Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-24 / 204. szám, szerda

Kövári-kiállítása kei Illeti kópiáiban Kővári több mint 125 festményében és rajzában gyönyörködhettünk a kiállítás megnyitásán. Egy-egy képe előtt hosszabb időt kell eltölteni. Megragad, nem engedi tovább a nézőt. Jellegzetesek ezek a tájak, Kelet-Szlovákia vidékének szépsége, a szepesi városok ősi architektúrája, a napfényleum-metszetei is. Valamennyi hamisítatlan tükre annak a kornak, amelyben a művész élt. Kővári nem volt korának népszerű képzőművésze. Nem értették. Merész, újszerű meglátásai nem nyerték meg az akkori kispolgári társadalom ízlését. Túlnőtt korának ízlésén. A mSROMEO ÉS JÜLIA Évadzáró előadás aHviezdoslav Színházban Kővári Szilárd: Tél egy kassai utcaija című, 1913-ban alkotott pasztellje. ben fürdő reneszánsz épületek, városrészek, jelenetek, emberek. A szemlélő előtt kitárul a megrajzolt tárgy vagy ember egész világa. Kővári Szilárd Kassa külvárosában született egy kis földszintes házban. Ma is látható ez a szegényes kis házikó a Kárpát utcában. Édesapja vasutas volt, anyja a dohánygyárban dolgozott. Fiuk a kassai tanítóképzőbe járt s a tanítói oklevél megszerzése után a budapesti főiskolán folytatta tanulmányait. 1906-ban végez, s tanári oklevéllel a zsebében véglegesen vlszszatér szülővárosába, hogy a Kálvária alatti kertek világában telepedjen le. Itt dolgozik, itt születnek lágy, lilás tónusú napfényben ragyogó pasztelljei, innen jár szülőföldje romantikus tájainak megismerésére, hogy azokat keresetlen eszközökkel, jellegzetesen rögzítse vászonra, papírra. Tájképeinek mély tartalma van. A természet gazdagságát egységesen, színesen látja. Szerelmese a hangulatoknak, nem túloz, komoly a mondanivalója, képet hitelesek, a művészet élménye avatja őket alkotásokká. Művészi meglátásainak és tehetségének értékes dokumentumai, tollrajzai, linoP

ártunk Központi Bizottságának legutóbbi ülésén Hendrych elvtárs beszámolója, majd ezt követően az ülés határozata rámutatott arra a veszélyre, melyet egyes közéleti és művészi személyiségek helytelen nézetei és felszólalásai rejtenek magukban és amely a nemzetközi munkásmozgalmat a kommunista pártok lenini politikai irányvonalának eltorzításával fenyegeti. Az előadó, majd a vitafelszólaló elvtársak konkrét példákon mutattak rá e revizionista nézetek megnyilvánulásaira a Kvéten című lapban, valamint az irodalmi lapokban a művészeti kérdésekről, illetve gyakran magának a művészetnek lényegéről íolytatott meddő vitákban. Cikkünkben A. Butyenkonak: A szocializmusról és annak „humanista" bírálatairól szóló, a Kommunyiszt idei 5. számában megjelent cikkével foglalkozunk, melyben rámutat az újkori revizionisták burkolt támadásainak formáira, különösen pedig kedvelt kifejezésüknek, a „sztálinizmusnak" szerepére eszmei törekvéseikben. „Az utóbbi időben a magukat marxistáknak valló külföldi értelmiségiek egy része megkísérelte a szocialista rendszer ún. „humanista szempontból" való bírálatát. Az effajta bírálókat egy cseppet sem izgatja az a tény, hogy a jobboldali francia szocialistáik és Franco fasiszta spanyol tábornok, , az USA és a Djilasz-féle renegátok, a „Szabad Európa" hírhedt rágalomgyártói és a kommunista mozgalomtól nyíltan elpártolt szakadárok is „a humanizmus prófétáiként" léptek fel" — írja Butyenko. Az újkori revizionisták, akik még marxistáknak merészelik vallani magukat, félremagyarázzák a felsőbbfokú, tökéletesebb szocialista demokratizmus lényegét, üzelmeikkel igyekszenek elferdíteni az SZKP XX. kongresszusának Szellemét és irányvonalát. A kongresszus tárgyalásainak különösen azt a részét ragadják ki, s még hozzá helytelenül, amely J. V. Sztálin egészségtelen személyi kultuszának és a személyi kultusz következményeinek elítélésével függ össze. Hogy mi a céljuk ezzel, azt Butyenko {g>j magyarázza: „A jobboldali szovésznek nem voltak barátai, s nem voltak bírálói. Nem írtak róla, alkotásai a művésztörténészek figyelmét sem vonták magukra. Már 1907-ben hét alkotásával vesz részt a budapesti Műcsarnok kiállításán, melyek közül egy képe díjat nyert. A rákövetkező években a Művészház és a Nemzeti Szalon kiállításain láthatók a képei. Vándorkiállításon öt képét mutatják be Egerben, Miskolcon, Kassán, Eperjesen, Sátoraljaújhelyen, Debrecenben és Gyöngyösön. Még öt kiállításról tudunk, melyek közül Kasssán 1912-ben és 1920-ban csupán a művész alkotásai szerepeltek. Nagytehetségű, sokoldalú művész volt Kővári Szilárd, akinek képei a legnemesebb emberi eszméket szolgálták. 34 éves korában halt meg tragikus körülmények között, elhagyottan, szegényen a kórházban. Rövid élete nem hozott neki dicsőséget, de alkotásait a humánum, a .belülről áradó művészi átélés, az alkotói hév melegsége jellemzi. Azon képzőművészek közé tartozik, akik nagymértékben járultak hozzá a XX. század művészetének felvirágzásához Kelet-Szlovákiában. Mészáros Gyula A MŰVÉSZET ÁLTALÁBAN, de a színház különösképpen nem élhet, de nem is fejlődhet lényegesen a művészi kifejező eszközök állandó megújítására, tökéletesítésére irányuló kísérletek, az ésszerű újítások keresése nélkül. A színpadi művészet fejlődésének jellegzetes állomásait mindig az ilyen „kísérletező időszak" eredője jellemezte. Ezt állapítottuk meg a bratislavai P. O. Hviezdoslav évadzáró Shakespeare előadásán is. Jozef Budský államdíjas rendező művészi egységbe foglalta Wiliam Shakespeare Romeo és Júlia örökértékű tragédiáját. Budsky munkájának élraszökő eredménye az igazi shakesoeari hangulat megteremtése volt, amelvet a helyén használt hang- és fényhatások, valamint a vetített hátterek még jobban alátámasztottak. Eltérően az eddigi 24 képre bontott, de nrndössze két részre tagolt ren'dezé-ektól, Budský a színpadi hármas eavséqet választotta, s így a két első rész állandóan fokozódó feszültséae a tragédia végső beteljesülését természetes nyugvópontra hozta. A jelenkor embere a bonyolultat egyszerűen kívánja látni a művészetben, mert csakis az egyszerűség teremti m?g az általunk érzékelt bonyolultság visszaadásának lehetőségét. A nagy, „tragikus" gesztusok ma már fonákul hatnak. Az újszerű színpadi megoldásokért vívott küzdelem kizárólag a realizmus szilárd talaján mehet végbe. Budsky rendezésében a tragédia mondanivalója sokkal elmélyültebb, semhogy pársoros megfogalmazásban elemezhetnők magas színvonalú rendezői koncepciójának igazát. Egyet viszont leszögezünk, éspedig: a nagy konfliktusok minden jelenetben igazán emberivé válnak, és ezért állnak szellemi és fizikai értelemben közel hozzánk. Budský a drámai összeütközéseket a belső érzések harcának színterére vitte át, s ezzel formálta korszerű, mai darabbá Shakespeare művét. Rorflfeo és Júlia a halhatatlan angol költő első nagyszabású műve volt, amely az ellenséges családok sarjai között fellobbanó szerelem tragédiáját örökíti meg. Shakespeare, minden kornak legnagyobb drámaírója változatos és mély emberábrázolásával, gazdag, pompázó és félelmetes erejű céltudatosságával. a tragikus nagyság, és az egészséges vidámság tökéletes tolmácsolásaival ragadja magával a nézőt és olvasót egyaránt. Alkotása élö, fejlődő világ; minden kornak mást jelent .^s minden korban eleven. Tárháza az erőtől duzzadó jellemeknek, azoknak a jeleneteknek, amelyek drámaiságukat a színpad minden változásán keresztül megőrzik. A rendező, a színészek játéka, az egész produkció a halk kezdettől a mennydörgést túlharsogó kitörésekig mindenütt az embert érzékelteti. A rendező Shakespeareval egyetemben helyenkint csak látszólag lép ki a valóságból, mert voltaképpen mindig megmarad a realitás biztos határai között. ROMEO ÉS JÜLIA mindent betöltő szerelmében a hajnal fénye lángol, s ez a végzetes, önmagát felperzselő szenvedély, amely mindent felgyújt és elhamvaszt maga körül, még a háttérben összeütköző féktelen indulatoknak is nemes izzást kölcsönöz a végső kibontakozásban. Romeo és Júlia, ez a két veronai szerelmes rövid élete során úgy hajlik családjaik szörnyű viszályai fölött a mámoros gyönyörűség észvesztő kábulatában, mint két harmatos szirmú virág a sistergő vul kán peremén. Szinte nem is egymásba, de magába a szerelembe szerelmesek. A szerelem és az ifjúság örök himnusza zeng föl a dráma minden verssorában. örök lírai emlék, a költőben élö szerelem mindenható fiatalsága csillog felénk három órán keresztül. A gyászének és a pacsirtadal különös atmoszférájának feszültsége tölti be a színpadot s a nézőteret. Ugy érezzük, az ünnepi benyomás hangulatát méltatlanul zavarná valamennyi szereplő gépies felsorolása. Tehát inkább a nagy sikert méltányoljuk, a lelkes közönséggel együtt, amely minden kép, minden jelenet után valóságos tapsorkánnal köszöntötte ezt a várva-várt shakespearei előadást. Nem hagyhatjuk viszont figyelmen kívül a kimagasló szjnészi alakításokat és párhuzamot igyekszünk vonni a kettős szereposztás között. Azokról a színészekről írunk, azokról a nagyerejü, szenvedélyes, őszinte emberekről, akik egységes megelevenítő képességgel, magas drámai hőfokon tárták fel előttünk a rettenetes végzet lelki folyamatát. KÉTSÉGTELEN, HOGY A RENDEZŐ lelkiismeretes munkája és művészi rangja a szereplők teljesítményében is tükröződött. Ez a szereposztás minden változatára egyaránt vonatkozik. Amíg Zdena Gruberová Júliája többnyire az érzékeny fiatalságból, a szépen megjátszott, átgondolt és részletekig kidolgozott érzelmekből merített, Mária A SZOCIALIZMUS ÉS AZ ELLENE IRÁNYULÓ MAI REVIZIONISTA TÁMADÁSOK „Sztálinizmus"»szoci>lizmus — avagy „humanista szocializmus"? változtatni a társadalmi rendszer lényegét? Csak azt kell vizsgáinunk, milyen társadalmi erök küzdeime játszódik le ma korunkban, és azonnal tisztán látjuk a „harmadik útról", a „harmadik rendszerről,, terjesztett nézetek tarthatatlanságát a mai osztálytársadalom viszonyai közepette" — írja Butyenko. A cikkíró a továbbiakban megjegyzi, hogy a „humanista szocializmus" hívei mindenben csak a hibákat látják meg és megfeledkeznek azokról a nagy eredményekről, melyeket a népi demokratikus országok és köztük Lengyelország is felszabadulásuk óta elértek. Kinek használ a Werfel-féle „marxisták" tévelygése? — vetődik fel a kérdés. cialisták tagadva társadalmi rendszerünk szocialista lényegét, igyekszenek egy kalap alá venni Sztálin tevékenységének utolsó időszakában elkövetett hibáit és a szocializmus vívmányait. Mindezt együttvéve „sztálinizmusnak" akarják nevezni, ami alatt sajátos gazdasági-politikai rendszert értenek, mely szerintük afféle középhelyet foglal el a kapitalizmus és a revizionistáktól kieszelt „demokratikus" szocializmus között". Itt főként a német szociáldemokrata párt vezéreinek a Szovjetunióval szemben elhangzott ellenséges kijelentéseire utal a cikkíró és így cáfolja meg az idézett reformista tételt: „A marxisták sem különleges tanítás, sem pedig e misztikus tanítást megtestesítő bizonyos gazdasági-politikai rendszer formájában nem ismernek semmiféle „sztálinizmust". Sztálin tevékenységében a marxizmus-leninizmus tanítását tartotta szem előtt még akkor is, amikor komoly hibákat követett el." Ezeket a szemmel láthatóan opportunista revizionista megnyilvánulásokat közös nevezőre hozva megállapíthatjuk, hogy a sztálini személyi kultusz csupán ürügy a jobboldali szociáldemokratáknak arra, hogy „diszkreditálják" a tömegek szemében a szocializmus egyedül helyes és a történelmi fejlődés folyamán bevált útját, s ehelyett ún. harmadik utat, saját szellemi szüleményüket, az ún. „demokratikus yagy humánus" szocializmust hirdessék. E

gy másik támadó revizionista tételt, mely sötét színben tünteti fel a szocializmus fejlődésének előző időszakát, azt állítván, hogy a szocializmus különleges társadalmi-politikai rendszerré fajult és csak a „humanista" szocializmus elfogadása ®3ja vissza szocialista jellemvonásait, E. Werfel a Przegled kulturalny című lengyel lapban „Elvtársaimnak a testvéri pártokban" című cikkében fejtette ki. Werfel a szocializmusban csak hibákat és fogyatékosságokat lát, 60hasem a szocializmus, hantm a „sztálinizmus"' fejlődéséről bőszéi Lengyelországban. Szerinte a munkásmozgalom útja zsákutcába vezetett. A további haladás útját a „sztálinizmustól" a régmúltba való visszatérésében látja, ámbár kijelenti, hogy nem a kapitalizmus, hanem a szocializmus visszatérését óhajtja. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok eddigi szocialista rendszerét elvetve olyan rendszerre gondol, melyet abban lát, hogy „a sztálinizmuson és a kapitalizmuson kívül még van egy harmadik megoldás is, ez pedig a szocializmus. Egész Kelet-Európában kísért ennek a z „emberies szocializmusnak az árnya, mely félelmet kelt mind a kapitalistákban, mind a sztálinistákban" — írja Werfel. A nyugati burzsoá körök és külföldi sajtótudósítóik tőkét kovácsoltak maguknak e cikkből, míg G. Axen a Neues Deutschlandban „A marxizmus-leninizmus meghamisítása és a munkásmozgalom bomIasztásának irányzatai ellen" című cikkében le nem leplezte Werfel félremagyarázásának lényegét. Sajnos, a jugoszláv Borba és a Politika ezután is védelmezte Werfel állításait. Butyenko az említett tévtan megdöntésére megjegyzi, hogy Werfel és védelmezői a tudományos szocializmus alapvető tételeit dobják sutba, amikor a szocializmus fejlődését annak objektív törvényeitől és a szocialista rendszer gazdasági-társadalmi formáitól eltekintve egyszerűen Sztálin nevéhez fűzik. „Állíthatja-e a jelenlegi viszonyok közepette egy képzett marxista azt, hogy létezik vagy létezhet a kapitalizmus és a szocializmus mellett egy különálló rendszer? Melyik társadalmi erő teremtené ezt meg? Ki meri azt állítani, hogy egy személy meg tudja A nyugati burzsoá lapok ideológusai máris felkarolták a „sztálinizmus ellen" elnevezéssel folyó ideológiai támadást, noha ez az elnevezés nem más, mint üres frázis. „Sztálinizmus nem létezett — mondotta Maurice Thorez — ez a kifejezés ellenségeink szótárából származik." Butyenko Werfel antimarxista állításainak megdöntésére még így érvel: „Minden marxista-leninista tudja, hogy proletár államhatalom nélkül szó sem lehet a szocializmus építéséről, hogy a hatalom feladása a szocialista építés feladását jelenti, — ez pedig kispolgári út, mely elkerülhetetlenül a kapitalizmusba vezet. Szocializmus a hatalom megtartása nélkül — nem újkeletú, hanem régi kispolgári demokratikus-anarchista felfogás. A proletariátus nem győzhet addig, amíg le nem törte a burzsoázia ellenállását, nem nyomta el erőszakkal ellenfeleit, nem vetett véget a kispolgári rétegek ingadozásának. Ezért tehát a proletariátus győzelmének, a szocializmus felépítésének legfontosabb feltétele a proletariátus hatalmának megtartása." A cikkíró foglalkozott még egy máKrálovičová sikerének forrásét inkább a tapasztalatokban gazdagabb színpadi múlt, nagyobb drámaiasság jellemezte. Gruberová játéka, mozgása, gesztusai egyszerre árulták el rátermettségét és ösztönös színjátszó talentumát. Sokrétű emberábrázoló művészetének diadalmas erőpróbája volt ez az alakítás, mellyel meghódította a közönséget. Rómeót Karol Machata és Mikuláš Huba személyesíti meg. Náluk is észrevehető az igényes szerep művészi értelmezésének eltérősége. Machata fiatalos lendülettel és sok ösztönösséggel tűnik ki, viszont Huba jobbára szavalóművészetére épít. Itt is előtérbe jut Machata erőteljes és állandóan „csillogó" rokonszenvessége, amely meggyőzőbbé teszi hatalmas szerelmét. A kamaszos boldogság és kétségbeesés nyers, hirtelen kitörései művészi erőre vallanak. Mindenesetre külön is méltányolni kell a rendező döntését, amikor a két főszerepet fiatalokra merte rábízni. Gruberová és Machata átütő sikere mindenképpen igazolja, hogy a szlovák színművészet utánpótlása kitűnő, s vannak rendezők is, akik a fiatal, képzett, széles művészi látókörű tehetségeket felszínre tudják hozni. A shakespearei verset az életrekeltő játékkal együtt Viliam Záhorský Lőrinc barátja szólaltatja meg. Záborskýnak minden külső és belső adottsága megvan ennek a hatalmas szerepnek a betöltésére. Játékát dús hanganyag, férfias erő, mélyről buggyanó őszinte líra, a pátosz széles skálája, de főképp a lelki átélés és fegyelmezettség jellemzi. Elo Romančík (Escalus), Ctibor Fllčík (Montecchi), Olga Adamčíková és Hana Mellčková (dajka), Július Pántüc (Péter), továbbá Gustáv Valach (Tybald) játéka is mély benyomást tett, s mindvégig magára vonta a nézők feszült figyelmét. Mindjárt az elején szuggesztív erővel exponálta az egyre viharosabban emelkedő cselekményt Anton Mrvečka és Ladislav Chudík Benvolioja, illetve Mercutioja. ELISMERÉS ILLETI Zbynék Kolár szép színfalait és Radoslava Mikulová színes, ízléses kosztümterveit, amelyek maradéktalanul elősegítik a rendezői elgondolások érvényesülését és hozzájárulnak a lepergett évad legnagyobb sikerének teljességéhez. Még Zora Jesenská fordításáról kell szólnunk, amely tényleg megfelel a színpad követelményeinek; nyelvezete ízes, nemesveretű és stílusában is kifinomult. Eöry M. Emil sik lengyel újságírónőnek, Jadviga Sekierskának a Po prostú című lengyel lapban Optimista tragédia? címmel megjelent cikkével. Sekierska a cikkben szintén minta kispolgári humanizmus szószólója lép fel, s nem tesz különbséget a szocialista humanizmus és a kispolgári humanizmus között. Szintén kikel a „sztálinizmus" ellen és kiküszöböléséért hadakozik, de ugyanakkor azt írja, hogy „lehetetlen a leninizmushoz való visszatérés a szó szoros értelmében" és követeli a leninizmus legfontosabb alapelveinek revízióját. Szembeállítja a „humanista kommunizmust" a „stratégiai kommunizmussal" és nyíltan a kispolgári humanizmus, az osztálybékül ékenység elveit hirdeti. Butyenko számos magyarországi gyászos példán mutat rá a hasonló nézetek gyakorlati érvényesülésére és a humanizmussal kapcsolatban Gorkijt idézi: „A forradalmi humanizmus történelmileg megalapozott joggal ruházza fel a proletariátust, hogy könyörtelen harcot vívjon a kapitalizmus ellen, hogy megbontsa és elpusztítsa a burzsoá világ utálatos alapjait. Az emberiség történelmében először szervezik alkotó erőként az igazi emberszeretetet, amelynek célja a dolgozó nép százmillióinak felszabadítása a semmittevő kisebbség embertelen és esztelen hatalma alól. A testi munkát végző emberek százmillióinak megmutatja, hogy éppen ez a munka teremti meg á kultúra összes értékeit és hogy a proletariátus feladata ezekre támaszkodva megteremteni a szocializmusnak új, az egész emberiségre kiterjedő kultúráját, amely világszerte megteremti a dolgozó nép rendíthetetlen testvériségét és egyenlőségét." tľz nekünk, csehszlovákiai kommunistáknak nyilvánvaló és pártunk lenini Központi Bizottságának útmutatásait követve a jövőben még fokozottabban fogunk küzdeni eszméin!^ tisztaságáért. L. L. OJ SŽÔ 1957. július 24.