Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-17 / 228. szám, szombat

Kerekes István: A napkorongot már eltakarta a lát" határ s a bakter udvarára halványvörös fény vetődött. Kurta János ilyenkor az asztalnál ül, előtte tenyérnyi szalonna, csípős zöldpaprika, melytől el-elfintorodik csontos orra. A veje is ott ül a lócán s szinte versenyt csámcsognak. Közben valami titkos dologról tanakodnak, s alig veszik észre, hogy alkonyodik. — Ügy éjfél tájt jövök — mondja a vő és feláll. — Ha meglátlak, majd körülnézek, és ha nem lesz ott senki, megadom a jelt, köhintek és akkor mehetsz — mormolta a bakter, aztán fejébe nyomta kopott fekete kalapját és elment. Amikor a hirtelen összeeszkábált szárítóhoz ért, már beesteledett. Körüljárta a szárítót s a jobbjára szíjazott ólmos bottal suhingatott. Az égbolt kékes selymét csillagok díszítették, a sok eső után szikkad a föld. A határban még traktorok halk bügása hallatszik. Szántanak a szövetkezet traktorai. Kurta János figyelt egy darabig, aztán letelepedett az egyik gerendára. Kérges tenyerében nedves búzaszemeket morzsolt... Gondolataiban \felelevenedtek az. uraságnál töltött évek: ott béreskedett, ott tört el a lába is, amikor leesett a szénásszekérröl. Később is ott bakterkodott potom prnzért, s ha nem kaparintott volna sutytyomban valamit, akkor talán — bizony nem érte volna meg az ötven évet. Töprengése messze az éjfélbe nyúlt és már a szövetkezet megalakítása járt az eszében. Akkor vállalta a bakterkodást. Azóta mindig csöppen valami a munkaegységen kívül: hol egy-két cső kukorica, hol árpa, búza — vagy épp' egy darab fa. Már a vérében van, hogy hazafelé menet a kezéhez ragadjon valami. Felelősségre nem' vonja senki, mert hát ő az őr és úgy csinálja, hogy nem látja senki. Pedig nem volna rá szüksége, mert a múlt évben huszonegy mázsa szemet vittek a kamrájába. Dehát a szokás természetté vállik, s ó is úgy gondolja: ha már valamire vigyázok, nem érdemlek-e meg belőle egy pöttömnyit...? Így tűnődött, amikor a kertek felől nesz hallatszott. Egy sötét alak közeledett a szárító felé. — No

: jön a vőm — futott át Kurta agyán a gondolat és arrább csoszogott t<a szárítótól, hogy jobban körülnézzen. A sötét alakon kívül nem látott senkit, így hát elkezdett köhécselni. Az alak "eltűnt a szárítóban és a bakter körülkörültekintgetett, közben magában hajtogatta: — Siess fiam, siess! ... — Minden perc hosszúnak tűnt s amikor az alak kilépett a szárítóból és szaporán szedte a lábát a félzsák búzával vállán — megkönnyebbülten felsóhajtott. — Ez szerencsésen ment. Aztán nyugodtabban sétálgatott a szárító körül, később megúnta és ismét letelepedett egy szalmacsomóra. Gondolatai most akörül forogtak, mennyi szemet is gyűjtött már össze otthon: — Egy tarisznya, két félzsák, három ... no, talán két mázsát is nyom, lesz kenyér bőven, a disznó is hízhat... és — gondolata itt megszakadt, mert mintegy száz lépésnyire, a kukoricásban zajt hallott. Felegyenesedett és nesztelenül átbicegett a szárító túlsó oldalára. Közben nem vesztette szem elöl a közeledő alakot, mely a sötétben még sötétebb volt. Szinte biztatta: — Gyere csak, gyere... a kelepcébe. Majd megmutatom, hogyan vigyáz az öreg sánta!! És az alak közeledett is. Hanem aztán a szárítótól nem meszsze megtorpant, mintha keresne valakit, nézelődni kezdett jobbra-balra. Enyhe szellő fújdogált, zizzent a falevél, de emberi neszt nem lehetett hallani. Besurrant a szárítóba. A távolban világító szempár sugara billeg az országút felett s nemsokára a traktor zakatolása is felerősödik. Kurta János gondolt egyet és kihúzódott az út mellé: a tolvaj bizonyára meghúzódik a traktor zajára, megvárna míg elmegy, de ha szól a traktorosnak, elkaphatják a bitangot. Egyedül úgy se tudná megfogni, nem bír a rossz lábával. Pedig meg kellene fogni, megmutatná a vezetőségnek, hogy az öreg Kurta jól őrködik, íme: megfogta a zsiványt. Karcag Andris, a traktoros meglátta, hogy a bakter integet és megállt. Kurta közelebb lépett Andrishoz. — Valaki van a szárítóban. Csak ennyit mondott. Andris leugrott a traktorról. Az ám, csakhogy a tolvaj se vak, figyelhette őket, mert amikor a két ember közeledett a szárító felé, hátul kilépett és uccu neki, nyakába vette a lábát, a kertek irányában. Andrisnak se kellett több, mintha f% ÚJ szo kilőtték volna, a zsivány után iramodott. Az öreg bakter meg a szenteket emlegette cifra káromkodással, mivel nem sikerült a kelepce s az áldozat megszökött. Andris nyargalt, árkon-bokron, kukoricáson törtetett keresztül, itt-ott már pár ugrásra megközelítette a menekvőt, sőt fel is ismerte, nevén szólította, de az, mintha megriadt volna neve hallatára, fokozta iramát s végül is a kertek alatti fák közt eltűnt. Andris még egy darabig kereste a bitangot, fültövön szerette volna ragadni, de aztán eredménytelennek látta a további keresést és lihegve visszabballagott a szárítóhoz. — Meglógott a bitang — mondta a bakternek. Azzal megnyomta a „startert' és a traktor továbbrobogott. TI ajnalhasadáskor megelevenedett " a szövetkezet irodája. Tury Ambrus, a szövetkezet elnöke mindig ilyen korán szokott idejárni, szeret mindenről tudni. Itt van Lovas, az agronómus és a két csoportvezető — Cserepes és Pósa is. Kis Mihálynak, a pártszervezet elnökének szavát figyelik, aki az asztal sarkán ül és cigarettázik. Azt meséli, mit tapasztalt az éjjel, amikor is az éjjeliőröket ellenőrizte. — Először is tyúkfarmra néztem ki — mondja. — Nem volt semmi szándékom beugratni Pista bácsit és egyenesen az ajtó felé mentem. Az ajtóhoz érek. Egyszerre kinyílik az ajtó és az öreg kezembe nyom egy csomag ablaküveget. Azt mondja: — Vidd, fiam gyorsan, míg nem jön valaki. Hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek az üveggel. Csak aztán gondoltam rá, honnan fúj a szél. Az öreg azt hitte, hogy a fia vagyok. Hát jó, maga csinálta kelepce, hát legyen benne. Azzal otthagytam és átrňentem a sertéstelepre. Már most kíváncsi voltam milyen meglepetéssel vár Kékesi. Az ajtóban állott, én meg nem mentem hozzá, hanem megálltam a szérű sarkán s nehogy megismerjen, elváltoztatott hangon szólok: — Hej, adjon nekem egy pár malacot. — \lajd adok neked mindjárt, ha el nem kotródsz — hangzott a nem éppen barátságos válasz. Megemelte bunkós botját, mintha azt nézegetné megfelel-e a cirógatásra és felém közeledett. Közben hangoskodott: Majd megtanít — azt mondja — mikor vesznek malacot a becsületes emberek. Ha meg nem lépek, elciterázgatott volna bordáimon. így jártam Kékesivel. Kis Mihály mérgesen csapta földhöz a cigarettacsutkát. — Várjatok, ez még nem minden. Kékesitől már haza akartam menni, de eszembe jutott a két gabonaszárító. No, mondom, ha már így van, megnézem Marcellt, meg Jánost. Zsákot vettem a hónom alá és mentem a majorhoz. Még elég messze voltam a szárítótól, amikor Marcell rámkiált. — Állj, ki vagy? Ez se rosszabb nóta, — mondom magambari, de azért eldobtam a kockát. — Hallod-e adj egy zsák búzát. Adok érte egy százast. 1957. augusztus 17. Szabadságon Feledést, nyugalmat reméltem a íűzes part csendjébe dőlve .. Messzi utcák zajos torkából tódul a levegő tüdőmbe. Nem engedi szemem lehunyni a sofőrök feszült figyelme, ha felnézek — mintha felettem a darukar téglát cipelne. Acélos izmok rezzenése visszhangot ver a szívem alatt, ereimben egymást könyöklő utasok indulata dagad. Csákányok tompa koppanását küldi hozzám a bánya mélye, arcomba megfáradt földet szór a tarlóhántók négy ekéje. De még a fű sem hagy nyugodni, alattam is nő, már emelget, a pezsgő élet szétriasztja körülöttem a fűzfacsendet. — De miért is keresnék nyugalmat? Nem illek én a nyugvó sorba; heverve, szent izgalmak nélkül belehalnék az unalomba. PETRIK JÓZSEF — Százas nélkül is adok, amennyi belefér. Csak azt mondja meg, hány zsebe van. — Négy nagy, meg egy kis órazseb — Na jöjjön akkor. Ha már olyan nagyon akarja, szedhet, amennyi belefér .... de csak az órazsebbe. Megviccelt a gyerek. Meg is dicsértem érte. Innen kerültem el Kurtához a kertalji szárítóba ... Tparkast emlegetnek — a kert alatt jár. Kurta János a kora reggellel kopog tat az ajtón. Egyenesen a szárítótól jött, még otthon sem volt, korán el akarta újságolni, hogy meg akarták lopni az éjjel. Pálinkás jóreggelt köszönt, körülnézett, mindenkire külön pillantást vetett. Észrevette, hogy beszélgetést szakított félbe s leült az agronómus mellé a lócára. Előhúzta rojtos bőrzacskóját s tömni kezdte a pi pát. A többiek kíváncsian tekingettek Kis Mihályra, de az elnök viselkedése nem árult el nyugtalanságot, türelmesnek látszott, nem zavartatta magát. Mosolyogva fordult a bakter felé. — Magánál nem történt semmi az éjjel? — kérdezte s tekintetével igyekezett keresztüllátni az öregen. — De... azért gyüttem — válaszolt Kurta és öngyújtóval meggyújtotta a tömött pipát. — Meg akartak lopni... Karcag Andris épp arra gyütt, ő is látta, még ő kergette... De megszökött ... Ahun gyün Andris, megmondja, hogy' kergette. Amikor a tömzsi, vállas, barna fiú belépett az irodába, jóformán be sem csukta maga mögött az ajtót, a bakter máris biztatóan fordult felé. — Mondd el má, no! A traktoros nem kérette magát, hisz tulajdonképpen azért jött, hogy jelentse az esetet. Kék sapkáját szorongatva rá-rátekintett az öregre s közben arra gondolt, hogy ha elmondja, az öreg bakter nem igen fog mosolyogni. Ügy látszik, az öreg semmit sem sejt, s ez mosolyt varázsolt frissen boroltvált arcára. Töviről hegyire elmesélte az esetet, s amikor a történet végére ért, az agronómus megkérdezte, nem ismerte-e fel a zsiványt. — Megismertem — mondta Andris. Kurta János derűs mosolyt vetett a fiúra: Lám, milyen huncut a kölyök, az este azt mondta, hogy nem ismerte meg, már-már kérdőre akarta vonni, amikor Andris megszólalt. — Biz' a János bácsi... ő volt az. — Ki, te? — Hát ki lett volna? A veje! A jelenlevők között mozgolódás támadt. Senki sem szólt, mintha arra várnának; no, mi lesz most? S a bakteri lest ék, aki türelmetlenül fészkelődött a lócán s valami meghökkenésféle is lerítt redős arcáról. Kurta lehetet lennek vélte, hogy a veje lett volna, mert hisz az rendben elvitte félzsák búzát. Ügy, ahogy megbeszélték, még köhintett is ... Lehetetlen, ez tévedés lesz — gondolta, s forrt benne a méreg. A' má' nem! — tört ki belőle. Kis Mihály addigra tisztázta a dolgot. Az öreg valami csalafintasággal próbálta őket félrevezetni, de póruljárt. Tagadja az öreg. Jobb lesz, ha mindjárt bizonyít. Elvégre még nem mondta el, hogyan járt az öreggel az éjjel. — Hallja, nem hiányzik a búzából sem? — tette fel a kérdést. — Nem! — fogadkozott a bakter. — Én pedig bebizonyítom, hogy igen — mondta Kis Mihály határozottan és felállt. A többiek is összeszedelőzködtek és Kis Mihály lakására mentek. Az kihozatta a félzsák búzát, közelebb lépett Kurtához, vállára tette kezét és így szólt hozzá: — No, János bátya, ezt a zsákot magától hoztam ide az éjjel. Nem látott? — De látott ám! Még köhintett is, amint odább ballagott. Persze azt gondolta, hogy a veje vagyok, igaz? 17 urtát a kínos pillanat majdhogy össze nem roppantotta. Előrebukott fővel állt a zsák előtt s nem szólt semmit. Legjobban szerette volna, ha kicsúszna álôla a föld és elsüllyedne... A zsákot Pósa, a csoportvezető vette a vállára, s mielőtt elindult volna Kis Mihály után, szigorúan az öreg szemébe nézett. — Holnap jöjjön a géphez, a majorba — mondta és a többiek után igyekezett, akik a szövetkezet irodája feté tartottak. S az irodában csak hosszú tanácskozás után döntöttek. A döntést a helyi rádió szövetkezeti híradójában tették közzé este. És az emberek még ma is élénken emlékeznek arra, mikor választott a szövetkezet két új éjjeli őrt. | Munkácsy-díjas magyar művészek kiállítása Bratislavában A MAI MAGYAR FESTÉSZETBE nyerünk érdekes betekintést Holló László és Hincz Gyula műveinek kiállításán, melyet az Iskolai és Kulturális ügyek Megbízotti Hivatala, meg a Szlovák Képzőművészek Egyesülete rendezett Šafárik téri helyiségében. Szokatlanul meleg, telt és világító színek. Ez az első benyomás, ahogy Holló László képeivel találkozom. A ma 70 esztendős mester a neves tájképfestő: Hollósy Simon nagybányai és técsői iskoláinak volt nővén- I feszült hangulatában az állatok figurája dominál. Az elgyötört, zörgő csontú gebe külön tanulmány. Holló László az eddig délibábos, ma reálisabb meghatározást követelő Hortobágy peremén a mai magyar, és merem állítani, az európai festőművészet értékes reprezentánsa. A Munkácsyhagycmány nem köti meg alkotó erejét, hanem szellemi és festői nagyságát fokozza és új festői távlatok keresésére ösztönzi. HINCZ GYULA AKADÉMIAI FESHincz Gyula: Karcolat a béke jelvényéhez déke. Majd Münchenben, Párizsban és Olaszországban fejlesztette tovább tudását. Holló mester Kiskunfélegyházán született, most Debrecenben él. Félegyháza és Debrecen — elindulásának és állandó megtelepülésének színhelye — a magyar Alföld két jellegzetes városa. Amilyen döntő befolyással van a növényre a talaj, melyben gyökerezik, melyből az életnedveket szívja magába, — az éghajlat, mely további kialakulását determinálja, — olyan elhatározóan fontos a fizikai és szellemi talaj és légkör a művész, ill. művészete kialakulására. A Duna-Tisza közének tősgyökeres magyarsága: a pásztorok, a termőföld művelői, a szántó, arató, cséplő, kapáló, sokat dolgozó, keveset pihenő tanyai nép élete és problémái jelentik Holló művészetének tárgykörét. Ezekből az önként kínálkozó elemekből, képzőművészeti átélésükből, saját mély érzésvilágából s gazdag temperamentumából születtek meg képei. Lendületes ecsetkezeléssel fogja össze az ellentétes színeket, szétszórt fényfoltokat, mély árnyékokat, s erős, jellemző vonásokkal hozza ki, — a részletek elhagyásával — a lényeget, — a megkapó formákat. A természet adta motívumok változatosságát bő ségesen kiaknázza és jelentékenyen bővíti a magyar festészet színskáláját. A TÄRLATON két, 1929-ből kelte zett olajképet látunk: A pipázó magyar remekbe készült, tökéletes arckép. A Cigánylány forró darab élet, — de nem könnyű élet. Majd átmenet nélkül néhány 1941-től 1944-ig festett műve szerepel. Az aratás festőiségre törekvő, nagyszerű kompozíció. A borongó ég hátteréből kalászok aranyfoltja iángol elő. A Lakodalmasok menetében, mozgásában tragikus szomorúság, az arcokban feszült nyugtalanság, akárcsak a levegő remegésében. Érthető, 1943-at írtak akkor. — A történelmi és társadalmi megrázkódtatások nyomát viselik magukon az 1946—56 közt alkotott művek. Holló mester a ma mondanivalóját történelmi komolysággal, a realizmus világhírű mesterének: Munkácsy Mihálynak hatása alatt álló kompozícióban és a modern esztétikának megfelelő kolorittal fejezi ki. Tiszakanyári munkásain elszánt, dacos komolyság érződik. A Burgonyaszedők aranybarna felhők alatt háromszögbe foglalt kitűnő csoport. A Borsófejtő paraszt fejét merészen odavetett sárga fények hangsúlyozzák. A Kecskepásztor és a Fuvarosszekér élő atmoszférájában, TŐNEK, a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanárának grafikáit első ízben látja közönségünk. A mester budapesti származású, 53 éves, Vaszary János tanítványa. Az első világháború fekete árnyéka borul ifjúi fejlődésére s a békekötést követő súlyos idők alatt érik müvészszé. Bonyolult, húsba-vérbe-lélekbe markoló problémák korszaka volt ez. Benyomásokra fogékony, felelőssége tudatában alkotó művész számára izgalmas periódus. Tanulságos és érdekes lett volna korábbi festményeit, plakátjait is megismernünk. A mai tárlaton a második világégés utáni rajzai, illusztrációi és gobelinjei szerepelnek. Észlelhetjük, hogy ábrázolásának tárgyköre rendkívül sokrétű. Ezt művészi érzékenysége, szellemi beállítottsága indokolja. Rajzait kiváló technikai fejlettség, vonalvezetésének tisztasága, finomsága jellemzik s elmélyülő felfogású, őszinte átérzése teszik még becsesebbé. Természetesen az életre, a környező világra támaszkodik, hiszen csak az ilyen művészetnek van pozitív értéke. Napjaink nagy kérdései foglalkoztatják, akár Petőfi Apostolát, akár Móricz Zs. Rózsa Sándorát illusztrálja ökölbeszorított kezű, lázadó magyarjaival. A. Francé ragyogó szatírájával és szellemével egyenértékűek a Pingvinek szigetéhez készült, technikailag és ötletben is választékos finomságú rajzai. Grafikái közül különösen megragadó a remek, lebegő mozgású táncoló nő, a gyermekét magához ölelő anya és a proletárnyomor tragikus képe. A Fasizmus barbárságát legerőteljesebben jellemzik a sorfűztói halálba zuhanó testek, a karok életért esdő reflexmozdulatával. A Május 1. gobelin tervezetén ütemes mozdulatokkal vörös zászló alatt felvonuló, — majd a megértés egységében viruló színekben táncra perdülő leányalakok a tiszta életigenlés kifejezői. — A két, kivitelben és eszmeileg is gyönyörű gobelin címe: A Nemzetek testvérisége. A négyszínű emberiséget ábrázolja egy-egy szépen stilizált félfigurával, akiknek a keze egyforma békeakarásban fonódik szorosra. Az egészet színes, röpködő galambraj keretezi. — V. Špála cseh festőt idézem befejezésül: „A rajzban fejeződik ki legjobban a művész karaktere. A rajzból ismerhetjük meg leginkább a művész hajlamait, sajátságait, kvalitását. Mert a rajz a művész tükörképe." , Bárkány Olga. t