Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-16 / 196. szám, kedd

A Japán Kommunista Párt megalakítása 35. évfordulójának megünneplése Tokióban Tokió, (ČTK) — Vasárnap — Japán Kommunista Pártja megalapítása 35. évfordulójának előestéjén — Tokióban ünnepi ülést rendeztek. Kurahrának, Japán Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjának megnyitó beszéde ntán elhangzottak a szakszervezeti, földműves és ifjúsági szövetségek, a Japán Békebizottság, stb. képviselőjének üdvözlő beszédei. Asanuma, a Ja­pán Szocialista Párt főtitkára is üdvözölte Japán Kommunista Pártját meg­alapításának 35. évfordulója alkalmából. Az ülés résztvevői viharos tapssal fogadták a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának üzene­tét, amelyben emlékeztek Japán Kom­munista Pártjának dicső múltjára, a munkásosztály és minden japán dolgo­zó érdekeiért, a szocializmus eszméi­ért folytatott küzdelmére. „A japán kommunistáknak kívánjuk a párt egységének megszilárdítását, sok sikert a japán nép érdekeinek vé­delmében, a béke, valamint a békés együttműködés megszilárdításában Ja­pán és a Szovjetunió nemzetei között" — hangzik az üzenet befejező részé­ben. > A gyűlés résztvevői ugyancsak öröm­mel fogadták Kína Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának, a Csehszlo­vák Köztársaság, Lengyelország, India, Nagy-Britannia és más országok test­véri kommunista és munkáspártjainak üdvözlő üzeneteit. A gyűlésen felol­vasták több japán szervezet és egyes személyek üdvözlő leveleit is. Ezután Sz. Nosaka, Japán Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának első titkára beszélt azokról a felada­tokról, amelyeket Japán Kommunista Pártjának VII. kongresszusa előtt meg kell oldani. Megállapította, hogy 35 év folyamán a Kommunista Párt egy cse­kély számú csoportból erős forradalmi párttá nőtt. Sz. Nosaka külön foglal­kozott a jelenlegi helyzettel is. Rámu­tatott arra, hogy Kisi miniszterelnök amerikai útja és a japán-amerikai köz­lemény új helyzetet teremtett, amely a pártra új feladatokat ró. A japán-amerikai közlemény — je­lentette ki Sz. Nosaka — Japán bevo­nását jelenti az amerikai atomstraté­giai rendszerbe és az ország haladó erői ellen irányul. A japán „védelmi erők" korszerűsítése, arról tanúskodik, hogy ezeket a fegyveres erőket nuk­leáris fegyverekkel akarják felszerelni és Japánnak az amerikai atomstraté­gia felsorakozó helyévé kell válnia. A pártra ebből az a feladat hárul, hogy küzdjön a Japánnal kötött nem egyen­jogú szerződések felszámolásáért. A béke, a demokrácia és független­ség megőrzésére — mondotta Sz. No­saka — össze kell fogni az ország va­lamennyi haladó erőit, és meg kell teremteni az egységes, demokratikus frontot. A Kínai Népi Képviselők Országos Gyűlésének burzsoá elemei beismerték szocialisfaellenes magatartásukat Peking (ČTK) — A Kínai Népköztársaság Népi Képviselői Országos Gyű­lésének július 15-1 délelőtti ülésén a burzsoá jobboldal tagjai, akiknek nem­régi szocialistaellenes magatartása a kínai nép minden rétegéből éles bírá­latot és ellenszenvet váltott ki, önkritikát gyakoroltak. Csan Han-fu, a külkereskedelmi mi­niszter helyettese foglalkozott Dulles azon kijelentésével, hogy „Kína olyan ország, amely állandóan fegyveres ag­ressziót vezet valaki ellen és hogy Kína felelős a koreai és indokinai há­borúért, a Maláj-földön és a Fülöp­szigeteken a fegyveres felkelés kirob­bantásáért és a tibeti fegyveres ag­resszióért. Ezenkívül Kína állítólag tá­madást készít elő Tajvan ellen. Csan Han-fu elemezte e vádakat és bebizonyította, hogy az USA felelős a koreai háborúért és a fegyverszüneti egyezmény megszegéséért. Visszauta­sította azt az állítást, hogy Kína be­avatkozik Maláj-föld és a Fülöp szige­tek belügyeibe. A miniszter helyettese rámutatott arra, hogy a Kínai Népköztársaság 8 év alatt 27 országgal rendszeres dip­lomáciai kapcsolatot kötött, 68 ország­gal kereskedelmi és 101 országgal ba­ráti kapcsolatokat ápol. Kína jelentős mértékben hozzájárul az országok kö­zötti barátsághoz és a nemzetközi fe­szültség enyhítéséhez. Ezen hozzájá­rulás nagyságát Dulles el sem tudja képzelni. A kínai nép küzdeni fog az imperialista agresszió politikája ellen és nem lankad, amíg céiját el nem éri. A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata Moszkva (TASZSZ) — A moszk­vai PRAVDA július 15-1 számában közölte a Görög Kommunista Párt KB politikai irodájának a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottsága júliusi plénumának ha­tározatáról szóló jelentését. A Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága megismerkedve a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bi­Ho Si Minh városszemlét tartott Moszkvában Moszkva, (ČTK) — Ho Si-Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke az európai országokban meg­kezdett körútján néhány napon át Moszkvában tartózkodik. Vasárnap kí­séretével együtt megtekintette az össz-szövetségi Mezőgazdasági és Ipari Kiállítást és délután felkereste luzsníki V. I. Lenin Sportstadiont. • Amerikai tudós védelmezi a „tiszta" hidrogénbombát San-Francisco (ČTK) — Az amerikai sajtó közlése szerint dr. Mills, az amerikai atomenergia-bizottság tagja kijelentette, hogy „a tiszta nukleáris bomba gyártása előkészítésének be­szüntetése gaztett volna az emberiség ellen." Hozzáfűzte, hogy „a nem tiszta bombák" háborúban történő alkalma­zása esetén a rádiőaktív sugárzás sok embert megölne. Dr. Mills abban a törekvésében, hogy igazolja az amerikai kormány állás­pontját a nukleáris fegyverkísérletek folytatása tekintetében, kijelentette, hogy az USA csakis e bombák segít­ségével lesz képes meggátolni a' há­ború kitörését és megőrizni azon „sza­bad országok függetlenségét, amelyek eddig nem estek áldozatul a kommu­nizmusnak." zottsága plénumának a Malenkov, Ka­ganovics és Molotov pártellenes- cso­portról szóló határozatával, azt egy­hangúlag jóváhagyta. A Szovjetunió Kommunista Pártja a nagy Leninnek a kommunista párt egységéről szóló tanítása sikeres meg­valósításával bebizonyította, hogy sze­mélyekre való tekintet nélkül szilár­dan elhatározta, minden akadályt le­küzd a XX.. kongresszus által kitűzött úton és megvédelmezi sorai egységét. A Görög Kommunista Párt hú ma­rad a XX. kongresszus irányvonaléhoz, amely segítségére volt a Görög Kom­munista Párt Központi Bizottságának, hogy megtalálja a súlyos helyzetből való kiutat, amely helyzetet a helyte­len irányvonal és pártélet idézett elő. A Görög Kommunista Párt továbbra is küzdeni fog a személyi kultusz csökevényeinek leküzdéséért, a szek­tásság és dogmatizmus ellen, valamint a párt soraiban mutatkozó minden re­vizionista és nihilista irányzat ellen. SZOVJET FIATALOK A V1T-EN Moszkva (ČTK) — A szovjet és kül­földi újságírók július 12-i sajtóérte­kezletén közölték, hogy a VI. Világif­júsági Találkozón 3 ezer ifjú és leány fogja képezni a szovjet küldöttséget. Ezenkívül a VIT-en összesen négyez­ren fogják képviselni a szövetségi köz­társaságokat. A 2400 tagot számláló művészeti csoport hangversenyeket és más mű­vészeti programot rendez. E csoport egy része részt vesz a művészeti ver­senyeken is. A Szovjetunió színeit a sportversenyekben 100 sportoló fogja képviselni. A hivatalos küldöttségeken kívül mintegy 60 ezer ifjú turista ér­kezik a Szovjetunió minden tájáról. A VIT-STAFÉTA DÉLI ÄGA A SZOVJET HATÁRHOZ ÉRT Szófiából, Bulgária fővárosából mint­egy két héttel ezelőtt nemzetközi sta­féta indult, amely több bolgár városon és falun haladt át. A staféta július 14-én a moldavai Ungenin állomásra futott be, amely városka a Szovjet­unió és Románia határán fekszik. Itt átadták a stafétabotot a szovjet fiata­loknak, akik továbbviszik Moszkva felé. Változások a román kormányban Bukarest (ČTK) — A Román Nép­köztársaság Nagy Nemzetgyűlése el­nökségének határozatával M. Constan" tinescut megfosztották a miniszter­tanács alelnöki tisztségtől, valamint az iskola- és kulturálisügyi minisz­teri tárcától. Iskola és kulturálisügyi miniszterré Atanas Georgeat nevezték ki. G. Preoteasut felmentették külügy­miniszteri tárcájától, mivel más be­osztást kapott. Külügyminiszterré Geheorghe Ion Maurert nevezték ki. G. PREOTEASUT A ROMÄN MUNKÁSPÁRT ELNÖKSÉGÉNEK PÓTTAGJÁVÁ ÉS A PÁRT KB TITKÁRÁVÁ VÁLASZTOTTÁK Bukarest (ČTK) — A román sajtó közlése szerint a Román Munkás­párt Központi Bizottsága G. Preotea­sut, a Román Munkáspárt Elnökségé­nek póttagjává és a párt Központi Bizottsága titkárává választották. További náci tábornok a Bundeswehrben Düsseldorf (ČTK) — Richard Schimpf, volt náci altábornagyot ve­zérőrnagyi rangban kinevezték ez Észak-Rajna vidéki—westfaliai ka­tonai körzet parancsnokává. Schimpf annak idején részt vett a hitleri agresszió előkészítésében és háború után vezető helyet töltött be az Észak-Rajna vidéki-westfaliai hadi­Iparban. SZOVJET VÁROSOK Végei éri az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése P. Togliatti az időszerű politikai kérdésekről Róma, (ČTK) — Rómában véget ért az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülése. A plénum meghallgatta Palmiro Togliattinak, a párt főtitkárának a közelmúltban lezajlott községi választások eredményei­ről és a politikai helyzetről elhangzott beszámolóját. Emilio Sereni pártveze­tőségi tag az árvizek és más elemi csaiások következményeiről beszélt. Be­számolt a kommunista párt segitöakcióiról. Velio Spano pártvezetőségi tag kijelentette, hogy az olasz kommunisták teljesen szolidárisak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága júniusi plenáris ülésén elfogadott határozatával. Róma (ČTK) — Az Unitá közli P. Togliatti beszámolóját, amelyet Olaszország Kommunista Pártja Központi Bizottságának július 11-i teljes ülésén mondott. Togliatti beszéde bevezető részé­ben az ország belpolitikai helyzetéről szólva hangsúlyozta, hogy a legutóbbi hónapok legfontosabb eseménye azon politikai egyensúly megdőlése, amely a kereszténydemokrata, a liberális, a szociáldemokrata és a köítársasági párt közötti szövetségből eredt és amely az úgynevezett „közép-kormá­nyokban" jutott kifejezésre. Togliatti megállapította, hogy 1947 óta az úgynevezett „közép politikájá­nak" lényege a kommunista-ellenes­ség volt, amely a legreakciósabb in­tézkedésekben érte tetőfokát egészen azon kísérletekig, hogy a parlamentá­ris rendszert csalárd választási tör­vény segítségével megdöntsék. „1956-ban volt a Szovjetunió Kom­munista Pártjának XX. kongresszusa. Ezután olyan nemzetközi események következtek be, amelyeknek eredmé­nyeképpen ellenségeink és sajnos egyes barátaink politikai frontján is olyan vélemény alakult ki, hogy pár­tunk felett sötét fellegek gyülekez­nek, amit a közép politikájának hívei már régen óhajtottak. Azonban ter­veik — amint ismét beigazolódott — túlságosain túlhajtott célokat követ­tek." Az országunk tartományainak fővá­rosaiban és másutt lezajlott választá­sok azt tanúsítják, hogy pártunk a választók között eredményesen ter­jeszkedik. Togliatti rámutatott továbbá arra, hogy a jelenlegi politikai helyzetben nagyon nyugtalanító elemek léteznek. Utalt a nagyvállalkozók és nagybirto­kosok erősödő támadására és kijelen­tette, hogy a kereszténydemokraták nyíltan arra törekszenek, hogy kizáró­lagos vezetésre tegyenek szert az or­szág politikai irányításában. A szocialista párttal való kapcsola­tokról szólva Togliatti kijelentette, hogy a szociáldemokrata pártnak a szocialista párttal való egyesítésére irányuló törekvés a kommunista párt háta mögött és ellen „nemcsak, nem jelent lehetőséget a klerikális erők fenyegető támadásával szemben való demokratikus együttműködésre, hanem ellenkezőleg, kizár minden ilyen le­hetőséget." Togliatti hangsúlyozta, hogy a párt a VIII. kongresszus által kitűzött úton halad, mégpedig elsősorban a nemzetközi kapcsolatok terén. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának júniusi teljes ülésén hozott határozataival kapcso­latban Palmiro Togliatti kijelentette, hogy az utóbbi években, főképp a XX. kongresszus után a szovjet elvtársak széleskörű kezdeményezést mutattak, .merész határozatokat hagytak jóvá és hozzájárultak új problémák megoldá­sához, amely problémákat meg is ol­dottak és ezáltal gyors ütemben új sikereket értek el. Hangsúlyozta továbbá a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa által kidolgozott politikai irányzat és ideológiai tézisek óriási jelentőségét és hozzáfűzte: „Erről a politikai irányvonalról nem lehet letérni. Min­den erre irányuló kísérlet ellenállá­sunkba ütközne. Azon elvtársak csoportja, melyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nemrégen el­ítélt, ezt olyan meg nem engedett módszerekkel kísérelte meg, amelyek ellentétben állnak a pártélet normái­val. Ez a csoport;- amely két éven át gátolta az új -politikai irányvonal ke­resését, kibontakozását és megvalósí­tását, a végén megkísérelte a párt vonalának és a XX. kongresszuson megalakított vezetőségnek megváltoz­tatását. Ezt a támadást vissza kellett utasítani és örömünkre szolgál, hogy azt a Szovjetunió Kommunista Párt-r jának. Központi Bizottsága — amellyel az olaszországi kommunisták teljesen szolidárisak — egyöntetűen vissza­utasította. Tekintettel a támadás fon­tosságára, nem csodálkozunk a haté­rozatok jóváhagyását követő vita éles hangnemén. Tudjuk, hogy ez a hang­nem nem áll ellentétben a felútjított forradalmi és szocialista törvényes­séggel és a párt munkájának a helydfl lenini normákra való visszatérésével, amely normákat a XX. kongresszus tű­zött ki." Beszámolója befejező részé­ben Palmiro Togliatti a párt egyes belső kérdéseivel foglalkozott. Képünkön Cseljabinszk város egyik legszebb részlete, a tágas Lenin út látható. sugar­A hallei néppark megalapításának 50. évíorduióián Halle (ČTK) — Halle város lakos­sága július 13-án ünnepelte a néppark alapításának 50. évfordulóját. A park : története szorosan összefügg a közép- j németországi terület forradalmi mun­kásmozgalmának történetével és a mozgalom vezető harcosainak nevével. A vendégek között ott voltak Rosa Thälmann, Wilhelm Koenen, Német­ország Szocialista Egységpártja Köz­ponti Bizottságának tagja, Csehszlo­vákia, a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország és Olaszország munkás­küldöttségei. A parkban leleplezték Ernst Thälmann mellszobrát, aki a róla elnevezett nagyteremben gyakran be­szélt a munkásoknak. A német munkásosztály áldozatkész harcáról Walter Ulbricht, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bi­zottságának első titkára szólott. Walter Ulbricht a többi között ki­jelentette: „Meggyőződésünk, hogy Nyugat-Németországban is politikai változásra keriil sor és azok a politi­kai erők kerülnek felszínre, amelyek tudják és megértik, hogy Németország újraegyesítése csakis a két német ál­lam képviselői közötti tanácskozások útján lehetséges." Hatalmas tüntetés Londonban a nukleáris fegyverek betiltásáért London (ČTK) — A Daily Wor­k e r, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának lapja vasárnap hatalmas tüntetést rendezett. A londoniak ez­rei vonultak fel és, a Trafalgár téren gyülekeztek a kedvezőtlen időjárás ellenére is. John Gollan, Nagy-Britan­nia Kommunista Pártjának főtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a vi­lágon van még valami, ami erősebb, mint a hidrogénfegyver és ez a nép ereje, amely szilárdan elhatározta, hogy megőrzi a békét. A tüntetés résztvevői egyhangú határozatot fo­gadtak el, amely kifejezi az angol nép hő vágyát, hogy elérje a hidro­génbomba betiltására vonatkozó egyezményt. A határozat felszólítja a kormányt, javasoljon azonnal erre vonatkozó egyezményt a Szovjetunió­nak és az Amerikai Egyesült Álla­moknak. Jugoszláv gazdasági küldöttség indul a Szovjetunióba Belgrád (ČTK) — Jugoszláv gaz­dasági küldöttség utazik e napokban a Szovjetunióba, hogy ott a jugoszlá­viai szovjet beruházásokról előzőleg megkötött egyezmények megvalósítá­sáról tárgyaljon. A Jugopress hír­ügynökség közlése szerint 3 jugosz­láv küldöttséget Haszan Brkics, a jugoszláv külkereskedelmi bizottság elnöke vezeti. Izrael nyugtalanságot szí) Gaza térségében Kairó (ČTK) — Az As-Saab egyip­tomi lap gazai tudósítójának közlése szerint az izraeli haderők Gaza tér­ségének déli részén megsértették a demarkációs vonalat, betörtek egyip­tomi területre és a palesztiai me­nekültek táborának közelében tüzet nyitottak az arabok egy csoportjára. Az izraeli katonák önműködő fegy­verekből lőttek és kézigránátokat do­báltak. Egy gazai lakost elfogtak, akit azután izraeli területen megöl­tek. Egyiptom az izraeli-egyiptomi fegyverszüneti vegyes bizottságnál tiltakozott ezen akció ellen. DZSAVAHARLAL NEHRU, India mi­niszterelnöke európai és közép-keleti körútjáról július 14-én visszatért In­diába. (ČTK) A PÁRIZSI SAJTÓ közlése szerint Franciaországban az iskolaügy súlyos helyzetbe került. Az országban nagy a tanítóhiány. Mintegy húszezer to­vábbi tanítóra volna szükség. A l'Hu­manité rámutat, hogy a nehéz hely­zet oka a tanítók alacsony fizetése. (ČTK) A KU-KLUX-KLAN amerikai „faj­védő" szervezet Nagy-Britanniában széles hálózatot épített ki. E szer­vezet most két angol képviselőnek fenyegető levelet küldött, amelyben figyelmeztetik őket, mellőzzék a faji megkülönböztetés megtárgyalását az angol parlamentben. (ČTK) ' 1 S/Q 1 n"!7 július 16. i 3

Next

/
Thumbnails
Contents