Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-19 / 199. szám, péntek

Vietnami találkozás Vad ananászok rengetegében i z országút jobb oldalán, még az . Aman hegyláncolat cserjerengetege előtt feltűnt a káprázatosan szép azúrkék tenger. Gépkocsivezetőnk, egy 26 éves tehetséges vietnami az ültetvényhez hajtott. Lepihent a vad ananászfák árnyékába, kezében orosz szavakkal teleÍrt füzetet tartott, időként felemelte fejét, hogy tekintetét végigjártassa rajtunk. Élvezve a helyzetet, a tengerparton ebédeltünk. A húskonzervek nem voltak megbízhatók, főként akkor nem, amikor a hőmérő higanyoszlopa a 40

v fokhoz közeledett, csokoládénk már régen elolvadt a staniolpapírban. Férjem kinyitott egy sajtdobozt és megvágta az ujját. Gépkocsivezetőnk belevájva fehér fogait a sajtba, megszólalt: „Ládaszámra zsákmányoltunk ilyen sajtot Dien Bien Phunál. Kinyitottunk egy pléhdobozt, kibontottuk a háromszögletű sajtot, megszagoltuk, majd másikhoz nyúltunk. Mindegyik bűzlött. Azt hittük, megromlott és ezért mind •kidobtuk." Kicsit sajnálkozva mosolyogni kezdett. Nagy kár az ilyen sajtért. Azt hittük, hogy rejtve vagyunk a cserjésben és senki sem láthat bennünket. Az autó teteje azonban elárult. z útmenti rengetegből egy feke. A te fej bukkant elő, utána kézimérleg és annak egyik serpenyője. Afféle falusi volt. Elmosolyodott, köszönt és zavartalanul leült hozzánk. öt perc sem telt el és két favágó telepedett mellénk szekercékkel. Utánuk még két paraszt és egy lány csatlakozott hozzánk, végül tizenöten képezték társaságunkat. Az egyik bokor alatt felfedezték az eldobott pléh sajtdobozt és gondosan megtisztították az agyagtól. Mikor karamella cukorkákkal kínáltuk őket, zsebre tették gyermekeiknek és érdeklődést mutattak az üres ásványvizes-üveg iránt. Nem egyszerű érdeklődés volt ez külföldi termékek iránt, mint amilyen érdeklődést például a vietnami kalap vált ki vasárnap üélután a Berounka partjain. Az üveg és a pléhdoboz olyan tárgyak, amelyek a vietnami falvak minden háztartásában elkelnek, ahol agyagfazekakon és rizses tálakon kívül más edény nem található és még a fazekakból és tálakból is kevés van. Azt hihetnők, hógy kissé ironikusan, legalább is riémi fenntartással fogadják az autón járó és sajtot evő, a fényűzésben számukra megközelíthetetlen idegent. Ez késztetett bennünket arra, hogy ebéd idején ne nagyon mutatkozzunk az emberek előtt. De ők mindenütt megtaláltak bennünket, a partmenti vad ananászok erdejében is és a szociális egyenlőtlenség megnyilvánulásának legkisebb jele nélkül baráti beszélgetésekké, néha népgyűlésekké váltak véletlen találkozásaink. Először is a föld felől kérdezősködtünk. L z, amelyik először telepedett hozzánk, sovány, gondterhelt ábrázatú férfi, öt gyermeke van. „Földnéküli, nincstelen paraszt voltam. A földreform előtt évente tíz hónapig éheztünk", — mondotta, mintha teljesen természetesnek tartotta volna ezt, amin senki sem ütközik meg. „Most két mau (egy hektár) földet kaptunk. Annyi rizst aratunk, hogy tíz hónapra elegendő. A hátralevő két hónapBan is van mit ennünk, faszenet járunk égetni az erdőbe. Bivalyt vásároltam részletre, már meg is fizettem az árát" — mondotta mosolyogva. Óvatosan a térde között tartotta az üres üveget. Mellette sötétszemű férfi ül. Fiatal még, de alig van foga. Szintén öt gyermeke van és két maunál valamivel több földet kapott. Ezenkívül egy mezősávot művelt meg a hegyekben, melyen maniókát termel. Az első években e föld után nem fizetett adót. „Szüleim gyökérszedésből éltek" — tette hozzá. „Különben csak ezer négyzetméter földjük volt, melyet egyetlen földbirtokos sem akart megvenni, mert köves volt a talaj." A lányka eleven volt, megilletődés nélkül beszélt, mint a felnőttek. Még három fiatalabb testvére van, akik iskolába járnak. A kapott földből nyolc hónapig élnek. Négy hónapig vásárolják a rizst. A kislány betel-leveleket árul és ebből is megtakarít valami pénzmagot. Csak apja és ő munkaképesek. Anyja gyönge, asztmában szenved. „Már öreg is" — jegyezte meg a lányka. Megkérdeztük, hány éves az anyjá, hogy tudjuk, mikor számít öregnek egy szegény asszony a vietnami faluban. „Harminckilenc" — válaszolta a lányka. Utána egy energikus, jó megjelenésű férfi beszélt. A földreform idején egy mau földet kapott, de főleg halászatÜJ SZÖ 19&7. július 19. bői él. Csak egy germeke van, felesége már évek óta betegeskedik. „Aránylag jólétben élek," — fordította le röviden beszéde értelmét a tolmács, mivel mindenki egyszerre akart beszélni. Az emberek élettörténetei hasonlítottak egymáshoz. Szegénysorsú emberek történetei voltak, akik az ország felszabadításával szerezték meg mindenüket és ma még szegényes életük felszabadulást jelent számukra a múlt elviselhetetlen nyomorából. A szénégető aziránt érdeklődött, mérnökök vagyunk-e és fogunk-e valamit építeni a vidékükön. zt mondtuk, hogy csak utazgatunk és a látottakról újságcikkeket fogunk írni. Megkérdeztük őket, tudnak-e írni és olvasni. Elcsodálkoztunk, milyen örömmel bólogattak mindnyájan, araikor a tolmács lefordította kérdésünket. Egyesek már az ellenállás idején megtanultak irni és. olvasni, mások csak a fegyverszünet után, de az újságok rendszeresen járnak a faluba, egymásnak kölcsönzik és olvassák őket. A halász most a tolmácshoz fordul és aggodalomtól remegő hangon kérdi, hogyan viseljük a vietnami éghajlatot és az utazás fáradalmait. Minden szem a tolmácsra szegeződött. Előzőleg azokról a komoly és rosszindulatú betegségekről beszéltünk, amelyekben éppen legközelebbi hozzátartozóik szenvednek és mégis néhányszor észrevettem, hogy részvétet kifejező tekintettel méregetnek bennünket és beszéd közben figyelték férjem bekötött ujját, melyről néhány vércsepp a fűre hullott. Különös emberek. Még maguk sem kecmeregtek ki gondjaik-bajaik labirintusából és egy kis hőség és karcolás miatt annyira szorongnak miattunk. ilťáC ü'önös emberek. Érzelmi viláilV guk nem ismer határokat. Ahogyan még három évvel ezelőtt gyűlölni tudtak, amikor rosszul tápláltan, fizikailag gyöngén és rosszul felfegyverezve űzték ki hazájukból a hatalmas ellenséget, most olyan nagy szeretettel és bizalommal viseltetnek a testvéri országokból jött barátaik iránt. A szénégető, aki a hátában évek óta kínzó fájdalmakat okozó asztmájáról beszélt, levetette az ingét. Jól értette, hogy újságírók és nem orvosok vagyunk, de csehszlovákiai barátjai iránti abszolút bizalma azt az elképzelést váltotta ki benne, hogy az ilyen fejlett országból jött emberek még betegségben is tanácsot tudnak adni. Az egyik halász megtudta, hogy 12 kilométerre tőlük az egyik községbe egy földije jön szülőfalujából, akinek sikerült Dél-Vietnamból elmenekülnie. Elment hozzá, kérdezősködött tőle délen élő családjának sorsa felől és rossz hírekkel tért haza. Hat rokona, köztük apósa a három év alatt a nyomorban elpusztult. A velünk való találkozás alatt azonban megfeledkezett fájdalmáról: az izgatta őt, nem ár.t-e nekünk a vietnami nagy hőség. i oltotta beléjük a Vietnamba ma érkező európaiak iránti nagy szeretetet? Azok neve, akik erre a szeretetre megtanították őket. Sokszor került szóba beszélgetéseink folyamán: a párt és a kormány. Gyakran ejtették ki e két nevet, midőn ajándékba kapott földjeikről beszéltek, midőn a bivalyokról beszéltek, melyeket megvásárolhattak, midőn a nyolcméteres kutakról beszéltek, melyeket kimélyítettek, vagy amidőn a kórházról beszéltek, melynek ma van orvosa. Leggyakrabban a halász és a szénégető ejtette ki e két nevet, a többiek lelkesen helyeseltek. Felötlött bennem a kérdés, ki tagja közülük a pártnak. Fogadtam volna, hogy bizonyára a halász, aki fürge, erőteljes, érzelemdús ember és a szénégető, aki családjával együtt régente tíz hónapig éhezett évenként, vagy az a szénégető, aki gondolkodó arckifejezéssel és oly bizalommal telepedett hozzánk. Nem akartam feltenni ezt a kérdést, nehogy esetleg megsértődjenek a többiek, de nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg a végén: „Elvtársak, van valaki köztetek párttag?" A halászra és a szénégetőre, meg a többiekre szegeztem tekintetemet, de a kérdést csend követte és mindnyájan tagadóan intettek fejükkel. Nagyon meglepődtem. Hisz úgy beszéltek, mintha mindnyájan kommunisták lennének. Mégis ez a valóság; a Vietnami Demokratikus Köztálsaságban nincs sok tagja a pártnak. Csakhogy a párton kívüli tömegeket nehezen különbözteted meg a kommunistáktól. Jirina Dumasova, Hanoi Dicső napok: MINDEN HATALMAT A SZOVJETEKNEK 1917 év nyári hónapjait a tömegek fokozódó forradalmi tevékenysége jellemzi. Tovább mélyült a válság, melyet az imperialista háború folytatása, ennek következtében pedig a gazdasági bomlás és a kettős hatalom viszonyai kiéleztek. A szovjetek, melyeket többnyire az eszerek é; mensevikek uraltak, nem tudták következetesen megvalósítani a tömegek forradalmi követeléseit. Nőtt az elégedetlenség és a párt kiadta a jelszót: „Minden hatalmat a szovjeteknek". Ez volt ugyanis az első feltétele annak, hogy a bolsevikok megszerezve a többséget a szovjetekben szilárdan kezükbe vegyék a forradalom irányításának a sorsát és befejezzék a szocialista forradalom megkezdett művét. Rájuk várt az a feladat, hogy eltávolítsanak minden akadályt az új társadalmi rendszer építésének útjából. Ebben az időszakban, 1917 közepén nagy jelentőségű események zajlottak le, melyek közelebb vitték a forradalom fejlődését Októberhez. Melyek ezek a jelentős események? A munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek 1917. június 16-án megnyílt I. oroszországi kongresszusa, Oroszországi Szociáldemokrata (bolseviki) Munkáspárt frontés hátországi katonai szervezeteinek országos konferenciája, a pétervári dolgozók hatalmas háború- és kapitalizmusellenes tüntetése. szág — Oroszország. És Oroszország mindaddig megmarad ilyen országnak, amíg a munkás- és katonaküldöttek szovjetje fennáll. Sokáig ez a szovjet a szokásos típusú Ideiglenes Kormány mellett nem állhat fenn. És csak addig fog megmaradni, amíg meg nem valósítják az offenzívára való áttérést. A munkás- és katonaküldöttek első oroszországi kongresszusa a bolsevikok és az opportunista eszerista többség között vívott heves eszmei csaták jegyében zajlott le. Tárgyalásának központjában a hatalom kérdéséről folytatott vita állt. A két nézet összecsapásának lényegét a következőkben lelehet összefoglalni: Míg a Lenin vezette kommunisták (bolsevisták) követelték a hatalom teljes átadását a szovjeteknek és "az Ideiglenes Kormány félreállítását, továbbá az imperialista háború beszüntetését, a termelésnek munkásellenőrzését, — a menseviki eszer tömb koalíciós kormány alakítása mellett szállt síkra és tovább kívánta folytatni a háborút, ezért jóváhagyta az Ideiglenes Kormánynak a frontokon a \ámadás megindítására kiadott utasításait. Érdekes epizódokat örökített meg a kongresszusról az egykori szemtanú: A kongresszus másodnapján történt. Cereteli, Csernov és a hasonszőrű opportunista eszerek viszik a szót. Fellépésük nagyképű, öntelt, pöffeszkedésükkel ellenszenvet váltanak ki a küldöttekben. Cereteli most is bizonygatja, milyen nagy felelősséget vállalt magára az Ideiglenes Kormány, milyen bonyolult a politikai helyzet. A munkásokat, parasztokat és követeléseiket azonban egy szóval sem említi. „Jelenleg — mondja felszólalásában — nincs Oroszországban olyan politikai párt, mely azt mondaná: adjátok kezünkbe a hatalmat, álljatok félre, majd mi elfoglaljuk a helyeteket. A terem elcsendesült. Cereteli hangosan ismétli: — Ilyen párt Oroszországban nincs! Abban a pillanatban megszólalt egy hang: — Van ilyen párt! A hatás, amelyet Lenin hangja kiváltott, megrázó volt. A kongresszus résztvevői a katonák és parasztok százezreinek hangját érezték benne, azoknak hangját, akik ilyen pártot akarnak követni, hogy ilyen párt vezetésével harcba lépjenek életük régóta megérett fontos problémáinak megoldásáért. Lenin csak három szót mondott, de erejük és szenvedélyes meggyőző hatásuk azt mutatta, hogy a kongresszus megértette bennük a párt harci lenini programját — írja a szemtanú. Lenin beszél. Nyíltan és egyszerűen; a tömegek szívéhez szól. Lássuk, mit mond Lenin, akinek felszólalási idejét a többség követelésére meghosszabbították: „A világon csak egyetlen ország van, amely ma az imperialista háború befejezése érdekében a kapitalisták ellen véres forradalom nélkül, osztályméretekben lépéseket tehet, csak sayetlen ilyen ország van, s ez az orAz 1917. évi július 1-i tüntetés Pétervárott Az offenzívára való áttérés fordulat az orosz forradalom egész politikájában, vagyis áttérés a várakozásról, a békének alulról, forradalmi felkeléssel való előkészítéséről a háború felújítására. Áttérés az egy fronton való lövészárokbarátkozásról a valamennyi fronton való lövészárok-barátkozásra az ösztönös barátkozásról, amikor az emberek egy darab kenyérhéjat tollkésre cserélték fel az éhes német proletárral, amiért fegyházzal fenyegetik őket, a tudatos barátkozásra, — ez az út nyílt meg előttünk." (Lenin Művei 25. kötet 12—13. oldal. Szikra-kiadás). Lenin és a kongresszuson jelenlévő bolsevikok mindenképpen leleplezték az ideiglenes Kormány népellenes politikáját és az eszerek áruló szerepét a munkásmozgalom vakvágányra terelésében. A kongresszus azonban mégsem a bolsevikok indítványait, hanem az eszerek határozati javaslatait fogadta el, ami nagy elégedetlenséget szült a katonák és munkások soraiban és ami — mint később látjuk — a július elsejei pétervári tömegméretű utcai tüntetéshez vezetett. n. A nyári napok megmozdulásainak jelentős eseménye volt az OSZD(b) MP front- és hátországi katonai szervezeteinek országos konferenciája, mely június 29-től, július 6-ig tartott. A konferencia nagy jelentősége, hogy Lenin a konferencián elemezte az agrárkérdést, Sztálin pedig a nemzetiségi kérdésről, az új nemzetiségi politikáról számolt be. A konferencián megvitatták a katonai alakulatok hangulatát is. Figyelemre méltó jelenségekről számoltak be a katonaküldöttek. A katonák egyre hangosabban kifejezték elégedetlenségüket az Ideiglenes Kormány politikájával szemben és követelték a hatalom átadását a szovjeteknek. „Éljen a III. Internacionálé!", „Le az ellenforradalommal" stb. jelszavak jelentek meg a kaszárnyák falain. „Vigyük a háborút végső győzelemre — de a világ burzsoáziája fölött" — módosították a katonák a kormány jelszavát. Az egyik katonai alakulat például a következő határozatot hozta: „Mi, a 178. tartalék gyalogezred katonái és tisztjei gyűlésünkről tiltakozva az állami Duma és a Szovjet körül fejét felütő ellenforradalom ellen, úgy véljük, hogy az ellenforradalom fő oka abban van, hogy nincs a teljes hatalom a forradalmi demokrácia kezében. Követeljük, adják át a teljes hatalmat a munkás-, katona- és parasztküldötteknek. Ezek csírájukban el tudják fojtani az ellenforradalmi kísérleteket és véget vetnek a testvérgyilkos háborúnak, biztosítják az Alkotmányozó Gyűlés összehívását, és egyszer s mindenkorra megszüntetik a nép vérét szívó burzsoá kapitalisták ragadozó módjára űzött profithajhászását". Ilyen szellemben léptek ki a katonák Pétervár-utcáira s vettek részt a nagy háborúellenes tüntetésen, amely megmutatta, kivel tartanak a néptömegek. IXI. A' felháborodott néptömegek: munkások, katonák, parasztok „Le a höborűval", „Minden hatalmat a szovjeteknek", jelszavakkal hatalmas tüntetést rendeztek az Ideiglenes Kormány áruló politikája ellen. A tüntetést a párt Központi Bizottsága szervezte és készítette elő, hogy szervezetten, vérontás nélkül folyjon le. Hogy ír a pétervári proletariétus hatalmas megmozdulásáról a Pravda egykori száma: „Ki az utcára — hangzott a felhívás Pétervár munkásnegyedeiben.^ A proletárok és katonták tömege felsorakozott és kitűzte a forradalmi szociáldemokrácia jelszavait. Még néhány nappal a tüntetés előtt a kaszárnyákban, üzemekben és a proletariátus szervezeteiben megvitatták, milyen jelszavakat kövessenek. Értékelték a pillanatnyi helyzetet, melyben kibontakozott a tömegek öntudata. Az utcákon több mint 300—400 ezer proletár és katona feje fe lett lobogtak a vörös áászlók a nép követeléseivel. „Minden hatalmat a munkás-, katona-, paraszt-, és szegényparasztküldöttek szovjetjeinek! Le a tíz kapitalista miniszterrel! MunWásellenőrzést a termelés fölött! Sem külön békét Vilmossal, sem titkos tárgyalásokat az angol-francia kapitalistákkal! Ellenezzük a támadás politikáját! A nép, elsősorban a munkások felfegyverzését! Kenyeret! Békét! Szabadságot!" — hirdették a zászlók betűi." Az ideiglenes kormány tudott a készülő tüntetésről és megpróbálta bedobni saját jelszavait a tüntetésbe, hogy az a kormány mellett való kiállás színében tűnjön fel. A Pravda egykori cikke a következő epizódot említi: „A Mars-mező bejáratánál három zászló lengett, hosszú rudakon. A középsőn „Bizalmat az Ideiglenes Kormánynak" felírat. Ez a szó „bizalmat" derűt keltett a felvonulókban, a sorok gúnyos megjegyzéseket fűzve a felirathoz, tovább vonultak. A tüntetés után katonák és munkások lepték el ezt az utcarészt, ahol a zászlók lengtek. .,Ki akasztotta ki? Miért nincs ott a szervezet aláírása? — hangoskodott a tömeg. — Le a zászlót! — morajlott a tömeg. — Ki van emellett? — a tömeg egyként felemelte kezét. — Ki van ellene? — Csak három-négy kéz emelkedett a magasba. A zászlót leszedik. A tomboló tömeg nekiront és darabokra tépi a „Bizalmat" szó egy szempillantás alatt darabokban foszlik szét a tömeg fölött, S lássuk, hogyan értékelte Lenin a július elsejei tüntetést. „Az osztályok kölcsönös helyzetét, egymáshoz való viszonyukat a? egymás elleni harcban, erejüket, különösen a pártok erejéhez viszonyítva — mindezt a vasárnapi tüntetés olyan világosan, olyan meggyőzően tárta fel, hogy bármilyen is a további fejlődés menete és üteme, mindenképpen rengeteget nyertünk öntudat és tisztánlátás tekintetében. A tüntetés néhány óra alatt szertefoszlatta a bolsevik összeesküvőkről szóló üres fecsegéseket, mintegy kis porfelhőt, és megcáfolhatlanul bebizonyította, hogy Oroszország dolgozó tömegeinek élcsapata a főváros ipari proletariátusa és a fővárosi katonaság óriási többségében azok mellett a jelszavak mellett van, amelyekért pártunk mindenkor síkraszállt". ...így tornyosultak a felhők a kapitalizmus egén, így készülődött az orosz proletariátus a döntő leszámolásra saját burzsoáziájával. Lőrinci 1 'ijegl-'