Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)
1957-06-05 / 155. szám, szerda
G a z dáľkotí junk jobban a dolgozok vagyonával A gazdasági dolgozók aktívájáról Hétfőn, június 3-án az Építészeti Megbízotti Hivatal épületében a Megbízottak Testületének kezdeményezésére megtartották a gazdasági dolgozók értekezletét. Az értekezleten részt vettek a párt és a szakszervezet vezető funkcionáriusai, a megbízotti hivatalok, a vállalatok képviselői és a tudományos dolgozók. Az értekezlet célja volt, hogy megvitassa, mit kell tenni a jobb gazdálkodás és a CSKP KB februári ülésének, továbbá az SZLKP kongresszusának népgazdaságunk hatékonysága növeléséről szóló határozatainak következetesebb teljesítése érdekében. Ezen időszerű kérdésekről Rudolf Strechaj elvtárs, a Megbízottak Testületének elnöke tartott beszámolót. Az első negyedévi' terv teljesítésének részletes gazdasági elemzéséből kiindulva megállapította, hogy bár sikeresen teljesítettük és túl is teljesítettük a tervet, azonban a szükségesnél alacsonyabb gazdasági hatékonyság mellett. A gazdaság egyes szakaszaiból vett számos példával szemléltette, hogy a gyakorlatban még mindig elégtelenül alkalmazzuk a hatékonyság alapelveit. Nagy hiba még mindig a béralapok indokolatlan túllépése. Ez annak következménye, hogy a vállalatok engednek a bérekre gyakorolt ösztönös nyomásnak és a teljesítményekkel alá nem támasztott munkáért is elismerik a bérezést. A béralapok nagyfokú túllépésének komoly oka még a dolgozók tervezett állományának túllépése a vállalatokban és üzemekben. A beszámoló felhívta a figyelmet a normákban felmerülő fogyatékosságokra, arra, hogy nem teljesítik a műszaki normázás megjavítására vonatkozó kormányhatározatot. A beruházási építkezés tervének teljesítésében is javulást kell elérni, és a figyelmet az épületek, főleg a lakásépítkezések befejezésére, továbbá az építkezés haladó módszereinek következetesebb bevezetésére kell összpontosítani. A mezőgazdaság szakaszán első feladatként a szarvasmarhatenyésztés fejlesztését jelölte meg. A beszámoló bírálóan rámutatott arra is, hogy a megbízotti hivatalok lassan valósítják meg a gyakorlatban a vállalati igazgató jogkörének kibővítését. A beszámolóval kapcsolatos vita megerősítette, hogy a . hatékonyság emelésének kérdése népgazdaságunkban rendkívül időszerű. Több felszólaló rámutatott azokra a nagy lehetőségekre, melyek a tervteljesítés megjavításában és a jobb gazdálkodás elérésében rendelkezésünkre állnak. Vojtech Daubner elvtárs, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöke is felszólalt a hatékonyság problémáival kapcsolatban és többek között felhívta a gazdasági dolgozókat, hogy segítsenek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának tiszteletére vállalt országos szocialista kötelezettségvállalási mozgalom fejlesztésében. A zárószóban Pavol Majling elvtárs, a- Megbízottak Testületének alelnöke hangsúlyozta, hogy a hatékonyság terén mutatkozó feladatok teljesítésének sikeres feltétele népgazdaságunk irányításának megjavítása, és hogy az összes dolgozókat hatékonyabb munkára kell ösztönözni. A Romén Népköztársaság parlamenti küldöttsége Brnóban (CTK) — A Román Népköztársaság parlamenti küldöttsége hétfőn megszemlélte Brno városát. Délelőtt ellátogatott az Első Brnói Gépgyárba és a Klenjent Gottwald Üzembe. Délután megtekintették Brno történelmi nevezetességeit. • Májusban az ipari üzemekből és a hivatalokból 3 ezer új dolgozó vállalt munkát szénbányáinkban. Figyelmeztetés a szülők számára Az Egészségügyi Minisztérium több kérdésre válaszolva közli, hogy a gyermekbénulás elleni oltási akció két injekciója közötti határidő 2—6 hét. Egy injekció nem védi meg a gyermeket a megbetegedéstől. A betegség elleni legmagasabb ellenállási képességet a harmadik oltás után érik el. A harmadik oltást a második injekció után körülbelül egy évvel (7—12 hónap) adják. (CTK) H I R K • A szovjet újságírók küldöttsége hétfőn elutazott Csehszlovákiából. • A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének városi bizottsága június 6-án 19 órakor a Nálepka utca 15. szám alatt beszélgetést rendez a hazánkban tartozkodó V. Klokov őrnaggyal, a Szovjetunió hősével, partizánparancsnokkal. A szövetség, városi bizottsága meghívja a besrélgetésre az ellenállási mozgalom műiden résztvevőjét. • Li Tö-csüan asszony, Kína egészségügyi minisztere bejelentette, hogy teljes mértékben megszűnt Kínában a forradalom győzelme előtt igen veszélyes pestis-járvány. Az idén mindössze két ember betegedett meg pestisben. • A Bratislavai Filmhíradó Ctibor Kováč rendezésében színes dokumentumfilmet forgat a záhori kőolajfúrók életéből. • A prágai Csehszlovák Tudományos Akadémia épületében hétfőn megkezdődött a takarmánybegyűjtés gépesítésének kérdéseit tárgyaló nemzetközi konferencia, . amelyen részt '/esznek bolgár, francia, jugoszláv, magyar, német demokratikus köztársaságbeli, norvég, német szövetségi köztársaságbeli, lengyel, osztrák és szovjet szakemberek. • A leningrádi állami közkönyvtárban három könyvre bukkantak, melyek Denise Diderot nagy francia materialista filozófus magáin könyvtárából kerültek a leningrádi könyvtárba. • Kedden reggel Bratislavába érkezett a Deák Ferenc magyar motoros személyhajó, fedélzetén 200 üdülővel a Magyar Népköztársaság legjobb ipari és mezőgazdasági dolgozóinak sorából. Az üdülőket a Szabad Magyar Szakszervezet önfeláldozó munkájukért négynapos szlovákiai turista-üdüléssel jutalmazta. • Elutazott hazánkból a Szovjetunió Tudományos Akadémiája elnökségének küldöttsége, mely A. V. Topcsijevnek, a Tudományos Akadémia főtitkárának vezetésével 14 napig Csehszlovákiában tartózkodott. • A prešovi sófőző legrégibb sóbányáját, a 150 méter mély Leopoldbányát átadják a kerületi földrajzi múzeum gondoskodásába, mint történelmi emléket. fy Ü J S Z O • 1957. június 5. • Dolný Kubinban — Pavel Országh Hviezdoslav — a legnagyobb szlovák költő lakóhelyén június 7—9 napjaiban szlovákiai költészeti és prózai előadőversenyt rendeznek. • Kéthetes franciaországi tartóz kodás után hazaérkezett a CSISZ Központi Bizottságának 23 tagú küldöttsége. • A gyümölcstermesztők számára újdonság az új hidraulikus prés, a moravai Kunštadti 05 Üzem Optima szövetkezetének gyártmánya, ameiy különféle gyümölcsök préselésére alkalmas. A tartályba egyszerre 5 kg gyümölcs fér. A készülék könnyen hordozható és csupán 25 kg súlyú. • A prešovi Salvator n. v. lipovcei üzeme májusban csúcsteljesítményt ért el az üvegek ásványvízzel való megtöltésében. Május utolsó napjáig egymillió üveget töltöttek meg ásványvízzel. • Júniusban ismét emelkedik a háló- és étkezőkocsik száma, melyeket a Csedok további vasúti — főleg külföldi — vonalakra oszt be. • Az északkelet-kínai Dairendben ötéves festő csodagyermeket fedez tek fel. A Tung-Sziajen nevű kisfiú a múlt évben 800 festményt készített. A dobsinai jégbarlang újból teljes szépségében várja a látogatókat Kéhány évvel ezelőtt arról adtak hírt a lapok, hogy a dobsinai híres jégbarlang kezdi elveszíteni eredeti szépségét. A kriti,." S állapot 1950ben érte el csúcspontját, amikor a barlang jéggel borított része és az alsó jégmentes térség közötti kibővített nyíláson behatolt meleg levegő hatására a jég olvadni kezdett. Azóta a barlang az állami gondoskodás dolgozói figyelmének központjában állt és több intézkedést hajtottak végre a jég olvadásának megakadályozására. A legutóbbi ellenőrzésnél megállapították, hogy a barlang az aránylag enyhe tél ellenére is elég hideg és tovább folyik a jégképződé!. A barlang 7140 négyzetméternyi területén ti:bb mint egymillió mázsa jég van A barlang éppen e hetekben a legszebb. Falát és mennyezetét ezüst színű zúzmara fedi és kezdenek megújulni a jégképződések is. A kis- és nagyterem közötti részen függő zuz marakoszorúk elérik a 20—30 cm hosszúságot. (ČTK) ^ ; A brit közvélemény tiltakozik N* az atomfegyverekkel való kísérletek ellen London (ČTK) — Június 2-án újabb tüntetést rendeztek Londonban a hidrogénbombával való brit kísérletek elleni tiltakozás jeléül. A tüntetők, mintegy 500 ember, nagyobbrészt gyászruhában vagy gyász-szalagokkal vonultak a Hyde Parkon át Macmillan miniszterelnök hivatala elé, ahol a tüntető küldöttségek írásbeli tiltakozást adtak át a Csendes-óceáni kísérletek ellen. A levél felszólítja a brit kormányt, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a pusztító atom- és hidrogénfegyverekkel való minden kísérlet beszüntetéséről. Több brit szervezet, amelyek elítélik az atomfegyverekkel való kísérleteket, a tiltakozó akciók keretében filmelőadásokat rendez „HiKisi japán miniszterelnök Tajvan szigetén tárgyal Peking, ČTK. — Tajvani hírek szerint Nobusuke Kisi, japáni miniszterelnök június 3-án Tajvan szigetén Tajpehuban találkozott Csankajsekkel. A megbeszélés során Csankajsek kijelentette Kisinek, hogy Japán a semlegességi politika helyett Washingtonnak megfelelő politikát folytathatna. Aagodalmának adott kifejezést, hogy Japán Nagy-Britannia példáját fogja követni és a kereskedelmi embargót megszünteti a Kínai Nép köztársasággal. Csankajsek továbbá javasolta, hogy Japán és Tajvan „szorosabb kulturális és gazdasági együttműködést teremtsenek" és hogy minél hamarább kössék meg az idei ke reskedelmi egyezményt, amelynek aláírása eddig akadályokba ütközött Kisi Jui kuomintang „miniszterelnökkel" folytatott tárgyalása során a japán külpolitikát úgy jellemezte, mint amely tiszteletben tartja az ENSZ alaookmányát. Szavai szerint Japán együttműködik a többi kapitalista országgal és nem folytat semlegességi politikát. Június 4-én Kisi és Jui közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben azon óhajuknak adnak kifejezést, hogy „meg akarják szilárdítani a baráti kapcsolatokat" Japán és Tajvan között. rosima gyermekei" című film bemutatásával, amely híven tükrözi egyetlen atombomba robbanásának szörnyű következményeit Hirosima városában. A brit lapok tudósítói, akik szemtanúi voltak a Csendes-óceánon a Karácsony sziget körzetében mindkét kísérleti robbantásnak, támogatják ezt a tiltakozó kampányt. A Daily Mirror tudósítója így ír: „Biztosíthatjuk olvasóinkat, hogy ez a kísérlet a technika dicsősége és kiváló sikere volt. A világ gratulálhat magának, hogy lehetővé tette és a gyakorlatban közelebb hozta az egész világ öngyilkosságát." A News Chronicle című liberális lap tudósítója a próbarobbantások lehetséges következményeivel foglalkozik és hozzáteszi, hogy a rádióaktív sugárzás jelentéktelenségéről való minden biztosítás ellenére sem nyilatkozott eddig senki, arról a hatalmas nukleáris felhőről, amely kb. 8000 négyzetméterre terjedt ki és három hét alatt ellepi az egész földgömböt." Az izraeli parlament jóváhagyta Izrael csatlakozását Eisenhower doktrínájához *' Jeruzsálem (ČTK) — Ben Gurion miniszterelnök június 3-án kormánynyilatkozatot tett az izraeli parlamentben Izrael csatlakozásáról Eisenhower doktrínájához. Ben Gurion világosan kijelentette, hogy az izraeli kor'nány szempontjából legfontosabb a doktrína katonai része. A bizalmi kérdésben lefolytatott szavazás során az Eisenhower doktrínával kapcsolatban mindkét párt a legszélsőbb jobboldallal együtt tartózkodott a szavalástól. Csupán a kommunista párt képviselői -szavaztak a kormány ellen, úgyhogy a szavazás eredménye következő volt. 59-eii mellette, öten ellene szavaztak, 39-en pedig tartózkodtak a szavazástól. Ben Gurion a szavazás után rövid beszédében hangsúlyozta, hogy az Eisenhower doktrína megszilárdítja Izrael pozícióját az arab világgal szemben. Pflimlin program-javaslata Párizs, (ČTK) — Pierre Pflimlin, a népi republikánus mozgalom elnöke szombaton befejezte tárgyalásait az egyes parlamenti csoportok képviselőivel, a gazdasági szakértőkkel és a hadsereg képviselőivel arról a programról, amelynek alapján többségi kormányt lehetne alakítani. Hétfőn, június 3-án megismertette a programmal Ooty köztársasági elnököt. Pflimlin programja tartalmazza „a pénzügyi nelyzet orvoslásának" tervét, melynek alapján a polgári beruházások és behozatal csökkentésével, valamint a Mollec-kormány által tervezett új adókkal akarják megvalósítani nagy részben „a takarékossági intézkedéseket", amit azonban a nemzetgyűlésben elvetettek. Pflimlin továbbá javasolja, hogy fokozott mértékben folytassák az algériai nép nemzetfelszabadító harca elleni katonai akciókat és hogy „szükség esetén" újabb erősítéseket küldjenek Algériába. Egyszersmind a „közös piacról" és „Euratomról" szóló szerződések azonnali ratifikálása mellett nyilatkozik. A program-javaslatot délelőtt az egyes parlamenti csoportok elé terjesztették véleménynyilvánítás végett. Pflimlin fő igyekezete arra irányult, hogy megnyerje a szocialista pártot az új kormányban való részvételre. Ezért programja jelentős engedményeket tesz a szocialistáknak, főleg pénzügyi kérdésekben. Az SFIO küldöttségével folytatott tárgyalások idején megjegyezte, hogy pártja mindig támogatta Mollet kormányát. Egyszersmind világosan kifejezte, hogy ha a szocialisták lehetetlenné tennék kormányalakítási kísérletét, akkor a népi republikánus mozgalom szintén elutasítaná az esetleges szocialista kormányban való részvételt. Az SFIO végleges álláspontjáról e párt nemzeti tanácsa dönt. Mollet eddigi miniszterelnök felszólította a Nemzeti Tanácsot, hogy alapvető okokból ne ellenezze a kormányban való részvételt. Ugyanis a Seine tartomány szocialista szövetsége, amelyben az SFIO összes tagjainak mintegy tizedrésze tömörül, vasárnap határozatot hagyott jóvá, amelyben elutasítja az új kormányban való részvételt. r Bvi 45 OOO dollár deviza megtakarítás Kladno és Ejpovice kohászainak eredményes együttműködése a szlovákiai tudományos kutatókkal A z új technika eredményes bevezetésében egyik fontos feltétel a tudományos kutatóintézeteknek és a termelő vállalatoknak intenzív együttműködése, az, „hogy a tudományos kutatóintézetek fő figyelmüket elsősorban a termelés élő, sürgető problémáinak megoldására fordítsák." Az ilyen, hatékony együttműködés jő példáját mutatja a Bratislavában működő Kohászati Kerámiai Kutató Intézet. Ennek az intézetnek a tudományos dolgozói az elmúlt hónapokban végleg megoldották nemesacél gyártásunknak egyik, már hoszú évek óta fennálló problémáját, az i ndukciós, alacsony frekvenciájú acélolvasztó elektromos kemencék tűzálló bélésének hazai anyagokból való előállításának kérdését. Nem szükséges külön hangsúlyozni, milyen jelentősége van a különböző nemesacél fajtáknak — amelyek lényegében alacsony széntartalmú, chrómot, kobaltot, molybdént, wolframot stb. tartalmazó acélötvözetek — egész iparunkban. Ilyen nemesacélból készítik a szerszámok, fúrógépek, műszerek különösen nagy megterheléseknek kitett alkatrészeit. Nos, ez a mi nemesacélgyártásunk — amelynek Kladnoban évtizedes hagyományai vannak — több nehézséggel küzdött. Az egyik ilyen nehézség az volt, hogy az olvasztókemencék tűzálló falazatát — régi gyakorlatnak megfelelően — külföldről dollárért behozott anyagból készítették. A felszabadulás óta folytak ugyan kísérletek a behozott tűzálló anyagnak hazai magnezittermékekkel való pótlására, de a mélyebb tudományos elemzés nélkül végrehajtott kísérletek nem jártak meggyőző eredménnyel. Csak amikor a Kohászati Kerámiai Kutató Intézet dolgozói — a kladnói acélkohászokkal példaszerűen együttműködve — a problémát először elméleti síkon megoldották, majd gyakorlatilag is alkalmazták — születtek meg a siker feltételei. A fő nehézség abban állott, hogy menet közben, minden termelési kiesés nélkül kellett a kísérleteket elvégezni, miután gazdaságunk nem nélkülözheti a nemesacél fajták folytonos termelését. Emellett természetesen a vállalatnak és az egyes dolgozóknak is anyagi érdeke fűződik a terv legjobb teljesítéséhez, amit a sikertelen kísérletek veszélyeztethetnek. A szocializmusnak ezen nem antagonisztikus ellenmondásai ellenére — éppen az alapos tudományos előkészítés alapján — a kladnói kohászok vállalták a hazai kemencebélés kipróbálásának kockázatát s így a tudományos dolgozók és a gyakorlati fémkohászok együttes erőfeszítését teljes siker koronázta. i az effektusa ennek az újításnak? Mindenekelőtt megszűnt a kapitalista külföldtől való függésünk ezen igen fontos tekintetben. Másrészt évente 30 000 dollárt takarítunk meg s olyan hazai nyersanyagot, magnezitet használunk fel erre a célra, amelyben Szlovákia a leggazdagabb területek közé tartozik a világon. Emellett az új eljárás szerint a kemencék nemcsak nagyobb számú olvasztást bírnak ki, de felfűtésük is gyorsabb, ami további jobb kihasználásukat teszi lehetővé. De a bratislavai kutatóintézet dolgozói még nem mondták ki az utolsó szót az új eljárás terén. Jelenleg a kemencék úgynevezett védősalakjának jobb öszszetételét vizsgálják és e téren további jelentős eredményeket remélnek a nemesacélt olvasztó elektromos kemencék élettartamának meghosszabbításában, , A másik probléma, amelyet a bratislavai tudományos intézet dolgozói lényegében szintén már megoldottak, s amely gazdasági hatékonyságában még jelentősebb: a vasérc-dúsító forgókemencéink tűzálló bélése tartósságának kérdése. Mindnyájan emlékezünk, milyen fontos helyet foglalt el múlt évi országos pártkonferenciánk tárgyalásain az ejpovicei ércdúsító számos problémája. Ezeknek, a hatalmas beruházási eszkizöknek a ráfordításával létesített ércdúsítóknak az a feladatuk, hogy lehetővé tegyék a csehországi vasszegény ércek gazdaságos feldolgozását. Az alacsony, 30 százaléknál kisebb vastartalmú, közvetlenül nagyolvasztókban gazdaságosan fel nem dolgozható vasérceket először különleges, forgókemencékben feldúsítják és csak utána olvasztják nyersvassá. Ez az eljátás természetesen csak akkor gazdaságos, ha az ércnek ez az előkészítése nem kerül többe, mint a külföldi vasérc beszerzése és nagy távolságról (Ukrajnából vagy Svédországból) való ideszállítása. Az ércdúsítás gazdaságosságában igen fontos szerepet játszik a forgókemencék élettartama, ami viszont elsősorban a kemencék bélésének tartósságától függ. Az eddig alkalmazott savanyú és nem tömör samott-bélések távolról sem feleltek meg a követelményeknek. A Kohászati Kerámiai Kutató Intézet dolgozói — a fennálló nem csekély tudományos előítéletek legyőzésével — elméleti síkon megoldották a kérdést s az eddigi gyakorlattól eltérően magas timföld tartalmú, tömör samottéglák alkalmazását ajánlották. A rendszeresen keresztülvitt kísérletek meggyőzték a kétkedőket is az ajánlott megoldás helyességéről. Ezzel azonban a nehézségek még nem szűntek meg. A szükséges, magas timföld tartalmú samottéglát nálunk nem gyártják. Az illetékesek a Szovjetunióhoz fordultak s bár az 1957. évi kölcsönös szállítások terve már régen le volt tárgyalva, a Szovjetunió kohászati minisztériuma készséggel vállalta .ezeknek a speciális samottégláknak azonnali legyártását úgy, hogy azok Ejpovicében még ebben az esztendőben befalazásra kerülnek. Az ejpovicei példa tehát nemcsak a tudományos kutatás és a gyakorlatai alkalmazás eredményes együttműködését mutatja, de egyben szemléletesen bizonyítja a szocialista tábor országai gazdasági együttműködésének bürokráciamentes, igazán hatékony mivoltát is. Sz. L