Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-01 / 212. szám, csütörtök

Karel Capek-küfet bH'^h" Történelmi görbe tükör. Fordította Tóth Tibor. Megjelent a csehszlovák-magyar könyvkiadási egyezmény keretében Bratislavában és Budapesten 1957-ben. Karel Capektől 29 rövidebb írást tartalmaz ez a kötet 160 oldalon. Az egyes darabok terjedelme tárcaszerű', keletkezésük 1920 és 1938 közé esik. Szépprózai és drámaírói munkásságán kívül Karel Čapek hírlapi és folyóiratba szánt cikkeket írt a Csehszlovák Repuhlika megalakulásától ennek válságáig, amellyel egyidöbe esett váratlan elhunyta 1939-ben. Ilyen cikkeknek egy bizonyos vonalra' tartozó sorozatából kerekedik ki a most magyarra fordított Történelmi görbe tükör című kötet tartalma. A magyar olvasóközönség fordításokból ismeri a kiváló cseh írót, aki színpadra vitte a társadalmi fejlődés nagy problémáit (RUR) és a fasizmus ragálya elleni harcot (Fehér kór). Az Amerikából visszatérő parasztember tragédiájáról szóló regényében, a Horďubalban magyar szereplő is előfordul. Ennek a munkának is megvan a magyar fordítása. Tóth Tibort teljes elismerés illeti a Történelmi görbe tükör gondosan árnyalt és kellemesen gördülő fordításért. Az ő tolmácsolásában a magyar olvasó közvetlen tájékozódást nyerhet egy olyan író egyéniségéről, aki a maga nemzeti kultúráját világirodalmi hatóerővel képviseli s szavával fordításban is megkap és lebilincsel. Nevezetesen az tűnik ki e kötetből, hogy Karel Čapek éppannyira íróművész, mint amennyire elemzésben és nagy összefüggések feltárásában jeleskedő gondolkodó, hogy nála a szépség és az elmélyedés egymásba kapcsolódó dimenziók. Képzelete keresi a dialektikus szikrázású társadalmi és emberi problémákat s ezeket megkísérli — természetesen a maga polgári világa által determinálva — bátran boncolni. Műfaji tekintetben hogyan lehetne meghatározni, hova lehetne sorolni a szóbanforgó könyv 3—9 oldal terjedelmű darabjait? Talán helyénvaló rájuk az esszészerű elbeszélés illetve novella megjelölés. Valamennyi világtörténelmi tárgyú. Időrendi egymásutánban végigvezetnek a múlton, a görög mítoszok és mondák világától egészen a Napolenig, közben érintve a klasszikus ókort, az ó- és újszövetség bibliai világát (ezzel tizenegy elbeszélés foglalkozik a huszonkilenc közül), a középkort, aztán Pogyebrád György korára vetít az író pompás elevenségű fénykévét, majd Shakespearet kommentálva az újkor kezdetéig jut, hogy záróképül egy Napoleon-epiződ következzék. Az esszé szó olyan tudományos kísérletet jelent írásos, helyesebben szépirodalmi formában, amely újszerű kapcsolatban mutat be ismert, de helyesen nem értelmezett^ tényeket és összefüggéseket. Karel Čapek írásainak ebben a kötetben esszéjellege van, de a bennük értékesített históriai anyag (10 oldalnyi magyarázójegyzet van a könyv végén apró nyomással összepréselve) nem teszi őket fárasztóvá, mert az író képzelete nagyszerű eredetiségű s rendkívüli történeti tudásához mélységesen korhű részleteket tud hozzászőni. Miképpen lehetne jellemezni Karel Čapek művészi alkotó módszerét a történelemhez való viszonyulásában? Ö hol széles látókörű távcsövön keresztül, hol apró részleteket kiemelő nagyítólencse alatt tesz szembetűnővé olyan múltbeli jelenségeket, • amelyeket a korabeli polgári értelmiség, már ti, az, amely nem húzódozott a kritikai szemlélettől, csak nagy távolságból, tehát elmosódottan, felhőfutásszerűen vagy messziről lángoló tűzként volt képes észlelni. A kötetnek cseh eredetiben a elme Apokrify (Apokrifák) volt, aminek a jelentése: nem hiteles iratok. Apokrif — egyháztörténeti kifejezés, mint jelző olyan iratokra nyert alkalmazást, amelyeket az egyház nem fogadott el hiteleseknek, mivel tartalmuk ellentétben áll a hitelesnek elismert ún. kánoni könyvek tartalmával. Karel Čapek történelmi elemzései a hivatalos és vulgáris történetszemlélethez viszonyítva apokrif jellegűek, ami azt jelenti, hogy ellentétben állnak a köztudat hiedelmeivel, begyökerezett dogmatizmusával. Ezzel kapcsolatban egy megjegyzés kívánkozik a toll alá a most megjelent magyar fordítás könyvcímére vonatkozólag. A címlap szerint az olvasó Történelmi görbe tükröt kap a kezébe. Fedi-e ez a cím a tartalmat? A „történelmi" jelző helyénvaló, mert Čapek — ha nem i£ ex katedra — igen komoly históriai tájékoztatást nyújt nemcsak tematikájánál, hanem szempontjainál fogva. De a „görbe tükör" megjelölés ellen aggály me- . rülhet föl. Megtéveszti ugyanis azt, aki a könyvet kezébe veszi, mert nem azt nyújtja, amit a görbe tükrök általában nyújtanak. A görbe tükör történéshez vagy személyhez hozzátold olyan vonásokat, amelyek azokat nevetségessé teszik, a görbe tükör torzít és megnevettet. Karel Čapek tükre hellyelközzel felderít ugyan, például amikor Pilátust a szárnysegéde excellenciás uramnak szólítja, vagy Diokleciánus császár a keresztények üldözése ellen közbelépő nővérének azt mondja: „Drága Toncsikám", vagy amikor kiderül, hogy Bethániában a bibliai Lázár nővérének, Mártának szomszédnője egy Gtünfeldné nevű asszony. A romantikus írók léhűtő iróniájának ilyen alkalmazása azonban csak nagyritkán fordul elő, Čapek tükrét arra használja, hogy tömöritsen, Iiogy a valóság lényegét fölmutassa s a történeti hagyományokat végeredményben helyes arányukban szemléltesse. Amit az ő korában a bibliai, klasszikus és egyéb hagyományokon iskolázott elmék megszoktak hol megszépítő, hol fátyolos messzeségben elképzelni, azt ő a valóságfelettiségből életközelségbe hozza, időszerűsíti. A „görbe tükrös" ábrázolással semmi kapcsolata nincs a könyvben annak a módnak, ahogyan Prométheusz történetében megismerteti az úttörő újítók küzdelmét a maradiság ellen, vagy a kőkorszak emberének húzódozását a haladó technikától. Vagy Nagy Sándornak nevelőjéhez, Arisztoteleszhez intézett levelében a hódító imperializmus telhetetlenségét. Ugyanezt lehet elmondani a hazáiioz való ragaszkodásnak a bibliai Lot történetéből való kielemzéséről. Ezt a rendkívül érdekes könyvet, amelyből sokat lehetne tanulni, mindamellett elővigyázatossággal, kellő kritikai érzékkel olvassuk, mert Karel Čapek történelemszemléletében feltűnik bizonyos, a borúlátás felé el-elhajló indifferentizmus, bizonyos megalkuvás a történelemből szerinte kiküszöbölhetetlen rosszal. A marxizmus nem kéri számon a múlttól, ami nem fordulhatott elő benne, de Čapek esetében a hűvös szkepticizmus magyarázatát megkeresi abban a válságos társadalmi állapotban, amelynek zavarai az első és a második világháború közötti időkben egy kivételesen éleslátású polgári értelmiségit lehangolóan befolyásolta. Pilátusnak egy tudós, akivel a római helytartó beszélget, a következőket mondja: „Néha az emberek a jobboldalit feszítik meg, néha meg a baloldalit; a történelemben mindig is így volt. Minden korszaknak más mártírjai vannak. Van olyan idő, amikor azt vetik tömlöcbe vagy juttatják keresztre, aki a nemzetért harcolt; máskor aztán az kerül sorra, aki azt hirdeti, hogy a szegények, a rabszolgák javáért kell verekedni. Ezek ketten váltogatják egymást és mindegyiknek megvan a maga ideje." Ä fejtegetés adós marad azzal a lehetőséqgel, hogy nem fordul-e elő e két küzdelem összekapcsolása, nem lehetséges-e a szegények nemzetéért küzdeni. Szükségszerű-e, hogy a nemzeti harc különváljon a szociális harctól? Az olvasó nem tud belenyugodni ebbe a végzetszerű különválasztásba. Helyenként, különösen a Pilátust szerepeltető oldalakat olvasva, Anatole Fraiice-ra emlékeztet Čapek művészivé kristályosodó érdeklődése a történelem iránt. Felmerül a fájdalmasan hangzó kérdés: mivé fejlődött volna Karel Čapek társadalomszemlélete a második világháború tapasztalatainak átélése után, ha a korai halál időnap előtt nem ragadja ki kezéből a tollat? Valószínűleg felismeri azt, amit Anatole Francé az első világháború után felismert, hogy az imperializmus és a fasizmus bűneivel terhelt társadalom helyére a dolgozó tömegek tisztult emberiességének segítségével lehet békét, ellátottságot és egy derűsebb jövőt biztosító új közösségi formát földszerte felépíteni. A Moszkva-csatornán víg az élet A VI. VIT részvevői Moszkvában szabad idejükben kellemesen szórakoznak. A képünkön látható fiatalok a Moszkva-csatornán vitorláznak. (TASZSZ felvétel) Mark Tivain: Egy jenki Artliur király udvarában 544. oldal, ára fűzve 6.— Kčs. Ez a regény a XIX. század irodalmának talán a legmaróbb szatírája. Egy jenki az Egyesült Államok Connecticut államából egy verekedésnél súlyos ütést kap a fejére, és amikor magához tér, a VI. század Angliájában találja magát, a legendás Arthur király udvarában. Mark Twain felvonultatja lovagregényének ismert hőseit: Lancoletot, Merlin variázsiót, Arthur királyt és a többieket. Mulatságos epizódok egész során át mutatja a VI. és XIX. század találkozáSAS ANDOR I sát. A moszkvai Állami Akadémia Nagyszínház kis színpadján V. Sebalin szovjet ztneszerző A makrancos hölgy című operájának bemutatójára készülnek, mtlynek librettóját A. Gozenpud W. Shakespeare azonos című vígjátékának nyonián írta. Az opera bemutató ján közreműködik Zdenék Chalabala, a Csehszlovák Köztársaság érdemes művésze, a prágai Nemzeti Színház fő karnagya. Az operát G. Anszimov rendezi. Képünkön: (balról jobbra) V. Sebalin, G. Anszimov és G. Visnyevszkaja, Jókai Mór: A szerelem bolondjai 432 oldal, ára kötve 21,75 Kčs. 1868-ban jelent meg először Jókainak ez a regénye. Ez a részint ro-i mantikus, részint realista regény érdekes módon világít rá a korabeli Magyarország jellegzetes típusaira. Fallada Hans: Mi lesz veled, emberke 256. oldal, ára kötve 16.50 Kčs. A világhírű regény hősei, Pinnebergék, a tehetős polgárok és a proletárok közt vergődnek. Pinneberget megkísértik a világváros kétes egzisztenciái is, úri kerítőnők, szélhámosok, a meztelen testkultusz eszmei hívei, akik jól élnek p^nográf képek árusításából. Ebben a zavaros világban sodródnak a kisemberek megoldatlan életükkel, apró örömeikkel Hegyi szellem Mesék és elbeszélések (4 10 éves gyermekek számára). Ára kötve, gazdag illüsztrlácokkal 30.— Kčs. A népi költészet legszebb hajtásai, a mesék. Ez a kötet különböző népek válogatott meséinek legszebb gyűjteménye, gazdagon illusztrálva, Közép-Európa népeinek mesevilága tárul e kötetben gyermekeink elé. Cseh, szlovák, lengyel, német és osztrák meseválogatiás, mondhatni a felsorolt népek meséinek egy-egy virágcsokra. E meseválogatás nemcsak a legkisebbeknek (6 éves korig) nyújt kellemes szórakozást, de szívesen olvashatják idősebb gyerekek is (10 éves korig), mert nemcsak tündérmesékről van benne sző, de sok történelmi tárgyú az OSZSZSZK érdemes művésze az opera próbáján. (Foto: A. Batanov, TASZSZ) I legendát, mondát is magába ölel. SZÉP ERNŐ: S E N E C A Legelőször ért életemben az a szerencse, hogy Valutayné méltóságos asszony meghívott vacsorára. Megelőzőleg egy másik úriháznál ismertem meg Valutayné méltóságos asszonyt, Valutay méltóságos úrral egyetemben, ugyancsak vacsorán. Azaz a vacsora előtt a szalonban, amikor az embert bemutatják azoknak a dámáknak és uraknak, akiket még nem ismer. A vacsora utáni órákban, mikor kicsúsztam az előszobába, összeütköztem Valütayékkal, azok is mentek haza. El kellett köszönnöm tőlük: a méltóságos asszony rajtaütésszerűén meghívott jövő szombat estére hozzájuk, vacsorára. Reméli, számíthat rám. — Igen, méltóságos asszonyom, elmegyek, köszönöm. Eszem ágába nem volt elmenni. Semmi közöm Valutayékhoz, nem vagyok rájuk kíváncsi, s nem látom az értelmét, hogy bizonyos mennyiségű, bizonyos értékű élelmiszert idegenek asztalánál elfogyasszak. Igen ám, csakhogy a hátamban volt már Családi dr. nőgyógyász. Ő is szökött. Közös taxit vettünk. Kérdi rögtön a taxiban: — Nem hívtak meg Válutayék jövő szombatra? ÚJ SZŐ J957. augusztus 1. — De bizony barátom, megtették. — Az isten áldjon meg, gyere el a kedvemért. Támogassuk egymást öregem. Családi dr. érdekei megkívánják, hogy frekventálja a vacsorákat. Ügy mint a portrétfestőknek, meg az'építészeknek, neki is az üzletéhez tartozik a vacsorára való járás. Családi dr. jó pajtásom, engedtem neki. Jól van, elmegyek Valutayékhoz. Harmadnap persze megjött a méltóságos asszony meghívó levele is. Szívesen látják. Fél kilenc. Cím: V. K. Így forog az ember a társadalomban kézről kézre, vacsoráról vacsorára. Szóval megjelentem azon a szombat estén Valutayéknál, az illő félórai késéssel. Oméltóságáék a Rózsadombon laktak, testes villában. (Lesz vagy három pengő taxiköltségem hazafelé, ha meglógok éjfélkor, akkor már nincs autóbusz.) Igen. Azt akarom elmesélni, hogy a szalonban, ahol a meghívottak heves fecsegés közt várták, míg az ebédlőbe bebocsátják őket, ott a sarokban, egy csipkés kis kerek asztal közepén, észrevettem egy könyvet, az időktől fénylő barna bőrben, gyengéd arany szegéllyel és arany betűkkel hátul a sarkán. Kicsit meglepődtem a nemes öltözetű könyvecskétől. Mi ez, talán francia memoár? Odaléptem. Eszembe jutott, amit olvastam valaha baronnes de Staff illemtanában, hogy t. i. nem szabad kíváncsiskodva kézbe venni a tárgyakat, ha látogatóba vagyunk. Először voltam Valutayéknál, buta módon vigyáztam magamra, még ehhez a könyvhöz sem mertem hozzányúlni. Csak lehajoltam megnézni. Ejha, most már csodálkozhattam. Antik könyv volt, latin, Seneca: Consolationes. Mit szólnak hozzá, Valutayné méltóságos asszony Senecát élvezi, mégpedig eredeti latin nyelven! Igen, határozottan élvezi, az asztalka felett az olvasólámpa most is ég, az óriás ernyő alól ámbrafény esik a kerek asztalkára. Olvasott vacsora előtt. Seneca vigasztalásait olvasta. Ki se csodálkozhattam magam, mellettem termett Valutayné: — Tetszik? — azt mondja, s rögtón kedvesen hozzátette: — Talán majd inkább vacsora után, ne rontsa el az étvágyát! Igaza van a méltóságos asszonynak, a jámbor Seneca vigasztalásai közben elmehet az ember kedve ettől az egész siralomvölgyétől. Magam is forgattam az öreget, bár csak magyarul, az Olcsó Könyvtár kiadásában annak idején. Vacsora alatt jobb kéz felöli szomszédja voltam az asztalfőn trónoló méltóságos asszonynak. Elfogódott lettem, képzelhetik. É n ebből a gömbölyded hölgyből ki nem néztem volna a klasszikus műveltségű nőt, nem, egy gramm Senecát sem gyanítottam abban a nyolcvan kilóban, amit Valutayné őméltósága képviselt. Ügy látszik a szellem nem testsúly kérdése. A múlt század ápolt lelkű dámái nem szégyellettek meghízni, viszont nézd ezeket a mai átszellemült eknek tűnő soványságokat, a legtöbb nem olvas egyebet, mint bridzspoéneket, meg coctail-receplet. Elvégre még életemben egy mondatot nem diskuráltam Valutaynéval. Mit tudhatom, mi lakik öméltóságában. Mindenesetre röstellhetem magam, amiért első látásra elvetettem Valutaynét. Sohase szabad felületesen ítélni. Most aztán ilyen nívón kell diskurálni a méltóságos asszonnyal, amilyet elvárhat egy kivételesen müveit dáma, aki a klasszikusokkal is foglalkozik. Némi szorongással szürcsöltem a consopimét. Bírom-e majd az iramot? Istenem, segíts meg ma este, nagyon lekötelezel. Jött az előétel, az a fajta, ami tésztának látszik, holott.hachéval, hallal van telegyömöszölve. Ez a mai előétel igen formás volt, s halvány heliotrop színben mosolygott. No, mondok, itt mindjárt belekapcsolódhatunk a tisztelt irodalomba: — Engedje meg méltóságos asszony, hogy bókot adjak ennek az előételnek. Olyan gyönyörű, amilyen ízletes, Menynyire helyes csakugyan az az elv, hogy esztétikát kell belevinni a sütés-főzés tudományába. Hogy az ennivaló hasson az ízlésünkre, a szónak mind a két értelmében. Petronius a Trimalchio lakomájában írt talán effélét, amikor a Trimalchio konyhájáról van szó. Valutayné felhúzta az alsó ajkát, ugyanakkor a kerek vállát is feltolta kissé: . — Tudja — azt mondja —, én nemigen foglalkozom a konyhával. Mindent rábízok a szakácsnéra. A szakácsnőm különben hét évig volt Esterházy grófnál. Azt hiszem az Esterházyak éppen elég előkelő familia. No, itt kicsit megbuktunk, őméltósága, aki egy Senecát forgat, sokkal büszkébb, semmint egy kulináris dolgokkal foglalkozó Petroniust kézbe vegyen. A méltóságos asszony különben elbűvölő mód kedves volt hozzám. Nem győzött kínálni, kedveskedni. Mikor az első korty előtt ideadta a borospoharát koccintani, egy Masjue Rouge felhő hatolt a kezéről az orromba. Ezt a miszteriózus illatot használja. Megrendítő szenvedélyek áramolhatnak ebben a tele fehér fizikumban. A méltóságos asszony szemei, melyek mögött mélyen ^ eltemetkezik minden álom, minden Jölény, minden vágy és fájdalom, kimért érdeklődéssel siklanak jobbra-balra végig a vendégeken, le az asztal végéig, ahol a méltóságos asszonnyal szemközt ül Valutay méltóságos úr, kietlen, száraz fejével, mint egy élettelen hering, amelyre fényes csontpápaszemet raktak, hogy hazudjon rá valami életet. Szegény asszony, rászorul a Seneca vígasztalásaira. Bizonyosan zenét is sokat követel