknak vezetése alatt, vagy pedig a bolsevikok kezébe kerül. — És ebben az utóbbi esetben az ön véleménye szerint, hogyan fog alakulni az ország sorsa — kérdez­tem őt. — Nem tudom, nem vagyok poli­tikus, csak katona. Őszintén szólva, más erőt, mely ki tudná vezetni az országot a zsákutcából, nem Iátok — válaszolta Paskovszkij. Klimov törzskapitany, ezredadju­táns még határozottabban fejezte ki magát: — Most mindenről a nép dönt, a munkások és parasztok, Ők pedig a bolsevikokkal tartanak. Paskovszkij óvatosságra intett. — A hadseregparancsnokság, nyil­ván a kormány beleegyezésével, va­lami nagyobb provokációt tervez a katonabizottságok eHen. Annak a "le­hetősége sincs kizárva, hogy bebör­tönzik a katonai szervezetek vezető­it, hogy a (kormány híveit állítják helyükbe. Ismétlem, nem vagyok po­litikus, de néha még a vak szeme is kinyílik s be sem fejezve a mondatot gyorsan megindult a ki­járat felé. Egy másik epizód a kornyilovistáik arcátlan provokációjához fűződik. — A hadtestbizottság gyűlésén Budfoerg altábornagy az orosz forra­dalom stagnálásáról locsogott. A ha­lálbüntetés bevezetéséről szóló Kor­nyilov-Szavinkov-íéle rendeletet ma­gasztalta s azt hangoztatta, hogy „az orosz demokrácia és a hadsereg leg­jobb részei barátságának a megnyil­vánulása" ez a rendelet. — És nem gondolja, báró — kér­dezte valaki, nem bírván magát tür­tőztetni —, hogy ez a rendelet nem valamilyen barátságnak, hanem az ellenforradalom két tábora szövetsé­gének a megnyilvánulása és hogy sem a demokrácia, sem a hadsereg nem áll e két tábor mögött? A tábornok haragra gerjedt, meg­torlással fenyegette a vakmerőt. Ak­kor felszólalt a 18. gyaloghadosztály bizottságának elnöke. — Akasztással fenyegetőznek Tre­pov uraságék? Ám, vigyázzanak, ne­hogy maguk akadjanak fenn az akasztófán. A terem rendkívül zajos lett. — Csend! — hallatszott hátulról és egy idősebb altiszt lépett az asz­talhoz. Négy Szent György-kereszt díszítette a mellét. Szemébe nézett Budberqnek és bátran kijelentette: — ön és követői akasztással és agyonlövetéssel fenyegetnek bennün­ket. Ön vérbe szeretné fojtani a for­radalmat, visszaállítaná a monarchiát és ismét rabigáiba döntené a népet. Nem fog sikerülni. A fegyver nem az önök kezé'ban, hanem a mienkben vari, mi pedig azt ki nem adjuk ke­zünkből. Tudja meg, hogy a katonáik véréért saiát vérével fizet! A katonat::-m:-g ik hangja volt ez és Budberg elsápa it. Nem hagyta el a helvét, de .többé nem szólalt fel. Eredményes munkát végeztek az agitátorok a helyzet pontos maqya­rázásával és lassan kinyílt a katona­tömeqek szeme. Az ellenforradalmi kísérletek o!v nyíltak voltak, hogy még a politikailaq legelmaradottabb eovének is átláttak a szitán. S lát­ták, hogv nagy cselszövés készül. Ép­pen az ellenforradalmi cselszövés nyitotta fel a tömeoek szemét és mint Lenin írja „A Kornyilov-felke­lés Oroszorszáonak megmutatta azt. amit minden országnak meqmutatott a történelem, hogy tudniillik a bur­zsoázia el fogja árulni a hazát és minden bűncselekményre hajlandó lesz, csakhogy fenntartsa a nép fe­lett hatalmát és megtartsa profit­jait." L. L. Vasárnapi látogatás egy üzemi villanyerőműben Vasárnap délután van. A sviti fut­ballpályán ott van az egész város, hogv végignézze az izgalmas mérkő­zést. Bent a Chemosvit hőerőművé­nek katlanai mellett ma is dolgoznak, mert a villanyenergia a gyár vére. A fonógépek megállás nélkül termelik a Slovcolor-müselymet, a selyem „kalácsokat", ezért ke!! villany. Mar­tin Fajgel vezetőfűtő a kormány vö­rös zászlajának átadásakor mint leg­jobb munkás az elnöki emelvényre került. Most éopen műszakja van és a katlan körül szorgoskodik. — Česť práci! — köszöntöm han­qosan, mivel a gépek állandó zúgása miatt alig lehet hallani szavunkat. Előbb igazít méq eqv keveset a kat­lanon, majd szemüvegét feltéve hoz­zámlép. — Oxigént engedtem, hogy gyor­sabb legyen az *^és — magyarázza, mikor munkája felől érdeklődöm. — Ügy hallottam, hogy barnaszén­nel is tüzelnek. — Igen, hatvan százalék fekete- és 40 százalék barnaszenet égetünk. De tapasztalt fűtőnek kell lenni ahhoz, hogy barnaszénnel is annyi Qőzt ter­meljen, mint feketével. Nálunk jó a kollektíva. Versenyzünk a költségek megtakarításában, a ncrmateljesítés­ben és az üzemzavarok csökkentésé­ben. Jövőre 5 százalékkal akarjuk nö­velni a munkatermelékenység tervét a barnaszeénfogvasztást is 5 száza­lékkal akarjuk növelni és 5 százalék­kal csökkenteni az egy kilowattra eső költséget. Az idén is ezrekre rúq az az összeg, amit az önköltségen meg­takarítottunk. — Milyen módon émek el barna­szénnel is olvan teljesítményt, mint a kőszénnel? — kérdem a fiatal Ju­rái Mihókot, a műszak mérnökét. — Nálunk minden munkás újító. Itt van például az idős Ján Pitoňák fű­tő, vagy Békés Mihály gépész. Mind­ketten több újítási javaslatot adtak már be a víz, a pára és a szén meg­takarítására. Versenyeznek egymással, hogy ki tud olcsóbban villanyenergíát termelni. Pitoňák 18 újítást adott már be. Ezekből ötöt alkalmazunk is. Az üzemrészlegek között a tervteljesí­tésben eddig még nem találtunk ko­moly ellenfélte. A második negyed­évben is mi kerültünk ki győztesen és nyertük el az igazgató vörös ván­dorzászlaját. 88 000 korona pénzjutal­mat osztottak ki nemrég a legjobb munkások között. Az öreg fűtő mellett egynéhány percig elnéztem a munkát. Automa­tikusan irányít ja a szén- és a villany­adagolást, közben bele-belenéz az izzó katlanba, ahol mozgó rostán ég a szén. Naqy, irányító tábla áll előt­te, tele mutatókkal, ezen ellenőrzi, hogy megvan-e a 30 atmoszféra nvo­más, mel^ a gőzturbinák -neqhajtásá­hoz szükséges. — Azt is megírhatná, hogv újítási javaslatainknak nem szentelnek kellő figyelmet. Hónapokig is hevernek a fiókokban. Ha azokat bevezetnénk a termelésbe, ez sok ezer korona meg­takarítást jelentene az üzemnek és növekednék a hatékonyság — mond­ia az öreg Pitcňák és a véleményét mind a hárman: a gépész, a másik fűtő és a mérnök is osztják. Ügy lát­szik, sok hiba van méq e téren. Egy vasárnap délután néztem be a győztes üzemrészleqbe, és meggyő­ződtem róla, hoqy méq ünnepnap is, amikor mások a futballpályán nézik az izgalmas küzdelmet, bent az üzem­ben éppoly lelkesedéssel folyik a munka, mint hétköznap. H. S. Mozgalmas őszeleje A palásti szövetkezetbe augusztus 18-tól ötven dolgozó paraszt lépett be, több mint háremszáz hektár föld­del. — Mozgalmas az.őszeleje — mond­ja a könyvelő. Ezt abból is látni, hogy a könyvelő még csak negyvenhét belépőről tu­dott, csak az agronómus kerekít.;te kí a számot ötvenre, miután három belépési nyilatkozatot tett az asztalra. — Tegnap este léptek be. Iqv megy ez napról napra. Aztán az őszi munkákra terelődik a szó. — Már elvetettük a repcét, husza­dikáig elvetjük az őszi árpát. Aztán szántunk. Van mit, higgye p\. Sze­retnénk már az egész határt felszán­tani. Csak traktor leoyen, minél több, meg rendes traktoros, menni fog itt minden. (-z) I gen, aratás után, amikor a pi­ros-sárgára festett gépek már learatták a kövér, aranyló kalászokat, amikor a cséplőgépek gyomrából vas­tag sugárban ömlött az élet, akkor határozták el a nemesabonyi kommu­nisták, hogy beszélnek a szövetkezeten kívül álló gazdatársaikkal. Megmond­ják nekik a szövetkezet tagsága nevé­ben: ha ők is úgy látják jónak, a szö­vetkezetesek szívesen befogadják őket a nagy családba. Láthatják, hogy több szem csorog a szövetkezet kévéjéből, mint az övékből. Mire várnak hát? Kö­rülbelül ehhez hasonló szavakba fog­lalták össze akkoriban azokat a mon­danivalókat, amelyeket majd az agitá­piónál, a meggyőzésnél igénybe vesz­nek. Egy hónap telt el azóta, de ha na­gyon pontosan akarnánk számolni, lehet, hogy még annyi sem. De ez nem is lényeges. A fontos és érdekes dolog akkor veszi ugyanis kezdetét, amikor a riporter a szövetkezet irodájába lép. Ednár Lajos személyében már régi is­merősére akad. Ki is az az Ednár La­jos? Talán még emlékszünk rá? Igen. A szövetkezet vincellérje. A vezető­ségnek is tagja, ott a pénztárosi tiszt­séget tölti be. — Megszaporodtunk — mondja mo­solyogva. — Az aratás után? — Akkor hát! Harmincan voltak még a szövetkezeten kivül, de már csak ketten maradtak. Már ólomszínűre sűrűsödött az al­kony, amikor a riporter szedte a szer­számait, már mint a papírt és ceruzát. A szövetkezet irodájának kapujában azonban még egy pár percre időzött. Ednár Lajosnak még mindig volt mon­danivalója. Szerencse is, hogy így tör­tént, mert máskülönben hiba csúszott volna a riportba. Igenis hiba, jóváte­hetetlen tévedés. A dolog ugyanis úgy történt, hogy az alvég felöl egy kerékpáros kariká­zott a szövetkezet irodája felé. Pósa Móric volt, a helyi nemzeti bizottság titkára. Ednár Lajos rá is szólt: ARATÁS ľTÁX — Állj már meg egy szusszantásra. Éppen most mondtam el az elvtárs­nak, — bök a riporter felé —, hogy megszaporodtunk, megnőtt a gazda­ság. A huszonnyolc belépő 110 hektárt hozott. A titkár arcán hamiskás mosoly suhan át, majd nagykomolyan így szól. — Tévedsz, Lajos! Látod, ha most nem jövök, valótlanság kerül az új­ságba. A riporter Ednár Lajosra, az meg a titkárra néz. — Móric! Te tréfálsz?! — Nem én! No de azért ne ijedj meg, hiszen nem is tudhatsz még róla, hogy már Rigó Imre is aláírta ... Már csak Szelle Zsiga bácsi van hátra. — Rigó Imre aláírta? — Alá hát. Éppen most volt nálam. Azért mondom, hogy még nem tud­hattál róla. Nemesabonyban már csak egy ember nem tartozik a nagy családhoz. Egy ember, Szelle Zsiga bácsi még külön utakon jár? Talán nem is olyan biztos. Lehet, hogy mikorra az írást Nemes­abonyban is elolvassák, Szelle Zsiga bá­csi már szövetkezeti tag lesz. S akkor? Majd azt mondják: Valótlanságot írt a riporter. Nem is volna baj, ha igy len­Csavarjunk azonban most egyet az írás fonalán. Lássuk csak, hogyan vált az elhatározás élő valósággá. Azt már elöljáróban megmondtuk, hogy a ne­mesabonyi kommunisták mindjárt ara­tás után mit határoztak. Nem vártak arra, — képletesen kifejezve, — hogy a hegy menjen Mohamedhez, hanem saját maguk keresték fel gazdatársai­kat és minden kertelés nélkül meg­mondták, jövetelük célját. Kézzelfog­ható módon bizonyították, mit jelent a szövetkezet a földművesek számára. Az agitációs munkában aktívan részt vettek a helyi nemzeti bizottság tag­jai is, sót még Hodosi Gyula, a szö­vetkezet kiváló állatgondozója is „fel­csapott" agitátornak e napokban. Az egyénileg gazdálkodók nem ide­genkedtek az agitátoroktól. Szívesen hallgatták mindazt, amit a szövetkezet­ről beszéltek. A szövetkezet fennállása óta ők maguk is meggyőződtek arról, hogy az agitátoroknak minden szavuk igaz, de azért csak vártak. Csak nem akart sercenni a toll, mindaddig, amíg Póda László alá nem írta a belépési nyilatkozatot. Utána aztán megnyíltak a zsilipek. Egymás után nyitottak be a nemesabonyi gazdák a helyi nemzeti bizottság irodájába, hegy kezük írásá­val tegyenek hitet az új mellett. Már szép számmal voltak a belépők, amikor Mozsári János is bekopogott az irodába. Hodosi Gyula, a szövetkezet állat­gondozója és Pósa Móric, a titkár fo­gadták. — No Mozsári bácsi, maga is eljött — kérdezte a titkár. — Nálam is voltak, hogy írnám alá azt az izét... Egy pillanatra elakadt, mintha sza­vakat keresne, azután Hodosi Gyulához fordult. — Maga már régen szövetkezet es. Mondhatna róla valamit... Hodosi Gyula elmosolyodott, hiszen már maga sem tudja hányszor elmond­ta mindazt, amit most újból megismé­tel. Mozsári gazda azonban úgy figyelt minden szavára, mintha csak éppen most hallaná először. Egész idő alatt egy szót sem szólt. Amikor Hodosi Gyula befejezte a beszédet, a gazda felállt. — Hm, szépen fest ez igy szóban ... No majd meglátjuk, az asszonnyal is szót kell érteni... Még azon a napon Mozsáriné is meg­jelent az irodában. Saját fülével akarta hallani mindazt, amiről az ura már értesült. Hodosi Gyula újból megismé­telte mindazt amit már Mozsári gaz­dának elmondott. Mozsáriné is végighallgatta, kérde­zett is, s a végén csendesen kisomfor­dált az irodából. Hogy mit beszéltek otthon, azt nem tudni, de a tény, másnap mind a ket­ten megjelentek az irodában és szépen odakanyarították nevüket a belépési nyilatkozat alá. Most már a riporter is pontot tehe­tett tmlna az írás után, ha Mozsári gazdának nincs egy Capik István nevű jóbarátja. Capik István létezését azon­ban nem lehet letagadni, így tehát az írást is folytatni kell. Amikor Mozsáriék aláírták a belépé­si nyilatkozatot, és értesült Capik Ist­ván róla, egy kicsit elszomorodott. — Talán már rajtunk kívül nincs is senki, aki ne lenne tagja a szövetke­zetnek — szólt a féleségének, — min­ket pedig még meg sem kérdeztek, hogy akarunk-e belépni, vagy sem. Ez már mégsem szép tőlük... Rövid idő múlva Capik István a he­lyi nemzeti bizottság irodájának ajta­ján kopogtatott. — Rám nem is gondoltatok — mondta szemrehányóan, amikor belül került. Talán azért kerültetek el, hogy kevés a földem? —> Hisz maga az állami gazdaságnak dolgozik, — válaszolt a titkár. — Ott, ott. De az asszony szívesen jönne közétek. Azt a kis földet eddig is ö dolgozta, meg azután ha úgy gon­doljátok, én is ... elmehetnék a növen­dék marhákhoz. Rövid idő múlva Capik István kezé­ben is megsercent a toll. A riporter már a falu végén járt. A csillagos ég alatt mérgesen brum­mognak a traktorok. Készítik a talajt a vetés alá. Holnap már vetőgépek járják végig a felszántott területet, el­vetik a magot, hogy jövőre is nőjön kalász. Szarka István ŰJ SZÖ 5 1957. szeptember 17.

Next

/
Thumbnails
Contents