Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-07 / 157. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! ÜJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. június 7. péntek 30 fillér X. éufolyam 157. szám. GÖRDÜLJÖN FEL A „VASFÜGGÖNY"! Vasárnap az amerikaiak tízmil­liói ültek televíziós készülékeik előtt és hallgatták feszült figye­lemmel Hruscsov elvtársnak, az SZKP KB első titkárának szavait. Első ízben történt, hogy az ame­rikai televízió képviselőinek a Szovjetunió vezető tényezőivel folytatott közvetlen beszélgetését közvetítették. És ez az esemény egészen más volt, mint a szokott szenzációs tudósítások, mert — mint maguk mondják — valóban történelmi jelentőségű, rendkívül nagy politikai jelentőségű esemény volt. Jelentős már abból a szem­pontból is, mert számos amerikai polgárnak most nyílott először al­kalma arra, hogy figyelemmel, torzítatlanul kövesse a szovjet ál­lamférfiak gondolatait és levonja belőlük saját ítéletét. Az US\ sajtója azt írja: „Hruscsov sok okos dolgot mondott nekünk, amiket meg kell fontolnunk." Bizony érdemes gondolkozni azon, vajon nem volna-e jobb és célszerűbb az atomfegyverkezés­ben folytatott verseny helyett a gazdasági fejlődés terén vetélked­ni. Hiszen a tőkés világnak e ver­senyben előnyösebb kiindulási pontjai vannak. A szocialista for­radalom negyven esztendővel ez­előtt nem azokban az országokban győzött, amelyeknek ipara a leg­fejlettebb volt, hanem éppen ab­ban az országban, amely Európa ipari téren legelmaradottabb álla­mai közé tartozott. S így a máso­dik világháború után is Európában nem a gazdag iparral rendelkező nyugati országok léptek a szocia­lizmus útjára, hanem — Csehszlo­vákia és az NDK kivételével — a fejletlen iparú keleti országok. Mindezen tények ellenére a szo­cialista tábor nem fél a békés gazdasági versenytől. Vajon a Szovjetunió példája nem azt mu­tatja-e, hogy az az ország, amely a nagy szocialista forradalom előtt a legelmaradottabb ipari államok közé tartozott, ma az ipari ter­melésben már megelőzte Angliát, Franciaországot és Németországot és világviszonylatban a második helyen áll az Egyesült Államok mögött. Vajon nem elegendő bizo­nyiték-e ez arra mily egészséges "alapokon nyugszik a szocialista rendszer ? E nagy szocialista orsz'ág poli­tikai tényezője ma kijelenti: Kezd­jük meg az alapvető feladat meg­oldását — érjük utói a legfejlet­tebb tőkés országokat az egy la­kosra eső árutermelésben. Vajon ez fenyegeti-e az Egye­sült Államok létét? Semmiképpen sem. Ellenkezőleg, äz a tény, hogy a Szovjetunió né­pe és a népi demokratikus orszá­gok népei jólétüket a szocialista társadalomban akarják elérni, mlg az amerikai .nép többsége még nem győződött meg a társadalmi rend­szer megváltoztatásának szüksé­géről, egyáltalán nem ok arra, hogy ezért hadilábon éljenek egy­mással. A gazdasági verseny az amerikai népnek is javára válna. Most az amerikaiak Hruscsov elv­társ ajkáról hallották a felhívást: „Éljünk békében! Fejlesszük gazdaságunkat, versenyezzünk, kereskedjünk, cseréljük ki tapasz­talatainkat és azt, hogy melyik rendszer győz, a történelem dönt­se el." Az Egyesült Államokban vannak ugyan olyanok is — és természe­tesen az elsők között Dulles — aki nem örültek annak, hogy Hruscsovnak lehetősége nyílott közvetlenül szólani az amerikai néphez. De amint az amerikai saj­tó híreiből s a Hruscsov elvtárs­hoz érkezett táviratokból kétséget kizáróan kitűnik, az amerikai köz­vélemény megértéssel fogadta Hruscsov szavait arról, hogy nor­malizálni kell az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti kapcso­latokat. Hisz hová vezetett a Szovjetunióval való kereskedelem különféle korlátozása ? Ahhoz, hogy a Szovjetunió ma maga gyárt számos olyan készítményt, ame­lyet egyébként az USA-tól vásá­rolna. És hová vezetett a lázas atomfegyverkezés ? Ahhoz, hogy a Szovjetunió ma olyan atomfegy­verekkel rendelkezik, amelyek ta­lán még hatékonyabbak az ameri­kaiakénál. És hová vezetett a ka­tonai támaszpontok létesítése, amelyekkel a szocialista tábort akarják körülzárni? Csupán ah­hoz, hogy az amerikaiak számos ázsiai és európai ország gyűlölt, hívatlan „vendégeivé" váltak. Bizonyára jó volna az is, ha már most megegyezés jönne létre a nukleáris fegyverek eltiltásáról, amint erre a Szovjetunió évek óta törekszik. Nem kétséges, hogy az emberiség ezt mérhetetlen öröm­mel üdvözölné. Hruscsov elvtárs ismét hangsú­lyozza: Szüntessük be a robbantá­sokat! Vajon nem volna-e ez a leszere­lés jó és célszerű kezdete? Oly nehéz ebben megegyezni? Egy do­log bizonyos: ha e lépést megteszik, az emberiség szívéről mázsás súly esik le. Fennáll az a kérdés, vajon min­denre kiterjedő leszerelési egyez­mény elérhető-e, ha nem kerül sor a külföldi államok területén levő katonai támaszpontok felszámolá­sára. Nyilvánvaló, hogy az igazi leszerelési egyezménynek ki kell terjednie a külföldi területeken le­vő katonai támaszpontok megszün­tetésére is. Ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb tárgyalni kell az ame­rikai és szovjet csapatok más álla­mok területéről való kivonásáról. Hruscsov elvtárs javasolta, hogy tegyék ezt meg. Az amerikai csa­patok hagyják el a nyugati orszá­gokat, a szovjet csapatokat pedig kivonják a keleti országokból — ez az országok közötti békés kapcso­latoknak bizonyára javára válik. Miért ne lehetne e kérdést már ma napirendre tűzni? Lehet, hogy az USA azt fogja ál­lítani, hogy ennek még nem jött el az ideje. Azt igyekszik bizonyí­tani, hogy előbb jobb kölcsönös megértést kell elérni a Nyugat és a Kelet között. Erre azonban nem lehet ölbe tett kezekkel várni, en­nek érdekében hatékony lépéseket kell tenni. Hruscsov elvtárs javasolja: szün­tessék meg a kereskedelmi korlá­tozásokat; szüntessék meg a „vas­függönyt" és kezdődjék meg a leg­különbözőbb irányzatú és a legkü­lönfélébb szakaszokon működő küldöttségek széleskörű csereláto­gatásai. Bizonyos, ha az Egyesült Államok e baráti jobbot elfogad­nák, ez a két világtábor népeinek, a világbékének javát szolgálná. Hagyjuk a fegyverkezési ver­senyt, versenyezzünk a gazdasági fejlődés terén. Igyekezzünk béké­ben élni. Ezt a felhívást tolmácsol­ta Hruscsov Amerika népének. A Szovjetunió így újból — ki tudja, hányadszor — megmutatta jóakaratát, hogy hozzájárul a meg­értéshez, a béke biztosításához. Most a másik félen van a sor. Az Egyesült Államok kormányán. Tőle függ, sor kerül-e a nukleáris fegy­verkísérletek beszüntetésére, létre­jön-e megegyezés a leszerelés kér­désében. Tőle függ, hogy elhárítsák a békés egymás mellett élés útjában álló akadályokat, tőle függ, hogy felgördüljön a „vasfüggöny". A világ békeszerető emberisége azt követeli, hogy az amerikai veze­tők e lépést haladéktalanul meg­tegyék. Közlemény a kormány üléséről Biztosítsuk a szénbányászatba szükséges munkaerőket Július 1-től érvénybe lép a nagyobb lakások után járó helyi illeték fizetéséről szóló rendelet A kormány június 5-i ülésén meg­tárgyalta a munkaerők szükséges létszámának biztosítását széniparunk részére az 1957. év III. és IV. ne­gyedében. Az utóbbi időben újból csökkent a kőszénfejtés eredménye. Ez a hely­zet komolyan akadályozná népgazda­ságunk rendszeres szénellátás'át, ha gyors ütemben ki nem küszöbölnénk a fejtési terv egyenletes teljesítésé­nek biztosításában mutatkozó fogya­tékosságokat. A terv nem teljesítése okainak egyike a jelentős munkamulasztás és .nunkaerőhullámzás, az utóbbi időben pedig főleg a bányák, első­sorban az Ostrava-Karviná-i körzet részére történő szervezett toborzás tervének nem teljesítése. Hogy a fejtésben elejét vegyük az újabb kieséseknek és a következő időszakra is megteremtsük a CSKP KB felhívása teljesítésének feltéte­leit, amely már 1956. novemberében levélben fordult a bányászokhoz, hogy 1957-ben segítsenek 300 ezer tonna kőszén és 700 ezer tonna barnaszén terven felül kifejtésében — a kor­mány intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek 1957. második félévében biz­tosítják a szükséges számú munka­erőt. A kormány meghagyta az összes minisztereknek, a Megbízottak Tes­tületének, a kerületi és központi nemzeti bizottságok tanácsainak, hogy 1957-ben a bányászati dolgozók szükséges számának biztosítását rendkívül fontos "azdasági feladat • nak tekintsék és rendszeresen el­lenőrizzék teljesítését. Ugyancsak fel­hívta a szakszervezeteket, s a CSISZ szervezeteit, hogy fokozottabb figyelmet fordítsanak a dolgozok megnyerésére szénbányáink részére. Egyéb intézkedéseken kívül azon új dolgozók részére, akiket legke­vesebb 3 évre megnyernek bánya­munkára, a toborzási járulékot 1500 koronáról 1800 koronára emelik. További intézkedések a dolgozókra a munkahelyeken fordított fokozot­tabb gondoskodásra, az elszállásolás­ra, a munkafeltételek megjavítására, .stb. helyezik a súlyt. Főként az szük­séges, hopy elsősorban megjavítsák a munkafeltételeket, helyesen érvé­nyesítsék a végzett munkáért járó jutalmazás eheit, bevezessék az új technikát és állandóan növeljék a munkabiztonságot. A kunčicei Klement Gottwald Űj Kohó építésének második időszakára vonatkozó kötelező rendszer doku­mentumával, melyet a kormány jó­váhagyott, szilárd rendet vezetnek be legnagyobb kohászati üzemünk építésében. • * * A kormány jóváhagyta a lakások ut'án járó helyi illetékekre vonatkozó hirdetményt, amelyek a lakásokkal va­ló gaz lálkodásról szóló 67/1956. T. gy. számú törvény alapján 1957. július 1-től lépnek érvénybe. Az illetékfizetés azokra a lakások­ra vonatkozik, amelyekben a lak&s helyiségek összterületéből a lakás-­használóra és háztartásának mindért tagjára több mint 12 négyzetméter esik a családra eső további 6 négy­zetméteren kívül. Az illetékfizetés megszabásának alapját az a terület képezi, mely meghaladja e mérete-: ket. Az illeték díjszabása a lakás mi-í nőségéhez igazodik és e célból 3. lakásokat három minőségi osztályba sorozzák. Például az I. osztályba tar­toznak a mellékhelyiségekkel, köz^ ponti, vagy távfűtéssel ellátott la­kások. Azok a lakások, amelyek mi­nőségük szerint nem tartoznak a megszabott három osztály egyikébe sem, mentesek az illetékfizetéstőL Az illeték magassága a harmadik osz­tályhoz tartozó lakásoknál 1.50 ko­rona, a II. osztálynál 2 korona, az (Folytatás a 2. oldalon) KASSA JÁRÁS FALVAI a Nagy Októbert köszöntik Beniakovcén a szövetkezet tagjai a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 40. évfordulóját kötelezett­ségvállalással köszöntik. ígérik, hogy az évi tejhozamot tehenenként 2500 literre emelik. Vállalták, hogy a cukorrépa hektárhozamában a 400 métermázsát is túlszárnyalják. De nem maradnak mögöttük a szövetkezeten kívülállók sem. Kije­lentették, hogy július l-ig a köz­ségen keresztülvezető 1 kilométe­res utat 20 ezer önként vállalt óra ledolgozásával megjavítják. A la­kosoknak ez a munkája mintegy 70 ezer korona értéket képvisel. Vál­lalták, hogy adóikat és illetékeiket szeptember 30-ig megfizetik. A kassai járásf>an Ďurďošík köz­ség lakói is kollektív kötelezettsé­get vállaltak, hogy falujukat ren­dezni és szépíteni fogják. Befejezik kultúrotthonuk építését, utat épí­tenek az iskolához, felépítik a tűz­oltóraktárt és a kultúrotthon előtti térséget rendezni fogják. Ezekhez a munkálatokhoz a község minden lakosa 20 munkaórával járul hozzá. Rozhanovce szövetkezeti tagjai is kötelezettségvállalással köszöntik a Nagy Októbert. A tojáshozamot 90-ről 110-re, a növendékállatok nevelését 30 százalékkal, a búza hektárhozamát 23 mázsáról 25-re emelik. Malá Vieska szövetkezetének tag­jai ugyancsak megfogadták, hogy ebben az évben 10 új taggal növelik taglétszámukat. j (Tudósítónktól) A váaújhelyi tex­tilüzem egyik ki­váló dolgozója F r o 1 ó János már hét éve nyírja a szövet darabo­kat az üzem sza­báei részlegén. Normatervét 186%-ra teljesíti emellett munkájá­nak minősége JS kiváló. Idősebb em­ber, becsületes, 30 munkás Froló Já­nos s az üzem dolgozói mindnyá­jan kedvelik és tisztelik. Már sok negyedévi értéke­lés alkalmából az elsők között em­legették és a példás szabász cimmel tisztelték meg (Foto Martinovics) Külföldön nagy az érdeklődés magnezitünk iránt Lubeníki legkorsze­rűbb Magnezit vállala­tunk gyártmányai állan­dóan növekvő piacra lel­nek a külföldön. Csak­nem az egész világon nagy az érdeklődés az itt gyártott égetett magnezit és a magnezit­téglák iránt. Az év első 5 hónapjá­ban Lubenikről tűzálló anyagot szállítottak Ma­gyarországba, Bulgáriá­ba, Romániába, Lengyel­országba, Egyiptomba, Indiába, Svédországba Dániába, Franciaország­ba, Angliába, Olaszor­szágba, a Német Szövet­ségi Köztársaságba, Bel­giumba és Argentínába. Júniusban Albániába és Vietnamba is szállítanak ilyen anyagot. A Lubeníki Magnezit­gyár dolgozói május vé­géig 104,6 százalékra teljesítették a felemelt termelési és elhelyezési exportterv feladatait. Kiterjesztik a lakosságnak nyújtott szolgálatokat Űj porszívógép a piacon A belkereskedelem újtípusú porszí­vógépet 860.— koronás árban hozott forgalomba. A gép szép táskában van elhelyezve, úgyhogy könnyén hordoz­ható. Azonkívül szaküzleteinkben Pra­gomix keverőgépek kaphatók, amelyek a svájci Turmix gépeknél jobbak. A gépeket az érdeklődőknek a szak­üzletekben készségesen bemutatják. (K) Ä tábori, tŕebíči és Lipt. Mikuláš-i járások jelhívása a lévai járásban is visszhangra talált. Léva város kommu­nális szolgálatai kiterjesztik a lakos­ságnak nyújtott segítséget különféle további üzemek berendezésével és ki­terjesztésével (465 000 korona összér­tékben). A járási építészeti vállalat komplex lakásjavító és karbatanrtó csoportokat létesít a járái minden községében, és ezzel egymillió koroná­val kiterjeszti a lakosságnak nyújtott szolgálatokat. A pukanci Drevopodnik I és a városrendezési vállalat is kiter­jesztik szolgálataikat. Az ismert és jelentőségteljes moz­galom a helyi források kihasználásáért és a szolgálatok fejlesztéséért a pár­kányi városi kommunális szolgálatok vállalatában is gyökeret vert. — im — 900 hektár cukorrépa vár még egyelésre Június 5-ig Szlovákiában a földmű­vesek 98,4 százalékban végezték el a cukorrépa egyelését, ami azt jelenti, hogy még 900 hektár vár egyelésre. Annak ellenére, hogy ez bizony még jelentős terület, mégis megállapíthat­juk, hogy a cukorrépát ez idén úgy­szólván mindenütt hamarább egyelték mint tavaly. A NYITRAI HÍDFŐNÉL egy új lakótömb áll félig készen. Szorgalmasan dolgoznak rajta az építészek, kőműve­sek, hogy az összkomfortos lakásokba mielőbb beköltözhessenek az új lakók. Ebben a lakótömbben már e nyáron 62 család talál új otthonra. Foto: Xeslík

Next

/
Thumbnails
Contents