Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-16 / 227. szám, péntek

Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának jókívánata a királyhelmeci járási pártbizottságnak Az SZLKP KB csütörtökön, augusztus 15-én a következő táviratot küld­jte a királyhelmeci járási pártbizottságnak: „Tisztelt Elvtársak! Örömmel olvastuk jelentésüket, hogy augusztus 13-án, tehát 12 nappal á kitűzött határidő előtt járásuk köztársaságunkban másodiknak, a kassai kerületben pedig elsőnek teljesítette 102%-ra a gabonabegyüjtés tervét. A legjobbakat kívánjuk Önöknek ehhez a sikerhez és köszönetet mon­dunk minden mezőgazdasági dolgozónak, főleg a szövetkezeti tagoknak, akik e sikerhez a legnagyobb mértékben hozzájárultak. Járásukban a szö- i vetkezeti tagok sikerei jó példát mutatnak az egyénileg gazdálkodó föld­műveseknek abban, hogy az EFSZ-ben közös munkával hogyan lehet jobb eredményeket elérni. Egyszersmind kifejezzük meggyőződésünket, hogy az a kötelezettség­vállalás, amelyet maguk elé tűztek, vagyis a begyűjtési terv 120%-os tel­jesítése, meg is valósul, ha munkájukat arra összpontosítják, hogy járá­sukban minden mezőgazdasági üzem teljesítse beadását. Bízunk abban is, hogy a legnagyobb igyekezetet fogják kifejteni annak érdekében, hogy járásukban a többi földművest is meggyőzhessék arról, hogy helyesen teszik, ha belépnek az EFSZ-be. További munkájukhoz sok sikert kívánunk. SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA". A szovjet párt- és kormányküldöttség visszatért Moszkvába N. Sz. Hruscsov: Látogatásunk az NDK-ban sikeres volt Berlin főpolgármestere Prágába érkezett Csütörtökön, augusztus 15-én Prá­gába érkezett Friedrich Ebért, Ber­lin főpolgármestere feleségével és kí­séretével, A prágai központi pályaudvaron Adolf Svoboda, Prága főpolgármes­tere üdvözölte a vendégeket, helyet­teseivel és a Külügyminisztérium dol­gozóival. Jelen volt Bemard Koenen, a Né­met Demokratikus Köztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagy­követe a nagykövetség tagjaival. Friedrich Ébert, Berlin főpolgár­mestere néhány napot Prágában tölt. Megtekinti fővárosunk szociális és kulturális berendezéseit. Ä Csehszlovák szakszervezeti dolgozók a Szovjetunióba utaztak Csütörtökön, augusztus 15-én két külön repülőgéppel utazott a Szov­jetunióba szakszervezeti rekreációra köztársaságunk üzemeinek 50 leg­jobb dolgozója. A csoportot dr. Antonin Rezek, a rekreációs gondoskodás központi igazgatóságának igazgatója vezeti. Legjobb dolgozóink egyhónapos szabadságukat a Fekete-tenger part­ján, Szocsi fürdővárosban töltik és ellátogatnak Moszkvába, majd Lenin­grádba. Ezt a szép pihenést példás munkájukért kapták jutalmul. HÍREK Kejjali, szíriai miniszter elutazott Csehszlovákiából Facher Kejjali, szíriai közmunka­ügyi miniszter és felesége, akik a szí­riai kormányküldöttség távozása után még Prágában maradtak, csütörtökön, augusztus 15-én repülőgéppel Prágá­ból Berlinbe utaztak. A ruzyni re­pülőtéren a vendégektől Dvofák külkereskedelmi valamint a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium vezető dolgozói búcsúztak el. A búcsuzáson jelen volt Adnám Azheri, Szíria prá­gai követe a nagykövetség tagjaival és Bernard Koenen, a Német Demok­ratikus Köztársaság prágai követe. Moszkva (ČTK) — Szerdán a déli órákban a vnukovi repülőtéren leszállt a TU 104-es repülőgép, amellyel a szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai tértek vissza Moszkvába a Német Demokratikus Köztársaságban tett látogatásukról. A küldöttséget a repülőtéren a dolgozók képviselői, államférfiak, minisz­terek, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának képviselői és további hivatalos személyiségek fogadták. Luzsenyikiben a V. I. Lenin Központi Stadionban a moszkvaiak nagy nép­gyűlést tartottak. A népgyűlésen jelen voltak az üzemek munkásai, mi­niszterek, tudósok, kulturális dolgozók, a közszervezetek képviselői, diákok, a szovjet hadsereg tábornokai, tisztjei, a diplomáciai testület tagjai, a szovjet és külföldi újságírók. A jelenlevők viharos lelkesedés­sel fogadták a párt- és a Kormányküldöttség tagjait N. Sz. Hruscsovval az élen, valamint a Szovjetunió kormányának és a kommunista pártnak vezető funkcionáriusait. Az elnöki emelvényen mellettük foglalt helyet Antonín Novotný, Csehszlovákia Kommunista Pártjának első titkára, J. Cedenbal, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és J. König, a Német Demokratikus Köztársaság szovjetunióbeli nagykövete. A népgyűlésen N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­Donti Bizottságának első titkára mon­]dott beszédet. A többi között ezeket mondotta: „Nyolc napot töltöttünk német ba­rátaink között. Ez alatt az idő alatt lehetőségünk nyílt, hogy eszmecserét folytathassunk az NDK vezető párt­és államtényezőivel. Sok városba és faluba látogattunk, találkoztunk mun* kásokkal, parasztokkal, valamint az Richard v értelmiség képviselőivel, megismer­miniszter, kedtünk a Német Demokratikus Köz­társaság építő tapasztalataival. Mély megelégedéssel állapítottuk meg, hogy utunk sikeres volt. Nemcsak betöl­tötte, hanem túlszárnyalta minden vá­rakozásunkat. I N. Sz. Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet és a német nép közötti bé­Facher Kejjali szíriai miniszter ,„ . , ,, , csehszlovákiai látogatása idején meg- ^ eJ s f r áí. s a? ^ eur 6J?' nemzetek beszéléseket folytatott a Csehszlová­kia és Szíria közti kereskedelmi kap­csolatokról, valamint Csehszlovákia részvételéről a szíriai népgazdaság építésében. Ä Központi Választási Bizottság közleménye a Nemzetgyűlésbe való pótválasztásokról békéje és biztonsága biztonságának kulcsa. Hangsúlyozta, hogy a küldött­ség érezte, a németek forrón óhajtják a béke megszilárdítását, a háború el­hárítását és a nemzetek közötti ba­ráti kapcsolatok fejlesztését. A Szovjetunió párt- és kormánykül­Lemondott a libanoni kormány Bejrut (ČTK) — A nyugati hír­ügynökségek tudósítása szerint Szá­mi Szolh miniszterelnök libanoni A Központi Választási Bizottság , , , .... 1957. augusztus 14-1 ülésén a Nem- J^j™ 0"? 8 x beadta lemondását, hogy zetgyűlésbe való pótválasztásokkal • 1958-ban a csehszlovák bőripar ci­pőkollekciója sok újdonságot tartogat a vevőközönség részére. 551 fajta bőr- / bői készült és 157 fajta gumiból ké­szült cipőből áll ez a kollekció, külön­féle színekben gyártva. A modellezők a világpiac követelményeit tartották szem előtt a kollekció egy részének előállításánál, mivel a csehszlovák ci­pőkre 79 ország vásárlóközönsége vár. • A Hadsereggel Együttműködők Szövetségének Trenčíni Járási Bizott­sága vasárnap, augusztus 18-án a tren-\ csénpüspöki repülőtéren megrendezi a honvédelmi sportnap 5-ik évi ünnepét. • Szerdán, augusztus 14-én este a pöstyéni járásban Kocourice községben 64 kis- és középparaszt egységes föld­művesszövetkezetet alakított. Az új szövetkezetben 282 hektáron kezdik meg a közös gazdálkodást. Štefan Šnaj­dár, földművest választották meg el­nöknek. • Szerdán a sliači Kultúrnyár kere­tében a Palace-szállő szintermében tartották meg a magyar művészek hangversenyét. Pavlanszky Edina, a Budapesti Állami Opera szólistája és Margittay Sándor zongoraművész, a Magyar Filharmónia karmestere Mo­zart, Puccini, Strauss és Liszt szerze­ményeiből adtak elő. • Szlovákiában a medvék évek óta tartó védelme következtében ez az ér­tékes vadállomány annyira elszaporo­dott, hogy csupán a Banská Bystrica-i kerületben több mint 100 darabra be­csülik számukat. A medvék sok helyen károkat okoznak a háziállatok pusztí­tásával. A Banská Bystrica-i kerület­ben az erdészek három helyen állapí­tottak meg ilyen károkat, mégpedig: Prašiván, Jasinán és Trangoška kör­nyékén. A kerületi erdőigazgatóság rtiár megtette a szükséges intézkedé­seket a kártevő medvék lelövésére. Tegnapi számunkban a 6. oldalon j megjelent ,.A koreai kisfiú" című ; elbeszélés szerzőjének neve | technikai hiba folytán kimaradt. Az | elbeszélést Szilágyi András, ro- i \ mániái magyar író írta. OJ SZÖ 1957. augusztus 16. kapcsolatban a választási adatok át­tanulmányozása után egyhangúlag el­határozta, hogy a bratislavai kerület­ben a Bratislava-környéke Pezinok 272. számú választó kerületében a megüresedett képviselői helyet a Nemzetgyűlés újonnan megválasztott képviselőjével, Štefan Brenčiččel töl­ti be. (ČTK) lehetővé tegye az új kormány­nak a parlamenti választások alapján történő összeállítását. Samun, Libanon elnöke a miniszterelnököt és kormányát arra kérte, maradjanak hi­vatalban mindaddig, amíg meg nem alakul az új kormány. A politikai megfigyelők nézete sze­rint az új kormány, melynek élén va­lószínűleg ismét Számi Szolh fog álla­ni, Amerika-barát lesz. döttségének tagjai az NDK-ban el­hangzott beszédeikben hangsúlyozták, hogy a szovjet nép az NDK dolgozói iránt szívélyes baráti érzelmekkel vi­seltetik. A Német Demokratikus Köztársa­ságban tett látogatásunk során be­szélgettünk Németorszáq Szocialista Egységpártjának, a további vezető Dártcknak, a demokratikus Németor­szág Nemzeti Frontjának vezető kép­viselőivel és az NDK kormányának tagjaival, örömmel tölt el bennünket az a tudat, hogy egyetlen megvitatott kérdésben sem volt közöttünk nézet­eltérés. Tárgyalásaink folyamán teljes egyöntetűség nyilvánult meg néze­teinkben. . Az NDK dolgozóit és minden né­metet mélyen érint Németország egyesítésének kérdése. Párt- és kor­mányküldöttségünk a szovjet kor­mánv és nép nevében a népi kama­rában kijelentette, hogy a Szovjetunió teljes mértékben támogatja Németor­szág békés demokratikus egyesítésé­nek programját, amelyet az NDK kormánynyilatkozata fejt ki. Más álláspontra helyezkednek Nyű-* gat-Németország kormánykörei. Aden­auer a német kérdést az erőpolitika segítségével akarja megoldani. Ez a politika azonban komoly veszedelmet rejt magában. Hogyha a nyugatnémet militaristák elvesztik fejüket és a német kérdést fegyveres erővel akar­ják megoldani, akkor szembetalálják magukat nemcsak a Német Demokra­tikus Köztársasággal, hanem minden olyan országnál, amelynek képviselői aláírták a varsói szerződést. Beszédének befejező részében N. Sz. Hruscsov Ismét köszönetet mondott azért a meleg fogadtatásért és ven­dégszeretetért, amelyben a szovjet nép képviselőit részesítették a Német Demokratikus Köztársaságban. A szovjet küldöttség N. Sz. Hruscsov vezetésével W. Ulbricht kíséretében a magdeburgi kerület schwanebergi állami növénynemesítő gazadságát is meglátogatta. Képünkön: szívélyes beszélgetés a kukoricaföldön. Balról jobb­ra: Walter Ulbricht, Ottó Strube, N. Sz. Hruscsov, Alois Pisnik, Erich Mückenberger. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség UJ FELADATAI Ma, augusztus 16-án Kijevben összeült a Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetség negyedik kongresszusa. Ez a kongresszus minden eddiginél jelentő­sebb, az ifjúsági mozgalom számára többet ígérő: az utolsó kongresszus óta eltelt időszak munkájának kiértékelésén és az új feladatok megszabásán kívül két olyan kérdéssel is fog foglalkozni, amelyek az egész világ ifjú­ságát érintik. Az egyik: A nemzetközi együttműködés kérdése Ez a kérdés magából az életből, ko­runkból fakad, a sok „miért"-ből, amelyekkel ma az ifjúság szemben ta­lálja magát. Különböző gazdasági és politikai rendszerű államok élnek egy­más mellett. Vannak régi, elavult, van­nak új berendezésű államok, amelyek­ben a tudomány és a technika mér­földes léptekkel halad előre, hatást gyakorolván a lakosság szellemi életé­re is. Ez a tény természetesen arra készteti az ifjúságot, tekintsen hazá­ja határán túlra is, tanuljon más né­pek életéből, tapasztalataiból és pró­bálkozzék felhasználni őket saját éle­| tében. De nem csupán emiatt lett idő­' szerű az együttműködés. Vannak tehát olyan kérdések, amelyek minden if­júsági szervezet számára közösek, amelyeket csakis az együttműködés útján lehet megoldani. Ilyen többek között a leszerelés kérdése, a tömeg­pusztító fegyverek gyártása elleni mozgalom. Az ifjúságra nagy felelős­ség vár ezen a területen, s ő ennek tudatában méltóképpen akar helytállni. Néhány szervezet azonban nem helyes­li az ifjúsági szervezetek széleskörű együttműködését. Ezeknek negatív ál­láspontja azonban csak nehezítheti, de nem akadályozhatja meg azt, hogy a világ ifjúsága közös nagy problémáit együtt oldja meg. A régi kapcsolatok ugyanis nem fe­lelnek már meg az új követelmények­nek. A meglevő világifjúsági szerve­zetek egyike sem törekedett arra, hogy valóban a világ egész ifjúsá­gának, azok nemzeti szervezeteinek szövetsége és képviselője legyen. Az WAY-nek (Világifjúsági Egyesülés)­nek például nincsenek a szocialista államokban szervezetei, de más álla­mokban is kevés a tagszervezete. A Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) kisebb szövetség, szervezetei a nyugat-európai és az ázsiai ifjú­sági szervezetekből tevődnek össze. A DÍVSZ még a legszélesebbkörú szö­vetség, amelyben a világ minden tá­járól különféle irányzatú nemzeti szer­vezetek szövetkeztek, azonban még­sem olyan széles, hogy átkarolná az egész világ ifjúságának szervezeteit. Igy hát az említett szervezetek kö­zül egyik sem képes arra, hogy a nagy közös kérdéseket megoldja. Márpedig az ifjúság és maga a kor is követeli az együttműködést: hogy a jövő nem­zedék minden fennálló ellentét ellené­re is összefoghasson, barátkozhasson. Az együttműködés útja eddig na­gyon göröngyös volt, a hidegháború sok akadályt gördített elébe. A DÍVSZ többször terjesztett javaslatot a WAY, az IUSÝ elé, az együttműködésre, de ezek a javaslatok sosem találtak kellő megértésre. A WAY-t a hidegháború idején a DÍVSZ ellenlábasaként szer­vezték, és arra törekedtek, hogy min­dig ellentétben álljon vele. Az Egye­sülés tanácsa tavaly augusztusban megtartott berlini ülésén kategoriku­san elutasította, hogy bármily kapcso­latot is tartson fenn a DIVSZ-szel, vagy annak valamelyik tagszervezeté­vel. A Szocialista Ifjúsági Internacio­nálé (IUSY) végrehajtó bizottsága ta­valy júliusban a tamperi (Finnország) ülésén hasonló határozatot hozott. Pár évig a DÍVSZ se volt mentes a szektásságtól. Azonban mégis nagy a különbség a WAY és a DÍVSZ szektás­sága között. A WAY tavajy májusban a párizsi ülésen javaslatot tett a két ifjúsági szeminárium közös megszervezésére. Amikor azonban ezt a DÍVSZ elfogadta, a WAY visszavonta szavát, megtagad­ta az együttműködést. A DÍVSZ min­dig az együttműködésre törekedett, el­fogadta a WAY javaslatait azzal az óhajjal, döntsék le a sorompókat és olyan viszonyt teremtsenek, amelyek lehetővé teszi a közös kérdések meg­oldását. Erre példa a VI. VIT is, ame­lyet különféle szervezetek és mozgal­mak készítettek elő a legteljesebb egyenlőség alapján. Á világ ífjúsáoa egyre inkább köve­teli ezt az együttműködést, és vágyó­dik a kölcsönös megismerkedés útán. Ezt bizonyítja az is, hogy tavaly ösz­szesen 101 nemzeti szervezet látogatta meg egymást. Ez kétszer annyi, mint tavalyelőtt volt, azonban a szervezetek számához viszonyítva még mindig ke­vés. Sok feladat vár még ezen a téren az ifjúságra. A kétoldalú látogatások, küldöttség-cserék, tanulmányi utak, szemináriumok szervezése, közös kér­dések tanulmányozása, a gyarmati if­júság megsegítése erkölcsi vagy anyagi téren, harc a leszerelésért, — mind olyan kérdések, amelyeket az ifjúság­nak most hamarosan kell megoldania; s ez az együttműködés nélkül elképzel­hetetlen. A DÍVSZ nem marad adósa ezeknek a követelményeknek: nemzetközi talál­kozókat, kulturális és sportversenye­ket, országjárásokat tervez. 1960-ban, az ENSZ 15 éveá fennállása alkalmá­ból a többi szövetségek együttműködé-> sével nagy világifjúsági találkozót akar rendezni. Szükséges volna, hogy ebben készséges támogatást nyerjen a többi szövetségektől... Milyen legyen az új szervezet ? Az együttműködés fokozott szüksé­gességére való tekintettel fontos kér­dés, vajon milyen legyen az a szerve­zet, amely a követelményeknek eleget tudna tenni. Ha ez a szövetség valóban fel akarja karolni az egész világ ifjú­ságának problematikáját, kell, hogy a kérdésekkel általánosan foglalkozzék. Az újonnan függetlenné Vált afrikai és ázsiai államok ifjúságának egészen más feladatai vannak, mint a fejlett álla­mokénak. És hasonlóképpen más a fel­adata az ifjúságnak a szocialista álla­mokban, más a kapitalista államokban. Ezt szem előtt tartva a szövetségnek fontos szervezeti változást kell végre­hajtania. Biztosítani kell ugyanis, hogy az ilyen kérdéseket az illető nemzeti szervezet maga oldhassa meg. Hely­telen volna tehát, amint azt a „Nem­zetközi Szervezet" akarja (határoza­taikból ugyanis ez tűnik ki) egyesíteni és központosítani valamennyi ifjúsági nemzeti szervezet feladatait, mert ez tulajdonképpen csak akadályozná őket munkájukban. A találkozók tapasztalatcserék, közös kérdések megértése — és megoldása, valamint tanulmányozása — mindez csak űgy valósítható meg, ha biztosít­va van minden nemzet szervezetének önkormányzata. Eze~ken az elveken alapszik a DISZ alapszabályzatának új tervezete hogy minden tagszervezet számára biztosít­sa az egyenlőséget és az önkormány­zat tiszteletbentartását, amelyek sze­rint a nemzetek szervezetei maguk ál­lapíthatják meg legfontosabb feladatai­kat. A DIVSZ-nek az a célja, hogy a szervezet minél jobban tükrözze a vi­lág ifjúságának érdekeit és szervezetei­nek feladatait. A DIVSZ-nek ez a kongresszusa valóban a kérdésekhez méltó komolysággal foglalkozik majd az ifjúság legégetőbb kérdéseivel és reméljük, hogy ezek után olyan nem­zetközi szövetséggé válik, amely felöle­li majd az egész világ összes nemzetei szervezetének kérdéseit, és érdekeit. Petrík József

Next

/
Thumbnails
Contents