Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)
1957-09-17 / 259. szám, kedd
<Dic icso viapo k: Forradalmasodik a hadsereg Mint már annak idején foglalkoztunk véle az 1917. augusztus 25-től szeptember 12-ig tartó időszakot az ellenforradalom előretörése jellemzi. A forradalom ügye nagyon is kockán forgott, midőn Kornyilov tábornok puccsot kísérelt meg a monarchista rendszer visszaállítására és még felbérlőjével, Kerenszkijjel is szembefordult. Megemlékeztünk arról is, hogyan hatott az ellenforradalmi felkelés híre a veszélyeztetett Pétervár proletariátusára, hogyan lobbantotta magasra a harci lelkesedés lángját a munkás- és katonatömegekben közös ügyük megvédésére a páTt hívó szava. „Veszélyben a forradalom" — ez volt az a jelszó, mely hőstettekre mozgósította a fővárosi proletariátust és a vele rokonszenvező katonai alakulatokat. A munkás- és katonatömegek megmozdulása végül is a majdnem egy hónapon át tartó ellenforradalmi garázdálkodás leverését eredményezte. Nézzük meg hát közelebbről, milyen szellem uralkodott akkor az orosz hadseregben és hogyan hajtott ki soraiban a forradalmi tanítás magja, melyet a párt lelkes bolsevik agitátorai, a forradalmi katonai bizottságok tagjai megannyi veszedelem közepette, életük kockáztatásával elvetettek. Hívjuk> bizonyságtételre az arra leghivatottabbakat, a kortársakat, a forradalmi események közvetlen részvevőit. Augusztus rendkívül nehéz hónap volt a frontokon. Kornyilov szorgalmazására a kormány bevezette a halálbüntetést. A katonák nem juthattak bolsevik lapokhoz, nem voit szabad hangosan véleményt nyilvánítaniok a politikai helyzetről. Áz egyedüli forrás tehát, amelyből megtudhatták az igazságot — az otthoniak, hozzátartozóik levelei voltak. I. Gronszkij, aki akkoriban mint bolsevik agitátor szolgált a hadseregben, a következő epizódot említi: „Egy katona levelet kapott és máris csoportosan vették körül. — Hangosan olvasd! A katona olvassa, hogy otthon minden úgy van, mint régen, a föld csakúgy a földesuraké. A katonák hallgatják, tekintetük elkomorodik, haragra gyúl a szívük, midőn hallják, hogyan válaszolt a burzsoá, kormány, vad megtorlással a parasztok ama kísérleteire, hogy birtokukba vegyék a földesurak és kolostorok földjét. A levelek tele vannak olyan hírekkel, hogy embereket csuktak le, katonaságot vezényeltek a falvakba a földesurak védelmére stb. A katona olvassa: „Apádat és még sok muzsikot, a szomszéd faluból is, lecsukták. A házakat ezután a büntetőkülönítmények foglalták el." A „szocialista" miniszterek mögött tehát a .hóhérkötelet gyártó" Sztolipin sötét árnya bontakozódott ki. — S mi lenne, ha a legjellegzetesebb leveleket sokszorosító gépen kinyomtatnák — indítványozta Naum Kaljapin, egy volt jekatyerinoszlavi munkás, a 70. gyaloghadosztály bizottságának tagja. A javaslatot elfogadtuk. Kuznyecov, a 279. lohvici gyalogezred 6. századának felderítője . A Stolíwerckgyárban fokozzák az exportgyárlást Szlovákia legnagyobb csokoládégyárában, a bratislavai Stollwerck-gyárban 230 legkülönbözőbb fajtájú csokoládé, cukor- és tartós ostyakészítményeket gyártanak. A készítmények egy részét külföldre szállítják, mindenekelőtt Angliába és az NDK-ba. Az idén felszerelt új gépeknek és a régi megjavított gépeknek köszönhetően a gyártmányok minősége jelentősen megjavult és a múlt évhez viszonyítva 80 tonnával nö.velhették exportfeladataikat. Az export megrendeléseket már háromnegyed részben teljesítették. E napokban újabb csokoládé-cukorkaküldeményt készítenek elő a Német Demokratikus Köztársaság számára. Példás kiszolgálás Mazuch Ilonka és Szabó Gizike, a királyrévi Jednota alkalmazottai olyan gyors és pontos kiszolgálásban részesítik a vásárlókat, hogy mindenki megvan velük elégedve. A vásárlókat udvariasan fogadják, üdvözlik őket s mivel minden kapható az üzletben, szívesen mennek hozzájuk vásárolni. És ez megmutatkozik a terv teljesítésében is. Múlt havi tervüket 117 százalékra teljesítették. Mazuch Ilonka üzletvezető ígéri, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére tervét 125 százalékra teljesíti. Bakó János, Királyrév egyes levelekből szatirikus verseket fabrikált. Ez a műveletlen, de kétségtelenül tehetséges Tverj kormányzósági parasztfiú, midőn Kerenszkij azzal fenyegetőzött, hogy tüzzel-vassal leszámol a néppel, maró gúnnyal válaszolt neki versben: »Próbáld meg«." Az Ideiglenes Kormány politikájához tartozott az imperialista rablóháború folytatása. A fronton támadásra készültek, de hát lehet-e támadni egy szétzüllött hadsereggel, amikor oly nagy a szakadék a hatalom birtokosai és a tömegek, a burzsoázia érdekeit kiszolgáló tisztek és a katonák között? Különben a tisztek között sem volt meg a teljes egyetértés, sőt sok becsületes érzésű. csak hivatásának élő katonatiszt is túllátott Kerenszkijék sötét tervein. Gronszkij egy másik epizódban leírja, hogyan vélekedett előtte brigádparancsnoka, Paskovszkij vezérőrnagy, aki őt mint bolsevik bizalmit magához kérette. — Oroszország vagy dicstelen véget ér ezeknek a kontár államférfiaknak vezetése alatt, vagy pedig a bolsevikok kezébe kerül. — És ebben az utóbbi esetben az ön véleménye szerint, hogyan fog alakulni az ország sorsa — kérdeztem őt. — Nem tudom, nem vagyok politikus, csak katona. Őszintén szólva, más erőt, mely ki tudná vezetni az országot a zsákutcából, nem Iátok — válaszolta Paskovszkij. Klimov törzskapitany, ezredadjutáns még határozottabban fejezte ki magát: — Most mindenről a nép dönt, a munkások és parasztok, Ők pedig a bolsevikokkal tartanak. Paskovszkij óvatosságra intett. — A hadseregparancsnokság, nyilván a kormány beleegyezésével, valami nagyobb provokációt tervez a katonabizottságok eHen. Annak a "lehetősége sincs kizárva, hogy bebörtönzik a katonai szervezetek vezetőit, hogy a (kormány híveit állítják helyükbe. Ismétlem, nem vagyok politikus, de néha még a vak szeme is kinyílik s be sem fejezve a mondatot gyorsan megindult a kijárat felé. Egy másik epizód a kornyilovistáik arcátlan provokációjához fűződik. — A hadtestbizottság gyűlésén Budfoerg altábornagy az orosz forradalom stagnálásáról locsogott. A halálbüntetés bevezetéséről szóló Kornyilov-Szavinkov-íéle rendeletet magasztalta s azt hangoztatta, hogy „az orosz demokrácia és a hadsereg legjobb részei barátságának a megnyilvánulása" ez a rendelet. — És nem gondolja, báró — kérdezte valaki, nem bírván magát türtőztetni —, hogy ez a rendelet nem valamilyen barátságnak, hanem az ellenforradalom két tábora szövetségének a megnyilvánulása és hogy sem a demokrácia, sem a hadsereg nem áll e két tábor mögött? A tábornok haragra gerjedt, megtorlással fenyegette a vakmerőt. Akkor felszólalt a 18. gyaloghadosztály bizottságának elnöke. — Akasztással fenyegetőznek Trepov uraságék? Ám, vigyázzanak, nehogy maguk akadjanak fenn az akasztófán. A terem rendkívül zajos lett. — Csend! — hallatszott hátulról és egy idősebb altiszt lépett az asztalhoz. Négy Szent György-kereszt díszítette a mellét. Szemébe nézett Budberqnek és bátran kijelentette: — ön és követői akasztással és agyonlövetéssel fenyegetnek bennünket. Ön vérbe szeretné fojtani a forradalmat, visszaállítaná a monarchiát és ismét rabigáiba döntené a népet. Nem fog sikerülni. A fegyver nem az önök kezé'ban, hanem a mienkben vari, mi pedig azt ki nem adjuk kezünkből. Tudja meg, hogy a katonáik véréért saiát vérével fizet! A katonat::-m:-g ik hangja volt ez és Budberg elsápa it. Nem hagyta el a helvét, de .többé nem szólalt fel. Eredményes munkát végeztek az agitátorok a helyzet pontos maqyarázásával és lassan kinyílt a katonatömeqek szeme. Az ellenforradalmi kísérletek o!v nyíltak voltak, hogy még a politikailaq legelmaradottabb eovének is átláttak a szitán. S látták, hogv nagy cselszövés készül. Éppen az ellenforradalmi cselszövés nyitotta fel a tömeoek szemét és mint Lenin írja „A Kornyilov-felkelés Oroszorszáonak megmutatta azt. amit minden országnak meqmutatott a történelem, hogy tudniillik a burzsoázia el fogja árulni a hazát és minden bűncselekményre hajlandó lesz, csakhogy fenntartsa a nép felett hatalmát és megtartsa profitjait." L. L. Vasárnapi látogatás egy üzemi villanyerőműben Vasárnap délután van. A sviti futballpályán ott van az egész város, hogv végignézze az izgalmas mérkőzést. Bent a Chemosvit hőerőművének katlanai mellett ma is dolgoznak, mert a villanyenergia a gyár vére. A fonógépek megállás nélkül termelik a Slovcolor-müselymet, a selyem „kalácsokat", ezért ke!! villany. Martin Fajgel vezetőfűtő a kormány vörös zászlajának átadásakor mint legjobb munkás az elnöki emelvényre került. Most éopen műszakja van és a katlan körül szorgoskodik. — Česť práci! — köszöntöm hanqosan, mivel a gépek állandó zúgása miatt alig lehet hallani szavunkat. Előbb igazít méq eqv keveset a katlanon, majd szemüvegét feltéve hozzámlép. — Oxigént engedtem, hogy gyorsabb legyen az *^és — magyarázza, mikor munkája felől érdeklődöm. — Ügy hallottam, hogy barnaszénnel is tüzelnek. — Igen, hatvan százalék fekete- és 40 százalék barnaszenet égetünk. De tapasztalt fűtőnek kell lenni ahhoz, hogy barnaszénnel is annyi Qőzt termeljen, mint feketével. Nálunk jó a kollektíva. Versenyzünk a költségek megtakarításában, a ncrmateljesítésben és az üzemzavarok csökkentésében. Jövőre 5 százalékkal akarjuk növelni a munkatermelékenység tervét a barnaszeénfogvasztást is 5 százalékkal akarjuk növelni és 5 százalékkal csökkenteni az egy kilowattra eső költséget. Az idén is ezrekre rúq az az összeg, amit az önköltségen megtakarítottunk. — Milyen módon émek el barnaszénnel is olvan teljesítményt, mint a kőszénnel? — kérdem a fiatal Jurái Mihókot, a műszak mérnökét. — Nálunk minden munkás újító. Itt van például az idős Ján Pitoňák fűtő, vagy Békés Mihály gépész. Mindketten több újítási javaslatot adtak már be a víz, a pára és a szén megtakarítására. Versenyeznek egymással, hogy ki tud olcsóbban villanyenergíát termelni. Pitoňák 18 újítást adott már be. Ezekből ötöt alkalmazunk is. Az üzemrészlegek között a tervteljesítésben eddig még nem találtunk komoly ellenfélte. A második negyedévben is mi kerültünk ki győztesen és nyertük el az igazgató vörös vándorzászlaját. 88 000 korona pénzjutalmat osztottak ki nemrég a legjobb munkások között. Az öreg fűtő mellett egynéhány percig elnéztem a munkát. Automatikusan irányít ja a szén- és a villanyadagolást, közben bele-belenéz az izzó katlanba, ahol mozgó rostán ég a szén. Naqy, irányító tábla áll előtte, tele mutatókkal, ezen ellenőrzi, hogy megvan-e a 30 atmoszféra nvomás, mel^ a gőzturbinák -neqhajtásához szükséges. — Azt is megírhatná, hogv újítási javaslatainknak nem szentelnek kellő figyelmet. Hónapokig is hevernek a fiókokban. Ha azokat bevezetnénk a termelésbe, ez sok ezer korona megtakarítást jelentene az üzemnek és növekednék a hatékonyság — mondia az öreg Pitcňák és a véleményét mind a hárman: a gépész, a másik fűtő és a mérnök is osztják. Ügy látszik, sok hiba van méq e téren. Egy vasárnap délután néztem be a győztes üzemrészleqbe, és meggyőződtem róla, hoqy méq ünnepnap is, amikor mások a futballpályán nézik az izgalmas küzdelmet, bent az üzemben éppoly lelkesedéssel folyik a munka, mint hétköznap. H. S. Mozgalmas őszeleje A palásti szövetkezetbe augusztus 18-tól ötven dolgozó paraszt lépett be, több mint háremszáz hektár földdel. — Mozgalmas az.őszeleje — mondja a könyvelő. Ezt abból is látni, hogy a könyvelő még csak negyvenhét belépőről tudott, csak az agronómus kerekít.;te kí a számot ötvenre, miután három belépési nyilatkozatot tett az asztalra. — Tegnap este léptek be. Iqv megy ez napról napra. Aztán az őszi munkákra terelődik a szó. — Már elvetettük a repcét, huszadikáig elvetjük az őszi árpát. Aztán szántunk. Van mit, higgye p\. Szeretnénk már az egész határt felszántani. Csak traktor leoyen, minél több, meg rendes traktoros, menni fog itt minden. (-z) I gen, aratás után, amikor a piros-sárgára festett gépek már learatták a kövér, aranyló kalászokat, amikor a cséplőgépek gyomrából vastag sugárban ömlött az élet, akkor határozták el a nemesabonyi kommunisták, hogy beszélnek a szövetkezeten kívül álló gazdatársaikkal. Megmondják nekik a szövetkezet tagsága nevében: ha ők is úgy látják jónak, a szövetkezetesek szívesen befogadják őket a nagy családba. Láthatják, hogy több szem csorog a szövetkezet kévéjéből, mint az övékből. Mire várnak hát? Körülbelül ehhez hasonló szavakba foglalták össze akkoriban azokat a mondanivalókat, amelyeket majd az agitápiónál, a meggyőzésnél igénybe vesznek. Egy hónap telt el azóta, de ha nagyon pontosan akarnánk számolni, lehet, hogy még annyi sem. De ez nem is lényeges. A fontos és érdekes dolog akkor veszi ugyanis kezdetét, amikor a riporter a szövetkezet irodájába lép. Ednár Lajos személyében már régi ismerősére akad. Ki is az az Ednár Lajos? Talán még emlékszünk rá? Igen. A szövetkezet vincellérje. A vezetőségnek is tagja, ott a pénztárosi tisztséget tölti be. — Megszaporodtunk — mondja mosolyogva. — Az aratás után? — Akkor hát! Harmincan voltak még a szövetkezeten kivül, de már csak ketten maradtak. Már ólomszínűre sűrűsödött az alkony, amikor a riporter szedte a szerszámait, már mint a papírt és ceruzát. A szövetkezet irodájának kapujában azonban még egy pár percre időzött. Ednár Lajosnak még mindig volt mondanivalója. Szerencse is, hogy így történt, mert máskülönben hiba csúszott volna a riportba. Igenis hiba, jóvátehetetlen tévedés. A dolog ugyanis úgy történt, hogy az alvég felöl egy kerékpáros karikázott a szövetkezet irodája felé. Pósa Móric volt, a helyi nemzeti bizottság titkára. Ednár Lajos rá is szólt: ARATÁS ľTÁX — Állj már meg egy szusszantásra. Éppen most mondtam el az elvtársnak, — bök a riporter felé —, hogy megszaporodtunk, megnőtt a gazdaság. A huszonnyolc belépő 110 hektárt hozott. A titkár arcán hamiskás mosoly suhan át, majd nagykomolyan így szól. — Tévedsz, Lajos! Látod, ha most nem jövök, valótlanság kerül az újságba. A riporter Ednár Lajosra, az meg a titkárra néz. — Móric! Te tréfálsz?! — Nem én! No de azért ne ijedj meg, hiszen nem is tudhatsz még róla, hogy már Rigó Imre is aláírta ... Már csak Szelle Zsiga bácsi van hátra. — Rigó Imre aláírta? — Alá hát. Éppen most volt nálam. Azért mondom, hogy még nem tudhattál róla. Nemesabonyban már csak egy ember nem tartozik a nagy családhoz. Egy ember, Szelle Zsiga bácsi még külön utakon jár? Talán nem is olyan biztos. Lehet, hogy mikorra az írást Nemesabonyban is elolvassák, Szelle Zsiga bácsi már szövetkezeti tag lesz. S akkor? Majd azt mondják: Valótlanságot írt a riporter. Nem is volna baj, ha igy lenCsavarjunk azonban most egyet az írás fonalán. Lássuk csak, hogyan vált az elhatározás élő valósággá. Azt már elöljáróban megmondtuk, hogy a nemesabonyi kommunisták mindjárt aratás után mit határoztak. Nem vártak arra, — képletesen kifejezve, — hogy a hegy menjen Mohamedhez, hanem saját maguk keresték fel gazdatársaikat és minden kertelés nélkül megmondták, jövetelük célját. Kézzelfogható módon bizonyították, mit jelent a szövetkezet a földművesek számára. Az agitációs munkában aktívan részt vettek a helyi nemzeti bizottság tagjai is, sót még Hodosi Gyula, a szövetkezet kiváló állatgondozója is „felcsapott" agitátornak e napokban. Az egyénileg gazdálkodók nem idegenkedtek az agitátoroktól. Szívesen hallgatták mindazt, amit a szövetkezetről beszéltek. A szövetkezet fennállása óta ők maguk is meggyőződtek arról, hogy az agitátoroknak minden szavuk igaz, de azért csak vártak. Csak nem akart sercenni a toll, mindaddig, amíg Póda László alá nem írta a belépési nyilatkozatot. Utána aztán megnyíltak a zsilipek. Egymás után nyitottak be a nemesabonyi gazdák a helyi nemzeti bizottság irodájába, hegy kezük írásával tegyenek hitet az új mellett. Már szép számmal voltak a belépők, amikor Mozsári János is bekopogott az irodába. Hodosi Gyula, a szövetkezet állatgondozója és Pósa Móric, a titkár fogadták. — No Mozsári bácsi, maga is eljött — kérdezte a titkár. — Nálam is voltak, hogy írnám alá azt az izét... Egy pillanatra elakadt, mintha szavakat keresne, azután Hodosi Gyulához fordult. — Maga már régen szövetkezet es. Mondhatna róla valamit... Hodosi Gyula elmosolyodott, hiszen már maga sem tudja hányszor elmondta mindazt, amit most újból megismétel. Mozsári gazda azonban úgy figyelt minden szavára, mintha csak éppen most hallaná először. Egész idő alatt egy szót sem szólt. Amikor Hodosi Gyula befejezte a beszédet, a gazda felállt. — Hm, szépen fest ez igy szóban ... No majd meglátjuk, az asszonnyal is szót kell érteni... Még azon a napon Mozsáriné is megjelent az irodában. Saját fülével akarta hallani mindazt, amiről az ura már értesült. Hodosi Gyula újból megismételte mindazt amit már Mozsári gazdának elmondott. Mozsáriné is végighallgatta, kérdezett is, s a végén csendesen kisomfordált az irodából. Hogy mit beszéltek otthon, azt nem tudni, de a tény, másnap mind a ketten megjelentek az irodában és szépen odakanyarították nevüket a belépési nyilatkozat alá. Most már a riporter is pontot tehetett tmlna az írás után, ha Mozsári gazdának nincs egy Capik István nevű jóbarátja. Capik István létezését azonban nem lehet letagadni, így tehát az írást is folytatni kell. Amikor Mozsáriék aláírták a belépési nyilatkozatot, és értesült Capik István róla, egy kicsit elszomorodott. — Talán már rajtunk kívül nincs is senki, aki ne lenne tagja a szövetkezetnek — szólt a féleségének, — minket pedig még meg sem kérdeztek, hogy akarunk-e belépni, vagy sem. Ez már mégsem szép tőlük... Rövid idő múlva Capik István a helyi nemzeti bizottság irodájának ajtaján kopogtatott. — Rám nem is gondoltatok — mondta szemrehányóan, amikor belül került. Talán azért kerültetek el, hogy kevés a földem? —> Hisz maga az állami gazdaságnak dolgozik, — válaszolt a titkár. — Ott, ott. De az asszony szívesen jönne közétek. Azt a kis földet eddig is ö dolgozta, meg azután ha úgy gondoljátok, én is ... elmehetnék a növendék marhákhoz. Rövid idő múlva Capik István kezében is megsercent a toll. A riporter már a falu végén járt. A csillagos ég alatt mérgesen brummognak a traktorok. Készítik a talajt a vetés alá. Holnap már vetőgépek járják végig a felszántott területet, elvetik a magot, hogy jövőre is nőjön kalász. Szarka István ŰJ SZÖ 5 1957. szeptember 17.