Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-26 / 206. szám, péntek

A gabona sem érik be egyszerre Akkor meg nagyrészt lábon Síit a gabona, s csak itt-ott ékeskedett még a gabonakeresztekkel megrakott tarló. A délutáni személyvonat szuszogva, pöfögve robogott Szepsitöl Kassa felé. A lehúzott ablakokon beáramlott a rekkenő hőség tikkasztó lehelete, amelyet a vonat rohanása közben támadt huzat sem tudott lehűteni. Az ablaknál ketten néztük a mellettünk visszafelé szaladó tájat. Útitársam egy napégette arcú szikár ember volt, aki nagy érdeklődéssel szemlélte a vasút mellett szélesen elterülő aranyszínbe öltözött gabonatáblákat. •Ügy látszik, kikívánkozott belőle a 6zó, mert hamarosan megszólalt. — Szép itt minden — mutatott kifelé. '— Jó termés ígérkezik — toldottam pieg a megjegyzését. — Ezek szövetkezeti táblák itt a frasút mentén — folytatta. — Azok —' hagytam rá. Kis Időre csend telepedett közénk, fcsak a többi utas beszéde zsongott bele pillanatnyi némaságunkba, kis szünet után útitársam ismét elindította a beszélgetést. Elmondta, hogy faluja Krompachytól mintegy 8 kilométernyire fekszik, beékelve a hegyek közé. >— Kár, hogy nálunk nem ilyen szép 6 gabona. Alig van sík terület — sóhajtott. — Hát legelő van-e? — kérdeztem. "— Az bizony van elég. A kis szántóföld sem a legrosszabb, — felelte őszintén. — És szövetkezet van-e? — faggattam tovább. A kérdés kissé megzavarta s csak hosszabb hallgatás után válaszolt. — Még nincsen, de már többen akarják — vallotta be, majd mintha nagy titkot akart volna mondani, közelebb hajolt hozzám. — Én még várni szeretnék vele, van hat hektár földem, szeretném még kissé kihasználni az időt, amíg a szövetkezet megalakul, mert ki tudja, hogyan lesz azután. A gabona sem érik be mindenütt egyszerre. Miért legyek az elsők között ? ... A vonat hirtelen fékezett, megérkeztünk Kassára, s útitársam sietett az iglói vonatra. így tehát bennem maradt a válasz. Sebaj, majd itt elmondom, hiszen nemcsak útitársam gondolkozik így: a gabona sem érik be egyszerre, kihasználom még egy kicsit az időt... A kassai állomás kijáratánál, félrehúzódva a kifelé áramló tömegtől, eltűnődve néztem távozó útitársamat, eki zöld lenvászon ruhájában hosszú, de kissé nehézkes léptekkel sietett az iglői szerelvény felé. — Ez az ember világosan megmondťa, hogy szeretné még kihasználni az alkalmat, hogy minél többet akar markolni és cselekedetét azzal igyekszik megindokolni, hogy a gabona sem érik be egyszerre, — gondoltam át újból lefolyt beszélgetésünket, majd hirtelen egy érdekes jelenet elevenedett meg smlékezetemben. Az ógyallai vendéglőben nemrég egy idősebb parasztbácsika mérgeskedett sörivás közben. Üjgyalláról való volt az illető. S az bosszantotta fel, hogy nem kapott valamilyen építkezési anyagot. Cementről vagy cserépről volt szó — már nem emlékszém. Akkor nem tulajdonítottam nagyobb fontosságot a dolognak, hisz csak egy heti késedelemről volt szó. Kár mérgeskedni egy heti késés miatt, amikor életfogytiglani időt kellett várnia, amíg olyan anyagi helyzetbe jutott, hogy építkezhessen. Azt hiszem, mégsem kell rossz néven venni az öregtől, hogy mihamarabb rendben szeretné látni a házát. De vajon az idős ember gondolt-e arra, hogy a cementgyárak, téglagyárak és a többi üzehiek csaknem mindenütt magasan túlteljesítik a termelési tervet. S a nyitrai kerületben is ezer meg ezer új családi ház épül. Üj gyárak, utak, duzzasztógátak és sok minden épül az országban. Ezenkívül hányan építkeznek feketén?... És hányan gondolkoznak úgy, mint útitársam — minél többet markolni. A fenti jelenet arra késztetett, hogy megnézzem, hogyan teljesítik az újgyallai parasztok a beadási kötelezettségeiket. A kíváncsiság nem örvendeztetett meg. Egyesek sokkal tartoznak az államnak. Nagyon fukarok a közzel szemben, amelytől szinte követelődzve csak kapni, markolni akarnak. Kétségkívül, Űjgyallán is van számos olyan dolgozó paraszt, akik megérdemlik, hogy a köz minden jóval ellássa őket. De mit mondjunk például a 181. szám alatt lakó Hamran Izidorról, aki 7 és fél hektáron gazdálkodik, de "beadási kötelességét évek óta nem teljesíti. S ennek ellenében engedély nélkül épít házat. Sajnos, vannak még többen is a faluban, akik csak, markolnak abból, amit a más szorgalma, kötelességtudása és hazaszeretete felhalmozott. Kedves türelmetlen bácsikám. Hát ilyen esetben nem kellene mérgeskedni. Amikor éveket vár a köz eredménytelenül. Milyen „gabona" az, amely évekig nem akar beérni? Ha igaz, hogy a gabona nem érik be egyszerre (ezt úgy gondoljuk, ahogyan a cikk elején említett útitársam mondotta), akkor az is tény, hogy a jó gazda akkor aratja le, amikor elérkezik a betakarítás ideje. Rossz, gazdák lennénk, ha nem vlnnők előre a dolgozó parasztok és az ország ügyét, ha elszalasztanánk a legjobb időt az „aratásra". Végül csak üres kalászokat csépelnénk... Mikor beszéljünk legtöbbet a dolgozó parasztokkal a szövetkezeti nagytermelésről, a falu népe életszínvonalának emeléséröl^Jia nem akkor, amikor egész évi munkájuk gyümölcsét takarítják be a szövetkezetesek és a többi dolgozó parasztok és amikor legszembeötlőbben látni a különbséget u régi és az új gazdálkodás között. Most kell erről beszélni, most kell cselekedni, hogy minél több dolgozó, paraszt induljon el a szövetkezeti úton, a többi szövetkezetesekkel együtt rakják le a jövő évi termés és a jövedelmezőbb élet alapjait. A gabona nem érik be egyszerre, de minden esetben nyáron van az aratás ideje. Ki várna vele addig, míg lehull az első hó, csupán azért, mert egyes szűklátókörű emberek úgy vélik, hogy jó lesz még kihasználni az időt. Mintha azt nem éppen a szövetkezetben lehetne eltölteni a leggazdaságosabban. Ma már ezernyi példa bizonyítja, hogy a szövetkezetben jobb, könnyebb az élet, s aki húzza-halasztja a belépést, árt saját magának, árt az országnak is, mert kevesebbet termel és kevesebb a bevétele még akkor is, ha minden termését magasabb áron adja el, vagy ha a közt megkárosítva, hazafias kötelességének teljesítése helyett nem a rendes úton értékesíti terményeit. Minek azonban hosszú lére ereszteni a szavakat, amikor mindezt minden dolgozó paraszt láthatja, aki nyitott szemmel tekint maga Kärýl. Jól látták a helyzetet azok a hími középparasztok is, akik legújabban beléptek az alig egyéves szövetkezetbe. Egy hét alatt öten mondtak búcsút a maradi Zohorról jelentik: KÉSZ! A gázvezeték építésének egy nem nagyon hosszú, de fontos részét befejezték. A múlt hónap folyamán a Zohor-Vysoká na Morave vonal dolgozói kötelezettségvállalást adtak, hogy július 20-ig az egész szakaszt átadják rendeltetésének. Az építkezés technikusai és munkásai ki is ásták és le Is rakták a csöveket, hogy azokban hömpölyögjön a földgáz rendeltetése helyére, de a nagy esők nagyban akadályozták őket a munkahely és az egyes szakaszok teljes elrendezésében. Most mikor már a munka kész, nagy fába vágták a Vodostav zohori munkásai a fejszéjüket. Chriašteľ mester azzal a gondolattal jött elő, hogy jó lenne segítségükre sietni a csehországi építkezési dolgozóknak. Olvasta az újságokban és a pártgyűlésen is hallott felhívást, az ostravai, Üstí nad Labem-i és Karlovy Vary-i kerületben vannak a legfontosabb építkezések és éppen itt nincs elég munkás. „Itt a helye azoknak, akik segíteni akarnak népünknek és maguknak is. Gyerünk Ostravába!" — mondta Chriašteľ mester, amikor az utlosó fizetést adták Zohorban. A munkások szeretik Chriašteľ mestert és hisznek neki. Tudják, hogy párttag és szíván viseli a dolgozók ügyét. Ezért mentek vele Ostravába. így történt, hogy több mint 25 munkás július 22-én reggel hét órakor türelmetlenül várta a gyorsvonatot, amely őket az ostravai Bytostav építkezésejre vitte, hogy ott segítsenek hazű'iknak, ahol rájuk legnagyobb szükség van. Sik István gazdálkodásnak és 46 hektár földdel, számos haszonállattal gyarapították a szövetkezet vagyonát. Tegnapi útitársam bölcselkedése tehát alapos vereséget szenvedett a szepsi járás eme kis falujában. — Ki akarom használni az alkalmat, amennyire lehet — jutnak eszembe ismét szavai. S ezt úgy mondta, mintha a szövetkezet alakulása után valami rossz dolog következne. Tehát sietni kell markolni, mégha bepiszkolódik is a keze. Mennyivel helyesebben gondolkoznak a hími parasztok, Vaskó János, Vaskó Sándor, Vámos Gusztáv, Urbán József és Kuma Anna, akik beléptek az EFSZbe, meg a tijbbiek, akik már szintén nyitogatják a szövetkezet kapuját. Az öreg fák lombsátora alatt meghúzódva beszélgettünk. Velünk szemben ült a magas termetű, fiatal Vaskó Sándor, aki nagy szemével nyíltan néz a világba. Édesapjával együtt 15 hektár földet hozott a szövetkezetbe. Istállójuk sem volt üres, amikor megérett a nagy elhatározás, mert 10 darab szarvasmarha szorongott a kis helyen, amíg nem került a közösbe. — Sándor gazda, mondja meg őszintén, miért lépett a szövetkezetbe, — tettem fel nyíltan a kérdést. Vaskő Sándor elcsodálkozik. Miért kell kihangsúlyozni az őszinteséget? Elmondjuk neki, hogy egyes emberek hogyan gondolkoznak, hogyan néznek a szövetkezetre. Erre jóízűen elneveti magát, és vele együtt derül Koleszár János szövetkezeti elnök is, aki 8 hektár földdel lépett a szövetkezetbe. — Mi is vártunk egy évet, hisz tudni akartuk, mi lesz a szövetkezetből, de azt is mondhatom, hogy tiszta lappal léptünk a közösbe ... Vaskó Sándor kis szünetet tart, azután folytatja. — Kár volt egy évet várnunk. Jól megfontoltuk u dolgot, számítgattunk és mindig a szövetkezet győzött, — felelte határozottan. *** Mit kell ehhez még hozzáfűznünk? Tegnapi útitársam még várni akart. Hamran Izidor nem ad a köznek, de feketén házat csikar ki tőle. A derék hími középparasztok sajnálják az elveszett időt. Mégis ők a legokosabbak, mert többet már nem akarnak veszíteni. Miklya János A szorgalmas munka gyümölcse Búg a cséplőgép, nyeli-harapja a súlyos gabonakévéket a panyidaróci szövetkezet szérűjén. Alacsony, napbarnított ember, sürög-forog a gép körül. Albert Jenő bácsi, a gépész. Szemével a gép körül tevékenykedőket figyeli — fülével vedig a gép bugását hallgatja. — Olyan ez a cséplő, akárcsak egy jól abrakolt ló — mondja elégedetten. — Már hetedik éve csépelek vele, de komoly hiba még nem fordult elő. — De Jenő bácsi!... — mondja neki egy izmos legényke. — Vilkén jobb van. Ott olyan cséplöje van a szövetkezetnek, melyet még etetni sem kell! A kocsiról egyszerűen beléhányják a kévéket egy kis elevátorba, amely a dobba továbbítja azokat. — Ezt megengedem — válaszolja Jenő bácsi... De én azért mégsem cserélném el velük ezt a gépet. A világért sem! — Jenő bácsi, leesett a szíj — kiáltják a cséplő farától. Egy-két perc és Jenő bácsi már helyre is tette a szíjat s csurog tovább vastagon a zsákokba a gyönyörű aranysárga árpa. Aratnak is, csépelnek is a panyidaróci határban. — Ha nem esett volna annyi eső, már rég készen lettünk volne az aratással — mondja Paluch Ferenc, a szövetkezet elnöke. — A losonci gépállomástól két hazai gyártmányú kombájnt kaptunk. Nagyon szépen dolgoztak, 43 hektárról aratták le a termést. A többit kévekötökkel aratjuk Már csak 1—2 napra való van belőle, aztán teljes erővel hozzálátunk a csépléshez. Még egy cséplőgépet állítunk munkába, hogy gyorsabban haladjunk. A gabonaföldeken süríín húzódnak a kepesorok. Arról beszélnek hogy a panyidaróciak ez év nyarán rendkívül jó termést takarítanak be. Igen, ez így van. Ilyen jó termésre nem is emlékszem. A tavaszi árpát kombájnokkal arattuk le. 28 métermázsát adott hektáronként. Búzából ennél is többet várunk. Próbacséplést végeztünk és kiderült, hoay egy hektáron 32 mázsával hálálja meg a föld tagjainknak a beléhelyezett jó munkát. Pedig tavasszal de gyengék voltak!... Egyszer kimentünk az agronómussal a határba. Hát látjuk ám, hogy nagyon ritkák a búzáink és bizony úgy állt akkor a dolog, hogy ki kell őket szántani. Gondolkoztunk, mit csináljunk . . . Végre úgy határoztunk, hogy megpróbálkozunk a fejtrágyázással. Hektáronként két métermázsa mész-salétromot szórtunk a búzára, s utána jól megboronáltuk. — Nemsokára újra megnéztük az őszi vetéseket... Szinte elcsodálkoztunk a látoHakon. Olyan szépen helyrejöttek búzáink, hogy öröm volt rájuk nézni. Most meg hát igazán jóleső érzés számunkra, amikor arról adhatunk számot, milyen magas a hektáihozam. A gyönyörű, embermagasságú búza itt-ott még lábon áll. De már nem sokáig, mert szünet nélkül vágják a kévekötők. A gépek után fürge menyecskék, színes ruhás lá • nyok rakják formás keresztekbe a súlyos búzakévéket. — Kit lehet közülük megdicsérni? — Hogy őszinte legyek, valamennyit — mondja az elnök. — Mert mindnyájan rászolgálnak. Reggel 7-től este 8-ig dolgoznak szorgalmasan a tarlón. — Ilyen szorgalom talán még so* hasem volt a panyidaróci szövetkezetben, mint amilyen ezen a nyáron van. Persze, mindezt fokozzák a jó terméskilátások is, meg aztán sokat fejlődtek, öntudatosodtak \tt a szántó-vető emberek. Lassan az „érném" szót 'felváltja a „miénk" szó'. Sok évnek kellett eltelnie, amíg idáig jutottak a panyidaróciak. Szövetkezetük ugyanis a legrégibb a losonci járásban. Nagy nehézségekkel küzdöttek, különöser. a kezdeti években. Civakodás meg nem értés, könnyelmű vezetés emészt ette-marta a szövetkezetet. Ámde amióta Paluch Ferenc vette kezébe a szekér rúdját, azóta szemlátomást javul, gyarapszik a szö vetkezet. A múlt év végén már nem mentek haza a tagok üres zsebbel az évzáró közgyűlésről. Minden egységre még 5 korona részesedést kaptak. Javult az állattenyésztés is. Most már ott tartanak, hogy a jövő év első negyedében már teljesíteni tudják majd az 1958-as évre előirányzott + sertéshúsbeadást s jelentős mennyiséget még terven felül is adhatnak a közellátásra. A tejtermelésben már ebben az évben 20 000 literrel toldják meg n kötelező beadást. A jó vezetés, jó munkafegyelem, a közös iránti lelkes, odaadó munka meghozza gyümölcsét: Gazdag aratást, örömteli zárszámadást eredményez majd az egész évi szorgalmas munka! Farkas Kálmán. Réte Minden rétéi lakos tudja, hogy a szövetkezet raktárában egy nagy teljesítményű mosógép évek óta Csipkerózsika álmát alussza. A szövetkezet vezetősége annak idején közös mosóüzem létesítését tervezte a szövetkezeti tagok részére, — írja Klapuch Lajos levelezőnk, — de a terv csak terv maradt. A rétéi aszszonyok biztosan örömmel vennék, ha az EFSZ vezetősége megvalósítaná végre régi tervét és üzembe helyezné a tétlenségre kárhoztatott mosógépet.* Fél község dolgozó asszonyai írják: „Niálunk a hentes-, az élelmiszer üzletek és a tejcsarnok reggel 6— ^7-kor, egyéb üzletek 7 órakor nyitnak. Lusta asszony az, aki ilyen dologidőben hétig, illetve 8-ig otthon tölti az időt. Mi korán kimeqyünk az EFSZ-ben kijelölt munkákat végezni, hogy mire jön a nagy forr:ság, már otthon legyünk. így azután reggel nem tudjuk kivárni amíg az üzletek kinyitnak. Az üzletek délután 4-kor nyitnak újból, amikor mi már ismét a földeken vagyunk. Igaz, este 6—7 óráig nyitva tartanak, de mi csak ez időpont után érünk haza. Azt kérdezzük, hol vásároljunk? Kinek az érdekeit szolgálja ez a nyári záróra rendelet?" Igv szól a levél. Hisszük, hogy az illetékesek azonnal megadják a választ éspediq egy módosító rendelet képében, amellyel a zárórákat a vásárlóközönség igényeinek figyelembevételével állapítják meg. Ipolybalorion rendezték meg a körzeti tűzoltó versenyt, amelyen Kiscsalomia tűzoltó egyesülete került az első helyre (Illés József leveléből). Sdro község olvasóit roppant mérgesíti, hogy az ÜJ SZÖ-t és a többi lapokat is két-három nap késéssel kapják. „Amikor a sárói EFSZ tagság kezébe kerül az ÜJ SZÖ. az már néhánynapos — írja levelében Tóth Zsigmond. — Pedig mi a munkából hazatérve, szeretnénk esténként friss lapokat olvasni." A helyi és a járási postahivatal kötelessége e kívánságot valóra váltani. Gömörhorka és a cellulóze-gyár között húzódó töltés mellett mostanában nagy a forgalom. A gyár salaklerakodó helyén egy nagy báger rakja meg a folyamatosan érkező teherautókat, mert a most készülő új testnevelési pályához körülbelül 50 ezer köbméter töltésre van szükség. Három hektfiron terül majd el a pálya. 110-szer 45 méteres lesz a drótkerítéssel körülvett futballpálya. Lesz ezenkívül salakpálya, teniszpálya is. Olyan öltöző készül, melyben egyszerre négy csapat öltözhet. Lesz klubhelysén, ping-pong-terem stb. A stadion környékét befásítják. Minderre 1956-ban 30 ezer, 1957ben pedig 70 ezer korona állami segélyt kaptunk. A cellulóze-gyár is készséggel segít, hoav őszre a labdarúgó-pálya már készen legyen. (Prihradskv L. leveléből.) Komáromban járt a minap Vajda Ferenc Gútáról. Dolga végeztével betért a JNB melletti büfébe, hogy egy pohár sörrel szomját enyhítse. Jó sokáig várt, de senki ^em érdeklődött kívánsága iránt. Megúnva a hiábavaló várakozást, átment a másik vendéglőbe. Ott is várt, ott se szolgálta ki senki. Azután vette észre, hogy mindenki a pultnál fogyaszt, illetve, hogy önkiszolgálás van. Vajda Ferenc azt javasolja, hogy az ilyen vállalatokban tegyenek ki figyelmeztető táblát, mely a közönség figyelmét fölhívná arra, hogy önkiszolgálás van. Sok türelmetlenségtől és idegeskedéstől kímélnek meg így a fogyasztókat. Ugyancsak Komáromot érinti Paszternák Anna levele, melyben a városi strandfürdőt reklamálja, Igaz, hogy ott a Duna, de 10—12 íves gyermekeket nem lehet egyedül a Dunához leengedni. Szükség lenne Komáromban is egy uszodára, amit az illetékesek is elismernek, hiszen évrőlévre ígérik a felépítését. Egyelőre azonban a komáromi gyerekek csak az ígéretekben úszhatnak. Várjuk a HNB válaszát, hogy miért? Gúta környékén is veszéllyel fenyegette a mostoha időjárás az évi termést.* A II. nyolcéves középisko'a tanulói elhatározták, hogy a? EFSZ segítségére sietnek. Kopják József pedagógus vezetésével jelentkeztek az EFSZ irodájában és kérték, osszák be őket oda munk'ára, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Azóta is minden nao brigádra járnak, ha kell lencsét szednek, kukoricát kasztrálnak, vagy kévéket hordanak, ha arra van szükség. Az EFSZ a végzett munkát mennyisébe és minősége szerint megfizeti. A kereset egy részét az iskola fizikai laboratóriumának, politechnikai műhelyének korszerűsítésére, felszerelésének bővítésére használják fel — közli velünk Kopj,ák József pedagógus. Akirdlyhelmeci U éves középiskola tanulói a perbenyiki Állami Gazdaságban vannak briqádon. Minden munkából kiveszik a részüket — írja tudósításában Horosz Árpád. Balla Irma és Horváth László mindig a csoport é'én járnak. A gazdaságban 32 mázsás hektárhozamra számítanak. Sós Katalin