Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-31 / 242. szám, szombat

Vitafelszólalások Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának augusztus 22—23-i ülésén Mint már közöltük, az SZLKP KB augusztus 22. és 23-án megtárgyalta a CSKP KB februári ülésén a népgazdaság hatékonyságának fokozásáról hozott határozat és az SZLKP kongresszusa ezzel kapcsolatos következtetéseinek teljesítését. Mai számunkban további felszólalásokat közlünk az SZLKP KB ülésének vitájából. Minden lehetőségünk megvan a mezőgazdasági feladatok teljesítésére Karol Bacílek elvtárs felszólalása Karol Bacílek elvtárs, az SZLKP KB első titkára felszólalásában néhány mezőgazdasági kérdéssel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy az EFSZ-ek fejlődésének üteme Szlovákia termékeny és a legtöbbet produkáló vidékein a legnagyobb és éppen ezért továbbra is rendkívüli figyelmet kell szentelnünk ezeknek a vidékeknek. A síkságok és a termékeny hegyaljai területek nagy kiterjedésű földje óriási lehetőségeket ad a föld megművelése tudományos módszereinek alkalmazására, a legmodernebb gazdasági gépek, a műtrágya és a talajjavítás teljes kihasználására. Mindez soha nem tapasztalt lehetőségeket nyújt a mezőgazdasági termelés növelésére. „Bátran állítom — mosdotta —, hogy termékeny vidékeink szövetkezetesítésének feltétele mellett a helyes talajgazdálkodás és közte a helyes vízgazdálkodás mellett Szlovákiában is minden feltételünk megvan lakosságunk szükségleteinek teljes kielégítésére. Már az 1958—1960-as években teljesíthetjük és teljesítenünk is kell a CSKP országos konferenciájának irányelveit — Szlovákia mezőgazdasági termelésének 40 százalékos növelését. Ezért fordítunk oly nagy gondot az EFSZ-ek alakítására elsősorban Szlovákia termékeny vidékein. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hegyvidékeken nem kell alakítanunk EFSZ-eket, ott, ahol erre különösen kedvező feltételek vannak. Természetesen emellett nem szabad szem elől tévesztenünk a ráfordított anyagi eszközök hatékonyságát, « piaci termelés mennyiségét és azokat a feltételeket, melyek mellett a szövetkezeteket a hegyvidékeken megabitjuk. Különösen fontos, hogy gons'osan meghányjuk-vessük az újonnan alakított szövetkezetek termelési terveit, hogy a hegyvidékeken is olyan termelést és olyan jövedelmet biztosítsunk a szövetkezeti tagok számára, hiPay életszívonaluk állandóan emelkedjék E szövetkezetek- fejlődésében valószínűleg nagy szerepét fog játszani a izarvasmarhatenyésztés, a legelők kellő gondozása és kihasználása, néhol pedig a gyümölcsfák ültetése, a méhészet stb., a jó mezőgazdasági termelési szakértők és a helyzet jő ismerőinek tanácsa szerint. A hegyvidéki EFSZ-ek alakításakor gondosan el kell kerülnünk a szek.tánsságot és el kell érnünk, hogy a szövetkezetnek itt is a produktív kis- és középparasztokat nyerjük meg, akik kezeskednek a jó gazdálkodásért. _____ , A hegyvidéki vagy síksági EFSZ-ek további bővítése során rendkívül nagy figyelmet kell szentelnünk mindenekelőtt a tömegpolitikai munkának. Lénárt elvtárs felszólalásában hangsúlyozta ezt a kérdést és a bratislavai kerület gyakorlati tapasztalatait mutatta meg, hogyan kell ezt kifejteni, hogyan javítsuk meg — a falu konkrét viszonyaiból kiindulva — propagandánkat és hogyan aktivizáljuk pártszerveinket. Helyesen rámutatott arra, be kell bizonyítani a parasztnak, hogy az állam érdeke azonos az o érdekével és nincs köztük semmilyen ellentét. Azt is bebizonyíthatjuk, hogy az EFSZ-ek mind a hegyvidékeken, mind a síkságokon több kenyeret, húst és tejet termelnek és többet adnak a piacra és ezzel emelik a szövetkezeti dolgozók életszínvonalát, amely ma már magasabb, mint egy középparaszt átlagos színvonala." Bacílek elvtárs ezután figyelmeztetett arra, milyen fontos, hogy betartsuk a helyes módszereket abban, hogy a parasztokat megnyerjük a szövetkezeti gondolatnak, amint ezt a párthatározatok is megkövetelik. Fontos, hogy megnyerjük a középparasztot „Különösen Szlovákiában égető nemcsak a kis- és középparasztokhoz, hanem a földtulajdonnal bíró munkásokhoz és alkalmazottakhoz való helyes viszony kérdése. Helytelenek azok a nézetek, hogy falvaink lakóinak többségét vagy egyes kerületek földtulajdonosainak többségét, pl. a žilinai kerületben, munkások, vagy más alkalmazottak képezik. Elvtársak, ez nem igaz. A žilinai kerületben 35 732 munkás és alkalmazott dolgozik az iparban, építészetben, közlekedésben, kereskedelemben, akik . 73 650 hektár földtulajdonnal bírnak, amely az egyénileg megművelt földterület 29 százalékát képezi. Ezzel szemben 50 255 kis- és középparaszt 170 521 hektár földnek a tulajdonosa, azaz a mezőgazdasági földterület 71 százalékának. A Banská Bystrica-i kerületben 24 024 munkás és más alkalmazott 44 573 hektár földterülettel, azaz a kerület mezőgazdasági földterületének 20 százalékával rendelkezik magántulajdonban. Ezzel szemben a kerületben 44 739 15 hekhektáron aluli gazdasággal rendelkező paraszt 173 815 hektár földet birtokol. A bratislavai kerületben is a munkások és alkalmazottak az egyénileg megművelt földterület 22 százalékát birtokolják, míg e földterület 78 százaléka a kis- és középparasztok tulajdonában van. Nézzük csak az általános szlovákiai statisztikát. 482 479 eddig egyéni gazdálkodást űző mezőgazdasági üzem 1 420 739 hektár mezőgazdasági földtérületen gazdálkodik. Emellett 174 965 munkás 293 041 hektár mezőgazdasági földet birtokol, míg 307 514 paraszt 1131720 hektár mezőgazdasági földtulajdonnal rendelkezik, azaz az eddig magánszektorban levő földterület 80 százalékával. Még aprólékosabb elemzéssel megállapítjuk, hogy az 5 és 15 hektár közötti gazdasággal bíró középparaszt az általános földterület 44,6 százalékát, a 2 és 5 hektár közötti földterülettel rendelkező kisparasztok 26 százalékát, az ipari, építészeti, közlekedési, kereskedelmi és hivatali alkalmazottak pedig 20 százalékát tartják birtokukban. A 15 hektáron felüli földterület 9,4 százaléka még nem tartozik a szocialista szektorba. Látjuk tehát, hogy falvaink szövetkezetesítésének központi alakja szlovákiai viszonylatban és egyes kerületek viszonylatában még a hegyvidékeken is a középparaszt. Helyes tehát a Központi Bizottság és az SZLKP kongresszusa határozatának ama tézise, hogy figyelmünknek elsősorban a kis és középparasztra kell irányulnia Ez azért is helyes, mert a kis- és középparasztok gazdag tapasztalatokkal lépnek az EFSZ-be, létérdekük a szövetkezet jövedelmezősége, marhaállományukkal és általános állattenyésztési termelésükkel együtt lépnek a közös gazdálkodásba, márpedig az eddigi tapasztalatok szerint enélkül lehetetlen jó EFSZ-eket alakítani. A kisebbségi szövetkezetek problémája Az EFSZ-ek alakításakor elsősorban arra törekszünk, hogy az egész falut, vagy legalább a földterület döntő többségét birtokoló parasztok többségét megnyerjük az EFSZ gondolatának. De nem szabad elleneznünk a kisebbségi szövetkezetek alakítását, hanem nagyon gondosan biztosítanunk kell gazdálkodásukat. Ez nehezebb, mint az egész falut felölelő szövetkezetben. Határozottan nem elég csak megalakítani a szövetkezetet, besorolni a statisztikai adatokba, közzétenni a sajtóban és aztán elintézettnek tekinteni az egész ügyet. A szakszervezetek feladatai az EFSZ-ek fejlesztésében A földtulajdonnal bíró munkások többségének nincs két hektárnál nagyobb földterülete. Ezeket a munkásokat a munkásosztály tagjainak kell tekintenünk, akik. létfenntartásukban az üzemtől függnek. A munkásosztály érdeke a legsajátabb érdekük. A kommunizmus iskoláját jelentő szakszervezetek egyik elemi kötelessége, hogy felébresszék az osztályöntudatot a munkásosztálynak ezekben az új tagjaiban, hogy ezek a munkások megértsék, hogy az üzemben végzett munkájukon kívül politikai küldetés is vár rájuk falvaikban. Elsőrendű kötelességük, hogy szilárdítsák a munkás-paraszt szövetséget, ennek a szilárd szövetségnek egyik feltétele pedig a szövetkezeti mozgalom fejlesztése. A szakszervezetektől meg kell követelnünk, hogy többet cselekedjenek az egy szövetkezet felett vállalt védnökségnél: neveljék tagjaikat, hogy a szocializmus öntudatos hirdetői legyenek a falvakon is. Persze, az üzemekben akadnak olyan alkalmazottak is, akik földtulajdonnal rendelkeznek, de nem teljesítik beadási kötelezettségeiket. Ezeknek lelkére kell kötnünk, hogy köztársaságunk minden polgárának, tekintet nélkül arra, hogy munkás-e, vagy paraszt, Dolgozzunk hatékonyabban, a jó gazdák felelősségével Ján Marko elvtárs felszólalása teljesítenie kell kötelességét, hogy a földtulajdonosok elsőrendű kötelessége a beadások teljesítése. Általában fontos, hogy minden földtulajdonos megértse: a beadás teljesítése nem az önkéntesség ügye, hogy az ez irányú kötelességeket a törvény szabja meg. Népi demokratikus köztársaságunk olyan köztársaság, melyben a dolgozó nép uralkodik. A köztársaság törvényei a dolgozó népet szolgálják, így hát, amint a munkás is becsületesen dolgozik, adót fizet és szolgálja hazáját, úgy a paraszt is, aki élvezi népi demokráciánk összes vívmányait, akinek gyermekei különféle fokú iskolákon tanulnak, akinek biztosítva van az orvosi segélynyújtás és egyéb szociális ellátás, szintén köteles hozzájárulni ezeknek az intézkedéseknek betartásához, éspedig nemcsak rendes adófizetéssel, hanem termékeinek a kormány által megszabott áron való eladásával is. Az államnak ezért joga van megkövetelni az állampolgári kötelességek teljesítését és ott, ahol valaki üzérkedő szándékkal nem teljesíti kötelességeit, joga van kényszert is alkalmazni e kötelességek teljesítése érdekében. Parasztjaink, akik mindig hajlandók voltak betartani a törvényt, szembehelyezkednek azokkal, akik a beadás nem teljesítésével mások rovására akarnak élősdiskedni. javítsuk meg a föld nyilvántartását Hiba, hogy a pártszervezetek szemet húnynak a föld eltitkolásának egyes esetei fölött egyes falvakban és járásokban. A kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságok kommunista tagjainak kötelessége, hogy segítsenek felderíteni az eltitkolt földterületeket és biztosítsák a termelési feladatok szétírását, a helység, a járás és a kerület egész mezőgazdasági területére. Hasonlóképpen azt sem szabad megengednünk, hogy a szántóföldeket rétekké és legelőkké változtassák, sőt ellenkezőleg, gondoskodnunk kell arról, hogy minden talpalatnyi célszerűen szántható földet szántófölddé alakítsunk úgy, hogy a legtöbb hozamot nyújtsa. A talajjavítás jelentősége Elvtársak, a mezőgazdasági termelés 40 százalékos növelése nem könynyű feladat. A maximumot kell megtennünk e feladat teljesítéséért. Hangsúlyozni szeretném, hogy Szlovákiában minden feltételünk megvan erre. Legyünk azonban kezdeményezők és keressünk további lehetőségeket. Az egyik lehetőség a talajjavítás. A Csallóközben és a Csallóközhöz tartozó járásokban és Kelet-Szlovákiában is ideális feltételeink vannak a talajjavításra és a föld alulról való nedvesítésére. Az Ifjúsági Falu tapasztalatai megmutatják, hogyan láthatjuk el öntözéssel a sík vidékeket és hogyan érhetünk el magas színvonalat. Az Ifjúsági Falu dolgozóinak, ahol nemcsak fiatalok dolgoznak, megköszönhetjük becsületes munkájukat, kezdeményezésüket, köszönetet mondhatunk nekik azért, ahogyan a tudományos ismereteket a gyakorlatban alkalmazni tudják. Parasztjaink sokat tanulhatnak tőlük. Mint már mondottuk, egész Délnyugat-Szlovákiát magas munkaintenzitású termőkertté varázsolhatjuk. Ez nem üres agitáció, ez tudományosan megalapozott igazság. Minden feltételünk megvan ahhoz, hogy Délnyugat-Szlovákia a Csehszlovák Köztársaság mezőgazdasági éléstára legyen. Van mindenütt elég vizünk és különféle öntözési rendszerekkel elérhetjük, hogy ne kelljen esőre, a véletlenre várnunk, hanem a kellő nedvességet idejében megadhassuk a földnek. A mezőgazdasági dolgozók és a Szlovákiai Tervhivatal komolyan kezd foglalkozni ezzel a kérdéssel. Persze nem szabad, hogy parasztjaink csak az állam pénzére támaszkodjanak, arra, amit az állam maga épít és berendez. Látnunk kell, hogy maguk a parasztok járnak jól a nagyobb hektárhozamokkal. Elvtársak, pártunk bebizonyította, hogy nagy dolgokra képes. Népünk munkaszerető és önfeláldozó. Fontos azonban, hogy a kommunisták tudatosítsák, milyen feladatok előtt állnak, hogy ezeket meg tudják magyarázni a dolgozóknak, meg toldják őket nyerni a nagy vállalkozásnak. Kétségtelen, hogy az országos pártkonferencián kitűzött feladatainkat teljesítjük. Mint már világosan látjuk, a CSKP KB februári ülése központi mozgatóereje pártunk és a dolgozó nép ama törekvésének, mely a gazdasági építés további fokozására irányul. Azóta kétségtelenül nagyon előrehaladtunk mind e határozat teljesítésének megs§ervezésében, mind az elért eredményekben. Olyan nehéz kérdésekkel is megbirkóztunk, mint amilyen a termelésnek a népgazdasági fejlődés magasabb fokán való irányítása, tervezése, pénzellátása, műszaki anyagellátása és főként a helyes jutalmazás kérdéseinek komplexuma. Persze messze vagyunk még attól, hogy a termelés irányításában követendő gazdasági hatékonyság fokozásának elveit már a gyakorlatban alkalmazzuk. Ebben még kemény munka vár ránk. A népgazdaság fokozott hatékonyságáért való küzdelem sikeréről végeredményben a dolgozók tömegei döntenek. Ezért a siker súlypontja abban van, hogy vajon minden dolgozó szívügyévé válik-e a fokozott hatékonyságra irányuló törekvés. Mint ismeretes, az 1956-ban foganatosított intézkedések mintegy 6 milliárd évi megtakarítást eredményeztek a lakosságnak. Ilyen intézkedés volt pl. az árleszállítás, a bérek, a betegsegély rendezése, a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság jövedelmének növelése, stb. Vannak, akik úgy vélik, hogy ezek az intézkedések okozták a májusi vásárlási lázat is. Nem így van. Az árleszállítás fő eszköz, mellyel az állam a szocializmusban polgárainak életszínvonalát emeli. Hiba, ha a felszabadított anyagi eszközökkel egyidejűleg nem teremtjük meg az ellenértéket, azaz olyan forrásokat, melyekből fedeznünk kell az állandóan fokozódó szükségletet. Ügy vélem, hogy előtérben áll itt az állami begyűjtés és felvásárlás kérdése. A begyűjtésből eredő jövedelem növekedése korántsem felel meg a mezőgazdasági termelés növekedésének. A kettős mezőgazdasági árak rendszere csak akkor biztosítja a parasztok gazdaságilag helyes jutalmazását, ha párhuzamosan történik, máskülönben a mezőgazdasági termények jelentősen magas árszintjét jelenti, ami az állami költségvetés aránytalan megterheléséhez vezet. Ezt az alábbi számadatok bizonyítják: Az állami felvásárlás keretében 1957 első felében Szlovákiában 260 millió koronát fizettünk ki az állami költségvetésből, ebből a magánszektornak több mint 170 millió koronát, az EFSZ-eknek 86 millió koronát, az állami gazdaságoknak pedig 4 millió koronát. Ez még nem volna olyan rossz, vagy egyáltalán nem volna rosse, ha nem volna az a rendetlenség a magánszektorban. Az állami felvásárlás keretében az első félévben az idén pl. csupán tojásért 27 millió koronát fizettünk ki, viszont mintegy 70 ezer egyénileg gazdálkodó .paraszt az idén még egyetlen tojást sem adott be. így van ez más termékfajtákban is. A szerződésen felüli pótlékok címén tejért. 31 és fél millió koronát fizettünk ki, de 98 305 egyénileg gazdálkodó paraszt még nem kezdte meg az állami begyűjtés teljesítését. Az állami felvásárlás keretében mintegy 200 millió koronát fizettünk ki szarvasmarhákért. Úgy vélem, hogy ez egyidejűleg a begyűjtő szervezetek és a nemzeti bizottságok szervező munkájának alacsony színvonalát bizonyítja. Ez irányban legrosszabb a helyzet a nyitrai kerületben, ahol a sertések, szarvasmarhák tervezett tenyésztése kisebb, mint tavaly, ellenben az állami felvásárlást néhányszorosan túllépik. A begyűjtő szervezetek nem törődnek azzal, mit gyűjtenek be. Számos példa tanúsítja ezt. Főként azt az elvet szegik meg, hogy az állami felvásárlást az állami begyűjtési terv teljesítése után kell ftiegvalósítaniok. Persze, elég gyakori jelenség, hogy azok, akik nem teljesítik a beadást, visszaélnek. a kettős árrendszerrel úgy, hogy termékeiket az állami felvásárlás keretében az állami begyűjtést teljesítő termelők közvetítésével adják el. Ez az üzérkedés közönséges csalás. Marko elvtárs felszólalása további részében a lakosság jövedelmének gyors növekedésével, a kiskereskedelmi forgalom tervének teljesítésével foqlalkozott és rámutatott arra a tényre, hogy társadalmunkban a magánszolgálatokban egészségtelen jelenségek ütik fel a fejüket. A következőket mondotta: Az a tény, hogy a szocialista szektor nem tudta mindig tettrekészen és minőségileg jól kielégíteni nemcsak a lakosság, hanem a gazdasági és költségvetési szervezetek szükségleteit, lehetővé tette a háziipar fejlődését. Szlovákiában kb. 11 ezer kisipari műhely van. Ez még nem volna a legrosszabb (a kisiparosok fele aggastyán és rokkant), ha a szocialista szervezetek nem tennék lehetővé sz£^' mukra a munka nélküli nagy nyereséget. így pl. csupán Bratislavában 44 magániparosnak 8 650 000 koronát, 18 autófuvarozónak 2 900 000 koronát, 7 bádogosnak 2 millió koronát, 3 tetőfedőnek 690 000 koronát fizettek ki. Egyikük autójavítással és géplakatos munkával 323 000 koronára, kereskedelmi tevékenységgel 56 ezer koronára tett szert. 1956-ban ennek az újkori vállalkozónak bruttó jövedelme így alakult: autójavításbói 487 ežer korona, kereskedelmi tevékenyt ségből 420 ezer korona, autófuvarözásből 25 ezer korona, összesen 932 ezer korona. Emellett négy munkaerőt és Ismeretlen számú, alkalmi segédet foglalkoztatott. Kik voltak a megrendelők? A bratislavai Cseh-szlovák Autóforgalmi Vállalat, a bratislavai Doprastav, £ bratislavai Priemstav, a trenčini Járási Ipari Kombinát, a malackyi Nyugat-Szlovákiai Szeszgyár, a Pezinoki Gép- és Traktorállomás, a cíferi baromfi-üzem és még más szocialista és magánmegrendelők Szencen, Somorján, Dunaszerdahelyen, stb. Ha a nemzeti vállalatok magánvállalkozóknál tesznek megrendelést, kötelességük ezt bejelenteni, a nemzeti bizottságok pedig kötelesek megadóztatni a magánvállalkozót. Ezt azonban mindketten fölösleges adminisztrálásnak és bürokráciának tartják, de nekünk ez a „fölösleges eljárás" egész Szlovákia területén tízmilliókba kerül. A népgazdaság hatékonysága növelésének súlypontja természetesen a termelésben, főként az ipari termelésben van. örvendetes tény, hogy a nemzeti vállalatok nyeresége a^ első félévben 40%-kal növekedett. Ez kétségtelenül sikert jelent. Mégis legyünk kissé tartózkodóak e siker értékelésekor, mert a tapasztalat arra tanít bennünket, hogy éppen az év végén a legalacsonyabb a nyereségterv teljesítése és ekkor lépik túl leginkább a tervezett veszteségek arányát. , Mennyivel gyorsabban növekedhetne a termelés és a felhalmozás, ha csak valamivel is , fokoznánk a fő I

alapok, főként a gé'pek kihasználását. Ékesszóló példaként állnak előttünk barnaszénbányáink. Röviden megemlíI tem, mit ruháztunk be barnaszénbányáinkba az első ötéves terv kezdete óta. Ipari építkezésben 860 millió, lakásépítésben 320 millió, földtani kutatásban 240 'millió, új gépi berendezésben 246 millió koronát. Ar eredményt ismerjük. Az ipari termelé.s mai ütemének megtartására kb. 12 millió tonna szenet kell behoznunk Csehországból, mert nem használjuk ki a gépeket, ami a termelési terv nem teljesítését okozza és nagy károkat idéz elő. Hasonlóképpen elégtelenül használják ki a gépeket az építő-, szerelőszervezetek, az erdőgazdaság, a gép- és traktorállomások, ahol a tavaszi munkák során kb. 2 ezer traktort nem használtak ki teljesen. A hatékonyság növelése megköveteli tőlünk és lehetővé teszi, hogy ha nem hunyunk szemét a gazdaságban a felületes munka vagy kimondottan hanyagság következtében keletkező fölösleges veszteségek fölött, feltárjuk a tartalékokat. Azonkívül, hogy a selejtek, a veszteségek pénzben tízmilliókra rúgnak, az áru megrom-. lása, a helytelen elraktározás, vagy figyelmetlenség következtében is nagy károkat okoz. A • zöldségárusító vállalatokban pl. az első félévben hétmillió korona veszteséget könyveltek el. A nyitrai vállalat mintegy félmillió darab kalarábét adott el takarmányozás céljára. Banská Bystricán 150 ezer kg burgonva és 30 ezer kg zöldség rothadt el. A parasztok által beadott vajban elszenvedett kárunk évente kb. 10 millió koronát tesz ki. Néhány példa ez, mely arra vall, hogy kétségtelen sikereink mellett sok okunk van még arra, hogy ne elégedjünk meg az elértekkel, melyek továbbá rámutatnak arra, hogy még lanyhán teljesítjük a Központi Bizottság februári ülésének a népgazdaság hatékonysága fokozásáról hozott határozatát, hogy még sok a tartalékunk, kihasználatlan lehetőségünk, melvek gátolnak a .további építésben. OJ SZÓ 1957. augusztus 31, 5