Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)
1957-06-04 / 154. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. június 4. kedd 30 fillér X. évfolyam, 154. szám, A közös asztal nem magántulajdon Dolgozóink az üzemekben erejük és lehetőségeik szerint segítenek valóra váltani a CSKP KB februári ülésének határozatát a termelés hatékonyságának növeléséről. Ha nem is takaríthatnak meg mindenütt egy csapásra egész vonatrakománvra való fémet, legalább kicsiben takarékoskodnak, s a munkahelyeken megtakarított kilók a részlegen mázsákká, üzemi méretben tonnákká, hazánk népgazdaságában pedig hosszú vonatrakományra való megtakarított anyaggá növekednek. Dolgozóinknak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója tiszteletére folyó versenye sok értéket hoz népgazdaságunk számára. Azon emberek tetteiben, akik munkahelyükön néhány kilogramm nyersanyagot megtakarítanak, véljük felfedezni az új embernek a szocialista államhoz, a közös vagyonhoz való jó viszonya vonásait. Ezek az emberek gazdagítják a köz vagyonát. A szocialista haza ezt az igyekezetüket őszinte hazafiasságnak könyveli el. A gazdaságosan dolgozó és a köz érdekeit szolgáló dolgozóknak nyilvánított elismerésünk mellett el kell ítélni azoknak a helytelen álláspontját, akik nem látják a köz érdekeit, nem tesznek semmit azért, hogy mindnyájunk gazdagsága gyarapodjék, sőt gyakran nem is látják meg a határt a sajátjuk és a köz tulajdona között, természetesen a maguk javára. Amikor a köz érdekeiről beszélünk, ez nem jelenti azt, hogy a társadalom miatt az egyének mondjanak le saját érdekeikről. Ellenkezőleg, minden ember érdekeit teljes mértékben elismerjük, mindenkinek joga van arra, hogy életét saját elképzelése szerint rendezze be. Feltétlenül meg kell követelnünk azonban, hopy ezt ne tegye a társadalom rovására. A társadalom megköveteli, hogy minden ember a saját érdekei mellett ügyeljen a köz érdekeire is, és minden körülmények között védje és gazdagítsa a közös vagyont. De ne elégedjünk meg csupán azzal, hogy magunk szolgáljuk a köz ügyét, hanem figyelmeztessünk minden olyan megnyilvánulásra, amely megkárosítja vagy megkárosíthatná a társadalom javait. Az emberek meggyőzése, a közös vagyon védelmére és óvására való nevelés elsősorban a párt- és szakszervezetek feladata. Ez a feladat nem lehet csak a funkcionáriusok szűk körének ügye. A példák egész sora tanúskodik arról, hogy sokat tehet ezen a téren az egész kollektíva. Az egész kollektíva hozzájárulásával kell megoldani azt a problémát, amely most előtérbe került és amely az utóbbi időben nagymértékben megkárosítja egész társadalmunkat. Nem titok, hogy amióta érvénybe lépett a níódosított nemzetbiztosítási törvény, nagymértékben megnövekedett a betegek száma. Mindenki előtt világos, hogy nem influenza-járványról van szó, hanem egyes emberek önző magatartásáról a társadalommal szemben. Ez az önzés a nagy vívmányunkkal szemben való visszaéléshez vezet. Másféle, de szintén nagyon káros dolog a közös vagyon iránti nemtörődömség és érdektelenség. Mennyi faanyag megy tönkre építkezéseinken, mennyit törnek öszsze a szállításnál, a be- és kirakodásnál, mennyi gép romlik el hanyag kezelés miatt. Ezek a veszteségek, amelyek a hanyagság és nemtörődömség folytán keletkeznek, valóban hatalmas méreteket öltenek. A kapitalisták sehol a vígon nem tűrték és nem tűrik az ilyen hanyagságot, annál kevésbé tűrheti egy szocialista állam. Gondolkodásra késztet például a bányafahulladék és a betemetett acél támasztóberendezések nagy száma a bányákban. A Német Szövetségi Köztársaságban és Belgiumban ezek a veszteségek átlag 0,5—1,5 százalékot tesznek ki. A Csehszlovák Hadsereg Nagybányában az első negyedévben az acél támasztó berendezések 5,75 százalékát döntötték be. Ez kisebb a körzeti átlagnál, amely 7 százalékot tesz ki. A Csehszlovák Hadsereg Nagybányában 1630 vastámlát vesztettek el, összesen 260 232 korona értékben az év első négy hónapja alatt. Tudjuk, hogy nem lehet minden támlafát és támasztóberendezést megmenteni a bedöntésnél. De minden bányász bizonnyal egyetért velünk abban, hogy több figyelmességgel, becsületességgel ezek a veszteségek sokkal kisebbek lehetnének. Vannak esetek, amikor nem is beszélhetünk figyelmetlenségről, vagy hanyagságról. Sok esetben a közös érdekek teljes figyelembe nem vételéről van szó. A társadalom érdekeivel semmiben sem egyezik az, amit egyes üzemek vezető dolgozói gyakran a párt- és szakszervezet csendes jóváhagyásával végeznek. A terv szétírására gondolunk. Sok helyütt úgy írják szét a tervet a negyedévekre, hogy biztosítva legyen a legmagasabb prémium. Az első három negyedévre alacsonyabb tervet írnak szét az egész évi tervből és az utolsóra aránytalanul magas feladatokat hagynak- A dolog úgy. van kiszámítva, hogy az első három negyedévben a tervet minden esetben teljesítik. Az első három nenegyedévre biztosítva vannak a prémiumok és a negyedik negyedévben — „majd meglátjuk". Egyik rádiógyártó üzemünkben például a munkatermelékenység növekedése az első három negyedévben a tervszétírás szerint 5 százalékot, a negyedik negyedévben pedig 30 százalékot tett ki. Természetes, hogy az utolsó negyedévben nem lehet teljesíteni a tervet, de annál több a prémium az első kilenc hónap folyamán. Nem lehet hallgatni erről a kérdésről, hiszen a prémiumok is közös pénztárunkból folynak. A CSKP KB februári ülése óta szép eredményeket értünk el nemzetgazdaságunk hatékonyságának fokozásában. Ezek az eredmények azonban még jobbak lesznek, közös gazdaaságunk tovább gyarapszik, ha a közös asztalról mindenki annyit kap, amennyit megérdemel. A szepességi és a gömöri bányászok túlteljesítették májusi feladataikat A Szepességi és a Gömöri Vasércbányák bányászai májusban sikerrel teljesítették tervezett feladataikat. A Szepességi Vasércbányák 109,2%os havi fejtési eredménnyel előzték meg a Gömöri Vasércbányákat. A Szepességben újból a mlynkyi bányászok dolgoztak a legjobban, akik 12,3%-kal több ércet fejtettek, mint ahogyan azt a májusi terv megszabta. Magasan túlteljesítették a fejtési tervet a luciabányai, márkušovcei és máriahutai bányászok is. A Kišovcei és a Svábovcei Mangánércbányák bá nyászai 101,5%-ra teljesítették a má jusi fejtést. A Gömöri Vasércbányákban is szép eredményeket értek el. A vállalat 105,4%-ra teljesítette a májusi tervet. A takarmány betakarítása van soron A cukorrépa egyelése főképpen a kedvező időjárás következtében a befejezéshez közeledik Szlovákiában s ha nem törik meg az elmúlt hét lendülete, hamarosan befejeződik ez a fontos munka. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már szünet áll be a tavaszi munkákban, hiszen egyre jobban sürget a kukoricakapálás és a tavaszi takarmányfélék betakarítása s nem lehet figyelmen kívül hagyni a kártevők elleni harcot sem. A cukorrépa kártevőinek irtására az idén jól felkészültünk, csak az a fontos, hogy mindenütt nyomban a kártevők' feltűnése után nekilássanak a növényvédelmi munkához; azonnal igénybe kell venni a gépállomások segítségét, amelyek rendelkeznek a kártevők irtásához szükséges eszközökkel. Igen hatásosan folyik a növényvédelem a terebesi cukorgyár körzetében, ahol a cukorrépatermelők a kártevők feltűnése után nyomban irtásukhoz látnak. Ne hagyjuk kárbaveszni a nitrogént Számos EFSZ-ben és állami gazdaságban nem bánnak elég gazdaságosan a trágyalével, melynek nagy része kihasználatlanul kárbavész. Nagyon helyes, ha a cukorrépa sarabolását egybekötik a növény trágyalével való öntözésével. Ezáltal a növény a fejlődésében nagyon fontos nitrogénhez jut. Ha magasabb hektárhozamot akarunk elérni, nem hagyhatjuk a nitrogént kárbaveszni. Teljesítették félévi tervüket A tavaszi munkákban nagy segítséget nyújtanak EFSZ-einknek és az egyénieknek a gépállomások dolgozói. A bratislavai kerületben június l-ig 6 gépállomás dolgozói teljesítették félévi tervüket. A pöstyéni gépállomás traktorosai nemcsak hogy öt hónap alatt fejezték be a fél évre tervezett munkát, de 700 átlaghektárral túl is szárnyalták. A trnavai gépállomás dolgozói ugyancsak június l-ig 100,6 száA sokolovói körzetben az eiső bánya teljesítette a szénfejtés félévi tervét A Löket melletti Nové Sedlo-i Február 25 felszíni bánya bányászai hétfőn, június 3-án, a reggeli órákban a sokolovói körzetben elsőnek teljesítették a szénfejtés félévi tervét. Legfőbb érdeme van ebben a május elsejére indított munkaversenynek és a Nagy Októberi Forradalom 40. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalások teljesítésének. A félév végéig a bánya további 50 ezer tonna szenet fejt ki terven felül. zalékra teljesítették tavaszi tervüket, s most tovább folytatják a kultivácíós munkát, segédkeznek a takarmányfélék betakarításánál. A túlérett takarmánynál kevesebb a haszon Még mindig igen gyakran előfordul, hogy egyes szövetkezetekben és állami gazdaságokban nem igyekeznek a virágzás előtt lekaszálni a takarmányféléket, s a réteket is elöregedni hagyják. Hadd nőjjön még — mondják. Ez pedig helytelen, mert a későn lekaszált takarmány sokkal többet veszít tápértékéből, mint amennyit a valamivel nagyobb hozam ér. Természetesen sok függ a helyes szárítástól és a gyors behordástól is. Már most gondolni kell a télre A Losonc melletti Tomasovcén a szövetkezetesek nagy figyelmet szentelnek a jóminőségű takarmány termelésének. A 180 hektárnyi rét kaszálását 20 napra tervezték be. Négy traktorvontatású és tíz lóvalvontatott kaszálógéppel indultak a munkába. Megszervezték a széna forgatását és begyűjtését is. Emellett 8 hektárról 400 köbméter őszi keveréket siláztak le, a keverék helyére pedig kukoricát és borsót vetettek, hogy további silótakarmányt nyerjenek az állatállomány számára. Hasonlóképpen minden szövetkezetben már most kell gondolni arra, hogy ne csak tavasszal, nyáron legyen elegendő takarmány, hanem télen is, akkor nem lesz baj a hasznossággal. Nem teszik helyesen, ahol az őszi keveréket mind feletetik az állatokkal, vagy egy részét csak akkor silózzák, amikor már teljesen kiszáradt. A takarmány betakarítása van soron. Jól és idejében kell elvégezni ezt a munkát, ha azt akarjuk, hogý több legyen a tej és a hús s nagyobb legyen a jövedelem. -maA partizánskej cipőgyár fiataljai a moszkvai fesztivál tiszteletére értékes kötelezettségvállalásokat tettek. A fiatalok 11 olyan újítást javasolnak, amelyek megvalósításával összesen 300 ezér koronával csökkennek a termelési költségek. Képünkön a fiatal újítók egyik csoportját láthatjuk. Š. Petráš (CTK) felvétele. Telnek a silógödrök „Már most készülünk a téli időszakra. Minél több silótakarmányt akarunk felhalmozni" — jelentette ki pár nappal ezelőtt Kuruc Márton, a kismácsédi EFSZ elnöke. A szavak mögött tetteket is láthatunk. Máris silózzák az őszi keverékeket. A múlt hét vége felé két nagy betongödröt Jókedvű fiatalok Szombaton fejezôďótt be a bratislavai fiatalság fesztiválja. A fiatalok ebből az alkalomból nagy karnevált rendeztek. A bratislavaiak nagy érdeklődése kísérte az álarcokban, allegorikus kocsikkal felvonuló vidám fiatalokat, akik a városon végigmentek a Kultúra és Pihenés Parkjába, hogy szórakozással töltsék az estét. Alsó képünk a diákok „nagy ágyúját" mutatja be, amellyel állítólag legyekre szoktak vadászni. Baloldali képünk a gyermeknapon készült. A gyerekek felvették legkedvesebb mesealakjaik jelmezét, és vidám szórakozással töltötték ünnepüket. ČTK felvételei töltöttek tele. Eddig 8 hektárról silózták be az őszi keverékeket. Meg kell említeni a kosúti EFSZ tagjait is, akik 7 hektárról silózzák le a zöldtakarmányokat. A silózás terén nem akarnak lemaradni, Vízkelet, Tósnyárasd, Tallós és Hody szövetkezetesei sem. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta Kerékpárgyárat építünk Egyiptomban Technoexport külkereskedelmi vállalatunk szerződést kötött az egyiptomi Mis Engineering and Car Company vállalattal, amely alapján Csehszlovákia szállítja a gépi berendezést az Egyiptomban épülő új kerékpárgyárhoz. Az új gyár 30 000 darab évi kapacitással fog dolgozni és üzembehelyezését már a jövő évre tűzték ki. A szocialista tábor országain kívül Csehszlovákia először rendez be Ilyen üzemet. « A gépi berendezéseket a strakonicei motorkerékpár-üzem és más vállalatok gyártják és szerelik fel. 135 férőhelyes trolibusz A kopriimicei Tatra-üzem dolgozói most egy háromtengelyes trolibusz alvázának szerelésén dolgoznak. Az új trolibusz a nagyobb városok számára készül és 135 férőhelyes lesz. A kocsi legnagyobb sebessége meghaladja a 70 kilométert óránként. A karosszéria korszerű megoldást nyert. A nagy ablakokon kívül a tetőben zöld színárnyalatú hajlított ablakok is lesznek. Az eddigi trolibuszokhoz viszonyítva megjavul a szellőztetés és télen a fűtés is. A próbatípus építését ez év végén fejezik be.